Délmagyarország, 1962. augusztus (52. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-29 / 201. szám
4 , DÉL-MAGYARORSZÁG Srorda, 1962. augusztus 29. Két halálos és több súlyos baleset szabálytalan közlekedés miatt Hétfő estétől tegnap estig állandóan akadt dolga a Csongrád Megyei Rendőrfőkapitányság közlekedési ellenőrző csoportjának. A közlekedési szabályok megszegése miatt két halálos és több súlyos közlekedési baleset történt. Hétfőn, augusztus 27-én Németh Ferenc Rúzsa, Szegedi út 8. szám alatti lakos Asotthalom irányába haladva nekihajtott egy álló tehergépkocsinak és nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Halálos kimenetelű baleset történt történt Hódmezővásárhely és Mártély között. Bürger Géza táviratkézbesítő Szeged, Apáca utca 15. szám alatti lakos műszakilag vizsgázatlan kismotorkerékpárral haladt Mártélyról Hódmezővásárhely felé. Pótutasként szállította Süli Mihály postai kézbesítőt Szeged, Tápéi utca 22. szám alatti lakost. A motorkerékpáros a megengedettnél nagyobb sebességgel hajtott, s így a derékszögű kanyarban nekirohant az útmenti fának. A motorkerékpár vezetője, Bürger Géza a helyszínen meghalt, pótutasa pedig kórházba szállítása után egy órával szintén belehalt sérüléseibe. A Marx téren Bózsó Antal (Szeged, Avar utca 7. szám alatti lakos) járművét nem körültekintően vezette és elütötte az úttesten áthaladó Nagy Sándor Újszeged, Szőregi út 84. szám alatti lakost. Mindketten 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedtek. A Kossuth Lajos sugárút és a Francia utca kereszteződésénél Lelle Mihály Szeged, Kecskeméti utca 3. szám alatti lakos lovas kocsival akart áthaladni az útkereszteződésen, amikor Sashalmi Adolf Szeged, Sziliért sugárút 18. szám alatti lakos motorkerékpárjával előzni akarta. Az előzés nem sikerült, a motorkerékpáros az útszegélynek hajtott és 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett Rádióműsor Sserds Kossuth-rádIA 4.26 Rákóczi-Induló. 4,39 Hírek. 4.40 Vldsnum. frissen. Közben: 3,00 Falurádió. 5,30 Hírek. 0.20 Orvosi tanácsok. 6,40 Hlrdetóoszlop 0,50 Időjelzés. 7,00 Hírek. 7.10 UJ könyvek. 7,30 Műsornaptár. 7,50 Időjelzés. 0,00 Műsorismertetés. 8,10 Operettrészletek. 9.00 A Jégvilág Robinsonja. V. 9.20 Kamarazene. 10.00 Hírek. 10,10 Elő világirodalom. 10.30 Népdalok. 10,50 Napirenden ... 11,00 Igor herceg. Operarénzletek. 11,20 A Szabó család. 12.00 Déli harangszó. 12,15 Tánczene. 13,20 Válaszolunk hallgatóinknak. 12,35 Zenekari muzsika. 14,15 Tündérálom. Költemény. 14,38 Három a kislány. 15,00 Hlrck. közlemények. 18,08 Időjárásjelentésw 18,10 A mohácsi ásatások és más érdekességek. 10,35 Stlv küldi. 16,08 Az Al-Dunától a Keleti-tengerig. 16 óra 15 Operarászletek. 16,88 Műsorismertetés. 17,00 Hírek. 17,15 Könnyűzene. 18,10 Délutáni beszélgetés. 18.25 Dávid Ojsztrah hegedül. 18,40 Magyar szerzők népdal-feldolgozásaiból. 10.08 Az Ifjúsági Rádiószínpad bemutatója: Az elnök. Rádiójáték. I. rész. 19,88 Jó estót. gyerekek I 20,00 Esti krónika. 20,25 UJ tánczenei felvételeinkből. 20.45 Az embert butaság törtenetéből. 11,15 Közvetítés Frankfurt am Malnből. A Heeeeni Rádió szlmfónlkus zenekarának hangversenye. A szünetben: 22,00 Hírek. 22.80— >2.35 Ogetőverseny-eredmények. 23.15 Tánc éjfélig. 24,00 Hírek. 0.10 EJ1 kórusmuzsika. 0,30 Hlmóra 18 Várok reád... Versek. 17.25 Hangverseny a stúdióban. 18,00 Hírek. 18,10 Tánczene. 18,35 Rádió szabadegyetem. 19,00 Hírek. 19,06 Prokofjev: Gordonkaverseny. 19,45 Orvosi tanácsok. 10,50 Suppé: Boccaccio. Operett. Közben: 21,00—21,05 Hírek. 22,22 Sporthíradó. 12,40 Közvetítés a nyíregyházi Szabolcs Szálló kerthelvlségéböL 13,00 Hírek. 23,15 Műsorzárás, t Teíeviziómúsor 10,00 Ipari mozaik. 10,30 TVVilághíradó. 19,50 Utazzunk egvlittl 20,20 A nagy érettségi. Francia fllm. 22,00 TV-Vliághlrt.dó. Hírek. Űjabb természetvédelmi terület a Tiszán A Tisza esanyteleki szakaszán a Labodár elnevezésű árterületet és vízszakaszt, mely értékes madárvilágáról nevezetes, védetté nyilvánítják. A Labodár 40—50 éves nyárfaerdejében ritka madarak élnek. Itt, a Tisza e szakaszán telepedett meg hazánk egyik legnépesebb gémcsapata is. A néhány holdas területen több száz bakcsó, szürkegém, ldskócsag és üstökösgém fészkel. A védetté nyilvánított félsziget rendkívül alkalmas lesz a tiszai madárvilág életének tanulmányozására. Élmény után Hat-hétmillió köbméter vizet vont el naponta a kánikula a Balatonból petofi-badto 3,00 Reggeli zeno. S.OO Hírek. 0,33 Műsornaptár. 6,30 Torna. 0,00 —0,10 Hlrak. 14,00 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.16 Magyar fúvószene. 14,40 Búcsú a tábortól ... 15,00 Mezei csokor. 15,30 Astrtd Vernay és Franco CorelH énekel. 16,00 Hírek 10,05 Könnyűzene. 16,40 Hadifoglyok. Könyvrészlet. 16.59 nimdslok. 17 "Lefogyott* a Balaton, pedig nem gazdálkodtunk roszszul vizével. Nem a pancsolás és a lubickolás ártott meg neki, hanem a hőség, mert hihetetlennek tűnő víztömeget szippantott fel belőle a nyári forróság. Augusztus első két hetében volt az idei rekord, amikor száz milliméterrel apasztotta vizét a párolgás. Volt olyan nap, hogy 6—7 millió köbméter vizet nyelt él a levegő. A széllel szövetségre lépett erős napsütés másodpercenként 70—100 köbméter vizet ragadott el a Balatontól. Ennél több víz nem folyik el a szárazságtól megviselt Tisza medrében sem. Kézenfekvő tehát a hasonlat, hogy az idei nyár ebben a két hétben új Tiszát fakasztott, amely a Balatonból emelkedik a magasba és a felhőkbe torkollik. A tó, ha minden vízpótlástól elzárnánk, négy év alatt kiszáradna. A három nyári hónapban mintegy 270 millió köbméter vízzel lett szegényebb a Balaton. Ez a hatalmas víztömeg még akkor is bőven fedezné Budapest egész évi ivóvíz-fogyasztását, hogy ha télen sem használna kevesebb vizet a lakosság, mint a kánikula idején. Nyáron a Zala folyó és a csapadék sem tudja annyira táplálni a Balatont, hogy pótolhatná az elpárolgott vizet. Növekszik a tanítási színvonal a falvakban Fokozatosan megszűnnek as osztatlan rendszerű tanyai iskolák Lassan megszűnnek majd működni a kedvezőtlen körülmények között munkálkodó tanyai osztatlan iskolák. Erre mutat a már megindult folyamat, hogy a külterületekről belterületi, központi iskolákban kapjanak helyet a felsőtagozatos általános Iskolai tanulók. A szegedi járásban jelenleg 55 iskolában tartanak még nyilván két csoportos, osztatlan rendszerű oktatást, amelyben alsó- és felsőtagozatos tanulók vesznek részt Egycsoportos, osztatlan rendszerű tanítás az elmúlt tanévben még 33 helyen volt három csoportban pedig hét helyen folyt hasonló oktatónevelő munka. Természetes folyamat A szocialista mezőgazdaság megteremtésével nőtt a tanyai lakosság igénye olyan értelemben is, hogy gyermekeik most már jobb tanítási körülmények közé kerüljenek, mint eddig. A természetes folyamat már korábban megindult affelé, hogy az úgynevezett iskolai körzetesítést munkát meg lehessen kezdeni, azaz, ahol erre mód és lehetőség nyílott, az osztatlan jellegű iskolákból a tanulók bekerüljenek az osztott rendszerű községi iskolákba. Megszűnt például a tápéi szilvesztermajori, a tiszaszigeti térvári, a szatymazi székalji, az ásotthalmi rókabögyösi, a sándorfalvi szaporhegyl iskola. Az ott tanulók átkerültek a községek központi iskoláiba, ahol ezután osztott rendszerű oktatást kapnak. A megszűnt iskolák épületét az ottani termelőszövetkezetek vásárolják meg és hasznosítják. Ezzel kapcsolatban azonban felmerül a probléma: a volt iskolaépületért járó térítési díjat miért nem az illető községi tanács, avagy járási tanács kapja meg, hogy a befolyt összegekből a megszűnt iskolák helyett új tantermeket lehessen létrehozni? Az új tantermekre a községi iskolákban a növekvő létszám miatt is nagy szükség van. Jobb körülmények kőzött A szegedi járásban folyik az úgynevezett iskolakörzetesítés más területen is. A tanyai iskolákból a községek részben, vagy teljesen osztatlan iskoláiba kerültek át lili SAKK « ® > i A sakkvilág élénk figyelemmel kísérte Keresz és Geller párosmérkőzését, melyet végül is Keresz nyert meg 4%:3'/3 arányban. A mérkőzésre, mint ismeretes, azért került sor, mert a két nagymester a világbajnoki döntőn holtversenyben a 2—3. helyen végzett. Érdekes körülmények között alakult ki a holtverseny a két kiváló mester között. Az utolsó forduló előtt Keresz fél ponttal vezetett Geller előtt. Az utolsó fordulóban Keresz döntetlenül végzett Fischerrei, Geller játszmája azonban függőben maradt Benkő ellen. Geller igen rosszul állt, s a játszma folytatásakor veresége elkerülhetetlennek látszott. Ellenfele azonban az 54. lépésnél túllépte a gondolkodási időt, s így a játszmát Geller nyerte meg, s váratlan győzelmével utolérte Kereszt A párosmérkőaésről játszmaanyag még nem érkezett, ezért bemutatjuk Geller szép győzelmét a világbajnoki döntőről: Világos: Fillp Sötét: Geller 1. e4, g6, t. g3, Fg7, 3. Fgí, e5, 4. HcS, He7, 5. e4, 0—0, 6. HleZ, H8c6, 7. e4, d6, 8. 6—0, Fe6, 9. Hd5. f5. 10. Fc3, Vd7, 11. Vd2, Bi7. 12. Hxc7-h Bxe7, 13. Hc3, Bf8, 14. exf, Fxf5, 15. Baci, Fh3, 16. f4. Fxg2, 17. Vxg2, Bef7, 18. Khl, Fh6, 19. Hd5. exf, 20. Fxf4, Fg7, 21. g-l, He5, 22. Fxe5. Fxe5, 23. h3, c6, 24. Hc3, Ve7, 25. Bxf7, Vxf7, 26. Bdl, Vf4, 27. d4, Fg7, 28. He4, Ve3, 29. Kh2, BÍ4!, világos feladta! mm a m n m m*m: Világos: Kii, Bg8, He6, (3). Sötét: Kh3, (1). Világos Indul s a negyedik lépésben mattot ad! — (Blaschke feladványa). A műit heti feladvány megoldása: 1. Vb3! a felsötagozatos tanulók, például az algyő— farkasréti, a röszke—kancsalszéli, a Kistelek—Bogárzó, a mórahalom—szőlőhegyi, valamint a rúzsa—öregcsorvai és lajosdűlői iskolából. A két iskola közti távolság általában mindenütt 3—4 kilométer, viszont megéri az út fáradalmát, hogy jobb tanulási körülmények közé kerülnek ezek a 10—14 éves fiúk és lányok, akik, ha majd befejezték általános iskolai tanulmányaikat, jobb felkészüléssel, jobb eredménnyel folytathatják tanulmányaikat a középiskolákban, mint elődeik. Természetesen a két iskola közötti távolságot, azt a bizonyos 3—4 kilométert mindenképpen meg kell rövidíteni, éspedig autóbusz-, vagy vonatjárattal. Ahol eddig a körzetesítést végrehajtották, ott mindenütt számoltak a megfelelő feltételek biztosításával. A szegedi Autóközlekedési Vállalat például soronkívüli segítséggel sietett az iskolakörzetesítést végrehajtani, a röszke—kancsalszéli iskola tanulóinak esetében. Az eddigi autóbuszjáratot úgy módosította, hogy a külterületről bekerült tanulók autóbuszon tegyék meg az utat Röszkére és vissza. Tervszerűen A szegedi járásban tanító nevelők megértették az idők szavát és segítenek a nagy munkában, hogy a külterületeken tanuló falusi ifjúság a községekben jobb körülmények között folytassa tanulmányait. Hivatástudatból fakad a falusi pedagógusoknak törekvése ebben a fontos tevékenységben, holott esetenként egyesek elesnek bizonyos anyagi juttatástól, az úgynevezett tanyai pótléktól és az összevont osztályvezetői pótléktól, amely havonta több száz forintra is rúg. Van olyan falusi pedagógus, aki a külterületekről együtt jár be tanulóival az osztott rendszerű községi iskolába. Például Gubacsi Béla a farkasréti iskolából Algyőre, Madarász Ilona a szatymaz— székalji iskolából Sándorfalvára. A körzetesítés teljes végrehajtására külön ötéves tervet dolgozott ki a Csongrád megyei és a járási tanács. A munka tehát megindult, s a feltételek megteremtésével fokozatosan megszűnnek az osztatlan jellegű, régi iskolák. Ezzel a városi tanulókkal egyenrangú oktatásban és nevelésben részesülnek a falusi tanulók. L. F. VADÁSZ FERENCR AZ ÖRVÉNY uísszanéz (31) HA MINDENKI OLYAN LETT VOLNA Ködösített. Mind a négyen észrevettük. Katona vigyor" gott, Seres elvörösödött. Vándor mintha egy árnyalattal még sápadtabb lett volna, mint máskor. A főnök visszakanyarodott a katonai szakértő cikkéhez. A koreai háborúról volt szó, ahol az amerikai katona gyönge harci szelleme, érdektelensége jól kiviláglott. "A szárny biztosítására kiküldött egyik rajom — idézte az író Sh. Machert őrmestert — csak élete megóvásával törődött. Kilenc fegyver közül olykor kettő-három tüzelt.* Egy J. Williams nevű tiszt a Szöul körüli harcokra emlékezett, és azt mondta: ő lövészgödörből lövészgödörbe kúszott a szakasza után. hogy szemmel tartsa és buzdítsa embereit. Igy akarta elérni, hogy legalább minden második lőjjön ... A főnök a célról beszélt. A mi külön célunkról. Az otthon megkezdett szabadságharc itteni folytatásáról. Szent hivatásunkról Odaadásunkról, amelyet elvár tőlünk a szabad világ. Az emberek megbecsüléséről... Eszembe jutottak a traiskircheni lágerben töltött het«9c, a jótékonysági csomagok, amelyekkel a jobbmódúak kifejezték irántunk megbecsülésüket. Sok használt ruha érkezett. Olyanok is. amelyekkel boldoggá lehetett volna tenni odahaza a falusi műkedvelők kelléktárosét. Eszembe jutott a müncheni kilincselés és azok a napok Detroitban, amikor nem találtam munkát... A koreai helyeket, amelyeket a katonai szakértő emlegetett, kivétel nélkül ismertem. A másfél évet nem egy helyen töltöttem el. Szerencsére az már békés időszak volt. Rajtunk nem próbálták kl, hogy bennünk mennyire észlelhető a -hősiessók válsága*. Egyféle válság rajtunk la erőt vett Legalábbis énrajtam. De azX hiszem, a többieken is. Ezt se parancsnokság, se főnök, se Donlan, de még Frank Pollack sem fedezheti fel rajtunk. Ez nem látható. A máslkon jobbára csak az veszi észre, aki maga ls benne van. Egy elmélázó tekintet, egy sóhaj, egy könnycsepp árulkodik. Rosszabb' a maláriánál, mert ez ellen nem véd az oltás. Halálos, sorvasztó, gyilkos kór: honvágy. Talán Katona Sanyi az egyedüli, akin még nem fedeztem fel. Benne csalódtam. Azelőtt kedveltem — mondhatnám legközelebb állt hozzám az egész társaságból —, bajtársiasnak látszott. Már kételkedőm benne. Olyan érzésem van, hogy hamarosan bajba kerülök. Veszedelmet szimatolok. Ha utolér, elsősorban neki köszönhetem, Katona Sándornak. Ez nem vitás. Legutóbb is mindenféléről kérdezősködött, én pedig azért válaszolgattam neki előírásosan, mert már meg volt1 bennem a gyanú. Nem ő találta ki ezt a kérdezgetést. De mire kíváncsiak még? Már mindent kiszedtek belőlem. Dávid Mihály határőr tizedes, úgy látszik te halhatatlan vagy! * A Camp Milmer-beli fogadótáborbői a velünk egykorú fiatalok — a szerencsések, akiket nem bújtattak mundérba —, elmentek a -kezesükhöz*. Az felelősséget vállalt értük. Vagy amerikai rokon várt rájuk, aki hajlékot adott nekik. Sokukat az International Rescue Comittee, a National Academy of Sciences, a Ford- és a Rockefeller-alapítvány vette pártfogásába. Egyesek a New York állambeli Bárd Collegéban. mások a St. Michaelis Collegeba mentek. Ezek már önálló emberek, ahová akarnak, oda mennek. Az e»jyik fiú — ugyancsak Veszprém megyei — Indianába került, nem messzire Chicagótól, a bloomingtoni egyetemre. Azóta talán már be is fejezte tanulmányait. Ha nem tévedek, a szláv nyelvek tanára lett. Tencsen, tencsen — így csattog a szó, amikor a group kővémerevedik a sorakozón. — Attention! Sergeant Donlan vezényel. Mereven, kitartóan néz. Velem néz farkasszemet. Vagy képzelődöm csupán? Mostanában mindketten megorroltak rám. Különösen Frank. Talán megtudta, hogy mit mondtam róla Váradinak ... Kénytelen voltam. Már napok óta próbálkozom, hogy lelket öntsek ebbe a fiúba. Látom, hogy borzasztóan szenved. És csak én tudom — vagy legalábbis és tudom legjobban —, hogy mi nehezedik a szívére. Pityu elmondta nekem, hogy kicsoda ez a Frank. En pedig, hogy minden mindegy hangulatból felrázzam, biztattam: Jelentkezzem kihallgatásra Merrick kapitánynál, s mondja el neki, kicsoda ez az alak, kire adták az US Army uniformisát... Lehet, hogy Valentin is. Katona ls meghallott valamit a beszélgetésünkből. Valentin? Nem. ö nem. Katona?... Valaki megint benyálazott. Dehát Donlan igazi amerikai. Neki semmi köze nincs Frankhoz... Átkozott rossz a természetem. Nem kellett volna kimutatnom az érzelmeimet. Pollack bízott bennem, nemrég még tüntetően barátkozott velem. Néhány pohár skót whisky megtette volna ezúttal is a magáét. Amikor kijutottam az USA-ba és megfordultam Camp Kilmerben is, N. J. Garfield volt ott az amerikai főmegbízott Mindenki tudta róla, hogy Andreánszky Károly az igazi neve és Magyarországról menekült nyilas-fasiszta szervező. Nagy hangja volt, velem is akadékoskodott, amíg rá nem szóltam: -Apám beljebb a mellel, tudjuk ám, amit tudunk*. Talán ha nem fog el az indulat, már én is civil lennék valahol, semmi bajom se volna. Azt a csirkefogót is magamra uszítottam. A főnök hidegebben kezel, amióta Sinkó Gabi mellett kiálltam. Az se lehetetlen, hogy Berenikéért pikkel rám is. Berenike? Te itt vagy, s mégis milyen messze vagy. Julika ... Mindkettő milyen messze van. Tencsen — kiáltja Róbert és a sarkam összevágom. Elmehettem volna én is kezest keresni, valamilyen jótékonysági egyesületet. Akkor most ülhetnék nyugodtan a fenekűmen és nem rángatnának zsinegen, mint a majmot. Mert az ember önmagát is áltatja, hogy nem volt más kiút. Ördögöt nem volt. Találhatott volna egérutat akármelyikünk. Nem voltunk akaratlan bábuk, nem véletlenül kerültünk ide, ez az igazság. Kár szépítgetni. Ezt mondja most már Vándor is. Valentin se tagadja. És nem volt elég Frank meg a fönök. K.vrillel is össszeakaszkodtam. Goszpogyin Kyrill, a szabad világ lovagja: morfinista őrült. Egyesek azt beszélik, újabban a hasissal kábftja magát. Ennyi ellenféllel aligha tudok megbirkózni. Otthon is így volt. Ha mindenki olyan lett volna, mint az apám és Vili, akkor talán el se jöttem volna. (Folytatjuk)