Délmagyarország, 1962. május (52. évfolyam, 101-125. szám)

1962-05-18 / 114. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 1 * AMA G Y A R SZOCIALISTA MUNKA S P Á R T LAPJA 52. évfolyam, 114. szám Ara: 50 fillér Péntek, 1962. május 18. Nyitás előtt a Budapesti Ipari Vásár m Háromszázezer forint értékű felajánlás Üli? Dobrudzsába látogatott a szovjet küldöttség Csütörtökön, bulgáriai lá- és a lakosság ünneplése kí­togatásának negyedik napján sérte a szovjet vendégeket. B Hruscsov vezette, szovjet Tolbuhin főterén Sztojkc párt- és kormányküldöttség Georgijev, a megyei pártbi­a bolgár párt és állam veze- zottság titkára mondott üd­tőinek kíséretében tegnap vözlő beszédet. Szavaira N. délelőtt Várnából gépkocsin Sz. Hruscsov válaszolt: kö­Lulgária leggazdagabb gabo- szönetet mondott a szívélyes natermő vidékére, Dobrud- .fogadtatásért zsába látogatott. Első útja Tolbuhinból a szovjet párt­Dobrudzsa „fővárosába*, a és kormányküldöttség Ge­Várnától 50 kilométerre levő neraltosevoba látogatott el, Tolbuhinba vezetett. 'Az oda- ahol megtekintette a Dobrud­vezető úton a falvakban min- szai Mezőgazdasági Kutató­denütt diadalkapuk fogadták intézetet és kísérleti földjeit. Amerikai tengerészgyalogosok szálltak partra Thaiföldön Az angolok is csapatokat küldenek Thaiföldre Az amerikai hetedik flotta részgyalogost helikopterrel re. Az AP amerikai hírszol­körülbeiül 1800 tengerész- szállítottak Bangkok repülő-' gálát jelentése szerint a ta­gyalogosa a csütörtökre vir­radó éjjel megkezdte a part­raszállást a Laosszal szom­szédos Thaiföld fővárosának közelében. Helyi idő szerint a reggeli órákban Bangkok kikötőjé­ben horgonyt vetett a Na­varro nevű csapatszállító hajó, fedélzetén 1300 „beve­tésre kész* tengerészgyalo­gossal. További 484 tenge­II kormány határozata a szakmunkásképesítés egységes rendezéséről Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütör­tökön ülést tartott. Megvi­tatta és jóváhagyólag tudo­másul vette a földművelés­ügyi miniszternek a terme­lőszövetkezetek 1962. évi ter­melési tervéről és költségve­téséről előterjesztett jelenté­sét. A kormány az igazságügy­miniszter előterjesztése alap­ján elfogadta és az Elnöki Tanácshoz terjeszti a Bün­tető Törvénykönyv hatályba lépéséről szóló törvényerejű rendelet tervezetét. A Minisztertanács megvi­tatta és elfogadta a munka­ügyi miniszternek a szak­munkás-képesítés megszerzé­sének egységes rendezésére benyújtott előterjesztést, majd a közlekedés- és posta­ügyi miniszter előterjesztésé­re határozatot hozott a köz­pontosított fuvarozás beveze­tésére és kiterjesztésére. A művelődésügyi minisz­ter előterjesztése alapján a Minisztertanács határozatot hozott a „Kiváló tanár*, „Ki­váló tanitó* és „Kiváló óvó­nő* kitüntető címek ez évi adományozásáról. A Minisztertanács ezután folyó ügyeket tárgyalt. * A munkaügyi miniszter­nek a szakmunkás-képesítés egységes rendezéséről szóló előterjesztése megállapítja, hogy a szakmunkásokat ki­képző iskolatípusok és tan­folyamok száma állandóan nő. A képesítő' vizsgákon azon­ban nem egységesek a kö­vetelmények. Eltérően. szabályozták a mi­nisztériumok a felnőtt dol­gozók vizsgafeltételeit is. Mindezek eredményeként az új szakmunkások felkészült­ségében indokolatlanul nagyok az eltérések. Ezek a körülmények, vala­mint a szakmunkásokkal szemben támasztott állan­dóan növekvő igények szük­ségessé teszik, hogy a szak­munkás-képesítés megszerzé­sét egységes elvek alapján rendezzék. A rendezés nem érinti az Iparitanuló-képzés eddigi módszereit, ugyanakkor biztosítja, hogy a felnőtt dolgozók szakmun. tanfolyamok elvégzése után szerzik meg a szakmunkás­bizonyítványt, előzetesen ugyanannyi ideig folytassanak szakmai gya­korlatot, mint ameddig az ipari tanulók képzési ideje tart. Azoknak a dolgozóknak, akik tanfolyam elvégzése nélkül tesznek szakmunkásvizsgát, az ipari tanulók képzési ide­jénél általában egy évvel hosszabb időt kell szakmai gyakorlatban eltölteniök. A kormány határozata ki­mondja: a minisztériumok fontos feladata, hogy a dol­gozókat segítsék a szakmun­kásvizsgákra való felkészí­tésben, szervezzenek ilyen céllal tanfolyamokat, s bo­csássanak megfelelő oktatási anyagokat rendelkezésükre. A határozat a művelődés­ügyi minisztert kötelezi arra, hogy rendezze a szakközép­iskolai tanulók szakmai ké­pesítő vizsgájával összefüggő kérdéseket. Az azonos felkészültség biztosítása érdekében az öt plusz egyes oktatásban részt vett tanulók szakmai utó­képzési idejét úgy kell ren­dezni, hogy az eddig érettségizettek számára megállapítottnál általában rövidebb legyen. A központosított fuvarozás — amelynek bevezetésével, illetőleg kiterjesztésével a Minisztertanács foglalkozott — a közúti áruszállítás egyik leghaladóbb módszere. Lé­nyege az, hogy egy-egy ter­melőhelyről, üzemből az áruk kiszállítását, vagy az állomáson történő fel- és el­fuvarozásokat csak az erre kijelölt egyetlen fuvarozó vállalat végzi. Ily módon adott helyen, illetőleg a meg­határozott áruk vonatkozá­sában megzsűnik az eddigi rendszertelenség, szervezet­lenség, s a fuvarozásra szánt áruk átadása és átvétele, va­lamint a rakodás és maga a fuvarozás gazdaságosabban, zavarta­lanabbul bonyolítható le. A központosított fuvarozá­sok bevezetésére a központi szállítási tanács kezdeménye­zése alapján — első ízben — 1958-ban került sor. E fuvarozási módszer elő­nyeit a lakosság is élvezi, amint ezt az elmúlt évek­a központosított fuvarozási rendszert a jövőben min­denütt be kell vezetni, ahol ez a szervezési mód a meglevőnél gazdaságo­sabb. A központosított árufuvaro­zások elrendelésére a köz­lekedés- és postaügyi mi­niszter kapott felhatalma­zást. (MTI) terére. Egy harmadik hajó, a Point Defiance, a katonai felszereléseket szállította Bangkokba. A partraszálló amerikai ka­tonákat Todd amerikai nagy­követ, valamint a thaiföldi kormányzat és a hadsereg képviselői fogadták. Nyugati hírügynökségek jelentik, hogy a SEATO­hadgyakorlatokkal kapcso­latban már eddig Thaiföldre vezényelt katonákon kívül, a későbbiekben az Egyesült Államok hadserege összesen, körülbelül ötezer katonát ál­lomásoztat majd Thaiföldön. A már Thaiföldön levő katonákat az észak-thaiföldi Udorn városában összponto­sítják. Ez a város körülbe­lül 50 kilométernyire délre fekszik a laoszi határtól, át­ellenben a laoszi lázadók kormányszékhelyével, Vien­tianeval. Macmillan angol minisz­terelnök szerdán este részt vett az úgynevezett védelmi tanács — a kulcsfontosságú miniszteri tárcák tulajdono­sainak és a fegyvernemek főparancsnokainak — ülésén. Hir szerint arról volt szó, hogy az Egyesült Államok felkérte az angol kormányt, küldjön csapatokat Thaiföld­HARMINCHÁROM LAKÁS ÉS ÜZLETHELYISÉGEK kásvizsgáin az előírt . köve- ben a fővárosban és egyes telményeket fokozottabban vidéki városokban már be­érvényesítsék. vezetett központosított tüze­A kormány határozata ér- lőanyag-szállítások tapaszta­telmében g minisztériumok- latai mutatják, nak elő kell írniok, hogy A kormány úgy határozott, azok a dolgozók, akik 6zak- hogy mMmmm (Liebmann íelv.) Sokan kisérik figyelemmel a Kárász utca és a Dugo­nics tér sarkán lévő építkezést. A készülő épület meg is érdemli a figyelmet: loggiás, derűs homlokzatával érde­kessége lesz ennek a pati nás térnek. A Dugonics tér felőli részen négyemeletes, a Kárász utcai oldalon pedig háromemeletes lesz az új épület, amelyben összesen harminchárom lakást alakítanak ki. Több üzlet­helyiséget helyeznek cl a földszinten. Itt rendezik be Sze­ged egyik legnagyobb gyógyszertárát, a Képcsarnok Vál­lalatnak kisebb tárlatokra is alkalmas új helyiségeit, valamint egy hírlapboltot és dohányboltot nyitnak meg. nacs ülésén elhatározták, hogy az angol kormány, ka­tonai erőt küld Thaiföldre. Salan nem válaszolt a kérdésekre Továbbra is százezer munkás sztrájkol Spanyolországban JLcizulodej a ifrandidé m/re Az Ötéves tervben kétszeresére nő a baromfiipar termelése Európában mi fogyasztjuk a legtöbb baromfihúst Láng György, az Élelmezés­ügyi Minisztérium baromfi­ipari igazgatóságának veze­tője csütörtökön tájékoztatta a sajtó munkatársait az iparág fejlesztésének tervei­ről. Mint elmondta, a ba­romfiipar az élelmiszeripar egyik leggyorsabban fejlődő ága­zata. A fejlesztés ütemét az ex­port é6 a hazai igények gyors növekedése diktálja. Az exportlehetőségek szinte korlátlanok és itthon is mind­jobban nő a baromfihús fo­gyasztása és az egy főre jutó 14,1 kilós évi átlagfogyasz­tással Európában máris az első helyen állunk. A világon is csak az Ame­rikai Egyesült Államok előz meg bennünket 15,2 fejadaggal. A második ötéves terv a baromfifeldolgozás 100 szá­zalékos, a tojástermelésnek pedig 70 százalékos növelé­sét írja elő. A terv teljesíté­sének megalapozása két irá­nyú: az egyik a nagyüzemi baromfitenyésztés kialakítá­sa, a másik pedig a feldol­gozó üzemek korszerűsítése. A nagyüzemi baromfite­nyésztés kialakítását és to­vábbfejlesztését szolgálja romfitörzsek, például a Bá­bolnai Állami Gazdaságban, amelyek a korábbi négy és fél-öt kiló takarmány he­lyett két és fél-három kiló takarmánnyal elérik az egy­kilós súlygyarapodást. A ne­mesítés másik iránya a to­jáshozam növelése. A ba­romfitenyésztés mindinkább ebbe a két irányba specia­lizálódik. Az ötéves terv során több olyan nagyüzem létesül, ahol vagy húsra, vagy to­jásra tenyésztenek barom­fit. A tenyésztés gyors növe­kedése miatt kevésnek bizo­nyul a 11 baromfifeldolgozó vállalat teljesítő képessége-, pedig gépesítettségük igen magas színvonalú. Olyan ko­pasztógépekkel dolgoznak, amelyek . óránként ezer-ezerkétszáz baromfit tisztítanak meg. Már tervezik a 2000—2500 darab teljesítményű kopásí­tógépet, s a jövőben ilyene­ket is kapnak a vállalatok. Ezekkel elérik, hogy a fel­dolgozó üzemek napi terme­lése a mostani 50—55 vagon­ról az ötéves terv végére 70—75 vagonra nő. Megkezd­ték a tervezését egy hatal­a keltctőáUomás országos mas baromfifeldolgozó kom­hálózatának kiépitése, és magasabb hozamú ba­romfifajta kitenyésztése. A nemesítésben számottevő, hogy már vannak olyan ba­binátnak, amelyet mintegy 100 millió forintos költséggel a Dunántúlon építenek májd fel a következő ötéves terv­ben. (MTI) Megkezdődött az ország legnagyobb esőztető öntözőtelepének építése A Vízügyi Építő Vállalat öntöző vezetékek föld alá dolgozói a hajdúszoboszlói süllyesztett hálózatát és az Béke Termelőszövetkezet esőztetési idény kezdetére, földjén megkezdték az or- május végére befejezik a szág legnagyobb esőztető ön- munkát. Ezenkívül Debre­tözőtelepének építését. Több cen környékén három és éves munkával itt 2150 hol- Szegeden, Sárospatakon, Bu­dát rendeznek be a konyha- dapesten pedig egy-egy ter­kerti vetemény, a takarmány- , .. ,, . ,7; ... növények, a cukorrépa és a melPSW>vetkeMít foldJ^ állí­kukorica öntözésére. Az idén tanak fel új esőztető beren­400 holdon szerelik fel az dezéseket. Sokan vásárolnak részletre televíziót és motorkerékpárt A részletre vásárolható mint tavaly a hasonló idő­cikkek listája évről évre nő. szakban volt. Idén a motorkerékpár és a Legnagyobb az érdeklődés bútor részletvásárlásával je- a televíziós készülékek iránt, lentősen nőtt az érdeklődés Szegeden idén 303-an vásá­e vásárlás iránt. Az Országos roltak televíziós készüléket Takarékpénztár Csongrád kedvezményes hitelakcióval megyei fiókja idén 1165 da- Ketszázötvenöt hitellevelet rab hitellevelet szolgáltatott adott ki az OTP bútor, 121-et ki, 5 millió 500 ezer forint hűtőszekrény és 118 darabot értékben. pedig motorkerékpár vásár­Az Országos Takarékpénz- lására. tár Csongrád megyei fiókjá- Az utóbbi időben fokozó­nak statisztikája szerint a dik az érdeklődés a leszéllí­kiadott hitellevelek összege tott áron fogalomba hozott kétmillió forinttal több motorok iránt is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom