Délmagyarország, 1962. március (52. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-31 / 76. szám

Szombat. 1!w2. március 31. 6 Z(HHdeh+ Gazdag április 4-i sportműsor TAVASZIAS IDO Várható Időjárás szombat estig: tavaszias ldö, felhőát­vonulások, több helyen eső­vel, vagy futó záporokkal. Elénk délnyugat! szél. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet szombaton lg—M rok között. Távolabb) kilátások: va­sárnap is enyhr Idő, nyn­gati széllel. Roberto Benzi vasárnap Szegeden vezényel A filharmónia vasárnapi hangversenyét érdekes zenei eseménnyé avatja, hogy a Budapesti MAV Szimfonikusok­nak a Szegedi Nemzeti Színházban szereplő zenekarát a vi­lághírű. hajdani -kis karmester«, Roberto Benzi vezényli. A nagy érdeklődéssel várt hangverseny műsorában Weber F.uryanthe nyitánya. Beethoven VI. szimfóniája, Rossini— Respighy Bűvös bolt című műve és Rimszkij-Korszakov Spanyol capricciója szerepel. A koncert az eddigi szokástól eltérően fél 11 órakor kezdődik. 1962. március 31, szombat NYOLCVAN EVE — Jubiláris hangversenyt ren­dez április 2-án. hétfőn délután született K. I. Csukovszkij, a fél 6 órai kezdettel a Ságvári neves szovipt író Endre Gimnázium nagyterm neves szovjet irm ben a Szegedi Tudomínyegyu NEGY VIS/VCJT t.VE tem Ságvári Endre gyakorló is­született Szántó Miklósné, kólája. Az iskola énekkarát, és ^•hiéajdil.iuligreééiéi PARKOK VÉDELMIBEN A 10-es Autóközlekedési Vál­nsgytermé- lalat YB 05—11. rendszámú te­hergépkocsija a Honvéd téren — a nagy költséggel rendbehozott Kállai Eva, a munkásmozga- AKműaorban _ Slé. '.rnjicicvci — aví- , ... Ságvárl-glmnázium b£Ln meghlusult, mert elakadt a tanárnő parkon — akart keresztülmenni. lom régi harcosa és mártfrja. reT^sef rez™tével - klt A ^pkoctivezetö »éndéka azon­a budapesti Köztársaság téri reműködik párthoz 1956-os hós védője ének_ az ellenforradalmárokkal MŰSOROS RUHABEMUTATO szemben. Telt haz. előtt most került sor NEMZETI SZÍNHÁZ a Hungária nagytermében a Este fél 8 órakor: Elveszem a Szegedi Ruhazatl Bolt és a feleségem. Odry-berlet, Vége KPVDSZ művelődési otthona helyszínen megállapították, hogy körülbelül 10,30 orakor. sárban és így csalt több órás munkával tudta gépkocsiját ki­ásni. A Honvéd tér egyik la­kója az esetről értesítette az illetékeseket. A szakemberek KAMARA SZÍNHÁZ rendezésében a Reggeltől estig valóban több mint ezer forint clmü műsoros ruhabemutatóra, értékű kart okozott a gondatlan f«» Í Orakor- Av ördrtr rám- A bemutató érdekességét főkor- gépjárművezető, aki ellen sza­jha S tó. hogy mindössze néhány per,- bálysértésl eljárás indul. Í aiBV/iNHW VARARNAPI 41 mutattak be. a többi A BÁBSZÍNHÁZ VASASBAn mtttteou h.r-nn ruha . STeeerli _ . _ A LOTTÓ NYERŐSZÁMAI A Sportfogadási és Lottó tájékoztatása játékhétre 4 szaui ivairnaii lmjai uíietucn .... . , ., - , készültek Mátravölgyl Józsefné millió 879 245 lottoszelveny erkezett be, igy egy-egy nye­rőosztályra 1 829 716 forint mintegy hetven ruha a szegedi állami szabóságok kreációja volt. Különösen nagy sikere volt az NDK piros, fekete, fekete-zöld r«t* «üorakIIlr"WS^ákei Judit """árnyalatú szövetekből ké- Igazgatóság Este 8 órakor. Eenáket Judit ,_,ülf ,.uháknak, amelyele a Mik- K;.Print a 1? szátli Kálmán utcai üzletben "Krlm a 1,v MŰSORA Dtfelőtt tl órakor: 3 kismalac, tó Tündc-berlet. ujsagiroklub irodalmi estje. MOZIK I BHMI Szabadság: Fél 4, fé! 6. fél 8: vezetésével. A torpedó visszalő. Vörös Csillag: 8. 8: Afrtkai képeskönyv. — — Negy hónapi börtönbüntetés- . . Páklya: Fel 6. fél 8: Ludas Ma- re Ítélte a szegedi járásbíróság Jut Nyíregyhazán, a Magyar tyt. Koionics Sándor Asottiiaiom, ív. Néphadsereg helyőrségi klub­Béketetep: 8 órakor: Vidéki kerület 936. szám alatti lakost uu tn*tftnrtn4á coiKoliovn lány. — Dugonics Mozi: 5 cs 7 kétrendbeli lopás büntette mi- J ,an megtol lOtt sorsoláson órakor: Utolsó és elaó nap. att. Koionics bálból hazafele a kővetkező nyeroszamokat Szovjet film. - Postás Mozi: Fél menet kerékpárt lopott, amelyet húzták ki" 1 17 36 53 76 «. fél 8 orakor: Eva aludni otthon szétszedett, s úgy érté- A_ '1llt:, ' ' u' ákar. Lengyel filmvígjáték. kési'ette. MA: IRODALMI EST AZ UJSAGIROKLUBBAN Ma este 8 oral kezdettel Fenakel Judit, a fiatal szegedi írónő szerzői estet tart az ujsagíróklubbait. Munkásságát Kiss Lalos .rőzwr Attila-díjas esztéta ismerteti. A műsorban fellépnek: Mik­lós Klára. Kormos Lajos, B. Réti József, a Szegedi Nemzeti Színház művészei. Lak ver Anna, a Fiatalok Irodalmi Színpadá­nak tagja és Papp Mariann. Zongorán kísér Bódas Péter. Ju­hász Endre Chopin-müveket játszik. MEGSZŰNT A LÁTOGATÁSI TILALOM A KORHAZAKBAN — A Vasutasok Szakszervezete Szegedi Nyugdíjas Csoportja Os­kola utca 20. szam alol a Baj­Az áprilisi jutalomsorsolá­son a 13. hét szelvényei vesz­nek részt — Összeverekedtek a gyerekek miatt Radlcs János Szeged, Ró­na utca 5„ özv. Dondó .Tenóné Szeged, Róna, utca 10. és Bóta Sándor, valamint Bóta Sándor­né Szeged, Osztrovszky utca 7. szám alatti lajtosok. A szegedi járásbíróság ezért Radlcs Já­nost 890, özv. Dondó Jenóni-t 500. Bóta Sándort és Bóta San­A szeged) városi uuiara kór­hazainak Igazgatósaga közli, hogy az Influenzajárvány rsök­kenesr következtében a koráb­ban elrendelt beteglátogatás) ti­lalmat április 1-tól megszüntet). Az ignsgatOsag kéri a la tógáto­kat, hogy Influenzabaü szente­dé. vagy arra gyanús beteg ne látogassa a kórhazakat. A bete­ge) csak egy látogató keresse lódést fel. szam) csy-Zsilinszky utca 17. szam alá dornét pedig «on too forint pénz­A felszabadulási ünneppel kapcsolatos sportesemények már holnap, vasárnap meg­kezdődnek Szegeden. A vá­rosi sakkszövetség egyéni villámversenyét a szakszer­vezeti székházban rendezi meg délelőtt 9 órai kezdet­tel. A férfi- és női röplabda­torna első napi mérkőzései szegedi csapatok részvételé­vel vasárnap, a Rókusi Tor­nacsarnokban lesznek dél­után fél 5-től. A röplabda­torna kedden az Sz. Kender —SZEAC és az Sz. Kender —Sz. Spartacus női mérkő­zésekkel fejeződik be. A keddi műsor este 6 órakor kezdődik. Kedden rendezik meg a felszabadulási váltófutást a város főbb útvonalain 3 órai kezdettel. A rajt és a cél a Széchenyi téri szovjet hősi emlékmüvek előtt lesz. Az április 4-i sportműsor­ból kiemelkedik a Szegedi EAC—Győri ETO NB l-es labdarúgó-mérkőzés, amelyet délután rendeznek meg a felsőtiszaparti stadionban. Délelőtt a Szegedi VSE—Bé­késcsabai Építők NB III-as rangadót játsszák az újsze­gedi SZAK-pályán. Nemcsak a labdarúgó NB III-ban, hanem a megyei bajnokságban is teljes for­dulóra kerül sor. A március 18-áról elmaradt mérkőzése­ket játsszák majd a csapa­tok. Szerdán a Rókusi Torna­csarnokban egésznapos sport­műsort bonyolítanak le. A vívóbemutató délelőtt H óra­kor kezdődik. A SZEAC— BEAC NB l-es férfi kosárlab­da-mérkőzési tél 12 órai kez­dettel tartják meg, utána szegedi általános iskolás ko- sze tudásukat. Délután 6tr­sárlabda-csapatok mérik ösz- kózó-verseny lesz a torna­csarnokban, amelyen a sze­g^^q^Tfli^^^^gG^gB Sedi városi TST felszabadu­lási vándorserlegéért mér­kőznek a csapatok. Asztalitenisz-verseny, te­keverseny és úszóverseny _Jj teszi még változatosabbá, •rfTiijilt gazdagabbá az idei április "(ÜÍMf 4-i sportműsort. A hétvégi program SZOMBAT Labdarúgás. NB III-as mér­kőzés: Szegedi VSE—Csong­rádi Petőfi, Üjszeged, SZAK­pálya, fél 4 (Puskás). Me­gyei bajnokság: UTC—Alsó­város, Üjszeged, UTC-pálya, fél 4 (Dukai). Szegedi Dózsa —Sándorfalva, Dózsa-pálya, 4 óra (Jurka). Előttük ifi­bajnoki. Ifjúsági bajnokság: SZAC—Móravarosi Kinizsi, SZEAC-stadion, fél 4. Teke. NB l-es férfimérkő­zés: SZVSE—Ózdi Kohász. SZAK-pálya, 2 óra. Megyei bajnokság: Sz. Ruhagyár— SZVSE, Ruhagyári-pálya. 4 óra. Asztalitenisz. NB Il-es női mérkőzés: Sz. Spartacus— Kaposvári MTE, Kolozsvári téri iskola, 6 óra. VASÁRNAP l abda rúgás. NB Il-es mér­kőzés: Szegedi Építők—Bp. Láng SK. SZEAC-sladion, fél 4 (Balogh). Megyei baj­nokság: Szentesi Honvéd— Móravárosi Kinizsi, Szentes, 3 óra (Szeghő). Szegedi Tex­tilművek—Makói Vasas, Tex­tilművek-pálya, 10 óra (Pen­gő). Dorozsma—Szegedi Ju­ta, Dorozsma. fél 4 (Lenkei). Szegedi Honvéd—Hmv. Hon­véd, Kinizsi-pálya, fél 11 (Dr. Tóth). Szoreg—Szegedi AK, Szőreg, fé) 4 (Dr. Jár­mai). Mindszent—Hmv. Va­költözött. büntetésre ítélte. /TCöxlemcnyek x Gyerekek, figyelem: Holnap x Felnőtteknek kezdő és hs­delelótt 18 órakor mesemúsor ladó tánctanfolyam indul Zaszlo a Dugonics Moziban. Belépődíj utca 2. szam alatt. Táncoktato >•— Et. Tiszayné Szabó Stefi. Jelentkez­Flgyeleml A Vasutas Müve- ni lehet du. 8-8 ora lg. Telefon: Otthon (Rákóczi utca 1. 48-13 és 28-04. tánctóntóK^mra * Vásártartási hirdetmény. A jyarm ezető Kertés? Eva - JK ^T^5^1?^ noréái 8 8 ren 1962. április 7-én (szomba­.i ... „.i.K.,-.. . tón) havi vajárt tart. Szeged te­I • — rületóről és egyéb veszmentes 8 oratől reggel « oraig (vasa:- ''Z&ZL,!* „M"s, a helyről szabályira marhalevél­re ünnepnap nappal ls} első- Szegedi Kcndertonó kulturter- ltl mmdenféie állat felhajtható, segély és nehézellés esetere mében 81-en este 7 orai kez- jparoEsok & kereskedők Ipar­ügyeletes dr. Farkas Dezső álla- aettei. tosao igazolványukat hozzák maguk­mi állatorvos. Lakása: Deák x Modern tarsastá ne tanfolyam kai. mert a vásár alkalmával Ferenc utca XI, H. emelet. Te- indul április 10-én du. 6 órakor azt a hatósági közegek felhi­lefon: 43-17. az Ifjúsági Ház nagytermében vására felmutatni tartoznak. Az allatorvos kiszállításáról a (Tanácsköztársaság útja 7.) kez- * ipari tanuló felvétel. Az hívő fét köteles gondoskodni. dők és haladók részére. Jelent- iparitanulő Intézet felhívja a kezni lehet naponta 9—3-lg. Te- vm. általános iskolát most vég­lefon: 20-92. Tánctanár: Kertész ző. valamint a most érettségiző sas. Mindszent, fél 4 (Bokor). Előttük ifi bajnoki mérkőzés. Csapataink idegenben. A SZEAC Komlón, a Spartacus Jászberényben a J. Leheíel mérkőzik meg. Atlétika. Megyei mezei fulóbajnokság, Makó, Maros­parti sportpálya melleti rét, fél 11. Súlyemelés. Dél területi egyéni felnőtt bajnokság és megyei egyéni ifjúsági baj­nokság, Kiszombori kultúrr otthon, 10 óra. Teke. NB l-es női mérkő­zés: Sz. Kender—Csepel 3C, Postás-pálya, 1 óra. Megyei bajnokság: Sz. Vörös Meteor —Székkutasi MEDOSZ, SZAK-pálya, reggel 8 óra. Kézi lahda-villámtorna. A Szegedi EAC kézilabda-szak­osztályának vezetői és játé­kosai az elmúlt három héten háromszor takarították el a havat az Ady téri kézilabda­pályáról. A napokban salak­kal felszórták és így a já­téktér most kifogástalan. Az Ady téren vasárnap makói, szarvasi, szőregi és szegedi csapatok részvételével férfi és női villámtornát rendez a SZEAC, déelött 9 órai kez­dettel. A Szeged—Makó férfi­mérkőzés — két NB Il-es csapat találkozója — fél 12 órakor kezdődik. Rádióműsor ALLATORYOSI INSPEKCIOS SZOLGALAT Szeged város területére Március 31-től április 7-lg este Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak. Ismerő­söknek. jó barátoknak, a Szegedi Fa lemezgyár veze­tőségének es összes dolgo­zóinak. a Szegedi Fűtőház adminisztratív dolgozóinak, akik felejthetetlen halol­tunk, ORDOG JÓZSEF temetcsen megjelentek, részvétükké! ea virágado­m anyaikkal fajdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló csalod, 899 Pálfl U. 90. Eva. Köszönetet mondunk mlnd­ai-on rokonoknak, ismerő­söknek, letk szeretett édes­anyánk. ki amAr ferencne temetésén részvétükkel és vtrágadományaikkal fáj­dalmunkat enyhíteni Igye­keztek. 841 Gyászoló család Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak, ismerő­söknek, az. AUaml Biztosi­tó dolgozóinak, kik szere­tett édesanyánk. KATAJ SÁNDOR.VE temetésén megjelentő.;, részvétükkel és vdrágado­mányalkkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. 847 Gyászoló család Mélységes fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a legdrágább édes­anya. anyós, nagymama és dédtmama, özv. PATA KY SANDOKNE Kutassy Erzsébet f. hó 29-en rövid szenve­dés utan elhunyt. Drága halottunkat április 2-án 14 orakor kísérjük utolsó út­jára a belvárosi temető ku­polacsarnokából. Gyászolják: lánya: ÓZT. Bulesu Barnáne Pataky Róza Veje: Bolgár Károly Unokái: Bolgár Karol; M. dr. Bolgár Erzsebet Dédunokája: Bolgár Gáborka Kii fiatalokat, hogy a szegedi állami vállalatoknál és állami intéze­teknél ipari tanulónak, illetve műszaki tanulónak május 15. napjáig lehet jelentkezni. Je­lentkezési lapot a vállalattól le­het kapni, amelyet kitöltés után a legutolsó félévi tanulmányi eredményről kiállított Iskolai igazolással együtt a vállalathoz kell beadni. Lenin körút 2. szám alatti iskolánk hirdető táb­lájára kifüggesztett hirdetmény­ből tudható meg, hogy melyik vállalat milyen szakmara vesz fel tanulókat. Igazgatóság. Szombat KOSSUTH-RADIO 4,36 Rákóczi induló. 4,30 Hi­rek. 4,40 -7,59 Vidáman, frissen! Közben: 5.30 Hirek. 6.09 Falura­dió. 6.30 Orvosi lanarsok. 6,49 Hirdetooszlop. 6,58 Időjelzés. 7 ora Hirek. 7,10 Uj könyvek. 7,39 Műsornaptár. 7,59 Időjelzés. 6.99 Műsorismertetés. o.hj Dallal, tánccal a vlláz körül. 8.30 Lá­nyok, asszonyok. 9.10 Schubert: VII. (C-duci szimfónia 19.00 Hireta lO.iwigtz óvodások mű­sora. 10,30 Ooerettdalok. 10,33 Rádióiskola. 11,40 Olasz egyve­leg. 11,47 Történelemtanulás. 12 óra Déli harangszó. 12,15 Finá­lék Verdi operáiból. 13,00 Falu­ról — falura. 13,30 Szív küldi. 14,15 Élmény és útipor. 14,30 Élőszóval — muzsikával. Köz­ben: 15,00 Hírek, közlemények. 15,08-15,10 ldö járásjelentés. 16 óra 50 Hét nap a külpolitiká­ban. 17.90 Hírek. 17,10 Köny­nyüzenei Híradó. 17,35 A budai Sandor-palolabun történt. 17,50 Vers és dal. 13.00 A jegvilug Robinsonja. V 13,20 A Magyar AUaml Népi Együttes műsorá­ból. 10.50 Régi lemezeinkből. 19 ora 10 Közvetítés a Vígszín­házból: Játék i kastélyban. A szünetben: 19,50 Jó éjszakát, gyerekek! 20.00 20,25 Esti kró­nika. 21.47 Gyula Gaal János: Változatok Gershwin Kék rap­szódia e. müvtre. 22,00 Hírek. 22,15 Sporthíradó. 22,30 Ügető­versenyeredmények. 22,35 Tán­coljunk! Közben: 24,00 - 0,10 Hi­rek. 0,30 Himnusz. PETOFI-KADIO 5.50 Hirek. 6 00 Reggeli zene 6,25 Músornaptar. 6,50 Torna. 8,00 S.io Hírek. 14,00 Időjárar- és vízállásjelentés. 14,15 Bélyeg­nyújtók öt perec. 14.20 Vc'rbun- , kosok. 14.43 Válaszolunk hall-1 gatóinknuk. 13.09 Operakalauz. , 16.00 Hirek. 16.05 A lélek mag­vetői. Rádiójáték. 17,12 Hang­lemezgyújtők hus/.perce. 17,32 Bemutatták... 17,37 János vi­téz. Részletek. 18,00 Hírek. 18,05 Nlkolaj Evrov zongorázik. 18.50 Három német fúvószenekar ját­szik. 19,00 Hírek. 19,05 Autósok figyelem!.. . 19.35 Orvosi ta­nácsok. 19,40 Falurádió. 20,00 Közvetítés a Zeneművészeti Fő­iskola nagyterméből. A Magyar Allami Hangversenyzenekar ját­szik. A szünetben: 20,45 Latoga­tás alkotóműhelyekben. 21.00— 21,05 Hírek. 22,00 Régi magyar dalok és táncok. 21,22 Marlo és . a varázsló. Rádiójáték. 23,00 Hí- 1 rek. 23,15 Műsorzárás. Televízió műsora 18.00 Kicsinyek műsora. 18.30 TV Híradó. 19.45 Hétről hétre... 10.00 Közvetítés a Madách Szín­házból: A kaukázusi krétakör. A H. (elvonás szünetében: Szín­házi jegyzet. 22,00 Hírek. TV Híradó. VENNÉK Szegeden beköl­tözhető vagy közeljövőben beköltözhető CSALÁDI HA ­ZAT, vagy HAZREBZT. Kétszoba, komfortost, le­het befejezetlen épület ls. Választ .,44442" jellgere hmvásárhelyl hirdetőbe. 840 DÉL-MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkás­párt Csongrád megyei es Szeged városi bizottságának lapja Megjelenik héttő Kivételével mindennap. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Felelős szerkesztő: Dr. LAkös kotlán Szerkesztőség: Saeged, Magyar Tanacskőztátó saság útja 10. Telefon: 35-35, 30-03 Éjszakai telefon: 35-08 Kiadja a Csongrád Megvet Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: kovács László Kiadóhivatal: Szeged, Klauzál tér 3. Telefon: 35-00, 31-1®. (Beküldött kéziratot nem érzünk meg és nem adunk vissza.) A lapot nyomja a Szegedi Nyomda VáUalat Szeged, Kárász utca ». Terjesztik a Csongrád megyét postahivatalok. Előfizetési dl) egy hónapra 11 Fi. Előfizethető ,bármely postahivatalnál és kéz­besítőnél. A^éUi^ddéS'Ck Htíy fiáj rtalwiwn al tudirt­Juk, hoffy a sawret«*t édes­anya, najryanya és déd­manw, Orv. BATKI 1GNACNE Fazekas Juliunna életének 89. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése április hó 2-in 12 orakor lesz az alsóvá­ros temető kápolnájából. Gyászoló család 839 Tisna Lajos u. 88. Mély fájdalommal tudat­juk, hogy szeretett férj. édesapa, após, nagyapa, NÉMETH GYULA élotenek 85. évében hoez­szú szenvedés után el­hunyt. Temetése f. hó Sí­én 13 órakor lesz a Gyevi­temető ravatalozójából. 828 Gyászoló család állás Egyedülálló, megbíz­ható nő háztartas­oa elmenne, vagy takarítást vállal. — „Április elejére" jel­igére hirdetőbe. Gyermekgondozást lakásomon vállalok. Kossuth u. 23. Ke­relcync. 10645 „Másodállásként ls" jeligés hirdetésre vá­lasz van a hirdető­ben. 11312 Mély fájdalommal tudat­juk, hogy szeretett nénénk, özv. BERN ATH JAJSOSNE Ábrahám Rozál 74 éves korában elhunyt. Temetése április 2-án 14 óraimr lesz az alsóvárosi temető kápolnájából. Gyászoló esálád, 830 Alsóvárosi ff. »s. Felvctelre keresünk fiatal, technikumot végzett, vagy érett­ségizett férfi mun­kaerőt, akt techni­kusi munkakörbe betanítható. BHzetés 1200 Ft. jelentkezés levélben postafiók 83. x 11310 Gépelni tudó, admi­nisztrációban gya­korlott női munka­erő elhelyezkedne. ..Idegen nyelvtudás" leiig ere a kiadóba, 11316 sandorfalvni Föld­müvesszövetkezet. szoros elszámolású vendéglőjébe vezetőt keres. Jelentkezés a szövetkezet közpon­ti irodájában. Er­kölcsi bizonyítvány szükséges. utikőlt­;««et felvétel ese­ten törtünk. Felveszünk nagyon pontos, jól számoló adminisztratív női munkaerőt, lehetőleg kereskedelmi érert­ségiveL Fizetés meg­egyezés szerint. Le­veleket pontos cím­mel „Magas fizetés" Jeligére a kiadóba kérjük. 10523 Könyvelésben, terv es statisztika'Pan jártas nyugdíjas ha­vi 500 Ft elhelyez­kedne. „Április 10521" jeligére ki­adóba. 10521 Arelemzó munka­körben több éves gyakorlattal rendel­kező építésztechni­kus állást változtat­na. „Kalkulátor" jel­i i;erc a hirdetőbe. Intelligens, főzni jól tudó nőt. család!ag­l:ér' azonnal felve­'iink. Életkor 40— i 59 évig. ..Teljes el­látás" jeligére hir­detőbe. 11257 Napi halom órára vagy heti két dél­ejól :re megbízható bejárónőt keresek. Érdeklődni este 7— 8-ig. Dr. Csapó, Partizán u. 19.. I. em. X1054S UJ Elet Mg. Tsz. ál­latgondozókat vesz fel. Jelentkezru le­het a tsz. irodában, Mihályteleken, fize­tés a megegyazes UH 37 A Szegcdi Szalaml­gyái érettségizett fiúkat felvesz hús­ipar tanulónak. Je­lentkezés Írásban vagy személyesen Szeged, Maros utca 21. Munkaügyi osz­lály. 10607 Fiatr I férfi v egyész­technikust keresünk megjelölt munkára. Jelentkezés írásban vagy személyesen. Szegedi Szalámigyár, Maros u. 21. Munka­ügyi osztály. 10608 AZ ALLAMI Bizto­sító nyugdíjas nö­vényi ermclési. állat­tenyésztési, épilész­szakírtöket keres kárbecsléshez. Je­leni kezes Szeged. Takaréktár u. 5. 827 Gyermekszeretó fő­zőmlndenesi vagy házvezetőnőt kere­sek. „Leinformálha­tó" jeligére hirde­tőbe. lllfU Esztergályos és gép­lakatos, aki bádo­gos, villanyszerelő és háztartási gépja­vításban ls jártas, elhelyezkedne. Aján­latokat „Univerzál" jeligére kérek a ki­adóba. 10570 Egyetemet végzett, vidéken lakó szege­di lakos, mezőgaz­dasági főkönyvelő állást változtauia Szegedre vagy kör­nyékére. ..Azonnal 10550" jeligére a kiadóba. 10550 Házmesterséget ke­resek, lehet ..K3K­hazban ta" Jeligére i hirdetőbe. 11172 áz algyői Uj Elet Trz. Jogosítvánnyal rendelkező trakto­rost keres azonnali belépésre. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni a tsz.­irodán mindennap. 44441 házasság 28 éves, elvált szak­munkás fiatalember megismerkedne há­zasság céljából hoz­záillő rende,, sze­rény, gyermekszerc­tö hölggyel. ..26 éves" Jeligére ki­adóba. 10630 Férjhez menne 64 éves öcvegj asszon;­hasonlókorú férfi­hez. „Ügyes, tiszta" jeligére hirdetőbe. 71 éves, nyugdíjas özvegy férfi keres egy 80 70-lg, Jó megjelenésű, függet­len özvegy nyugdí­jas élettársai. „Be­kés megértés" jel­igére a kiadóba. 10533 E G Y É B Háztartási élelmisze­rek darálása tiszta, tökéletes, megbízha­tó. Vadász u. 3. Betársulnék némi to­kével. esetleg at is vennek dohányci­urusító üzletet. Vá­laszt „Megegyezünk 10 540" jeligére ké­rem a kiadóba. X10540 Gyermektelen há­! zaspár családtagnak ' fogadna idősebb há­zaspárt, vagy idős nénit ingatlan vagy más tőke ellenében. Választ . Külön szo­ba" Jeligére a ki­edóba. xlO~>39 Üzlethelyiséget bé­relnék asztalosmű­helynek. Ujsze,-leden. | T.áda-ryár környé­! kén- Cím: Oskola u. 18. t-tázmeslernél. Nyugdíjas férfi gon­dozását otthonom­han vállalom. „Ott­hon" jeligére kiadó­ba. 10618 villanyszerelő mű­helyemet az Attila utcából Be Icsy-Zs. u. 14. alá helyeztem, at (Bizományival szemben). UJ epü­letszerelés. leválasz­tás, vUágitas, vala­mim vlllamo:; ház­tartási készülekek beszerelése és javí­tása. Bertényi. 10590 Eltartanánk idősebb egyént kis házért vagy lakásért. „Nem /agyunk fiatalok" Jeligére a kiadóba. 1060:'. Nyugdíjas néni vagy bácsi gondozását vál­lalnám. „Szereny la­kás" jeligére kiadó­ba. 10639 Figyelem, jön a ta­vasz! Dísznövények kezelését, átülte­tését. ablaklá­dák kiültet esét. há­zikert parkosítását hozott anyagból vál­lalunk. Hívásra ház­hoz megyünk. ..Ker­tészek" ieligére a hirdetőbe. 11288 Díszpárna montiro­| zári, divatos kabá­| tok kézi kötését, ! hímzést vállalok. Í Uóvary Margit ké­zimunkaüzlet, Kígyó utea 8. Rekamié, fotel, ágy­betét készítését, ja­vítását vállalom. — Kész sezlonok kap­hatok. Sajka u. U. Dudás karpitoc.

Next

/
Oldalképek
Tartalom