Délmagyarország, 1962. április (52. évfolyam, 77-100. szám)

1962-04-14 / 87. szám

3 Csütörtök, 1962. április 14. jr Átadták a szegedi ipiritiiiii-i a KISZ Központi Bizotts váedorzászlaiát (Somogyiné íelv.) A Szegedi Móra Ferenc lő tanulók országos verse- selheti a szocialista kollégi­Iparitanuló Intézet tegnap, nyét. Az eredményeket teg- um megtisztelő címet. Ezt és pénteken délután bensőséges nap reggel hirdették ki. a zászlót az intézet kollégiu­iinnepséget tartott a Vörös László Nándor bejelentette, ma általánosan kiemelkedő Csillag Filmszínházban abból hogy a versenyt a szegedi in- jó munkájáért, a szép tanul­az alkalomból, hogy otthona tézet tanulója, Varga István mányi átlagért érdemelte ki. elnyerte a KISZ Központi nyerte meg. Ezért máris A Munkaügyi Minisztéri­Bizottságának és a Munka- megkapta a szakmunkás bi- um képviseletében Csiszár ügyi Minisztériumnak vörös zonyítványt, s kéthetes kül- József, a minisztérium osz­vándorzászlóját. A Himnusz földi jutalomüdülésben is tályvezciöje köszöntötte a elhangzása után Vasas Jó- részt vesz. szegedi intézet nevelőit és zsef, az intézet tanára nyi- A KISZ Központi Bizottsá- tanárait. Ezután a honvéd­totta meg az ünnepséget, ga nevében Ágoston József, ség, a szegedi munkásőrség, majd László Nándor, az in- a KISZ Központi Bizottságá- a népfront városi bizottsága, tézet igazgatója méltatta a nak tagja, a KISZ Csongrád a kenderfonógyár, a textil­vörös vándorzászló elnyeré- megyei bizottságának titkára müvek és a kábelgyár kép­sének jelentőségét. Hangoz- hatalmas taps közben adta át viselői szalagot kötöttek a tatta, hogy a zászló további a díszoklevelet és a vörös zászlóra. odaadó munkára kötelez, és vándorzászlót a szegedi inté- Az ünnepség első része a sem a nevelők, sem a tanú- zetnek. Az oklevelet László DIVSZ-induto hangjaival fe­lék nem bizakodhatnak el. Nándor, a zászlót pedig Ham- jeződött be. majd a Szegedi Szegeden tartották meg — pel Ferenc, a szegedi intézet Nemzeti Színház művészei és amint lapunkban jelentettük otthonának vezetője vette át. a zeneművészeti szakiskola — a mezőgazdasági gépszere- Az intézet otthona ezután vi- növendékei adtak műsort. A kongresszusi versenyben minden korábbinál szebb eredményeket érünk el Megválasztották a Vasutas Dolgozók Szakszervezete új megyei bizottságát Csongrád megyében is A dolgozók munka verse- ményezték s ígérték: a kong­nagy érdeklődéssel figyelték nyének eredménye, hogy az resszusi versenyben minden a dolgozók a szakszervezeti elmúlt két évben a MÁV sze- korábbinál szebb eredménye­választásokat, amelyeknek a gedi igazgatóságának terüle- ket érünk el. pénteken Szegeden tartott tén 121 szolgálati hely tel- A beszámolót követő vita vasutas-kuldottertekezlet az jesítette az élüzem cím fel- ,. .. . .... utolsó előtti mozzanata volt. tételeket. 1960-ban kilenc, la- utan meevaiasz.ouaK a vas­Most már csak a Szakszer- valy pedig már húsz szolgá- mas Dolgozók Szakszervezete vezetek Megyei Tanácsának lati hely nyerte el az élüzem Csongrád megyei bizottságát, megválasztása van hátra, címet. Ezek közül 1961-ben A MÁV Nevelőintézet nagy- ji szolgálati hely Csongrád termében reftdezett értekez- megyei volt. A jó munka leien megjeleni Ácsai Mi- eredményeként két év alatt hály, az MSZMP Csongrád az igazgatói alapból több megyei bizottságának munka- mint 3 és fél millió forintot, társa, Soproni József, a Vas- személyi jutalomként pedig utasszakszervezet titkára, közel 4 millió forintot f'izet­Borsodi János, a MÁV sze- tek ki a dolgozóknak. Ezen­gedi igazgatóságának vezető- kívül az élüzem jutalmazá­je, s a társmegyék, Bács-Kis- soknál 289 ezer forintot, az kun és Békés megye vasutas- őszi forgalomban kitűnt vas­szakszervezeteinek titkárai. utasok jutalmazására pedig A Vasutas Szakszervezet több mint 4 millió forintot Csongrád megyei bizottságá- költöttek. Két év alatt 3214 vasutas kapta meg a kiváló dolgo­zó oklevelet, illetve jel­vényt, s részükre az igaz­gatóság másfél millió fo­rintot fizetett ki. A Szakszervezetek Megyei Tanácsa kezdeményezésére az igazgatóság területén is meghirdették a "Példaképe­ink a Szovjetunió Kommu­nista brigádjai** című ver­Mire eljön a nyár... Űj úszó- és strandházat állítanak fel * Camping tábor a Tisza-parton * Sok a munka a csónak javítóban Igaz. hogy még nem süt teljesítményű szivattyúval gyakran a nap, de vigasztal cserélik ki a régit igy rö­bennünket az a tudat, hogy . . , , ... . . ... ez nem tarthat sokáig. Kü- v debb ldo alatt "ivattyuz­lönösen így érezzük, ha a zak kl a vizet. A fürdő val­Szegedi Fürdő Vállalatnál lalat vezetői elmondták, íárunk ahol az utóbbi idd- h°gy nagyobb gondot fordi ben egyre nyárról. több szó esik a tanak a kabinok épségére, s rendszeresen ellenőrzik al­lapotát. Az elmúlt nyáron mintaasztalos — épiti az űj csónakokat és javítja a r gieket. Különösen tava : elején akad sok munkájul. A csónaktulajdonosok az idény előtt rendbehozatjak hajóikat. Idén különösen sok új csónakot készít az üzem, a megrendelők kívánságának megfelelően. Ezenkívül sok Napozótér, úszókosár Ugyanis különösen • a spor- munkát ad az üzem dolgo­A strandotokat a nyári szezonban egész sor kedves meglepetés fogadja. Elsőnek kell megemlítenünk az új úszóházat. A "Szabadság** úszóház helyett modern, minden igényt kielégítő ké­szül a Mohácsi Gép- és Fémárugyárban. A tervek, szerint az idei nyáron már Szegeden lesz az új, 80 mé­ter hosszú, Szabadság úszó­ház. amely nevét rozzant elődjétől örökölte. A jó be­osztású úszóházon nagy na­pozótér és úszókosár szolgál­ja majd a strandotok fel­üdülését. Ezenkívül csónak­garázs és mosó áll a csó­naktulajdonosok rendelkezé­sére. Felújítják a Béke úszó­ház úszókosarát is, amely már idénykezdéskor — má­jus 1-én — üzemel. Jelentősen megváltozik a partfúrdő képe is. A tanács városrendezési tervének megfelelően a fürdő vállalat birtokba veszi a Tisza partját a Bertalan-emlékmű­ig — és ezt az új területet is bekeríti. A Camping tá­bor első fecskéi is megje­lennek a partfürdőn. Egy­előre öt darab úgynevezett »Duna<* típusú strandházat állítanak fel. Ezek nemcsak a strandotok kényelmét szolgálják, hanem a nyári idény szállodai gondjain ís enyhítenek, hiszen egy-egy tetszetős külsejű víkendház­ban négy ember részére biz­tosítanak kényelmes éjszakai szállást. tolók megrongálták őket. Az úszószövetséggel egyetértés­ben úgy határoztak, hogy a rongálókkal szigorúan jár­nak el. Eredeti helyén a Szőke Tisza Két éve üzemeltet a vál­lalat az Ifjúsági Üdülőtele­pen csónak javító műhelyt. Itt három szakmunkás két csónakkészítő és egy zóinak a sportkörök hajói­nak megjavítása, mert Sze-r geden valamennyi sport­egyesület — kivéve a SZE­AC evezős szakosztályát — a fürdő vállalat csónakja vi­tó üzemével dolgoztat. A műhelyben idén igen sok kajak- és kenulapátot készí­tettek. A Szőke Tisza úszó étterem is eredeti helyén áll már. Mire eljön a nyár, teljes pompában díszlik a, népszerű Szőke Tisza. ifi medence Idén nyáron élvezik a strandotok először a part­fíirdőn társadalmi munkával felépített második úszóme­dencét, melynek vize mele­gebb lesz, mint az elsőé, mintegy 35 fokos. A legkisebbekre is gondolt a fürdő vállalat. Az előző évektől eltérően az idei nyártól meleg, 30 fokos víz­zel töltik meg a pancsolót és biztosítják az állandó víz­cserét. A partfürdőn szapo­rítják a közkedvelt napozó­padok és asztalkák számát. A versenyuszoda is része­sül a nyári felkészüléssel járó beruházásokból. Nagy Szeged mezőgazdaságának fejlődése és feladatai (Folytatás az 1. oldalról.) leszteni úgy, hogy az át­szervezéssel egyidőben emeljük a mezőgazdasági termelés hozamát. Szeged mezőgazdaságára is, és e feladatoknak csak a mezőgazdasági munka termelékeny;: égének erő­teljes fokozásával felelhetünk meg. Többet. Mindez azt bizonyítja, hogy jobbat, olcsóbban termelni a pártunk politikája helyes mezőgazdaságban — ez most volt az átszervezést meg- a legfontosabb feladat. Bú­előző időszakban és az át- zából például Szegeden már szervezés idején is. idén el akarjuk érni az 1965. A továbbiakban arra mu- évre kitűzött országos áila­tatott rá, hogy bár igen na- got, a 14,5 mázsát, kukoricá­gyok az elért eredmények, dói pedig 15,5 mázsás átlag­mégis termést. Jelentősen növel­tovább kell lépnünk. núnk kell a zsír, a tej, a lo­és eredményeink csupán jás hozamát is. Szeged mező­alapot adnak ahhoz, hogy a gazdaságának ötéves tervé­mezőgazdaságot a következő ben kitűzött mezőgazdasági években fokozatosan felzar- céiok helyenként még meg is kóztassuk a szocialista ipar haladják az országos átlagot, mellé. Csak így biztosíthat- de mégis juk következetesen az ország e célok reálisak, ellátásának állandó javítá- mivel az eiőző évek eredmé­sát. Mit vár ugyanis népünk nyeire és a mezőgazdaság és népgazdaságunk leginkább szocialista átszervezésével ki­a szocialista mezogazdasag- aiaku]t újabb lehetőségekre tói? Mindenekelőtt azt, hogy támaszkodnak. E célok el­zavartalanul lássa el a érése nemcsak a termelőszö­belső fogyasztást. vetkezetek dolgozóinak, de Nem könnyű ugyanis megfe- egész társadalmuknak körős lelni a növekvő igényeknek, érdeke. Ma már. amikor a különösen ha figyelembe termelőszövetkezeti paraszt­vesszük, hogy az ötéves ®ág túlnyomó többsége a tervben mezőgazdasági hozamok fo­pártunk és kormányunk te™előszövetke­igen nagy célokat tűzött ki a ban. zeten belül keresi, és akarja népélelmezés " javításá- saJát felemelkedését akkor ez a torekvese egybeesik a munkásosztály, az állam, a - , . népi demokratikus rendszer­tokát hant a mezogazdasag- érdekeivei. az egész ország ra, es ez csak ugy valósítható jobb ellátásával. A népgazdaság nagy felada­meg, ha meggyorsítjuk a me­zőgazdaság fejlesztését. Nagy feladatok várnak nak beszámolóját Rácz Kál mán titkár ismertette. A be­számoló és az azt követő vi­tában felszólalók megállapí­tották. hogy az elmúlt két évben sokat fejlődött a szakszervezeti élet Csongrád megyében, az üzemi bizottságok, a szak­szervezeti tisztségviselők ál­talában jól dolgoztak. Ered­ményes felvilágosító és szer­vező munkájuknak köszönhe tő, hogy a vasutas dolgozók stnyt ,Az igazgatóság a ha" között is egyre népszerűbbek a hagyományos szocialista­munka versenyformák az él­üzem címért, a kiváló dolgo­zó kitüntetésért folyó nemes vetélkedés. Ezeket jól kiegé­rom első helyezett részére jutalmat tűzött ki. Az első helyezettet külföldi, a máso­dikat üdülési jutalomban ré­szesítik, a harmadik brigád pedig tapasztalatcsere-kirán­Hétezer szövetkezeti kisiparos dolgozik eredményesen Megkezdte tanácskozását a kisipari szövetkezetek küldöttközgyűlése Tegnap, pénteken délelőtt kezdte meg tanácskozását Csongrád megye kisipari szövetkezeteinek küldöttköz­gyűlése. A küldöttközgyűlé­sen több mint 300 résztve­vő a szövetkezeti mozgatom feladatairól, a lakosság szük­ségleteinek jobb ellátásáról tárgyalt. A tanácskozáson megjelent Kardos János, a Magyar Szocialista Munkás­párt Csongrád megyei bizott­ságának ipari osztályvezető­je, Kispál Jenő, a városi pártbizottság munkatársa, dr. ben levő szakmák — után­pótlásaképpen hétszázhúsz ipari tanulót foglalkoztatnak. Ha a termelést tekintjük, sedéshez jutottak. hogy a szövetkezeti dolgozók a megérdemelt keresetükön felül jelentős nyereségrésze­érdekes számadatokat ka­punk. A többi között Csong­rád megye kisipari szövetke­zetei több mint 453 millió fo­rint értékű árut termeltek. Ebből 62 millió forint jutott az építőipari és egyéb szol­gáltatásokra. Fellendült az A Csongrád megyei kisipa­ri szövetkezetek küldötteinek értekezlete tiszteletére teg­nap, pénteken, termékbemu­tatót nyitottak meg Szege­den. Itt kiállították a szövet­kezetek legújabb ízlés és exporttermelés. A múlt esz- igény szerint készült gyárt­tendőben tizenegy szegedi és három makói szövetkezet szállított nagy keresletnek Simon Lajos, az OKISZ el- örvendő gyártmányokat kül­nökhelyettese, Láng László- földre. Ha összegezzük az ex­né, a KSZKBI elnöke. portterv teljesítését, 126,3 mányait, és külön helyet ka­pott az ipari tanulók gyárt­mánybemutatója. Az értéke­lő bizottság döntése szerint a legtöbb első helyezést szege­di fiatalok érték el. A női szítik ma már az üzemeken duláson vehet majd részt, belüli brigádok egymás kö­zötti versenye. Állandóan szélesedik a szo­cialista brigádmozgalom. Tavaly a Szakszervezetek Megyei Tanácsa által kezde­ményezett "Példaképeink a Szovjetunió kommunista bri­gádjai** című versenybe 60 A felhíváshoz eddig 230 brigád 2056 fővel csatlako­zott. Ezek közül 97 brigád Csongrád megyei. A nevezésekkel egy időben több helyen azt is bejelentet­ték a munkások, hogy a VII. kongresszus tiszteletére ver­senyezni akarnak a szociális­vasutasbrigád nevezett be. ta szolgálati hclv címért. Ezt A több mint 200 versenyző a mozgalmat Szeged-Rende­munkáskollektíva közül a ző pályaudvar forgalmi és vasulasbrigád lett az elsö. kereskedelmi dolgozói kezde­Horoáth Sándor, a Csöng- százalékot kapunk, s negyed- szabó szakmában Farkas Já­vád megyei KISZOV elnöke a kisipari szövetkezeti moz­galom jelentós fejlődéséről számolt be. Jelenleg hetven­száz millió forint értékű szö vetkezeti termék kerül a népi demokratikus és a tőkés országokba. E tekintetben négy kisipari termelöszövet- élen jár a Szegedi Vas- és kezet működik a megyében Fémipari, a Gépipari, a Tö és a tanulókkal együtt több mint hétezren dolgoznak a kisipari szövetkezetekben. Érdekes összehasonlítás, hogy vetkezet. például csaknem negyed ré­szével több termelő dolgo­zója van a mozgalomnak je­lenleg, mint 1958-ban. Nagy gondot fordítanak a kisipari szövetkezetek a szakmai utánpótlásra. A különböző iparágak — köztük kiveszö­zsa és Gyémánt Júlia, a ci­pészeknél és papucsosoknál Ábrahám Mihály, Kisagócs József és Lévai Margit, a vas­iparban Lakatos Károly, a faiparban Csánk József asz­Kcszítő, a NIVO talos és Molnár Csaba kárpi­és tos, a vegyiparban Csepregi Mária, a bőr- és díszmü­iparban Mágori Gabriella mestermunkáit díjazták. Va­lamennyien tárgyjutalmakat megcikk Játékgyártó, és a Cipő Qsizmakészítő Kisipari Szö­A küldöttközgyűlés megvi tatta a kisipari szövetkezetek gazdálkodását és megállapí- kaptak. A kiállítás ma, szom­tották. hogy nyolcvanmillió baton este 6-ig megtekihthe­forintra emelkedett a közös tő. s ugyancsak ma folytatja gazdálkodású üzemek saját tanácskozását a kisipari szö­erőforrása. Ugyanakkor elis- vetkezetek Csongrád megyei merően nyilatkoztak arról, küldöttközgyűlése. Győri Imre elvtárs tájé­koztatójában értékelte rész­letesebben is a szegedi ter­melőszövetkezetek elmúlt évi fejlődését, terméshoza­mait, jövedelemalakulását, és közölte, hogy a hat szegedi termelőszö­vetkezet az országos állag­hoz viszonyítva a jók közé számít. A szegedi termelőszövetkeze­ti tagok átlagjövedelme igen­csak elérte, sőt egy sor terü­leten meg is haladta az ipari munkások átlagjövedelmét. A továbbfejlődéshez azonban még számos tennivaló szük­séges, így a korszerű gazdál­kodás lehetőségeinek követ­kezetes megvalósításán kívül fontos a szövetkezeti tagok anyagi érdekeltségét figye­lembe vevő, a szocialista el­veken nyugvó jövedelemel­osztás érvényesítése, s min­den tekintetben a párt agrárpolitikájának helyes értelmezése. Ehhez nagy segítséget nyújt a termelőszövetkezeti párt­szervezetek és KlSZ-szerve­zetek további erősítése Sze­geden. Beszámolója végén Győri Imre elvtárs még arra hívta fel a figyelmet, hogy az előt­tünk álló nagy feladatok si­keréhez elengedhetetlenül szükséges, hogy e hetekben a mező­gazdasági munka minél odaadóbban és zavartala­nabbul folyjon a földeken, és ne legyen fenn­akadás a tavaszi mezőgazda­sági munkákban, a tervek teljesítésében. Megköveteli ezt termelőszövetkezetein! továbbfejlődése ós az egé lakosság kielégítő élelmiszei ellátásának erdeke.

Next

/
Oldalképek
Tartalom