Délmagyarország, 1961. október (51. évfolyam, 232-257. szám)

1961-10-03 / 233. szám

Kedd. IMI, október 3, Szegedi csapatok a bajnoki táblázatok aljin ÓZD—SZEA C 2:1 (1:0) Az elömérkőzés érdekessé­ge. hogy Szabó sérüléséből felgyógyulva ismét játszott a tartalékcsapatba n. A találko­zón az ózdiak 4:2 (3:0) arány­ban győztek. A "két NB l-es csapat az alabbi összeállítás­ban állt fel. Ózd: Katona — Budai, Siska, Hajnecz — Szurdoki I., Frenkó — Borbás II, Széles. Csernai, Szend­rei, Zalai. SZEAC: Mészáros, — Kürtösi. Portörő, Vas — Kővári. Zallár — Reményik. Nemes, Károlyi, Polyvás, Nyári. Ideális talajon, széllel hát­ban játszott a SZEAC és már az 1. percben Vas 20 mé­teres bomba szabadrúgását Katona clvetódcsscl ütötte szögletre. Majd Zalai beadását Széles a kapu mellé lőtte. Ezután vál­tozatos játék alakult ki, gyors tamadíisok mindkét részről, de a. csatárok nem boldogul­tak a jó! romboló védőkkel szemben. Nemes lövését szögletre mentette Katona, majd az ózdiak vették át az irányítást, viszont a 30. perc­béri Polyvás jó helyzetből mellé lőtt. Feltűnt, hogy a .játékvezető ítéletei In­kább a SZEAC-ot sújtot­ták. A 34. percben Nyári lövésébe Budai kézzel nyúlt bele, a 16-oson belül, a bíró azon­ban továbbot intett. A 36. percben Nyári a felsőlécet találta el és a 40. percben az ózdiak szerezték meg a vezetést. Védelmünk röviden szabadí­tott fel, Zalai lövését Mészá­ros elvetődve öklözte ki, ka­varodás támadt a kapu előtt, a labda Csernai elé került, aki nyugodtan helyezte az üres kapuba. 1:0 az Ózd ja­vára. A második félidő eiső per­cében Polyvás előtt nyílott alkalom az egyenlítésre, de az összekötő rosszul találta el a labdát és így Katona köny­nyedén fogta. Ezután egymás után kétszer Mészárosnak minden tudására szükség volt, hogy a veszélyes őzdi lövéseket ártalmatlanná te­gye. Most a szegediek támad­tak többet, de csak az ózdi védőkig jutottak el. Az 50. percben Nemes elhúzott Sis­ka mellett és a kiintő Kalona lábravető­déssel mentett. A 65. pereben Nyári sarok­rúgása szépen száll a jó ütemben érkező Károlyihoz, kinek lövése ismét a felső lécről pattan vissza Polyvás A LABDARUGO-BAJNOK­SAGOK ALLASA NB I A dorozsmai és sándorfalvi csapatok győzelme elé, de ő fölé lőtt. A 74. perc­ben szerezték meg a második góljukat az ózdiak. Borbás II. kapta a labdát, Vas ké­sőn támadta meg a szélsőt, a védők js leálltak. Mészá­ros lövést várt, de a beadás­ból Csernai közelről a hálóba lőtt: 2:0. A gól a szegedieket felrázta, veszélyesen támadtak és a 79. percben Nemes beadását Reményik a léc alá lőtte: 2:l-re alakult az ered­mény. A következő percben Cser­nai éles lövése Portörö fején irányt változtatva jutott szögletre, a 84. percben Ne­mes éles lövése szállt a jobb léc mellé. Az utolsó percek­ben is a szegediek támadtak, a 86. percben Siska a 16-oson kívül kézzel fogta meg a lab­dát. a szabadrúgást Vas ka­pu fölé lőtte. A 87. percben felcsillant a kiegyenlítés re­ménye, Nemes szépen elhú­zott a védők mellett, a 16­oson belül Siska és Budai közösen felvágtak, de a já­tékvezető ismét nem adta meg a jogos büntetőt. Alacsony színvonalú mér­kőzésen inkább csak küzdelem ala­kult ki. Mindkét csapat széllel szem­ben játszott jobban. A má­sodik félidőben a SZEAC tá­madott többet, de tehetetlen csatárai nem boldogultak az ózdi védőkkel szemben. A döntetlen igazságosabb lett volna. A SZEAC-ból csak Mészárost. Kővárit és Nyárit lehet megdicsérni. Kaposi já­tékvezető ítéletei a SZEAC­ot sújtották, az egyik büntetőt meg kel­lett volna adnia. Egyébként a szegediek tilta­koztak az országos SB-nél Kaposi kiküldése ellen, amit sajpos nem vettek figyelem­be. Kertes Mihály. A Csongrád megyei lab­darúgó-bajnokság nyolcadik fordulójában több meglepő eredmény született. A Sán­dorfalvi SK megszerezte el­ső győzelmét. A Dorozsmai MEDOSZ pályájának betil­tása miatt a Juta-pályán játszott, de így is nyert a jóképességű Szentesi Hon­véd ellen. Meglepetésnek számit még a makóiak hód­mezővásárhelyi veresége is. Móravárosi Kinizsi—Mind­szenti MEDOSZ 1:0 (1:0). Cserepes sor. Vezette: Géczi. Góllövő: Tanács (szabadrú­gásból). Dorozsmai MEDOSZ— Szentesi Klapka Honvéd 2:1 (1:1). Juta-pálya. Vezette: Szabó L. A dorozsmai csa­patnak több helyzete volt. Góllövő: Dudás, Simon, il­letve: Rischák. Szegedi Kossuth Honvéd— Szegedi Juta 1:0 (1:0). Juta­pálya. Vezette: Vadas. Gól­lövő: Nagy. Szegcdi AK—Hódmezővá­sárhelyi Vasas 2:2 (2:0). Hód­mezővásárhely. Vezette: Nagy I. Igazságos eredmény. Gól­lövő: Kalocsai, Kószó, illet­ve: Varró. Dómján. Sándorfalvi' SK—Szöregi Rákóczi 4:1 (0:1). Sándorfal­va. Vezette: Tóth F. Sport­szerű játék. A második fél­időben nagyon lelkesen ját­szott a hazai csapat és ilyen arányban is megérdemelten nyert. Góllövő: Hegedűs 2, Gera, Sebők J. (öngól), il­letve: Varga. Hódmezővásárhelyi- Hu­nyadi Honvéd—Makói Va­sas 3:1 (0:0). Hódmezővásár­hely. Az ifjúsági bajnokság eredményei: Alsóváros—Tex­tilművek 2:0. Dózsa—UTC 2:1. SZAK—H. Vasas 3:2. Juta—Sz. Honvéd 0:0. Mind­szent—Kinizsi 1:0. SZEAC— Dorozsma 4:0. HMTE—Makó 3:2. A Sándorfalva—Szőt-eg mérkőzés elmaradt, a szóre­giek nem utaztak el. A FELNŐTT BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Újszeged 8 «: 7 13 2. Szőréé 8 i«:io 10 3. H. Klapka Sí 8 10:12 10 4. Moraváros 8 22:10 9 5. Makó 8 14: 9 i fi. Sz. Dózsa 8 19:13 9 7. H. vasas 8 13:17 9 8. Mindszent s 12:10 3 9. Dorozsma 8 14:12 8 10. H. Hunyadi SE s 10:17 11. Alsóváros 8 12:13 7 12. Sz. .luta 8 9:14 7 13. H Kossuth SE 8 1S:25 7 14. SZAK 8 13:19 fi 15. Sandorfalva S J4:27 4 16. Textilmüvek 8 9:21 4 =S=0=R=0=K=B=A=N= 1. Tatabánya 0 21: 8 14 2. Bp. Honved 9 25:13 13 3. Dorog 9 15:11 12 4. Vasas 9 24:14 11 8. Ferencváros 9 11:19 9 6-7 . U. Dózsa 9 11:11 9 fi-7 . Komló 9 14:14 9 8. MTK 9 19:17 8 9. Pecs 8 12:16 8 10. Csepel 9 14:20 8 11. Salgótarján 9 13:16 7 12. Györ 9 9:19 7 13. Ozd 9 13:25 8 H. Szeged 8 9:16 5 Bp. Honvéd—Újpesti Dózsa 3:0: Csepel-MTK 3:1; Talabá­nj a —Salgótarjan 1:0: Dorog — Pecs 2:0; Győr—Komló 1:1. NB U 1. DVBC 9 28:12 15 2. Bp. Elóre 9 24:15 13 3. Lang 9 15:11 13 4. Diósgyőr 9 16:11 12 5. Miskolc 9 20:10 10 fi. Egyetértéi. 9 11: 9 10 7. Borsodi B. 9 9:10 9 8. Szolnok 9 10:10 8 9. Cegléd 9 14: 9 8 10. Kecskemét 9 13:20 a 11. Nyiregyhaza 9 9:11 7 12. Bn. Spa 1-1. .9 11:19 7 13. Ganz-M AVAG 9 12:23 7 14. K1STEXT 9 11:26 6 15. DEAC 9 4:11 6 16. Szegedi Ed. 9 9:17 5 Szolnok -KISTISXT 4:0; Ganz­MAVAG—Bn Spartacus 2:1; Lang—Cegléd 1:0; Diósgyőr­Kecskéméi 4:0: Kp. Elóre—DE ár 3:0: oyse—Nyíregyháza 4:0; Borsodi Bánj ász—Egyetértés 1:0. nb in 1. J. Vásár o 23: 8 14 2. Bes. Építők 8 21: 7 13 3. J. Lehel 8 20: 8 12 4. Martfű 8 26:10 11 5. SZMTE 8 18: 0 10 fi. Gyula fi 14: 8 10 7. Csongrád 8 17:16 9 8. Orosháza 8 13:11 8 9. HWTE 8 11:13 8 10. Sz. Kinizsi 8 13:23 7 11. Szentes 8 13:18 8 12. SZVSE 8 12:17 6 13. Bes. MAV 9 10:26 5 14. Kecskemét 8 14:17 4 15. Sz. spartaeus 8 9:24 3 16. Szarvas 8 8:29 2 Jászherényi Vasas—Szarvas 2:0; Jászberényi Lehel—Csong­rád 7:1: Békéscsabai Fpitök ­Orosháza 2:1: Martfű-Szentes 2:0: KTE — Szolnoki Kinizsi 7:2: Gyula—Békesesabal MAV Bocs­kai 1:1. Győzelem a röplabda rangadón • - : : Vv 5> S. Lt ' Síri A SZAK-páiván megren­dezett Szegedi VSE—Szegedi I Építők NB I-eá férfi teke­mérkőzésen a vasutas-csapat 5:3. 2530—2506 arányban nyert. Legjobb dobó: Füleki 465, Sós 447, ifj. Papp 439, illetve: Csontos 462, Tóth 431, Kocsis 421. * Szegeden két NB Il-es asz­talitenisz-mérkőzést játszot­tak. Szegedi Kender—Jász­berényi Lehel 13:3. Férfi. Budapesti EAC—Szegedi Spartacus 10:8. Női. * . A Népstadionban megren­dezett Magyarország—Svéd­ország nemzetek közötti vá­logatott férfi atlétikai via­dalom a magyar csapat 110:102 arányban győzött. Csömöri SK—Szegedi EAC 19:13 (10:3). Csömörön játszották. NB Il-es férfi ké­zilabda-eredmény. g A SZEAC NB l-es férft kosárlabda-csapata győzött Budapesten: Szegcdi EAC— Bp. KÖZÉRT 73:72 (31:32). Legjobb dobó: Merényi 20, Dobó 16. Bányai és Ribizsár 11—XI, illetve: Dajka 22. * A járási labdarúgó-bajnok­ság eredményei. Pusztamér­ges—Üllés 1:1. Kitelek—Mó­rohalom 6:3. Deszk—Algyő 2:2. Az Űjszentiván—Szaty­maz és a Kübekháza—Tápé mérkőzést későbbre halasz­tották. Kijelölték az osztrákok elleni válogatott kereteket Az NB Il-es női röplabdabajnokság egyik rangadóját Szegeden játszották a Ró­kusi Tornacsarnok udvarában. A két órán át tartó mérkőzésen a Szegedi Spartacus a Bp. Kerámia ellen 3:2-re győzött. Képünkön az egyik budapesti játékos leütését sáncolassal hárítják a szegediek. Szegeden különben NB II-cs férfi röplabda-mérkó­zést is rendeztek vasárnap, amelyen az Sz. Juta a Kelenföldi Vasas ellen 3:0 arány­ban nyert. A Szegedi Kender NB l-es női csapata ezút-tal Budapesten játszott az Utasellátóval és meglepetésre 3:0-as vereséget szenvedett.. At. íjktóber r-i magyar-oszt­rák mérkőzésekkel kapcsolatban Baröti Lajos szövetségi kapi­tany kijelölte a különböző ke­reteket. Az A) válogatottat az alábbi tizenöt játékos alkotja: Grosics. Ilku, Mátrai, Sípos, Sóvári, Szepesi, Nagy, Kotágz, Solymosi, Sándor, Göröcs, Bo­zsik, Tichy, Monostori II, Feny­vesi dr. Ha nem jön közbe semmi, az alabbi együttes szerepel az osztrák fővarosban: Grosics — Mátrai, Sipos, Sóvári — Nagy, Kotász — Sándor, Bozsik, Tlchy, Monostori n. Fenyvest dr. A 3) válogatott kerete: „Fa­ragó. Danka. Rajna, Mészöly, Nóvák. Polgár, Színi, Iháaz, Rozmis. Sátori, Dunai I, Ha­pai, Kuharszky, Szimesák I, Kertes. Az utánptólás keret: Cserháti, Tóth (Gvör), Perecsl, Marosi, Kürtösi. Deák (Csepel), Nógrá­di, Rákos, Salgó, Kalmár, Kl­suczk.v, Orosz (Györ), Komora, Tóth Z. (Szombathely), Kékesi, Ifjúsági válogatott keret: Var­ga L, Horváth, Izsáki, Porsai, Csordás, Szabó, Sziies (U. Dó­zsa), Szántai, Dunai II, Bene, Ráczi, Nagy (Ceglédi VSE), Puskás, Katona, Szuromi. Miskolci VSC—Szegedi Építők 2:1 (2:1) SZEAC-pálya. 2000 néző. A tartalékos Építők az alábbi ösazeállításban lépett pályá­ra: Palotai — Bárdos, Mol­nár, Enesei — dr. Bóka, Be­zsenyi — Övári, Barát, Bla­ha. Makai. Hegedűs. A mis­kolci csapat — Mihalovszki — Homovics. Buna, Péter — Zoller, Szabó. — Marosi, Tóth, Dobos, Kovács, Gyet­ván — összeállításban ját­szott. A mérkőzés első perceiben a miskolciak voltak a kez­deményezők. Első meleg helyzet a szegedi kapu előtt a 4. pereben alakult ki. Ene­sei könnyelműsködött, s a róla lepattanó labda Tóth elé pattant, aki a védők kísére­te mellett középre húzódott, és a bal alsó sarokba lőtt 1:0. A szegediek válasza Bóka szabadrúgása volt. Az elöre­ívelt labdát barát fejelte ka­pura, de ez könnyű zsákmá­nya volt a miskolci kapus­nak. A 10. perc után némi iramot diktáltak a szegedi játékosok, de a támadások nem jelentettek veszélyt a miskolci kapura, annál in­kább az ellentámadások a szegedire. Különösen Tóth, a miskolci jobbosszekötő volt veszélyes. Palotainak igen sokszor minden tudására szüksége volt, hogy hárítani tudja lövéseit. Például a 23. i percben mintegy 20 méter­ről lőtt Tóth, Palotai alig tudta a labdát kapu fölé nyomni. A 24. percben ismét Tóth igyekezett kapura tör­ni, s az 5-ös sarkáról gyen­gén gurított kapura. A labda a meglepett Palotai lába kö­zött gurult a hálóba 2:0. A gólra Övári kitörése volt a válasz, de két védő­től ' szorongatva, a kapusba lőtte a labdát. A mezőnybe pattanó lapda azonban He­gedűs elé került, aki nagy löi'cssel szerezte meg a sze­gediek gólját. A gól némi­leg fellelkesítette a szegedie­ket. Előbb Barát, majd He­gedűs labdája okozott gon­dot a miskolci kapusnak. A második félidőben sem javult fel a szegedi csapat játéka. Az Építők kapuja többször volt veszélyben, mint a miskolciaké. Néha Blaha távoli lövései okoztak izgalmat, de ezek sorra el­kerülték a kaput. Az adoga­tások, rendszerint azzal fe­jeződtek be, hogy az ellen­fél játékosaihoz továbbítot­ták a labdát a szegediek. A mérkőzés utolsó perceiben majdnem újabb gólt ért el a miskolci csapat, de Barát a gólvonalról mentett. A szegedi csapatból Bóka és Hegedús igyekezete a mis­kolciak közül elsosorban Tóth játéka dicsérhető. SZMTE—Sz. Spartacus 0:0 A Szegedi Spartacus-Va­sas NB III-as labdarúgó-csa­pata a vasárnap Szolnokon játszott mérkőzéséről megle­petésre pontot hozott haza. A Madarász — Hamzsek, Apró, Dudás — Gerendeli, Csóti — Kiss, Jójárt, Rózsa­völgyi, Balek, Kószó össze­állítású szegedi együttes vé­dekezésre rendezkedett be és ezért szinte egyetlen veszé­lyes helyzete sem adódott. A szolnokiak sokat támadtak, de Madarász nagyszerűen védett. A még ifjúsági kppus három gólnak látszó helyzet­ben menteni tudott és a leg­veszélyesebb szolnoki csatár, Wiliseh két nagy lövését is hárította. A Spartacus vé­delme biztosan rombolt, a csatársor játékába azonban még mindig sok hiba csú­szott bele. így kellett volna tippelni 1. Bp. Honvéd—J. Dózsa 3:0 2. C9epel—MTK 3:X 3. Komló—Györ 1:1 Tatab.—Salgótarján l:C 5. Dorog—Pécs 2:0 6. Ozd—Szeged 2:4 1. KlSTEXT—Szolnok 9:4 8. Sz. Építők—Miskolc 1:2 8: R. Bányász—Egyetért. 2:0 10. Pénzügy.—B. ápariae. 0:1 11. Zalaegersz.—Traktor 2:1 12. Mosonm.—Oroszlány 1:1 MEGLEPETÉS A VÍVÓVERSENYEN A Szegedi Postás országos női tőrversenyén tizen­egyen indultak. A győzelmet meglepetésre a nagyszerű napot kifogó Vajda Jolán (Szegedi VSE) szerezte meg veretlenül 7 győzelemmel. Cságolv Éva (Szegedi EAC) és Szilagyi Marta (Hódmezővásárhelyi MTE) előtt. Ké­pünkön Vajda és Cságoly a döntő csörtét vívja. Az 1. nyerőosztályban 18-an értek el 12 találatot. A nyere­ményösszeg egyenként 17 098.75 forint. A 2. nyeröosztalyban 371­en ertek el 11 talatatot, a nye­reményösszeg egyenként, 930 fo­rint. A 3. nyerriosztályban 3868­an értek el 10 találatot, a nye­reményösszeg egyenként 106.25 forint. DÉL-MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkás­párt szegedi bizottságának és Szeged tn. )• város tanácsának lapja Megjelenik r.sirő kivételével mindennap.. Szerkeszti a szerkesztő blzottsáf Felelős szerkesztő Nagy István Szerkesztőség: Szeged. Sztálin sétány W. Telefon: 35-35. S0-0S. 40-80 Éjszakai telefon 35-06 Kiadta a Csongrád Megyei Lapkiadó vállam Felelős kiadó: Kovács LászlO Kiadóhivatal: Szeged. Klauzál tér 8. Telefon 35-00. si-16 (Beküldött kéziratot nem őrzőnk meg és csrn adunk vissza.) A lapot nyomja • Szegedi Nyomda Vállalat Szeged. Kárász utca 9. A lapot árusításban és előfize­tésben a Csongrád megyei pos­tahivatalok terjesztik. Előfizetési dlt egy hónapra 11 rt. Előfizet­hető bérmely postahivatalnál éa kézbesítőnél

Next

/
Oldalképek
Tartalom