Délmagyarország, 1961. december (51. évfolyam, 283-307. szám)
1961-12-01 / 283. szám
s Péntek, 1001. llftCCBlbíff Kapcsolatot teremtenek az odesszai színház fiataljaival — Ajándékműsorokat adnak a szegedi színház kiszesei A Szegedi Nemzeti Szín- foglalkoznak az új darabok rül az SZKP XXII. kongház KISZ-szervezete mind- bemutatóival, a színészi tel- resszusa anyagának megbeössze másféléves múltra te- jesítményekkel, kritikailag szélesére is. A politikai előkint vissza. Ez idő alatt az értékelik a bemutatott mű- adásokon, vitákon kívül ifjúsági szervezet a pártszer- veket. Ezenkívül rejtvény- rendszeresen tartanak szakvezettel közösen irányította pályázatot írnak ki. mai megbeszéléseket. A színf, . ház KISZ-szervezetének Hasznos Viták munkatervében többek kö. • , , , zött szerepel egy zenetörtéA színház KISZ-fiataljai neti elnada.sSorozat megrenelhatároztak, hogy Szeged dez^e is Néhány, eddig a testvérvarosanak. Odessza- ^ szfnh4zban ^ nem riaság átszervezésének ide- nak színhazaval kapcsolatot mutatott operat hallgatnak ján ellátogattak Csongrád teremtenek. Rövidesen meg- majd meg az i{jÚ5ági szpr_ a fiatal színészek, műszakiak szakmai, politikai nevelését. Igen szép eredményt értek el. Baráti kapcsolatot teremtettek munkásfiatalokkal. A fiatal művészek a mezőgazmegye községeibe és műsor- írták az odesszai színház ral szórakoztatták a dolgozó- Komszomol szervezetének a kat. vezet tagjai, s egy-egy karmester ismerteti a szerző Feladatok levelet, s ebben kérik a életét ^ tevékenységét. Legszovjet színeszeket, reszlete- közelebb orf: A h(>ld cfmű operáját hallgatják magnetofonfej vételről. meg A továbbiakban ls nagy gondot fordítanak a színház fiataljai a munkásfiatalokkal kiépített kapcsolat erősítésére. Rövidesen felkeresik az üjszegedi Kendersen számoljanak be a színház életéről, a fiatal művéA színház kiszesei gyak- szek tevékenységéről. Egyran látogattak el testvér if- egy jólsikerült színházi pro- Kapcsolat júsági szervezetükhöz, az dukciót magnetofonszalagra . . . . Újszegedi Kender- Lenszövő vesznek fel, ezt elküldik a munkásfiatalokkal Vállalathoz. Itt nemcsak Odesszába, s kérik, ugyanajándékműsorral köszöntöt- ezt tegyék meg a komszomoték az élenjárókat, hanem listák is, megismerkedtek az üzem Nagy gondot, fordít az új fiataljainak munkájával, éle- vezetőség a színház KISZtével is. fiataljainak szakmai és poAz elmúlt napokban tag- litikai nevelésére. Elhatá- _ u , ,,.,, . , . , gyűlést tartott a színház if- rozták. hogv a nem művé- lenszövő Vállalat kezeseit, júsági szervezete, s itt űj szí állományban levő fia- kf7As PfoKramot dolgoznak vezetőséget választott. Ti- talok részére ifjúsági stúdiót kl az e^úVmúkődére Nagy boldi Mária KISZ-titkár ve- állítanak fel. Itt rendezői S°ndot ford,J a KlSZ-szerzetésével azonnal összeült az felügyelet mellett a színját- vezeT: s egyben védnökségét új vezetőség, s munkatervet szás alapelemeivel ismerked- jK, yallal az Ujsagiro-MSZBT készített. nek majd a műszaki kisze- klubban havonként rendszeAz élső legfontosabb fel- sek. Nem új kísérlet már ,, m?©"rtr>tt ifjúsági adatként jelölték meg a Szegeden, de a színház ki- ajandekmusor megrendezése szervezeti élet megerősítését, szesei most ismét fel akar- fplett. az egységes kollektíva kiala- ják újítani az úgynevezett A szegedi üzemek élenjákítását. Elhatározták, hogy kísérleti színpadot. Ez az if- fő KTSZ-fiataljait köszöntik a színház társalgójában jú színészek dobogója lesz, özekkel a műsorokkal. LegKlSZ-faliújságot szerkeszte- ahol elsősorban szegedi írók közelebb december 9-én a nek. s ennek útján is min- műveit mutatják majd be. szegedi üzemek ifjúsági szodenről idejében tájékoztat- Rendszeresen potitikai vi- cialista brigádok tagjainak ják a KISZ-tagságot, vala- tákat rendeznek, az elképze- adnak színes, érdekes, tarmint a szervezeten kívül ál- lés szerint meghívott elő- talmas ajándékműsort, ló fiatalokat. Rendszeresen adókkal. Rövidesen sor ke- H. Zs. Újfajta porcelánét kerámiatárgyak A Belkereskedelmi MinisztériuA'. az Építésügyi Minisztérium Finomkerámiaipari Igazgatósága és az Iparművészeti Tanács csütörtökön sajtótájékoztatót rendezett abból az alkalomból, hogy elkészültek a porcelánés a kerámiagyárakban azok a legújabb ajándéktárgyak, amelyek december 1-től már kaphatók lesznek. Mint a sajtótájékoztatón elmondták, évente átlagosan 40—60 százalékkal növekedik a porcelán- és ajándéküzletek forgalma. Az eladott porcelánéi kerámiatárgyak nagy része azonban mindeddig giccses, színvonalatlan alkotás volt. Az idén a Belkereskedelmi Minisztérium, hogy ezt megszüntesse, rendeletet hozott, amely kimondja: csak olyan ajándéktárgy kerülhet forgalomba, ami előzőleg az Iparművészeti Tanácsnál, illetve a Képzőművészeti Alapnál "Vizsgázik*. Az év eleje óta a hollóházi, a herendi, a pécsi, a kőbányai és a budapesti porcelángyár űj termékei közül A szegedi egyetemi hallgatók 10 napos falusi gyakorlatra indultak A Szegedi Tudományegye- falvak általános politikai, temen eredményes reform- gazdasági, kulturális életékisérleteket folytatnak, hogy a hallgatókat már a tanulmányi idő alatt megismertessék a gyakorlati élet kérdéseivel. Ezt szolgálja az a falusi népművelési gyakorlat is, melyen a következő napokban — másfél héten keresztül — részt vesz a bölcsészeti, a jogi és a természettudományi kar számos hallgatója. Az egyetemisták kis brigádokba tömörülve tíz Csongrád és Bács-Kiskun megyei község életét tanulmányozzák. Kapcsolatot teremtenek a pártszervezetekkel, tömegszervezetekkel, termelőszövetkezetekkel, részt vesznek a községi tanácsok, művelődési házak munkájában. Amellett, hogy a gyakorlati élettel ismerkednek, maguk is igyekeznek segítséget nyújtani a falusi szervek, könyvtárak munkájához, népművelési ismeretterjesztő előadások szervezéséhez. Azt. is tervezik, hogy részt vesznek a közaégi párt-, tanácsi, szövetkezeti fűnkről, s mindez segítséget nyújt számukra, a hivatásuk, ra való felkészülésben. Segítségkérés — intézkedés Illetékesek válaszaié „Segítsünk egymáson" rovatban megjelent levelekre Az elmúlt hónapokban szá- oldalon levő mos levél jelent meg a "Se- portáljára, a gítsünk egymáson* rovatunkban. A levelekben Szeged lakói különböző kérésüket, javaslatukat, vagy köszönetüket tolmácsolták. A levelek egy részére válaszoltak az illetékesek, több írás azonban válaszolatlan maradt. A napokban megkerestük azokat a szerveket, amelyeket érintettek a levelek és érdeklődtünk, hogy a felvetett panaszokra milyen intézkedéseket foganatosítottak. Még augusztus 31-én jelent meg Kátai Ferenc levele, amelyben a Bocskai utca 11. szám alatti lakók nevében panaszkodott; a múlt év őszén kicserélték a ház csatornáját, a javítók azonban nem végeztek megfelelő munkát, s az űj csatorna még jobban folyik, mint az elrozsdásodott. A KIK ügynevezett előkészítő csoportjától — ez új részleg a vállalatnál — megtudtuk, hogy habár elkésve, de rövidesen megteszik a megfelelő lépéseket és még ebben az esztendőben megtörténik a csatorna és a szakszerűtlenül viaszarakott cserepek megjavítása. Ugyancsak rövidesen elintézi a KIK özv. Rózsa Józsefné, Mikszáth Kálmán utca 5. szám alatti lakos panaszát: lakása felett megjavítják a tetőt — szeptember 15-én megjelent levele nyomán. Ismételten kijavítják a Faragó utca 21. számú ház pincéjében a szennyvízcsatornát. amiről Tóth Ernő írt október 19-én. Teljesítik Kies Gyuláné, Liliom utca 14. számú ház lakójának kérését: megfelelő ajtót kap decemberben. A Kálvária sor 16. számú bérház lakóinak kérését — november 28-án jelent meg lapunkban — már teljesítetVállalat nem tudja teljesíteni. Ugyanis a régi hőmérő a leszerelésnél elromlott és különben is a közelben, a Klauzál téren, meg tudják tekinteni a járókelők a hőmérséklet fokát. A most épülő nagy bérház elkészülte után ismét megnyílik új helyiségében a patika, s akkor egy új hőmérőt is elhelyeznek a sarkon. Már két ízben foglalkoztunk az Árvíz és a Damjanich utcasarkán levő kútkifolyóval, amelynek felső gombjónál vagy erősen folyik a víz, illetve javítása után nem tudtak megfelelően vizet meríteni. A vízművektől kapott tájékoztatás világosan' feltárja a helyzetet. Több helyen az alacsony nyomást átkötötték magas nyomásra. könyvesbolt viszont a kifolyók alacsony Gyógyszertár nyomásúak. Amikor a toronyban vfz van, akkor erős a nyomás, és a régi kűttrifolyók ezt nem. bírják el. Viszont, ha csökkentik a nyomást, akkor — ha a toronyban nincs viz — előfordul, hogy alifi folyik a kút Ez a nagy nyomásingadozás okozza a hibát, ami abból fakad, hogy több kutat fúrtak Szegeden, vezetékeket cserélnek ki és ez a változás egves helyeken ideiglenesen zavart idéz elő. A Szegeden levő 480 kútkifolvót magas nyomásúra nem tudják kicserélni, mivel rendkívül drága és nem is jutnak hozzá. Néhány hónap múlva azonban, miután befejeződnek az átszerelési munkálatok, egyenletesebb 4-fzszolgáltatás lesz az emiitett városrészben is. Lengyel dfákküldöttség hazánkban A KISZ Központi Bízott- küldöttsége. A küldöttség sága és az Országos Diák- több egyetemet és főiskolát, bizottság meghívására Wac- üzemet', termelőszövetkezetet lav Krauze alelnök vezeté- látogat meg. Tanulmányozza sével tíznapos látogatásra a KISZ egyetemi szervezehazónkba érkezett a Len- telnek munkáját, megismergyel Diákszövetség öttagú kedik ifjúságunk életével. Nyolcvan vagon zöldséget vásároltak lel októbertol napjainkig Csongrád megyében A MÉK igazgatójának nyilatkozata a jelenlegi s a várható zöldség- és vöröshagyma-ellátásról Felkerestük Regőczy Istvánt, a Mezőgazdasági Termékeket Értékesítő Központ igazgatóját, és tájékoztatást kértünk Szeged város zöldség- és vöröshagymaellátásáról. — Szeged jelenleg általában veve jóték: helyreállították a poroló "ak mondható — kezdte nyi- evSiérMl íarúdját lattovrcUní gyuserocn Azt a kérést., hogy a Dugonics tér sarkán ideiglenesen megizűnt patika hőmérőjét helyezzék át a túlsó molyabb nehézségeink voltak, mert a termelőszövetkezetek nem tudták felszedni például a gyökeret és a sárgarépát. Az esőzések megindulásával zöldséeellátása ;,Zonban ^"Veges javulás mutatkozik, amit bizonyít, , „„„ ... ^^ októbertől napjainkig például mintegy Heves megyei képzőművészek kiállítása Szegeden Észak-Magyarország és az A kezdet kezdete, a Heves Alföld találkozását kell lát- megyeiek szegedi kiállítása nunk a Heves megyei képző- érdemes bizonyítéka annak, művészek Szegeden, a Móra hogy ez a friss kapcsolat Ferenc Múzeum kupolacsár- kölcsönösen termékeny hanokában rendezett kiállít*- tással lesz mindkét tájégysában. Dicséretes a Magyar seg festőinek munkásságára. Képzőművészek Szövetsége Számos Heves megyei festő szegedi munkacsoportjának mutatkozott most be Szegetörekvése, hogv kölcsönös ki- den több alkotásával. Nagy laikozatát Reeőr-zv T«tván — Ht,uau' Nehézségek rnutatkoznak 1 Zoi^ ^^ vöröshagyma lakossági ellá- A . . tásában. — Jelenleg korlatlanul ki A Köztudomásúan száraz tudjuk elégíteni az igényeket nyári és őszi időjárás kö- zellerből, kaiarábébol. vörös vetkeztében főleg szeptem- céklából es kelkáposzberben és októberben ko- tébol. Gyökérből és sárgarépából, valamint vöröshagymából korlátozottabbak lehetőségeink. Mivel ezek a cikkek országosan "hiánycikként* jelentkeznek, ezért az országos központ a Belkereskedelmi Minisztériummal egyetértésben központi készletgazdálkodás alá vonta állítások rendezésével közelebb hozza egymáshoz két nagy tájegység festőit, akik újabb alkotásaikért hoezszabb-rövldebb időre szívesen cserélnek majd egymással szűkebb hazát, szegedet Egerért, és fordítva. A vároErnő Szánahordáa. Udvarban; Gádor Kálmán Kőbánya, Lemeegyárí munkáa; András Gizella Viadukt : Tllless Béla Udvar; Szilágyi Elek Bányászok; DlenesKlára öregek; Saár Zsuzsa .1 útszámára szokatlan tájat hogyan ábrázolják a Hevee megyei festők, s majd összehasonlíthatjuk: mit hoznak haza vásznaikon ugyanebből a tájból a szegediek, akik közül többen Eger környékén szeretnének dolgozni jövő nyáron. A Heves megyei festők kiállításán a munkáéi emberábrázolás néhány szép példájával is találkozunk, amely a friss reagálást, bizonyltja a mai élet témái iránt. Csak Üdvözölni lehet az egri ós a szegedi képzőművészeti csoport kezdeményezését, amellyel megdák; Nagy Béla Táj és Ven _ _ _ sok kö^zti kapcsolatot is ápol- déglőben című munkája hív- al(ipozzák Jövcnd6 kapcsol a jak azzal, hogy -átjárnak* ja fel magara a látogatók fl- . u „fT ... egymáshoz festeni, illetve gyeimét. hlkat 8 két xaros kulturahi kollektív kiállításokon mu- Érdekes ez a kiállítás életének ápolása jegyében, tatják be alkotásaikát. azért Is, hogy az alföldiek L. F. háromszázötvenet talált az cionáriusok értekezletein. Iparművészeti Tanács meg- így mindenre kiterjedő isfelelőnek. I mereteket szerezhetnek a Befejeződött a műemléki albizottságok országos értekezlete A Hazafias Népfront Or- A felszólalók úgyszólván szagos Tapácsának székhá- kivétel nélkül állást foglalzabán csütörtökön befejező- tak a műemlékvédelem tArdött a műemléki albizotteá- sadalmi támogatásának erőgok országos értekezlete. A sitése, szélesítése mellett. tanácskozás harmadtk nap- Javasolták, hogy a megyei, ján az elhangzott beszámo- járási vagy városi' műemlélókat vitatták rfleg. Az or- kj albizottságok a következő szág minden részéből érke- hekekben hónapokban forzett szakemberek és ónkéntes segítőtársaik sokoldalú dúljanak felhívassál a lakosvélemény cserét folytattak a sághoz, s nyerjék meg munhazánkban nyilvántartott kájukhoz a szépet kedvelő több mint tízezer műemlék munkások, értelmiségiek és sorsáról, gondozásáról és . , helyreállításának kérdései- tsz-tagok ujabb ezreinek tardL, mogatásák (gádor Béla: Kőbánja. a gyökér-, sárgarépa- és fejeskáposzta-készletet Ezekből a cikkekből tíznaponként kapjuk meg a felhasználható keretszámokat, melyek nagysága az országos igények figyelembevételétől függ. — A korlátozások következtében az igazán zökkenőmentes, folyamatos ellátás korábban nem volt teljesen biztosítható, de most már országosan Javulás mutatkozik a zöldség- és a hagymaellátásban ls. Így például a korlátozások ellenére a lakosság téli ellátására szükséges tárolást biztosítani tudjuk, sőt a szabadgazdálkodási cikkekből túl is fogjuk teljesíteni előirányzatunkat. A már tárolt áruk minősége megfelelő. A káposztafélék egy részének kivételével az összes zöldségféléket zárt tárolóhelyen tartjuk, ami biztosítja, hogy hónapok mülva is minőségileg kifogástalan állapotban szállíthatjuk az üzletekbe. Az ellátásról szólva meg kell még jegyezni azt is, hogy Szeged város lakosságának zöldség- és hagymafélével történő hiánytalan kielégítését nagyon zavarja a megyénkbe özönlő úgynevezett batyuzó kereskedelem — fejezte be nyilatkozatát Regőczy István.