Délmagyarország, 1962. szeptember (52. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-30 / 229. szám

6 DÉL-MAGYARORSZÁG Vasárnap, 1962. szept. 30. BÉKE MIRCEA VREMIR METSZETE SIMÁI MIHÁLY: A tiltás küszöbén Sehol egy sanda tekintet, csak a sóvárgó éjszaka int, most... hadd boruljanak tavaszba szerelmes évszakaink. Ez a küszöb a tiltás küszöbe! -Itt nem engedhet föl a fagy! se én oda ki... se te ide be., l lépnünk egyet se szabad.'* Ez a rikító tilalom itt nem nekünk, s közénk valót cSupa mesterséges szakadék álmaink alatt a valót "A remény szivárványaival én azt is áthidalom! hozzád fűz ez a tilos szerelem, ez a szerelmes tilalom.'* Itt bún a szerelem, ha igaz is, s még áldott lehet, ha hazug! — parancsos polgár-ostobaság az 6 hírhedt igazuk! "En áthajolok, te áthajolsz csókunkban az élet ítél... — minket a magasság vár, a szabad tündöklő Emberi Tér!* Nem ránt le sötét szivére soha sem a bün, sem a szenny, sem a mélyl — minket t> "Szabadság vár, a magas túztiszta Emberi Tér! olyhio-laj "ftiunkóo. FF Oszi vetés Fásnak a dombon a nyárfák: sárga levélke levélre hull, dc alattuk zsendül az erdők őszi vetése, így lám harcban a zordon Idővel a reggeli ködben uttldljl a pásalt, s minden bilsake vetéssé szökken. Hulljon csak egyre és szálljon a sok-sok barna levél: az őszi avarban az új tavasz áldott élete kél, s téli fagyok vad hóviharában is állja a vártát... Hullnak a lombok, s messze a dombon fáznak a nyárfák. Fordította: JESZENSZKY SÁNDOR e- •:•> •;•> .»:• »: »: :« immmtmmmmmmmmmmmmimkm<»:mmmmm>mm<mmm^mkmmmm IV álunk május óta nem L esett egy kannafödőnyi eső, de a folyónk mégis oly nagyvízű, hogy kisebbfajta emberkéket nem is eresztünk fürdeni, sőt elhatároztuk a tanácsülésen: életmentő motorost is alkalmazunk. Hisz van egy ladikunk, ugye, megvettünk egy rocsómotort is. Ml több: a csudanevű gyerekünk is ért hozzá, a most érettségizett Gubucz Bulcsú. Rá is tettük, s adunk neki havi 740 forintot; egyetemre menő gyereknek sose árt ennyi pénz. Hanem ez az ú betűs gyerek, amilyen langaléta, annyi kőpéság ia bujkál benne. Most vasárnap amolyan ze] lefellés idő ígérkezett, délután kettőkor majd a fák hegvét horzsolták a fellegek, htdegerske s^él ls fútt Bodzászug felöl, így senki se korogott a strand irányába. De én át akartam menni a vízen, odasétáltam a komphoz, hogy áthajózok a szőlőbe a lányomékhoz, unokát nézni. Várni kellett valamiért a kompos Ruca Nagy Imrére, hát bámulgattam a vizet, a mentőcsónakot, meg a füzeseket. Egy-két úszogatót láttam csak. a strand fertelmesen kopasznak nézett ki. mivel kabinjainkat a tavaszi ár elvitte, akár a magam feje, nem hiába hívnak is Kétszeres Tar Ferencnek. jegyszer csak láttam ám a kuporgásban, hogy vizre tolja Gubucz Bulcsú koma a mentőladikot, be a motort és máris elhúzott a vízen felfelé, mintha valami esendő lelket kellene menteni. Ugyancsak berregtette, zakatoltatta motorját hamarosan el is tűnt a folyó nagy kanyarjóban. No fene, futott el a pclykaméreg, ez is itt hagyta a fürdőzőket. Felőle ugyan akár tucatjával is vízbe fulladhatnak. Reggel aztán kizavartam Högye Sándort, a kézbesítőnket, nézze meg, idehaza-e a mentőcsónak. Hanem csak, a fejét lóbálta, amikor törölgetve homlokát, visszaérkezett. — Nincs, elnökhelyettes elvtársam, még az apjáék se tudják, mi van a g.verkSccel. Kicsit belémszaladt az aggodalom madzaga, tán csak nem esett baja ennek a hóhányó kölyöknek, de kifelé nem mutathattam. — Sándor, ha megjön - a gyerek, azonnal állítsa raportra elém — adtam a szigorú szivű vezetőt, s mentem a magam dolgára, mert akadt jócskán.. Hogy mást ne mondjak, most, az aratás Idején kell például egy orvoslakást újjáalakíttatnorp, mert az orvosné nagysága csuk rózsaszínű hálószobába hajlandó beköltözni, majd hogy mondok mindjárt valamit, a tisztiorvos meg rendes boncolőasztalt sürget a halottasházhoz. Nesze neked, elnökhelyettes, főjön a fejed a 33 fokos kánikulában. Mondhatom, főtt is. Meg is feledkeztem én teljesen Gubucz komám surbankó fiáról. Hanem ebéd után alig mélyedtem el a községiéi lesztési kimutatások asztagában, amikor olajfestékes térdnadrágban, sokszínű trikóban, valami gumitalpú csoszogóban elém állított Gubucz Bulcsú. Kajszin vigyorgott, mint aki nem tudja, nyakon vágják-e, vagy egy ötvenest nyomnák a markába. — Hol tekeregtél, te apaszomorító?! — Én nem tekeregtem, Ferenc bátyám. — Nem mesemondó délutánon vagy, öcskös! Tegnap délben elszeleltél, s azóta nem leltek. Tudod, hogy a munkahelyed csak esős nap Gubucz Bulcsú, mégha az apja az én k«lves elvtársam is, aki a rosszerdei Jelenkor Termelőszövetkezet erdemes kertésze, akkor se. De hiába gyúrtam, dagasztottam. ígérgettem is, mereven kitartott a kölök állítása mellett. Márpedig engem az igazság érdekelt, hiszen tudom, a jófene se küldte őt fürdőkabinért. Mégha csúfolnak is bennünket, hogy az árvíz után fürdőkabint se tudtunk csináltatni, olyan koldus teremtette tanács a miénk. — Látom, nem lehet a te lelkedre beszólni, Bulcsú -— fakadtam ki egyszer. — Pedig ha tudnánd, ki látott téged a megyeszékhelyen, tegnap este, akkor bevallanál te nyarvalgást mindent! • Varga Imre: | Ifjonti játszadozás \ hagyhatod el. De akkor sem csónakkal! — A magam benzinjén jártam oda, Ferenc bácsi. — Magadén se mehetsz. Benne a szerződésben. Felbontsuk a szerződést, fiam, azt akarod? — Feri bácsiii. ne tessék már... Hisz közérdekből voltam én oda. — Közérdekből? Tee? Ki küldött? Menetlevél? Rendelvény? — Izé ... Csak olyan szóbeli megbízás volt. — Szóbeli megbízás? Ki adta? — Szóval.., Feri bácsi... igazán mondom. Tessék csak velem jönni. Mindjárt el, hiszi. Ha meglátja... Én mondom, örülni fog neki, ha meglátja. Csak tessék jönni... Kiviszem a rakéta kettőmön ... V/' onakodtam elébb, aztán mégis ráálltam. Az a papírasztag várhat a cséplésre! Motor|?iciklivel volt itt Bulcsú, máig sem tudom, kicsodáén, s odarepített öt perc alatt a strandunkra. — Hát ez mi? — hebegtem, s odamutattam a régi cement aljon álló, modern vonalú deszkakabinra, amin gyanús-frissen csillogott az olajfesték, s még fürészelé$i nyomok ls árulkodtak. — Hogy került ez ide ? Mi-ml-mi cz? Bulcsú megint kajszán mosolygott, mint amikor besurrant a szobámba. — Ezért bátorkodtam elhajókázni, Feri bátyám — jelentette ki szarényen, de kellő önértékeléssel. Csakhát nem ma jöttem én se be a Rossz-erdőről. Nekem ilyet ne regéljen be Aki Zola életének és művészetének tanulmányozásához kezd, rövid vizsgálódás után rájön arra, hogy ennek a nagy francia Írónak a munkássága ellentmondásokkal terhes. Kezdődnek ezek nz ellentmondások azzal, hogy az irö, a naturalizmus elméletének első kidolgozója, saját regényeiben sohasem tudta következetesen és teljesen megvalósítani programját. Az első pillanatra nem létszik ez tragédiának. Úgy tűnhet, nem az a fontos, mit gondolt Zola a regényíró feladatairól, hanem az, hogy mit és hogyan írt. Csakhogy Zola meg akarta és részben meg is tudta valósítani programját, s csak néha, regényei egyes részleteiben és jeleneteiben törte össze saját elméletének magára rakott bilincselt, Jobb Író volt annál, hogy programja teljesen gúzsba köthette volna, de elméletéhez is konok makacssággal ragaszkodott, s ezért i-em ls szabadult fel soha a hatása alól. Zola a romantika ellen lépett fel. Abból indult ki, hogy az írónnk kerülnie kell minden rendkívülit, az életet a maga „valóságában* kell nyújtania, úgy, ahogyan van. A hősöket például nem szabad felnagyítani, sűríteni, megnövelni, tipizálni, hanem ehelyett az átlagot kell ábrázolni, azokat, akikből a legtöbb van. Ugyanezt mondta a helyzetek rajzáról: Itt ls kerülni kell minden rendkívüliséget. Ez a naturalista program teljes következetességgel megvalósíthatatlan. Zola sem tudta megcsinálni, ö is sűrített, tipizált és nagyított, saját kidolgozott ellenére is. Volt olyan nagy (ró, hogy a gyakorlatban belássa; EGY ÉLETMŰ elt entm&ndáiaL Zola halálónak 60. évfordulójára enélkill nincs, nem lehet semmiféle művészet. Legjobb regényeiben, például a Germlnál-ban ls találkozhatunk ezzel o sűrítéssel. A bányászokat annyi szerencsétlenség, baj éri, hogy az olvasó egy ponton túl azt hiszi, már nincs tovább, újabb bajok nem jöhetnek. De az Író még ezután is fokozni tudja a tragédiát. Nyilvánvaló, hogy az „élet* nem ilyen, ott nem következnek Ilyen gyorsan, ilyen töményen, ilyen nagy mennyiségben egymásután a tragédiák. „Az élet egyszerűbb* — ahogyan éppen Zola mondta, a csakugyan; a valóság nem ennyire felfokozott. Az író tipizált, sűrített, nagyított. Világos azonban, hogy ez a tipizálás összehasonlíthatatlanul jobban, szemléletesebben, plasztikusabban, tehát végül is igazabban fejezte kl a valóságot, az élet lényegét, a bányászok szomorú és kegyetlen sorsát a kapitalizmusban, mlnt az eseménytelen, átlagos, szürke élet bemutatása. Zola, műveinek ezekben n felfokozott, tipizált részleteiben és jeleneteiben túllépte saját programJát. Nemcsak első alkotója vott a naturalizmusnak, hanem első cáfolója is. De nemcsak ezzel és nemcsak enynyivel tagadta Zola saját elméletét. A naturalista írónak például nem szabad a regényeket szerkeszteni, építeni, fordulatokat komponálni, hiszen ez „mesterséges beavatkozás* lenne az élet „természetes folyamatába*, akadálya lenne annak, hogy az Író az életet a maga formátlanságában. tehát úgy adja vissza, amilyen a valóságban. Ez az elképzelés is egyike a naturalizmus megvalósíthatatlan képtelenségeinek A regényeket bizony szerkeszteni kell. aprólékos gonddal építeni, ahogyan Zola maga is csinálta a gyakorlatban, hiszen tudjuk, hogy szerkesztése néha kínosan pedáns volt. S a stílusn sem szürke, rideg, mlnt illenék egy igazi naturalista Íróhoz, hanem hatalmasan áradó, néha egészen költő 1 magasságokban szárnyal, sőt nem egyszer egyenesen romantikus. A századvég nagy francia írójának művészete tehát ellentmondásos. Emberi nagysága azonban tagadhatatlan. A meggyőződéses demokratikus polgár mintaképe volt és marad, nki akkor sem ijedt meg a demokráciától, amikor megjelent benne a szocializmus eszméit képviselő proletariátus. Következetes harca a reakció, az egyház, n klerlkulizmus ellen, küzdelme a szegények Jobb sorsáért élete vége felé közel vitte a szocializmushoz. Igaz, csak a Fourirer-féle utópizmus egy halványabb változatához, de Zola rokonszenvesen tekintett a szocialista munkásság mozgalmaira is, Életművének ellentmondásai egy nagy egyéniség, egy nagy író és egy nagy ember ellentmondásai. Ez a nagyság abban van, hogy írói és emberi tevékenységéből egyaránt kihallatszik a születendő új világ egyre erősödő szívdobogása. O. L. — Láttak? Engem? — szólta el magát. — Kicsoda? . — Lényegtelen. Tudom minden lépésedet, gyerek! A falfestésnek semmi haszna. De ha nem akarsz beszélni, akkor... — Dehogy nem, Feri bácsi. Miért tagadnám én maga előtt? Szóval... Mőkivel volt tegnap estére megbeszélve egy kis ezazez. Azért mentem én el a Charon hajójával, hogy délután megladikáztassam egy kicsit a hölgyet ... Ügyis felleges van ... — Miféle Mőkit, te?! Hova való az? XI át nem tetszik tudni -1"1- mégse? Darázs Emőkével. Darázs Emil bátyámnak a lányával, ö a szomszédban a városgazda. Ismeri azt! Nna, az 6 harmadikos lányáról van szó. Sétahajózás, este egy kis tvlszt-tviszt, megint sétahajózás, és tudja utána .. . Iszen Feri bátyám ts volt fiatal. Édesapa mondta, hogy akkor bizony a református meg a katolikus lelkészi hivatal cégtábláját is kicserélték! Tudom én!. . . Hanem ez a Darázs Emil, ez ám a veszett ember! Amikor megtudta, hogy hova való vagyok, azt mondta — szó sincs róla. Pont a rivális városból való huligán kell az 0 lánya mellé! Ahol még egy strandkabint se tudnak felépíteni. Igy, úgy. Az ő lánya aztán nem útszéli virág, mifene. Noém, mondtam, mikor kikísért a kapuig. Se csurglt, se kirándulás Mőkivel. No, megállj, te városgazda! Majd lesz nekünk is strandkablnunk. Szóval az éjjel... leszerelődött..., ez a kis kabinka. Amin egy tábla is volt: Darázs Emil és Családja. Es... hajnalban kilopakodtam vele, szabályosan lecsorogtam, mintha határon úsznék At. A füzesben pedig, ma délelőtt, négyen állítottuk össze, kifestettük, hogy mire Feri bácsi elé kerülök, Itt legyen, klasszul. Szóval... Feri bácsi, ne tessék haragudni, így sikeredett... Az állam szinte leesett. Micsoda héthájjal dörzsölt vagány ez a kölyök. Méghogy ellopott egy strandkabint, fel is állította, be is festette! — Van rajia valami bilyog, te akasztófacímer?! — Vott... De már két fesLéksor van rajta. Ahol meg égetve vott, oda csini szellőzőablakot vágtunk. Tényleg, felvett egy sziv alakú deszkát, rajta az égetett betű: DE ,.. Na, átokgyerek, Jól belehúztál a slamasz. tikába. — Rendőrkézre adjalak, te apaszomorító? — Miért? Feri bácsiék talán jelentkeztek a csendőrségen, amikor a két papi cégtáblát elcserélték? Eszükbe sem vott, mondta édesapa! — Szóval... igazad lehet. De ha azt akarod, hogy... ne szóljak Hagyó Kovács főhadnagy elvtársnak, akkor az éjjel szépen visszacsempészed a kabint, felállítod, fiam. ahol volt. Értve? A te benzineden! Mondanom sem kelljen többet! És ha elcsípnek, fiam, a te hátad viszket majd ... U a látnák, micsoda bol11 dog vigyor ömlött el az arcún. Megszabadult hát a lopás torokkaparászásától, ós még egy izgalmas buliba mászik bele. Hogy ne csípjék el a sétabotos elvtársak. Hű, de klafa lesz, Feri bácsi... A vi. gyorán láttam, hogy akár máris menne. A kézfogásnál aztán jól szemébe néztem. — Sose komolyodsz már meg, Bulcsú? — Én, Feri bácsi? — vigyorodQtt el boldogan. — Hisz komoly vagyok én! Tessék elhinni, olyan komoly közgaz. dász leszek, hogy na! — Te? Közgazdász?! Na, komolyan, ml akarsz lenni? — Tudja, micsoda, Feri bácsi? Olyan — organizátor. Városgazda, fődiszpécser, miegyéb. Csak semmi papírmunka. Ilyen szervezés! Érti? Ilyen organizálás ... — Te, te! — mondtam hirtelen felindulva. — Remélem, nem ide akarsz hazajönni az egyetem után. — Nem, Feri bácsi. Nem. A szomszéd megyébe megyek. Fellélegeztem. Azért van önkritikája a gyereknek. Színész a femelőszBvelkezetben Érdekes megállapodás született a napokban a röszkei tanácsházán. Várady Szabolcs, a Szegedi Nemzeti Színház művésze vállalta, hogy az őszi-téli hónapokban segíti a község fiataljainak kulturális munkáját. Hetenként egy délutánt és egy estét tölt a faluban, előkészíti a színjátszó csoport előadását, beszélget a fiatalokkal a szegedi színház műsoráról, is. merteti a darabokat, megszervezi az előadások látogatását s más kulturális kérdések megoldásában is segítséget nyújt. A szegedi színész tiszteletdíját munkaegységben kapja meg majd a röszkei termelőszövetkezetektől. Rakovszky József: 4 tréfaköBtő „szépsége A fáma elbeszélése szerint az örökké tréfás kedvű Naszreddin hodzaa t'iszszataszitóan csúnya ember volt. Egy alkalommal a szultán valamelyik miniszteréhez küldték követül, hogy a falu jámbor parasztjainak mélységes hódolatát tolmácsolja. A magas méltóságban díszelgő ' úr megpillantván a hndzsát, szörnyülködve csapta össze a kezét: — Ezer ststergős ménkű!. • • Hát nem akadt kívüled más ember, éppen neked kellett előttem megjelenned? — Uram — válaszolt a goromba szavakra az Illedelmesen meghajló Naszreddin —, az embereket emberekhez küldik. Engem hozzád küldtek. A miniszter megértette » szellemes célzást, nagyot nevetett, s hosszasan elbeszélgetett a jeles tréfaköltővel. Más alkalommal pedig azt mondta egy pasa Naszreddinnek: — Leginkább a feleségedet sajnálom! A hodzsa n következőképpen felett neki: — O, fényes ábrázatú nagy űr, ha a feleségemet látnád, akkor inkább rajtam szánakoznál,