Délmagyarország, 1962. február (52. évfolyam, 26-49. szám)

1962-02-27 / 48. szám

* Kedd, 1962. február 27. Éles tiltakozás az angol kormány nokleáris politikája ellen Ötezer emlter vett részt a tomloni gyűlésen Vasárnap több mint ötezer g? " ember gyűlt össze a Trafal­gar téren, hogy meghallgas­sa Bertrand Russelt, a 90 éves világhírű angol filozófust. A gyűlést a százak bizott­sága hívta össze, tiltakozá­sul hat tagjának elítélése ellen. Bertrand Russel a bírósági tárgyalást az. igazságszolgál­tatás megcsúfolásának ne­vezte. Az Igazságtalanság bíró­sága — mondotta — nem volt hajlandó meghallgatni a szakértőket és az állította, hogy a vádlottak az állam biztonságát veszélyeztették, amikor a Wethersfleld-i NATO támaszpont ellen tün­tettek. Az Igazság viszont az. hoj-y az angol kormány nuklea­ris politikája veszélyezteti Anglia biztonságát és az Lord Russel beszédet mond eg-'sz világ békéjét. a tömeggyüléaen Russel ezután idézte hé- _ . _ rom amerikai katonai veze- Rertrand Russel rámutatott, tő nyilatkozatát, hogv meg- hogy ilyen-fajta emberek ha­mutassa a veszély igazi for- talnü pojjejdkat töltenek be rását. Radford admirális a Májusban ünnepli ötvenéves fennállását a Pravda A Kremlben ünnepi ülésen emlékeznek meg a vezető szovjet lap jubileumáról A Pravda, a Szovjetunió zásában. Szemléltető példát nemzetközi kommunista és Kommunista Pártjának köz- nyújt a szovjet lapoknak a munkásmozgalom fejlődését, ponti lapja május 5-en ün- magasfokú pártszerúségre leleplezi a burzsoá ideoló­nepll fennállásának 50. év- és elvszerűségre, a nép érdé- giót. fellep a revizionizmus, fordulóját. keiért, a szocializmus és a a szektásság, a dogmatizmus Az SZKP Központi Bízott- kommunizmus győzelméért ellen, ségának ezzel kapcsolatos vívott harcban. A határozat értelmében határozata hangsúlyozza, A határozat rámutat, hogy május 5-én. a szovjet sajtó hogy a Prai'da kiemelkedő a személyi kultusz kővetkez- napján. Moszkvában. a szerepet töltött be a cáriz- ményeinek kiküszöbölése, a Kremlben levő kongresszusi mus és a kapitalizmus meg- pártélet lenini szabályainak palotában ünnepi ülésen errt­döntéséért, az októberi for- és a kollektív vezetés elvei- lékeznek meg a Pravda 50 radalom győzelméért, a vi- nek visszaállítása követkéz- éves jubileumáról. Hasonló lág első szocialista államá- tében a szovjet sajtó még in- üléseket tartanak a szovjet nak megteremtéséért és kább a tömegekhez szóló köztársaságok fővárosaiban, megszilárdításáért, a szoáia- igazi népi fórummá vált, minden nagyvárosban. lizmus építése lenini tervé- elfoglalta méltó helyét az Moszkvában tudományos nek megvalósításáért folyta- ország társadalmi és poltti- ülésszak is foglalkozik maid tott harcban A Pravda min- kai hetében a párt és az fl Pravda ,„ éves fennándvi. dig a part eles fegvvere volt állam építésében. A szovjet , ' a szakadárok és a frakció- sajtó előmozdítja a szocia- * egesz sor jubileumi sok leleplezésében, szétzű- lista tábor erősödését, a kiadvány jelenik meg. jezte be beszédét a gyűlés résztvevőinek viharos helyes­lése közepette. Russel után Róbert Wat­son-Watt. a radar feltalálója szólalt fel. A neves angol tudós azt emelte ki, hogy a Wethersfield-i repülőtá­maszpont ellen- tüntetők egy pillanatig sem veszé­lyeztették az állam érde­keit. hanem kötelességüket teljesítették. A gyűlésen felolvasták Linus Paulina Nobel-díjas amerikai tudós nyilatkozatát, amelynek elmondását a ha­tok bírósági tárgyalásán a bíró nem engedélyezte. Pauling teljes szolidaritást vállalt a százak btaottsá- | dig a párt éles fegyvere volt állam építésé ben. A szovjet gának nvmkaj.tval és a hat vádlottal. következőket mondolta: "tel­jes győzelem elérésé,t követe­lem a kommunizmus felett*. Russel ezután Twining és Anderson amerikai tábor­nokok a Szovjetunió elleni támadasrn uszító nyllatkoza­Ameri kában Különösen éles hangon bí­rálta a nukleáris kísérletek felújításával kapcsolatban tapasztalt kétszínűséget mind az angol, mind pe­Londonban és Washingtonban a külügyminiszterek előzetes tárgyalásait szorgalmazzák Kennedy amerikai elnök mányfő a március 14-én kez- jelentőségű és világosan ki­dig az amerikai kormány szombaton válaszolt Hrus- dödő tizerinyolchatalml genfi bontakozó ellentétek jelent­részéről. 1 csow szovjet miniszterelnök- leszerelési értekezlet kor- kéznek, amelyek veszélyez­tet idézte. Anderson például Az angol kormánv felelős-'nek arra az indítványára, mányfői szinten való meg- tethetik a további haladást«. - ^vetkezőket . mondotta: segél ez még jobban alá- %% ^ZJZtltTJf} X Levele végén Macmillan -Boldogan bombáznám a húzza — hangoztatta -Mi Szovjetuniót, csak kapjam vádoljuk a kormányt az em­meg erre a parancsot- Twi- beriség nevében és sohasem ning hasonlóképpen nyilat- fogjuk megengedni e sátáni kozott. terv megvalósítását* — fé­lj ii pepéfyeseii fog diák John Glennt Washingtonban Hruscsov elvtárs Kurszkban Hruscsov elvtárs, szovjet miniszterelnök. befejezve üdülését, Szocsiból. elindult Moszkvába. Űton a szovjtt főváros felé Hruscsov és kí­séretében Dimítríj Poljontt­kij. az OSZSZSZK Minisz­tertanácsának elnöke, rövid ideig Kurszkban tartózko­dott. Hruscsov és kísérete ellá­togatott a kurszki műrost­<71/árba. ahol három órát töl­• sí- a a külügy minisz­„J 0 . . tereinek előzetes értekezleté­-LL/í^1 h1°RV '5" re vonatkozó korábbi állás­vánatosabb a leszerelesi er­tekezletet külügyminiszteri szinten megnvitnl. Az elnök Macmillan valasza szerint Washingtonra hétfőn dél- pedig hosszabb tartamú űr- ugyanakkor felveti annak lc- ese'ben válhat szüksé­elótt hatalmas eső zúdult, az repülések során fogják elvé- hetőségét hogy későbbi Idő- a kormányfők jelenléte dödő genfi leszerelési érte- angol miniszterelnököt. Az kezletet kormányfői szinten amerikai válaszhoz hason- arra hivatkozik, hogy a hívják össze. lóan, az angol miniszterei- "megfelelő időben kész sze­, u - - , r r . . nők sem osztja a kormánv- melyesen reszt venni az ér-i tött a munkások cs az üzem sz°vivője va- ff- értekezletre vonatkozó tekezlelen*. rezetói között. £ szovjet javaslatot és meais­nedy elnök leveieben nem „ .„_,, _ ... egyezett Hruscsov szovjet ZgyhaAlom miniszterelnök nagynataiom amerikai főváros lakói azon- gozni. ban ennek ellenére Glenn ezredes a kong­Nyugat-Európában ismét tombol a tél Nyugat-Európában ismét olasz Riviérán is hajvazott, télies az időjárás. tekintet nélkül arra hogy Észak-és Közép-Olaszorszá- rnár virágba borultak a mi­got — az Alpoktól le egészen mózaltgetek és az oszibasác­pontban — még június első- a gGnfi leszerelesi értekezle­je előtt a kormányfők tGn- "Az eBfít akkor du . • lelkes ünnepi fogadtatás- rrsKZitsból helyt idő szerint személyesen is résztvehetnek ha értekezlet' kielé Velencéig — hótakaró . be>- kosok, ban részesítették John két orakor visszaindult a n leszerelési tárgyalásokon pí határozott haladást rítja. Milánó repülőterein a A francia Riviéra is újabb Glenn űrrepülőt. külügyminisztériumba, ahol ' mulat. A második helyzet havazás és az erós köd meg- hideghullám -áldozatául Helyi idő szerint néhány állami díszebédet adtak tisz-I Hétfőn délután az angol akkor, ha bizonyos nagyobb I bénította a légiforgalmit. Az Mett* Nizza és körnvéke ha­perccel délelőtt fél 12 után leletére. Utána az. űrrepülő ' fővárosban közzétették • szállt lc n washingtoni And- a NASA (Amerikai Űrhajó- j Macmillan válaszát Hrus-' rews légitámaszpontra Glenn zási Hivatal) vezetőivel tart j rsov február 22-i levelére,' repülőgépe. Az. űrrepülő tár- megbeszélést. (MTI) 1 amelyben a szovjet kor saságábon család ján kívül ott volt Kennedy elnök és nz. Űrhajózási Hivatal vezetői, valamint az amerikai űrha­j oe jelöltek. A repülőtérről Kennedy elnök, Glenn és kí­sérete a Fehér Házba hajta­tott. ahol Johnson alelnökkel az élén a kormány tagjai és több magnsrnngű állami funkcionárius várta őket. Vé­gig az útvonalon nagy tö­megek sorakoztak lel. A kongresszus két háza előtt John Glenn helyi idő szerint déli egy órakor be­szédet mondott. Glenn azt mondotta, az eddigi eredmé­nyek is azt mutatjak, hogy Titkos fegyverraktárt találtak Bécsben Bécsben a múlt év végén Repülövállalat bécsi fiókja letartóztatott földalatti neo- ellen, letéptek egy koszorút náci terrorszervezet egyik tit- az osztrák antifasiszta ellen­kos fegyverraktárát juttatta állók emlékművéről és egy most a véletlen az osztrák száguldó autóról revolverlö­rendörség kezére. véseket adtak le az osztrák Peter Szedal 20 éves bécsi parlament épületére, műszaki rajzolót hétfon dél- A rendőrség az űj nyom előtt életveszélyes haslövés- alapján újabb fegyverraktá­scl szállitottn kórházba egy rak felfedezésére számít, mentőautó. Kiderült. Szedal szülei lakásán egyj pisztoly működését magya-, Válaszfások Bulgáriában és Indiában vas téli táj képét mutatja az­után, hogv az elmúlt hetek: ben szokatlanul enyhe volt az időjárás. Csaknem egész Nagy-Bri­tanniába visszatért a tél — erős havazásoktól kisérve. Az vtak nagy részit hó és Nemzetgyűlési képviselő- a szavazás Indiában is. Űjjá­ket. helyi tanácstagokat, választották a parlament népbírőkat és népi ülnökö- népi kamarájának és 13 ál- jéppáncél borítja, ket választott vasárnap Bul- lam törvényhozói gyűlésé­gária népe. nek képviselőit. Tíz napig Az egész országban a nagy tartott a szavazás, amelyen lelkesedés és a magasfokú előzetes adatok szerint a politikai aktivitás jellemez- 250 millió szavazati joggal tc a választások légkörét. rendelkező indiai lakos kö­A szavazatok számlálása ... _.„.. folyamatban van. zul 125 millió Vftt reKZt * A választások eredményét Vasárnap este befejeződött március elején teszik közzé. A londoni repülőtérről a nagyarányú jegesedés és a hótorlaszok miatt csak je­lentős késéssel indulnak a nemzetközi légijáratok. Yorkshlre grófság egyes te­rületein hóekék dolgoznak a külvilágtól elzárt falvak -ki­szabadításán*. még nagyobb potenciális r.-izja barátjának és közben' 0®!/ látszik.' McCarthy nem halt lehetőségek rejlenek azúr- v'éietlenül elsütötte a csőre!mea utöd nélkül. Nem vérszerinti kutatásban, mint annak tauött [egVvert Á rendőrség' örökötöktől van szó,hanem a szellemi­elektromosság-. hAzkutatés során hat m.'rkról. A -boszorkányüldözés* dicste­^ ,, . Itött pisztolyt, négy kézigrá-J len emleku belvérf . töltött fegvvert. A rendőrség' idején as 1 ban. Moet a legnagyobb olőreha- soiThá-; <« £« ladást kezdtük meg. amely , ' ^gép®, 61. kötelességének az emberi tudást minden ed- 8 K 8 — • diginél nagyobb mértékben szelesitik ki. Olenn ezredes ezután ar­ról beszélt, hogy — mint várták — nem minden működött tö­kéletesen űrrepülése során, ezért változtatásokra lesz .szükség. Ezeket a változtatásokat az év későbbi folyamán végre­hajtandó háromkörös, majd jelölt pályázik. Kennedy Ailag készült pokolgépet, ál-í """'"""l-l* érezte hogy óvja az kulcsot és álarcot talált Szamerikaiakat -a szelsoseges uszítok dal lakásán! ! meghallgatásától*. Kiderült az is. hogv a mű-J Kennedy biztosan nem feltételezte, szaki rajzoló szoros' kapcso-' h"BV e figyelmeztetése miatt ót ls a latban állt a letartóztatott' -vörösök* kategóriájába sorolják, fle­neo-nácl terroristákkal.;3'^ "f0" mindjárt másnap szol. Günther Kümmel-lel. C,er-» Róbert Weleh, a dicstelen hard Honsik-kal, GüntherW"/"' Bxrch Soeiety* elnöke es a Pfeifer-rel. akik pokolg-pes, legkomolyabb hangon kijelentette, merényleteket követtek cl az hooy -az elnök összejátszik a Szov­osztrák parlament, a bécsi' frtunloval- Azt it hozzátette, hogy olasz nagykövetség, az OlaszJ V , " áll?migat­J gálás kulcshelyein több ezer komnu­t Pista van*. J Az érvek nem újak, de a tanítvány t túllőtt mesterén. Maga McCarthy jegyszer pontosan kiszámította, hogy t az amerikai knrréányban 205 knm­' munisla van. de aztán ezt a számot ŰJebb zavargások törtek és nagylétszámú rendőr őr-J nagynak találta és 577re csökkentette. ki Buganda két éezaki tar- járatok cirkálnak. ' A mccarthyimusnak újabb váltota­tomanvában. A Reuter jelen- A zavargások igazi oka, tai Is vannak. A nemzetközi helyzet tét* szerint még nem ismeretei. A mú!t» múlt évi romlása, a Szovjetunió őri­több helyen összetűzés tá- év októberében — mintj ási rakétasikerei, amelyek jelentősen madt az afrikaiak és a akkor közöltük — megegye-' meghaladják az Egyesült Államokét, rendőrség között. zés történt az Ugandából ésj alkalmat adtak bizonyos köröknek A rendőrség fegyverét hasz- Bugandéból álló szövetségi, atomhisztéria szitására, propaganda­nálta: öten megsebesültek, állam alkotmányáról. J kampányra az atomóvóhelyek építé­kettes súlyosan. Sok afrikait Uganda 1962. mázicus else-, séuel kapcsolatban, amiből az építő letartóztattak. jén teljes önkormányzatot' cégek és az új boszorkányüldözés hi­Mtndkét tartományban már kap J vei egyaránt hasznot húznak. Ezt a a múlt héten kihirdették az és az, áprilisban megtartandó, célt szolgaija az az ostoba propagan­ostromállapotot Most Választások után október 9-énJ da is. hogy Kuba -szovjet rakéta tá­szigorú kijárási tilalmat elnyeri teljes függetlenségét., maszpottí* lett. valamint a papság rendeltek cl tMTl) részvételével folytatott vita, hogy a Ujabb zavargások Bugandában Veszedelmes hisztériások katolikusnak joga van-e megölni szomszédját, ha az erőszakkal be akar hatolni a családi atomóvóhelyre. Az új hisztéria hullámán új embe­rek -emelkednek ftl*. Egyikük az em­iitett Roben Weleh. volt cuknrkagyá­ros. aki rájött, hogy a John Btrch Soeiety megalapítása jobb tízlet a ru­korkrigyártásnál. Hiven lemásolta McCarthy mester programját és mód­szereit, Eisenhower volt elnököt pél­dául -felforgató tevékenységet folyta­tó kommunista ügynöknek* nyilvání­totta. és Kennedyt it felvette a -vö­rösök* listájára. örült ez az ember? Lehet, de nincs egyedül és ezért veszélyes. A hozzá hasonló hisztériásokhoz csatlakozott legutóbb Walker tábornok, aki ki is lépett a hadseregből, hogy szabadab­ban tevékenykedhessék. a televízió­ban mutatkozott be. elég sikertelenül, korlátoltságával kiábrándítva híveit. Bármit kérdeztek konkrét programjá­ról az újságírók, mindenre McCarthy szavaival válaszolt: -a kommuniz­mus minden baj forrása*. Televíziós beszéde után Walker or­szágos körútra indult rémítgetni a népet a kommunista veszéllyel. Ter­mészetesen a koratat nem évi 12 ezer dolláros nyugdíjából fedezi. Mindjárt lemondása után irodát kapott, egész féreg titkárnővel, akiknek fő foglal­kozása füzeteket szétküldözgetni, me­lyek arról szólnak, hogy a kommu­nista felforgatók rövidesen megsem­misítik az Egyesült Államokat. Az iroda, a titkárnők és az egész épü­let az American National Oil Com­pany pénzén működnek. Robcrj Goldtwait altengernagy ki sem lépett a hadseregből, úgy foly­tatja hisztérikus tevékenységét. Hiva­talosan ö az Alaszkától Panamáig hú­zódó nyugati tengeri front parancs­noka. Ezért a Pentagon fizeti. Nem hivatalosan. de nyiltan viszont a propagandaakciót. irányítja az alá­rendelt egységekben és az atomhisz­tériát terjeszti. Ezért a John Bircb. Soeiety fizeti, pontosabban Texas nagy pénzcápái, főként az olajmágná­sok. Róbert B. Depung a boszorkányül­dözés gyakorlati előkészületeivel foglalkozik. Ez a 38 éves missouri-i gyógyszergyáros szervezi a -terület­védő* fegyveres cselekményeket, amelyek keretében például még akarták gyilkolni, Brown callforniai kormányzót, amiért azt merte mon­dani, hogy a eftrfs kérdéseket tárgya­lásokkal kellene megoldani. A John Btrch Soeiety évi 209 ezer dollárt fordít -oktatási célokra*, egész tevékenységének költsége pe­dig évi 4—5 millió dollár. Ezt nagy amerikai monopóliumok és konszer­nek fizetik, amelyeknek .érdekük a rémület és bizonytalanság fenntartá­sa, a fegyverkezési verseny folytatása érdekében. Alapos a gyanú, hogy a Központi Hírszerző Ügynökség is je­lentős összegeket fordít erre a célra titkos alapjaiból. Nem szabad tehát lebecsülni az új mccarthysta hisztéri­ások tevékenységének veszedelmes váltát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom