Délmagyarország, 1962. szeptember (52. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-02 / 205. szám

6 DÉL-MAGYARORSZÁG Vasárnap, 1962. szeptember?. MARTIN SERY: A sárga boríték i— Valahogy sok a posta -» mondta Fernand, és fél­retolta a tálcát a reggelivel, — Valóban .,. Krisztina szíve heveseb­ben kezdett dobogni, mert a levelek körött megpillan­totta az 6 sárga borítékját. Holmi ürüggyel kiment a konyhába, jóllehet eftökélte magában, hogy megfigyeli férje arcát, amikor majd a levelet olvassa, De nem tudta megtenni. Biztosan elpirulna, és Fernand nyom­ban rájönne, hogy ő irta a levelet. Krisztina legalább százszor elismételte magá­ban a mondatokat, amelye­ket a lapokból kivágott be­tűkből állított össze: "Bi­zonyára meglepődik, hogy a felesége megcsalja, Ha nem hiszi, jöjjön Haza va­lamelyik szombaton négy óra tájban, s meggyőződik róla.* Krisztina sokáig töpren­gett, míg a levelei összeül, lította, A nők lapjában ol­vasott történet adta a gon­dolatot neki. Féltékennyé akarta tenni a férjét, hogy űjból visszaszerezze martá­nak. Jobban mondva! azt akarta, hogy ismét olyan legyén, mint amilyen a mé­zeshetek alatt volt. Biztos volt abban, hogy még min­dig szereti őt. hisz alig bá­rom éve, hogy megesküd­tek. Ám Fernand az utób­bi időben szórakozott ós kö­zönyös volt, Ügy látsz..tt, ékek az első tünetei a krí­zisnek, amely fiatal háza­soknál pár évi együttélés után rendszerint bekövet­kezik, legalábbis így írta a lap Ha alávetjük az ilyen próbának, a szerelem visz­szatér, s még igazibb, 'nyu. godtabb és mélyebb lesz, mint vplt. — Megyek, Szervusa. Fernand ezt egészen nor­mális hangon mondta. Mint "rendesen, sebtiben megcsó­kolta felesége arcát Krisz­tina átkutatta a papírkosa­rat. Fernand a levelet el­olvasta. de nem dobtá el. Alighanem először nem akarja majd elhinni. No persze, újra meg újra eszé­be jut, s aat mondja; hátj hg mégis igaz? Mennyire szenvedhet.. 1 Szombat délutánig min­iden különösebb változás nélkül teltek el a napok. formán viselkedett. Ma is úgy ment el a hivatalba, mint rendesen. Ám Krisz­tina jól tudta, hogy dél­után korábban toppan majd be, hogy meggyőződjön az igazságról. Szörnyen mérges lesz, ha meglátja, hogy <J egyedül van. Hazudozik, erősködik majd, hogy sza­badságöt kapott. De ő majd mindent bevall neki, hogy megbocsássa ezt a turpissá­got. Négy óra De lassan cam­mog az idői Felállt, s be akarta kapcsolni a rádiót. Abban a pillanatban meg­szólalt a csengő, De hisz Fernandnak kulcsa van! A csengő ismét felberregett, s Krisztina szaladt ajtót nyit­ni. nehogy Fernand arra gondoljon, hogy valami ta­kargatnivalója van ,.. — Fernand itthon van? Erre jártam, hát felugrot­tam. hogy üdvözöljem. Meunlcr volt. Együtt szol­gált valamikor a férjével. Olykor megszokták hívni magukhoz — Pacche van. Szomba­ton délután mindig dolgo­zik. Krisztina igyekezett pa­lástolni Izgalmát. Rettene­tes gondolat jutott eszébe Mi lesz, ha Fernand most betoppan * itt találja Meu­niert? De a látogató csak mesélt, egyik újságot a má­sik után sorolta el, mqjd üj kocsija kiváló tulajdon­ságairól áradozott. Kriszti­na kétségbeesetten pillan­tott az órárg, Fél öt. Meu­mernek távoznia kall, még akkor is, ha az lesz á lát­szata, hogy kidobta. — Hiába várja a férje­met, Szombaton nagyon ké­sőn szokott hazajönni. Én pedig kissé fáradt vagyok... Meunier megértette, s lét. hatóan sértve távozott. Krisztina megsemmisülten rogyott a fotelbe és zoko­gott. Nyugtalansága nőttön­nőt-t. Fernandnak félórán belül biztosan meg kell ér­keznie Telefonált a hivata­lába A férje? Dél óta nem láttuk. Krisztina pánikba esett, s lelki szemei előtt borzal­mas jelenetek játszódtak le. Látta, amint Fernand két­ségbeesetten bolyong az ut­cákon. Maga előtt látta a Szajna sötét hullámait, Fernand továbbra is egy- amint összecsapnak Fer­nand teste fölött. Látta a menőautót szirénázva szá­guldani az éjszakában,,. Verejtékben íürödve ébredt. Riadtan nézett kö­rül. Éjszaka van. De mi cseng <>ly kitartóan? Né­hány percig tartott, míg rájött, hogy a telefon. Re­megett a keze. — Halló! Itt Fernand... Boldogsága egy teljes percig tartott. — Ne törd a fejed, s pe gyötörd magad. Mindent tudok. Az egész délutánt a házunkkal szemközti presz­szóban töltöttem .,. Nem. Ezt csak azért közlöm, hogy Meuniert ezentúl oly gyak­ran fogadhatod, ahányszor csak akarod,.. Engedd, hogy befejezzem! Hogy most hol vagyok? Nem fontos. Mindenesetre egy olyan nővel, aki szeret, igen, szeret, s én ostoba ezt a mai napig nem tudtam! Krisztina ezt már nem hallotta. Sírt, ég férje ne vét ismételgette. Közben a kagyló kicsúszott a kezéből ós leesett a szőnyegre, Ford.: SÁRKÖZI GYULA — Hogy megy a munka, elnök elvtárs? — hangzott el az első, tartalmában új­nak egyáltalán nem mond­ható kérdés. — Megy, ha visszük — volt az egykedvű válasz —, különösen, ha jól visszük. p1 zután sorra elkérdezte a Járás embere, hogy mi van a földben és mi , mu4i hfi ^..................... ezés. | Látogatók isaó- • O n endea András, a bő­11 gölyfalvi tsz elnöke úgy határozott reggeli bo­rotválkozás közben, hogy teljes napját az adminisztrá­ciónak szenteli. Igaz, volna teendő bőven, a határban is, de néha le is kell rögzíteni az elvégzett munkát, • ami lényegesebb: el kell tervezni az elkövetkező napok, hetek elvégzendő munkáit. Ebben a későn jött nyárban különösen fontos a lyes munkaszervezés. Az Idén szívesebben lelkesebben dolgoznak tagok, mint tavaly, még nagyobb felelőssé­get ró egy rendes el- rgim nőkre. Elsőnek foglalt helyet a hiányzik még, majd felhívta isz-irodában, a gondosan a figyelmet a helyes mun­előlcépzítette a munkájához kaszervezésre, végül közö­szükséges holmikat, Alig fo- sen megállapodtak az eső pott azonban dologhoz, autó mielőbbi szükségszerűségé­állt meg az utcán, s rövidé- ben. Amikor betette magú sen megjelent az irodában a mögött az ajtót, az óra fél járási tanéos mezőgazdasági osztályának vezetője. Pálin­kás jóreggelt-tel köszöntött az elnökre — nem minden célzatosság nélkül. Rendes András — nem hiába volt már harmadik éve elnök — meg is értette ezt a szép magyar köszöntést, s hama- meg «s iroda roean , összekoccantak stampedlik. GEREBLYÉS UÁS/Urt: A Szentlélek Bankja Nézd csak... A mennyből hullt elém? Utcák is terek szegletén. Mi ez a tábla, ez a fény? — Szentlélek Bankja. — Mi lehet ott bent?... — Számvetés! Kamatozik a szenvedés! — Mi fát ott bent?... — Nyerészkedés! Szentlélek Bankja. — Mi készül ott? Miféle üzlet? Aranyra, ki veri kezünket? Nem félsz, hogy lesz ki érte büntet? Szentlélek BankjaT ' • ' - 9 - ser®""*, o — Meddig szövődnek itt o szálak? Milyen istent szolgálnak e várak? — Egyszer majd még e nép is lázad, Szentlélek Bankjai — Nem vonzza Péter fábfeje! ÉS fegyvert érint majd keze! Szabadság lesz az istene, Szentlélek Bankja! És átlép majd a küszöbön, — Uralmat! Pénzt! — Rád így köszön, S világnyi nagy lesz az öröm. Szentlélek Bankja! tizet mutatott, de csak azért ennyit, mort a járás kül­dötte sietett. Rendes András kissé bosz­szankodva nézett érájára, s nagy lendülettel fogott munkához, hogy a kétórás késést behozza. Alig per­cent meg kezében a voll, amikor újabb autó jelent WIPHHBM.i6tt éa rövi­desen egy újságíró szeren­cséltette jelenlétével az el­nököt. Lelkes fiatalember volt, szóbőségét és beszéd­technikáját tekintve: nagy­ra hivatott férfiú. Hatalmas kérdóskomplexumot zúdí­tott az elnökre, melyből egyetlen lényegesebb kül­ós belpolitikai probléma sem maradt ki. Bár annál a kérdésnél — and króniku­san hasonlított az előző lá­togató kérdéséhez —, annál a bizonyos: hogy megy a munká-nál, már azt gondol­ta Rendes András: menne, ha hagynátok dolgozni az embert! A szívélyes búcsú csak ebéd után következett be, a Rendes András már eleve letett arról, hogy el­végzi az egész, arra a napra tervezett munkáját. Rövid negyedóra múltán T* amikor megjelent az Allaml Biztosító ügynö­ke — már végképp letett mindenről. Az állatforgal­mi vállalat- délután bejött küldöttének jelenlétét már teljes nyugalommal fogadta, míg az estefelé beköszöntő dísztol lkereskedel ml ügy­nökkel határozottan kedves hangon beszélgetett. Ellenben még délben el­határozta, hogy rendkívüli közgyűlést hív össze. A ta­gok — akik fáradtan fértek haza a határból — kissé meglepődtek elnökük ötle­tén, de gondolván, hogy fontos dologról van szó, el­mentek a közgyűlésre. Ren­des András — miután elné­zést kért a tagoktól a hirte­len összehívott közgyűlésért — felsorolta az aznapi láto­gatóinak névsorát és tartóz­kodási idejét, s határozottan kijelentette lemondási szán­dékát, ha azon nyomban nem választanak mellé egy ••A alelnököt, akinek kizá­• rólag az lesz a dolga, " hogy a látogatókkal és . egyéb érdeklődőkkel foglalkozzon. A tagok megértették elnökük sú­lyos problémáját, s ele­get tettek kérésének. lí ögölyfalván így megol­dódott ez a nehéz probléma, s ha akadna még tsz az országban, ahol ha­sonló nehézségekkel küzde­nek, melegen ajánljuk a bö­gölyfalvlak ötletének meg­valósítását. Persze, van egy másik megoldás is, de ezen már ne a tsz-tagok gondolkodjanak, hanem a látogatók! ZEKE GYULA NYINA ALTOVSZKAJA: Hív az űr A fémet öntik, vágják, fúrják «« faragják. A fém — zaj, kin, csikorgás, amíg elnyeri arcát. Dühödt és rakoncátlan, vagy lágy, mint a szurok; búgó katlan torkában fehéren tűz, buzog, s egyre üvölt a szörnyeteg míg öleli a láng: „Mit tehetek még értetek — mondjátok már — mi bánt?" Sokat kell tenni mégjtt. hisz erdőként növünk: utat verni az égig legyen elég kövünk! Előbbre törni mindig az űr varázsa von; Gyors rakéták a vágyak, — feltarthatatlan szádnak, — és elragadott szívünk soklépcsős kozmodrom! BÖLÖNI SÁNDOR fordítása VADÁSZ FERENC; AZ ÖRVÉNY ^^^^^^ UISSZCLÍICZ (34) A MALOMPATKÁNY Erzsi már asszony, készíti a babakelengyét. Szerelme másé, gyengédsége a születendő gyermeké ... Az élet rohan tovább, az élet átlép rajtunk. Kihullottunk mindenből. Család, otthon, haza: volt nincs. Amikor olyan végzetesen, olyan jóvátehetetlenül meg­rémültem, mert halált kiáltottak ránk, mert keresték a "Zöldávósokat-, s a mosonmagyaróvári utcán társaimat öl­ték, emlékszem, egy vérvörös röpcédula került a kezembe. Repülőgépről szórták, csehszlovákiai munkások küldték: -Magyar munkás, ne hagyd megsemmisíteni a proletárdik­tatúrát!- A bátorítástól csupán egy percre forrósodott fel ereimben a vér, aztán újra hatalmába kerített a kishitűség. Mindant elfelejtettem. »Sem erő, sem fortély meg nem félemlít, sem pénz, sem Ígéret meg nem tántorít.. .« Feledtem a honvédesküt is, Nagy a bűnöm. Jóvátehetet­len-e, vagy jóvátehető? Nem tudom. Nem kísérlem meg jóvátenni. De Innen elmegyek. Ha elfognak, becsuknak. Nem vitás. Akkor is megyek. Vissza nem hoznak, önként jöttem, erőszak itt semmit se ér. Egyheti szabadságot kérek és nem jövök vissza. Elme­gyek olyan messzire, amilyen messzire csak tudok. Ha el­érek újra a Egyesült Államokba, elmegyek dolgozni egy gépgyárba. Könnyen nem bukkannak rám. Ha mégis? Nem baj. Akkor se maradok. Nem leszek véregző malompatkány. Ember akarok maradili. * Igen, vagy nem? öreg fiú, hagyjuk a falazást, önmagadat jó negyedszá­zada Ismered. Ne bolondozz, mprt magadra haragítasz. Már úgyis unlak, te fesletlélelű, te... Legalább magadhoz légy őszinte. "Harmincötbén születtem, de — mit mondjak — vala­miféle pokoli csillagzat alatt. Amikor jól ment a sorom, akkor is bemagyaráztam magamnak, hogy nekem semmi .se sikerül. Addig elégedetlenkedtem, mígnem .,. Mo6t aztán tényleg egyenesben vagyok. Miért is haltál meg olyan korán Édesanyám? Ha élsz, minden másképpen alakul. Igen, Ilyés Antal szövetkezeti könyvelő megbízható, pontos ember. Szorgalmas és kötelességtudó. Dehogy. Még egyáltalán nem öreg. Gitta szereti őt a maga módján. A maga módján. Az én utam most már végképp elkanyarodott a tiétek­től. Olyan nehéz azt megérteni? Hát értsétek meg végre. Semmi közötök hozzá. Tudni se akarok rólatok. Lehúztok, bizonytalanná tesz, kétaégbeejt minden emlék. Nem vagyok semmi, nem vagyok senki, legkevésbé az, akinek ti gondoltok. Minden csak voltam. Voltam. Megértitek? No, akkor alászolgája, végeztünk. Hagyjatok. Katona Sándor kecskeméti származású, Budapesten ta­nult elektrotechnikus vagyok. Ez — azt hiszem —, végkép­pen és örökérvényűén tisztázódott. Hagyjatok, szétrobban a fejem. Senkinek nem döntheti el a sorsát egy véletlen, hogy hol született, ki az apja, hol nevelkedett, kik nevelték, ön­magammal én rendelkezem. Ott élek, ahol nekem tetszik — a fold minden élőlényé — az vagyok, aki lenni akarok, oda­megyek ós akkor, ahova és amikor nekem tetszik. A hangyának kl parancsol? A fecske is odarepül, ahová akar. A halnak senki se jelöli ki az útját. Tartóztasd fel a szelet, te szegény, esendő, bolond ember. A hegy feltartóztatja? Lehet. Megkerüli a hegyet. , Hogy az .ember nem szél? Az igaz. Hogy törékeny a feje? Nekikergetik a hegynek? Egyszer úgyis meg kell halni. Szüleim nincsenek. Gitta sincs. Mária, az az asszony sincs, aki ha létezett volna egyáltalán, most már csaknem harminc éves lenne. S Margit is csak a képzeletünkben élt. Sose láttam, sose ismertem. Semmi se vele, semmi sincs. Nincs egyetem, nincs ana­tómia, se szövettan-gyakorlat. Nincs Austtn és A 99-es kocsi, nincs lakás, a fajon nincsenek képek ,,. De félelem sincs. Egyszer úgyis meg kell halni. Nem félek. , Van-e a soproni hattyúnak feje? H« áUutok odáig, majd megnézem. Majd elsétálok a várostoronyhoz. . . Ott írták Sopronban, a legrégibb virágéneket. Virág, tudjad, tőled ej kell mennem És te érted kell gyászba ölteznem... Hagyjatok. Gittácska, hagyj te is, szépen kérlek. Engedd, hogy el­felejtselek, Nem hallod? A "kis doktorkám- az vagy •,. Tu­dod mi vagyok én? Egy diverzáns, egy egészen közönséges diverzáns. Úgy ám. A zsebemben mérget, tőrt ós hangfogós pisztolyt viszek. A hallgatást, a kopogtatást, a tapintást kúszás közben gyakorlom. A kórisme:: akna. Téged, Gitta, nem akarlak látni többé. Se Máriát, se apámat. Margitot? öt igen. ö az enyém lesz. Ha elevenen meg­úszom, elveszem bárkitől. Elragadom bárhova ... Nem ér­dekel. Forró a homlokom. Rossz az egyedüllét, szokatlan. Seres azt vágta a fejemhez, hogy jelentgető vagyok. Kolthaynak volt Igaza: Seres az maradt, aki otthon volt. Nem lehetett soha igazi szabadságharcos. Pedig eleinte di­csekedett, hogy fegyveresen harcolt az oroszok efien. A vé­gén meg pártolta őket. Hazudott nekünk, A bányász szíve mélyén mind a vörösökkel érez. Seres megérdemli a sor­sát, Vándor butaságot csinált. Ilyesmire sose lennék képes. Szegény feje igazi megszállott volt. Mit akart tulajdonkép­pen? A demokráciát, a humanizmust, a szabadságot emle­gette, s most, amikor mindezért élhetett, harcolhatott volna, gyáván megszökött közülünk. Közülünk... ördögbe is: ketten maradtunk. Sejtettem, éreztem, hogy Valentin és én... Mi ketten nem vagyunk se gyávák, se nyavalygó széplelkek. Halljuk a parancsot és engedelmes­kedünk. Elvek, lelkiismeret, hazafias tépelődés... Ezekkel úgy van az ember, ahogy olykor a pokróccal és egyéb bal­laszttal a dzsungelgyakorlaton: ha túlságosan nehezek, ha nyomják a vállunkat, egyszerűen fogjuk és lerázzuk ma­gunkrój valamennyit. Elhajigáljuk mindet sorban. Vigye az ördög a sok nyűgöt. De hogy őszinte legyek, ilyen terheket én még nem is igen éreztem. Vándor Pityu rendszerint ezekkel a lelki ter­hekkel bajlódott. Egyszer azt mondta: nem lehet eszmények nélkül élni. Neki vájtak, s mégse él. Vagy •,. Lehetséges, hogy el­veszítette az eszményeit? Én egészen jól megvagyok nélkülük. Igqz, nprn szok­tam hozzájuk. Sose voltak ilyen különceim Talán akinek voltak, s elveszítette őket, anhak nehéz. Bár... Pityű is élhetett volna úgy, ahogy én élek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom