Délmagyarország, 1962. április (52. évfolyam, 77-100. szám)

1962-04-12 / 85. szám

3 Csütörtök, 1962. április 12. ESŐS IDO Várható Időjárás csütör­tök estig: felhős idö. sok helyen csövei, mérsékelt, változó Irányú szél. a hő­mérséklet kcletrn esökken, nyugaton kissé emelkedik. varható legmagasabb nap­palt hőmérséklet csütörtö­kön »—12 fok között. (MTI) JCülönhges óra Rangadókkal kezdődik a megyei kézilabda-bajnokság Kissé megkésett a megyei jú^ kézilabda-bajnokság rajtja, fcJ A kedvezőtlen időjárás miatt ugyanis a legtöbb pálya ál­lapota lehetetlenné tette a játékot. Vasárnap azonban már ismét a bajnoki ponto­kért játszanak a makói, do­rozsmai, hódmezővásárhelyi, szegedi, csanádpalotai, mind­szenti és szentesi csapatok. nak a csapatok az esőségért. A tavalyi eredmények alap­tfisz. április 12, rsütörtök EGY EVE bocsátották földkörüli pálya­ra a Szovjetunióban az első embert szállító űrhajót utasá­val, J. A. Gagarin őrnaggyal, a világ első űrhajósával. NYOLCVANÖT EVE született Pásztor Árpád író, költö és műfordító (1877— 1940), aki főként Walt Whit­man magyar nyelvű tolmá­csolásával vált jelentőssé iro­dalmunk történetében. NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 órakor: Nabucco. — Bérletszünet. Vége körülbelül 10 órakor. KAMARASZÍNHÁZ Este 7 órakor: Felnónek a gyerekek. — Bemutató előadas. Szabudságfréf *Kfél 6 fél 8- Különleges óramüvet készített Oleg Gvozgyev volgogradii A szép amerikai. — ' vörös órásmester. Az óra számlapja plexi-üvegből készült. A szá­csiuag: 6, 8: a kapu nyitva mok mellett betűk állnak, amelyek az óramutató forgá­Szal?nák—aFdarvakFél sának irányában Uljanov-Lenin nevét adják. Az órásmester "November •) Művelődési ott- az órát Lenin közelgő, április 22-i születésnapja alkalmából hon, újszeged, 5 és 7 órakor: készítette. Az órának nincs központi hajtóműve, minden mu­14 éve'n d°alul Fntm tató egyéni meghajtással, önállóan működik. A számlap ajánlott. ' — Dugonics* MOZÍ: 5 felső részén a világ első szputnyikja látható. A számlap es 7 órakor: Haboru és béke. ajs(j részén több kisebb számlap mutatja külföldi fővárosok postás^Mozi?^"Fé^V féft-koT: és a szovjet városok zónaidejét. A naptár a hét napjait mu­MenekUlés az árnyéktól, cseh- tatja. A számlap közepén barométer van elhelyezve. szlovák film. 18 éven felüliek­nek. — Ujszörcg, 7 órákor: Al- — Munkásvédelmi őrségek — Két üzletét korszerűsíti a ba Regi a. Magyar film. — Ken- alakultak a Szegedi Építőipari kübekházi Fölclmüvesszövetkezet. der Mozi: .. órakor: Lámpaláz. Vállalatnál. Egyelőre az aszta- Az üzleteket 30 ezer forintos Nvugttnémet film. 10 éven los-, valamint a lakatosmühely- költséggel szakosítják, s egy léiül. ben vették fel a karszalagot vas-müszaki és ruházati boltot, a munkásvédelmi órök. de szó valamint egy élelmiszer-cseme­ALLATORVOSI 1NSPEKCIOS van arról is, hogy rövidesen ge boltot alakítanak ki. SZOLGALAT előregyártó telepre es a kő­.. . faragó részlegre is kiterjesztik Szeged város területére ^ , hasznos mozgalmat. Április hó 7-től 14-ig este 8 óratol reggel 8 óráig (vasár- és NEGYVENKET LITER VERT ünnepnap nappal is) első se- ADOTT A RUHAGYÁR gely és nehézelles esetére ugye- önkéntes vFradOJa ietes dr. Komáromi .lános ál- 150 onkentes véradója • , !,irm állatorvos. Lakása Párizsi Kedden reggel fél 7 órai kez- — Isen nagy sikerrel szere­körut 34/c. Telefon: 40-84. dettei a Szeged: Véradó Allo- P<t" Székesfehérváron a Sag­Az állatorvos kiszállításáról a mas orvosai es munkatársai vari-gimnazlum énekkara. Az hívó fél köteles gondoskodni. az aktivak által előre megszer- együttes negy iskola — egy vezett véradonap lebonyolítása- veszprémi, szolnoki és fehér­— Verseoydijat tűzött kl a ra mentek Ki a Szegedi Ruha- vari gimnaziuni — közös hang­Szegedi KenaerfonOgyár váUa- gyárba. A véradás. amelyet versenyen lépett fel. A sze­lattvzetősege a Szakszervezetek egyszerre négy helyen végeztek gedi Iskola korusanak szamai­Megyei Tanácsa felhívása alap- a Szegcdi Ruhagyár kulturter- ról hangfelvételeket készített a jan. A szocialista brigád ctm mében. reggel 7 órától délután rádió, elnyeréséért küzdő munkáskol- fél 5 óráig tartott, s ezalatt lektivak legjobbjait Jutalmaz- 150 önkéntes véradó 42 liter — Elhalasztották a biológiai rák majd. Az első helyezett vért adott. előadóülést. A Magyar Biológiai brigádnak a tagjai 400, a má- Társaság szegedi osztálya má­•odlkn Jk R tagjai 300 iorint ju- <— Tizenöt szocialista brigád ril, csütörtökre hirdetett előadó­lalmat kannak és tapasztalat- működik a szegedi MAV pálya- ülése, közbejött akadályok mi­1 sere-kiránduláson vehetnek fenntartási főnökségen. Az if- atl elmarad. Az előadóülést egy részt. A harmadik brigád tag- jüsagl műszaki munkacsapat a het múlva, tehát április 19-én. Juli is elviszik tapasztalatcse- palyamesteri szakaszok szocia- csütörtökön délután 5 órakor rére m ország valamelyik ken- lista brigádjainak munkáját is tartják meg a Természettudo­derfeldolgozo üzemébe. segíti vállalásaik teljesítésében, mányi Kar (Táncsics Mihály ut­ca 2.) előadótermében. — Pályázati felhívást adott ki a munkaverseny eredményei­z Nagyszabású tavaszi bálát x Regi és UJ bolondságokról jí^JSan ^^^eg^ KendePr"­rendez az Ujusagl llaz április ctmmel rendezi meg kővetkező ^^ váiiMal siaklzePze­14-én este 7 orai kezdettel, a műsorát a Fiatalok Irodalmi ^ bizottsága A legjobb móü­„Hott" dzsessz játszik. Színpada április. 16-an. .délután dolgozók ré­— Bővítik és állandó jellegű­vé alakították át az újszentivá­ni bölcsődet. A községi tanács 180 ezer forintot fordított a bölcsőde bővítésére és átalakí­tására. ^Cöxlemények 7 tagúi • I Mindenkit szeretettei rendezőség. • x Aladdin é* a esodalárapa c. a második részben Mikes Lilla I felvonásos zenés mesejátékot előadó művész vldam szatirikus Iá-én. vasarnap de. fél 11 órakor műsora. Rendező: Takács László. r Kamaraszínházban mutatja be A 4 órai előadás csak diakok a November 7 Művelődési Ott- részére. Az esti előadásra jegyek hon Ifjúsági Színháza. Rendező: 4 -8—8—10—12 forintos árban Kaldor Jenő. Jegyek válthatók válthatók a Kamaraszlnhaz pénz­a Kamaraszínház pénztáránál na- táránál naponta 4—6 óráig, ponta du. 1—6 óráig és előadás x Mt az erkölcs, ki az erkől­clőtt. esős ember? címmel dl. Horuczi László egyetemi adjunktus tart x Felhívás! Felhívom a ga- erdekes előadást a Juhász Gyu­lambíartokit, hogy a tavaszi ve- la Műv. Otthonban f. hó in­tések megvédésé erdekében ütsz. án, penteken este 6 órai kezdet­aprllis ho 11-től április 30-ig iel Belépes díjtalan. Minden ér­galambjatkat zárjak el. Ameny- deklődőt szívesen látunk, nyiben felhívásomnak nem tesz- x Felnőtteknek kezdő és hala­nek eleget, úgy ellenük a sze- dó tánctanfolyam indul Zászló gedi mj. városi tanacs 3/1959. utca 2. szam alatt. Táncoktató: sz. rendeletenek 14. t-a alapján Tiszayné Szabó Stefi. Jelentkez­s abalysértési eljárást fogok tn- ni lehet du. 6—8 óráig. Telefon ditanl. Vb-elnök. 48-13 és 26-64. Felgyújtotta lakását, ma jd öngyilkos lett egy rókusi asszony szereket javasló dolgozók szére három díjat tűztek ki. „ ,. . . ,.„. ,. „<„„*,—„., Az első helyezett 500, a máso­JSS^TS^ dlk 300 forintot, a harmadik pedig elismerő oklevelet kap. vár a 4 es este 7 órakor a Kamara 918 színházban. A műsor első re­Hajdú Béla, a Kézilabda ján a férfiaknál a bajnok Szövetség főtitkára így jel- Szegedi Építők és a Szegedi lemezte a most induló mér- Pedagógiai Főiskola lesz a kőzéssorozatot: két rivális, míg a nőknél va­— A bajnoki cím sorsáról lószínüleg négy csapat kö­jósolni még nagyon korai. zött dől el a bajnoki cím A legtöbb csapat nehéz sorsa. A megerősödött körülmények között ké- SZEAC, a gyengébb formá­szült fel, kevés szabadtéri ban levő Hódmezővásárhelyi edzést tartott. Textiles, a tartalékos Sze­A januárban és februárban gedi Textilművek és a jó ké­megrendezett teremkézilab- pességű Szegedi Kinizsi ver­da-bajnokság csak részben sengése érdekesnek ígérke­tudta pótolni a kinti edzé- zik. seket... A játékosokon kívül a bí­Az biztosra vehető, hogy rók is készülnek a nyi­az idén is nagy harcot vív- tányra. Érdekes versenyek a városi mezei bajnokságon Vasárnap a körtöltés Töl- got is. Az ifjúságiaknál gyes utcai szakaszánál jó Csatlós ezúttal okosan ver­időben, kifogástalan terepen senyezve győzött a magát és rendezésben bonyolították jól tartó Szatmári és Grand­le Szeged város mezei futó- pierre előtt. A vasutassike­bajnokságát, az iskolák ta- rek mellett főleg a csapat­vaszi szünetét is figyelembe versenyekben a 600 ITSK véve azonban meglepően hívta fel magára a figyel­kevés. mindössze 41 fő rész- met. Az érdekesebb eredmé­vételével. Ennek ellenére nyek: több kategóriában igen he­ves küzdelem alakult ki. A legszebb versenyt a férfiak­nál ismét a felnőttek futot­Férfiak 3000 m: feln. 1. Jáksó (SZVSE) 8:51.2. 2. Halász (Sz. Spartacus) 8:56.6. ták. Itt Jáksó*" 'lendületes Csapat: 1 „SZVSE 8. JSOOm mozgással, biztató formában ifj.: 1. Harmati (SZVSE) szerezte meg a bajnoki cí- .2; Gyémánt (600 met az egymással nagy har- csapat, i. cot folytató Halász és Si­monics előtt. A felnőtt él­600 ITSK 11. 800 m serd.: I. Balogh (Sz. Sportiskola) gárdíTból"*"ezúttal "feárkányi i^5,0' 2Q T2káCB» (Sportlsko­és Gyuricza hiányoztak. la) 2:15'9' csapat: 1 sp°rt" Nagv küzdelem alakult ki az ifjúságiaknál és Gyémán­tot Harmati csak a célban előzte meg. A serdülőknél az egyre inkább kibontako­Csapat: 1. Sport-1 iskola A. 6. Nők. 800 m feln.: 1. Felföldi (SZVSE) 2:57.2, 2. Gallós (SZVSE) 2:57.7. 600 m ifj.: 1. Csatlós (SZVSE) 1:54.9. 2. Szatmári az egyre triitaDO tvioontatto- „ , , , zó Balogh megérdemelten 2f * Csa­nyert bajnokságot. « ^ h SZVSE 10' 300 m Makón és Szegeden rendez­lek játékvezétöképző tanío­hamot, negyvenöt résztvevő­vel. A régebben működő bí­rók is elővették a szabály­könyvet és tovább képezték magukat a terembajnokság során. Az április 15-1 rajtnál né­hány újonc is bemutatko­zik. A féruaknál a Szegedi Vas­utas, a nőknél a Kiskundo­rozsmai MEDOSZ és a Ma­kói Közgazdasági Techni­kum csapata indul először a megyei bajnokságban. Né­hány érdekes mérkőzésre ts sor kerül. Két rangadó lesz az első fordulóban: a nők­nél a SZEAC a Szegedi Tex­tilművekkel játszik, míg a férfiaknál a főiskolások a Szegedi Spartacussal mérik össze erejüket. Mindkét ta­lálkozó totónyelven szólva: háromesélyes... K. A. Fíorentína—U, Dózsa 1:0 (0:0) Nagyiramú játékkal indult a mérkőzés. Többször nagy tűzijátékot rendeztek az új­pestiek az olasz kapu előtt, a befejezésekkel azonban adósak maradtak. A 40. perc­ben Milánt és Színit a bíró kiállította. Szünet után jóiramú já­tékkal folytatódott a küzde­lem. Az 56. percben eldőlt a továbbjutás kérdése. Ham. rin meredek labdával kiug­ratta a középcsatár helyén álló Bartut, s a volt török válogatott játékos a kifutó Lung mellett a hálóba gurí­totta a labdát (1:0). Szánal­masan játszott az Ű. Dózsa ötösfogata, széteső volt ez a 6or, minden elgondolás nél­kül játszottak. A két mérkőzés alapján kupavédő Fiorentina 4 pont­tal. 3:0-ás összesített gól­aránnyal jutott a május 10-én Glasgow ban sorra Ke­rülő döntőbe. ^ pat: serd.: 1. Nagy (Sz. Sparta­!r/jas-rjss is- SU&ScEZ ..S A nők közül a serdülő kategóriá­na a múltkori megyei baj noki cím mellé most meg­szerezte a városi bajnoksá­ITSK 12 ponttal. Monostori Tibor =S=0==R=0=K=B=ft=N= A Uét Itq^f^iai BENEDEK JÁNOS, HÖHN JÓZSEF Tegnap délután 2 óra táj­ban a vasúti dolgozók arra lettek figyelmesek, hogy erös füst szivárog a Rókusi Feketeföldek 29. szám alatti úton dolgozók csak mintegy 5—6 óra múlva fedezték fel. Mire a tűzoltók a helyszínre értek, a 4.3 éves asszony már több órája halott volt. Az házból. Azonnal értesítették ügyben megindult a nyomo­• tűzoltókat, akik nyomban zás.. ki is indultak a helyszínre. Mivel az ajtót zárva talál­ták, felfeszítették. Bent a lakásban döbbenetes látvány fogadta őket. özv. Czirok Rudolfnét, a ház lakóját kö­télen felakasztva, halva ta­lálták. Mint később kiderült, özv. Czirok Rudolfné — ed­dig ismeretlen okból — pet­róleummal leöntötte lakása berendezését, főleg ruhane­műit, gyufával meggyújtotta őket, majd felakasztotta ma­gal. A tűz azonban igen las­bao terjedt, s így azt a vas­AfriáUibdeté&ek Orvos tanhatlgatónö sürgősen lakást ke­res. ..Nern igényes" jeligére kiadóba. Tranzisztoros rádió (Terta) eladó. Der lstVRi), Háman Ka­tó utca 26. szám. Kisebb-nagyobb szép szőnyegek és asztal eladó. Szem István tér 15. Szőke. 11165 Bélyeget legelőnyö­sebben vásárolhat, ert ékesíthet Falus bélyegkereskedés­ben. Kelemen u. 4­Most ültessen gyü­mölcsfát, rózsát, ri­bizlit, egrest, mál­nát, fenyőt, buxust, díszfát. még cse­kély készlet wan. Kapható: Ujszegedi Haladás Tsz lera­.katában. Bérkert u. 26. Kiszolgálás reg­gel 7-töl, du. 4-lg, vasárnap 7—12-ig. xt0935 Fajdalomtól megtört szív­vel tudatjuk, hogy szere­tett felesegem, edesanyám, anyósom és nagyanyánk, SZABADOS FERENCNE Kádár Rozália hosszú szenvedés után 66 eletévében meghalt. Teme­tése folyó hó 12-én du. 15 órakor lesz. a belvárosi te­mető kupolacsarnokából. Gyászoló család, orr Hajnal u. 52. Sezlon. konyhaszek­rény. rekamié 2 fo­tellal eladó. Dugo­nics u. 10. 11159 Dióbarna festett kombinált szekrény eladó. Tisza Lajos u. 48. 11502 A Csongrád megyei teke- labdarúgó-bajnokság tavaszi bajnokságban a Szegedi Pos- idénye. A váro6i bajnokság tás ismét 2500 fán felül eredményei: Ruhagyár—Igaz­ütött. Szegedi Postás—Sze- ságügy 3:1. Mihálytelek— gedi Kender 6:2 2507:2418. A MEDOSZ 1:0. Kábelgyár­hét legjobb egyéni doboi: Helyiipar 4:0. Postás—Előre Lakatos (Sz. Postás) 457, dr. 2:0. Falemezgyár—Bőrösök Szamosszegi (SZAK) 446, 1:1. A járási bajnokság ered­Szekeres (Sz. Kender) 440 fa. menyei: Deszk—Üllés 4:2. * Kistelek—Tápé 2:0. Algyő— Megkezdődött a szegedi Kübekháza 6:1. Szatymaz— városi és a szegedi járási Pusztamérges 3:0. * Súlyos veszteség érte a Csongrád Megyei Labdarúgó JT-t. Liliom András játék­vezető 52 éves korában, hosz­szű betegeskedés után meg­halt. Temetése pénteken dél­után 2 órakor lesz a rókusi temetőben. 1 db 3 ajtós szek­rény, festett és 2 db agy eladó. Deb­receni u. 18/c. Dó­dáék. 11558 Pianinót cserélnék rövid zongoráért. — Mérey u. 7. 11. 8. es­te 5—7. 11580 1 db 3 ajtós szek­rény, festett és 2 db agy eladó. Deb­receni u. 18/c. Dó­dáék. 11558 Békés megyei kis község körzeti or­vosa keres közép­korú. önálló liáztar­tásvezetőnöt bentla­kással. Jelentkezés 11—1 óra között. Mb­ra u. 21. Babócsay­né, vagy írásban: Körzeti orvos. Méh­kerék címen. xll539 Cipő-, rctikülfestés szakszerűen készül. Szent Miklós u. 7. Felsőváros. X11356 Békés megyei kis község körzeti or­vosa keres közép­korú. önálló liáztar­tásvezetőnöt bentla­kással. Jelentkezés 11—1 óra között. Mb­ra u. 21. Babócsay­né, vagy írásban: Körzeti orvos. Méh­kerék címen. xll539 Egy fehér zománco­zott tűzhely és íüg­gönykarnisok el­adók. Szeged, Lenin krt. 63., I. ajto. Xll-545 Békés megyei kis község körzeti or­vosa keres közép­korú. önálló liáztar­tásvezetőnöt bentla­kással. Jelentkezés 11—1 óra között. Mb­ra u. 21. Babócsay­né, vagy írásban: Körzeti orvos. Méh­kerék címen. xll539 Elektroműszerésze­ket — híradástech­nikai képzettséggel — azonnal felvesz a Magyar Tudomá­nyos Akadémia Ma­tematikai Kutató In­tézetének gépkutató laboratóriuma Sze­ged, Aradi vértanúk tere i. XI1114 Eladó sima hálószo­babútor, páros szek­rények, páros agyak, konyhakredencek. Érd.: 9—3-1 g. Római krt. 17. 11524 Elektroműszerésze­ket — híradástech­nikai képzettséggel — azonnal felvesz a Magyar Tudomá­nyos Akadémia Ma­tematikai Kutató In­tézetének gépkutató laboratóriuma Sze­ged, Aradi vértanúk tere i. XI1114 Rekamié, fotel, ágy­betét készítését, ja­vítását vállalom. — Kész sezlonok kap­hatok. Sajka utca 12. Dudás kárpitos. X11339 Leinformálható, — szorgalmas fiatal­ember állást vállal. Segédraktáros anyagkönyvelő vagy bérelszámolói mun­kakörben. Lehet Tsz is. ..Sürgős állás" jeligére a kiadóba. 11083 Rekamié, fotel, ágy­betét készítését, ja­vítását vállalom. — Kész sezlonok kap­hatok. Sajka utca 12. Dudás kárpitos. X11339 Leinformálható, — szorgalmas fiatal­ember állást vállal. Segédraktáros anyagkönyvelő vagy bérelszámolói mun­kakörben. Lehet Tsz is. ..Sürgős állás" jeligére a kiadóba. 11083 Fiatal értelmiségi házaspár augusztus elsejétől albérleti szobát, keres. Lehet bútorozatlan is. „Sürgős válasz" jel­igére hirdetőbe. U548 Leinformálható, — szorgalmas fiatal­ember állást vállal. Segédraktáros anyagkönyvelő vagy bérelszámolói mun­kakörben. Lehet Tsz is. ..Sürgős állás" jeligére a kiadóba. 11083 Albérleti szobát ke­resek. „Igényes fér­fi" jeligere Karolyi u. hirdetőbe. 11547 Takarítást vállalok. „Becsületes" jeligé­re hirdetőbe. 11583 Albérleti szobát ke­resek. „Igényes fér­fi" jeligere Karolyi u. hirdetőbe. 11547 Most a nehézatléták t i szerepellek a tegered- | ' ményesebben. Benedek t ' János, a Szegedi Spar- J ' tacus súlyemelője az , J idén már másodszor ér- > « demelte ki, hogy ebben J a rovatban szerepeljen. ' ( Egy hónappal ezelőtt vi- J ' déki ifjúsági bajnoksá- , J got nyert, most pedig az ' t országos bajnokságon is , J legjobbnak bizonyult > 4 súlycsoportjában. A te- < ' hetséges versenyző még J J csak tizennyolc éves, s > t ezért még jövőre is az ' J ifjúságiak között verse- , 4 nyez Több éves gyakorlattal ren­delkező Közgazdasági Tech­nikumot végzett férfi dolgozói keresünk tervelóadoi mun­kakörbe. Cím: EM. Szege­di Tervező Vállalat, Klau­zál tér 2. 919 SZÍNHÁZ MA, csütörtök este 7 órakor: Verdi: N A B ü C C O opera KAMARASZÍNHÁZ MA, csütörtök este. 7 órakor Viktor Ro-ov: Felnőnek a gyerekek Kárász u. 18. Vígjáték 3 felvonásban .legyek elővételben a színház jegyirodájában Áramszünet Az Áramszolgáltató Válla­lat közli, hogy 1962. ápri­lis 13-an 6—18 óráig a Széchenyi tér. Kárász u., Klauzál tér. Kelemen u., Zrínyi utca, Somogyi u., Beloiannisz tér, Lenin krt., Tisza-pari, Roosevelt tér, Népköztársaság útja, Wes­selényi u. által határolt te­rületen áramszünet lesz. 913 J Höhn József, a Szege- t 4 di VSE birkózója, akt ' t vasárnap országos vidé- J t ki bajnokságot nyert, < ' már túl van a har- J t mincon. .. Valamikor ő , , is nyert ifjúsági bajnok- ' J ságot és a sportpályafu- t 4 tása során eddig, ez a J 4 negyedik vidéki bajnok- § J sága. Nagyon szorgal- ' 4 mas, jó képességű ver- J ' senyzö, aki már nem- > , csak versenyez, hanem { ' az SZVSE birkózó-szak- t | osztályának intézője is. ' ' DÉL-MAGYARORSZÁG A Magyar SzociaUsta Munkás­párt Csongrád megyei és Szeged városi bizottságának lapja Megjelenik hétfő kivetelével mindennap. Szerkeszt) a szerkesztő bízottsáp Felelős szerkesztő: Dr. LOkös Zoltán Szerkesztőség: Szeged, Magyar Tanácsköztár­saság ütja 10. Télefun: 35-35, 30-03 Éjszakai telefon: 33-06 Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat Petelős kiadó: Kovács I,Aszta Kiadóhivatal: Szeged, Klauzál tér *. Telefon: 35-00, 31-W. (Beküldött kéziratot nem őrzOnh meg és nem adunk vissza.) A lapot nyomja a Szegedi Nyomda Vállalat Szeged, Kárász utca 9. Terjesztik s Csongrád megyei postahivatalok Előfizetési Olt egy hónapra 'I Ft. Előfizethető .bármely postahivatalnál és lo£» buvji'-ljftk

Next

/
Oldalképek
Tartalom