Délmagyarország, 1962. január (52. évfolyam, 1-25. szám)

1962-01-20 / 16. szám

3 Csütörtök. 1962. január 18. Szegváron felavatták az ország legkorszerűbb rostkikészítő üzemét Amikor 1961 utolsó negyed­évében teljes lendülettel mun­kához láttak a Délrost kő­művesei, lakatosai, szerelői, hogy újjáépítsék a vállalat szegvári rostkikészítő üzemét, csak nagyon kevesen gon­dolták, hogy januárban már termelni kezd a gyár. Amíg építkeztek az új helyen, ad­dig a régi üzemben dolgoz­tak. Nem is akárhogyan. Az éves tervet 105 százalékra teljesítették. Ezen belül de­cemberben, amikor a szere­lőmunka hajrájában tartot­tak, 112 százalékos teljesítést értek el A gyors építés „titka" Pénteken, tegnap délelőtt ünnepségre gyűltek össze a szegvári üzem dolgozói, a vállalat vezetői. Eljöttek szegvárra a minisztérium képviseletében Farkas Ká­roly, a Kender-Lenipari Igazgatóság főmérnöke, Kéz­di Árpád, a Könnyűipari Minisztérium beruházási csoportvezetője. Ott voltak a testvérvállalatok küldöttei, Nagy Lajos, a Tiszarost fő­mérnöke, Tulkán István, a Nagylaki Kenderfonógyár igazgatója. Részt vett az ün­nepségen Kovács István, az MSZMP szegvári bizottságá­nak titkára is. A törőüzem ajtajában kife­szített nemzetiszínű szala­got Farkas Károly iparági főmérnök vágta el, majd ün­nepi beszédében a többi kö­zött megállapította: — Nem sok mondanivaló van itt, hiszen ez a gyár, ha nem is tud beszélni, mégis nagyon sokat "mond". Szép ez az üzem és reméljük, hogy jó termelési eredmé­nyeket is érnek majd el a benne dolgozó munkások. A vállalat dolgozói nevé­ben Béres Sándor igazgató vette át az új üzemet. Be­szédében elmondotta: rö­vid hónapok alatt épült fel a gyár, és e gyors építés titka az volt, hogy egyet akartak a minisztérium, va­lamint a párt helyi szervei, s az építő- és szerelőmunká­sok. — örülünk — állapította meg —, hogy a mi vállala­tunk területén épült fel az ország legmodernebb ken­derkikészítő üzeme. ígér­jük, hogy ez az üzem továb­bi fejlődésének alapját a maga munkájával teremti meg. Szélesítik az országutat A KPM Közúti Üzemi Igazgatósága az idei ország­űt-korszerűsitesi program ke­retében az 526-os számú, Sze­ged—Kiskunhalas közötti műút közel hét kilométeres szakaszát szélesíti. A Sze­gedtől számított 17-es kilo­méterkő után egészen a 24 kilométeresig már megkezd­ték az előkészületeket. Hat­százötvennyolc útszéli eper­iát számoztak meg: ezeket kivágásra ítélték. Ugyanis e szakaszon az országutat két. és fél három méterről hat méterre szélesítik, 6750 mé­ter hosszan. Az ország­út korszerűsítése közel egy­millió forintba kerül. Ké­pünkön: Bordány és Üllés kö­zött vágják az útszéli eper­fákat. Nincs por A minisztérium képviselői ezután jutalmakat adtak át az építésben kitűnt dolgozók­nak. Amikor elhangzott a munkakezdést jelző éles csen­gőberregés és Nobik József ­né elhelyezte az első kévét a törőgép garatánál, szinte minden jelenlevő várta, hogy a gépek fölött megjelenik a rostkikészítő üzemekre jel­lemző porfelhő. De azt hiá­ba várták. Ellenben a gépek sok és szép kóccsomót adtak. Szinte egymást érték a kis csomagok, de a szállítókocsi­ra kevés jutott belőle, mert minden vendég fogott egyet s vizsgáltatta, milyen kész­áru kerül ki a gép hengerei közül. Látva a szép elsőosz­tályú árut, csak nézték a mindenttudó és — pormen­tesen dolgozó gépeket. — Kenderkikészítő üzeme­ink átka a por — mondotta Nagy Béla. a Nagylaki Ken­derfonógyár üzemvezetője. — Itt nincs. Hiszem, az itt fel­épített üzem alapja lesz an­nak, hogy két éven belül ki­dolgozzuk a kenderkikészítés tökéletes technológiáját. Pozdorjamentes áru Farkas Károly, az ipar­igazgatóság főmérnöke, ami­kor kezébe vette az első rost­csomót, maga köré gyűjtötte a vezető szakembereket, SÍ ezt mondotta: — Lám, már mi is tudunk pozdorjamentes árut készí­teni. Ezt kell megvalósíta­nunk minden üzemünkben. Azután látva a gépek jó munkáját, azt kérte a Dél­rost vezetőitől, ha az ország más üzemeiben szükség lesz jó szerelő szakmunkásokra, adják majd kölcsön azokat a lelkes embereket, akik ezt az üzemet létrehozták. Mindjárt be is mutatták öt a Tyitov szo­cialista brigád jelenlevő ve­zetőjének és tagjainak, akik­nek oroszlánrészük volt ab­ban, hogy a szegvári gyár megszületett. — Ez igen, ez aztán mo­dern üzem — mondotta Kut­iván Rezső, a Beruházási Bank Csongrád megyei igaz­gatója. Osztották véleményét mindannyian, akik jelen vol­tak a szép gyáravató ünnep­ségeri. S joggal áll az új üzem bejárata fölött a fel­írás: "Nálunk legfőbb érték az ember Kidolgozzák a technikumi képesítővizsga új rendszerét Hazánkban 69 ipari jelle­gű technikum nappali, esti és levelező tagozatán öt­venezren tanulnak. A tech­nikumi képesítő vizsga új rendszerén most dolgoznak a Művelődésügyi Minisztérium­ban, ahol ezzel kapcsolatban a következő tájékoztatást ad­ták: — Az új rendszer azért szükséges, mert a végző tech­nikusoknak eddig a képesítő vizsgán a gyakorlatból már­már kiveszőben levő felada­tokat is meg kellett olda­niok. Az. idén a Könnyűipari Minisztérium és a Nehézipa­ri Minisztérium felügyelete alá tartozó néhány techni­kumban — egyelőre kísér­letképpen — első ízben vál­toztatnak a képesítő rend­szeren. A negyedik évfolya­mos hallgatók szakdolgoza­tot készítenek, amelyre a műhelygyakorlatokon készül­nek fel. A szakdolgozatnál minden képesítőzőnek lesz bírálója. A bíráló figyelem­mel kiséri a technikusjelölt munkáját, hogyan végzi el az összefüggő feladatokat. A ru házati iparban például egy öltöny elkészítését, a ruha­anyag szilárdságtani, minő­ségi vizsgálatát. A képesítő vizsga új rend­szerét a kísérleti tapasztala­tok alapján dolgozzák ki és vezetik majd be a techniku­\mokban. (MTI) Oobi István látogatása Heves megyében Dobi István, az Elnöki Ta­nács elnöke, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának tagja pénteken Heves megyébe lá­togatott. Felkereste a gyön­gyössolymosi Mátra Termelő­szövetkezetet. Érdeklődött az elmúlt évi eredményekről és az idei tervekről, majd foly­tatta útját Gyöngyöstarján­ba. (MTI) A% SZKP XXII• kongresszusa és mindennapi pártmunkánk M indjárt elöljárójában leszögezzük, hogy nem a befelé forduló, ön­magáért való pártmunkáról kívánunk értekezni. A Szov­jetunió Kommunista Pártjá­nak XXII. kongresszusa ezt a fajta "pártmunkát", mint értelmetlen és hasznavehe­tetlen rosszat elvetette, ami­nek az MSZMP tagsága is tiszta szívből örül. A kom­munizmus építőinek kong­resszusán elhangzott beszá­moló — ha szabad így mon­dani — szinte a szánkból vette ki azt. hogy a párt­munka nem más, mint ele­ven érintkezés a néppel, s a kommunista számára nem lehet ennél érdekesebb és fontosabb dolog. A vezetők, vagy a pártmunkások csak akkor méltók tisztségükre, ha mindennap, reggeltől estig fáradhatatlanul küzde­nek a dolgozók alapvető ér­dekeiért. Igen, ez oly egyszerűen hangzik, mint a kétszerkettő. De hogyan is fogjunk hozzá? Különösen ott tapasztalható tétovázás, illetve ott teszik fel ezt a kérdést, ahol ko­rábban az átlagosnál jobban eluralkodott az utasítgatás bürokratikus módszere. Ott, ahol mindenekelőtt nem ér­vekkel győzték meg és ne­velték az embereket, hanem — azt gondolva, hogy helye­sen cselekszenek — egysze­rűen "kiadták az ukázt". Ez egyszer s mindenkorra meg­szűnt. Nemcsak a XXII. kongresszus szelleme tiltja az adminisztratív eszközök alkalmazását a pártmunká­ban, hanem az élet is ellent áll neki. Bizony nem egy ve­zetőségválasztó taggyűlésen a felszólalók a párttitkár fe­jére olvasták az ilyen esete­ket, az új vezetőségnek pe­dig útravalóul adták a le­nini normák feltétlen tiszte­letben tartását. Vagyis: nem tűrik már az emberek a hatalmaskodást, előbb-utóbb panaszt tesznek ellene, s kö­vetelik sérelmeik orvoslását. Helyesen cselekszenek. Ez nem valamiféle liberalizmus, nem a kommunisták lejára­tását jelenti, hanem éppen ellenkezőleg: a kommunis­ták, a pártmunkások tekin­télyének oltalmazását azál­tal, hogy nem engedjük a hi­bákat egyes elvtársaink ma­gatartásában sem elhatalma­sodni. V annak, akik azt "fesze­getik" mostanában, hogy miért kötelező miránk az, amit az SZKP XXII. kongresszusa határo­zott. Ilyesmiről szó sincs. Ránk, magyar kommunisták­ra nem kötelező az SZKP Szervezeti Szabályzatának betartása. Kádár János elv­társ Központi Bizottságunk nevében félreérthetetlenül leszögezte, hogy mi senki másnak, csak népünknek, munkásosztályunknak va­gyunk felelősek azért, amit cselekszünk. Más kérdés azonban, hogy mi helyesel­jük, magunkénak is valljuk a szovjet elvtársak új, jól bevált módszereit a párt­munkában. Miért? Nincs eb­ben semmiféle hajbókolás. Egyszerűen arról van szó, hogy mi egyrészt nem tart­juk szégyennek az olyan hal­latlanul nagy tapasztalatú párttól tanulni, mint a Szov­jetunió Kommunista Pártja, másrészt bebizonyítva látjuk saját pártunk régebbi, rossz módszereinek teljes csődjét. Aligha tévedünk tehát, ha ezek után azt mondjuk: aki az űj szovjet módszerektől, vagyis a végre tiszta fény­ben ragyogó leninizmustól félti a mi pártunk sorsát, az valóiában fél a tömegektől, az lényegében ma sem veszi komolyan, hogy a párt csak (Somogylné felv.) Ankét a textilexportról Az ipar és a külkereske- ból kitűnt, hogy a magyar delem képviselői pénteken a árukivitelnek csaknem tíz textilipari dolgozók szak- százaléka textiruházati cikk. szervezetében megvitatták a A vilaS csaknem valamennyi textilexport fokozásával kap- táján' 84 országban viselnek _ magyar kelméből varrt ru­: csolatos feladataikat. hát A textilexport 1958 óta i Az ankéton elhangzottak- 40 százalékkal emelkedett. eszköz a munkásosztály és népünk kezében hatalma megtartása és végső célja el­érése érdekében. H át lehet egyet nem ér­teni a XXII. kong­resszus bölcs és hu­manista megállapításaival? Csak néhány részletet ragad­junk ki a beszámolóból. "A pártmunka lényegében tár­sadalmi tevékenység terüle­te. s tevékenyen részt venni benne minden kommunistá­nak kötelessége". Tehát akik teljesen önként, szabad el­határozásból vállalták a har­cot a párt célkitűzéseinek megvalósításáért, azoknak elemi kötelességük dolgozni az egész társadalom (nem egy szűk .Kéteg vagy csoport ) érdekeiért. Egy má­sik idézet ugyanonnan: "Mélységesen szeretni kell az embereket, a velük való ele­ven foglalkozást". Ezen mi azt értjük, hogy nemcsak "hivatalból" kell foglalkoz­ni a hozzánk fordulók ügyé­vel. gondjával, hanem a ma­gánéletben is, ha egyáltalán szabad kommunisták magán­életéről — így elválasztva — beszélni. Nagyon jól megér­tette ezt például a Szegedi Nyomda Vállalat üzemi párt­titkára, aki nem ismeri azt. hogy "csak munkaidő alatt". Már hetek óta kilincsel a szomszédjában lakó Molnár Istvánné szövőnő ügyében, akit lelkiismeretlenül beteg állapotban küldtek haza a kórházból — ki tudja, mi­lyen okok miatt. Van ebből valami egyéni haszna az illető párttitkárnak? Semmi az égvilágon. A becsülete, a lelkiismerete azonban azt diktálja neki, hogy járjon vé­gére az ügynek. Ez a legke­vesebb, amit dolgozó társá­ért megtehet, s mindennél többet jelentene számára, ha a szerencsétlen asszony igaz­ságát kijárná. T ermészetesen lehetetlen a nap minden percét szó szerint az embe­rek között tölteni. A párttit­kárnak. a pártvezetőség tag­jának százféle ügyek és gon­dok nyomják a vállát. A fia­tal káderek nevelése, a tag­és tagjelölt-felvételek, a ter­melés pártellenőrzése, a pártoktatás, a népnevelői munka — ez mind megannyi konkrét elvégzendő feladat és nem is szabad egyiket sem elhanyagolni. Fontos azonban, hogy végső fokon mindig a pártszervezet terü­letén dolgozók érdekében fá­radozzunk. A munkaverseny szervezése és a termeléke­nyebb munkára serkentés ti­pikus kommunista munka és azt sem nehéz belátni, hogy ez a társadalom és benne az egyén felemelkedésének el­engedhetetlen feltétele. Meg­látni és szóvá tenni a gaz­dasági vezetés fogyatékossá­gait — ez szintén a pártszer­vezetre vár, mert a javak za­vartalan termelésének bizto­sítására, vagyis végső fokon életünk további javítására irányul. Vagy nézzük a két­frontos harcot. Vajon nem társadalmi érdek-e, hogy ne térjünk le most már soha többé az egyenes lenini út­ról se jobbra, se balra? De­hogyis nem. Egész népünk­nek érdeke, hogy oda néz­hessünk végre, amiből élünk, a mindennapi munkára, ne vonják el figyelmünk jelen­tékeny részét a különféle el­hajlások örökös helyrehozá­séval kapcsolatos személyi kuriózumok. A kommunista példa­mutatás fontosságát kezdettől fogva hang­súlyozták a párt vezető szer­vei. Komoly és megszívlelen­dő követelmény ez. Valahogy úgy kellene mindenkinek felfognia, mint a seprűgyár egyik munkása, Terhes Sán­dor elvtárs, aki legutóbb is hasznos takarékossági javas­lattal állt elő. Munkatársai egyetértettek vele. hogy a hulladék cirokszakállt is dol­gozzák bele a seprűbe, de ne csak "vállba", tömítés­nek, mint eddig, hanem hosszában, az anyag pótlása­ként. Annak az embernek, aki a párthoz tartozónak vallja magát, így vagy úgy, ki kell magasodnia a többi közül. De nem olyan érte­lemben, hogy lenézi társait, azt képzelve, hogy őt a pi­ros tagkönyvecske különbbé teszi. Szó sem lehet róla. Csakis a feltétlen becsületes­ség, az erkölcsös, puritán élet, a műveltség, a szerény­ség. a többletmunka, az elv­hűség és lenini forradalmi magatartás stb. — ezek a jellemvonások különböztet­hetik meg a kommunistákat a pártonkivülicktől. Mi. kom­munisták, nem vagyunk kü­lönb anyagból gyúrva, mint mások — verjük ki a fe­jünkből ezt az ábrándot —, csak éppen többet vállalunk a közösség gondjaiból, mint a párthoz nem tartozók, csak éppen többet kell tö­rődnünk önmagunk művelé­sével és mások tanítgatásá­val. Akiben tehát megvan­nak ezek a pluszok és az illető úgy gondolja, hogy nem fárad bele az emberek problémáinak szakadatlan intézésébe, az már elmond­hatja magáról, hogy kom­munistává nevelődött. Az ilyen elvtársat bármelyik alapszervezetben felveszik a párttagok sorába. M ert nagyon-nagyon ne­héz a kommunisták dolga. Elszánt harcot kell folytatniuk — mint a XXII. kongresszus meghir­dette — az állami fegyelem megsértői ellen, akkor is. ha a személy, akiről szó van, esetleg • .16 ismerősük. A nyerészkedéssel és semmit­tevéssel szemben mindenek­előtt a kommunistáknak kö­telességük kérlelhetetlenül fellépni. Aki elkötelezte ma­gát a forradalom ügyének, az tanúsítson tapintatot és figyelmet az emberek iránt, mert a dolgos, alkotó milli­ók ezerszeresen megérdem­lik a türelmet és a fáradsá­got. Legyen a kommunista odaadó a párt és a nép ügye iránt, mert ha másként cse­lekszik, mert ha a fejébe száll a dicsőség, abban a pillanatban felmérhetetlen károkat okoz. Gorkij mon­dotta, miközben nézte a Dnyeprogesz vízierőmű épí­tésénél a víz alatti robban­tásokat: "Milyen nagyszerű lenne, ha az emberi társada­lomban is el lehetne ilyen robbantással tüntetni min­den zátonyt, minden idejét múlt sötét, barbár dolgot. A társadalom átszervezése azonban nehezebb, bonyolul­tabb: verejték és lelki szen­vedés nélkül nem megy...« V erejték és lelki szenve­dés! Hány és hány elvtársnak volt már ebben része Szegeden is, amikor például a dolgozó parasztságot kellett a régi­nél biztosabb, szövetkezeti útra irányítani, amikor ta­pasztaltuk, hogy olykor a legkézenfekvőbb igazság el­fogadásáért is úgyszólván közelharcot kell vívni. De nem szabad soha belefárad­nunk a munkába. Ha né­ha-néha egy kicsit Don Qui­jotéhoz hasonlítunk is, ez csak látszat. A valóság az, hogy előbb, vagy utóbb bi­zonyosan ki kel az általunk elvetett mag, s a dolgozók mindenütt megértik a leni­nizmus igazságát. Ezért kell a pártmunka eredményessé­gét egy-egy terület tényle­ges eredményén lemérni, mert ez mutatja, hogy a pártszervezetnek mennyire sikerült a tömegek figyelmét a legfőbb tennivalókra össz­pontosítania. Nagy István (

Next

/
Oldalképek
Tartalom