Délmagyarország, 1962. január (52. évfolyam, 1-25. szám)

1962-01-17 / 13. szám

Szerda. 1962. január 17. 2 Külpolitikai kérdésekről nyilatkozott hétfői sajtóértekezletén Kennedy Kennedy amerikai elnök hétfőn másfél hónapos szü­net utón sajtóértekezleten válaszolt az újságírók kérdé­seire. — Kijelentette: fontosnak tartja a mosikvai szovjet­amerikai megbeszélések foly­tatását, hogy »kipuhatolják­van-e a Nyugat számára tár­amelyet egy széles alapon álló koalíciós kormány ve­zetne Az amerikai elnök nem beszélt arról, hogy a megegyezést és a széles ala­pon álló koalíciós kormány megalakítását éppen az a Boun Oum herceg akadá­lyozza, aki csak az amerikai katonai és gazdasági segit­részén megtartani uralmát. Az amerikai elnök a saj­tóértekezletet ismét felhasz­nálta arra. hogy nyomást gyakoroljon Indonéziára. gyalási alap a berlini kér- 'éppel tudja az ország egy désben. Hangsúlyozta, hogv -ésszerű időn- belül el kell dönteni, van-e tárgyalási alap, de ennek időtartamá­ról nem volt hajlandó bő­vebbet mondani. Kennedy Ismét hangsú­lyozta, hogy a Nyugatnak ragaszkodnia kell úgyneve­zett nyugat-berlini jogaihoz Ugyanakkor válaszolt nak a szélsőséges bírálóknak is, akik azt követelték nyugati hatalmaktól, hogy döntsék le az NDK államha tárán emelt berlini • Hangsúlyozta, hogy ilyen akció »igen heves re­akciót váltott volna ki és nagyon göröngyös úton indí­tott volna el bennünket A laoszi helyzetről szólva Kennedy azt állította, hogy -oz Egyesült Államok szá­mára a legjobb megoldás egy semleges Laosz lenne-. Súlyos szerencsétlenség azok- j egy mexikói bányában Egv amerikai társaság kc­" | zclésében levő mexikói bá­nyában súlyos szerencsétlen­, . ség történt hétfőn este — Ia 81 Jelentik Mexien Cltyből. Az | ország északi részében fekvő Chlhuahna bányájában állí­tólag gázrobbanás következ­tében három tárna beomlott és 49 bányász a mélyben re­kedt. Kilenc bányamunkás azonnal meghalt. Az élet­benmaradotlak megmentésé­re megindultak a munkála­tok. (MTI) Folytatja üléseit a genfi atomértekezlet Genfben, a Nemzetek Pa­lotájában kedden délután — hosszabb karácsonyi és újévi szünet után — újabb ülést tartott az atomfegyverkísér­letek megszüntetéséről tár­gyain háromhatalmi értekez­let. A több mint három év­vel ezelőtt megnyílt értekez­letnek ez volt a 350. ülése, * A szovjet fővárosban ér­deklődéssel tekintenek a genfi háromhatalmi atom­értekezlet kedden megkez­dett újabb szakasza elé. Rá­mutatnak, hogy a tárgyalások három esztendeje alatt a Szovjetunió mindent megtett a kölcsönösen elfogadható megegyezésért, az atomcsönd hatékony ellenőrzési rend­szerének megteremtéséért. A múlt év novemberében előterjesztett szovjet javasla­tok is ezt a célt szolgálták. Szovjet politikai'körökben ugyanakkor nem titkolják azt a véleményt, hogy a nyu­gati hatalmak a jelek sze­rint most sem szándékoznak őszinte ás hatékony erőfeszí­tést tenni a megegyezésért. Ügy vélik, hogy Anglia és az Egyesült Államok jelen­leg ls folyó föld alatti atom­robbantási kísérletsorozat mellett nemsokára a légkör­ben is fel akarják újítani a kísérleteket. r Az Északi-tengertől a Csendes-óceánig Események a szocialista országok életéből 19621 A c$eh*zlovák ipar nagy esztendeje Némi túlzással azt mond- ságba egy teljes vízierőmű- tós javak vásárlásában jut hatnók. hogy — a Szovjet- vet szállítanak. Ezenkívül majd kifejezésre. Ami a uniót kivéve — az európai Alexandriában és Szuezban televíziót illeti az el­szocialista országok közül ásványoUj-deszttllécióa be- múu év végén 'Csehszlová_ Hruscsov elvtárs a Belorusz SZSZK mezőgazdaságának helyzetét elemezte minszki beszédében A keddi szovjet lapok is- saság mezőgazdasági állapo­mertetik azt a beszédet, amelyet Nyikita Hruscsov szovjet miniszterelnök, az SZKP Központi Bizottságá­nak első titkára mondott ja­nuár 12-én a Belorusz SZSZK kiváló mezőgazdasági dolgo­zóinak értekezletén. Hruscsov beszéde elején hangoztatta, hogy nagy öröm­mel ismerkedik a köztársa­ság munkásaival, kolhozpa­rasztjaival, értelmiségével. Név szerint felsorolta a Be­lorusz Köztársaság legkivá­lóbb mezőgazdasági dolgo­zóit, méltatta jó termelési eredményeiket, majd az SZKP XXII. kongresszusá­nak Jelentőségét méltatta. Hruscsov ezután hangoz­tatta. hogy az SZKP Köz­ponti Bizottsága nincs meg­téval. Részletesen elemezte a köztársaság növényter­mesztésének, állattenyészté­sének helyzetét. Sok konkrét példával bizonyította, hogy a füves vetésforgó rend­szrre teljesen elavult és akadályozza a mezőgazdá­ság fejlődését. A szovjet miniszterelnök bí­rálta a Belorusz SZSZK ve­zetőit, akik nem vonták le a szükséges tanulságokat azok­ból a tudományos munkák­ból, amelyek minden kétsé­get kizáróan bebizonyították a füves vetésforgó alkalmat­lanságát. Beszédének végén Hrus­csov káderkérdér.ekkel fog­lalkozott.. Hangsúlyozta, ha a kolhoz vagy a szovhoz élén elégedve a Belorusz Köztár- tapasztalt szervező áll, ha a brigádot, jó brigádvezető Irá­nyítja, akjkor a mai anyagi és műszaki lehetőségek mel­lett ia igán sokat lehet el­érni. A köztársaság párt­szervezetének legfontosabb feladata, hogy tehetséges szervezőkkel, képzett káderekkel erősít­se meg a kolhozokat és a saovhozokat. Bátran kell vezető állásba helyezni a képzett fiatal ká­dereket ia. Hruscaov végezetül kife­jezte meggyőződését, hogy a köztársaság dolgozói a dicső kommunista párt vezetésé­vel. erelüket nem kímélve valóra váltják a XXII. párt­kongresszus történelmi jelen­tőségű döntéseit, méltókép­pen hozzájárulnak a kom­munizmus építéséhez ha­zánkban. (MTI) n holland hadihajók hétfői támadása nyílt kihívás volt Indonézia ellen U Thant a nyugat-iriáni kérdett békés rendezését javasolja Csehszlovákiának vannak a legjobb lehetőségei a legna­gyobb ütemű előrehaladásra ebben az esztendőben. A csehszlovák ipar — mindé nekelőtt a gépipar — termé­keinek kiváló minősége ugyanis annyira ismert az építenek egész világon, hogy nem is annyira az elhelyezésük vagyis az új piac megterem­tése a lényeges, hanem in­kább- az, hogyan készítsék el a szükségletnek megfelelő mennyiséget. Az elmúlt hónap második felében a csehszlovák lapok rendezéseket szerelnek fel. Az utóbbi két helyen üzembeái- hátúin 1 millió 100 ezer litandó gyárak kapacitása készülék Volt -forgalombán­ivenként és egyenként egy és ebben az esztendőben to­millió tonna lesz. vábbi 360 ezer készülék -be­Indiában egy napi 100 ton- k.,DCSolódására„ számítanak na kapacitású cementgyárat kapcsotodasara- szarmtanak. csehszlovák szak- A radtokeszulekek szama emberek, továbbá egy sör- pillanatnyilag több mint 3 gyárat és egy évi 00 ezer da- millió 600 ezer. így e téren rab kapacitású árammérő- Pnegebb -javulás- nem gyárat is. Irakban a Tigris- árhat6 amennyiben „csafc„ folyó mentén t'ízierőmúi/et * míg Kubában egy 330 mega- 170 f<er előfizető -erkezeset­wattos hóerómüvet létesite- várják, nek - ugyancsak csehszlo- Ebben az sszlondfib.n vák szakemberek. gz eddjgieknél meg , ,. „ , feladatok állnak a bb fHadatokat keU - de tobb nyugat-európai csehszlovák autómar előtt is: megoldania a csehszlovák ország gazdasági szaklapjai is A csehszlovák gépkocaxgya- népgazdaságnak, hogy eleget - a cikkek egész soraban rak 1961-ben több, mint 110 teheasen véUaU kötelezett­foglnlkoztnk azzal, hogy ml- ezer autót gyártottak, vagyis ségCinek Mindehhez azon­lycn szállítási kötelezettsé- naponkint körülbelül négy- ban ,negvannak a feltételek gei lesznek 1962-ben a cseh- százat. Ebben az esztendő- ls. „ szakemberképzés nö­szlovák iparnak a világ bon ls különösen a személy- vekvő üteme, a munka még minden részébe Cseh- gépkocsik gyártását növelik, jobb megszervezése — a Szlovákia ipara különösen az miután a szép kivitelű és korszerű követelményeknek iparilag kevéssé fejlett kiváló minőségű Skoda-gép- megfelelően. Mindez csak­ázsial. afrikai és latjn-ameri- kocsik epyre keresettebbek blzonvottá hngy kai országokba szállít ipar- nyugat- és észak-európai ' v" Cikkeket, mindenekelőtt gé- országokban is. például a testvéri csehszlovák nép Dániában. Norvégiában. 1962-ben éppúgy megvalóslt­Svédországban. Finnország- ja kitűzött céljait, mint az ban, sót még Kanadában elmúlt esztendőkben, is. A Mloda Boleslav-i gep- .... kocsigyárban - ahol a Sko- Pcrényl István peket. 1960-ban például a csehszlovák ipar háromszor annyi árut helyezett el ezek­be az országokba, mint 1953­ban. Az idén az 1953-as Az indonéz kormány ked­den megerősítette, hogy a holland hadihajók elsüllyesz­tettek egy indonéz motoros torpedónaszádot Nyugat-lri­án déli partjainál. A fegyve­res összetűzés január 15­én a késő esti órákban tör­tént tői eltérő jelentést adott ki. tárgyalóasztalhoz. Jani vezér­A második holland közle- őrnagy, a Nyugat-lrián fel­mény szerint az incidensért szabadítására alakított had­az indonéz torpedónaszádok műveleti parancsnokság ve­felelősek, a tüzelést Ok kezd- zérkarának főnöke kijelen­ték. Reeser ellentengernagy kérkedve jelenti be: »A hol­land tengerészeti erők telje­sen meghiúsították a megkí­A holland jelentéssel el- "érelt indonéz inváziót. A len tétben a harc indonéz vi­zeken folyt le, száz mérföld­re Nyugat-Irién déli partjai­tól. Az indonéz molorosna­szádokat a holland hajók a nyilt tengeren támadták meg. A bejelentést Achmad Jani vezérőrnagy, a Nyugat-lrián felszabadítására nemrégiben alakított hadművöléti pa­rancsnokság vezérkarának főnöke tetté. Ezt megelőzően az indonéz vezérkar Sukar­no elnökletével rendkívül megbeszélésre ült össze. támadó ellenséges torpedó­naszádokat részben megsem­misítették, részben szétszór­ták-. A holland kormány hétfőn este kétórás tanácskozás után úgy határozott, hogy tájékoztatja V Thant ENSZ ügyvezető főtitkárt a Nyu­gat-lriánnál történt tengerér sieti incidensről. V Thant. ügyvezető ENSZ­főtitkár felhívást intézett a két félhez. A kérdés békés rendezésére hívta fel mtnd Indonéziát, mind Hollandiát, mély agRodalmát nyilvánít­Achmad Jani az incidenst va a történtek miatt, két járőrhajó közötti össze- Az indonéz tájékoztatásügvi csapásnak nevezte és gúnyo- minisztérium nyilatkozata san célzott arra a holland állításra, hogv az indonéz motoroisnaszadok az indonéz inváziós erő előőrsei voltak Sen.'ci sem képzelheti — mon dotta —. hogy néhány tor­pedónaszád inrdziós erőt je­lenthet. Tekintettel arra hogy a holland haditengeré­szet az elmúlt hetekben kü­lönösen a Maluku-szigetek­nél igen aktív tevékenységet fejtett ki, Indonéziának is meg kellett szerveznie saját őrjáratait. Az indonéz kormány beje­lentette, hogy az incidensről tájékoztatja U Thant ENSZ ügyvezető főtitkárt. Az incidensről a Nyugat­Iriánban állomásozó holland erók parancsnoka újabb, és az első holland közleménv­szerjnt a történtek Után már nagyon nehéz lenne leülni a tette: -az összecsapásra min­dig van eshetőség. Ez az es­hetőség most azonban jelen­tós mértékben növekedett-. Az indonéz hadsereg egyik szóvivője megállapította: -bármi történik Is, a felelős­ség Hollandiát terheliA szóvivő hivatalos nyilatkoza­ta hangsúlyozza, hogy a hol­land hadihajók hétfőt táma­dása -nyílt kihívó* volt-. Az indonéz kormánv el­rendelte. hogv tekintettel Nyugat-lrián felszabadításá­ra. fokozni kell a hajógyár­tást. Djakartába érkezett Amer marsall, az EAK alelnöke. Repülőtéri nyilatkozatában kifejezte azt a reményét, hogy Indonézia hamarosan visszaszerzi az őt jogosan megillető területeket. Az EAK kormányának támoga­tásáról biztosította az indo­néz népet. (MTI) Elvezényellek az amerikai páncélosokat a Friedrich'slrassei álkelőhelvlö! j Nyugat-Berlin lakossága monstrációval akarta ki­megnyugvással értesült róla, kényszeríteni a Német De­hogy kedden elvezényelték a mokratikus Köztársaság ha­Friedrich-sttasséí átkelőhely tárellenőrző közegeitől, hogy köz.eléből az amerikai pán- minden ellenőrzés nélkül én­célosokat. gedjék át a ctvilruhás afne­Mint ismeretes, Clay tá- rikaiaknt az NDK fővárosú­bornok, Kennedy elnök nyu- ba. Amikor néhány nap gat-berlini személyes megbí- múlva a további provoká­zottja október 25-én Iátvá- Ciók miatt az NDK oldalán nyos katonai demonstrációt is felvonultak páncélosok, szervezett. Amerikai heli- Clay 2()Ó méterrel vlsszá­koptereket vezényelt a határ vonta páncélosait, majd sát­felé, majd páncélosokát ren- rakat veretett és parancsot delt a Friedrirh-sirassei át- adott, hogy a katonák a kelőhelyhez. Ezzel a da- közelben táborozzanak. mennyiség négyszeresét szál- da-géposik készülnek —J Utják ezekbe az országokba — a legtöbb esetben hosaz.ú­leiáratu kereskedelmi szer­ződések nlapán. 1960-ban a csehszlovák összklvltel 53 százaléka irányult az, ázsiai, afrikai és latin-amerikai ke­véssé fejlett országokba. Hogy ez mennyire jelentős eredmény, kitűnik abból is, hopv at iparilag fejlett nyu­gat-európai országok, mint például Anglia, Nyugat-Né­i:Szmokingban, korbáccsal egyébként két új személy-J gépkocsi-típus raintapéldá-J nya készült el. Az egyik az < Octavia—Touring 180, a md-J sik pedig a Fellciá Supet t Mindkét típusból rövidesen a} Bili és John magába roskadva ült és gondolkozott... piacra kerül az első széria. » v°lt min. A lapok azt harsogták, hogy az Egyesült Allamok­A a tmi a, , no*) Aei! ban megalakult a -békehadtest-. Fiatal amerikaiakat to­, •pnoipar imbz ev » boroz afrikai és ázMai munkára. hogy ott. majd népszerű­feladatai minden• sítséh az -amerikai életformát- és segítséget nyújtsanak jugat-Ne- Ldbö m7vülníkni' BraHslala','' A sajtó nefn fiaJnaUa 3 szavakat, mert valakik meg metortzág (de az Egyesült pTaha Brno és Kosice új', saj"áBák 8} ?én,zt/ A l8p"k '^"derJek, lelkesedtek. Államok is) összexportuk- lakónegyedei. Az ipari épít-' Idh'vasokat és Ígéreteket tettek. _ nak csak 40 százalékát irá- kdttek terén továbbra is a' 8,11,es John azol1üan mégsem tudta elszánni magat, nyitották az említett három knssat Kelet-szlovákiai Vas-» ho?y világrészben fekvő, elmaradt mű építése a központi fel-' y°'na fletukY országokba. Még egy adat- adat. Mint ahogvan az épít- lett volTn? v.all®*"!a, . „, „ . ., , T . ,, összehasonlítás a csehszlo- kezes egvik vezetószakem-' ~ Jd P?"zLf1i,ret"ek ot úramltóeti, élet ez. John?! vák export 13 százalékát tet here az elmúlt év októberé-; - kiáltott fel Bili a friss újságokat lapozgatva a báraszta­ben mondotta. 1962-ben el- lon- ~ N*zd 8 címeket1 -Együtt fognak elnt es aludni a készülnek az első gyáreqysé-' bennszülöttekkel!- — -önzetlenség és emberszeretet!-.. pek épületei — a nem szak-J A két derék fiatalember beszeszelt a wishkytöl, s erkölcsi emberei számára is érzékel-j kielégülésre vágyakozva, jól megverte a néger pincért. De ve. milyen hatalmas ipari' ^ az üzlet az üzlet. Még akkor is. ha ezért mosolyogni kombinát lesz az 1970-reJ ke8 az afrikaiakra és kezet kell szorítani velük. Hőseink teljesen elkészülő Vasmű ' ennélfogva azzal a szilárd elhatározással támolyogtak ki a A csehszlovák nép éict-J barljól. hogy átnevellk magukat és belépnek a -békehad­arról, mit is kap néhány af- színvonala természetesen a» Wstbe- Napokig kitartó edzést folytattak. Egyszer meg rlkui. ázsiai, illetve latin- ,,,,,, ó ób 'együtt is reggeliztek egy négerrel. amerikai ország az idén ' ' D^n a f " ' Artl amikor már megtanulták cipelni -a fehér ember Csehszlovákiától: növekszik ebben az evbon, tcrbét« s eJ tudtak menni a négerek mellett anélkül, hogy. A csehszlovák gépgyárak is. Várhatóan ez az életszint-* hangosan állatoknak nevezzék őket. kitört a botrány, az Egyesült Arab Koztarsa- emelkedés elsősorban a tar- — Tudod mik vagyunk? Bolondok, esztelen bolondok! a -békehndtestbe-. Ez túl nagy fordulat lett a központi 'fel-' vo'na életükben, ehhez ejjész beállítottságuknak meg kel­* I 1 ní4 tfAlmi) triílí a?t«\ía ték ki 1960-ban a gépszállít mányok, míg a felsorolt, fej­lett inaní nyugat-európai or­szágoknak, Illetve az Egye­sült Államok exportjának esupdn négy százalékát. Egy rövid felsorolás — üvöltött fel John s Bili elé tartotta az újságot. — Nesze, olvasd, mit írnak az igaz emberek! A kövémeredt Bili akadozva Olvasta: -A „békehadtest" n fehér ember érdekét szolgáló küldetéssé- változott. -A ..békehadtest" tagjait beoltják a faji elkülönülés és a kaszt­rendszer eszméivel- — ezt a címet adta a lap szerkesztőségi cikkéhek. S ez nem volt valamiféle senkiházi, felelőtlen fecsegés. A Pasadena Star News Című kaliforniai lap tudósítója. C. Flynn. maga járt El Paso (Texas) városában, ahol kiképzik a -békehadtest- tágjait, mielőtt útnak indítanák őket Afri­kába. A tudósító lelkendezve írta James Christenson pro­fesszor előadásairól: „A professzor azt ajánlotta a -békehadtest- tagjai­nak. hogy ne a -fehér vadász- álláspontjára helyezkedjenek a bennszülöttekkel szemben (-mégiscsak liberálisok- •— gondol la Bili keserűen), de nc engedjék meg a felesleges családiasságot sem. Megmagyarázta, hogy a bennszülöttek­nek nem lesz túlzottan jó véleményük a -békehadtest- tag­jairól. ha azok egyformán bánnak majd bármely osztályhoz tartozó emberekkel. Ennélfogva feltétlenül legyen inasuk. í-No, akkor meg maid megmutatjuk mi nekik- — gondolta Bili). Csak az európaiakkal és az állami hivatalnokokkal érintkezzenek. (Bili a fogát csikorgatta. Eszébe jutott -fra­ternizálása- a négerekkel). Vigyenek magukkal szmokingot. A szmoking a kaszt Jelképe a bennszülöttek számára". -No meg a korbács- — gondolta Bili. Hőseink már nem is olvasták tovább az újságot. Be­mentek egy üzletbe, szmokingot vásároltak és mindenesetre korbácsot is. , Most El Pasában tanulnak. Példamutató előmenetelt ta­núsítanak. T. Kolesznyicsenko

Next

/
Oldalképek
Tartalom