Délmagyarország, 1961. november (51. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-10 / 265. szám
Pentefc. lflfit. november Hl. 6 Zcwideh* Mi less a hét végén? A labdarúgó NB I-ben va- darúgó-bajnokságban is tel- Budapesten kétszer is nyert sárnap ismét teljes fordulót jes forduló lesz a hét végén, és ezzel sokat javított helyebonyolítanak le. Az eredeti Itt az Ujszegedi TC—Szőregi zésén, négy győzelemmel és Négykilós mammutfog a Tiszából 6a. .. ••» A Tiszából előkerült újabb mammutcsontokkal, leletekkel gazdagodott a Móra Ferenc Múzeum. Képünkön középen jól kivehető a rendkívül érdekes letet, egy teljesen ép mammutfog, amelynek súlya közel 4 kilogramm. A leleteket halászok, tutajosok találták meg cs adtak át a Móra Ferenc Muzcumnak, amely az értékes darabokat majd kiállításon mutatja be. TOBB HELYEN ESO Várható időjárás péntek esttg: borult idó. több hrIvrn. föle* * Dunántúlon rs ar északi megyékben esd. Elsősorban őazakkelelen kódkrpzrtdés. Fokozatosan megélénkülő dőlt. déli nyugati szél. Varható legmagasabb nappali hőmérséklet péntekén északkeleten 8—11, az ország többi részein 11—14 fok közótt. Távolabbi kilátások: a hét végén északnyugati széllel lehűlés. lm. november N, petitek NEMZETI SZÍNHÁZ Eate 7 orakor: Romeo es Júlia. Berlefszünet. vege kb. lő ora. KAMARASZÍNHÁZ Ma nincs előadás. MOZIK Szabadság: Fé4 6 es fél 9 órákor: Tiszta égbolt. — Magyarul beszelő színes szovjet film.lő even alul nem aj anion. November 13-ig. Vőrős Csillag: 4 ro 9 órakor: Kél elét. I-n. rém. Magyarul beszélő szovjet film. 10 even alul nem ajánlott. A film hoszszusagara való tekintettel kettős hclyérral. November 12-ig. Fákba: Fel S orakor: Ujra a csillagok frlé. Tyitov Űrrepüléséről kéáziiH szovjet film. Fél n orakor: Napfény a Jegén. — Szlne-s. zenés magyar fllmburleszk. Korhatár nélkül. November 12-ig. Othalom. Kísérlett Gazdásag. 7 órakor: Találkozás az. ördöggel. Színes, magyarul beszélő francia fttöl. Korhatár nélkül sács art Endre Művelődési Otthon. Ságvari tálep. « orakor: Csodálatos malom. Szovjet film. Korhatár nrlkül ajanlott. Dugonics Mozi: 5 es 7 órakor: Megmérgez a rsaládom. Francia film vígjáték. M éven felülieknek. Tömörkény művelődési terem. Petőfi lelop ITT. a. 6 orakor: Ot töltényhüvely. NDK-fllm. 10 éven alul nem slánlott. Kender Mozi (Rtgő utca kultúrterem) 5 orakor: A bigámista. Olasz film. 14 éven felül. ALLATORVOS! INSPEKCIOS SZOLGAI,AT SreRed varos területére November 4-töl ll-ig este ő óratói reggel a oraig (vasar- es ünnepnap nappal itó inspe.kcios dv Roítt Ince állami állatorvos. Lakik: Gogi* u. ő. Telefon; 36-48. . _ Az állatorvos kiszállításáról a Wvó fél köteles gondoskodni. — Tizenhat vasutigazgatóság képvlsefojenek reszveleiévei Lipcseben megnyílt az. európai vasúti menetrcnd-ertekezlet, amelyen a tehervonatok európai menetrendjét állítják össze az itit>2—iMij. évre. A lipcsei tanácskozáson a Német Demokratikus Köztarsasag kepviselöjén kivül Csehszlovákia, Magyarorszag, Lengyelország, Bulgária, Rontania, Nagy-Britannia, Ausztria, Svédország, Norvégia. Dania. Belgium, Jugoszlávia, Olaszország, Hollandia es Svájc képviselője van jelen. VASVARON SORSOLJAK A LOTTOT A hónap következő lottohuzásait vidéken rendezi a sportfogadási es Lottó igazgatosag. A legközelebbi húzást, a 45, játékhét nyerőszámainak a sorsolását ma, péntekén delelőtt 10 orai kezdettel Vasváron tartják, — A dél-vietnami hatóságoknak a hazafiak ellen indított . hadjárala mind kegyetlenebbé ! válik. A Saigonból kiszivárgott | hírek fenyt vetnek a ,,tisztogató j hadműveleteknek" álcázott cm- I berhajsza méreteire és igazi jellegére: a dél-vietnami haderők1 főparancsnoka közölte, hogy két liopap leforgása alatt a kormanycsapatok több mint kétezerötszáz hazafit gyilkoltak meg. KRESZ-KYIRAS A libanoni főváros rendőrsége tehetetlenségében a legkülönbözőbb ötletekkel próbálkozik a közlekedesi fegyelmezetlenségek visszaszorttasara. A rendőrség felhatalmazást kapott, liogy ezentúl minden közlekedést kihágást elkövető szemelyt a legközelebbi fodrászhoz kísérhessen, ahol a bűnöst kopaszra nyírjak. — A dél-afrikai Fokvarosban King ersek felszólította a hölgyekét: térdeljenek esak le nyugodtan, mert ha emiatt elszakadna nylonharisnyájuk, az egyház megtéríti. A különös intézkedésre azért került sor, mert az egyházi vezetők szomorúan vettek tudomásul, hogy különösen a fiatal nők — elszoktak a térdeléstől. — Háziasszonyok álma. Melyik háziasszony nem álmodott meg arról, hogy egy kiadós ebed utan az összes szennyes edényt egyszerűen kihajíthassa az ablakon? Ezt a mesebeli fényűzést azonban csak a Kalifornia és Ilawai-i között közlekedő luxushajó személyzete engedheti meg maganak. A Matson Lines hajózási vallalat hajóin minden étkezés után a plasztikból készült összes adenyeket a tengerbe dobják. terv szerint a Bp. HonvédSZEAC találkozót szombaton játszották volna, a Honvéd azonban hétközben közölte a szegedi csapat vezetőségével, hogy a mérkőzés mégis vasárnap délelőtt lesz Kispesten. A Szegedi Epitők NB II-es csapata a Ganz-MAVAG-ot látja vendégül vasárnap délután a SZEACstadionban. NB III-as csapataink közül most a Szegedi VSE szerepel itthon, a Szarvasi SC-vel mérkőzik meg a Vasutas-stadionban délelőtt fél II órai kezdettel. A Spartacus nak Csongrádra kell utaznia. A megyei labRákóczi mérkőzést már szombaton megrendezik az ujszegedi pályán. Szombaton délután rendezik meg a SZEAC—Bp. Honvéd NB l-es férfi kosárlabda-mérkőzést is á Rókusi tornacsarnokban, 5 órai kezdettel. Az egyetemi csapat, nagy meglepetésre, legutóbb négy vereséggel hatodik a táblázaton. Szombaton a Rókusi Tornacsarnokban este 7 órakor kerül sor Csongrád megye és Békés megye ifiválogatott öklözöinek találkozójára. A Rókusi tornacsarnokban vasárnap délelőtt rendezik meg a délterületi ifjúsági birkózó-csapatba jnokságot. amelyen előreláthatólag öt együttes vesz részt. Közöttük ott lesz a Szegedi VSE gárdája is, amely lelkesen készül a nagyszabású viadalra. Befejezéshez közeledik a megyei és a városi tekebajnokság — BJ TÍPUST: MOTORVONAT. A pragai CKD Sokolovo-gyar dolgozói egy hónappal a határidő előtt befejeztek az újtipusú, 2000 lóerős hidraulikus hajtóművel rendelkező motorvonal tervezési, gyártási és kipróbálási munkálatait. Csehszlovákiában ehhez hasonló motorvonalot ezideig még nem készítettek. A Sokolovo-gyár dolgozni meg ebben az övben több ilyen típusú motorvonatot keszitenck a csehszlovák vasutak részére, s a Jövő évben megkezdik sorozatgyártásukat. — Megbírságolta a n. kerületi tanacs igazgatási osztálya száz forintra Jankó Miléna Szeged. Gyöngytyúk utca 15. szám alatti háztulajdonost. A tulajdonos többszöri felhívás ellenire nem gondoskodott szemeitárolóról, s így a lakók az utcara kényszerültek hordani a szemetel, s így veszélyeztették a környék lakolnak egészségét. — AUTO-KAVÉFÖZÖT készített. a Gödöllői Autómotor- és Karosszéria Javító VaUalal. Az alumíniumból és műanyagból gyártott kétszemélyes úttföző — amely az autósok kényelmét szolgálja — mintadarabjai! sikerrel próbálták kl és Sorozatgyártását januárban megkezdik. MEGKEZDODOTT A NYTJL VADASZ AT Csongrád mejfyeben — hazánk apró vadban leggazdagabb vidéken — megkezdődött a nyulvadaszat. A Szegedi Táncsics Vadasztaraa/.'g negyven tagja már munkához látott. Egy-egy vadaszalon 35 40-en Jönnek össze. Kedvelt helyük Gyaiaret hatara, a Tisza árterülete. Ugy tervezik, hogy itt állítják majd fel a teleit az 120(1 meter hosszúságú halol, amellyel élve fogtak a nyulakat. Az idén hétszáz tapsi fülest kétszázzal többet, mint tavaly — eitenek halóval rabsagba. A zs-akmányt a Vadkereskedelmi Vallalatnak adják as, amely Kanadaba es Franciaországba exportálja. A tavaszi-őszi kiírású Csongrád megyei tekebaj nokságból még két forduló van hátra. A bajnoki címért még mindig három csapat: a Szegedi AK II., a Szegedi VSE II. és a Szegedi Helyiipar versenyez. Az már bizonyos, hogy az NB II-be jutásért a Helyiipar játszik majd osztályozókat, mert a tartalékcsapatok nem kerülhetnek feljebb. A városi tekebajnokságban minden valószínűség szerint a Szegedi Postás III. lesz a győztes, amely a Szegedi VSE III. előtt öt, a Makói Vasas II. előtt pedig nyolc ponttal vezet. A legutóbbi fordulo érdekessége, hogy a szövetség által összeállított hét legjobbja csapatában a városi bajnokságban résztvevők jobb átlagokat értek eJ, mint a megyeiek. A fordulo legjobbjai a megyei bajnokságban az alábbiak: Bálint (Szegedi Kender) 449, Vincze (Makói Vasas) 438, Szécsi (SZVSE) 429, Csányi (Sz. Helyiipar) 426, Lantos (Szegedi Építők) 420, Hetesi (SZVSE) 419. A városi bajnokság legeredményesebb dobói: Lakatos (Postás) 447. Bozó (Ruhagyár) 435. Deák (SZVSE) 434, Csányi (Vörös Meteor) 433. Tóth (Postás) 433, Zsiga (Ruhagyár) 433 fa. Nagyobb törődést a Kilián-versenyekkel! — Tiltott hatarattepést kísérelt meg Tóth György. Sárospatak. Dog.su György utca 37. •zam alatti lakos. Tervet gondosan előkészítette, előzőleg többször Szegedre utazott, hogy megismerje a hatarkörúlmenyeket, s vegü! mindenét eladva, megkísérelte a tiltott határátlépést. Közben azonban a környék lakói elfogták, s tettéért a szegedi Járásbíróság egy évi börtönbüntetésre ítélte. NAGY TELJF.SITMENYÜ ZUZOGSP Az Uráli NchéV.gépgyar uj, nagy teljesítményű zúzógépével óránként 4 ezer tonna ercei lehet megőrölni. A több emelet magassagu gep embernagysagu cretőmbőkei is meg tud őrölni. A,- őrőLhétetlen (femi lestek szabadon athaladnak a zúzógépén. Az uj zúzógépet az Uraiban épülő, evi 3! millió köbmeter kapacitású, kacskanari ércdúsító mú szamára készítettek. HASZN ALJATOK A VÖRÖS CERUZÁT! Nyugat-Németorszagban az Adófizetők Szövetsége minden parlamenti kepviselöt vörös ceruzával ajándékozott meg azzal a kérelemmel, hogy minél sűrűbben használják felesleges állami kiadások kihúzására. — A leningrádi Rrmitázs gyűjteményében ama három album egyikében, amely Giocondo olasz építész feljegyzéseit és rajzait tartalmazza, felfedezték Raiael aláírásai. Giocondo halála utan az albumok Rafaelhez kerültek, aki később kedvenc tanítványai. Giulio Romanot ajándékozta meg velük. A múlt szazad végen az albumok Henrich Heinniúller német történész tulajdonában voltak. A szovjet múvészettörteneszek most tisztázzák, hogyan kerül-, tek se, albumok az Ermltázsba, I Lapunkban nemrég megírtuk. hogy a szegedi járásban örvendetesen megnőtt az érdeklődés a Kilián-mozgalom iránt. A lelkesedés azt mutatja, hogy a diákok és a termelőszövetkezeti fiatalok szeretnek sportolni, magukénak érzik a mozgalmat. Most azonban arról keH számot adnunk, hogy nem megy nehézség nélkül a versenyek lebonyolítása. A szegedi járás falvaiban rendezett versenyek közül sokat nem tudtak igazolni a JTSTben, mert nem küldték be a községi sportvezetők az ütemtervet. A hibák főként adminisztrációs természetűek és megoldhatók. Ahhoz pechg egy kicsit nagyobb lelkiismeretesség szükséges. Több helyen nem írták be az igazolókönyvecskébe a résztvevők lakcimét, s emiatt vagy részben a nem kielégítő kitöltés miatt, például Kisteleken, a jelvénykiosztó ünnepségen hatan nem kaphatták meg egyébként megérdemelt jelvényüket. Tápé községben viszont a résztvevők számára megrendelték az igazolványokat, ki is fizették az érte járó összeget, papíron nagyszerűen haladt a szervezés, a megvalósításra azonban még nem került sor. Nem a bürokratikus aktakukacoskodást támogatjuk, csupán szeretnénk elkerülni, hogy néhány apróság miatt elessenek lelkes és sportszerető fiatalok a jelvénytől. Ugyanakkor, ha minden kis hiba fölött szemet hunyunk, akkor ismét papiros-mozgalommá "fejlődne* a Kiliánmozgalom. Ez egyikünknek sem célja ... Kiss Aurél PAPP LAS'/LO LEGKÖZELEBB KÖLNBEN MÉRKŐZIK A háromszoros olimpiai' bajnok, Papp László legutóbbi, október 13-i bécsi mérkőzése óta sem pihen. Az osztrák fővárosban olyan szóbeli megállapodás született, hogy Papp legközelebb december 4-én Párizsban mérkőzik, francia ökölvívó ellen. A héten azonban távirat érkezett menedzserétől, s eszerint a Párizsba tervezett találkozó helyett Papp december 2-án Kölnben lép szorítóba, s az ellenfél holland ökölvívó lesz. Jl&W&ziZ, — a fotifyUqd . . Frankéi Mihály régi szegedi labdarúgó-játékvezető. Sok. játékvezetőképzö-tanfolyamon tartott már előadást es sok vitás kérdést tárgyalt meg a játékvezetőkkel, hogy fiatalabb társai minél képzettebbek legyenek. Két és fél évvel ezelőtt azonban súlyos betegség támadta meg. Szive nagyon meggyengült, s már-már úgy látszott, hogy nem lehet megmenteni... Csak egykét kórházi orvos bizolt benne, hogy meggyógyul. Nem hiába volt Frankéi Mihály sportember, szervezete még 67 éves korában is legyőzte a súlyos betegséget. Az év elején felkelhetett betegágyából. Tavasszal már kijárt a mérkőzésekre, s mint játékvezetői ellenőr működött. Egészsége a nyáron annyira megjavult, hogy most már ismét bekapcsolódhatott az oktatási munkába. A héten ó tartotta a szegedi játékvezetőknek — a tréfásan elnevezett — fejtágiióclőadást. Az idős sportembert, amikor odalépett a labdarúgó-pályát ábrázoló nagy fekete tábla elé, lelkesen megtapsolták a fiatal játékvezetők, akik hosszú szünet után ismét érdeklődéssel hallgatták végig előadását ... M. K. Hogyan tippeljünk? Tatabánya—MTK 1 x SBTC—Vasas x Győr—Újpesti Dózsa 2 1 Ferencváros—Dorog 1 Komló—Pécs 1 x Csepel—Gzd 1 EVTK—BVSC 1 2 Bp Spartacus—Diósgyőr x KISTEXT—Nyíregyháza 1 Szeg. Ép.—G. MAVAG I 2 Bulgária—Franciaorsz. 1 Törökorsz.—Szovjetunió 2 x FELAVATTAK BULGÁRIA F.I.Sfl ATOMREAKTORÁT Csütörtökön ünnepélyes keretek között avatták fel a Szófiától néhány kilométerre felépült első bolgár kísérleti atomreaktort Az Irt HMM) típusú ezer kilowattos atomreaktort a Szovjetunió szállította es szovjet szakemberek segitségevel épült fel. —t Zamenhofról neveztek el Varsó i s7. altalanos iskoláját. Fgyebkeni ebben az Iskolában Is ar. trtei tanévtől kezdte kötelező tantárgyként tanítják az eszperantó nyelvet. _ Tanfolyamot rendez a Csongrád megyei nepitanc. oktatóknak az őszi, téli hónapokban a megyei és városi művelődési tanács a November 7 Művelődési Otthonban A tanfolyam" elméleti anyagán kívül gyakorlati bemutatót ts tartanak a hallgatóknak. Ar első foglakozást november 13-att tartják meg egésznapoa programmal. s Ulra Bulgáriában. Képek Hulgartábol címmel rendezi meg a Posta* Művelődést Otthon november 10-cn. penteken du. 3 es este rét 9 orat kezdettel az ..Ismerd meg a világot" című sorozat XXI. előadását. Műsoron 3 színes bolgár film kerül bemutatasra. Elóadó: dr. Krasznay László. Jegyek a helyszínen válthatók. — Ittas állapotban megtámadott több lárokelőt Csúcs István. Szeged. Brüsszeli körút ?!>. szam alatti lakos. A biroaas ezért garazdasag büntette miatt negyhonapl börtönbüntetesre ttcltc. — Megtámadta tóle hosszabb Ideje különváltan élő feleségét és fiát Kis Vince Szeged. Feltámadás utea 7. szám alatti lakos. A részeg embgr súlyosan megsebesítette mindkettőjüket. Ezért a bíróság súlyos testisértés büntette miatt Kis Vincét öt hónapi börtönbüntetésre és ezer forint pénzbüntetésre ítélte. A börtönbüntetés végrehajtásai háromévi próbaidőre' feltételesen felfüggesztették. Rádióműsor Köszönetet mondunk mindazoknak. akik szeretett feinogem temetésen megjelentek és fájdalmunkban velünk együtt éreztek. 751S Horvalti-rsHlad Fajdalomtol lesújtva rrtesitem bar átall é« Jó ismerőseit, hogy imádasig szeretett >6 férjem, ZSWTTY SÁNDOR cukrász és szakácsmester folyó ho 8-án elhunyt. Temetése U-én 10 órakor lesz a belvárosi temető kupolacsarnokából. 7912 özv. Zsutty Sándorné Péntek KOSSUTH-KADIO 4.26 Rákóczi Induló. 4,30 Hírek. 1.10—7.39 Vidáman, frissen. Közhen: 5 ora 30 Hirek. 6,00 Faluradio. 6.35 Je reggelt: 6.50 rdöjelzés. 7.oo Hírek. 7.10 Ui könyvek. 7.30 Musornaptar. 7.59 ldöjelzes. 8.110 Műsorismertetés. 8,10 Operettrészielek. 9,00 Napirenden... 9,05 Dvorzsák: Szlavtáncok — II. sorozat. 9,45 Iskolai kórusok énekelnek. 10.00 Hírek. 10.10 A Les DJtnnsegyüttes énekel. 10,59 Lottoeredmenyek. 11.00 Balga szüzek. Regényrészlet. 11.15 Operarészletek. 12 00 Déli harangszó. 12,15 Tánczene. 13.OO Vlva Castro! Könyvrészlet. 13.20 Magyar szerzők népdalfeldolgozásaiból. 13.45 Gazdaszemmel a nagyvllag mezőgazdáságáról. 14.00 Csajkovszkij-datok. 14.15 Sportoló ifjúság. 14.35 Kis szvitek. I5.no Hírek. Icnzlemonyett. 15. n« Időjár.tjrielenleK. 15. Hl A Gyermekradln enekszakkörr. 15.30 Várok reád... Versek. 75.40 Sziv küldi. 16,25 Periszkóp. 16.40 A Lipcsei Rádió ifjúsági énekkara énekel. 16,55 Műsorismertetés. 17 ora Hírek. 17.15 ötórai tea. 17 ora 45 Radiotskola. 16.30 Szovjet Zenei Hét. 18.45 München nem ismétlődhet meg. I. 19.00 Pénteken este... A Mirabeauhid alatt fut a Szajna . . . 13.15 Csak közvetlenül. Jelenet. 19.25 Zeneestén Chopin-nél. 19,55 Jó éjszakát, gyerekek! 36.00 Esti krónika. 20,25 Fütyül a szél ... 20,45 Ujra Moszkvában. 20,50 Szerenádok az operaszínpadon. 21.10 Péntekesti Rádiószínház: Mozaikok Jo!k1n 'élemből. 22.00 Hirek. 22.13 Az MR kisegyütteseinek műsorábol. 22,30 A szemérmes asszony. Rádiójáték. 2? ora 45 Az éjszaka zepe.tr ... 25 ora Kamarazene. 24.(>o Htrek. 0.10 Verbunkosok. 0.30 Himnusz. PETOFI-RADIO 5.50 Hirek. 6 Reggeli zene. Közben 6.23 Musornaptar. 6.30 Torna. 7.15 Az izraelita felekezet negyedórája. 8,00—8.10 Hirek. 14,00 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.15 A Marosvásárhelyi Filharmónia zenekara játszik. 11 40 Rómeó M Júlia. 1961. Elbeszélés. 13,00 Népi zene. 15,40 Tíz perc a birosagon. 15,50 Kél Kodály-kórus. 16.00 Htrek. 16.05 Mozart: Bdtir szerenád. 10,50 F.zrr szo franeiaul. 17.on Debussy: Gyermekkuckó. 17.25 ..Isten hozott, féleségem . . 17.45 Magyar indulók. 13.no Hírek. 18.05 Luxemburg grófja. Reszletek. tí.30 Utópiától a világrendszerig. 18.45 Reginald King: Fantázia. 19.00 Hirek. 19.05 Brahms: Klarinétötös. 19.40 Falurádió. 20.no Kepék Muszorgszkij életéből. 20.4.7 Sporthíradó. 21,00 Hirek. 21.10 A Máday—ifj. Nagy-együttes játszik. 21.45 Tanítók, tanárok fóruma. 22.00 Zenekari muzsika. 23.00 Hírek. 23,15 Műsorzárás. A trteviztó adatot ma szünetel. Raba és Skoda gépkocsialkatrészek eladok. MEH Vallalat Sziv ged, Tábor utea 7,7). 6W112 Géplakatost, aki motorszerelésben Jártas, üzemi asztalost és segédmunkásokat azonnali belépéssel felvesz a Szegedi Viz- es Csatornamű Vállalal. 60010 Köszönetnyilvánítás Mindazon rokonoknak és ismerősöknek, akik szeretett férjem temetesen megjelentek, yirBgadományaikkal fájdalmamat enyhíteni igyekeztek, ezúton mond köszönetet 4452 Gyulai Arpádne Mély fajdalommal tudatjuk, hogy a Jó férj, testver és rokon, KOVÁCS PAL 74 éves korában rövid F.zenvedés utan elhunyt. Temetése f. hó 11-én 14 órakor az alsóvárosi temető kápolnájából. Gyászoló család, 4453 Csendes u. 4. DÉL-MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspart szegedi bizottságának és Szeged m. j. város tanácsának lapja Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Szerkeszti a szerkesztő bizottság: Felelős szerkesztő Na(*v István Szerkesztőség: Szeged, Sztálin sétány l". Telefon: 33-35. 39-93. 4it-80 Éjszakai telefon: 35-06 Kiadja a f songra d Megyei Lapkiadó vállalat Felelős kiadó.: Kovács László Kiadóhivatal: Szeged, Klauzál tér 3. Telefon: 35-00. 31-16. (Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza.) A lapot nyomja a Szegedi Nyomda vallalat Szeged, Kárász utca 9. A lapot árusításban és előfizetésben a Csongrád megyei postahivatalok terjesztik. Előfizetési díj egy höiutpra 11 Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél