Délmagyarország, 1962. május (52. évfolyam, 101-125. szám)
1962-05-17 / 113. szám
SZÉP PÉLDÁNY (MTI Foto — Kécsor László felv.) Ezerháromszáz km-es út Után, hütőkocstban érkeztek meg a Budapesti Állatkert akváriumának állatritkaságai. Az érdekes zsákmányt még érdekesebb módon, hütőkocstban 40 óra alatt hozták Budapestre. Különösen izgalmas volt az útnak a Kárpátok feletti szakasza, ahol a hidegtől kellett megóvni a kényesebb halfajtákat. A szebbnél szebb halakban már keddtől gyönyörködhetnek az akvárium látogatói. A mintegy 22 fajt magában foglaló gazdag anyagból bőven jutott a múzeumnak is preparátum céljára. Az expedíciónak sikerült olyan állatokat is fogságba ejtenie, amelyek mintegy 20 éve hiányoztak az Állatkertből. A képen: Ilyen a •szép* tarisznya rák. Nagy küzdelem az első helyért a megyei kézilabda-bajnokságban A megyei kézilabda-bajnokságban a héten, ismét jó mérkőzéseket láthattak a nézők. Váratlan eredmény ezúttal kevesebb akadt, általában az esélyes csapatok győztek, de az egyes találkozókon nagy volt a küzdelem. ' Akik megugrottak A női mezőnyben az élcsapatok továbbra is jól szerepeltek. A Szegedi Textilművek és a Szegedi Kinizsi már "megugrott", bár a SZEAC is versenyben van még. Mindhárom csapat győzött a hatodik fordulóban, sőt a Kinizsi két mérkőzést is játszott. A Hódmezővásárhelyi Textiles ellen szoros első félidő után biztosan nyert, de az Üjszegedi TC már komoly erőkifejtésre késztette az élelmezési csapatot. A harmadik helyezett SZEAC a Kiskundorozsmai MEDOSZ ellen győzött, s bár a színvonalas mérkőzésen az egyetemisták három góllal jobbak voltak ellenfelüknél, a dorozsmai lányok teljesítménye is elismerésre méltó. A bajnokságban vezető Szegedi Textilművek ezúttal a Mindszenti MEDOSZ-szal játszott, s 6:l-es győzelme ellenére seut volt sokkal jobb a mindszentieknél. Az utóbbi két fordulóban mintha kissé színteleneden volna játékuk. Az eredmény szorosabb ls leheVALTOZO FELHŐZET, NÉHÁNY HELYEN ESO Várható időjárás csütörtök estig: Az északnyugati szél mérséklődik. Változő mennyiségű felhőzet, néhány helyen csővel. A szélvédettebb helyeken gyenge talajmenti fagy. várható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 16-20 fok között. SZEGEDEN SZEREPEL A GYULAI ERKEL FERENC MŰVÉSZEGYÜTTES A Szegedi MAV Ilazánk Munkáskőrusa márciusban nagysikerű hangversenyt adott Gyulán. A szegedi énekkar és a Gyulai Erkel Ferenc Művészegyüttes között ekkor meleg baráti kapcsolat Jött létre. A szép emlékű gyulai hangverseny viszonzására a szegedi Vasutas Művelődési Otthon szegedi vendégszereplésre hívta meg az Erkel Művészegyüttest. A 100 tagú együttes szombaton, 19-én este 7 órakor ad hangversenyt a Vasutas Művelődési Otthonban. A hangverseny műsora a zeneirodalom szebbnél szebb gyöngyszemeit tartalmazza a barokk mesterektől kezdve napjaink művészetéig. 1862. május 17, csütörtök HETVEN EVE halt meg Klapka György (1820—1892), az 1848—49-i magyar forradalom és szabadságharc honvédtábornoka, Komárom várának a világosi fegyverletétel után is (1849. okt. 5-ig) hős védője, az emigrációban Kossuth harcostársa, a szabadságharc és a száműzetés krónikása. (Megemlékezésünk a lap 4. oldalán.) NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 órakor: Pesti emberek. — Petőfi-bérlet. Vége kb. 10 óraikor. KAMARASZÍNHÁZ Ma nincsen előadás. MOZIK Szabadság fél 7. (Ma csak egy előadás, péntektől naponta két előadás, fél 4 és fél 8 órakor: Útközben. — vörös Csillag 8, 8: Súlyos döntés. — Fáklva fél 6. fél 8: Napfény a Jégen. — Híradó Mofl délelőtt 10 órától délután 14 óráig folytatólagosan. Kender Mozi (Rigó u. kultúrterem) ma és holnap S órakor: Fehér vér. NUK-ftlm. 10 éven felülleknek. — November 7 Művelődési otthon Újszeged 6 és 8 órakor: Szeptembert szerelem. NDK-fllm. 18 éven felülieknek. — nttconlcs Mozi 6 és 8 órakor: Mindenki evermekel. Szovtet film. — Postás Mozi fél 6 és fél 8 órakor- Kálvária. Ms"var film. — Kiskörzeti Mozi. TTtszőreg. 7 órakor: A vár titka. ÁLLATORVOS* fNSPEKCIOS R7GT,GALAT Szeged város területére Mátiis lt-tA' m-ig este 6 órától révvel 6 órátg (vasár- és flnp—n/u nan-aat tat elaAsvff'Mv és fisba—11á8 rarfáre ftv^etetes dr.' Komáromi Tá"o« állami állatorvos r.-Váso Párizsi krt. 84 te. T-i/ta-. 4A-A4. Az állatorvos kiszállításáról a tlfvé fát köteles vondosVodrl. — Giccs a képzömdvászettten címmel a városi taná-a néopov-etést osztá'va, a K-t-esar„olr VáUali-t és a M*T!> Fo-eo e fi'i-eim r,.oVozZsá>-<.o Há""ás jtzfflilr a (Torvá*ti Mihály utcai yArtárbao szombaton délután 9 Arai trr-dattai V—nzllt "e-aZ—,-nd ss-v-Mzt Tst--ér>. ar jcecwns Cza-ad "Írn-I blzottságán-k rod,.atddásl f-l-Ma-. — KISZ MFGR'ZOT.FVFLFK Onnenétves átadására kerül sor máhts 19-án délelőtt 10 órakor Szereden a ságvátl Fndrr Gyakorló Gimnázium díaztermében. A KTSZ Csongrád megye1 bizottsága a pedavógtts nálvára készülő TV-es középiskolás tanulók részére adja át ez alkalommal a KIS7 megbízóleveleket. — Liszt és kora címmel hanglemezbemutatót rendez a Juhász Gyula Könyvesbolt az üjságiróklübbtm pénteken este fél 7 órai kezdettel. Bevezető előadást tart Varga Ferenc főiskolai adjunktus, majd a bemutató után értékes hanglemezeket sorsolnak ki a hallgatóság között. — Állattenyésztési és kertészeti tapasztalatcserét rendeztek a szatvmazl Szabadság Tsz-ben. Nyolcvan mezőgazdasági sznkmunkáskénző tanfolyami hallgató látogatott el Ida. Tanulmányozták a termelőszövetkezet állattenyésztőt munkáiét, s megtekintették az űj telepítésű gyümölcsösöket. KUl.ONVONAT GYULÁRA Különvonatot lndit a Hazafias Népfront Szeged városi elnöksége és az IBUSZ Június 10én Gyulára. A részvevőket megismertetik az Alföld történelmi nevezetességű városával. A rendezőség ket'emes szórakozásról gondoskodik. A különvonatra telentkeznt lehet az Thttrt: Klauzál téri kirendeltségénél. — ROSTKÉRE láTdOáTOTT kedden e«te a Ttptflevmtnlaztértiim határőrségének köznotlti zenekara. A katona.művészek dallal, muzsikával köszöntötték a falu termelöszőve'kezete'nek legszorgalmasabb dolgozóit. A nagv .sziv küldi"-(lnnenség alkalmából zsúfolásig megtelt a falu művelődési háza hallgatókkal. — Az ünnepi kőnvvhét közeledtével egyre több Irodalmi esten S7ervnelnek a szegedi írók és költők. Tegnan Hódmezővásárhelyre a KTSZ-iskoiába bfvták meg Andrássy Lajost, Kovács Sándor Ivánt. Lődl Ferencet és Simát Mihályt, ektk müveikből olvastak fel a KISZfiataloknak. MA ttHRB TANACSTaG-RFRTAMGf.OK Ma csütörtökön délután két űtahh tanáestag-be-'ámolót tartanak Szegeden. Ot órai kéz-tattal az Amád tért Iskolában dr. Antalffy Gvömv, Pusztai Andor és dr. Karátsonvj Aladár. hat órai kazdartat nadtg a gázgvár lfuttűrtemaéhan Tomhort Jápos nrhlnazkt T áaztó éa Soó* y<-,ivné tájékoztatják választóikat. — Kedves ünnepséget rendezett a Postás Szakszervezet szegedi Járási csoportja Szegeden, a Petőfi Sándor sugárúti 3-as postahivatalnál. A hivatal vezetőjét, Márton Lajost 44 évi postai szolgálat után búcsúztatták munkatársai, a szakszere vezet vezetői, a postaigazgatóság dolgozói nyugalomba vonulása alkalmával. Az idős postás nemcsak hivatali munkáját látta el kitűnően, hanem hosszú éveken át eredményesen végezte társadalmi munkáját a szakszervezetben is. NEMZETKÖZI POSTAHIVATAL MOSZKVÁBAN Május 9-én Moszkvában nemzetközi postahivatalt nyitottak meg. A szovjet fővárosban eddig különálló, szétszórt hivatalok foglalkoztak a külföldi levelek feldolgozásával. Maga az épület korszerű építészeti stílusban/ alumíniumból, betonból és üvegből készült, s ügyes belső beosztásával tűnik ki. — DJakartában az indonéz kormány nagyszabású kampányt Indított a nők között, hogy tanuljanak meg írni-olvasni. A háziasszonyokat a következő nyomós érvekkel biztatják: „Tanuljatok meg olvasni, ismerjétek meg férjeltek titkait! Aki olvasni tud, az megismerheti a férje zsebében őrzött levelek tartalmát és tudni fogja, mivel foglalkozik lérjeura!" tett volna, ha a mindszenti lányok a javukra megítélt két hétméterest bedobják, ök egyébként még egy mérkőzést játszottak a hét végén. Az UTC elleni találkozójukon vesztettek egy góllal. Sz elsfi gyÖTe'em Az újszegediek idei legjobb Játékukkal megszerezték első győzelmüket... Váratlan a Makói Közgazdasági T.—Hódmezővásárhelyi Spartacus II. mérkőzés eredménye. A makóiak 15 góllal nyertek, de a nagyarányú győzelemben az is közrejátszott, hogy a vásárhelyiek csonka csapattal álltak kl: három Spartacus-játékosnak nem volt rendben a sportorvosi igazolása. A tizedik helyezett Hódmezővásárhelyi Textiles ls megszerezte első győzelmét a Szentesi Kinizsi ellen és ezzel már nincs nyeretlen a megyei bajnokságban. A férficsapatok találkozóin meglepő eredmény tulajdonképpen csak egy született: a Szegedi VSE pontot "kapott" a Spartacustól. Az újonc csapat a győzelmet is megszerezhette volna, ha az utolsó pillanatban adódó nagy helyzetét kihasználja. Az Üjszegedi TC is "pontos« csapat már, ellenfele, a Szegedi Honvéd ugyanis nem tudta igazolni játékosait, tgy mérkőzés nélkül Jutottak az újszegedlek a két ponthoz. A Hódmezővásárhelyi Textiles—S.zentesi Kinizsi találkozóján nagy küzdelemben a vásárhelyiek nyertek. A bajnokjelölt Szegedi Építők gólerősebb Játékával nyert a HMTE MEDOSZ-szal szemben. JA swénl teljesítmények A mérkőzésekre ebben a fordulóban a küzdelem mellett a jó egyéni teljesítmények a jellemzőek. Néhányan kiugró teljesítményt nyújtottak: Bokor (SZEAC), Keresztes (Dorozsma), Pocsalné, Szelesné (Kinizsi), Nagyistók (H. Textil), Gál (UTC), a férfiaknál Darvas (Sz. Építők). Eredmények. Nők: Szegedi Kinizsi—UTC 2:1, Hódmezővásárhelyi Textiles—Szentesi Kinizsi 3:1, SZEAC—Kiskundorozsmai MEDOSZ 9:6, Szegedi Textilművek—Mindszenti MEDOSZ 6:1, Makói Közgazdasági Technikum— Hódmezővásárhelyi Spartacus II. 15:0, Szegedi KinizsiHódmezővásárhelyi Textiles 5:1, UTC—Mindszenti MEDOSZ 3:2. Férfiak: Szegedi VSE—Szegedi Spartacus 16: 16. Hódmezővásárhelyi Textiles—Szentesi Kinizsi 18:15, SZEAC II.—MVSE II. 31:10, Szegedi Építők—HMTE MEDOSZ 22:16, Csanádpalota— HMTE MEDOSZ 14:10. K. A, KANYARBAN WALLKYD Yvvvvvvvvvvvvvvyvyvyvvwvy* 3t t'ixlem "nvfh Ma és holnap a mosható x Tánctanfolyam Indul kérdők ré«zére a KPVDSZ Művelődési Otthonban (Tolbuhin sugárút 14.) f. hő 19-én. Jelen'kezéseket még elfogad a kultúrotthon vezetősége x ..Terhesség, meddőség, félelemmentes szülés címmel dr. Bődis Lajos szülész, nőeyőgvászfőorvos tart előadást a Juhász Gyula Művelődési Otthonban f. hó 18-án (pénteken) este 6 órai kezdettel. A „Nők akadémtája"-sorozat bérletei az előadásra érvényesek. Belépődíj 3.— Ft. Minden érdeklődőt szívesen látunk. falfestéket ismerteti a Tiszavidéki Vegyikombiiiát Lakk- és Műgyantagyára a Háztartási Boitban Bajcsy-Zsilinszky u. 22. Délelőtt 10 órakor. Délután 3 órakor (MTI Foto — Petrovics László felv.) Az 1962. évi nemzetközi gyorsasági motorkerékpárverseny a Népligetben. A képen: A 125 kem-es speciálgéprk versenyének mezőnye. Elöl Peter Escher (NSZK), mögötte 6-os rajtszámmal Szabó II. László. Utolsó elókészftó mérkőzését játszotta a magyar válogatott Magyar válogatott—Juventug 3:0 (1:0) A magyar labdarúgó-válogatott kedden az olaszországi Torinóban játszott edzőmérkőzést a Juventus. nagy Játékerőt képviselő együttesével, s jó játékkal győzött. Az első gólt a 15. percben Albert váratlan, 22 méteres lövéséből értük el, a másodikat pedig Solymosi lőtte az 51. percben. A magvar együttesben a védelem mellett a csatársor ís megtette a magáét. Grosics, Albert. Tichy játéka tetszett a közönségnek. Vasas—Fiorentlna 0:0 Kedden Firenzében került sorra a két csapat első KKmérkőzése. A Vasas tartalékos együttese igen jól játszott, s különösen védelme volt határozott. WALLKYD WALLKYD WALLKYD Papp László az Európa-bajook A bécsi Stadthallében szerdán este került sor a hatalmas érdeklődéssel várt Papp—Christensen döntő mérkőzésre, a hivatásos középsúlyú ökölvívó Európabajnoki címért. A Stadthalle ezen az estén néző- és bevételi rekordot ért el, 17 000 néző zsúfolásig megtöltötte a nagycsarnokot, ezenkívül több mint 2000 szurkolóval teljesen megteltek a Stadthalle melléktermei is, amelyekbe "házi televízión keresztül- közvetítették a 15 menetesre tervezett találkozót. A Stadthalléhoz vezető utakon óriási tömeg hömpölygött. "a fekete piacon500 schillinget is kértek egy-egy belépőjegyért. Változatlanul Papp győzelmi esélyeiről beszéltek mindenütt, s az összecsapás nem csalta meg a papírformát. Csak hét menetre volt szükség Papp Lászlónak ahhoz, hogy győzelmet arasson az Európa-bajnoki cím dán védője felett, s elhódítsa tőle az elsőséget. A közönség ha. talmas ünneplése közepette, 21.40 órakor kezdődött meg a mérkőzés, 22.10 órakor már Papp László nyakába akasztották az Európa-bajnoki címet jelentő koszorút. Jól haladnak a labdarúgó JT tanfolyamai Immár nyolc hete hirdette meg a labdarúgó JT, hogy játékvezetőképző tanfolyamokat Indít Szegeden, valamint elegendő Jelentkező esetén a falvakban is. Megállapítható, hogy a kezdő lépések után a tanfolyamok jól haladnak előre. A résztvevők többsége már elsajátította a főbb szabályokat. Nagy jelentőségű, hogy Zákányszéken, Kisteleken és Földeákon ís meg lehetett szervezni az oktatást, mindegyik községben tíz-tíz résztveveővel. A szegedi hallgatók pénteken esténként jönnek össze a DLASZ irodájának tárgyalótermében. Már csak egy előadás van hátra és hamarosan megkezdődnek a vizsgák. A tanfolyamon résztvevő egyetemisták közül már többen vizsgáztak és mindannyian jó eredményeket értek eL Reméljük, hogy a vizsga mindenkinek sikerül és az újonc játékvezetők eredményesen működnek majd a mérkőzéseken. Radics Ferenc S=3=R=*m{=Ü=:=ji A szegedi városi labdarúgó-bajnokságban a Ruhagyár, s szegedi járási labdarúgó-bajnokságban pedig a Kisteleki TE már bajnoknak tekinthető. A legutóbbi eredmények. Járás: Üjszentiván —Tápé 4:1. üllés—Szatymaz 2:0. Deszk—Kistelek 3:3. Kübekháza—Pusztamérges 3:2. Város: Igazságügy—Kábelgyár 3:0. Postás—Mihálvtelek 4:1. Előre—Bőrösök 5:2. Ruhagyár—Falcmezgvár 5:0. MEDOSZ—Helylipar'2:0. * Martfűi csapatok vendégszerepeltek szerdán Szegeden. Labdarúgás: SZEAC— MMSE 8:0 (3:0). Vezette: Megyeri. Góllövő: Nemes 4. Hajós 2. Nyári, Boros. Kézilabda: MMSE—SZEAC 24:17. Háromharmados férfimérkőzés volt. DEL-MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munka*párt Csongrád megyei és Szege* városi bizottságának lapja Megjelenik hétfő ktvételevel mindennap. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Felelős • szerkesztő: Or f.őkil* Zoltán Szerkesztőség: Szeged, kaijsi i'anacskőztá*" sa.iág útja '0. Telefon: 33-15. 30 03 Éjszakai telefji: rj-o# Kiadja a Csongrád Megvél Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: kovács Lasal* Kiadóhivatal: Szeged, Klauzál tér I. Teleron: 35-00. 31-18. (Beküldött kéziratot nem őrzünk meg éa nem adunk vissza.) A lapot nyomja a Szegedi Nyomda Vállalat Szeged. Kárász utca 8. Terjesztik a Csongrád megyei postahivatalok. Előfizetés! au egy hóhapra 11 Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és ké>> fc«sUta«k