Délmagyarország, 1962. szeptember (52. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-27 / 226. szám

2 DÉL-MAGYARORSZÁG Csütörtök, lfH>2. szept. 97. A Szovjetunió kész azonnal aláírni a nukleáris kísérleteket betiltó megállapodást — jelentette ki Carapkin nzov/et delegátus Genfben szerdán újabb ülést tartott a nukleáris kísérletek megszüntetésével fog­lalkozó albizottság. Carapkin, a szovjet küldöttség vezetője az ülésen mondott beszédében emlékezte­tett arra, hogy a nyugati hatalmak olyan javaslatot terjesztettek elő, amely nem terjed ki a föld alatti nukleáris robbantá­sok betiltására, és valójában megengedi az ilyen kísérletek folytatását. Azt je­lenti ez vajon, hogy bele kell törődni ebbe a helyzetbe, és hagyni kell, hogy az események olyan veszélyes irányba fej­lődjenek, amely a fegyverkezési hajsza növekedését vonná maga után? A Szovjetunió hajlandó előzékenységet tanúsítani a nyugati országok álláspontja iránt, hogy ily módon vezesse ki a tár­gyalásokat a zsákutcából. Kész arra, hogy akár most aláírja a légkörben és a víz alatt végzett nuk­leáris robbantások betiltásáról szóló megállapodást. Ugyanakkor azonban abban is meg kell állapodni, hogy folytatódjanak a föld alatti robbantások szüneteltetésével kap­csolatos tárgyalások, és a megbeszélések ideje alatt ne végez­zenek föld alatt robbantásokat. Jóllehet az ilyen megállapodás korántsem teljes mértékben kielégítő, de mégis je­lentős lépés lenne előre. A szovjet küldött befejezésül hangoz­tatta, ha a nyugati felek hajlandók keresni a nukleáris föld alatti robbantások beszüntetésével kapcsolatos kölcsönö­sen elfogadható feltételeket, akkor az albizottság hozzáláthat a tényleges munkához, a szerződéstervezet kidolgozásához. A nukleáris albizottság ma, csütörtökön tartja legközelebbi ülését. Hruscsov Ashabadban; Macaóban fogytán az ópium Lassan kihal az élet a távol-keleti portagál gyarmaton szovjet; i' Nyíldta Hruscsov miniszterelnök, az SZKPj Központi Bizottságának el-j Néhány hét óta Ho Yin, amit keresnek ahhoz, hogy ső titkára szerdán Turkme-' akit Macaóban csak az éhen haljanak. A forrongó vul­nisztán fővárosába, Asha-, »Aranyrúd-király« néven is- kán tetején portugál tisztvi­badba érkezett. J mernek, a legrövidebb sétá- selők vezetik a város ügyeit, ___________ * jára is három testőrrel ki- imperialista titkosszolgálatok ——~~ 4 sérteti magát. Ho Yin a Fu ügynökei itt adnak egymás­J családdal együtt bérelte a nak találkozót, és a tajvani 4 szerencsejáték monopóli- Kína kereskedői innen pró­* umot, de amikor legutoljára bálják megfogyatkozott üzle­4 meg akarták hosszabbitani teiket újra felvirágoztatni. J az engedélyt, a koncessziot ^ ópiumkereskedés és a J egy hongkongi tokes tarsa- .... , , .. . ,. . ság nyerte el Ho Yinnel hamis útlevelek vetele-ada­, J egyetemben. Azóta Ho Yin sa, Macao egykori mesés jö­az asszuáni gat végleges mü- nagyon aggódik az egészsé- vedelmének forrása maszin­szaki tervei. A gatat —mint» „¿¿rt ismeretes — a SzovjetunióJ segítségével építik és szere-t Elhomokosodott kikötő lik fel. J Nagyon sokaknak az a Elkészült az asszuani gát végleges terve Megérkeztek Moszkvából* te teljesen kiapadt. A város határán a népi Kína kato­nái állnak őrt. IN agyon SOKAKNAA az A A végleges terv elkeszite-, véleményük, hogy mind Ho seben sok ezer mérnők ésj Yin, mind pedig a hongkongi technikus, s több tucat tu-» tőkések számára a koncesz­dományos kutatóintézet ésí ¡Etiűk' vállalat vett részt. Eleg meg-* Oda a mesés jövedelem A játékkaszinók bérlői, akik néhány évvel ezelőtt még csillagászati összegeket kerestek ruletten és macaón, említeni, hogy a tervdoku-J Több mlnt 400 évvel ez" ma egymást taposva várják mentáció négyszáz gramm súlyú. Külpolitikai hírek SOROKBAN A Piszin mezőgazdaságú miniszter vezetésével az Egyesült Allamokbau tartóz­kodó szovjet mezőgazdasági küldöttség legutóbb Nebras­ka államban járt. Nebraska az Egyesült Államok egyik leghatalmasabb mezőgazda­sági területe. A küldöttség innen Iowa államba ntazott, ahol több mezőgazdasági szaklap szer­kesztőségébe látogatott el, majd folytatta körútját. * Porto Alegreben szerdán délben agyvérzés következ­tében meghalt Brochado da Rocha volt brazil minisz­terelnök. Goulart elnök Porto Alegrebe repült, hogy részt vegyen da Rocha te­metésén. * Szerdáit Bécsben befeje­ződött á Píemzetkíra Atom­energiai Ügynökség közgyű­lése. A szerdal ülés esemé­nye, hogy huszonkét delegá­tus a csangkajsekista kül­dött mandátuma ellen sza­vazott. Szufanuvong herceg, a la­oszi koalíciós kormány mi­niszterelnök-helyettese ked­den Pekingből Moszkvába érkezett. Szufanuvong gyógy­kezelteti magát és családjá­val együtt üdül a Szovjet­unióban. Portugáliát kényszeríteni kell az ENSZ alapokmányának tiszteletbentartására — mondotta a libériai küldött az ENSZ-közgyűlés szerdai ülésénj A forrongó vulkán tetején Az ENSZ-közgyűlés szerda tiltaná meg, a föld alatti neveznének ki délelőtti — magyar Idő sze- robbantások megszüntetését elsimításának rint kora délután megnyílt azonban a kémkedéssel egy- sára. — ülésén folytatták az álta- értelmű helyszíni nemzetközi ki,0 J előtt szálltak partra az első a hongkon© kompot, amely ; portugál telepesek a Gyöngy időnként néhány száz euró­' , , . , , , ... . . pai, vagy amerikai turistát J folyó torkolatában, es Ama- jelenlegi íorgaIom * Cao, kínaiul Ama i6tennő hol van a korábbitól, ami­J telepen építették fel első kor az egész Távol-Keleten ' erődjüket és első kereskedő- a legismertebb játékbarlan­í házaikat Ma már a kikötő gok Macaón működtek. J házaikat. Ma már a kikoto Tizenegy évvel ezelőtt Sa­* teljesen elhomokosodott. lazár a távoli Lisszabon J csak dzsunkák és kompok diktátora Macaót Portugália * tudnak a kikötőbe behajóz- távol-keleti tartományává J ni. A város éppen csak, hogy léptette elő. ötletes húzás volt, de Portugália és Sala­zár legodaadóbb hívei is meg vannak győződve, hogy . „„„ , , , , „ Macaón meg vannak szá­* S^ST molva Portugália napjai. , vegetál * a határviták' előmozditá-í van ahhoz, hogy nyugodtan * meg tudjon élni, de túl sok, * (Sz. L.) lánc» politikai vitát. Az elsőnek felszólaló Gri­mes libériai küldött hangoz­tatta: Portugáliát szükség esetén erőszakkal kell meggyőzni ellenőrzéshez kívánja kötni. A dán külügyminiszter éles szavakkal megbélye­gezte a Dél-Afrikai Köz­társaság fajüldöző politi­káját, Ä 'TrtÄ'S Ä ^anreak elismeri alapokmányát. Az Európai Közös Piac kér­déséről szólva a libériai kül­dött rámutatott, hogy a gaz­dasági jólét oszthatatlan. nyilatkozott U Thant ügyve­zető főtitkár tevékenységé­ről. Sír Garfleld Barwick ausztráliai külügyminiszter A szocialista világrendszer az egész emberiség fejlődésének döntő tényezőjévé vált Grimes végül állást foglalt felszólalásában hoeszasan amellett hogy válasszák öt foglalkozott a délkelet-ázsiai évre főtitkárrá U Thant ügy- helyzettel, és otrombán meg­vezető főtitkárt rágalmazta a Vietnami De­Per Haekkerup dán kül- mokratikus Köztársaságot. A ügyminiszter beszédében ki- laoszi kérdéssel foglalkozva fejtette hogy annak a véleményének adott a modern világ legfonto- hangot, hogy a -Jelenlegi kö­sabb problémája megegye- rülmények között nem köny­zésre jutni a nukleáris "yű fenntartani az igazi sem­fegyverkísérletek megszün- legességet«. tetősében. Barwick sajnálkozását fe­A továbbiakban azonban jezte ki afölött a rossz vi­-konstruktívnak- nevezte azt szony fölött, amely Kam­a Genfben legutóbb előter- bodzsa ós két szomszédja — jcsztett nyugati javaslatot, Thaiföld és Dél-Vietnam — amely csak a levegőben, a között kialakult, s kijelen­kozmikus térségben és a víz tette: Ausztrália örömmel fo­alatt folytatott kísérleteket gadná, ha ENSZ-megbízottat Brezsnyev és Tito beszédet mondott Kragujevácon óriási erő megteremtését, amely nemcsak a Szovjet­unióban, hanem általában is Halászati megállapodás a Szovjetunió és Kuba között A Szovjetunió és Kuba képviselői kedden Havan­nában megállapodást írtak alá, amelynek értelmében a két ország együttműködik a tengeri halászat terén, és szovjet segítséggel Kubá­ban halászati kikötőt épí­tenek. Kubai részről az egyezményt Fidel Castro a .kubai forradalmi kormány miniszterelnöke írta alá, A Szovjetunió - technikai segítséget nyúlt Kubának a kikötő építésében, beleért­ve kikötőhelyek, hűtőkam­rák, raktárak úszódokkal ellátott javítóműhelyek, r.yersolajtelepek, rádióállo­mások. valamint más szük­séges létesítmények építé­sét A tűrvek szerint a ki­kötő 130 halászhajó befoga­dására 'esz alkalmas. Az egyezmény értelmében a két ország közös tanácsko­zásokat tart a tengert ha­lászati ipar kérdéseiről, összehangolja az Atlanti­óceán halászati feltételei­nek kivizsgálására vonatko­zó akcióikat, és kicserélik a Szovjetunió és Kuba ha­lászati szervezeteinek ta­pasztalatait. Az egyezmény aláírásának alkalmából Fide] Castro miniszterelnök rövid beszé­det mondott, hangsúlyozta a megállapodások óriási je­lentőségét Kuba és a Szov­jetunió baráti kapcsolatai­nak fejlődése szempontiá­ból, és rámutatott kőlesőnd­sen előnyös jellegükre. Hála a Szovjetunió segítségének, Kuba magasan képzett ha­lászati szakemberekkel fog rendelkezni. Fldel Castro befejezésül a kubai kor­mány és a nép nevében há­láját fejezte ki a szovjet népnek és a kormánynak az önzetlen segítségért. Kínai kflldftttség érkezett Moszkvába Kedden Moszkvába érke­zett a Kínai—Szovjet Baráti Társaság küldöttsége, ame­lyet Peng Csüng, a társaság Csiangszu tartományi tago­zatának alelnöke vezet. A küldöttség részt vesz a Kí­nai Népköztársaság kikiáltá­sának 13. évfordulója alkal­mából a Szóvjetunióban rendezendő ünnepségeken. Leonyid Brezsnyev, a közössége — folytatta — az Szovjetunió Legfelső Taná- emberiség haladó erőinek csa Elnökségének elnöke és nag gyözeime Korunk fő Joszip Broz-Tito, a Jugoszláv . .7 , , Szövetségi Népköztársaság Jellemvonása, hogy a szoexa­elnöke, valamint kíséretük lista világrendszer az egész szerdán reggel különvonattal emberi társadalom történel­Eszékre érkeztek. Brezsnyev a város pálya­udvarán beszélgetést folyta­tott a járási és városi népbi­zottság, valamint a JKSZ helyi szervezetének képvise­lőivel. Rövid eszéki tartózkodás után Leonyid Brezsnyev és Joszip Broz-Tito kíséretük néhány tagjával gépkocsiban Beljére hajtatott, ahol vadá­szaton vesznek részt. Tartás békére van szükség A kragujeváei autógyár dolgozói kedden, Brezsnyev látogatása alkalmából gyű­lést tartottak. A gyűlésen Brezsnyev és Tito beszédet mondott. Brezsnyev rámutatott arra, hogy a Szovjetunióban tel­jesen és visszavonhatatlanul győzött a szocializmus, majd létrejött a szocialista világ­rendszer. — A szocialista államok mi fejlődésének döntő ténye­zőjévé válik. Ez pedig bizto­sítja a béke és a szocializ­mus ügyének további győ­zelmeit világszerte. Brezsnyev a továbbiakban hangsúlyozta, hogy a szocia­lizmus és a kommunizmus építőinek tartós békére van szükségük, majd utalt arra, hogy békésen rendezni kell a német kérdést és ennek alapján a nyugat-berlini helyzetet. A német kérdésben azonosak éllaspontiaink Ben Bella lett Algéria első miniszterelnöke (Folytatás ut *, vldulrol.) lek. A tisztek Algéria déli OAS-ezicuca „.vekenységé­zttgyUlis felhatalmazásával részében, Bufarik repülőte- vei, aki a francia hadsereg ünnepélyesen proklamálta az rén szálltak le. Algériában állomásozó egy­Algériai Demokratikus Köz- Utazásuknak látszólag hi- ségeit akarta megnyerni de társaságot, »«mely az algé- vataloe Jellege volt, valójá- Gaulle hatalmának megdön­rlal polgárok minden jogát ban az OAS helyébe lépett téséhez, hogy azután Fran­országos ellenállási bízott- Ciaországban -fejezze be mű­ság utasításéra cseleked- vét". tek. Arra igyekeztek rábír- A francia hatóságok nem ni az algériai francia ala- cáfolták a Nyugat-Németor­kulatok tisztjeit. hogy a »zág és Algéria közötti tit­zavaros algériai helyzetet kos repülések tényét. Kor­egy francia—algériai fegy~ mánykörőkben azonban han­t>eres konfliktus kirobban- goztatják: -nem annyira tény tására használják fel. Egy- leges katonatisztekről van ben katonai vezetőket is to- szó, mint inkább szökevény boroztak az összeesküvők tisztikről s olyan személyek­franciaországi fegyveres ak- ről, akik már kiváltak a had­cióinak -szakszerű« Irányi- sereg kötelékéből«. biztosítja ós kötelességeit megállapítja«. Egyidejűleg beterjesztette az ideiglenes alkotmány ter­vezetét. Eszerint a nemzet­gyűlés hivatott kidolgozni a végleges alkotmányt. Miért utaznak francia tisztek Nyugat-Németországból Algériába ? Algériából érkező jelen­tések megerősítik azokat a híreket, amelyek szerint a nyugat-németországi fran­cia haderő tisztjei az utób­bi napokban -titkos meg­bízatással« Algériába érkez­tására. Magyarázatot kttvotolnak a hadügyminisztertől A tisztek küldetése szoro­san összefügg Argoud volt Több francia lap magya­rázatot követel a hadügymi­nisztertől, hogyan lehetséges, hogy a/, összeesküvők hivata­los küldetés ürügye alatt se­gítőtársakat toboroznak fel­forgató tevékenységükhöz. — Országunkban — foly­tatta — megelégedéssel fo­gadták Tito elnöknek azt a kijelentését, hogy Jugoszlá­via álláspontja Németor­szágra vonatkozólag -nem lehet más, mint a unió álláspontja-. — A béke erői ma hatal­masabbak, mint bármikor azelőtt — hangsúlyozza a to­vábbiakban. — Szilárdan hisszük, hogy az összes szo­cialista országok egysége és összetartása, a nemzetközi munkásmozgalom egysége, a nemzeti felszabadító mozga­lom sikerei, a békeszerető népek közös harca: olyan erő, amely teljes mértékben képes fenntartani a békét, meghiúsítani az imperialista agresszoroknak egy új há­ború kirobbantására irányu­ló kísérleteit. — A világ tartós békéjé­ért folyó nagy harcban a Szovjetunió és Jugoszlávia népei a többi békeszerető ország népeivel együtt, egy sorban haladnak. Ez a szov­jet—jugoszláv barátság egyik erős alapja — Jelentette ki befejezésül Brezsnyev. I szovjet nép és a szóval tudosok munkája Tito elnök beszédében méltatta a szovjet nép, a szovjet dolgozók sikereit, megállapította, hogy -a szov­jet tudósok, a szovjet dol­gozók biztosították egy olyan biztosítja a szocialista vív­mányokat«. A továbbiakban arról be­szélt, hogy Jugoszlávia dol­gozói hatalmas erőfeszítése­ket tesznek az életviszonyok állándó javításáért. A most készülő új alkotmány -fegy­ver lesz minden ember, minden munkás kezében azoknak a vállvetett erőfe­szítéseknek során, amelyek­nek célja a jobb élet meg­teremtése, minden eltévelye­dés leküzdése, amely elő­adódhat, és amely a múlt­ban elő is fordult nálunk«. — »Erőfeszítéseket teszünk — folytatta —, hogy dolgo­zóink, ha még jelenleg nem is élvezhetik teljes mérték­ben azokat a javakat, ame­lyeket a szocialista társadal­mi rend nyújt, legalább azt Szovjet- érezzék, hogy napról napra, évről évre jobb lesz«. Gromiko és Rosk ismét találkoznak Gromiko én Rusk külügy­miniszterek kedden tanács­kozásra ültek össze. A háromórás megbeszélés­ből kél órán át négyszem­közt, csakis tolmácsaik je­lenlétében tárgyaltak. A megbeszélés után az amerikai külügyminisztérium egyik szóvivője kijelentette, hegy kizárólag Laowzról és a le­szerelés kérdéséről volt szó, ez utóbbi problémakörön be­lül is főleg az atomkísérle­tek megszüntetésének kérdé­seivel foglalkoztak. A szó­vivő azt mondta, hogy sem Nyugat-Berlin, sem Kuba kérdése nem volt napiren­den. A két külügyminiszter új­ból találkozni fog, dc Idő­pontot nem állapítottak meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom