Délmagyarország, 1962. március (52. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-28 / 73. szám

Szerda. 1962. március 28. 2 fl genfi értekezlet fii célja az általános és teljes leszerelésről szóló szerződés kidolgozása A tizetlik ülést tartották meg kedden Genfben Kedden ticedik illését tar- szeptember 25-1 beszédének különösen abban a vonatko­VÁDOLUNK! totta a genfi leszerelesi ér­tekezlet. A kétórás ülésen, amelyen Corneliu Manes­cu román külügyminiszter elnökölt, kilenc felszólalás hangzott el, köztük az Egye­sült Államok, a Szovjetunió es Nagy-Britannia külügy­megfelrtn pontjai és a szov- zasban, hogv az értekezlet jet szerződéstervezet beveze- i«azi munkája csak most tóje kőzött kezdődik, s a felszínre került ellentétek még nem kárhoz­minden nehézség nélkül látják kudarcra a genfi lesze­meg lehet taialni az érint- relési tárgyalásokat, kezesi pontokat. Szerdán tartja genfben el­ső ülését a leszerelési 'érte­mimsziereinek felszólalása. ame]yek a leszerelési megál- kezlet úgynevezett teljes bi­Az amerikai ew az angol kül- iapodás épületenek alapkövei zottsága, amely ugymimszter kedden délután lehetnek Nézetünk szerint már el feutórott Genfből, éUapTotta Saszfv'etkül- » Kiélési in­ezert delelotti beszédeikben ügyminiszter ez érintke- tézkodésekrői tárgyal. igyekeztek útravalót adni a ^i pontokat hosszabb viták ... , .. ,. ,,, nélkül megtalálhatjuk. M'vel az megaUa­A keddi ülésen felszólaló podás értelmében a teljes ••• Lord Home angol külügy- bl7-°t,sag a lesZPrelosi er" lav Dávid cseráriwákkiJL miniszter valamint a mexicói, tekezlet nem ülésezhet nigériai, a bolgár és az ugyanazon a napon, a tizen­olasz képviselők beszédét is nyolchatalmi leszerelési bi­többé-kevésbé a derűlátó zottsag kővetkező ülését hangnem jellemezte, csütörtökön tartják. (MTI) leszerelési értekezlet további munkájához. Rusk keddi beszédét. Vac­ügvmintszter úgy jellemezte, hogy az nagyjából megismétlése ax amerikai dipl<imata már­cius 15-én elhangzott beve­zető nyilatkozatának és a múlt év szeptemberé­ben elmondott Kennedy-be. saédnek. Rusk azt. kívánta kimutatni, hogy a külügymi­niszterek jó politikai lég­kört biztosítottak az értekez­let tényleges munkájának megkezdéséhez. s hogy a felszínre került ellenté­tek sem Jelentősek. Az amerikai küldöttség ve­zetője az ellenőrzés kérdését érintve azt hangoztatta, hogy ővezetszerfl inspekciós rendszer bevezelésévcl kell az amerikai és a szovjet álláspont közötti szakadé­kot áthidalni. Gromiko szovjet kül­ügyminiszter beszédeben rá­mutatott. hogv nRgy hiba lenne lebecsülni a múlt hé­ten létrejött ügyrendi meg­állapodás jelentőségét. Szi­lárdan és következetesen kéli munkálkodnunk — mondotta — értekezletünk fő céljának megvalósításán: az általános és teljes leszere­lésről szóló szerződés kidol­gozásán. Az amerikai külügymi­nisztertől eltérően, aki az egyse leszerelési területek megvitatását javasolta, Gro­miko amellett foglalt ál­lást hogy legcélszerűbb lenne pont­ról pontra megvitatni KÉSZ ENLÉTBEN rWnet Tibor r»1«1 —• Mégis el tetszik utazni Genfbe, kegyelme* uram?.,. — Pa/don! Nem utazom, csak nagyon szeretnék!,., ­a/l u »_ érke- még ugyanerről a helyről »a Megdöbbentő hír ratt führer« „evében hirdettek Bonnból: a nyugatnémet ítéleteket... Ott, a Rajna hatóságok arra készülnek, partján illik elfelejteni, hogy hogy betiltják a nácizmus ^MÉ^B illdöztitteinek szövetségét. Természetesen nagyon vi­gyáznak arra, nehogy sére­lem essék a nyugatnémet ••jogállamon«: bírósági eljá­rást készítenek elő, -a de­mokratikus szabadságjogok védelméről" tesznek nyilat­kozatokat, »a német nép ér­dekeire* hivatkoznak ... A kenetteljes szavak, s a jogászi fondorlatok azonban nem tudják feledtetni, hogy az üldözők is, az üldözöttek a hadsereg élén ugyanazok a tábornokok állnak, akik ha­difoglyokat ölettek halomra, s gépfegyverekkel lövetlek a megszállt területek polgári lakosságara ... ott, a nyugat­német szalonokban illik elfe­lejteni, hogy a pénzvilág nagyjai, akik ma milliókat adnak Adenauer partjának választási propagandájára. — három évtizede még Hitler nácipártjának kasszáját töl­tötték meg, két évtizede pe­dig a megszállt területekről is a műi nyugatnémet "de- gyáraikba hajtott kényszer­mokráciában- ugyanazok, munkásokon növelték mil­mint voltak két évtizede lióikat... Hitler "ezeréves birodalmú- Hogy is ne volna számuk­ban*. ra kellemetlen az a szövet­Nyugat-Németország terű- ség. amely puszta létével is létén már eddig is igyekez- telemrehívja a gaztettek el­tek elfeledni es elfeledtet- követőit! Hogy is ne volna ni az olyan világszerte bor- számukra kellemel len, hogy zalommal emlegetett helyek a feledés homályában azok, emlékét, mint Dachau, Ber- akik túlélték a borzalmakat, gen—Belsen, Neuengamme, minduntalan fellobbantják vagy Papenburg; igyekeztek az. emlékezés fáklyáját! nem említeni azoknak a ne- Hogy is ne volna számukra vet, akik ezekbe és a más kellemetlen, hogy azok. akik­hasonló haláltáborokba űz- nek elpusztítására már nem ték az emberek százezreit volt Idejük, azóta is fejükre Európának szinte minden tá- olvassák embertelen búnei­járól; igyekeztek nem szólni ket! Ez a szövetség, amely­arról, hogy hol is készültek nek betiltására készülnek a a krematoriumok kemencéi, -roppant demokratikus* a gázkamrák gyilkos gáza; Nyugat-Német állam hatósá­igyekeztek feledtetni, kik gai, az ártatlanul legyilkolt voltak azok, akik üzelmei- harmincezer német kommu­ket ingyen munkaerővel, nista és százezernyi más né­úgynevezett -idegen munka- met hazafi emléke mellett sokkal- virágoztatlák. fel, őrzi a többi között a Maut­akik a kivégzőosztagokat ve- hausenben elpusztított tizen­zényelték, a meggyilkoltak háromezer magyar hazafi értéktárgyain osztozkodtak, s emlékét., továbbá a több pénzt csinállak még az el- ezernyi angol, amerikai és pusztított emberek hajából szovjet hadifoglyokét, akiket is ... a nemzetközi jog és a harc­r.„i,,»i |,„_-/_» nem ban álló felekre kötelező tzenro/ oeszemi „dj_ konvenciók sutbadobásaival vat* a bonni államban. Ott lőttek halomra, őrzi a hós ilük elfelejteni, hogy az igaz- francia maquisardok és a ságszolgúltatás legmagasabb görög, jugoszláv, holland, posztjain ma azok osztják az norvég, belga, lengyel antifa­igazságot »az egyedül legitim siszta harcosok tiz- és szaz­nyugaínémot demokrácia- ezreinek emlékét, akik a ná­neveben, akik két évtizede ci embergyűlölet elleni küz- Stóhlhelm. a német miiitartz­évvel ezelőtt: először a kom­munisták törvényen kívül he­1} ezése. aztán fokozatosan mindenkinek börtönráesok mögé zárása, aki a mindin­kább fasizálódó bonni rend­szert nem helyesli. A német békemozgalom, a demokra­tikus nőmozgalom, a Szabad Német Ifjúság Szövetsége — mindezek már nyugatnémet területen a betiltás sorsára jutottak; de semmi sem bi­zonyítja ma jobban, hogy merre halad a bonni állam, mint annak a szövetségnek a tervezett betiltása, amely kipróbált antifasiszta harco­sokból áll. Bonn azt állit ja, hogy a nácizmus üldözöttéi­nek szövetsége a betiltott kommunista párt fedőszerve. Ez távolról sem igaz, hiszen a nácizmus elleni harcban nemcsak kommunisták vet­tek részt; elegendő talán bi­zonyítékul. hogy a dachaui koncentrációs táborba a ná­cik csaknem minden európai nemzetből származó több mint 2600 papot szállítottak bc, s javarészüket antifasisz­ta tevékenységért halálrslo­nozták ... A nácizmus üldözöttéi szö­vetségének betiltása Bonn szerint állítólag -a demokra­tikus szabadságjogok védel­mé* miatt szükséges. Anél­kül. hogy érdemes volna akárcsak egy szót is veszte­getni ennek cáfolására, le­gyen szabad megkérdeznünk: a Hlag, a volt SS-ek bajtársi és segélyező egyesülete —, amely már évek óta korlát­lanul működik Nyugat-Né­metországban, a bonni kor­mány támogatását is élvezve — rajon az létével »a demok­ratikus szabadságjogok vé­delmét- szolgálja?! Vagy ugyanilyen derqokrutikus funkciót tölt be például a Továbbra is feszült ts helyzet Algírban és Oranban Negyven halálos áldozata volt a karhatalom és az OAS közötti tűzharcnak Az algériai fasiszta zen- baton és vasárnap betiltották dűlőket az elmúlt 48 órában volnR az. ultrák mind heve­| két súlyos csapás érte. Az sebb provokatív tüntetéseit, egyik Jouhaud ex-tábornok .1000 iakast kutattak át és 2300 személyt vettek őri­zetbe. delemben estek el: őrzi az antiszemitizmus hatmillió áldozaténak emlékét. mus hagyományos szövetsé­ge —. vagy az Afrika-korps, az egykori náci Rommel-hsd­A nácizmus „"^tS "rei baj,ársi e8VMuIeteV ugy hisszük, szövetségé­nek tervezett nyugat-német­országi betiltása ismét eggyel A nácizmus üldözöttet több bizonyítékkal szolgál a szövetségének tervezett nvu­vilagnak, hogy mi készül a gat-németországi betiltása bonni államban, a német im periallzmus mostani sasfész­kében; s ismét eggyel bizonyítékot nyújt hogy a német kommunista mindén haladó szellemű em­ber arculcsapása s fasizmus több áldozatainak kigúnyolása. ki­arra, hívás mindazokkal szemben. ""Makik hazájuk szabadságáért párt betiltása 1956. nyarán küzdöttek a tengerentúl, s az i'epv nagyon veszélyes folya- óceánon innen értekezlet elé terjesztett letartóztatása, a másik a eRvetlen átfogó okmányt: a szsvjst szerződéstervenetet. Egysaeresnind leszögezte. hogy nek a Bsovjet küldöttség­francia karhatalom erélyes fellépése Algírban, amellyel keresztülhúzta Salunnak. az ultra-tömegek Altalános harc­bavetésére irányuló tarvét. ÁZ Egyesült Államok A* elkobzott fegyverek «É.| ^í SS^róríLitSS mat ezerre becsuhk. 8Zf)k csinálják> mint har^me »» tájékozódik" Kedden Algírban és Oran­ban az európai lakosság zö­Az Algériai Köztársaság me követte az OAS újabb ideiglenes kormánya hétfőn s/.trójkparanesát. Az autó­Jouhaud volt tábornokot Rabatban megtartott szú- busz-kcizlekedés. az áramszol­nlnct szándékában kire-1 «uész vezérkarával együtt kebbkörií ülésén ismét az gáltatás szünetelt, az üzletek keszteni a vitából az ál- '<ft.ák el. Jouhaud az OAS ideiglenes végrehajtószerv nagy része záiva maradt, t alá nos és teljes leszerelés- | nyugat-algériai erőinek fő- felállításáról tanácskozott. Mindkét városban a hely­ről szóló egyéb javaslata-1 parancsnoka volt, Saian há- Abderrahman Faresz igen zet rendkívül feszült, kat ,"oni hadvezére közül az megelégedetten nyilatkozott egyik, aki orani származásé- a kérdésben eddig lefolyt Az arab lakosság körében | nalJT? Y'TÍT 1SmertP tórgyalásokról nyugtalanság tapasztalható. iwji. működési területet a kormány ezenkívül az Még súlyosabb lélektani FLN jelenleg külföldön lévő. Az OAS hétfőn este a kar­csapást jelentett a fasiszta vagy bebörtönzött káderei- hatalommal vívott tűzharca összeesküvők számára a kar- nek Algériába való visszaté- után fél órán belül tíz nl­réséről és az FLN-nek a rá- gériait gyilkolt meg. kedd váró békefeladatokhoz Illesz- 'délelőtt pedig további négy kedő átszervezéséről tárgyalt, halalos áldozata volt a me­Az Egyesült Államok fel- rényleteknek. (MTI) vette a tajékozodó jellegű ,­érintkezést az algériai kor-' mánnyal. közölte egy meg Vádoljuk a gyilkosokat és cinkosaikat.' Havnal Kornél m • Összetűzések Venezuelában hogy Kennedy elnök • iiiit<iiii>i> VfSTHfct m.ADAS! KtSZPENZSRT "áetootanjc mindennemű porcelánt, üveg *m faysne (Usstárgyskut. Bizományi A ruhás VMIalst Szeged, bnáebv-zstltnüzky u. is. hatalom határozott fellépése Algírban. A francia lapok tudósítói rámutatnak, hogy ekkor — ezúttal először — a francia A venezuelai parlament hétfőn megkezdte a vitát arról a javaslatról, amely a Betancourt elnök által fel­függesztett alkotmányos Jo­gok visszaállítását javasolja A baloldali erők hétfőn este tüntetést rendeztek a par­lament épülete előtt. A fel- támadást intéztek vonulók ellen rendőrséget mánycsapatok egy szetűzésnek egy halottja és három sebesültje volt. A hírügynökségi jelenté­sek szerint Venezuelában hétfőn közölték, hogy Yara­cuy. szövetségi államban, Cerro Azul helység közélé­ben venezuelai partizánok a kor­köteléke vetettek be. és könnygáz- ellen. A hivatalos jelentés gránátokkal próbálták fel- szerint az összetűzésnek ót oszlatni a tömeget. Az Ösz- halálos áldozata volt. (MTI) katonai erők tüzet nyitottak nem nevezett amerikai ma­a tüntető európai ultrákra, gasrangú személyiség, még­A Szegedi kimseregyár a nyári sieionmunlcákrá férfi és női segéd­munkások előjegyzését megkezdte. Jaten ikesnl le­het a váUalet munka­ügyi osztályán reggel tet du. 5 óráig. A sortűz következtében negv- pedig a vennél több ember életét fodtávaI vesztette, közel százötven pe­dig megsebesült. A francia laptudósítók hangsúlyozzák, hogy mindez bizonnyára el­kerülhető lett volna, ha a francia hatóságok már szom­francia kormány Kisiparosok! MegBztlnt, vagy ma la mű­ködd Matpamaol: gépeit, műhelybe rendezését megvásárolja a Műszaki Anyag- és Gép­kereskedelmi Vállalat Sze­ged. Tábor n. S. szám. Telefon: 34-er. A francia főkormányzóság kedden vizsgálatot indított az előző napi algíri véres események körülményeinek kiderítésére. Az OAS és a karhatalom közötti tűzharc­ban a hivatalos jelentés sze­rint negyvenegyen vesztették életüket, s a százharminc sebesült közül ötven álla­pota életveszélyes. Algír rendőrfőnöke kijelen­tette, bebizonyosodott, hogy a tűzharcot az OAS-nak a ház­tetőkön és az ablakokban el­helyezett különítményei rob­bantották ki. Egyben közöl­te, hogy Bab-el-Oued-ben a csendőrök Forrponlon az argentin válság Még nem múlt el a katonai államcsíny veszélye A hétfőről keddre virradó tónosság fenntartására. Éj- Hajnali két órakor azon­éjszakán Buenos Airea a fél utan Aramburu közölte, ban bejelentették, hogy a peroniíták múlt vasarnapi hogy Frondizi visszautasított három fegyvernem vezetői választási győzelmével ki- fa a felszólítást. kedden még egy utolsó ki­robbant válság legdrámaibb Röviddel ezután a három sérletet tesznek a válság óráit élte át. A három fegy- fegyvernem vezetői külön- -alkotmányos- megoldására, vernem vezetői: Raul Pog- külön tanácskozásra üllek Az AFP jelentése szerint az pi tábornok, a szárazföldi osszc. A megbeszélések ej- argentin fővárosban úgy vé­hadsereg parancsnoka, Au- ,ci két óráig tartottak. Min- Hk. hogy a három fegyver­gustin Pena ellentengernagy, denki úgy vélte, hogy a ka- ném vezetői egységesen szó­tonai államcsíny csak órák kérdése. Míg a katonai ve­zetők tanácskoztak. Rawson tábornok, a Buenos Aires­től mintegy 300 kilométer­nyire levó Tandil városában argentin elnök, akit Frondizi állomásozó harmadik lovai­kért fel közvetítésre, ezek- hadosztály parancsnoka fel- kent. vagy halottként távo­után hétfőn felkereste az szólította az összes katonai zom~. államfőt és írásban szólítot- parancsnokokat, távolítsuk Az argentin helyzet to­tó fe] lemondásra. Arambu- el erőszakkal Frondizit az .... , ., , . , . ru hangsúlyozta, hogy Erőn- elnöki székből. A tábornok vább' »J««nényeirf| lapzár­dizi távozása az egyedüli közölte, hogy menetkészült- Mlg nem érkezett újabb jei eszköz az alkotmányos foly- ségbe helyezte egységét. lentés. (MTD a hadiflotta parancsnoka és Cayo Alsina brigádtábornak, a légierők főnöke elhatároz­ták, hogy közös frontot ala­kítónak ki az elnök ellen. Aramburu tábornok, volt litják fel lemondásra Fron­dizit. Az elnöki palota őrségét a hajnali órákban újabb 150 katonával erősítették meg, ami igazolni látszik Frondizi kijelentését: "Csak fogoly-

Next

/
Oldalképek
Tartalom