Délmagyarország, 1961. november (51. évfolyam, 258-282. szám)

1961-11-23 / 276. szám

% OniitörMJk, 1961. november 23. 8efefez5dött a LFMP KB plénuma A Szovjetunió szaván fogta a Nyugatot Amerikai és angol kormánykörök meglepetéssel fogadták, hogy a StOvietuníó kési fésit venni n genfi atomértekezleten A Szovjetuniónak art a gézi. hogy amennyiben a közt kiadásának vezércikke ttéjeléfttróól. hogv rőfiüt vw* tárgyalások alatt bármely ugyanis egyenesen "az atom­4 miMMfls fpgj'vwkfséfite fírntim. mutmm fmvem kísérletek csapdájának" ««­lek beszüntetését célzó gen- kipróbálásába kezdene, ez a vezi azt, hogy a Szovjetunió fi tárgyalásokon. nyugati másik felet nrra késztetné, elfogadta a nyugati javasla­részról meglepetéssé! fo- hogy megfeleló következte- tot. A továbbiakban a lap gadták. télieket Vóhjon le n maga még ennél is továbbmegvi és A dőltig érdekessége, hngy siamaru it nufc/edrts fegy- azt állítja: a Szovjetuniónak bar ameeiktti—angol részről verkiserieteket illetően az az elhatározásé, hogy jötte javaslat a tárgyalások Erre egyébként — hang- részt vesz a tárgyalásokon. felújítására, a nyugati kor- sulyoz/n a jegyzék — a -aWáttan kísértet arra, hogy manykörök korántsem lelke- Szovjetunió már a múltban megakadályozza az Egyesült 1 hány idSsterű kérdésében, sédnék azért, hogy a Szón- ismételten felhívta a fi- Államokat es Angliát a to-' jetunió felhívásukra Ilyen gyeiméi Fr tehát nem ho* vábbl kísérletek végréhajtá­gyorsan tgen-t mondott, AZ mályos és nem ui elem. sóban.« Az amerikai lap angol sajtókommentárokból visrrmt naivon érzékenyen pétdátlnnul durva hdngjn kl lehet hámozni, hogv Nvü- érintetté — amint bizonyos arról árulkodik, hogy igen gáton tulajdonképpen pro- aájtOhangnkból klderlíi - el- kínosan érintette a szovjet pagaiidafogasnak szánták n kókorbnn nz amerikaiakat tárgyalási készség azokat, iánaslátót és nrra számítót- A Ntw York Times eimü akik így saját csapdájukba iák. hogv fi Szovjetunió nt*du Amerikai lap nemzet* sétáltak he. (MTI) \ Issz8utásitp> vagy legaláb Pénteken tárgyal Kongóról ismét a Biztonsági Tanács Délután WláflyálaW G0­mnikn, a LEMP KB első tit­kára beszámolt az. SZKP XKlt. kongresszusáról. Rész­letesen foglalkozott az SZKP programjával, majd kifejtet­te a Lengyel Egyesült Mun­káspárt álláspontját á nem­(MTI) blá kiférő, időhúzó választ ad. A Seotsman éfmii fincol | !(rw szevdni vezércikke vilá­gósan utalt nrra. hogy art várták: a Szovjetunió nV-g- : tagadja á tárgyalásokon VnTö részvételt., hiszen korábbi magatartása azt. bizonyítot­ta. hogy nem ad a látMbttrn, Most viszont Anglia és ámr-l rifcn van. véhez helyzetben, méri att mondhatnák ugyan., hogy n tárgyalásokhoz nem fűznek sok reményt, de ér­zel magukra kellene vállal• niák kezdeményezésük uta sir ásd nak ódiumát. A Inp tudósítója egyébként aláhtizrn: -<M1rtrtrln meglepe­tést okozott angol—amerikai körökben ez a váratlan for­dulat SxiikfiégeH Nyugat*Berlinről tárgyuJásohat folytatu Egyebek köwtt erről is tárgyalt Kennedy Adenauerrel folytatott megbeszélésein Adenaunr naerdrín tt ushtngtonbái visszautazott Ronnha Szerdán délelőtt — wa­shingtoni idó swlnt 10 óra .10 perckor — Kennedy él­nék ró Adenauer kffncellár újból összeüli, hogy flaare­gezze tárgyalásainak ered­ményéi • A megbeszélévk •befejezésekor — magyar idd szerint a késő esti órákban — kommünikét ndtnk ki. Az elnök és n kancellár megbeszéléseit n legmélyebb titoktartás veszi körül. A tárgyíiások tülnyonv>ré«zt négyszemközt zajlottak le, kél tolmács Jelenlétében és n szóvivők caupári fiWalános­A «/Ve»r York limes" riOhiia MftihruMtm At aneol külügyminiszté­rium szóidvöje szerdán dél­után kijelentette: -A jrgv­zekbert nlnrn semmi olyan i s4Bo(,r„ „zorítkozták. amikor kifejezett teltétel, nmtt el I„ megbeszéléseket, ismertei­, ne fogadhatnánk Ml java-1 «ennedv é« Adenauer soltuk a tárgya la sok felújl- , rr^a munkatársai közül sem tását és fat szovjet részről | mindenki' tájékoztatott a elfogadták Véleményünk : turgyaiások nnvagáról. szerint a kísérletek betiltá­sát szolgálé esi e/ményt igen I Ennek fő oka az, hogy gyorsan meg lehetne kötni". A szóvivő egv kérdésre vá-1 ---- - , tárgyalások eredményét, * aott merevnek a táravalások befejező szakaszában, inint ahogyan azt vártak, ügv tudják, a litbhl között megállapod­tak abban, hngy szüksé­ges tárgyalásokat folytatni a Szovjetunióval Nyugat­Berlin problémájáról és a német kérdésről. Ezek a tárgyalások azonban — Adenauer szerint — csu­pán tájékozódó jellegűek le­hetnek, és ha ezek n meg­beszélések -ikerrel járnak, akkor , kerülhet csak konkrét tárgyalásokra. Hírek szerint lasíolva külön hangsúlyozta, hogy értelmezése, szerint nem tíj tárgyalásokról — te­hát teljesen Üj alapokról ki­induló megbeszélésekről — ratt szó. hanem a megszakí­tott tárgyalások, felújításáról, Amit \ iszont Nyugaton homályosnak próbálnak be­állítani, az éppen a legvi ­lógósabb része a jegyzéknek, amely a többi között. Jeszö­nmgegye-ztek abban ls, vrtbbrn ts köVéteitÍMÖöjá a liogy négyhatalmi tárgya- nvugot eurónál NAT<"i-es«t­la-okon Kell újra rendezni petok tr.ererö ítt«é| ,-s n\* a nyugati hatalmak nyu- tart a nyugati hatalmak nyu­gat-berlini logs.lt, gat-berlini jogai mellett beleértve nyugat) csapatok- Egyébként Kennedy széf­re a « .i i.,hl "Bk Nyugat-Berlinben tar- dán. wjnhlKtoüt idő szerint eiö.wir de Oaulle elnök- ,„ lf|„;„ a Nvucn)- ,6 orakor. elutazott víkend­bel akarjuk Ismertetni a Berlinbe vezető utak hasz- re. Adenauer pedig a késő bálatál. esti órákban visszaindult létrejött megállapodást. fzzrt tiilaldnnképpen he- Bonnba. \'alos»tnűieg rövl­éa csak utána szándékoznak Ismerték, hogv helytelen'az desen Fronettmrazágha látó nyilvánosságra hozni. a nyugati állítás, amely sge- gat, hogv tanácskozzék de Ezzel magyarázható, hogy rint a nyugati csapatok a oeulie-lál. (MTI) a nyugatnémet kancellár le- .-————— * mondta szerdán délben a November 22-én folytatta j munkáját a Lengyel Egyé-' sült Munkáspárt Központi ^ átetdún p*te a Dominikát fenyegető l'Bizottságának 9. plénuma. | huhai jhmtfalfAf mútn,t Az FNS/ Biztonsági fa- tette, hogy támogáfjá a há­nácso kedden késő este meg- iá hozat 1 javaslatot., bár ném hallgatta a további hozzá- tártja teljésen megíélélónék szólásokat Kongó kéhdéséhel hiányosságai rniátt. Kifejtét* Mint arról már beszámol- tv. högj/ Kálángh puiblémó* tunk. a vita alapja Ceylmt. jáhot a javaslat porti ín meg­Li bérlő és az Egyesült .Arab oldást ajánl és elfogadása Köztársaság határozati Jti- megfeleld felhatalmazást ad­vaslata. illetőleg a javaslát- na as ENSZ ügyvezető töm­höz benyújtott módosítások, lajtdnak az ENSZ kongói fii• . .... ^ ... . iidaMinttk végrehttjid*dhot> Hétközi munkásmozgalom né- Az tilos megnyitásáé köve­tően elsőnek flomftoko kon- steoénton amerikai köl­gói külügyminiszter emelke- dtm felszólalásában megra­A besíámoló után megkez- dett szólásra. Hangoztatta: a gadta az alkalmat a Bzwjet­I katangai szakadárok elítélése hpiö rágalmazására Azt. ál­(iodott a vita, majd a késő! ,[(>m nlllja me0 0 problémát, Htotta. hugi' a Szovjetunió esti órákban fontos határoaa- cselekvésre van szükség. A nem veszi figyelembe mások tok elfogadásával a LEMP határozati javaslat tartalmát álláspontját. Mint mondottá, KB 9. Plénuma befe1ezódött.J.heiy«n - mondotta d. M»» a módtiíftó indítványok to- Stumos megoldás- lehetősé­mege azzal a veszéllyel jár. Pét, ezért kérte. tjogY- a vitát hogy eláikltk Katanga prob- újabb ülés időpontjának ki­lémájának megoldása. Súr* tdaése nélkül függesszék fel. gette. hogy áz 'SNSZ nyújt- A libériai ENSZ-küldőtt son segítséget kormányának javasolta, hogy Köngó kérdé­a kongói hadsereg <tfszerva- sének fnegsótátását foljrtas­zéséhez. Megállapította: ha sák pénteken Ae elnök n já* nz ENSZ nono kod no. kntmá- vaslotot elfogadta és közölté, nya kénytelen lesz elfogadni hogy a flízVonsdöt tfaWtéá annak az országnak segttsé- pénteken — megvár idő szé­pét. nmelv hajlandó ezt biz- rint 21 órakor — foglafkozik tositnnl. ismét. Kongóval. # neon angol F.NSZ-küldött Az elnök ezután bejelén­a határozati javaslatot felvi- "Ifé, hogy sterilén — ma­zező amerikai módosítások R.var idő szerint 21 órám — elfogadásához ls ragaszkodott üsszehivta a Biztonsági IV és azt állította, hogy az nácsot. A napirenden Kubrt­ENSZ Ica főbb feladata Kon- nak az a javaslata szerepé góban a -békltfa és pacifiká- hogy a RiztonHgi Tanács te* lés*, trpkonafcknr belwfeíenl- Pt/m haladéktalan lépéseket tette a katangai szakadárok é.t Egye sült Államoknak a zsoldos hadseregével szem- Dominikai Köztársaságot, ben javasolt intézkedéseket, fenyegető agressziója meg­AZ elnöklő torin külügy- előzésére. miniszterhelyettes. g„ Szov- A Biztonsági Tanács ülése jetunió képviselnie bejelen- lapzárrakor még tart. * győztes jorráh tartózkodnak N.vuR&t-Beriinben. Szovjet részről ismételten rámutattak, hogy a nyu­ííiiti csapatok Nyugat-Ber­linben tartózkodásának nincs Semmi jogi alapja. Adenauer tudomásul vette art is. hogy a jelen pillanat­ban nem lehet saó ónálló NATO nukleáris parancs­nokság létrehozásáról. Az amerikai elnök ebben a kér­désben változatlanul fenn­tartotta korábbi álláspont­sor ját. • iJkpanakknr Kennedy ál­lítólag mp'Lscrie. hogy to­A Lenin atomjégtöröhajó útban hazai kikötö felé washingtoni országos sajtó­klubban tervezett besz.é dét ts. Jólértesült körök szerint a' kancellár kevésbé mutatko ' Bomba robbant Sftasboutuban de Gaulle látogatása elíítt Megkezdődött Moszkvában a turistáknak álcázott nyugatnémet kémek pere bzerdán Moszkvában a értesüléseket szolgáltassa Szovjetunió Legfalső Bíró- nak. A két nyugatnémet ál­ságfinak ketonul kollégiuma lám polgár, akik egyébként a megkezdte Péter Sonntag es heidelbergi egvetem bollga­Wálter Naumann nyugatné- tói. aláírtak egy nyilatkozat rnet állampolgárok kemke- tot, amelyben vállalják, hogy désl ügyének tárgyalását. mindazt titokban tartják. A Kél nyugatnémet -luris- amiről tudomást swrer.nek. tát- rt ukrajnai Porubnoje ellenkező eneilien amerikai liRtárstlomáson tartáztat- törvényok alapján vonhatók Iák lé. felelősségre, amikor a v»m\1z.sgá!st során Jcllemaő Nyugat-Német kémértesüléseket tartalmazó orsrag -ssuvcrénitáRR De Gaulle elnök, aki szer- hnurgi állomás épületében, n dan tön ól le he 71, élet ró'ét. másik a pályaudvar kőidé­csütörtökön Débré miniszter- ben. .Az. DA8 már régéb­ől nök éa Meaafner hadügy- ben megtorlást helyesett, ki­niiniszter kíséretében Stras- látásba a strasbourgi kato-' : bourgba érkezik, aboi a vá» nai parádé résztvevői ellen, ros felszabadulásának 17. év- De Gaulle egyébként pén­forduló.ia alkalmából berzé- tekén Angliába utazik, Kél dei intéz a hadsoreg 2100 ^ Macmillan magánvan­bsztjehez és altisztjéhez, , B v Az elnök érkezése előtt ^ ,p9t az ant)o1 ^inlvz­: szerdán délután két bomba terclnök vidéki kastélyában, robbant. Az egyik a stras- (MTI) A Lenin aioinjéstöróheió befejezte az Északi-sark kö­zelében tett útját — mint azt Borisz Szbknlov. a hajó ka­pitánya rádión közölte. A hajó több mint háto/er mérföldet tett meg. ebből — j mintegy 3őoo mérföldet ne­héz jégviszonyok között. A jégtörő mofit a Barents-ten­geren halad, útban Mur­manszk felé. A hajó alig két hónappal ezelőtt indult útiára A sark­vidék! tél viszonyai kört el­ső ízben tett meg hajó rtyen utat fiz físzaki-tengeren. A csukcsi partvidékről és/.ik Itlé hájózvá egy sodródó jégtáblán létrehozták az Északi-sark 10« úszó tbog­ftgvelő állomást. A vissza­felé vezető úton. amflv az ismert hajózási útvonaluk­nál jóval északabbra veze­tett, fi hajó olyan helyeken haladt át, $ mel vekét még nyáron is nehezen megkőze­lí'thetóknek tartanak. Az atomjégtöröhajó íttjá h'demftnvbs szempontból is nagy jelentőségű, A keleti és a nvugati félteke hatá­rául szolgálo 180. hosszúsági körtől az északi szigetekig t c.zető ütja eoráfi a hajó kü­lönböző pontokon önműködő .rádlómeteofológiái állomá­sokat helyezett 61, amelyek mélységméréseket végezték és a tengeraramlásokat. va­lamint fi légmezők állapotát vizsgálták. Jelenleg az önműködő me­tenrolóaiai állomások nzabíi­lyo« időközökben rádión ke­resztül adnak jelentést a s»éljárésokról és tag-okról, a jégtáblák mozgásáról. ti tkomra sos jeg>Tetekei. és fénY-képfUmeket találtak ná­luk. A per tárgyalásán « leg­nagvobh Ydláglapok. külföldi hírügynökségek ás- rádlódár­-saságok 60 tudósítója vesz részt. 8*cinpontj.»hól. hogy fi nyugatnémet területen mű­ködő amerikai kémszer­vek az Egyesült Államok törvényei szerint felelős­ségre vonhatnak nyugat­német állampolgárokat. Sonntág es Naumann Hei­Meghivták az Egyesült Al- dolberghen Mnnnheimben íamok és a Nemet Ssövet- és Majnn-Frnnkfurtbun kn­ségl Kttrtársaság moszk- pott hírszerző kiképzés1. Y fii nagykövetségének kép- Megtanították őket szovjet viselőit ls. katonai objektumok, élsósor­A tgrgyaláion az elnöki ban rakétaipart üzemek, ra­Usztségc Dmitrij Tyeréhov kétáindítő állomások, ezek hadbíró-ezredes tölt! be. az bejárati útvonalainak raké­ülnekók — Dmitrij Vorohjov ták azállítáaára szolgáló «*«­tüzérvezérórnagv és Alek- közöknek ró radnr-berende­szand • Zaharov repülővezér- réseknek a felismerésére. 6rnag,y. A vádirat elhangzásn után A szerdai tárgyaláson fel- az elnök kérdésere válaszol­Olvnsott vádiratból kitűnik, va mindkét vádlott beismer­hogy az amerikai titkos- te bűnösségét TiTrchov ez­szolgálat 1960 óta mind több redes bejelentette, hogv u nyugatnémet turistát hasi- terhelő tárgyi blzonvftékokut nált 'cl arra hogv a Seov- zárt ülésen mutatják bo. jetunioról katona: jelle&ü A tárgj-alás tart. (MTI) H Juqost'áél^hoi iiHétett stovjet ietiyiéV lesytiBBZi: A nyugatnémetek nem lehetik gyakorlattá a hitleristák ellen harcolók üldözését Nvikolai Firjubin szovjet külügyminlszterhelvettes november 22-én jegyzéket nyújtott át Cvietin MiJtUovics­nak. Jugoszlávia moszkvai nagykövetének. Ez a jegyzék válasz n Dazo Vraesaries mtfnröení törvénytelen letartóz­tatásával kapcsolatos november 7-i jugoszláv• jegyzékre, amelyei a hitleri Németország elleni háborúban részt vett valamennyi országnak.' megkiiUitvk. A szovjet kormány a leghatározőttabban elítéli az NSZK hatöságoinak törvénytelen éljátnsát l,nr-> Vrttcsaric: jugoszláv állampolgár ellen, aki a második világháború éveiben aktívan harcolt a fasiszta megszállók ellen A szovjet kormány Jugoszláviával egyetértőiben re­méli: az említett országok kormányai határozottan eljár­nak annak érdekében, hogy ne engedjék megismétlődni és törvényesíteni ezt a gyakorlatot, ameljmék értelmében polgáraikat az NSZK-ban hitiéri törvények és rendelke­zések alapján üldözhetik. Mint a Jegyzék rámutat, az NSZK hatóságainak ha­sonló cselekedetei nem véletlenek.» A jegyzék ismételten felhívja a figyelmei a német bé­keszerződés megkötésének és a nyugat\berilni helyzet ren­dezesének szükségességére. külügymi- mérlegelnie kell pgy esetleges Gromiko Háború kilátásait, szemben a to\'ábbi genetikai határok­kal. amelyek sokkal súlyo­sabbak lesznek akkor, -ha az Egyesült Államok nem újít­ja fel atomkísérletelt". * Gatvao kapitány, aki oz év elején a nyílt tengevn birtokába kerítette a San' Maria portugál óceánjáró'. * miután Marokkóból kiutas1­Dr. Glenn Peaborg. az tolták, kedden este Rio Dé Amerikai Atomerőbizottság Jantiróba érkezett é.s pob­elnöke efey televíziós intefjü- tikal menerlékjopot kért a ban kijelentette, hogy -az brazil hatóságoktól. Egyesült Államoknak van Rio De Janeiróban a rend­sok, már kidolgozott, de még őrség a repülőtéren őrizetbe kl nem próbált atomfegyvere uette Galvao kapitányt és hm ! és éppen csak utasításra Vár- társát, s közölték velük, hogy nak. hogy a kísérleteket vég- el kell hányni ok az orszú­• rohajthu- ifik- . I|angoctátla got. A kapitány és társai et* : meg, hogy Kennedy elnöknek után Chilébe uraztak. Ittnge norvég niszter — *ki meghívására utatott a Szov­jetunióba — feleségével szerdán a moszkY-ai Kreml­palota történelmi és építé­szeti nevezetességeivel Is­merkedett. Jncobsen, Nor­végia moszkvai nagykövete viUáaraggellt adott a magus­rangú vendég tiszteletére. A villásrcggetin részt vett Mi­kojan és Gromiko ls. \

Next

/
Oldalképek
Tartalom