Délmagyarország, 1962. április (52. évfolyam, 77-100. szám)

1962-04-27 / 97. szám

i Péntek 1982. április 27. Köszöntjük az alkotó értelmiséget, a szocialista építés szellemi munkásait! Idén a szakszervezetek utján több mint hatezer Csongrád megyei dolgozó üdül A szakszervezetek országos és megyei üdültetéssel foglal­Sokan szeretnének családi ben további harmincnégyen beutalót kapni, hogy a szü- részesülnek, kczó szervei nagyban készü- lök gyermekeikkel együtt A szakszervezeti üdültetés­lédnek a W üdültetési sze- tölthessenek két hetet a ma- ben résztvevő több mint hat­nyitva gaslati üdülőkben. Szilvásvá- ezer felnőtt és nyolcszáz zonra. Hiába tart zeti üdülő, a -hivatalos zon mégis május kezdődik. dolgozó és több mint nyolc száz gyermek üdülhet az or s2ag legszebb tájain. A leg egész évben sok szakszerve- radon. Mótrafüreden, vagy a gyermek mellett sokan ve­os« sze- Duna-kanyarban és gyönyör- szik majd igénybe a vállala­derekán ködhessenek a festői szépsé- tt üdülőket, ahol az ellátás, gű tájban. Sajnos az idén a kényelem és a szórakozás Idén több mint haiezer sem kedvezőbb a helyzet, biztosítva van. Több szegedi Csongrád megyei szervezett mint tavaly. Csupán 240 csa- iskola idén is szervez tábo­ládi beutalót kapott a Szak- rokat a Balaton mentén, az szervezetek Csongrád Megyei ország hegyes vidékein. Ezért Tanácsa, s ennyit juttat el az a számítások szerint 1962-ben tőbb felnőtt idén is a Bála- üzemi szakszervezeti bízott- {óbb mint tízezer Csongrád tori partián pihenheti ki az ságokhoz. . . , . . , évi munka fáradalmait. A A nyáron ismét egymást megvpl dr,l20zo- tobb ezer nyári időszakban tizennégy- követik majd a külföldi cse- gyermek nemcsak ábrándo­napos turnusokban pedig 700 reüdültetések. Pozsonyba 137- zik maid a Balaton szépsé­Csongrad megyei gyermeket en. az Al-Dunára 23-an utaz- geir61 hűgft6 hullámairól, a üdültetnek a szakszervezetek, hatnak. A bécsi hajóúton ti- _ „ , , .. . , Ezenkívül 146 gvermek az is- zennégv Csongrád megyei ma*aslítl Pihenesről, hanem kolaüdültetésben vehet részt dolgozó vehet, részt. Ezenkí- ott is töltheti szabadságát és Páradon és Parádsasváron. vül külföldi csereüdültetés- utazhat külföldre ls. Repülővel a megáradt Tisza jeleit Lassan apad a folyó, nincs veszély Az Alsótisza vidéki Víz- szövetkezeti gazdák és víz­ügyi Igazgatóság szakembe­reinek társaságában repü­lünk az Alföld nagy folyója, a Tisza felett. Útirány: Sze­ged— Algyó—Mártély— Mindszent—Csongrád—Bok­Pbs—Tasza sas—Al pár—Tlsza­ug... méter. ható a megkapóan szép ta Vaszi táj. ügyi szakemberek egyaránt. Az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság a repülőúttal er­ről a veszélyről akart pon­Ez aztán a változatos táj. Útban vissza a Kurca fe­lett repülünk, s azt látjuk, hogy vizével, gépek segítsé­gével hatalmas területeket öntöznek. Már Algyőhöz kö­tős képet kapni. Elég sűrűn zeledtünk, amikor " őzcsordát csillog a víz a töltésen túl — Magasság ÍOÖ—ÍSO és vetéseket, gyümölcsözőket innen tehát jól lát- tesz tönkre. fedeztünk fel. A szántóföl­deken vágtattak. A hullám­téri erdőből menekültek a Az árterületen épült ta- töltés mögé. ahol bőséges le­nyákból idejében kimentet- gelöre találtak. 4 gátakon in Indán rónában ren így fogalmazták meg: á Tisza elfoglalta árterüle­tét. Ez azt jelenti, hogy a Kitűnően vizsgáznak Az út során meggyőzöd­Körös 8 méter 20 centiméte­res vízállás maximuma 6 ték a lakókat, ami nem volt egyszerű. A szentjánosi rész fölött repülve Poroszlói Ru­dolf, a vízügyi igazgatóság szakembere egy vízből ki- tünk arról, hogy valameny­A vízügyi jelentések tömö- PmeiKedó kéményt mutat és nyi alföldi folyó apad. A elmondja, hogy az ártéri ta­nya lakóját az utolsó pilla­natban motoros csónakkal méter 84 centiméterre csök­kent. Nyolc méter vízmagas­sagot mértek tegnap Sze­gednél. Az apadás igen lassú és előzetes számitások sze­rint két-három hétig nem szabadul fel a hullámtér a thz alól. A töltések és az Alsótisza­vidéki Vízügyi Igazgatóság dolgozói vizsgáznak — s az sabolátUn Tiszának ajölté- mentették meg. nem hitte .. .. ^ hogy a Tisza elönti ott­sek szabnak határt. Jó né­hány helyen három—három h'öná't és fél kilométer széles a fo­lyó. És amit az árterületen talalt. mindent tönkretett, el­pusztított. A kígyózó töltéseken — jól látni ezt is a magasból — 4 Körös és a Tisza találkozásánál Már Csongrád felett repül gep, közeiében gyönyörű a vízügyi igazgatóság sok ártéri gyümölcsöst lepett el száz munkása áll ört. A töl- a viz, s döntötte rommá a tések mögött pedig hangya- nyaralókat. Néhánv pillanat eddigi tapasztalatok szerint szorgalmú emberek dolgoz- es máris a Körös és a Tisza kitűnően. találkozásánál vagyunk. — itt van a kökényi duz­nak a földeken. A gát meg­fékezte a szeszélyes folyót Horváth Lászlóné A szegedi termelőszövetkezetek befejezték a tavaszi talajmunkát Szaporodnak az új vetések — A járásban szükséges • munkák gyorsítása Az első enyhe tavasa na­pok beköszöntésével nagy lendülettel indultak meg a tavaszi munkák a vár06 kör­nyéki tsz-ekben és a sze­gedi járás termelőezövétke- megszüntethető zeteiben és termelőszövet­kezeti csoportjaiban, A négy gépállomás: a Deszki. a Kis­kundorozsmai. a Kisteleki és a Sándorfalvi Gépállomás erőgépei azóta megszakítás nélkül kinn dolgoznak a föl­deken, s a traktorosbrigádok közül több is én el megyei viszonylatban is kiváló ered­ményt a tavaszi talajmun­radás mutatkozik a lucerna­telepítésben is, ahol a ter­vet 21 százalékra teljesítetté csupán a hat szövetkezet, ez az elmaradás azonban még A szegedi Felszabadulás Tsz az élen A városi tsz-ek termelésé­ben igen fontos szerepet ját­szó zöldségtermesztésben vi­szont megnyugtató a hely­zet. A szántóföldi zöldség tervezett mennyiségének 23 kákbnn. Különösen a Kis- gzáMLWkát ültették" ki mos kundorozsmai Gépállomás traktorosai dolgoztak igen Jól az elmúlt hetekben. De a tiszántúli kötött talajon ne­héz helyzetben dolgozó Deszki Gépállomás traktoro­sai sem maradtak el a töb­biek mögött a lelkesedésben és igyekezetben. Gyors ütemben vetnek tanáig a földekre, a a bak­tól Felszabadulás Tsz. a sze­gedi Haladás és a mihályte­leki Uj Élet hajtatásos ker­tészeteiben pedig már folyik a primőrzöldség tatkozik elmaradás. A ter­melőszövetkezetek mostanáig 8 ezer kataszteri holdon vé­gezték el a tavaszi szántást A többi talajmunkákban: si­mftózásban. fogasolásban és kultlvátorozásban ennél jobb a jelenlegi állapot, azonban legtöbb tsz-ben van még ép­pen elég tavaszi talajmunka, ami elvégzésre vár. Az idő sürget., és az eddiginél sok­kal gyorsabb munkatempót sokkal nagyobb lendületet diktál. A tavasziak vetésének üte­mét általában szintén gyor­sítani kell a jó termésered­mények biztosítása érdeké­ben. A takarmányfélék: ár­pa. zab, lucerna és somkóró vetésében s terv 50 száza­lékos teljesítésénél tartanak többségükben a járás tsz-ei. A tervezett burgonyának 39 szüreteié- _„(, százalékát. a naprafor­gónak csupán 44 szazaiékát, se is. A hat tsz közül élen jár a * cukorrépának 45 szazaié­A hat szegedi termeloszö- Felszabadulás es a szegedi 8ZOnt hogv a takarmányrépa vetkezetben a tavaszi talaj- Táncsics, de nem marad el vetési tervének mindössze 3 munkákat — az újszegedi Haladás és Rózsa Ferenc víz­lepte területeitől eltekintve — 100 százalékosan elvégez­ték. az őszi kalászosok fej­trágyázása is megfelelő, s a járás helyzetéhez viszonyít­va igen jól állnak a tava­sziak vetésében is. A terve­túlságosan mögöttük a má­sik négy sem. A szegedi Dó­zsa Tsz-ben és a mihályte­leki Uj Élet Tsz-ben meg kellene gyorsítani a tava­sziak fogasolását, ami eléggé vontatottan halad. A tavaly százalékos teljesítésénél tart jelenleg a szegedi járás. A kukorica és a kender vetése is megkezdődött a járásban. A kukorica vetési tervének 4 százalékos, a kender vetési tervének pedig 40 százalékos teljesítésénél tartanak jelen­leg. Igen jó a helyzet a hagyma vetésében. Itt a ve­| _ __ oly gyöngén szereplő újsae- _ zett "cukorrépa- és somkóró- gedi Rózsa Ferenc Tsz meg- téri tervet 90 szazalékra tel­területet 100 százalékosan emberelte magát az idén, s ^ltette a 8zegedl járáa' bevetették. ha nem is a legjobb, de Kicsit még jobban! Elvetették a takarmánv- eredményei biztatóak. A szö­répa 87 százalékát az olaj- vetkezeti gazdáknak a mun- Vvréf muf­len 73 százalékát, a borsó és kához való hozzáállasa álta- káj 1s A telvégj p^^jést a burgonya 70 százalékát, s Iában jónak mondható. megkezdték a kukorica ve­tését is, amelyben a baktói Felszabadulás Tsz jár az élen. 02 százalékos vetési tervteljesítésével A tsz-ek az. összvetéstertilet 22 száza­lékán vetették el a kukori­cát a legutóbbi napokig. El­maradás mutatkozik a zab A járásban Nem mondható el vtezont ez általában sem a szegedi járás tsz-eiról, ahol a tava­szi munkák végzésében a je­lenleginél sokkal nagyobb lendületre és lelkesedésre volna szükség ahhoz, hogy a hosszúra nyúlt tél okozta ké­sést megszüntessék. A szőlő­vetéstervének teljesítésében: es gyümölcstelepítések ta itt a kedvezőtlen időjárás lajmunkái kivételével — következtében a tervezett 92 százalékig ejvégez­__ ..... , . tek a tervhez viszonvitva — vetésterületnek csak a 29 g talajrnunkák üteme is las­százalékát vetették be a vá- „óbb a kelleténél. Különösen ros tsz-ei. Ugyancsak elma­és kéregkaparást., valamint a szőlő nyitását és metszését javarészt befejezték az ér­dekelt gyümölcs- és szőlőter­melő tsz-ek. Megindult a szántóföldi zöldségfélék ve­tése. és a napokban meg­kezdték a karalábé-, káposs. ta- és kelkáposzta-palánták kiültetését is. A járás termelőszövetkeze­tei közül dicsérettel kell em­líteni a röszkei Lenin Tsz-t, a szöregi Petőfi Tsz-t, a baksi Uj Élet Tsz-t és az algyői Petőfi Tsz-t, amelyek­nek tagsága példás ígyeke­— megvédte a szövetkezeti zasztó — szól útitársunk. gazdák földjét, a vetést. A híressé vált mártélyi üdülőből csak a nyaralók, a víkendházak tetejei piro­sodnak. A Tisza eredeti Nem látunk semmit., csak töltést és vizet. Hát igen, a duzzasztó egy időre viz alá került. Az alpári nyári gát hosszú partját végig nyár- és fűz- Ideig hősiesen védelmezett I fák frissen hajtott zöld koro­nái jelzik. A Tisza mellé te­lepült község. Mindszent há­kilencezer hold szántót és legelőt. De az áradó Tisza lett az erősebb. Innen a má­zait biztonságosan védelme- gasból már jól látható az zi a töltés. De az erős töltés elöntött nyári gát körvona­alatt átszivárgott a víz és a la és áz apadás következté­falu közepén keresett és ta­lált helyet. És ettől az átszi­ben a víz a nyári gát mögül törpe vízesésként zuhog vargástól félnek a termelő- vissza a Tisza medrébe. Köszönet a fáradhatatlan A MEDOSZ Csongrád me­gyei bizottsága tegnap ülést tartott s határozatban mon­dott köszönetet az Alsótisza­vidéki Vízügyi Igazgatóság gátőreinek, csatornaöreinek, kubikosainak, műszaki dol­gozóinak és az igazgatóság­nak azért a bátor, fáradha­tatlan helytállásáért, amit heteken át folytatták a meg­áradt Tisza gátjain. Tisza-gátak védelmezőinek Fáradságot. nehézséget nem ismerő munkájukkal tőbh ezer hold termőföldet mentettek meg az eláradás­tól, s milliós értékeket óv­tak meg a pusztulástól. F, helytállásukkai egész. Csong­rád megye dolgozóinak, szö­vetkezeti parasztságának méltó elismerését vívták ki. Magyarországon először Vasárnap este mutatják be a Szegedi Nemzeti Színházban Prokofjev: Eljegyzés a kolostorban című vígoperáját Filmbemutató a szovjet naevbövetséffen mondotta Vaszy Viktor — V. I. Vsztyinov. a Szov- Szirmai István, az MSZMP azokhoz a törekvéseinkhez jetunió budapesti nagykövete Politikai Bizottsaganak pót- kapcsolódik, hogy a mo­csütörtökön este filmbemuta- tagjai, Peter János külügy­tót rendezett a szovjet nagy- miniszter, Ilku Pál művelő­követségen. A bemutatón az désiigyi miniszter, s az Egy év kilenc napja című MSZMP Központi Bizottsá­új szovjet filmet vetítették, gának több tagja, a politikai, Reszt vettek a fijmbemu- a tudományos és a kulturális taton Komocsin Zoltán es elet sok vezető személyisege. Április 29-én, vasárnap este 8 órai kezdettel mutatja be ábrázolják az opera érdekes a Szegedi Nemzeti Színház operaegyüttese Prokofjevnek. a figuráit. Hangszerelése pe­világhirű szovjet zeneszerzőnek, a modern muzsika egyik dig példásan virtuóz és rend­legnagyobb alkotójának Eljegyzés a kolostorban című víg- kívül kifejező, operáját. Ez a bemutató nemcsak abbfcl a szempontból je- — A 18. századi Spanyol­lenfős és érdekes, hogy hazánkban először itt, Szegeden lát- országban lejátszódó történet hatjuk ezt az Európa-szerte nagy sikerrel játszott szellemes, — kapcsolódik a beszélgetés­korszerű alkotást, hanem azért is fontos, mert Magyaror- be Makai Péter rendező — , szágon tulajdonképpen ez az első szovjet operabemutató — szatirikus színekkel rendkívül Mejtusz Ifjú Garda című operájának budapesti előadásait ötletesen, szellemesen ábrá­nem. számítva. zol. Az előadás szereplői nagy ambícióval készülnek a A szegedi színház opera- közel kerül majd a közönség bemutatóra, s az a törekvé­együttese hosszú idő óta gon- szívéhez. Mint minden Pro- sünk. hogy a muzsikából kt­dos munkával készül a va- kofjév-műbén, ebbén is rénd indulva díszletben is és já-. sárnapi premierre. Most. a kívül nagy szerepe "sn ték ban is könnyed, szellemes, felkészülés finisében, szinte ugyanis a melódiának. Pro- prokofjevi stílusú előadást egész nap próbáznak, kora kofjev csak a szentimentális hozzunk létre. Nehézséget je­délelőttől késő délutánig, az dallam ellen küzdött, magat lentett. hogy ebben a mü­utolsó simításokat végzik a melódiát viszont egész éle- ben — szemben sok más ope­most a produkción, hogy a tében a zene egyik legfonto- rával — a szereplő művészek­bemutató méltó legyen a sabb elemének tartotta. Eb- tői a színészi munka tekin­szerzőhöz és a műhöz. ben is ragaszkodott a klasszi- tetében is igen komoly kö­A próbák szünetében be- kus hagyományokhoz, s töb- vetelményekkel kell fellép­szélgettünk Vaszy Viktorral, bek között ennek köszönhető, nünk. ar. opera karmesterével és hogy Prokofjev sohasem sza- Valósággal úgy kell ját Makai Péterrel, az előadás kadt él a közönségtől fiatal rendezőjével. — Ebből következően az — Prokofjev szellemes víg- előadásban operájának bemutatása — arra törekszünk, hogy ezek a melodikus vonatkozások maradéktalanul érvénye­süljenek. vagyis, hogy köz­érthetően tolmácsoljuk a mű zenéjét, — Nagyon érdekes és új­Annái inkább szívesen tesz- szerű vonása ennek a muzsi- dit — nagy szerepet kapott szűk ezt, mert ez a vígopera kának, hogy a jellemek rajza benne. Mindkettőjüknek ez olyan modern alkotás, amely-, roppant karakterisztikusan lesz életük első nagy ope­röl bátran remélhetjük, hogy jelentkezik benne, s kitűnően rai szerepe. a tavaszi szántásokban mu- zettel vesz részt a közöd munkában. Az öttömöri Ma­gyar László, az algyői Nap­sugár, a balástyai ösaeszék és Zöldmező tsz-ek gazdái viszont, sokkal nagyobb buz­galommal kellene hogy dol­gozzanak a közös gazdasá­gért és önmaguk érdekében ie. A termelőszövetkezeti csoportok legtöbbje igen jól áll a tavaazi munkákban. Különösen a doma6zéki és a bordányi ^szcs-k végeztek igen jó munkát mostanáig. A tavaszi jelentés biztatói jól haladnak a tavaszi mun­kák a város környékén és a szegedi járásban — de a si­ker érdekében az eddiginél még gyorsabb munkatempó­ra, még nagyobb lendületre és lelkesedésre van szükség. dern. korszerű operáknak itt Szegeden is színpadot adjunk. szani ebben a vígoperában, mint egy prózai darabban. A szereplőknek a mü ne­héz zenei anyagának elő­adásán felül tehát színes, eleven színészi játékot kell produkálniok. — Az előadás érdekessége, hogy két fiatal művész — Réti Csaba és Szabadits Ju­Többféle bútor vásárolható részletre Az első negyedévben a részletvásárlási akcióban még nem lehetett kapni több ke­resett bútorfajtát. Most a dolgozók kívánságát figye­lembe véve nagyobb válasz­tékot biztosítanak a kárpito­zott bútorokból. A Szakszervezetek Csong­rád Megyei Tanácsa a máso­dik negyedévben a többi kö­zött 450 belföldi konyha­garnitúrára, 200 festett há á­ra, 90 fényezett hálóra, 150 fényezett kárpitos bűtorgar­nitúrára ad részlétvásárlási utalvanyt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom