Délmagyarország, 1962. június (52. évfolyam, 126-151. szám)

1962-06-23 / 145. szám

Szombat, 1962. jiinins 2. 6 A Közös Piac — az európai feszültség legfőbb forrása A z.utóbbi hetekben mind gyakrabban esik siá az Európai Közös Piacról a vezetö politikusok bb9/óflébem csakúgy, mint a rádió- ós snjtókommentárok­ban. A legfőbb probléma ezekben a napokban az, hogy egyrészt milyen újabb orszá­gok csatlakoznak a Közös Piachoz, illette, hogy miként lehetne megakadályozni a Közös Piac készüld gazdasa­gi offenzíváját a kívülálló ál­lamok, elsősorban pedig a szocialista országok ellen: A kérdés azért ís nagy fontos­ságú, mert hiszen az Észak­atlanti Szövetség hat nyugat­európai tagállamaiból álló Közös Piac gazdasági eszkö­zökkel kívánja a politikai fe­szültséget növelni Európá­ban. Ez pedig további nehéz­ségeket jelentene a legfon­tosabb nemzetközi kérdések — a német probléma, ezen belül a nyugat-berlini hely­zet és a leszerelés — rende­zésében, illetve megoldásó­ban. Az Európai Közös Piac — hivatalos nevén Európai Gazdasági Közösség — 1957. március 25-én alakult meg Rómában. Franciaország, Nyugat-Németország, Olasz­ország, Belgium, Hollandia és Luxemburg képviselői akkor elhatározták, hogy lUJO^g kiépítendő gazdasági egysé­teaen a franciák it vezető- gesen összehangolt és szuve­szerepot akrrtak az ugyne vezett „Kií-Európán" belül játszani. A helyzet azonban úgy alakult, hogy a legjob­ban a nyugatnémetek talál­ták meg számitásaikat. El tudták érni, hogv iparcikke­ikkel „telit euették" a másik öt „partner" piacát. Fran­ciaországban például az tizemben levő személygépko­csik 10 százaléka nyugatné­met gyártmányú akkor, ami­kor o franciák gépkocsi-el­helyezési problémákkal küz­denek. Ugyanakkor a fran­rénitás nélküli együttműkö­dést. Ez azonban csak egy probléma a sok közül. A má­sik és legalább ilyen fontos az, hogy Anglia tagja lehet-e — természetesen a Brit Nem­zetközösségbe tartozó orszá­gokkal együtt — a Közös Pi­acnak, vagy sem? A fanciák és a nyugatnémetek élesen ellentdllnak az angolok -be­hatolási kísérleteinek* — ve­zetöszerepflkét féltve. Ugyan­akkor a Közös Piac tagálla­mai mindenképpen rá akar­ciáknak éri 20 millió tonna íák venni a konkurrens >-Eu­szenet ls át kelt venniök, pe­dig ők sem tudnak a saját­jukkal mit kezdeni. Ezzel szemben a nyugatnémetek elsősorban „kivülrői", legfő­képpen pedig Kanadából vá­sároltak olcsó búzát, a dél­amerikai országokból pedig potom pénzért vágóállatokat. A belső piacon elég magas árért eladott élelmiszerekből befolyt összegekből azután ártámogatást nyújtottak sa­ját földbirtokosaiknak Így meg tudták teremteni az élel­miszerek és az Iparcikkek árának belső egyensúlyát. rőpal Szabadkereskedelmi Társulás* (EFTA) tagállamait — ehhez a csoporthoz Ang­lián kívül Ausztria, Dánia, Svédország, Svájc, Portugália és Norvégia tartozik —, hogy lépjenek be a Közös Piacba. Különösen a semleges Auszt­riát, Svájcot és Svédországot tartják nagy nyomás alatt. Pedig ezeknek az országok­nak — legfőképpen pedig Ausztriának, amely szerző­désben kötelezte magát erre — jól felfogott érdekük a politikai és katonai egyesü­lő éktől való távolmaradás. A káosz tehát pillanat­nyilag óriást a Közös Piac berkeiben. Szeret­nék »elnyelni« az Európai Sza­badkereskedelmi Társulást. A z Európai Közös Piac országainak együtt­működésében első sza­kasza a tervek szerint 1961. december 31-én ért véget. I Ebben a szakaszban a hatá- magas vámokkal nehéz hely­rozatokat a tagállamok nem zetbe hoznt az európai szó­voltak kötelesek elfogadni. A cialista országokat és maguk­gitkben teljesen szabad lesz második szakaszban azonban hoz láncolni az iparilag fej­őt áruforgalom: Ezért há- már a kétharmados többség letten, de nyersanyagba és rom revenként négyéves álláspontja kötelező és ez ter- kiváló felvevő piacot jelentő szakaszt állapítottak mer ^észetcsen Ismét az erősebb afrikai országokat. A Szovjet­szak oszt állapítottak m< t, partnerekii«k kedvez. Az elö- unlö és Olaszország közötti Ezekben a szakaszokban fo- 2(j néffy esztendő alatt meg- elmélyülő gazdasági kapcso­kozatosan csökkentik a vá- nyilvánult -egységétőlelke- latok 82on5an HZt igazolják, seredett farneták. holandok és . . „, ,, olaszok semmiképpen sem ho» a KOzos Piar tagallamai akartak hozzájárulni a má- kezdik »meggondolni a dol­sodik szakasz «beindításához* gokat*, Anglia és a semleges addig amíg a nyugatnéme- országok pedig vonakodnak tek fel nem adják, vagy le- ,, , . ... ... • „ , .. galábbis meg nem változtat- ^fogadni a diktált feltete­ják • a mezőgazdasági cikkek leket. Mind több jel mutat vásárlása terén követett gya- tehát arra, hogy a Közös Piac korlatukat. Jellemző a hat tagállamai sokat akartak ország közötti ellentétekre, markolni s nem számoltak — hogy 1961. december iS-ám megkezdett A szövget párt- és kormányküldöttség visszaérkezett Bak a rest be A delegáció ma Cotulunlába utazik mokat és a behozatali kon­tingenseket s végül gazdasá­gi egységük mellett politikai uniót valósítanak meg, mdi szavakkal: létrehozzák az úgynevezett „Kls-Európát". M ondani sem kell, hogy nyugat-európai, leg­főképpen azonban n francia és a nyugatnémet sajtó „hatalmas eredmény­nek", és „korunk legjelentő­sebb gazdasági és politikai akciójának" minősítette a római szerződést. Arról azon­ban mélyen hallgatott, hogy valójában mindegyik tagál­lam kormánya más-más, lé­nyegében összehangolhatat­lan célkitűzések megvalósí­tását tartotta szem előtt, amikor a megállapodást alá­irtán. A franciák, az olaszok ós a hollandok azt hitték, a tényekkel: a szocialista vi­tárgy alá saikat lágrend gazdasági erejével és 1962. január 14-én tudták az önáHóvá lett afrikai csak valamiféle kompromisz- M(jgok egészséges szummal befejezni —• késhe- seivei gylg menő harcok után. Lé­nyegében abban állapodtak meg, hogy az elkövetkező nyolc (!) év alatt »fokoza­tosan* egységes szintre hoz­zák mezőgazdasági termékeik árát és egyidejűleg *szaka­szosan* csökkentik a mező­gazdasági termékek szabad or­törekt-é­Perényi István A Hruscsov vezetésével a Román Népköztársaságban tartózkodó szovjet pórt- és kormányküldöttség külön­vonata csütörtökön éjjel a Zsil völgyéből az Olt me­dencéjébe érkezett: pénteken .reggel 9 óra 15 perckor állt meg Craiován, Öltén la tar­tomány székhelyén. Az ünnepélyes fogadtatás után a vendégek megtekin­tették az -Elektroputere* villamosipari gépgyárat. Dél­ben nagygyűlés volt a gyár udvarán, A nagygyűlés ötezer rész­vevőjének nagy éljenzése közepette kezdte meg be­szédét V. V. arisin, az SZKP KB Elnökségének póttagja, a Szovjetunió Szakszervezetei Központi Tanácsának elnöke. Elmon­dotta, hogy a szovjet embe­rek jól ismerik az olténlal tartomány munkásainak ki­emelkedő eredményeit. Han­goztatta a továbbiakban, hogy a Szovjetunió Kommu­nista Pártjának XXII. kongresszusa világos pers­pektívát nyitott hemcsak a szovjet nép, hanem vala­mennyi szocializmust építő nép, köztük Románia népei előtt is. »Közös a célunk, a kommunizmus elérése, amely felé vállvetve haladunk* — mondotta. A nagygyűlés után a dél­utáni órákban a szovjet vendégek - különvonata a román párt- és kormányve­zetők kíséretében Bukarest felé indult. A szovjet párt- és kor­mányküldöttség déluián 16 órakor Bukarest Baneasa ál­lomására érkezett, hogy e»te részt vegyen a Román Mun­káspárt Központi Bizottsá­ga. az Államtanács és a kor­mány fogadásán. A craiövat látogatással véget' ért á szovjet vendégek vidéki kör­útjának első szakasza, es szombaton reggel kezdődik a második: utazás Constan­ta. a tenger felé. (MTI) Algériából naponta több mint tízezer áttelepülő érkezik Franciaországba (MTI KUlföldl Képszolgálat/ Algír városát több mlnt 90 ezer személy, at európai la­kosság egyharmad része hagyta el eddig. Sldl-Bel Ab­bes-ben 60 000-rŐI 20 000-re csökkent az európai telepe­sek száma. Június második felében naponta iöbb mlnt 10 000 személy érkezett az anyaországba. Képünkön a hazatelepülök egy csoportja Nkrumah ghanai elnök: Korunkban a béke nxámára a ktixöny a legveszélyesebb Nkrumah, ghanai elnökbe- akik a meleghaború kate szódét mondott a -bombák górlújávat gondolkoznak, nélküli világért* jelszóval és akik például meg akar tartott accrai nemzetközi ér­tekezleten Az elnök beszé­dében elítélte azokat a vezetőket, Külpolitikai hírek sövűkbüíi hogy mezőgazdasági termi- forgalmát korlátozó vámokat, keiket megfelelő áron tud-H ják irtikezltenl a kitűnő fel­vevőpiacot Jelentő Német Szövetségi Köztársaságban, míg a nyugatnémetek meg voltak győződve arról, hogy iparcikkeik rivín döntő be­z a kompromisszum­eredmény tehát továb­bi két szakaszra hat ki, természetesen az erede­ti tervtől eltérően. Fokozza a tagállamok együttműködési nehézségeit aZ is, hogy a folyást tudnak a maguk szá- franciák nem akarnak egy mára biztosítani. Természe- teljesen integrált, azaz egysé­Állami Biztosító Szeged városi fiókja és Szeged járási fiókja új helyiségbe költözött ÜJ CÍMÜNK: SZEGED, MÉREY UTCA (Mérey u. Püspök u. sarok) Városi fiók telefonszáma: Járási fiók telefonszáma? KARRENDEZÉS 31-06 35-72 SZAKTANÁCSADÁS K. 72 "Nem kardcsörtetéssel, kenti Tudományos Akadémia nem hódítások és Idegen te- épületében találkozott üz­rUletek leigázásának tervel- beklsztán vezetö tudósaival, vei emlékezünk meg a hit- * lerlsta Németország támadá­sának 21. évfordulójáról, ha- Rusk amerikai külügymi­nem azzal, hogy felhívunk a niszter, aki nyugat-berlini vil­békére és a leszerelésre* — lámlátogatása után még csü­írja Rogyion Mallnovszklj törtök délután megérkezett marsall pénteken a Pravdá- Bonnba, este részt vett az ban "Tanulságos történelmi Adenauer által adott dísz­lecke* című cikkében. vacsorán. Csütörtökön egyéb­Az amerikai képviselőház ként megkezdték az amerikai csütörtökön este 215 szavazat- — nyugatnémet tárgyalásokat tal 205 ellenében elvetette a tJ ameiyeket a politikai meg­ZprZ'Sl emprt ^ <" ^ ram értelmében korlátozták seket befoldozó* megbeszelé­volna vetésterületek nagysá- seknek minősítenek, gát, a gabona, valamit a ta- * karmányfümagok értékesíté- A laoszi politikai felek sét, hogy csökkentsék a fe- pénteken megegyeztek az lesleges mezőgazdasági kész- egységkormány megalakitá­jak győzni a népeket, hogy óvóhelyek építésével megme­nekülhetnek a haláltól egy atomháború esetén. — Valóban — hangsúlyoz­ta az elnök — mind a Ws nemzetek védelme, mind pe­dig a nagyhatalmak bizton­sága Végső fokon nem a tö­megpusztító fegyverektől függ, hanem az emberele kollektív felelősségérzetétől. Ma a legcélravezetőbb po­litika — a béke. relés és az atombomba­kísérletek beszüntetése. Korunkban nincs egyetlen olyan probléma sem, ame­lyet világháború útját) le­hetne megoldani. Ma azok a realisták, akik a hideghá­ború beszüntetése mellett szállnak síkra. Az igazság az á oldalukon van. — Véleményem szerint — folytatta az elnök — korunk­ban a béke számára a kö­zöny a legveszélyesebb. Né­hány ország lakosságát arról igyekeznek meggyőzni, hogy a béke megőrzésének lét­fontosságú problémája olyan kérdés, amelyet as a tesze- úgynevezett katonai szakér­tők kis csoportjára kell bíz­ni. Az ilyen nézet nemcsak hazug, hanem erkölcstelen is. leteket. * Petar Sztambolicsnak. a Jugoszláv Szövetségi Nem­zetgyűlés elnökének vezeté­sével a Szovjetunióban tar­tózkodó jugoszláv parlamenti küldöttség pénteken a Tas­sáról szóló királyi kiáltvány valamennyi vitatott pontjáé­ban. Az új fejleményről Sou­vanna Phouma herceg szá­molt be villájának lépcsőjé­ről. Mellette állt Nosavan tábornok. NYÍRÁS A Szegedi Felszabadulás MQ. Termelőszövetkezet kertésztanulókat vesz fel, Illetve szerződtet. Jelentkezni lehet a tsz Sándor utca 1. szám alatt levő központi Irodájában, minden reg­gel 7-től 8 őrálg. S. 40808 Emlékezetes, hogy mily sokszor és mekkora hang­erővel zengte a nyugati pro­paganda: „Nincs többé im­perializmus. Népi kapitaliz­mus van, jóléti állam va* Népi részvényesek vannak . És a magát bölcs bagolynak képzelő munkás rohant a börzére, hogy minden meg­takarított pénzecskéjét rész­vényekbe fektesse. Elhitte, hogy most már ö is gyártu­lajdonos, Sajna, nem jutott eszébe 1929. október 29-e, amikor a New York-i „feke­te kedd" kegyetlen gazdasá­gi romlást zúdított az egész világra. Nos, a ..fekete kedd" 1962. május 28-án „fekete HASZNA l T hétfő" formájában kísérte­ties pontossággal megismét­lődött. Most aztán a Der Spiegel beszámol róla, hogy ez az új tőzsdekrach nem­csak a tőkéseket terítette le a sárga földre, hanem a né­pi kapitalizmusban, a jólóti államban, a népi részvér^ye­sek édenkert.jében bizakodó munkásokat is. Leckét kap­tak a történelemtől szegé­nyek. mert a kapitalizmus illúzióihoz kötötték a sorsu­kat. Miközben elveszített va­gyonkájukat siratják, be kell látniuk: nem bölcs baglyok voltak, hanem jámb.or bir­kák, akiket ime, alaposan — megnyírtak... — bot — ASZFALTÜTÉPlTÖ Vállalat keres, ÚTÉPÍTÉSI MUNKÁBAN JARTAS, ERÓS BRIGÁDOKAT. Jelentkezés Szeged Bajza u. 2. Telefon: 12-62. S. 20089 'mf/í1"v...- -<j.' • iv rws BUOIANNJS? ff« 3 B AV ÉRTESÍTÉSI A Délmagyar­országi Clpőnagykereske­delml Vállalat' szegedi le­rakata (Szeged, Dugonics tér 11. tel.: 23-64), 1962. Jú­lius 1-től 10-ig leltároz. A leltározás Időszaka alatt az áruszállítás szünetel, azonban a mintaszoba to­vábbra ls felvesz rende­léseket. k. 63

Next

/
Oldalképek
Tartalom