Délmagyarország, 1962. március (52. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-15 / 62. szám

§ Csütörtök, 1962. március 13. /<őzet a tauasz, teljes erővel kezdődhetnek aT éníf-kprécek hogyan segiti 0 felaéot CpillVCÁCÍCÍV végrehajtását az építőipari vállalat pártszervezete ? munkások és a műszaki ér­telmiségiek véleményével, igénylik azt. Tanácskozás a pártonkívüliekkel A csúcsvezetőségnek és a pártalapszervezeteknek nem általában, hanem ténylege­sen a helyi gazdasági fel­a főépítésvezetőségeket, hogy a hibák ellen határozottan lépjenek fel. A pártvezetősé­gi ülés a többi között java­solta. hogy a főépítésvezetők általában és rendszeresen kéthetenként tanácskozza­nak az építkezések vezetői­vel. Ezek a megbeszélések alkalmasak arra, hogy a munkával és javításával kap­adatok sikerét kell segíte- csolstos mindenféle problé Idén a Csongrád Megvei Állami Építőipari Vállalat több mint háromezer dolgo­zójának 343 millió forint ér­tékű különféle építési mun­kát kell elvégezni. A me­dvében, zömmel azonban Szegeden összesen 577 la­kást is felépítenek. A többi között — ugyancsak Szege­den — gyártoővítés, női diáksizálló és új raktárak építése, valamint a Tisza Szálló helyreállításának folytatása is szerepel a programban. A vállalatnak iden különben 27 százalók­kal nagyobb az építési fel­adata, mint tavaly. Nem felejtik el Küszöbön a tavasz, s így teljes erővel kezdődhet az építők munkája. A vállalat öt pártalapszervezete és ezeknek a tevékenységét összefogó helyi csúcsvezetéséé a pártmunka különféle eszkö­zeivel és mödján segíti az építést tervek megvalósítá­sát, Természetesen nem át­véve va© helyettesítve a hangoltabbá kell tenni az gazdasági vezetők dolgát, de építkezések anyagellátását azt segítve. Ebből a mun- ég anvagelosztását, s ez a kából ragadtunk ki néhány vállalat illetékes vezetőin is példát. múlik. Lehet javítani a A tavaly késő ősszel meg- szakipar és a segédipar tartott pártvezetőséget újjá- együttműködését is. Az dul- hogv több munkahelyen választó ós beszámoló tag- építési határidő megtartását nem eI<»ggé segítik a fiatalo­gyt'ilés után gazdagodott a szintén igen fontosnak ítél- kat- hoBy a szakma ezernyi pártélet. közvetlenebbé vált tók. A tervezésekkel is a kommunisták és a párton- hosszabban foglalkoztak, kívüliek kapcsolata, erősö- Most is előfordul még — dött a kölcsönös bizalom, bár kétségtelen, sokat javult Azért is, mert nemcsak le- a tervezés —, hogy az épí­vonták az elmúlt évek ta- tési terv egy-egy részlete a nulságait a vezetőséget új- gyakorlatban nem válik be, ismerték ezt fel és kérték az jáválasztó taggyűlésen, ha- igv huza-vonák, helyszíni építkezések vezetőit, hogy nem az ott kapott javaslati- szemlék után kell a tervet fokozottabban törődjenek a kat a napi munkában sem módosítani. Persze, ez hát- fiatalok szakmai nevelésével. ráitatja a munkát. Türelem ós sok jó tanáes kell ahhoz, hogy a fiatalok szak­PártmegbSzatis májuk igazi mestereivé vál­janak. Persze a jó tanácshoz A kibővített pártvezetésé© párosulnia kell valamennyi ülés tehát a jobb munkával mérnök akaratának, igyeke­összefüggő kerdósekre irányi- zetének. totta a figyelmet. Bátorította M. S. | Több üzemben még mindig nem újították meg a vállalati bérszabályzatot Tavaly, amikor a kormány együttműködését. Pedig ezt ták meg. n»m készítették el elrendelte, hogv az alkalma- is előírja a kormányrend*- a bénszabályzatokat. Több­niük. A kommunisták és a pártonkívüliek közötti köz­vetlenebb kapcsolat is való­jában ahhez ad hozzájáru­lást. A pártvezetőség kibő­vített ülésére baráti eszme­cserére hívták például a vállalat főépítésvezetőit, ál­talában a gazdasági vezető­ket. akik többségükben pár­tenkívüliek. A napirenden az idei építkezések jó vég­rehajtása szerepelt. A pártvezetőség kibőví­tett ülésén hosszú ideig vi­tatkoztak, őszinte vélemé­nyek hangzottak el, ame­lyek a termelés széleskörű pártellenőrzését is jelentet­ték. Megállapították: össze­mét megbeszéljenek. A csúcspártvezetőségnek — főként pártonkívüliekből ál­ló — műszaki ós anvagellen­őrző bizottsága is működik. Tagjai pártmegbízatásként a munkák tökéletesítéséhez ad­nak segítséget, közreműköd­nek a jó tapasztalatok álta­lánosításában. Különösen fi­gyelemmel kiséri a pártveze­tőség műszaki és anyagellen­őrző brigádja az újszegedi, Og.vessza elnevezesíí városne­gyed építését, valamint a Szegerii Kábelgyár bővítési munkáját és a Tisza Szálló helyreállítását. A fiatalok szakmai nevelés* A vállalatnál mintegy 700 fiatal dolgozik. Többségük munkás, de van közöttük aránylag jelentős számú mér­nök és technikus ls. Előfor­fortélyát jól elsajátítsák. Az életbe kikerült fiatalek — érthetően — egy csapásra nem lehetnek a szakma mes­terei. A kommunisták helyesen let. nyíre március végére igénk. A szegedi textilüzemekben A késlekedést azzal indokol­keszült gyenge bérszabályza- jók, hogy a munkaügyi ocz­tok oka az volt, hogy tólyok dolgozóinak sok mun­kaja volt az elmúlt hóna­a vállalatok HfW kiiptük pókban. megfelelő segítséget a fel- Ismeretea, hogv a héreza­sobb szervektol. bálvzatok helves munka- es A szakszervezeti központba üzemszervezési intézkedések­^"•(Wimsk küldött benszabalyzatokát fe- k<?1 P*T™}V* ^f^LJíL" szegedi üzemek I(jlvi_-AHAk K „ m<.BRnaní közei lehetnek a termelesi nagy resze tavaly végrehaj- £ Tfnvrásago^rSék tartalékok feltárásának, a totta. Mar az iden is sokat ^ ^ J® ' I Ftek- MH*«ek bökkentsenek, tettek de nem elege. Egyes trᣠa véS ™-*itik « 1 Utf helyeken meg huzzak-halasz- ]>tok veZjetAl azPüwmi. szak_ helyes berarunyoktótóakltá­sat. a dolgosok bérbiztonsa­gát és a törvényesség foko­zottabb betartását. Ezért zandó bérformákat és alap­elveket a vállalatok foglal­ják írott bérszabályzatba. a SZOT elnöksége határozat­ban rögzítette, hogy a valla­lati bérszabályzatokat 19(51 júliusóban visszamenően ée 1962. január elsejétől kezdő­dően minden évben meg kell kötni, illetve újítani. A ha­tározatot a i-jviw9(ii[nn, » n i •„ti 11 n . - , , Már az iden ,s sokat hiányosságokat közölték twWéWl ., ... latok vezetői, az üzemi, szak szak a munxat.. szervezeti bizottságok titká­A Textilipari Dolgozok raj hogv az 1962. évi bér­Szakszervezetének Csongrád szabályzat/>k elkészítésénél megyei bizottsága megállapi- hasznosítsák a tapasztalato- rmndenjwioeatw, totta például, hogy kat. Az. iparieazgatöság szin­i i • u i te egvetlen szegedi üzemmel •tavaly készített hersza- £ ^^^t balyzatak joresrt rendelet­tárak voltak. A vállalatok körül a juta­... .. , _ árugvar és a Dél rost meg­bök üzemben megtormt f pdtálc „ toBÍOIftt , val. hogy lemásolták a herpana- to*atn|lk i6 iszok ehntezeeere. az allaa­késleke­dás károg. Helytelen az l«, horv • bérszabályzatokat nem i»­mertetik megfeleiőta » dolgozókkal. felejtik el a vezetőség régi ós a vezetőségbe új erőként került kommunisták. Érvekkel és nem hatalmi széval Molnár Sándor, a vállalati csúcspártvezetőség titkára megállapította: — A pártalapszervezetek és természetesen a esúcsve­zetőség is állandó teendőjé­nek tartja a párt és a par­ton kívüliek közötti alkotó együttműködés szilárdítását. Ez az útja annak, hogy iga­zán és jól megértsenek ben­nünket a pórtonkívüliek. s mi is őket. Ennek alapján na© családként dolgozunk az építés sikeréért. Persze ez nem zárja ki, sőt széles feltételeket teremt a hasz­nos. a munkát előrevivő elvtársi, baráti vitáknak — a jószándékú kritikának és önkritikának. A párttitkár szavai mö­gött már tények sorakoznak. A legfontosabb lépéseket már megtették a közvetle­nebb és igazabb tömegkap­csolatok megteremtésére. Elgyik ilyen alapvető lépés volt, ho© ügyelnek arra: érvekkel és ne hatalmi szó­val fogadtassák el a helyes álláspontot. A párt vezetőségi üléseken sem csak egv em­ber szava a döntő, hanem közösen határoznak minden kérdésben. Számolnak a idő díjazására istb.-re vonat­kozó fejezeteket. Még szem­betűnőbb volt az egyes ren­deletek sző szerinti lemáso­lása (a teljesítménybér va© az alkalmazott prémium cí­mű fejezetek). A bél-szabály­zatok e© része nem írta elő a normák készítésének, beve­zetésének. megváltoztatásá­nak vállalati rendjét, az igaz­gató ée a szakszervezeti bi­A kihirdetée módját az igaz­gató a szakszervezeti bizott­sággal együtt határozza mag. Vállalataink egy része, saj­nos. arra való hivatkozással, hogy nines rá idő, elhanya­golja az ismertetést. Az elmúlt évi tapaaztala­tok szerint az eddiginél ha­tározptt,abban kell megköve­telni vállalataink tói a bér­szabályzatok időbeni és tó hónap eltelt az elkesztíését. Csak igy töltheti de sok be szerepét ez a fontoe vél­a bérszabályza. tokon. Az észrevételek alap­ján új besorolási intézkedést hoznak, s ezt a hérszabály­zat mellékletének tekintik. Más üzemekben pedig külön bértáblázatokkal, prémiumszabályzattal akar­ják kiegészíteni a bérsza­bályzatokat. Már két 1962-es esztendőből, TSOM Füstös lett a fal * As udvarias és a figyelmetlen autóbuszkalauz * Meglepetés Mennyit gyalogol egy szövőnő Régi vá©unk teljesült Sajnos, még a mai napig bőre olyan lett. mintha kék 1961 októberében: szövetke- sem teljesítették ezt az igé- festékben fürödtek volna, zeti lakást kaptunk a Hul- retet. (Egyik fiamat szappannal, lám utcában. Na©on boldo- Bicskei Károly kefével, vimmel, maid egy gok voltunk saját otthonunk- Párizsi krt., 14. I. em. üveg Pitralonnal sikerült le­ban. E© hónap múlva azon- * mosnom ) A két ágygarnitú­ban kiderült, ho© nem me- /dós asszony vagyok. 71 ra minden darabja is kéksa­leait a cserépkályha. Csak évet. Nemrég,ben rakonláto- vos. pettyes lett. ... _ . . ., aatasrn mentem Röszkere. Alapos mosás. forralas fiwtol. Panaszt tettem, s KI- AMIHOR FELM<IL,tam „ bmzra utáa belenyugodtam abba. javították. Sainoe. azután a Petőfi Sándor sugárúton, hogy a pizsamákról a fehér rendszeresen széngáz kelet- rendkívül aranyos kalauzzal paszpoldísz eltűnt, s remény­kedett a szobában Újból találkoztam: leszállt, felsegi- kerítem, ho© már nem fog­hívtam az átütésért felelős tett és Mldi" el indnH a Réseire azonban ftöim hívtam az építésért reiaios ^^ mig [g ngm ÜUgm még kékebbek. az ágvne­elvtársat. aki elrendelte a Amikor megérkeztünk, nu',ek pedig még tarkábbak kályha átrakását. A füst ugyancsak a kalauz szállt le lettek. azonban közben brazenm'ez- elsőnek is mindenkit lesegí- Nem elég. hogv kidobtam < táti, Otthon elmeséltem az aso forintot, ezenfelül tonk­te a iaiat. a« mono ah *»- urgmn(lk mindeft. Azt mond- re t„ttem két garnitúra ágy­után kimeszelik. ffl mftft m,Hffínj,0[ udvarw- neműt, s efi® nagy csomó sak az emberek. Később bosszúságot, kellemetlenséget ! azonban rájöttem, hogy té- magamnak. Vajon l-edett. Nem sokkal később bo] készítették ezeket a pi­Mihálytelekre mentünk ro- ZRamákat? A rajta levő cim­konlátogatásra és ugyancsak ^^ gz ira voJt £e)tun­, a Petőfi Sándor sugárúton - . Ságra beeaüHék a napi sé- , szálltunk fel a buszra. Itt tetve. Ki a teiejee a *. . tájukat. | bizony a kalauz nem törő- hogy í© becsapódtam. igaz zottság ezzel kapcsolatos vállalatnál még nem újítót- lalati okmány. or/// érdeket mrilcnég A reprodukálás művésze A filmről annyi képet ké- is lehetne csinálni? ts a Sok hasonló eset ts elö­szithetünk, amennyit aka- vegen kijelentjük: »Sajnos, fordult: például tobb sza­runk. Ha azonban egy sú- nem lehet.. mélyt fényképeztek. Egy* lyosan meghibásodott, vagy Amikor ilyenféle megél- mást takarták arcukkal ét nagyon elmosódott képpel /apitást hall Rechnitzer Vik- egy férfit, vagy nöt keltett van dolgunk, akkor tanáes- tor, mindig nagyon dühös közülük kiemelni. Magános lesz: képet akartak róla. Aztán — As én szótáramban ez előfordult, hogy darabokból a kifejezés nem szerepel — ragasztottam össze egy-egy mondja határozottan az a la- pótolhatatlan fényképet — csony. egyenes tartású, fe- és igy tovább. hér hajú. idős Oskola utcai — Hol tanulta az ilyen­fényképész, aki már 6fl éve fajta reprodukálást? űzi mesterségét. Aztán szó _ Lipcsében, Még 1908­nélkül régimódi Íróasztalá­hoz lép, kihúzza a középső fiókot, matat benne, kivesz belőle egu fél képet s mu­tatja.: — A háború idején ké­szült a felvétel, egy család katonafiáról, aki elesett a talonul forgatjuk, s legfel­jebb találgatjuk, hogy mit ban. Kabát Istvántól. aki különben egy szót sem tu­dott magyarul, pedig a ne­ve után feltételeztem. Ott dolgoztam nála, felfigyelt rám. és megtanított erre. Sokat festettem fénykép után vá­szonra. olajképet. Bejártam harcterén. Ez az egyetlen egisz Európát, voltam Svéd­kep maradt meg róla. Fél- országban. Angliában. Fran­egyensapkában. riaországban. Svájcban, rnesemv A szövőnőket a táv©alog­lókhaz saoktak hasonlítani. HPi s hogy valójában mennyit is A kelenföldi szövőnők ál- , dött azzal, hogy az öregek- az áruházban e© tábla jelzi: gyalogolnak egy műszakban, talában hat gépen dolgoznak. nek jeSz-e hely. vagy sem. . m eiacj0tt áruért fele­azt egy műszakban háromszáz-1 Meg sem virta hoQV ietzáH- nm, v „ziuiimk® A most először a Goldbcrger hatvanszor kell a lefogyott | junfe már P>engetett i, az in- lossecet nem vállaiunn . Textilművek kclcntöldt te- csévék miatt vetélőt. egereim \ duldtra Jólenne. ha az ilven vásárlók bizalmával azonban lepen számították ki és körülbelül százötvenszer l és az adatok elég nagv meg- fordul elő fonalszakadas. Az lepetést. okoztak. egymással szembenálló gepek Tény. s való. hogv a szövő- belső útvonala, tehát egy-egv nők nyolc óran át járkálnák szövőnő közlekedési területe gépeik között, s jóformán R-9 méter. Még ha mindig a csak akkor állnak, ha csévét legtávolabbi pontról is indul­cserélnek, vagv az elszakadt, nak el az álló gephez, fonalat összekötözik. Ennyi akkor sem tesznek meg idő alatt nyugodt tempóban műszakonként 6—7, legfel­30—35 kilométer távolságra iebb S kilométernél többet, is elérhetnének, de ennek Ez a távolság nem is olyan csupán egyötöd részét teszik tetemes. Tehát nem is a meg. Addig, járás, hanem ar. egésznapos anng ki nem számították, álldogálna fárasztja ki a ennél jóval nagyobb távol- szövőnőket. kclauzok példát vennének mégsem szabadna igv vissza­előbb említett kollegáiktól, Barátk Sándomé Csongrádi sugárút 49. Székely Jánoené Szeged * Két, gyermeknek való pi­zsamat vásároltam a Bizo­mányi Áruhazban, egyenként 175 forintért. A mutatós, szép. középkék pizsamákhoz jól illett a fehér paszpoldí­szítés. A meglepetésnek szánt ruhadarab azonban reggelre minden várakozást felülmúló meglepetést okozott. Fiaim profilban. Az unoka, az odaveszett kis fia, játék közben kettésza­kí^ttta. Mire észrevették, egyik darabja eltűnt. A ma­radványt elhozták nekem. Tessek, ezt készítettem ró­la. Teljesen elethü, egész na­Olasznrszágban. Ausztriában, Annak idején lefényképez­tem Ferenc Jóskát, Augusz­ta főhercegnőt, Ferdinánd herceget, akit Szarajevóban, meggyilkoltak. Királyokról és koldusokról egyaránt lel­kiismeretesen készítettem a gsjifást mutat. Akárhogyan felvételeket. Egyiktől sok kutatom, nem találok rajta pénzt kaptam, a másiktól semmi mesterkéltségct. el- egy fillért sem. M indámét­térő vonásokat. Pedig az el- iei1 „ lehetetlennek látszó szakított képen csak egy feladatokat is megoldottam, szem, fül, fél arcél, sapka mert rajongásig szeretem a látszik. szakmámat. Sok családnak Hogyan csinálja? okoztam örömet — és ma­— Nagy türelem kell hoz- gamnak is — megrongált zás és megérzés — magya- fényképek életre keltésivql, "ázza az öreg mester. — Mpsl „ jarnnk hozzam Bu­Nem tí tudok mindjárt ne- dapestről, Nemrég Székeite­ktkezdeni. Először egy ki- hérvárről keresett fel agy rsit -érik- nálam a kép. Többször előveszem. lefe­stem, nézem. barátkozom vele. Aztán már mosolyog is rám, és magam elé kép­zelem egész arcát. Éjszaka, amikor senki sem zavar, a meglevő képet fehér lapra ragasztom és krétával kiegé­szítem a hiányzó részeket, a szemét, arca kerekét, vagy soványságát, szemöldökét, a haját. Természetesen figye­lembe restem a. világítási adottságokat, « fényhatáso­kat, minden apró részletet. asszony. — Less-e utánpótlás az ilyen reprodukáláshoz? — Talán. Néhány fiatalt már tanilottam. Dthát ehhez igen nagy türelem kell, meg kedv és szenvedély. Én még csinálom. Nézze, egyáltalán nem reszket a kezem, ha­bár éppen most vagyak 75 éves. Markovit* Tibor Kamaraszínház ma, március 15-én este 7 órakor, már­cius l"-én. szombaton és 18-án vasárnap este 7 orakor az ÖRDÖG CIMBORÁJA szatíra 3 felvonásban. Március 18-án, vasárnap délután 3 órakor TANÍTÓNŐ ozínmű, utoljára. Az Ördög cimborája március 10—11-i előre me©áltott jegyei, valamint a Tanítónő március 11-i délutáni jegyei azonos napra érvényesek. 705 GysJtsrURa! rendelkezi épitésomérnököt, vagy építőipari technikust keres azonnali belépmsel állami vállalat. Leveleket „Majua" Jeligére hirdetőbe 70«

Next

/
Oldalképek
Tartalom