Délmagyarország, 1961. november (51. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-29 / 281. szám
5 Szerda, 1901. november 19. Ötezer előadás az egészségügyi felvilágosítás szolgálatában A TIT egészségügyi szekosztalyainak (országos választmánya kedden a Kossuth klubban ülést tartott, amelyen megvitatta az egészségügyi ismeretterjesztés időszerű feladatait. Dr. Vilmon Gyula egészségügyi miniszterhelyettes. az országos választmány elnöke ismertette az eredményeket és szólt a soron következő tennivalókról. Második napirendi pontként dr. Réti Endre, az országos választmány titkára ismertette az országos egészségügyi előadói konferenciák jelentőségét. Mind a tájékoztató. mind a felszólalások megállapították, hogy az egészségügyi ismeretterjesztés változatosabb, sokrétűbb leit. Az előadói Gárdában — amelynek létszáma 3000 körül van — egyre növekszik a TIT egészségügyi szakosztályaiban tömörült, orvosok száma. Az előadások iránti növekvó érdeklődés szükségessé is teszi, hogy minél többen vegyenek részt az egészségügyi felvilágosításban. Az idén az előzetes statisztika szerint körülbelül ötezer előadás hangzott, illetve hangzik el az év végéig. Mindinkább meghonosodnak # az ismeretterjesztés új formái, az akadémiai jellegű előadássorozatok, amelyeknek programjában szakmák szerint különböző munkaegészségügyi témák — például a textilmunkások, bányászok, vasipari dolgozók és mas foglalkozási rétegek egeszsegvédelme is helyet kapott. A nők akadémiáin a nök egészségtanáról, a család táplálkozási problémáiról, a gyermekbetegségekkel kapcsolatos főbb tudnivalókról hallanak a résztvevők, ezenkívül a termelőszövetkezeti akadémiakon és az Ifjúsági előadássorozatokon 1* szóba kerülnek az egészségvédelem kérdései. A tanácskozáson töhb javaslat hangzott el -az. egészségügyi ismeretterjesztés továbbfejlesztésére, a többi között az. hogy a megyékben vizsgálják meg az egészségügyi propaganda helyzetét, s a KÖJAL-lal és a Vöröskereszttel szorosabb együttműködésben, fokozzák az' egészségügyi ismeretterjesztés hatását. A hős szovjet lányra emlékezett halálának 20a évfordulóján a ruhagyári Zőja-b rigód 1962 elején jelenik meg az új KRESZ Országos ankéton tárgyaltak a közlekedés vezetői és a közlekedési vállalatok küldöttei az új rendelkezési Az" üzem gépei Egyenletesen zakatoltak. A diszpécser szobájában huszonegy fiatal •néma csendben állt. Mindannyian Kiss Ferencné brigadvezetőnek Nyikolaj Osztrovszkijt idéző mondataira gondoltak: "Az ember legdrágább kincse az élete. Ezt csak egyszer kapja és úgy kell élnie, hogy ne érezzen kínzó fájdalmat a céltalanul leélt élet miatt. És hogy amikor meghal, elmondhassa — egész életét és minden erejét annak adta, smi a legszebb dolog a világon: az emberiség felszabadításáért folytatott küzdelemnek ,.,* A néma csendet Rácz Gizella törte meg. — Zó.in emlékművén fekeZója élt a háború kirobbanásáig. Nekünk, a Zója-brigád tagjainak, úgy kell dolgoznunk, hogy méltók legyünk a név viseleeére. Ünnepélyes pillanatok Az ünnepélyes brigádértekezleten így emlékeztek a ruhagyárban a Zója-brlgád tagjai a liög komszomolista lány halálának 20. évfordulójára. Zója hőstetteiről sokat hallottak a brigád tagjai. Ismerik rövid, de tartalmas életének minden mozzanatát. A Volokalamszk-i út aláaknázásának izgalmas pillanatait, a petriscsevói hőstetteket mind-mind. Radák Tamas, a Zoja-brigád ifjú mestere olvasmányaiból még arra U jól emlékszik, hogyan buzdította Zója a szovjet embereket a német fasiszták által ácsolt bitófa alól. Zója szavai még a fülében csengnek: "Én nem félek a haláttol, öröm az, ha az ember népéért hal meg. Engem felakaszthattok, de valamennyi szovjet embert nem — és mi győzünk*. A fiatalok mély megrendüléssel emlékeztek névadójukra. A máskor mindig nevetős, a brigád légfiatalabbja, Jenei Viktória és Kanyó Erzsébet is meghatottan nézett maga elé. Mindegyik valami szépet szeretett volna mondani. Levél nz édesanyának A Belügyminisztérium, to- galomirányító táblák. Sokan vábbá a Közlekedés- é* Pos- kérték, hogy taügyi Minisztérium képvi- az új KRESZ oktatásán selői, a közlekedés irányítói kötelesek legyenek mind a — mint ismeretes — ki- hivatásos, mind pedig a dolgozták a KRESZ-fe vo- magángépkocsivczetők natkosó módosító javaslatai- részt venni, kat. Javasolták, a KRESZ intézA részletes módosító ja- kedjen az országúton felevaslatot már megtárgyalták lőtlenül reflektorozók renda budapesti és a vidéki köz- szabályozásáról. Kérték a lekedési vállalatok értekez- belügyminisztériumot, taréin . UnH/tan „ Trehritu ,vt«ye fontolóra a riytiletein, s kedden a Technika Házában rendeztek KRESZankétot, amelyen részt vettek a Belügyiminisztérium, a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium, a fővárosi tanács. a Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezete, az autóklub képviselői, a budapesti és a vidéki közlekedési vállalatok küldöttei. Földvári László közlekedés- és posta ügyi miniszterhelyettes elnöki megnyitójában kifejtette, hogy kasztásos- figyelmeztetés módosítását, vagy esetleges eltörlését. Az elhangzott, javaslatokat a KRESZ szerkesztői áttanulmányozzák, s amennyiben lehetőség nyflik rá, figyelembe veszik az új szabályzat végleges megszövegezésénél. A tervek szerint az új KRFSZ 1962 első. vagy második negyedében jelenik majd meg. A rossz időjárás sem gátolja a hattyastelepi vízátemelő építőit Hatmillió forint értékű munkát végzett az idén a Csongrád Megyei Állami Építőipari Vállalat mélyépítő részlege Országos viszonylatban is záporviz-elvezető csatorna ts Icáját, a amennyiben az eliköa megnövekedőit forgalom j^^tő* vizmü-épltkezés a a Tisza-parti zsilippel és a vetkező hetekben sem sülymiatt szükségessé vált a szeged-hattvastelepi vizát- torkolati művel együtt. lyed túlságosan mélyre a "FjJ9 évvel ezelőtt készült „„elő tóbb évre ütemezett A torkolati mű építésénél hőmérő higanyszála, megszaKRESZ módosítása. építése A múlt év jelentős jelentós'anyagi és időmegta- kit.ás nélkül folytatják a te márványba vésve állnak Osztrovszkij szavat, ő fiatal ! életét az emberiség felszabadításáért áldozta fel. Szabó Ilona, a brigád he- -Drága Ljuba Tyimoftiej Olyan idős volt, min4 mi, 18 iyettes vezetője, az egyik va! Ezen a szomorú, ósvi ] éves. Az iskola padjaiból in- legszorgalmasabb munkás, napon hős gyermekére, a • dult az első vonalba, harcol- kprt szbt: nagyszerű komszomolszkára, i M a német fasiszták ellen, — írjunk levelet Zója Zójdra emlékezünk. Tudjuk. 1 Neki és sok százezer hőe, édesanyjának. ez a dátum anyai szivének a „.„„tói .„tarral, A brigád valamennyi tag- legfájóbb. Ket gyermeketneszovjet embernek köszönhet- nflgy helyegléR8e, togadtH relt, s mindkettő, Zoja és Jük, hogy mi ma szabadon, a javaslatot, s a következő Sura a szabadság oltárán álvidáman élhetünk, úgy mint levelet küldték Moszkvába: dozta fel fiatal életét. Mélyen együttérzünk önnel, ke' gyelettel emlékezünk Zajára. Ljuba Tyimofejeva! Nem folyt hiába gyermekeinek vére. A békének, amelyet gyermekei élete, az ön könnyei — az anyák, az özvegyek és az árvák könnyel árán vívtak ki, sok őrzője van. Mi, a Szegcdi Ruhagyár Zója-brigád jónak tagjai is védjük. Brigádunk 1959 áprilisában alakult. Ml, a 18—19 éves lányok, fiúk. az ön hős gyermekéről, Zójaról neveztük el Nagyerejű szovjet gázturbinás gépkocsi sikeres próbaútja mérnökök és konstruktőr és munkaköa Moszkva— zössegének alkotását: egy Szovjet ' technikusok Vjazma—Moszkva útvona- „„ Ion kipróbálták Kosszov fő- ^ndszerű 350 lóerős autóbuszt. A kísérleti gépkocsiban, amelyet a repülőgépeknél használatos gáztur binás motor hajt, 72 pon- br^ad|[nka_í ton szereltek fel mérőtntlszereket. A próbaút kitűnően sikerült, s a mérési eredmények most kezdődő elemzése után hozzálátnak Kapcsolódni kívánunk a genfi nemzetközi közúti egyezményben előírt szabályokhoz, hiszen ma már sok külföldi keresi fel hazánkat saját gépkocsiján, akik természetesen az egységes közúti rendszerint szeretnének éligazodni. Nagy számban szólaltak fel az ankét résztvevői. Általában helyeselték, hogy nagyobb önállóságot nyújt a KRESZ a gépkocsivezetőknek. (Szóvá tettek néhány olyan Jelenségét, ami kellemetlen a mindennapi közlekedésben, Így például azt. hogy még á fővárosban sincsenek mindenütt megvilágítva a forképest ls: járása egyenletes, kevés a súrlódó és típus tervezéséhez. A tervezők szerint az autógyártásban a jövő vitathatatlanul a gázturbináé, lemaradása után az idén karítást hozó ésszerűsítést Is munkát az év végéig. A hiszen igen sok előnye watt sokkal gyorsabb ütemben alkalmazott nz építkezés Délmagyarországi Aramszol- Hunnttuús hn dolgozott a Csongrád megvei műszaki kollektívája. Sipka galtató Vállalat is bekapcso- nemcsaK p augauyvs na Állami Építőipari Vállalat Imre főépftésvezető és Cseh lódott az i/3én a vízatemelő ! nem a Diesel-motorokhoz mélvépító részlege. Az elma- Ferenc építésvezető mérnö- építési munkáiba, s körülradást nagy részben sikerült kők, valamint Molnár-Farkas belül t millió forint értékű csökkenteni, s ez ideig mini- Imre művezető ésszerűsítése távvezeték-építést és szere-1 alkatrésze (a Dieselegy 6 millió forint értékű — alátámasztás helyett föl- lést végzett eddig az épitkemunkát végeztek el. függesztett surrantóművet zés területén. Több mint 9 ezer köbmé- alkalmazak — 4 hétre rövi- Jövőre előreláthatólag 8—9 ter földet emeltek ki pél- ditette le a torkolati mű millió forint értékű munka dául a tavaszi és nyári hó- tervezett 3 hónapos épitési vár a vízátemelő építőire, napokban a holt-Tisza med- munkáját. Tovább folytatják a holtrének kotrásánál a vállalat Jelenleg Mihálytelék he- meder kotrását és elvégzik a földmunkásai. Szépen dol- tárában folyik a munka á kikotrott részek burkolását floztak a KISZ-tábor önkén- fehérparti zsilipnél. Ez fl Ezenkívül a gyálai tes társadalmi munkásai, a zsilip szabályozza majd a strandnál az úttest alatt fiatal kiszesek is. Ugyancsak holt-meder víznivóját. elkészült Hattyastelepen 200 rossz időjárás sem gátolja valószínűleg a vasút méter hosszú nyiltszelvényü egyelőre az építők trmn- alatti átjáró építését Is. Igyekszünk e névhez méltóan élni, dolgozni. Megalakulásunk óta tervünket nemcsak teljesítjük, hanem rendszeresen túlteljesítjük, kifogástalan minőség mellett. ^^^^Bzója megtanított bennünket i a sorozatgyártásra alkalmas \ kitartásra, állhatatosságra. a épül hídáteresz valamint a MAV-val karöltve megkezA Szegedi Orvostudományt Egyetem tanárai. Ifjúsága és Válsmennyl flolgeüöja mély fájdalommal tudatja, hogy Dr. Korpássy Béla egyetemi tanár, a Kórbonctani- és Kflrszilvettani Intézői Igazgatnia, az orvostudományok doktora, „Az oktatásügy kiváló dolgozója", az Egyetem 195132. e» 1956 57. tanévi dékánja, a Magyar Tudományos Akadémia Mnrphologiai és onknlngia! Főbizottságának. a Magvar Élettani Társaságnak, az Európai Haematologiai Társasagnak és a Nemzetközi Siéurovégptattv Társaságnak tagja folyft évi november hó 27-én, munkás életének 55. évében tragikus mrtéienseggel elhunyt, Személyében egyetemünk egyik legkiválóbb tanárát, a (Záffvar pathologla nagytehetségű. világszerte elismert művelőjét, szeretett barátunkat, tanítványainak es az urvostársaflálómnak, vkUmint áz Ifjúságnak elhivatott nevelőjét gyászoljuk. Az elhunytát a Szegedi Orvostudományt Egyetem saját halottjának tekinti. Folyó evi december hó 1-én 12 órakor az Egyetem előcsarnokában búcsúztatjuk és irthen helyezzük érék nyugalomra a belvárosi temetőben. EMl.EKfT KEGYELETTEL MEoORI/.Zt?K! fOálaszalnak AZ ILLETÉKESEK Felszerelték a levélszekrényt — Kijavították a nyilvános telefonállomást motorban 3000, a szovjet gázturbinában összesen 700 aikdtrétz van), a legnagyobb hidegben ls könnyen j Indul, nem igényel hűtőberendezést, karbantartása egyszerű, súlya csekély. Egyik legfőbb hátrányát — a nagy zajt — hangfogó műanyagok alkalmazásával máris leküzdötték. Még meglevő hátrányait (különleges csapágyazást és bonyolult fogaskerék-áttételt igényel. magas hőfokkal működik stb.) további kutatómunkával kívánják kiküszöbölni, vagy semlegesíteni. A Szegedi Orvostudományi Egyetem Kórbonctani és Kórszövettani intézetének dolgozói mély fájdalommal tudatják, begy szeretett professzoruk, Dr. Korpássy Béla •s orvostudományok doktora tfaglkuá hirtelenséggél elhunyt. Szeretett halottunk emlékét megőrizzük és tanításainak szellemében dolgozunk tovább. Cikkcink nyomán két válasz érkezett, a szegedi postaigazgatóságtól. -A DélMagyarország szeptemberi számában — írja Fodor Intvén, az igazgatóság vezetője — „Szóvá tesszük" címmel a postával kapcsolatos panaszukra közlöm, hogy az l-es .számú Belgyógyászati Klinikának a Tisza-part felöli épületéről leszerelt levélszekrények ugyanezen épület part felőli oldalára történő felszerelése iránt intézkedtem-. A másik levél a -Felsőváros panasza a tanácsnál, a postánál..címmel megjelent októberi cikkünkre válaszol: -A József Attila sugárút 27. számú épületben működő Szeged 6-os számú poétahivatal helyiségét az Ingatlankezelő Vállalattól bérlem. A hivatal jelenlegi forgalmának lebonyolítására már valóban nem elegendő a helyiség, bővítése és korszerűsítése feltétlenül szükséges lenne. Erre a jelenlegi helyeh lehetőség nincs. Az elmúlt évek során több ízben is kértem az illetékes tanácsi szervektől megfelelő, nagyobb alapterületű helyiség kiutalását, ez irányú kérésemet azonban elutasították. Ugvanesak nincs lehetőség megfelelő helyiség kialakítására építkezés útján sem. mert a második ötéves tervidőszak folyamán a környéken olyan középület felépítésére, ahol a posta is helyet kaphatna, nem kerül sor. A hivatali helyiségben elhelyezett távbeszélő-fülke és tartozékai kijavíttatása iránt intézkedtem- — írja a postaigazgatóság vezetője. Munkánk mellett tanujunk, továbbképezzük magúikat. Bőven jut időnk szórakozásra, művelődésre is. Legtöbbször közösen járunk moziba, színházba. Közülünk már néhányan férjhez mentek. Fiatal aszszonylársaink: Tdrkány Lórántné. Hallal Oyuláné, Dávid Jánosné, Földvári Jánnsné és Sfefantk Józsefné önt tartják példaképüknek. Olyan gyermekeket akarnak nevelni, mint ön. Es ml ís, a kik még esak gyűjtjük a kelengyét, békében szeretnénk élni. családot alapítani. Étért dolgozunk nagy szorgalommal. Brigádunk tavaly augusztusban elérte n kitüntető szocialista címet. Ünnepélyes brigádértekezletünkről, melyen lányáról emlékeztünk, forró .szeretetteljes üdvözletünket küldjük önnek, s ígérjük, Iwgy brigádunk valamennyi Ingja úgy él, dolgozik, hogy méltó legyen Bójához. A Zaja-brigád* Százezer cérnagomb naponta Teljes uiemmel dolgozik a fonalfeldolgozó új műhelye Október első felében ér- ez a szám még emelkedik; kezett meg a Szegedi fonal- úgyhogy év végére feltétlefeldolgozó Vállalathoz az nül teljesítik a negyedik évösszes cér.nagombgyárló gép negyedre szükséges hét és Budapestről, s azóta a/, félmilliós előírást. Ennyi egész országot ellátják ezzel cérnagomb keU három hóaz apró, bár nem is olyan nap alatt a fehérnemű gválényegtelen árucikkel. A raknak, a lakosságnak, dolgozók nagy részét már A ccrnagombgyártó gépebetanitótták munkájukra, s ket igen rossz állapotban ha s gépeket pontosan ok- kapta meg az üzem, úgyhogy tóber l-re szállítottak vol- külön technikust és lakatost na. nem is lenne lemara- kellett munkába állítaní dás a gyártásban. Igy is karbantartásukhoz. Jövőre mindössze 300 --ezer gomb- az összes gépet generálozbal maradtak el az idóará- zák, szinte csak vázuk manyos tervhez viszonyítva. rad a régi, mert a íorgóráMost, hogy a dolgozók széket mind kicserélik. Ily már begyakorlódtak. egy- módon biztosítják hogy zaegy napon — ket műszakot _ , , ... számítva - körülbelül száz- vartalan )pyyen a tórmeies, ezer gombot gyártanak az 08 az ellátásban se forduljon üzemben, A jövő hónapban elő fennakadás.