Délmagyarország, 1961. december (51. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-16 / 296. szám

Szombat. 1P91. iWcmber t«. 2 (folytatis nt 1. oldalról.) Megkezdődött az országgyűlés új ülésszaka ben kivételesen az egy év­nél hosszabb. közlésével beruházás, vagy vényes lehetőséggel hogy nel de a két évet hitel engedélyezéséért, börtönbüntetés helvett javi- mee nem haladó szabadság- illetve gazdasági terv jóvá­tó-nevolö munkát alkalmaz- yeszté,i végrehajtását is fel- hagyásának kieszközléséért, zanak. Ez igen jó eszköznek Veszthesse. latszik a kisebb súlyú bün­tettet elkövető dolgozók megjavítására, a további helytelen magatartástól va­ló visszatartásra. A javaslat ezért a javító­nevelő munka alkalmazá­sainak lehetőségeit kiszé­lesíti. Meg kell azonban jegyezni, hogy ennél a büntetésnél a Ebben az esetben azonban a próbaidő nem három, hanem öt év. — Uj rendelkezése a tör­vénynek, hogy az a magyar allampolgár, akit külföldi kémszervezet beszervezett, nem büntet­hető. ha azonnal és önként jelentkezik a hatóságoknál és a kémszervezettel való ranyt okoztak hogy a bűncselekmény el- sére vetemedik, hogy cse- hozzászólásában utatt a tör­követéset rövid időn beltil lekményéért felelnie kell, vényjavaslat néhány alap­elkerülhetetleniil követi a és ha a bírúság szabadság- elvére, majd Nagy Mária, felelősségre vonás, a bünte- vesztésre ítéli, úgy azt ki is dr. Bárczi Gusztáv, Varga lés — ez jelentős mértek- kell töltenie. tstván. Kaszás Imre és Ke­ben csökkentheti a bünö- — Tisztelt Országgyűlés! leti Ferenc képviselők szó­Z('st. * Abban a szilárd meggyőző- laltak fel. Valamennyién el­Ebből le lehet vonni azt désben javaslom a Magyar fogadták a törvényjavasla­másik következtetést is, Népköztársaság büntető tör- tot. i jelentős, vagy szá- hogv a tettesnek tudnia kell, vépykonyve javaslatának el- Az elhangzott felsznlalá­ö gazdasági hát- hogy az általa elkövetett fogadását és törvényerőre gokre Nezva! F valamint a beruházási és a pénzügyi fegyelem megsérté­se. stb. Ezeket a magatartásokat a javaslat esak akkor bün ieti, ha mottevő bűncselekményért nemcsak emelését, hogy Tehát lehetővé teszi, hogy a meS fogják büntetni, hanem csekély jelentőségű eseteket köteles lesz ezt a büntetést fegyelmi, vagy szabálysérté- ténylegesen kiállni. Az Igaz­si úton bíráljak el. ságügyminisztérium ezután A gazdasági életben esak olyan elítéltek ügyében hangsúly nem a munkabér kaPosolatát _ mielőtt barmi- vannak azonban olyan ne- tesz kivételesen kegyelmi csökkentésén, hanem az yen kémtevékenységet foly- gatív jelenségek, amelyek előterjesztést, akiknek Sze- gazdasági rendünket, elítélt munkahelyén a dol- 'at°tt volna — teljes egészé- elsősorban nem a népgazda- hv lyj körülményeiben az ' hogy védelmezzék az állam­gozok kollektívájának ve- ben feltúrja. ság, hanem a társadalom ítélet meghozatala után állt polgárok életét, egészségét le szemben érvényesülő A büntető politikánk foko- egyes tagjainak, a tbgyasz- be olyan változás, ami indo- és jogait, hogy elősegítsék a nevelő erején van. zo" érvényesülését célzó új toknak az érdekeit sértik, kolttá teszi büntetésük egy szocialista törvényesség és Ezért a javító-nevelő mun- rendelkezések közül kieme- ilyen elsősorban az üzérke- részének próbaidőre váló' jogrend további megszilárdí­ka azzal válik majd még ha- lem mé« a társadalmi tulaj- dés, ami alaiaban véve kapi- felfüggesztését, Vagy 'élengé- tásat hazánkban, (Nagy taps.), lékonyabbá. ha az üzemek- d,,n és * személyek javai el- talista jellegű ge/.dasagi te- d<*!fj ... ' ' * , ^ Nezvál Ferenc beszéde ben. intézményekben a tár- leni büntetlek körében be- vekenyseget jelent a s/.ocia-' NépkoztánátRaerunkban tud- után" Molnár Erik. az or­sadalml szervek és maguk a. vezelésré. kerülő úgynevezeti lista gazdálkodás,, formái -•'•jj ág dolgozók az eddiginél sokkal nagyobb figyelmet fordíta­nak az ilyen elitéltek neve­lésére. . . — Jelenlegi jogunk szerint csupán az egy évet" meg nem haladó tartamú börtön­büntetés végrehajtását letfet háromévi próbaidőre fel­függeszteni. A felfüggesztett börtön­büntetés hatása 'tekinteté­hen altaláhan jó tapaszta­latokra tet titok szert, ezért a javasyfat lehetővé te­szi. hogv a bíróság különös méltánylást érdemlő körül­mények fennforgása esetér tevékeny megbánás intézmé- között nyét. Ennek értelmében Az a javas|at. a büntetés korlátlanul megfelelően szigorú biin­ciyhithetó. . sőt különös letés alá vonja, méltánylást érdemlő eset- — A gazdasági életbea hen teljesen mellőzhető is mutatkozó korrupciós . jeleiv lesz ha az elkövető — mielőtt nla kell mindenkinek, aki bűncselekmény elkoveté­Ferenc igaz­HH^H ságügvminiszter ez az új törvény alkalmas Megállapította, hogy a hoz­eszköz lesz nyomozó ható- 7ász.ólók helveslik és elfo­ságaink és bíróságaink ke- gadósra ajánlották a tör­zében arra. hogy a búnö- vénvjavaslatot, ezért kérte zőkk»l szemben megvéd- az országgyűlést, hogy azt jók áRaml. társadalmi és emelje törvényerőre. A miniszter zárszava után az országgyűlés a Magyar Népköztársaság büntető törvénykönyvéről szóló törvényjavaslatot a jogi és igazságügyi bizottság által előterjesztett módosító ja­vaslatokkal együtt általá­nosságban és részleteiben egyhangúlag elfogadta. S7ápgv01és jogi es igazság­ügyi bizottságának előadója A mezőgazdasági termőterület védelme Ebédszünet utón az or- zedos akadályok hárultak el sz 'ggyülés megkezdte a me­segek ellensúlyozása,;a a ja- ^^^ö -/—hangolt, egységes ta­vaslat külön rendelkezést földek védelméről szóló tör- - lajvédelmi munkák elől. cselekményét felíedé/ték 1la.rtal[n?sl a gazdasági téren vényjavaslat tárgyalását,. El- Minden talpalatnyi földet egtéríti és J,;leatkezo ^togetesre. E s*nek Losonczi Pál földmű- _ .a volna — a kárt megtérni e-. gzerint cselekményét a hatóságnak bejelenti. amely arra alkalmas szólalt be kel] vonnunk Ez a rendelkezés kétség­kívül nevelő hatású lesz és egyben célszerű Is. meri megszünteti a felesleges eljárásokat. velésügyi miniszter három évig terjedő sza- fel. , hadsa-ívesztéssel ' bünte- — .Régi közmipndás sze- gazdásági lendö. aki állami vállalat- rint: — mondotta «— a pa. 4 **—"""" gának meghatározásakor feltétlenül figyelembe kell maid venni a mezőgazda­sági termőterület védel­mének nagyon fontos ér­dekeit. A talaj termőképességének kell vonnunk a mező­termelésbe. A növelésére a szocialista nagy­termőterületek jó kihaszná- ÜZPm hivatott és képes. A népgazdaság érdekeinek hatékonyabb védelme „ilT.fe JÍM u -* ™ feevp'ernrp' a d°íf?zdk 7 el" spk mások szellemi alkotó­fe vrau Jellrz0 VOna? "n-rrbar V"eWk - foko- sf!!™k- különösen újítésal­7 '°!lytt*t" h"*v BZ pdT felelősségére van szük- nak érvényesítését attól tet­dlginél hatékonvabban vedi ség. állami, társadalmi és gazda- Ezért e törvénynek Is rá sági rendünket és fokozott kell szorítania a gazdasági védelemben részesíti a xzo- vezetőket a fegyelem be­cialrsta gazdaság fejlődését, tartására és betartatására, másrészről pedig ugyancsak A javaslat a tervgazdál­nagyobb védelemben rész.esí- kodás' érdekeit sértő' irtaga­nal. egyéb állami gaz- raszt boldogulásának, ered,- fásának, az ésszerű talaj­dáikodó szervnél vagy ményes mókájának alapja gazdólkodásnak egv időben szövetkezetnél betöltött ég szülőanyja a termőföld. , , , , munkakörében kötelességé- Amíg sok" millió' lösporcól-'Ket Iontos feladata van. Az nek megszegéséért előnyt lón folyt a gazdálkodás, a egyik az, hogy megakadó­kér, kövelel, vagy fogad földterület megvédése és lyozzuk a termőföld további el. állandó javítása a parasztok csökkenését és — Az utóbbi években ta- egyéni gondja-baja volt. pasztáiható volt. hogy egye- Ma cz a gond ^ kőtele,- juk ki. Az ipar, a közieke- , ség _ a termelési viszo- dés fejlddé8P és a szociaiist3 * - "dk «egítségé­nvok megvaltoztatasaval — , , . , a szocialista közösségre mezőgazdasági nagyüzemek hárul. létrehozása természetszerű­' - • . leg A termőföldet,, állandóan ték függővé, hogy annak dí­jábőil valamilyen formában részesedjenek. A javaslat BZ említett ká­ros magatartást tanúsitó­a meglévőt legcélszerűbben hnsznál­btzonyos mennyiségű A törvényjavaslat ezeknek a feladatoknak a végrehaj­tására teremti meg • , le­hetőségeket. A mi teendőnk pedig az. hogy ezeket a lehetőségeket — a tudományos ismeretek védenünk és óvnunk "kell. a föIdterJlet elvonásával járt ti a társadalom egyes tgg- tartást. konkrét "káros meg­jait a bűnözőkkel széfnbén nyilvánutósban vonja bün­vel — kihasználjuk és akadályokat elhárítsuk a mezőgazdasági termelés fej­lődésének útjából. Kérem a tisztelt ország­gyűléstől a mezőgazdasági rendeltetésű ..földek védelmé­A fogyasztók, a' dolgozók érdekét szolgálja a vásárlók megkárosításának nevezett új 'oűntetti tényállás is. Ezt Gyorsan fejlődő- Ttépgtrídásá* tetés alá. Ezek' közül kíeme­gunknak jelentős károkat lem okoznak a törvényben . nép- a pazarló gazdálkodásnak gazdaság elleni bűntettek nevezett új bűntettl tény­cím alatt szereplő bűnös ma- állást, gatartósok. Ezen a területen amely azokat fenyegeti bün- <szok követik el. akik a ke­gyakran több százezer forin- tetéssel, akik az ésszerű tos, sót milliós károkról van gazdálkodós követelményeit szó. súlyosan, vagy rendszeresen A bűnügyek iratai arról megszegve jelentós pénz-, tanúskodnak, hogy a gaz- anyag-, energia- vagy mun­daaági életben Igen gyak- kaeröpazarlással járó gazda­ran segíti elő a bűnözést sági tevékenységet a laza ellenőrzés, ki. a bizonylati fegyelem fogya- Hasonlóan büntetést ér­tékossága, egyes vezetők el- demlő magatartás a nép­néző magatartása. Egész gaz- gazdaság szerveinek meg­dasági életünkben nagyobb tévesztése valótlan tények termékenységet s fokoznunk: és jár. Nem mindegy azon­kat új bú'ntetti tényállás hogy rajta minél előbb • vi- ban,., hogy mekkora ós mi­beiktatásával három.évig RRIG*ó szocialista mezőgazda- Iyen minőségű földet VCK .^A^F^-.W'A®*.^''"^ terjedő szabadsagvesztes- sagöt teTétrithessünk. . . . ről szóló törvényjavaslat .„, .. ..." . . nuhk el a mezőgazdasági ,, . .. ,, «él fenyegeti. ; . - - . . .. .. . megtargyalasát es eJfogadá­sát — fejezte be felszólaló­ágvesztés- ^J^.UIIUIUJU,,,,. • - BuWt a A kormány fontos felada- termeléstől, láfíók tekinti, hogy" a me­zőgazdasági üzemeket inesszt-menősn .segítse . a termőföld fokozott védel­mében. reskedelemben hamis mérés­sel, számolással vagy az áru Ezt a célt szolgálja a most minőségének megrontásával beterjesztett törvényjavaslat károsítják a vásárlókat. A a mezőgazdasági rendeltető-­törvényjavaslat készítésekor sű földek védelméről. tehát figyelemmel voltunk a Sokszor az egyoldalú szem- , ád megyei képviselő szólalt fejtenek gazdasági élet különböző ne- lélet vagy egyszerűen a n,- ­gatív jelenségeire, az ezek- nemtörődömség miatt a leg- elsőnek. Nagy jelentose­kel kapcsolatos jelzésekre, az jobb földekre telepitettek gűnek, fontosnak mondta a egészséges közvéleményre, és ipftri üzemeket, új- iigemi törvényjavaslatot, amely Az új létesítmények he- sót Losonczi Pál földműve­sének és területi nagysá- lésügyi miniszter. (Taps.) Katona Sándor és Lele Ferenc Csongrád megyei képviselők felszólalása minőségű szántóterületet biztosithat a jelenleg ki­használatlanul álló termő­föld megfelelő hasznosí­tása. \ A Csongrád megyei képvi­A törvényjavaslat vitájá­ban Katona Sándor, Csong­n gazdasági szakemberek központokat — jóllehet a eKy£éeesen szabályozza a selőcsoport nevében a törT Z. ..1.11 . i 1 Izöuol eclelrn 1 rtiron rfAViVl 0 * • , ..xl n t -11. '1 megfontolt javaslataira. Az ittas állapot nem csökkenti a büntetőjogi felelősséget — 'A javaslat fontos ren- A miniszter a továbbiak- vetkezmények alkalmazása a delkezeso az ittas állapotban ban kiemelte: míg anyagi bűnözés elleni küzdelemnek közelben sokkal gyengébb " . \ vényjavaslatot elfogadU és minőségű talaj is rendelke- mpzö«07dnsá>o fndft't*tfS" az országgyűlésnek elfoga­zésre állt volpa ilyen célok- földek védelmét, hasznalatai. dáara „jánlotta. ra. és az üzem sem került volna hátrányosabb helyzet­be. Ugyanezt tapasztalhattuk számos esejben szőlő- és gyümölcstelepítéseknél is. megfelelő „ FuUaSUlt » vitában Eerenc Csongrád megyei Lele elkövetett büntettek rúbb megítélése. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a bűncse­lekmények jelentős részet követik cl alkoholtól be­folyásolt állapotban. azigo- büntető jogszabályainkat ez idó szerint több mint 850 pa­ragrafus foglalja magába, addig az új javaslat összesen 3-10 paragrafust tartalmaz — tehát lényegesen közért­.Nagyon jelentős :fehát, hogy a büntető törvénykönyv .mi­hetöbb, s könnyebb clitp­zodást biztosit. . ... ,.- ... Az új (jüriteto törvény­lappén értékeli az ilyen cse- kön alapVetf-, célja _ foly­k.cmenyeket es milyen bun- mta a miniszter _ hogy tétessél fenyegeti azokat. Ja- minden rjlenst.ges támadás­vaslatunk kimondja: ^ s2emhen hozzájáruljon ónak az a körülmény, hogy a népköztársaságunk rendje- _ A jövőben még foko­tettes a cseiekmenyi onm- „ele vedelméhez es veaeimei zoMabb szerepe lesz ebben nem egyetlen és nem iö eszköze. Igen nagy jelentősége van a megelőzésnek, az .állapi­polgárok fegyelemre neve­lésének, valamint az olyan okok ki­küszöbölésének, amelyek le­hetővé teszik, hogy egyesek bünóselekményt kövessépek el A bűnözés elleni küzde­lemben — főleg a megelő­zésben — fontos szerepe van minden becsületes dol­Meg kell értetnünk min­denkivel — és erről a tör­vénytervezet is gondosko­El fogadása és végrehajtása hozzájárul k^pvVselő Ts. aki "elmondotta' második ötéves tervünk hogy a Duna völgyében 49 mezőgazdasági feladatai- ezer 858 hektár, a Tisza és nak eredményes megváló- a mellékfolyók völgyében 105 sitásahoz. e7*r 807 hektár az arterü­let. amely a Vízügyi Főigaz­vcniíjciycici. i." , , . dik. —,. hogy a niezögazda- . zu . P. számos peldat sorolt gatóság. az Országos Erdő­sági hasznosításra • alkal- -fel, amelyek azt mutatják, gazdasóg, valamint állami mas fölrlek védelmét, a hogyan csökkent Csongrád gazdaság0k és termelőszö­népgazdaság érdekeit á megyében az utóbbi időben vetkezetek használatában, il­letve tulajdonában van. Egy részét hasznosítják, más ré­« „ »ze viszont parlagon hever. természeti erők talajpusztí­tó hatása elleni munka és a talaj termőképességének fo- ami szintén csökkenti a me­. zőgazdasági művelésű terü­helyi, üzemi érdekek rölé "a szántóterület, kell helyezni. Csongrád megyében Igen Másik fő feladatunk: a gyakori például a két-há­romholdas tanyatelek. bajából eredő ittas alla- nyújtson az állampolgárok- a neveiőmunkában a társa- A talajvédelmi munkák ielet Gyakori az is, hogy a pótban követte cl. bünte- nak is a személyüket és jo- dalmj sze,-vezeteknek, első- szükségességét saját kárukon termelőszövetkezetek, illetve töjogi felelősseget nem gaiKat sértp bármiféle tárna- sorban a társadaimi bírósá- tapasztalták annak idején a tanyaközpontok kialakitó­^^aéiljll moha. - v . ; . goknak. H"ml,r>t ^ "Itnnomoirna vi- z csökkenti. Az ittas állapotban elköve­tett bűncselekmények szigo­rúbb megítélésében, vala­mint a büntetés végrehajtá­sa során alkalmazott kény­szerelvonó kezelésben — a javaslat számos más rendel­kezéshez hasonlóan — a bűn­cselekmények megelőzésére si tételeit. Messzemenő nevelő hatást fejtenek ki bíróságaink Is, amikor a bűnösökkel szem­ben alkalmazzák a büntetést. TI' u imlnmint Nevelőmunkát fejtenek ki Maga a törvény nevelő ha- _ A t:,rvényesség szigorú tást is gyakorol, amikor betartásának a követelmé­megbatarozza a bűncselek- nyei szüksé8essé teszik, hogy menyeket es azok büntete- még lovább javítsuk a nyo­mozó hatóságok és a bírósá­gok munkáját. A tényállás helyes megál­lapítása érdekeben növel­ni kell a tárgyalásokon a népi ülnökök aktív köz­reműködését és adott eset­ben fokozottabban kell dombos és futóhomokos vi- a ^Hi dékek egyénileg gazdálkodó séval elbontott tanyak tel parasztjai. A kisparcellás Fontos tehát, hogy a hul­lámterek rendeltetésszerű használata és hasznosítása megoldódjék a törvényja­vaslat jogerőre emelkedése után. A törvényjavaslatot keit nem hasznosítják meg- Süőta, felelően. Állami gazdaságok, terme­lőszövetkezetek évekig ki­használatlanul hagyják ezeket a területeket. is. ailimu^nim -u készítő eljárás és még inkább való gondoskodása jut kife- n büntetés végrPhajtasa ide­jezesre. _ jén. a szocialista állanban Ez egyben a csaladok vé- azorlban a büntetőjogi kö­delmét is szolgálja, mert lehetővé teszi, hogy az A bűncselekmény elkövetőjének ilyen emberek büntetésük le- felelnie kell tetteiért töltése utan korábbi, káros szenvedélyüktől megszaba- A büntetés kiszabásánál lensége, nem. pedig a szigo­dulva. családjuk és a társa- abból a lenini tanításból rúsága az, amj a. "megelőzést dalom hasznos tagjaivá vát- kéli kiindulnunk, hogy a szolgálja.... ' . " , . . hassanak. büntetésnek az elkerülhetet- Ha' tudjak az emberek, fokozott segítségevei gazdálko­dásban azonban erejük szétforgácsolódott, - nem volt lehetőség átfogó, át­gondolt Iniézkedésre; — de ha próbáltak is vala- Szóvá tette, hogy a mezei mit tenni, az a számtalan dűlőutak. földutak szélét igénybe venni a modern nehézségen legtöbbször meg- nem hasznosítják megfole­kriminatisztikai eszközöket bukott A kisparaszti gazdái- 16en- Pedi8 iSen előnyös len­kodás anyagi erői sem tet- ne az utak mentén akac~' ték lehetővé átfogó talajvé- va8-y nyárfót ültetni­delmi intézkfidéaek .végrehaj- A föId szeretet*j megfelelő tását kihasznalása igen fontos áz. ""Must. a nagyüzemi táblák." PáraszM- életformában is. kia'Iákulásáváí — "á'z állam Egyedül Csongrád niegyé­évtl- ben 10 000—12 000 hold jó Ezután az elnöklő dr. Be­resztóczy Miklós javaslatot tett a szombati ülés napi­rendjére. Az egyhangúlag el­fogadott napirendi javaslát szerint az országgyűlés szom­baton délelőtt 10 órakor kez­dődő ülésén folytatja a me­zőgazdasági rendeltetésű föl­dek védelméről szóló tör­vényjavaslat tárgyalását; na­pirenden szerepel továbbá az erdő- és vadgazdálkodásról szóló törvényjavaslat tárgya­lása, a legfelsőbb bíróság el­nökének beszámolója, vala­mint interpellációk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom