Délmagyarország, 1962. szeptember (52. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-27 / 226. szám

DÉL-MAGYARORSZÁG ZcHHde^ DERÜLT, ENYHE IDO Várható időjárás csütörtök estig: változó mennyiségű felhőzet, legfeljebb néhány helyen kevés esővel. Mérsé­kelt, időnként élénkebb dél­keleti, keleti széL Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet csütörtö­kön 1«—29 fok között. TERVFALYAZAT KECSKEMÉT KÖZPONTJÁNAK ES DELI VÁROSRÉSZÉNEK RENDEZESERE A Kecskeméti Tanács Végrehajtó Bizottsága és az Építés­ügyi Minisztérium közös tervpályázatot hirdet Kecskemét köz­pontjának és déli városrészének rendezesére. A pályázati kiírást már átvehetik az érdeklődők az Építésügyi Minisztérium város­és községrendezési főosztályán, s ugyanitt keU benyújtani a kész terveket legkésőbb december 10-ig. A legjobb munkák dí­jazására és megvásárlására összesen 100 000 forintot irányoztak elő. A legnagyobb dij azonban nem haladhatja meg a 25 000 forintot és a megvásárolt tervekért 5000 forintnál kisebb össze­get nem fizetnek ki. KÉPVISELŐI FOGADÓÓRÁK - Naponta 1-3 ezer szál ró­Fogadóórát tart ma, csütör- zsát szállít Budapestre a Sze­tökön délután s órától Hódi gedi Kertészeti Vállalat. A hű­t„,, . ... , .... László országgyűlési képviselő a vösebb idő beálltával a vállalat nait meg Apathy István Móra Ferenc Altalános Iskolában a rózsákat üvegházba telepiti át, (1863—1922) szegedi egyete- (Tolbuhin sugárút). — Lacsán s így december közepéig min­rni tanár, zoológus és SZŐ- Mihályné országgyűlési képvise- dig lesz friss rózsa a szegedi vettankutntó * mnm,„ ™ szeptember 28-án, pénteken virágüzletekben is. venanKUtato. a magyar délután 4—5 órakor tart fogadó­btológta egyik úttörője, ha- órát a Hazafias Népfront Vö- — Korlátozzák a többnejflsé­ladó gondolkodású tudós és rösm»rty utcai helyiségében. get Egyiptomban. Egyiptomban közéleti férfi. DZSESSZ-BEMUTATO törvényt hoztak. amellyel «Iá™- korlátozzák a mohamedánoknál KLUBBAN szokásos többnejuséget. A töi­• f, „., vény értelmében, aki második A November 7 Muveíődesi Ott- rele^get ai^, 'annak ezentúl 1*2. szeptember 27., csütörtök NEGYVEN ÉVE MOZll Szabadság fél 4, fél «, fél *: ÁLLATORVOSI INSPEKCIOS SZOLGALAT LCTL O. V,-— „UlAV,^- , . g, , _ , . I CICbCUCt cliVctl , dl IllctJN Á.Z.CIILUJ Pirosbetüs hétköznapok. - Fák- 5?" 1"t£L máíC US 8 külön engedélyt kell kérnie a lya fél 4 órakor: Fel a a fejjel. .„^f.JZlt törvényhatóságoktól. Ilyen en­8 és 8 órakor: Két N. úr. - ?£n?f.ld?kí?<Lgedélyl csupán az kaphat, aki Híradó Mozi: Magyar Hlrado, í ^deílw^ bebizonyítja, hogy felesége sú­Szovjetunió népművésze. A Föld rf.it,„ . , , 2" lyosan beteg, vagy a házastár­legmagasabb csúcsa. Kél invá- ¿f"*1»- . * " t« J^Í^T^ÍÍI sak között kibékíthetetlen el­eUen> ^^ ^ —^ HÍttS: merültek fel. Kender Mozi fRigó n. kultúr- í^fS ? dzsesra-iskola anyaga- KC.y HET terem) ma és holnap 5 órakor: ?f'Legyfffs bemutatót tart va- A FÖLDKÖZI-TENGER Öt perc a paradicsomban. Izgal- J^'JSt ffzdettel 32 MELYEN mas jugoszláv film. 14 éven fé- Ujsag.ro-MSZBT-klubban. And„ Falco és CUude wesly liiL — Dugonics Mozi 6 és 8 KI VISELHETI egyheti tartózkodás után a Föld­órakor: Magány. Csehszlovák A „FIDEL CASTRO" NEVET? közi-tenger mélyéről a napok­film. — November 7 Művelődési a TASZSZ hírügynökség Je- ban jó egészségben tért vissza Otthon, Újszeged, fél 8 órakor: jelenti, hogy a belgiumi Cha- a szárazföldre. A két „halem­Gerolstelni kaland. Magyar film. tel-Surmoselle városkában egy ber" Marseille-től két mérföld­Korhatár nélkül ajánlott. apa újszülött fiának a „Éldel nyíre, a Frioul-szigeteknél fek­Castro" nevet óhajtotta adni. vő Pomegues-öbölben tíz méter­Az anyakönyvi hivatalban nem rel a tengerszine alatt, nyolc . _. voltak hajlandók ezt a nevet napot töltött egy hot méter hosz­Szeged város területére bejegyezni, és pedig azzal az szú és két méter széles hen­Szeptember 22-től 29-lg este 8 Indokolással, hogy a csecsemő ger alakú, mélytengeri „ház­órától reggel 8 óráig (vasár- és „nem hasonlít a kubai forradal- ban". A világon először foly­ünnepnap nappal is) elsősegély marhoz". Ugy látszik, az anya- tattak Ilyen kísérletet, amely és nehézellés esetére ügyeletes könyvvezető véleménye szerint a bebizonyította, hogy az ember dr. Farkas Dezső állami állat- csecsemő csak az esetben visel- minden fizikai ártalom nélkül orvos. Lakása: Deák Ferenc u. hetné Fldel Castro nevét, ha sza- speciális felszereléssel hosszú 22. Telefon: 43-17. káUasan született volna — álla- időt tölthet a víz alatt és kö/.­Az állatorvos kiszállításáról a pitja meg a TASZSZ hírügynök- ben hasznos munkát végezhet, hívó fél köteles gondoskodni. ség tudósítója. ÁRVÍZKATASZTRÓFA KATALONIABAN: 258 HALOTT Borzalmas árviz zúdult szerdára virradóra Spanyolország Ka­talőnia nevű tartományára: Barcelona környékén dúhőngő fel­hőszakadás következtében — 1 négyzetméterre 120, sőt egyes he­lyeken 212 liter víz esett! — a folvók percek alatt megduzzad­tak, áttörték gátjaikat és ISO négyzetmérföldnyi területet szinte egyik pillanatról a másikra elárasztottak. Az ár borzalmas pusz­títást végzett: házakat, hidakat döntött romba. A halottak szá­ma szerda kora délután 244, 3»S személy p«dig eltűnt. A men­tési munkák folynak. Parádés győzelem a KK döntőjében Vasas—Bologna 5:1 (2:1) A Közép-európai Kupa döntőjének első mérkőzésén a Népstadionban így állt fel a két csapat: VASAS: Szent­mihályi — Ihász, Mészöly, Sárosi — Bundzsák, Berendi — Kékesi, Farkas, Machos, ? Pál I., Pál II. — BOLOGNA: 5 Santarelli — Marini, Janich, Parádés győzelmet aratott a Vasas. A szegedi szur­kolók nagy része is ott iz­gult a tv képernyője előtt és természetesen örült a siker­nek. Vasárnap viszont éppen a kitűnően játsző Vasas lesz a SZAC ellenfele a Tisza­öröm volt a Népstadion- farti stadionban. A KK esé­Lorenzini — Tumburus, ban a televíziós készülék lyesetol nagyon nehez lesz Franzini — Perant, Demar- előtt s a jó hangulatot a má- P°ntot szerezni, különösen co, Nielsen, Haller, Pascutti. sodik félidőben elért ered- Machos, Berendi, Bundzsák, A Vasas kezdett, villám- mény tovább fokozta. Nem- Farkas nagyszerű formája gyors támadást vezettek a sokkal a kezdés után Machos jelent veszélyt majd a sze­csatárok és óriási gólhelyze- ügyes átadásából Bundzsák "i kamura, tet hagyott ki Machos. Az- ragyogó gólt lőtt 3:1. A rit- * után két Vasas szöglet kö- kán látott szép csatárjáték Tegnap délután a Vasas vetkezett és a kezdeménye- után ismét Bundzsák volt az ejien készülő SZEAC az zést a magyar együttes ra- eredményes: egy szabadni- NB jjj e"iső helyezett Gyu­gadta magához. A Bologna gást Berendi a ragyogóan lai MEDOSZ-szal játszott inkább biztonsági játékra tő- játszó fedezet elé tálalt és az edzőmérkőzést A találko­rekedett és a negyedórás védtelenül lőtte a hálóba a 7Ón a hazaiak' szerezték meg Vasas mezőnyfölény után, labdát. Már 4:l-re vezetett a vezetést, majd Gilicz csökkent az iram. Később a Vasas, amikor megismét- egyerliített és Boros gól iá­azonban ismét felélénkült, lődött az olaszok csúnya je- val a félidő eredménye 2:1 kiegyensúlyozottá vált a küz- lenete. és ekkor az osztrák jett A fordulás után delem, és a 31. percben egy Stoll játékvezető Marinit ki- Krausz. később egymás védelmi hiba miatt Nielsen állította. Bundzsák az ötödik utdn * háromszor Hajós volt megszerezte a Bologna ve- gólt is megszerezte: éles lö- eredményes A mérkőzés zető gólját 0:1. Nemsokáig vése a kapufáról vágódott a befejezése előtt Gyula szé­váratott magára a kiegyenlí- hálóba. Tömegjelenetek ját- pftett <• a végeredmény tés, a 39. percben Bundzsák szódtak a Bologna kapuja 6.2 jeti 18 méteres remek szabadrú- előtt és a vendégcsapatnak „, . _ _.„ gása a hálóban kötött ki 1:1. csak egy nagy gólhelyzete A í>anacf> wemes' Ezt követően parázs jelenet támadt, amit azonban a csa- tösi — valogatott szereple­játszódott le a pályán, az tárok elkönnyelműsködtek. Sük miatt — nélkül kiálló olasz együttes tagjainak dur- Ezután a Vasas eredmény- gZEAC jól játszott és va­vaságai miatt. A félidó utol- tartásra törekedett, habar, , • . „„ rxí só percében Machos közelről még egy nagy helyzetet ki­a bal alsó sarokba lőtt, 2:l-es hagytak, majd Bundzsák lö- P"* ttzenegF vezetéssel tért az öltözőbe a vése is a kapufáról pattant ^ feLa ^""géta viszont — sérülése miatt — Vasas. ki a mezőnybe. Szerdai nemzetközi labdarúgó­mérkőzések Ű. Dózsa—Zaglabie Sosno- A magyar együttes tovább wice 0:0. bizonytalan. iét (eçia&fca: M. T. CSATLÓS MÁRIA — Fatális tévedések a műtő- MAGYAR CORVINÁK ben. Az angol orvosok műhiba * M«sy«r Helikon Könyvkiadó „„ érdekes mű megjelentetésére elleni biztosító szervezete az el- készü, _ kladják a Magyaror. múlt évben nem kevesebb, mint szági Corvinák címmel azt az 7» ezer fontsterling kártérítést összeállítást, amely Mátyás ki­fizetett olyan betegeknek, akik a rály világhírű könyvtárának Ma­műtöben „fatális tévedés" áldó- gyarországon őrzött 45 kódexét zatai lettek. A szervezet Jelen- és két ősnyomtatványát mutat­áséból kiderül például egy eset- ja be. A magyarországi múzeu­bein, hogy a sebész tévedésbői mokba került 45 kódexből ké­nem a rossz, hanem az ép lá- szült kiadványt Bcrkovics Hona bát operálta meg a betegnek, művészettörténész állította ösz­sőt előfordult az is, hogy a Sze. Az eredeti Corvina-kódexek műtőasztalon derült ki: WiUie legszebb illusztrált lapjaiból ké­Brown hasát vágták fel, holott szült színes táblaképek és szö­a John Smith nevű betegen vegközl képek hü képet nyúj­kellett volna hasműtétet vé- tanak az olvasónak a jelenleg gézni. fellelhető CorvinákróL A CSÉLCSAP ApháUUdctésclc ADÁSVÉTEL Eladó 1 db 6xd fény­képezőgép (Moszk­va) éa egy „Elfi" egyes villanó. Érd. mindennap. Reggel 8—5. Váradi u. 27. X16522 Halószobabútor, — szekrények, reka­mié, sezlonok, fote­lek, modern konyha stb. eladók. Pappál, Mikszáth Kálmán u. 19 X71700 Olajkályhát ven­nék. „Olajos" Jel­igére kiadóba. 16399 Hizlalni való sül­dők eladók. Tisza­pálya u. 6. 16391 Jó állapotban levő hármasszekrényt, re­kamiét vennék. „6 havi részletre" Jel­igére kiadóba. 1860« motorke­rékpár eladó. Szt. István tér 5. Körösi. X16486 Farskaskutya, fiatal, szürke átvehető. — Somogyi utca 6., ni. 2. 16483 UJ Munkácsy-televi­zió és Pannónia mo­torkerékpár eladó. Tündér utca 15. sz. 16481 Pianinó és egy vas­ági' matraccal el­adó. Újszeged. Ró­zsa Ferenc sgt. 9. X16471 Brit nemzetközösség: — Nem szégyelled magad, nős ember létedre ilyen rosszfélé kre kacsingatsz!! a Negyedmillió naposcsibét — Hat napppal • határidő adott el a Szegedi Földműves- eiött kés2ÜM el a Szegedl Építő­szövetkezet a háztáji gazdasá- ° f gcknak az idén, a tavalyi más- i»®« Vállalat a papnkafeldol­fél százezerrel szemben. Még az gozó vízvezetékszerelésével. Ez a utóbbi napokban is vásárolták 60 ezer forint értékű munka az a csibéket, melyeket felneve- üzem területének, a szárító paj­lésük után főképp a szegedi ták padozatának betonozásához piacon értékesítenek, s csak ki- kellett. így az Aszfaltútépítő sebb részük kerül a baromfi- Vállalat is gyorsabb ütemben feldolgozó vállalathoz. építheti a burkolatot. GYERMEKTÜNTETES LONDONBAN London keleti részében, a Szegénynegyedben fekvő Montelare Street gyerekei harcot indítottak a városi hatóságok ellen. A gyermekek szülei eddig teljesen hiábavalóan tiltakoztak, amiért az autók közlekednek a kerület egyetlen játékterén, Bethnal Greenben és veszélyeztetik a gyerekek testi épségét. Most a kicsik önállósították magukat és erélyes rendszabályokhoz fo­lyamodtak. Egy százötven főnyi gyermekcsapat, élén a 12 éves Linda Lammin-nal táblákkal vonult tel a kerületi elöljáróság elé, hogy érvényesítse követelését. PERUI REKORD A Perui Országos Statisztikai Intézet megállapítása szerint, a Limában született gyerekeknek több mint 40 százaléka házas­ságon kívül születik. Peruban új törvényt hoztak, amely meg­tiltja 16 éven aluli fiatalok há­zasságát és házasságon kívüli nemi kapcsolatát. A törvény egyúttal súlyos büntetést szab azokra az apákra, akik „nem ismerik el" megszületett gyer­meküket. Munkácsy-televizlo tízhónapos jótállás­sal eladó. Klauzál tér 3., L em. 2. 16456 Egyszemélyes re­kamié, két fotel aisztallal igényesnek eladó. Kossuth La­jos sgt. 43., íldsz. 3. 16557 Fehér asztali tűz­hely eladó. Lenin krt. 63., íldsz. 3. — Érd.: 5—6. X16519 Gyermekrekamié, háromnegyedes, él­adó. Partizán u. 6., L 4. 16413 L A K A S INGATLAN Kétszoba, összkom­fortos belvárosi ma­gánház kerttel, ga­rázzsal eladó, két­szoba, összkomfor­tos belvárosi lakás­cserével. „Gyorsan" jeligére kiadóba. 16523 Belvárosi ogyszoba. konyhás, fáskamrás lakásom elcserél­ném egy nagyobb szobásra vagy két­szobásra. „Mielőbb 71749" jeligére a hirdetőbe. 71749 Móra u. 25. fél ház lakásátadással el­adó. Pleskovics Bé­la. X71691 Főiskolás lányok és fiúk részére albér­leti szobát keresünk. Cím: Felsőfokú Élel­miszeripari Techni­kum, Marx tér 7., iroda. X16351 Ház nagy kerttel Béketelep, Csejtel u. 6. szám, sürgősen el­adó. Érd.: ugyan­ott. X16489 Bútorozott szoba két diáklány részére ki­adó. Petőfi Sundor sgt. 66. Orv. Király­né. X16452 Diáklánynak, dolgo­zo nőnek albérleti szoba kiadó. — Batthyány u. 14.. emeleten. 16412 Két szolid leánynak bútorozott szoba ki­adó. Nádas u. 16. 71743 A L L A 8 Kicsi gyermek gon­dozását vállalom. — Ballné, Béke u. 1­I. em. 71758 A József Attila Tu­dományegyetem — szakmunkás képesí­téssel vizsgázott fű­tőt felvesz. Jelentke­zés Dugonics tér 13. szám, II. em. Bér­csoportnál. X16354 Kísérleti Gazdaság felvesz lánghegesztő vizsgával rendelkező mezőgazdasági gép­szerelöt. Jelentkez­ni: Szeged-öthalom, Egressinél- X16387 Ideiglenesen 3 hó­napi időtartamra al­kalmazunk kifogás­talanul számoló munkaerőt, Járási termelőszövetkezet­be. Válaszokat rö­vid tevékenység le­írással „Megbízha­tó" jeligére a ki­adóba. X16327 Az algyői Petőfi Tsz megkezdte rizsaratá­sát. Dolgozókat ál­landóan vesz fel a rizstelepen. Munka­bér kat. hold 750 Ft + 4 kg hántolt rizs. K. 297 Technikus másod­állásban elhelyez­kedne. „Híradásipa­ri" jeligere kiadó­ba. 16493 Bejárónőt felveszek. Szilágyi u. L, L em. 7. 16490 1-ére 2 gyermek fel­ügyeletére féd nap­ra gyermekgondozót keresek. Jelentkezni délután 4 órától. — Kk.-dorozsma, Bocs­kai u. 21/1. X16426 Bejárónőt délelőtti órákra felvesz dr. Berkes, Lenin krt. 63. 16427 EGYÉB Nemet, angol nyelv­tanítás. fordítás. Gu­tenberg . u. 26., ta­nárnő, 5-től. 16474 „Becsület" jeligére értesítést későn kap­tam. Levél a kiadó­ban. 16423 Rekamié, fotel, ágy­betét készítését, ja­vítását vállalom. Saj­ka u. 12. Dudás kár­pitos. X71703 Kisgyermek gondo­zását belvárosi szép lakásomban elvállal­nám. „Főmérnök öz­vegye" jeligére vá­laszt a hirdetőbe. 71571 jutott. EURÓPA KUPA Ipswich Togn (angol)— La Valetta (Málta) 10:0 (6:0) Az angol csapat jutott to­vább 14:l-es gólaránnyal. Anderlecht (belga)— Real Madrid 1:0 (0:0). Madridban 3:3 volt az eredmény, így a Real Madrid kiesett. Dukla (Prága)— Vorv&rts (Berlin) 3.-0. Visszavágó: október 3, Prá­ga. Austria Wien— IFK Helsinki 2:0 (OH) Bécsben az osztrákok 5:3-ra nyertek, így ők jutottak to­vább. VASÁRI VAROSOK KUPÁJÁÉRT A Szegedi VSE nagyon te­Zaragoza (spanyol)— hetséges vágtázó ja az idén Glentaran (északír) 2:0 (1:0) tűnt fel, és eddigi sikerei Belfast. A visszavágót ok- közül a vasárnapi a legki­tóber 10-én játsszák Spanyol- emelkedőbb: az országos if­országban. júsági bajnokságon a 400 * m-es síkfutásban győzött. Ér­Manchester United (angol) dekesség különben, hogy —Benfica (portu>gál) 2:2 Csatlós Mária az idén a vál­(2:1) tószámokkal együtt a 100 Kedden este Manchester- m-es, a 200 m-es és a 400 ben a helyi csapat barátsá- m-es futoszamokban már ü­gos, villanyfényes mérkőzé- zenhatszor javított megyei sen csaknem legyőzte a por- rekordot. További szorgal­mas munkával jövőre, mint felnőtt versenyző is komoly sikereket érhet el. tugál bajnokot. Csehszlovákia és Jugoszlávia a teke HOGYAN TIPPELJÜNK? csapatvilágbainok Bp. Honvéd—Újpest l 2 r SZEAC—Bp. Vasas x Pozsonyban szerdán este Komló—Debrecen 1 befejeződött az idei teke- Dorog—Győr 1 világbajnokság férfi- és női Szombathely—Pécs 1 x csapatversenye. Kaposvár—Csepel 2 x Eredmények: Győri MAV-DAC— Férfi csapat világbajnok: Székesfehérvár x 2 Csehszlovákia 5259 fa. 2. Oroszlány—EVTK 1 Magyarország 5248 fa. 3. Pécsi VSK—Budai Spart. 1 NDK 5213 fa. 4. Jugoszlávia SKSE—Ganz-MÁVAG 1 x 5187 fa. Eger—Miskolc 1 2 Női csapat vüágbajnok: Jugoszlávia—NSZK x Jugoszlávia 2451 fa. 2. Ro- A pótmérkőzéseken l-es és mánia 2423 fa. 3. Csehszlo- x eredmények várhatók. vákia 2416 fa. 4. Magyaror- — szág 2395 fa. Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak. Ismerő­söknek, jó barátoknak, kik férjein és édesapánk, CSIPÖ MATYAS temetésén megjelentek, va­lamint koszorú- és vlróg­adomanyalkkal mély fáj­dalmunkat enyhíteni igye­keztek. Gyászoló csalód, 5266 Erdélyi tér L A Délmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat értesíti a lakosságot, hogy a Béketelepen újonnan épített 20 kV-os szabadvezetéket, valamint vasoszlopos transzfor­mátorállomást, mely a Régi posta utcából ágazik le és a Rengei utcába halad az Érsekújvári u. sarkáig, 1962. szeptember 28-án feuOH«6g alá holyezl. A vezeték érintése halá'os! A vezetéken és annak tartószerkezetein bárminemű rongálás a társadalmi tulajdon elleni vétség alapján büntetendő. Délmagyarországi Áramszolgáltató V. 71 723 szegedi üzletigazgatósága Labdarúgó-válogatottaink edzőmérkőzései B-válogatott—Esztergomi Vasas 5:0 (1:0) DÉL-MAGYARORSZÁG A Magygt Szocialista Munkás­párt Csongrád megyei és Szeged városi bizottságának lapja Megjelenik hétfő elvételével mindennap. . Kürtösi végig. Nemes a I ?^^^TöUöe^tíS II. félidőben játszott - jól. szeged, M^^'^csközUr­saság útja 10. Telefon: 35-35, JO-OJ Utánpótlás vál.—Hatvani VSE 5:3 (2:0) Ifjúsági vál.—Szállítók 3:1 (1:1) * A szegedi várrosi labda­rúgó-bajnokság eredményei: Juta—Postás 1:1. MEDOSZ —Előre 1:1. Honvéd—Fale­mezgyár 5:0. Felszabadulás Tsz—Igazságügy 4:3. Éjszakai telefon: 35-08 «adja a Csongrád Megyét Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Kovács LászM Kiadóhivatal: Szeged. Klauzál tér L Telefon: 35-00, 31-16. (Beküldött kéziratot nem őrzüaR meg és nem adunk vissza.) A lapot nyom)a • Szegedi Nyomda Vállalat Szeged, Kárász utca t. Terjesztik a Csongrád megyei postahivatalok. Előfizetési atl egy (hónapra 11 Ft. Előfizethet« bármely po«t«Mi-at »inal t* kéa>

Next

/
Oldalképek
Tartalom