Délmagyarország, 1961. december (51. évfolyam, 283-307. szám)
1961-12-19 / 298. szám
3 Kedtl, 1961. december 19. Tanulmányi terv készül négyszázezer hold gyümölcsös telepítésére Fagyálló kajszit, szárazságtűrő őszibarackot nemesítenek a Kertészeti Kutató Intézetben A második ötéves terv és a húszéves távlati terv nagyarányú gyümölcstelepítési programjának megalapozására a Kertészeti Kutató Intézetben sokféle kísérletet és tudományos vizsgálatot folytatnak. AB oiébbi években különféle keresztezésekkel csaknem tízezer meggy-, alma-, öszi- és kajszibarack-hibridet állítottak elő. A nemesítéssel elsősorban különböző érési idejű fajtákat hoznak létre, s ezzel megalapozzák, hogy az egyes gyümölcsnemek egész idényben — például a meggy május végétől június végéig, az őszibarack július közepétől szeptember vegéig — folyamatosan érjenek. Az u.j fajtáknak ezenkívül egy egyharmadát elfoglaló a nagyüzemi pyiimölcstcr- alma szintén új fajtákkal mesztés sok más követelményét is ki kell elégíteniük. Híres pándi üvegmeggyünket például mindenütt szívesen vásárolnák, de ez a fajta nagyon gyengén terem, ezért most bőven termő fajiakkal keresztezték. Őszibarackból most nemesítik ki az első magyar fajtákat Braziljai követőnk átadta megbízólevelét Droppa Gusztáv, a Magyar Népköztársaság Rio de ! Janeiró-i követe átadta megbízólevelét J. Goulart-nak. a . Brazíliai Egyesült Államok elnökének. Hazaérkezett Varsóból a magyar kormányküldöttség A magyar kormányküldött- tlkai Bizottsága tagjának veség. amely Apró Antalnak, zet£sé.vel. Valóban részt vitt ,, .... a Kölcsönös Gazdasagi Sea Minisztertanács elnokhe- eítség Tanácsa XV. ülésszalyettesének, az MSZMP Poli- kan, vasarnap hazaerkézétt Közérdekű tanácskozás: gyarapodik. Kialakítanak különböző Jonathán-típusokat, amelyek- kevésbé érzékenyek a lisztharmatra. A Kertészeti Kutató Intézetben elkészült a távlati gyümölcstelepítési terv első Ismét közérdekű tanácselötanulmánya is: Veszprém kozást szervezett a szegedi képességét bizonyítják, né- kedelmi szakembereket az a megye gyümölcstermesztésé- ' r° k Lu bbs . - .Bfh™.hiányosságot is fel ve- kérdés, hová tegyék a vevők nek távlati terve. Ebben az önkiszolgáló rendszerről kiszolgálási rendszer élet- foglalkoztatja már a keresfajták telepítési helyét és 1 ** 1CBes masi* uzieioen vasa- szolgalo boltokban mar iták mennyiségét valamint a kii nycit és hibáit ter»ra,tak a rolt- ha önkiszolgáló boltba hagytak úgynevezett tárolási mennirsecct, valamint a ku- kereskedelem vezetői, a megy? Sokan felvetettek, helyet, ahová a pénztaros aka- lonbozo üzemformák optimá- bolti dolgozók és a szegedi van a város területen több mellé letehetik a vevők a gyarország szerkesztősége, lettek a vásárlók. Ilyen volt azt. az árut. amit esetleg más „. Ezúttal a kulturált kereske- többek között az a problé- üzletben vásároltak. A taamelyek jó termést ígérnek pontosan megállapították az ! delem érdekében létrehozott ma, hogy hova tegye a vevő pasztalatok alapján a mosa száraz, homokos vidékeken egyes gyümölcsnemek és \ önkiszolgáló boltok, illetve azt az árut, amit egy eset- tanában kialakított önkiis és jól tűrik a telet. fajták telepítési helyét és önkiszolgáló rendszer elő- leges másik _ üzletben vásá- szolgáló boltokban mar Az uj kaszi barack-fajták úgynevezett későn faka vásárlók. ol.yan önkiszolgáló bolt, aho- másutt vásárolt árut. A biJellemző az önkiszolgálási va nem szívesen mennek be, zalmatlansággal Kaoisolatforma iránti érdeklődésre, mert a pénztárostól kezdve ban Kuti Árpád, az Eleimihogy a közérdekű tanácsko- » bent ácsorgó elárusítókig szerkiskereskedelmi Vállalat záson igen szép számmal je- mindenki azt figyeli, mikor, igazgatója elmondta: sajnos, lentek meg. Mindjárt elöljá- miért es hova nyúlnak, s több esetben tapasztalták, róban a vevők el is mond- <v- bizony zavarja a vásár- hogy egyes boltvezetők, elták véleményüket egy-egy lókat. Elmondták azt is az árusítók a kiadott utasítás önkiszolgáló rendszerrel mű- érdekeltek, hogy egyes cik- ellenére ahelyett, hogv a ve| kodő boltról, s magáról az kekböl, így például hentes- vöket irányítanák, udva'ria| önkiszolgálási formáról. áruból, az önkiszolgáló bol- san segítenék, hogy mi„ , . . .. tokban kisebb a választék, lyen árut hol találna*, bizaiKedvezoen fogadtak mint a más rendszerrel mű- matlanul lesik a vevő minden mozdulatát. Éppen ezért — bár eddig is történt inár üók lesznek: csak a tava- lis arányát. Hasonló módszi fagyok után virágoznak, szerrel készül el jövöre az s így termésükben kisebb országos tanulmányterv 400 lesz a fagykár. eí,er hold gyümölcsös tele-píAz új telepítéseknek mint- tésére. ELSŐK LETTEK az iparigazgatóság budapesti versenyén a szegedi kender női tűzoltói a csomagolt hús árusítását ködő üzletekben. A 79-es számú, Hunyadi Nincs ok a nagymérvű János sugárúti bolt vásárlói például elmondották, össze sem lehet hasonlítani az új kiszolgálási formát a régivel. Sokkal gyorsabban, nagyobb körültekintéssel végezhetik bevásárlásaikat a boltban, mint a régi rendbizalmatlanságra A vásárlók után az Állami Kereskedelmi Felügyelöseg f«nkit- «ak abban az eset! te" szóljanak a ve/5nek. ha intézkedés — most újra felhívja a boltvezetők figyelmét a vállalat igazgatója, ne gyanúsítsanak alaptalanul Minden üzemben, hivatalban, ahol előfizetnek a Magyar Távirati iroda képes híradójára, láthatták az emberek a kendergyár női tűzoltóinak helytáHását az iparig axgatóság budapesti versenyen Szép feladat az. azegvii az ilyesminek: bebizonyítot- tűzoltói. Ügy gyakorlatoznak, önkéntes női tűzoltóké. Ezt Iák, hogy semmivel sem úgy tanulnak, hogy ismét sivalljn akármelyik asszony, gyengébbek, semmivel sem ker legyen osztályrészük, aki a Szegedi Kendert ono- ügyetlenebbek a "teremtés Azt szeretnék csupán, hogy gyár női tíizoltócsapatának koronáinál*. Ilyenkor, hideg- addigra könnyű szcrelöruhátagja. Mondja szavakkal, de ben. előadásokat hallgatnak, ban, s ne kölcsönkapott nemondja tettekkel is. Hiszen hogy elméletben is elsajátít- héz overállban kelljen verfebruár óta — akkor alakult sák a tűz oltásának minden senvezniök. Olyan csekély meg a női csapat — három csínját, bínját. Szinte kato- kívánság ez. s oly sokat adnagy versenyen vettek részt, nás fegyelem és jó koUektiv nának érte cserébe: és nem is egy kisebb tüzet szellem jellemzi a foglalko' oltottak el. amely nem a pá- zásokat. Sánta Ferenc, a lyán. nem gyakorlaton, nem vállalat tűzrendészeti elő- 1 jelképesen, hanem az üzem- adója és Nemes Júlia, a csaben keletkezett. pat parancsnoka egyaránt Nehéz munka a tűzoltóké, meg van elégedve veliik: hát még ha nők végzik! Nem Balogh Margittal. Kovács akármilyen fizikum való a Jánosnéval (férje is tűzoltó), nyolcszáz köbcentis szivattyú Kasza Máriával, Fülöp Kaösszeszereléséhez. A Nemes talinnal, meg a többiekkel Júlia által vezelett csapat is. Mind a tizenkettőt fel tagjai erós asszonyok. De lehetne név szerint sorolni, legalább olyan ügyesek is. Mi hasznuk van munkáképviselője is elmondta a véleményét az önkiszolgáló rendszerrel működő boltok• , , „CL. dlillt ircill 114C.SIT ívj. szerrel működő elődjénél. A ban tapasztaltakról. Besza- Motozáshoz pedig egyetlen Dugonics téri és a Kossuth molt arro . hogy az egyes boltvezetőnek sem volt és Lajos sugárúti önkiszolgalo bo tvezetoknek elárusítok- jclenlee sincs joga : bolt vásárlói arról nyilat- nak nincs okuk az ilyen bi- a ,.cndör9ég értesitésevel hikoztak nagy örömmel, hogy zalmatlansagra a vevőkkel Vatalo« személy végezheti el. | megkönnyíti a dolgozó nők szemben, mert lopások csak második műszakját, a hús- igen kis számban, mondhatönkiszolgálás bevezetése, ni csak ezrelékben fordulTöbben például hét végén nek elö. Helyes lenne, ha az előzőleg beszólnak, hogy mi- önkiszolgáló boltok vezetői Íven húst kérnek, s azt más- átvennék azt a módszert, nap. ha kívánjak, házhoz is amit más üzletekben tapaszszállitják. Amikor meghal- talt. hogy egyik üzletvezető előadója elmondta, hogy a lották. hogy előre csomagolt mindig bent tartózkodik az város területén jelenle" 15 húst árusítanak majd az ön- üzletben, irányttja vagv a p|plm:™_._ki * kiszolgáló boltokban, elö- vásárlókat, vagy, ha szűk- cle'm'^er-onkiszolgalo bolt ször nem örültek a hírnek, séges, a kisegítő reszortok- működik, s e boltok nagy rámondván. nem szeretik a ban működő elárusítókat, sze a régi rendszerű bolto*"zsákba macskát*. Most Így elkerülhető lenne az a kaI szpmben kétszeres, sót azonban, miután meggyőzöd- torlodas is. ami gyakran a háromszoros forgalmat betek arról, hogv az átlátszó pénztaraknai akadalyozza a nvolit ]c. Az új kiszolgálási papírba csomagolt hús nem- vásárlók gyors arubeszerze- formát 1ehá» a szegedi lacsak papír alatt, hanem ott.- set. Tudniillik ilyenkor, ami- kossag naRV rPSZP rnegkedhon kibontva is kifogástalan kor csúcsforgalom van. a vclto Mc„ a Szalvmaz utaz már a pénztár elhagyása után vitt magával olyan cikket, amit nem fizetett ki. Megnőtt az új rendszerű boltok forgalma Tájékoztatásul a tanács kereskedelmi osztályúnak minőségű, friss, ben vásárolják. egyre töb- vezető kisegítő pénztáros he- cai üziethaz körnvékéne'; lanlhtasaval igen megkonnyi- kói is n:(gy elismeréssel nyitené. meggyorsítaná a munkát. Ez növelné a bolt forAz egyes boltokba nwn szívesen mennek be a vevők ' A sok jó mellett, amelyek Rabban bevásárolni ! kétségtelenül mind az ön- Bizt<,sitanak , vevőnek latkoznak ma már az önki, . . .., szolgálási rendszerről, pedig, galmat valamint a vevők is Prnikoi megtudták, hogv a szivesebben keresnék fel azt, mondván, itt tudnak a legSzerdán kezdődi k a tagösszeírás a sze, KISZ a lapszervezetek ben A len-kender iparigazgató- jukból az önkéntes tűzoltók- in1éző Bizottságának határoshoz tartozó vállalatok nak? Bátran mondhatni, hogy 7stH értelmében tagösszetúzoltóversenvén hetven má~ semmi. Felelősségtudatukat írg.st kell kész.íteniök. A szi- me8tartott titkári értekezlesaghoz tartozó Nagy feladat előtt állnak A KISZ alapszervezetek a KISZ alapszervezetek. A nagv gondot fordítanak a KISZ Központi Bizottsaga tagösszeírésra. Az Ifjúsági Házban a legutóbb sodperc alatt, és hibapont csak az az erkölcsi megbe- iard szervezeti élet követ»li 1en. "85' határoztak _az ifjúnélkiil tették üzemképessé a csiilés nyugtázza, mely köfecskendömotort. Elsők let- rülveszi őket. Ennél tek. Nem lebecsülendő az nem is kívánnak. S az üzemiparágak közötti versenyen nek mi haszna belőlük? Taelért negyedik helyezésük Ián elég arra hivatkozni, sem. hiszen harminc csa- hogy például egy hónappal pat indult ra.ita, s ők meg ezelőtt tűz ütött ki az előfáradtak voltak a rosszul si- fonó egyik gépéből. Az önkeriilt utazás miatt. kéntes üzemi tűzoltók oltotTavasztól őszig tart a ták el. s vették eleiét a versenyek ideje, n kiképzés súlyosabb kárnak. Nők s azonban folyamatos. Minden férfiak együttes mbnkéja csütörtökön összejön a ti- védte és védi a gyárat, a zenkét női tűzoltó is. lóg- társadalmi tulajdont, a nénlallcozásra. Fgy óra a mű- gazdaság vagyonát a mindig szaki, egy óra a gyakorlati alattomban támadó tűz előképzésé. Kezdetben sokszor len. csúfolódtak velük a férfiak. Már most. tél elején a a sikeres versenyek után tavaszra, újabb versenyekre azonban már nincs értelme gondolnak a kendergyár női meg, hogy a fiatalok pontotöbbet ] san tudják a feladatoknál, a társadalmi és egyéb munkák szervezésénél hány tagra számíthatnak. Az összeírás — a tagsz.ámlaiáson kívül — komoly politikai esemény is, hiszen a bizottság — melynek tagjai IVchru iá(o«a(á*a a/ indiai ipari vásár niaí»>ar pavilonjában sági szervezet vezetői, hogy már a decemberi taggyűlésen ismertetik az. összeírással kapcsolatos tennivalókat. Ezenkívül minden fiatalt külön értesítenek az összeírás pontos idejéről. A tagokat — nem munkahely és lakhely szerint — ott veszik nyilvántartásba. amelyik i„. KISZ alapszervezetben teáz. ifjúsági szervezet vezetői, vékenykedik. Szegeden 1062. aktivisták — az. összeírás so- január 10-ig befejezik az rán a KlSZ-alapszervezet, összeírást. A valamennyi tagiával beszél- Bizottságának határozata érielmeben az alapszervezetek get. Minden KISZ-tag sza- 19fi2 január 1-től csak az mára lehetoseg nyílik arra, inetékas KISZ-bizottság által hitelesített tagnyilvántartó könvvet használhatják szervezet ve- és p7pntúl új könyvet csak a KISZ-bizottság engedélyéSzegeden december 20-án vei nyithatnak, kez.dik meg az összeírást. A ... . „,„„ , határozat hangsúlyozza, hogy Ahhoz- ho*v a WlSZ a,ap" ez nem tagrevízió, tehát szervezetek gyorsan és pontárolási helyet boltban ezt az új formát, vezetik be. erősen tiltakoztak ellene. A jövő a kulturáltabb kereskedelemé, tehát az. önkiszolgáló rendszere. Éppen ezért a kereskedelem vezetői mindent megtesznek. Az Élelmiszerkiskereske- hogy'az esetleges hiányossádelmi Vállalat vezetői a fel- gokat megszüntessék, de ehvetett. problémákra vála- hez kérik a továbbiakban is szólva elmondták, regebben a lakosság segítségét. Több utcát aszfaltoztak a II. kerületben terven felül A II. kerületben a község- a Hóbiárt basa utcába, itt fejlesztési terv készítésével az idén az óvodai oldal aszkapcsolatosan összegyűjtött faltozásába kezdtek, az előjavaslatokból idén soron- munkálatokat elvégezték, kívül kettőt valósítanak Áll már a járdaszegély is. meg. Régi kérése volt pél- Most pillanatnyilag leálltak dául a lakosságnak, hogy a járdaépítéssel, részint a aszfalt-gyalogjárdát építse- hirtelen jött rossz idő, résznek az Etelka soron, a Tápéi ben pedig amiatt, hogy még utcáig. Mintegy 130 ezer fo- nem érkezett meg az alaporint terven felüli költséggel záshoz szükséges kohósalak, ezt a munkát jó ütemben A Köztisztasági Vállalat el is végezte a szegedi Köz- idén mintegy 280 ezer forint tisztasági , Vállalat útépítő értékű járdaépítést valialt, KlSZ^Íntéző '"észlege. a átvonult egy má- jövöre azonban sor kerül az ik, -rendkívüli* munkához, utca másik oldalára is. hogy elmondja véleményét az ifjúsági sz.ervezet tevékenységéről. a zetőiröl. Budafokon van az ország legnagyobb hordója Budafokon nem terem egymás mellett gyöngyösvíugyan szőlő, azonban az or- sontai borral töltve, szág sok részéből a Buda- Azonban még ezeket az minden KISZ tagkönyvvel tosan számba vehessék tag- foki Állami Pincegazdaság- óriásokat is felülmúlja egy rendelkező fiatalt össze kell jaikat, az ifjúsági szervezet i ba szállítják szóló levét, építmény, amely 245 ezer Köztar- vilonjaban. A miniszterelnö-1 élőtt az ^lúságTlK^ va)amennyi taS-ia"ak segítse- A budafoki föld alatti pince- liter bort tud befogadni. Ez Nehwi. az Indiai j . sasag miniszterelnöke lato- köt dr. Réczei László, a Ma- vezetőinek a" tagnyilvántartó ?ere szükség van. pontosan labirintusban újdonságok a az ország legnagyobb hordógatást tett az indiai nemzet- gyár Népköztársaság új-del- j könyv hiányos adatait ie pó- tartsak be a KISZ-vezetók hatalmas betongombök. Sok ja. Légköbmétere nagyobb leoa ipan vasar magyar pa- hí nagj-kór-ete fogadta. Itolniok kell. által megjelölt határidőket. | ilyen betonhordo sorakozik egy kétszobás lakásénál *