Délmagyarország, 1962. május (52. évfolyam, 101-125. szám)

1962-05-24 / 119. szám

5 Csütörtök, 1962. május 24. Első követelmény: a munka A textilművek ifjúmunkásai élen járnak a termelésben A Szegedi Textilművek a kentő brigádok alakultak, s dasági vezetés is. Az a fiatal, fiatalok gyára. Állítólag az ezek minden műszakban fi- aki eredményesen vizsgázik átlagos életkor mindössze 26 gyelemmel kísérik a selejt- a tanfolyam végén, bizonyá­év náluk. Az ifjúsági szö- anyagok sorsát. ra mindennapi munkájában vétség tagságának is ez a Sok ipari tanuló van az is hasznát veszi nagyobb felső korhatára az alapsza- üzemben, s velük is szíve- szaktudásának; tehát majd bály szerint. Ha valahol, ak- sen foglalkoznak. Amíg a jobban is keres. Ezenkívül kor ebben a gyárban érvé- gyáron belül el nem készül hálás dolog lenne, ha akár nyesülnie kell a lendülfet- a tanműhely, a szövőtanu- pénz akór másféle jutalma­nek, a tettvágynak, minden- lók a dorozsmai pamutszo- tűznének ki a szakma nek amit ezzel az egyetlen vödébe járnak gyakorlatra. tűznének » a szaK™ szóval lehet jellemezni: ifjú- Egyelőre azonban sok gon- i«u mesterei számára. Hi­ság. dot okoz, hogy az ezzel járó szen végeredményben az szervezetlenség miatt nem üzem, a KISZ és a fiatalok olyan szigorú a munkafe- érdekei azonosak! gyelem, mint amekkora az elmélyült tanuláshoz kelle- J°1 dolgoznak a textilmu­ne. Az üzemi KISZ-bizottság vek KISZ-istái. Derekasan ezt a helyzetet jelezte is a kiveszik részüket a terme­pártszervezetnek, illetve vállalatvezetésnek. Nem Is kiemelkedő eredmény Az ifjúság a szocializ­musért mozgalomban tavaly több mint százan, az idén pedig csaknem kétszázötve­nen vesznek részt. Az első követelmény e fiatalokkal szemben, hogy helytálljanak a munkában. Ez a legfonto­sabb, s ebben nincs is hiba. Az üzemben működő 72 munkacsapat közül 55 az if­júsági brigád, 9 már a szo­cialista cím büszke viselője. Négyszáznyolcvan ifjúmun­kás dolgozik a brigádokban, A szaktudás hasznos lésből, sok társadalmi mun­kát is végeznek. Jól dolgoz­nak, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehetne még job­örömök és gondok egyfor- ban Amint már említettük: mán jelentkeznek tehát a lendületben, tettvágyban fiatalok és az ifjúsági szö- nlncs hiány Ha még több vétség életében. A szakma fiatal tűzi maga elé célul az ifjú mestere fanfolyamra lfjúság a 8zocializmusért idén például mindössze ki- mozgaiom követelményeit, lencen neveztek be eddig. ha az ed^g^éi is többet A gyűrűsfonó A-műszak- Talán az a baj, hogy a fia- fődnek a legjobb ifjúmun­vtselő csaoat"'áprilisban" pél- tal°k nem látnak benne elég ká*°k népszerűsítésével, még dáuf ffi"szSéíra telS- Tévedésükről szebb eredményeket érnek sítette tervét, s mindössze nemcsak a KISZ világosít- majd el. 2,86 százalék selejtet oko- hatná fel őket, hanem a gaz- F. K. zott. A C-műszak ifjúsági brigádja 102,3 százalékos tel­jesítményt ért el 2,32 száza­iékos selejt mellett és 4,5 a kötözési minősítésük. Süli Anna és társai nemcsak áp­rilisban dolgoztak ilyen jól, náluk ez az eredmény nem is «zámít már kiemelkedőnek! Kevesebb a hulladék Nincs szégyenkezni valója a lánccsévélőben dolgozó Ha­ladás-brigádnak sem. Nekik ugyan még van egy száz szá­zalékon alul teljesítő mun­katársuk is, de a KISZ-tagok segítségével rövidesen felja­vul az ő teljesítménye is. Általában az ifjúsági brigá­dokba kerülnek az új dol­gozók, úgv hogy ezek patro­nálását leginkább a fiatalok, a KlS^-isták vállalják ma­gukra. A hulladék csökkentése ké­pezi a takarékosság alapját a textllművekben. Az olajos hulladéknál értékesebb tiszta hulladékot azelőtt bizony sokszor szétdobálták a dolgo­zók. A KISZ kezdeményezé­sére azonban hulladékcsök­Növekvő raktári keszletek, r felesleges tartalékolás A népi ellenőrzési bizottság vizsgálatának tapasztalatai Akárkivel beszélünk a sze­gedi üzemekben a sok mil­liós készletnövekedésről, szinte mindenki objektív okokkal magyarázza azt. Ta­valy a készletek évi növe­kedése Csongrád megyében meghaladta a'155 millió fo­rintot. Erre a vállalati ma­gyarázat rendszerint az, hogy ez a kooperációs nehézségek­ből, az új tervévre való fel­készülésből, profilváltozásból, a széjjelszórt, kevésbé átte­kinthető raktározási viszo­nyokból ered. Ez év első negyedében e növekedés sok helyen to­vább folytatódott. Még olyan vállalatoknál is nőttek a készletek, ahol sú­lyos következményekkel járó anyagellátási zavarok voltak. Mindez arról tanúskodik, hogy még mindig él válla­latainknál az a helytelen szemlélet, mely szerint na­gyobb hiba nem lehet, ha a kelleténél jobban feltöltik a raktárakat készletekkel. Pártunk VII. kongresszusa világosan megjelölte a fel­adatokat: minden üzemnek takarékoskodnia kell a kész­Mennyi pénz van az állattenyésztők borítékjában? Termelőszövetkezeteinkben az állattenyésztők számára mint valamikor egyéni korá­ma már sok-sok ötletes, jó olyan lehetőségeket teremte- ban tette. Munkájáért tavaly premizálási forma szolgálja ni, hogy azok a legjobb tu- 26 450 forint készpénzt fize­a gazdák érdekeltségét a dásuk szerint dolgozhassa- tett ki neki a közösség, növénytermesztésben. Szá- nak, s igazságosan részesed- u mos kísérletet folytatnak ar- jenek a jövedelemből is. Hasznos tapasztalatok ra vonatkozólag is, hogy az Másfél évvel ezelőtt az állat- A Felszabadulás Tsz állat­állattenyésztésben is .bizto- tenyésztést teljesen függetle- tenyésztőinek példája, ta­síthassák a hozamok nővelé- nítették a többi gazdasági pasztalatai nagyon haszno­sében a legteljesebb anyagi ágazattól, s ettől kezdve a sak a többi társgazdaságok érdekeltséget. S hogy melyik íőállattenyésztő irányításával számára is. A termelőszövet­módszer mennyire hatásos, dolgozna^ az állatgondozók, kezetek ma még a tejterme­azt az mutatja legszemlélte- Jövedelmüket — hasonlóan lési terveket általában nem többen: milyen ütemben az állami gazdaságok dolgo- teljesítik. Az új módszer se­emelkedik egy-egy közös gaz- zóihoz — havonta kapják. Az gítségével a Felszabadulás az állattenyésztés állattenyésztés hozomai, s a Tsz tehenészei tavaly már dolgozók jövedelme is, tőré- több mint 130 ezer liter tej­sek nélkül, egyenesen emel- jel adtak többet a fogyasz­kedik, s egy-egy család havi toknak, mint amennyit ere­fizetése ma már nem ritkán, detileg terveztek az év ele­messze felülmúlja a kétezer jén. Közérdekű kérdés: daságban hozama. Havonta kétezer forint A baktói Felszabadulás Tsz gazdái már évekkel ezelőtt felismerték az állattenyész- forintot is. tés gyors ütemű fejlesztésé- A tehenészetben dolgozik nek fontosságát. Igyekeztek többek között Molnár Imre is, aki felesége segítségével április hónapban összesen 3857 liter tejet fejt. Ezért, és az állatok gondozásáért, a Rendezik-e a Somogyi ulca környékét? Szegeden sok ember kí­séri figyelemmel az épít­kezéseket és — helyesen — hangot ad véleményé­nek: hogyan lehetne még szebbé alakítani a várost. Legutóbb Gárgyán Sándor olvasónk írta meg aggá­lyát a Somogyi utcának és könyékének jelenlegi vá­rosképével kapcsolatban. Az ő és mások érdeklődé­se nyomán utána jártunk, . hogy milyen tervek, el­gondolások vannak erre a városrészre? A Somogyi utca 11 szá­mú ház felújítását — mint jelentettük — most végzi * az Ingatlankezelő Válla­lat Olvasónk szerint ez az épület rontja a városképet Ez, a volt Mészáros-féle ház műemlék-jellegű, s bár most a Bajza utcába nyú­lik be, a későbbi rendezés után mégis jól illeszkedik majd környezetéhez. Bu­dapesten már ' készül az Oskola, Somogyi, Bajza és az Oroszlán ptca által ha­tárolt épülettömb rendezé­si, felújítási terve, mely a Bajza utca jelenlegi siká­tor-jellegét is megszünteti. Ehhez szorosan kapcsoló­dik egy másik javaslat —, melyhez még az Építés­ügyi Minisztérium hozzá­járulása szükséges —, hogy a következő években meg­valósuljon. E szerint a régi turista­szálló, majd munkásszál­lás helyére, — mely a Ná­dor és a Bajza utca közötti térségen, szemben a Somo­gyi utcával emelkedik — egy 65 férőhelyes óvoda, s vele összefüggésben egy középmagas lakóház kerül. Így a régi, rozoga épülete­ket lebontják, s részben beépítik a most lomtár­nak használt üres telket ls. Jövőre készül el a So­mogyi utca 7 és a mellet­te lévő Oskola utcai épü­let felújítási terve ls. Mi­vel ezeket a nagy épüle­teket kór lenne lebontani — új megoldást alkalmaz­nak. Ezeket, az Oskola ut­cába "beugró" épületeket árkádositják — megszépül tehát Itt is a városkép, s az utca gyalogjárdája is folyamatossá válik. Sok embert foglalkoztat a Beloiannisz téri föld­szintes házak ügye, annál is inkább, mert itt fordul meg a legtöbb külföldi, lé­vén ez a szabadtéri játé­kok színhelye. Ezzel kap­csolatban a Dél-Magyaror­szág már hírt adott e vá­rosrész jövőbeli sorsáról. A Szegcdi Tudományegye­tem távlati fejlesztési tervjavaslata szerint en­nek az épülettömbnek a helyén épül majd a köz­ponti könyvtárpalota egyéb más létesítményekkel együtt, mint az egyetemi városnegyed egyik része. Ennek megvalósulása után a Somogyi utcában kiugró két, valóban ízléstelen épületet is lebontják. A növénytermesztésben és a kertészetben dolgozó gaz­dák a Felszabadulás Tsz-ben is munkaegységek után kap­ják jövedelmüket. A mun­kaegységeket persze itt is prémiummal egészítik ki. A hónap végén Molnárék 2777 kertészek, a növénytermesz­forint készpénzt kaptak, tők és az állattenyésztők kö­Azonban korántsem a Mol- zött azonban még sem lehet­náréké volt áprilisban a leg- nek nézeteltérések a fennálló nagyobb jövedelem. Gonda kereseti különbségek miatt. István 4670 liter tejet fejt a Nem lehet, mert a függetle­múlt hónapban s havi jőve- nített állattenyésztés dolgo­delme 2841 forintra emelke- zói minden hónapban abból dett. Szénási Györgynek és a pénzből kapják fizetésüket, feleségének összesen 2802 fo- melyet az állattenyésztés ho­rint tiszta keresetet számi- zott a közös konyhára. Sőt letekkel, különös tekintettel az importanyagok felhaszná­lására. A gyakorlat azonban Sze­geden is azt mutatja, hogy a vállalatoknál nem fog­lalkoznak ezzel jelentősé­gének megfelelően. Bár a minisztériumok az utóbbi években több határo­zatban is utasították válla­lataikat a fokozottabb ta­karékosságra, mégsem értek el megfelelő • eredményt. Most, miután ellenőrzik a határozat végrehajtását, ki­derül: több vállalatnál feles­legesen tartalékolnak anya­gokat, alkatrészeket, félkész termékeket. Féléves, vagy egyéves elő­retartással dolgoznak, s ez­zel nehezítik a nyersanyag­ellátást, megkárosítják a népgazdaságot. A Csongrád Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság az el­múlt hetekben több vállalat­nál vizsgálatot tartott. Meg­állapította, hogy a Csongrád Megyei Téglagyári Egyesü­lésnél sincs megfelelő anyag­gazdálkodás. Ezért minél előbb ki kell jelölni a fele­lős anyaggazdászt, rendet kell teremteni az anyagok megrendelése körül is. A jövőben csak a műszaki zottság megállapította, igen laza. Jó lenne, ha minél előbb kialakítanák az össze­hangolt anyaggazdálkodás ér­dekében az egységes normá­kat Mert ha nincs pontos anyagnorma és anyagterv, akkor az anyagmegrendelés is becslés alapján történik, s így Inkább többet rendel­nek, hogy biztosítsák magu­kat és a kelleténél nagyobb készleteket halmoznak föl. A MAV szegedi pályafenn­tartási főnökségénél a vizs­gálat megállapította, hogy az anyagkészlet globálisan nem nagyobb, mint az engedélye­zett, mégis a felépítményi anyagok között több mint 250 ezer forint értékű el­fekvő készlet van. Ez az anyagnorma lazasá­gát, vagy egyes anyagok hiányát jelzi. Lényegesen nagyobb például a szénkészlet: 206 százalékos. Az előregyártott födémgeren­dákból 455, az első anyag­csoportba tartozó vasból pe­dig 646 százalékos a kész­let. Sok évi tapasztalataink bi­zonyítják. hogy a készletek egy része a hosszú raktározás alatt megromlik, tönkremegy^ másik része pedig a mű­szaki fejlődés következmé­nyeként válik használha­tatlanná. osztály írásos feljegyzései alapján rendeljenek anya- A kiselejtezést rendszerint a gokat, s a szállítási szer­ződésekről, azok határide­jéről vezessenek nyilván­tartást. Az anyagnormák szerinti gazdálkodás alapvető felté­tele az is, hogy vállalataink megfelelő műszaki normákat készítsenek. A Téglagyári vállalat eredményterhére számolják el, ez pedig ked­vezőtlenül érinti a jövedel­mezőséget. Tehát a nyereség­részesedés révén közvetlenül ls érinti a dolgozókat. Éppen ezért a népgazdaság, s minden dolgozó érdekében az eddi­ginél jobban kell ellenőrizni az eléggé elhanyagolt anyag­Egyesülésnél jelenleg két- gazdálkodást. S ha bárme­fajta normát használnak. Egyik a műszaki, másik a pénzügyi szakszolgálat nor­mája. Az előbbi, mint ahogy ezt a vizsgálatot végző bi­lyik üzemben is anyagot ren­delnek, előbb nézzék meg, mi van az üzemi éléskam­rában. 'N. p. tottak ki április hónapra az Irodában. Szénáslék ugyanis 22 tehenet gondoznak, bár teheneik egy része, szaknyel­ven szólva, szárazon áll, most nem fejősek, mégis az egy tehénre jutó istállóátlag áprilisban meghaladta a hét litert. Zádori György is elé­gedett volt a jövedelmével. nem ritkán az állattenyész­tés hasznából fizetik a mun­kaegységekre járó havi elő­legeket is. A szövetkezet gazdáinak az a tervük, hogy az állattenyésztés és most már a gépészbrigád után a növénytermesztésben és a kertészetben is áttérnek bi­zonyos idő múltán a rend­Áprilisi keresete 2481 forint- szeres havi fizetésen alapuló elszámolásra. ra rúgott. A baromfigondozók jövedelme Szépen alakult eddig a ba­romfigondozó asszonyok havi jövedelme is. Az egy sze­mélyre jutó átlagkereset rendszeresen 1500 forint kö­rül mozog. Szász Józsefné például — ki a cslbenevelő­ben dolgozik — áprilisban 1484 forintot kapott. Egy hónappal korábban viszont 1502 forint volt a keresete. Ugyanennyit kapott közvet­len segítője, Bolla Vendelné is. A sertéstenyésztők, lóápo­lók jövedelme is ugyancsak megegyezik a már bemuta­tott havi keresetekkel. Ter­mészetesen rendkívül sok függ itt a gazdák szorgalmá­tól. Itt van például Magda János lóápoló, aki szabad idejében szívesen elvállal minden munkát a •szakmán­kívül is. Nagyon szeretik, be­csülik a közösben, mert ö aztán igazán úgy dolgozik, Cs. J. kőig kellett vontatni. Most közelebb vannak a torkolat­hoz, s hamarosan a 4-es ki­lométerkőnél állapodnak meg. Rövidesen minden élelmiszerboltban árusítanak zöldségféléket Az elmúlt napokban na- csom szállítása körülbelül gyobb mennyiségű import- egy hét múlva várható. Pa­burgonya érkezett Szegedre, rajból keveset tud biztosítani Most már könnyebb lesz ki- a MÉK, ellenben karalábéból várni az újburgonyát, amely már a jövő héten nagyobb a rendkívüli időjárás miatt mennyiség érkezik a szegedi még mindig csak egy hónap boltokba. Salátából, retekből, múlva várható. Néhány nap zöldhagymából változatlanul ótá a MÉK nagyobb meny- jó ellátás ígérkezik, nyiségben tudott retket, zöld- A város zöldség- és gyü­hagymát, spenótot, vörös- mölcsellátásának további ja­hagymát, petrezselymet, gyö- vitása érdekében a Szegedi keret, répát és karalábét biz- Élelmiszerkiskereskedelmi tosífani a kiskereskedelem, Vállalat folyamatosan vala­valamlnt a közületek részére, mennyi fűszer- és csemege­Ez az ellátás további javulá- boltjában bevezeti a zöldség­sát eredményezte. és gyümölcsárusítást. Az el­Kelkáposztából körülbelül látás biztosításáért máris 18 két hét múlva érkezik na- termelőszövetkezettel kötöt­gyobb mennyiség, a primőr tek megállapodást zöldség­zöldborsó és primőr paradi- és gyümölcs szállítására. Teljes kapacitással termelik a marosi homokot A Folyamszabályozó és Ka- A kiesés ellenére a válla­vicskotró Vállalat szegedi kl- lat — felmérve az adottsá­rendeltsége a kedvezőtlen gokat — teljesíteni tudja idei időjárás és a Tisza magas tervét. Míg tavaly egész esz­vízállása miatt az idén jóval tendőben 32 ezer köbméter később kezdte a munkát, homokot adtak a helyi és vi­mint tavaly. A múlt évben dékl építkezésekhez, ez év­például már januárban is ben 50—60 ezer köbmétert bányászták a kiváló minősé- bányásznak ki. Május 20-ig gű marosi homokot, s csak hat és fél ezer köbméter ho­kisebb szünet volt a kitér- mokot termeltek, s a munka melésben. Az idén csak már- most már teljes kapacitással cius 15 óta tudott dolgozni a folyik. Naponta egy forduló­kotró, de akkor is — a ma- ban három uszály összesen gas vízállás miatt — a ma- ötszáz köbméter homokot rosi, 19-es folyókilométer- szállít a szegedi rakpartra. Ez a mennyiség teljesen ele­gendő Szegednek és a me­gyének, sőt nagyobb tétele­ket szállítanak vagonokban a fővárosba, Szolnok és Heves megyébe is. A vállalat kiren­deltségénél bejelentették, hogy mind az állami, szövet­kezeti és magánépítkezéseket ellátják s ha az igények nö­vekednek, egy vagy két uszállyal két fordulót is vé­gezhetnek naponta. A Tisza-parton szinte ide­genforgalmi nevezetesség­számba mennek a hatalmas homokhegyek, melyeket az az óriás-elevátor, emel ki az uszályokból. A központi igaz­gatóság most ezt a szállító­berendezést, s vele együtt a szociális berendezéseket to­vább korszerűsíti. Olcsóbban ls lehet vásárol­ni az idén a homokot. Az új, modern kotró" kapacitása ugyanis igen nagy. A korsze­rű gépi berendezés, a ter­melékenység nagymérvű nö­vekedése következtében az egy évvel ezelőtti, köbméte renkénti 55 forintos ár he­lyett most 42 forint 20 fil­lérbe kerül csupán a homok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom