Délmagyarország, 1961. december (51. évfolyam, 283-307. szám)
1961-12-23 / 302. szám
3 Szombat, IMI. december 33. Befejezíe CTÍ ícrvél a vasöntöde A Szegedi Vasöntöde teljesítette az 1961. éri tervét. Tavaly 3600 tonna készáru hagyta el a vásbnlöde Tolbuhin sugárúti telepét, az idea 3100. Közel húsz százalékos termelési emelkedéssel mindössze 8 százalékkal növekedett a létszám, tehát a vasöntödében mini egy tíz száza lékkai emelkrdett a termeiéNagygyűlésen vettek részt a járás pedagógusai Aktuális kül- és belpoli- majd elemezte a XXII. kongtikai kérdésekről rendeztek nagygyűlést tegnap délelőtt a szegedi járásban tanító pedagógusoknak Szegeden, a Szabadság Filmszínházban. Rózsa István elvtársnak, a járási pártbizottság titkárának megnyitó szavai után Fehér Lajos elvtárs, az MSZMP Csongrád megyei resszus tükrében a személyi kvitusz káros következményeit. Fehér Lajos elvtárs válaszolt a járási pedagógusok számos kérdésére is, ma.id az oktatásügyi reform végrehaj-1 tásávak jelenlegi állásáról, s a reformmal kapcsolatos soron kővetkező feladatokról bizottságának titkára tartott nyújtott tájékoztatót. beszámolót, amelyben foglalkozott az SZKP XXII. kongresszusának jelentőségével ken.vség, s 1960-hoz viszo- | Beszélt többek között a benyitva két százalékkal csökkent a selejt. / ke megvédésének feltételeiről, a német békeszerződés megkötésének fontosságáról A járásban tanító pedagógusok nagygyűlése Rózsa István elvtárs zárszavával ért véget, ma.id ezt követően a pedagógusok közös ebéden vettek részt a Hungária Szálló éttermében. fi jövő művelt szakmunkásaiért Pedagógus kabinet nyújt segítséget az iparitanuló intézet tanárainak nevelő munkájához Szeged egyik legnagyobb munkájukhoz. De nemcsak a oktatási intézménye az ipari- nevelök, hanem a szülők is megtalálhatják itt az otthoni neveléssel kapcsolatos kérdéseikre a választ. "Kulturális nevelés a családban*, "Serdülőkről felnőtteknek*, "14— 18 éves gyermekek nevelése a családban*, "Öröm és gond a gyermek* és még sok, ehhez hasonló könyv található itt. Az esztétikai nevelés címfelirat alatt három könyvszekrény áll. A természeti, a művészeti és társadalmi élet szépségeit dokumentáló irodalmi ' művek, albumok sorakoznak ezekben a szekrényekben. A természet, szépségeit bemutató könyvszekíényben további csoportosítás található: barlangtól a csúcsokig, forrástól a tengerig, növény-, állat-, madárvilág, a halak élete, az ásványtan és a csillagászat irodalma található itt.. A társadalmi élet szépségeit dokumentáló vitrinben a múlt tanoncainak szomorú életét, a jelen és a jövő nagyszerű perspektíváját megörökítő dokumentumok állnak itt a nevelök rendelkezésére. tanuló intézet. Több ezer hatalt oktat, nevel közel száz szakoktató, pedagógus. A fejlődő technika egyre nagyobb követelményt állit az ipari tanuló-képzés elé • is, ezért az intézet pedagógusai igyekeznek sokoldalúan képzett szakmunkasokat nevelni. Ez természetesen nem egyszerű dolog, hiszen a tantárgyi órákon és szakmai gyakorlatokon a tantervben szigorúan előírt új ismeretekkel kell a jövő szakmunkásainak tudását gyarapítani. Sokat, vitatott kérdés pedagógus körökben, hogyan lebet az órákon a nevelés különböző céljait elérni, megvalósítani. Csinosan berendezett szoba A pedagógusok és a szakoktatók nevelőmunkáját igyekezett megkönnyíteni László Nándor, az intézet igazgatója, aki sok éves nevelői tapasztalataiból összegyűjtve pedagógus kabinetet állított fel a Móra Ferenc Iparitanuló Intézet Tolbuhin sugárúti részlegében. A kabinet csinosan berendezett szoba. Körben, a fal mellett könyvszekrények, tablók sorakoznak, az asztalokon pedagógiai, politikai folyóiratok, napilapok. Hatalmas zeneszekrény és televízió egészíti ki a kényelmes el (honi hangulatot keltő tana ri szoba berendezését. A neveléstudománnyal nem foglalkozó ember is rövid szemlélődés után képet alkothat a könyvszekrényekben. tárlókban elhelyezett irodalmi munkák, dokumenMáris mérhető eredménye van Szeptember elseje óta működik a pedagógus kabinet, de máris lemérhető eredménye van. Az iskolában a pedagógusképesítéssel nem rentumok tanulmányozása alap- delkező oktatók részére két ián a nevelés különböző te- pedagógiai szakkört állítottak fel. Valamennyi foglalkozást itt a pedagógiai kanak a természet szép megláttatósára. Sok érdekeset, szépet fedeztek fel a városban. s elhatározták: ezeket osztályfőnöki órákon, iskolán kívüli foglalkozásokon bemutatják majd ^z ipari tanulóknak. A kabinetnek rövid idő alatt jó híre alakult ki a szegedi pedagógustársadalom körében. Igen sokan látogatnak el az iparitanuló intézetbe és tanulmányozzák a kabinet felépítését, eredményességét. A vendégkönyvben sok elismerő ériékelés áll. Többek között Gál Géza, a Tanítóképző Intézet, igazgatója, a következőket jegyezte fel: "Megszemlélve a pedagógus kabinetet, csak elismeréssel nyilatkozhatom jó elrendezéséért és felmérhetetlen értékű pedagógiai hasznáért. A Tanítóképző Intézetben is megvalósítjuk*. Dr. Geréb Györfkv. a Szegedi Pedagógiai Főiskola "pszichológiai* tanára így nyilatkozott: A pedagógiai kabinet jelentős kezdeményezés. A pedagógus tudatosabban láthatja feladataink sokrétűségét és szerves egységét. A megoldás esztétikai szempontból is mintaszerű. A jól végiggondolt keretek lehetőséget biztosítanak arra, hogy a pedagógusok koncentrikusan bővítsék és további tartalommal töltsék meg a jól megalapozott kezdeti anyagot*. Horváth I,ászióné Közérdek ff tanácskozás Nagy lehetőségek mezőgazdasági tájkultúrák fejlesztésére A Dél-Magyarország szer- Ívesen lát. a telepítéshez a zamosabb idő kell, mégis kesztosege és a Délalföldi több mint ötezer holdas erdemes is és szükséges is Mezőgazdasagi Kísérleti In- balástyai Móra Ferenc Tsz. hozzákezdeni. Viszonylag vézet tegnap, pénteken köz- Indulásként 200 kataszteri gyorsabban tudnánk a fag; érdekű tanácskozást rende- holdra telepítenek új nagy- veszélyt elhárítani, 1a sikezett. az újságíróklubban. A üzemi őszibarackost, hogy riilne a fák ágaira a fagyok tanácskozás keretében Sze- mire a szétszórtan levő öszi- idejére vattaszerű műanyagged és a szegedi járás ter- barackfák már nem teremmelöszövetkezeteinek képvi- nek, illetve megcsappan terseiéi, valamint a kísérleti mésük. adja a finom gyümölcsöt. az ú.i telepítés. Elsősorban a szövetkezeti gazdák érdekében ez a helyes eljárás. Ásotthalmon, Mórahalmon, Zákányszéken, Rúzsán, C.sengelén és a járás tö'nb más községében kevés oz met az is, ha őszibarackfa, pedig az adott- természetesen intézet kutatói vidékünk mezőgazdasági tájkultúrái közül az őszibarack-, szamócaés rózsatermesztés kérdéséi vitatták meg, nagv hozzáértéssel és gyakorlatiassággal. Teremtsünk új őszibarackosokat őszibarack Az őszibarack és a szamóca termelésének több fontos, időszerű kérdéséről Visnyovszky Zsigmond, a kísérleti intézet kutatója, a burkolatot fölvinni ügy, hogy biztosítva legyen a fák Iclcgzcse. Ilyen irányban :s halaszthatatlanul fontos volna a kísérletek megkezdése, mert nagyon biztonságossá tenné a termelést. Nemcsak a fagy. hanem a szárazság is csökkentheti a termést. A szárazság ellen nyújt védelkoránérö, de exportképes, ságok lényegében ugyan- jó minőségű fajtákat terazok, mint Szatymazon. A mesztünk, illetve, ha a leközös gazdaságoknak nom hetöség szerint öntözünk, szabad ezt figyelmen kívül »Állalában fontos azonban. hagyniok, s helyes lenne, ha minél nagyobb arányban rózsa termelésről pedig Foki ah0S.v«n erre vannak törekIstván. a kísérleti intézet vesek ~ nagyüzemi őszibatudományos munkatársa tartott vitaindító előadást. A témákkal kapcsolatban fel rarckosokat hoznának létre. Életrevaló javaslat, hogv a falusi iskolákban — éppen J szólaltak: Ábrahám Mihály, 37 oktatásügyi reform végrehajtása során — a táj mea szatymazi Lenin Termelőszövetkezet elnöke, Bódi János, a MÉK" áruforgalmi osztályának vezetője, Boti a i Kálmán, a Szegedi Kertészeti Vállalat főkertésze, Brúder János kutató, a kísérleti intézet osztályvezetője. Kamenszky Béla mezőgazdasági szaktanár, a szatymazi őszibaracktermelés. egyik úttörője, , Komáromi Nagy A Móra zott. hogy tovabbra is olyan őszibarackokat termesszünk, amelyek versenyképesek a világpiacon, s szállításuk folyamatosan biztositható. A szamócatermesztés A .szamócatermesztésnek különösen a szeged—szőregi, zögazdasági kultúrájának valamint a marostői terülcmegfelelöen végezzék a pali- teken vannak hagyományai. technikai oktatást. Ez is A Délalföldi Mezőgazdasági hozzásegítene ahhoz, hogy Kísérleti Intézet a szamócau.i szakemberei nevelkedje- termesztéshez is "gyakorlati nek a helyi kulturáknak. mezőgazdasági Sándor, a balástyai Ferenc Tsz elnöke. A tanácskozás megállapította, hogy a termelőszövetkezetekben adottak a lehetőségek a. mezőgazdasági tájkultúrák előrehaladásához. A szegedi járás homokföldjein az ószibaracktermelés, Újszegeden, Szöregen a rózsalermesztés, a városban és környékén a szamócatermelés is nagy kincset jelent. A szegedi tárásban az őszibarack uralkodó gyümölccsé vált. A szegedi körzetben több mint egymillió őszibarackfa van. Idén a "„ MÉK 885 vagon őszibarackot "szibarackot. Nagyon ,o icnvett át belföldi és külföldi ne. ha a szövetkezeti gazdafogyasztásra. Az őszibarack ságok megismerkedhetnének — a hozzáértő, odaadó munka nyomán — magas jovesegítséget nyújt. Az inézetben az első éves megfigyeléseknél tartanak 19 olyan fajiánál, melyek közül néhány jobbnak bizonyulhat, mint a nálunk legerterjedtebb Madame Mout. A szamócatermelés is jól jövedelmez. S ahol lehetőség van rá, érA fogy és a szárazság ellen tanácskozás foglalkoaz őszibaracktermelés egyik alapvető kérdésével, a fák fagytűrésével is. Ez na- demes vele foglalkozni, gyon fontos, hiszen a fa- Nagyüzemben is bevált ez gyok mind felen, mind ta- ikersoros telepítés. Az ikervasszal nagy karokat tehet- SOrok 20 centire vannak nek az őszibarackosokban, egymástól, « széles sorok' Teendő kiválasztani azokat köze pedig egv méter. Ilyennz alanyokat, fajtákat, ame- formán a "művelés es a szelyek jóJ bírják a szélsőséges dés jól végezhető. A szamoevjaratokat is. Kutatnunk ra korai termesztésében jekell. hogy mit tehetünk a lentös a szerepe az üveg fagvállósáa növelésére az alatti haiiatasnak. valamint agrotechnika, fajtakiválasz- a lassanként tás. koronaformálás stb. javítása tekintetében. A Szovjetunióban is termesztenek teret hódító dásnak is. egyre nagyooo fóliás megöl* delmet ad, s a jó fajták minden mennyiségben eladhatók külföldön is. A híres őszibaracktermelö községekben is — például Szatymazon és Balástyán — fontos a nagyüzemi őszibarackosok telepítése. Nagyon heTöbb lenne a rózsa, ha... Az utóbbi években nem haladt előre Újszeged és vidéke rózsatermesztése. A rózsa termesztés pedig szintén jó hasznot jelent. Tcr. , . mesztésének akadályozója, hatnak, Lehetseges, hogv ep- hogy értékesítése a kercskepen ennek nyomán sikerül- delmi szervek részéről nem ne a nekünk legalkalmasabb eléggé összehangolt. A róa szovjet öszibarackfajtókkal. azokat kísérletbe állitfagyálló fajtákat meghonosítani a szegedi körzetben. Az ilyen kísérletekhez hru: röleteiröl. Kézikönyvtárt rendeztek be a nevelők részere. A neveléstudomány különböző ágai szerint —pedagógia. módszertan, lélektan, esztétika, logika, didaktika — csoportosították a könyveket. % fi szülök is választ kaphatnak kérdéseikre A könyvekből a pedagógusok sok hasznos tanácsot, módszert kapnak nevelőbinetben tartják, ahol gyorsan , igen maradandóan megismerkednek a neveléstudomány "csontvázával*, melyre lehet építeni. Legutóbbi foglalkozáson az esztétikai nevelésről volt szó. Ezen arról vitatkoztak a szakoktatók, hogy Szegeden milyen lehetősége van egy pedagógusJanuár 1-iőI Szegeden készítik a neonok üregbe tűit Mi a különbség rt neon és a fénycső között? Miért rosszak a fényreklámok? Fiatalok tanítómestere Baria István, a legidősebb mestere. Szegedi Papucskésziíö Szövetkezei Jól ismeri a hagyományos szakma minden fogását. KCZF alatt tíz fiatal sajátítja el a szegedi bársony papucs készítését. Nagy türelemmel es a szakma iránti szeretettel foglalkozik az ipari tanútokkal ,Az Oskola utcai új hazak mellett egy renovált régi épület homlokzatán szerény felírás díszlik: Fővárosi Neon. A budapesti vállalat szegedi kirendeltsége ez. Az itt dolgozó két szakember, és három segédmunkás szereli, javítja egész Csongrád, Békés és Bács-Kiskun megye déli részén a neoncsöveket, feliratokat, reklámokat, neondíszítéseket. Elöljárójában mindjárt el kell mondanunk, hogy a neonok egyáltalán nem azonosak az utcán, munkahelyeken használatos erős és kellemes világításit fénycsövekkel: ezeknek fényét az elektromos ív és a csö porozása i adja. alacsony — 220 V — í'eszülség mellett. A neon I viszont más. — az üvegcsövet vákuum szivattyúzás után gázzal töltik, és ez ad| ja a fényt, nagy feszültség — 2000-től 10 000 voltig — hatására. A neon mégis alkalmas világításra. A Széchenyi téri ! Csemege eukcrkauzletben pél! dául új, belső neon-világúast i szereltek fel nemrégiben. Nagyszerűen lehet alkalmazni rejtett világításra, bár általában erre a célra kevésbé használják. Ezek után most már arra voltunk kíváncsiak, vajon mi okozza a szegedi neonfeliratok, hirdetések meghibásodásait, és miért tart a javítása — az. eddigi tapasztalatok szerint — olyan sokáig. Világos és elfogadható feleletet kaptunk. A csövek végén elhelyezett elektródák — amelyek létrehozzák a fényívet — közel vannak a betűk hátlemezeihez és a hideg-meleg hatására elrepednek: esic sötétbe burkolózik a felirat. A meghibásodott betűt ki kell cserélni. Igen ám. de ezeket Budapesten készítik, Felküldik a rajzot, és amíg ennek alapján az új hajlított cső visszaérkezik, egy kábellel összekötik az egész feliratot. Ilyenkor fordul elő. hogy egy vagy több betű kihagyásával érthetetlen felírás világít az éjszakában sokszor heteken át. Mert esetleg üt közben ismét eltörött a betű, es elölről kezdődött az egész kórforgás, Sokszor a javítást sem rendelték meg időben az illető vállalatok. Ez is késleltette a hiba megszüntetését. A Klauzál téri Totó-Lottó tetóhirdetést például nem a Fővárosi Neon készítette. Kezelését a közelmúltban vették át. Sikerült is azóta a hibás betűket kicserélni, és a Takaréktár utcában a "Takaréktár* feliratot is kijavították. A város szempontjából igen örvendetes hírt is közöltek: az új évben, január 1. után már Szegeden készülnek az üvegbetük. A kirendeltségen nagy átalakítások folynak, már létrehoztak egy üvegtechnikai műhelyt ahol nagyfeszültségű vezérlőasztalt, transzformátort, próbafülkét helyeztek el. Itt a fehér, sárga és piros színű üvegcsöveket gázmclegítéssel hajlítják a rajz szerinti megfelelő formára. Január 1 utan tehát, ha Szegeden meghibásodik egv- neon betű. nem kell Budapestre küldeni. M, T. zsatövek külföldi eladasával az AGRIMPEX. a vágott rózsa eladásával pedig a HÚNGAROFRUKT foglalkozik. Ez a kettősség semmiképpen sem életrevaló. Feltétlenül helyes lenne a nagyobb export és a rózsatermesztés szempontjából, ha a rózsatövek és a vágott virágok külföldi eladásával egyaránt a HÚNGAROFRUKT foglalkozna. Ezzel a külföldi értékesítés nagyobb teret kapna, s ez a gazdaságoknak is és az országnak is javára válna. Szükséges lenne szaporítóanyag-telepek megteremtése, ahonnan a szükséges szaporítóanyagot egységesen beszerezhetnék a gazdaságok. A rózsa betegségek elleni védöszerek biztosításában Ü előbbre kell _ lépnünk. Nagyon jó, hogy a kísérleti intézetben 250 fajta rózsával végeznek fajtakísérletet, gyakorlati hasznosításra. A városban és környékén a Szegedi Kertészeti Vállalat, foglalkozik legnagyobb területen rózsatermesztéssel. A vállalat 1963-ban — rt szabadtéri játékok idején — rózsakiállitást és bemutatót kíván rendezni. Előtte is helyes lenne azonban — állapította meg a tanácskozas —, ha a vállalat rózsakertet létesítene, amelyet a szakembereknek, a város lakóinak s a Szegedre látogatóknak egyaránt bemutathatnának. Fel* tétlenül helyes lenne, ha a terek, utcák virágositásakor minél tóbb rózsát ültetnének, hftzen ez a virág 13 szegedi jellegzetesség, s nagyon szép.