Délmagyarország, 1962. augusztus (52. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-24 / 197. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Kennedy elnök sajtóértekezletet tartott új lakásszövetkezet alakult Az iskolai napközikről A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJ4 52. évfolyam, 197. szám Ara: 50 fillér Péntek, 1962. augusztus 24. Nyilatkozatok a pártkongresszusi irányelvekről Meglepetést keltett Nyugaton a berlini szovjet helyőrség-parancsnokság megszüntetése A világsajtó hosszú cik- tervezetet azonnal további- teti a berlini szovjet hely­kekben kommentálja a tották a nyugat-európai fő- őrségi parancsnokságot. A Szovjetunió Honvédelmi városokba. s amennyiben a nyugatnémet kormánykörö­Minisztériumának azt a kormányok jóváhagyták, ket elsősorban az a körül­döntését, amellyel meg- előreláthatólag hamarosan mény hozza ki a sodrából, szünteti a berlini szovjet nyilvánosságra is hozzák. hogy ez a határozat — helyőrségi parancsnokságot. Washingtonban nem tart- amely a második világhábo­Erről a kérdésről tárgyalt ják kizártnak, hogy ez a rú maradványainak felszá­szerdán a nyugati hatalmak nyilatkozat egyben a nyu- molását célozza — azután munkacsoportja, amelynek gati hatalmak válasza lesz következett be, hogy bonni tagjai a washingtoni angol, a Berlinre vonatkozó leg- jelszóra Nyugat-Németor­francia és nyugat-német utóbbi szovjet jegyzékre, szágot és a "frontvárost* diplomáciai képviseletek ve- amelyet ez év augusztus 10- elfogta a soron levő hiszté­zetói, valamint Tyler eu- én juttattak el a három rikus kampány. E kampány rópai ügyekkel megbízott nyugati nagyhatalom kor- célja; felszítani a háborús amerikai külügyi államtit- mányának. őrületet, új akadályt tá­kár is — az amerikai kül- ((„„„},„„ masztani a német kérdés ügyminisztériumban. A több ^avar Donnoan békés rendezése és a nyu­örás ülésen kidolgoztak, egy Bonnban zavart keltett a gat-berlini kérdésnek ezen közös nyilatkozat-tervezetet szovjet kormánynak az a az alapon való megoldása e kérdéssel kapcsolatban. A határozata, hogy megszűri- elé. A kormányhoz közelálló Felszabadulásának évfordulójáí ünnepelte a román nép Egy órán át tartott Bukarestben a katonai díszfelvonulás Csütörtökön reggel nyolc zott nagykövete a nagykö­óra után néhány perccel vétség tagjaival együtt csü­Bukarestben a párt és a törtökön délelőtt megkoszo­kormány vezetőinek jelenlé- rúzta a Szabadság téri szov­tében megkezdődött az au- jet hősi emlékművet, gusztus 23-a tiszteletére A román nagykövetség rendezett ünnepség. Leontin képviselői csütörtökön dél­Salajan hadseregtábornok, előtt koszorút helyeztek el a fegyveres erők minisztere a rákosligeti temetőben megszemlélte a csapatokat, nyugvó román hősök em­majd kezdetét vette a fegy- lékművére is. veres erők díszszemléje. A román nép felszabadu­A közel egy órán át tar- Iásának évfordulója alkalma­tó katonai parádé a román bői a szegedi III. kerületi ta­néphadsereg magasfokú ön- nács képviselői megkoszorúz­tudatárúl szilárd egységé- ták a belvárosi temetőben ról, erejéről, harci felké- felállított román hősi emlék­szültségéről tanúskodott. művet A díszszemle után az út­török színpompás menete nyitotta meg Bukarest dol­gozóinak órákon át tartó felvonulását. A menetben magasra emelték a dolgo­zók a nemzetközi munkás­osztály nagy tanítómesterei­nek. Marx, Engels és Le­nin arcképeit General Anzeiger című lap beismeri, hogy a berlini szovjet helyőrségi parancs­nokság megszüntetése "lé­nyegesen megváltoztatta a helyzetet«. A szovjet hatá­rozatában — jegyzi meg a lap — világosan felismer­hető az első lépés a béke­szerződés megkötéséhez és Berlin demilitarizálásához. Véget értek az illúziók A Frankfurter Rundschau című nyugatnémet szociál­demokrata lap ugyancsak beismeri: összeomlik a bon­ni külügyminisztériumnak minden olyan kísérlete, amely azt célozza, hogy "legalább elméletileg fenn­tartsa azt a fikciót, hogy a négy hatalom felelős Ber­linért és' Németországért-*. Más szavakkal: a Rajna­parti kormánykörök úgy ér­zik, hogy kicsúszik a talaj a lábuk alól. Hisz a berli­ni szovjet helyőrségi pa­rancsnokság megszüntetése (Folytatás a 2. oldalon.) Kedvelt az új park Felsővároson Szovjet vezetők távirata Nyikita Hruscsov és Leo­nyid Brezsnyev a Román Népköztársaság vezetőihez intézett üzenetében szívből üdvözölte a román népet nemzeti ünnepe, Románia felszabadulásának 18. év­fordulója alkalmából. A budapesti román nagykövet fogadása A Román Népköztársaság nemzeti ünnepe, az ország felszabadulásának 18. év­fordulója alkalmából Mihail Rosianu, a Román Népköz­társaság budapesti rendkí­vüli és meghatalmazott nagykövete csütörtökön es­te fogadást adott a város­ligeti Gundel-étteremben. A szívélyes, baráti lég­körben lezajlott fogadáson megjelent Kállai Gyula, Marosán György. Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Komó­csin Zoltán, az MSZMP Po­litikai Bizottságának póttag ja, Nagy Dániel, az Elnöki Tanács helyettes elnöke. Koszorúzási ünnepségek A Román Népköztársaság nemzeti ünnepe, Románia felszabadulásának 18. év­fordulója alkalmából Mi­hail Rosianu, a Román Népköztársaság budapesti rendkívüli és mégha talma­Az oktatási reform alkalmazásáról tanácskozik Szegeden az országos történész vándorgyűlés A Csongrád megyei tanács A tanácskozás délután Ele­dísztermében nagy érdeklő- kes Lajos egyetemi tanár "A dés mellett több mint 150 főiskolai és egyetemi törté­szakfelügyelő és történész neti oktatás reformja-* cím­részvételével nyílt meg teg- mel mégtartott előadásával nap reggel a Magyar Törté- folytatódott, neti Társulat, a Művelődés- Az országos történész ván­ügyi Minisztérium közoktatá- dorgyűlés mai programja si osztálya, az Országos Pe- ugyancsak a megyei tanács dagógiai Intézet, a Tudomá- dísztermében reggel fél 9 óra­nyos Ismeretterjesztő Táv- kor folytatódik, sulat, valamint Csongrád megye és Szeged város ta­nácsa közös rendezésében a háromnapos országos törté­nész vándorgyűlés. Megnyitó beszédet mondott Hantos Mi­hály, a Csongrád megyei ta­nács vb-elnökhelyettese. Hangsúlyozta, hogy a vándor­gyűlés tanácskozása szerves részét képezi az oktatási re­form célkitűzéseinek, s hatá­sa kiterjed a történeti isme­retterjesztésre a fejlett társa­dalom körében is. Ezt követően Vas Károly pécsi főiskolai tanár „Az al­sófokú történeti tanítás ok­tatási reformja*, majd Sza­bolcs Ottó minisztériumi fő­előadó "A középfokú történe­ti oktatás reformja* címmel tartott előadást, amelyet vita követett. A többi között fel­szólalt Heinz Polenz, a drez­dai pedagógus továbbképző intézet tanszékvezető tanára és Inge Nücklich NDK-beli . történész. Ülést tartott a Minisztertanács Megvitatta ÉS elfogadta a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság jelentését A kormány Tájékoztatási rehajtásáról, valamint az ál­Hivatala közli: lományon kívüli bérek fel­A Minisztertanács csütörtö- használásának vizsgálatáról kön ülést tartott. Megvitatta az egészségügy és a felsőokta­és jóváhagyta az Országos tás területén. A Miniszterta­Tervhivatal elnökének az nács a jelentéseket tudomá­1962. évi népgazdasági terv sul vette, első félévi teljesítéséről szóló A művelődésügyi miniszter jelenteset, es elfogadta a az oktatási reformról szóló Kozponti Nepi Ellenőrzési törvény végrehajtásaként elő­Bizottsag elnökének a jelen- terjesztette a felsőoktatási in­teshez fuzótt hozzászólását. tézmények ről szóló törvény­A Központi Népi Ellenörzé- erejű rendelet tervezetét: a si Bizottság elnöke jelentést kormány úgy határozott, hogy tett a kormánynak a gépek- a tervezetet az Elnöki Ta­kel és üzemi berendezésekkel nács elé terjeszti, való gazdálkodás megjavítá- A Minisztertanács ezután (Somogyiné felv.) A szegediek kedvelt pihenőhelye lett a felsővárosi volt minorita kerttel bővített Szent György tér. Köröskörül virágok nyílnak, ötven padon üldögélhetnek a sétában elfáradt járókelők, vagy a levegőzni kívánó idősebbek. A kis és nagy gyermekek külön játszótérségeken szórakozhatnak, a tér József Attila sugárút felé eső részét a képen látható szökőkút ékesíti, a takaros medencével. A szökőkút mögötti víztároló még rontja az összképet, de nem sokáig, mert futónövénnyel ültették körül. Az új park létesítése egyébként 470 ezer forintba került. 300 ezer forint új gazdasági épületekre és kutakra Ötszáz holdon végeznek kémiai talajjavítást a szegedi tsz-ekben Szeged termelőszövetkeze- val mindkét szövetkezeti góré épül többek között a tei már elkészítették az major megfelel majd a leg- Felszabadulás Tsz-ben. S 1963-as esztendőre szóló korszerűbb mezőgazdasági ugyancsak öt ilyen górét építkezési, beruházási tervei- követelményeknek. építtetnek az Üj Élet Tsz ket S e tervek szerint mag- Jövőre gazdái is. A Dózsa Tsz 30 tárak, kukoricagórék és meeoldiák a S7Ö. vagonos. a Rózsa Ferenc Tsz egyéb fontos gazdasági épü- "éSeti eazdák a raktá- pedig 20 vagonos újabb ku­l^^efl Siott korica tároló, helyeket létesít millió 309 ezer forintot for- A Felszabadulás Tsz-ben 64 Továbbá nagyobbítják dítanak. vagon gabona befogadása- Bak tóban a rizstermő te­Teljesen közmüvesítik töb- ra alkalmas új terményrak- ruleteket is. bek között a_ Felszabadulás lár épül, míg a Táncsics, Üjabb 200 kataszteri hold Tsz algyői muut menta ma- az Uj Élet és a Rózsa Fe- gyengén termő szikes terü­jorjat es az újszegedi Hala- renc Tsz-ek egyenként 32 va- letet építenek be úgyneve­das Tsz kozponti majorjat gonos gabonairaktárakat épí- zett rizsgátakkal, s elkészí­is" tenek, tik az ehhez szükséges víz­A teljes villamosítás mel- Az Uj Elet es a Táncsics levezető és tápláló csatorná­lett a tökéletes vízellátást Tsz-ekben nagyobb kat is. Azt a^nbmTiée nem dön- fűszerpaprika-szárító szi- , A nagyarányú gazdasági Azt azon ban meg nem aon építenek. beruházásokká! egy időben tottek el veglegesen hogy ep,tenek. Újszegeden és Mihályteleken a vizszolgaltatast hidroglo- melyeket évközben gépek, 500 kataszteri holdon végez­busokkal — az ismert alu- szerszámok tárolására is nek kémiai talajjavítást, mimum gombok segitsegevel felhasználhatnak. Az Üj Élet Nagy mennyiségű cukorgyári —' vagy P^8 Termelőszövetkezet gazdái mésziszap felhasználásával kai oldják meg. Megepítik a egyedül csak artézi kutakfó szükséges szennyvízelvezető rására 700 „7„r ff,rintri, . aktív termőföldekké vál­csatornákat is. E közművest- ^^EbM a ^nzböi tési feladatok vegrenajtasa- két nagyobb vízhoza£ü ku_ a tat létesítenek. A közös sára hozott határozatok vég- folyó ügyeket tárgyaik (MTI)J bányászok már délben el- van. kukorica tároló a gyengén termő, savanyú, szikes talajok jelentós részét. teret összesen 150 vagon be- A táláijavítási munkákra fogadóképességgel Öt, egyenként 10 növelik, összesen 650 ezer forint fel­vagonos használását tervezték. Nyolcezer bányász sztrájkol Spanyolországban A spanyolországi Asztu- hagyták munkahelyüket és ria bányavidéken rohamo- azt követelték, hogy a mun­san terjed a sztrájkmozga- káltatók adják meg szom­lom. Szerdán 3114 munkást batonként a fél napi ünne­foglalkoztató három újabb pet. A követelést a bányá­bányát zártak be a hatósá- szok tömegesen tették ma­gok a bányászok >•lassítsd gukévá. le a munkát« taktikája kö- Az AKP francia hírügy­vetkeztében. A sztrájkolok nökség szerint spanyolor­száma nyolcezerre emel ke- szági megfigyelők rámutat­dett. nak, hogy a mostani A munkabeszüntetési sztrájkmozgalomnak a szo­mozgalom a múlt hét vé- ciális célkitűzések mellett gén kezdődött, amikor a határozott politikai jellege

Next

/
Oldalképek
Tartalom