Délmagyarország, 1961. október (51. évfolyam, 232-257. szám)

1961-10-08 / 238. szám

5 Vasára *p, 1981. október 8. Siklós János: GRADUS AD PARNASSUM Lövészeten a szegedi munkásőrök Szombaton megjelent a Tiszatáj októberi száma. Tóth Miklós: Utak és távlatok című Írását vezércikként közli a lap. V szépprózát Nagy Sándor, Csépi József és Peter Jilemniczky novellája képviseli. Szabó Endre az alföldi szélmalmokról ír. Sz. Simon István Időszerű variációk I.eonhardt Frank gondolataira címmel nyújt emlékezést a Uözelnnillban elhunyt íróról. Karcolatlal szerepel az új számban Bakos Rózsa, E. Kovács Kálmán pedig aforizmagyüjteményéböl tesz közzé. Az új számban olvashatjuk Andrássy Lajos, Visontai Ernő, Moldvay Győző, Lukács Miklós, Lödi Ferenc. Gál Sándor, Papp t.ajos, T. Nagy Sándor, Vajnai László verseit, valamint két fiatal Induló költő, Petri Ferenc cs Tarnai László első versét. Serívzö Lajos érdekes Móra-dokumentumot tett közzé az új számban. A szerkesztőség vltalndítő cikket kőzöl a Szegedi Szabadtéri Játékok műsorpolitikájáról. Színházkritikái, könyvkritikái és képzőművészeti rovat egészíti még ki az új számot. Irodalmi életűnkön túlmenően is, kultúrpolitikai szempontból szélesebb érdeklődésre tarthat számot az új számból Siklós János: Gradus ad Parnassum című Írása, amelyet az alábbiakban közlünk. I nnen, az alföldi katlan fenekéről nézvést, bizony alig látszik Apolló tanyája, Dyonüsos fészke és a múzsák diadémmel ékített feje. Olyan magas a Parnasszus, hogy a nyiladozó alföldi szemek előtt összefolyik a távolság és a magasság. A ködgomolyagos lég mögül fölfölvillan a csalogató múzsa kacér szeme, és azután eltűnik a magasban, nevető, redőtlen arcával, vagy kétségbeesetten, fáradt, gyöngyöző homlokával. A korinthosi öböl északi oldalán, kopár mészkőcsúcsaival, gyér szálú fenyöerdőivel övezve 2459 méter magasban, fönt a Parnasszus tetején, égő szemekkel figyelnek a múzsák. Napfényes időben jól belátják a földet: a sok lépcső készítőit nézik, akik mind-mind oda igyekeznek. Száz meg száz lépcsősor vezet már oda Homér óta, s ezek a látható — de mások által soha többé nem használható — lépcsősorok csábos ragyogással ösztönzik a többieket, szinte mondják: -Csináljátok csak, lelkeim, hiszen elérhető a Parnaszszus«. Csinálják is, megbabonázottan, szent őrülettel az utolsó leheletig. Nincs más előttük, csak a múzsák hona —• a zarándokút kínját már nem érzik —, reszketnek, hogy az ajtón benézhessenek egy pillanatra és utána meghalnak méltóságos nyugalommal, mert a lépcsők hosszú időn át fényesen ragyognak, építőjük nevét örökítik. Néznek a múzsák, és látják, hogy sok építő már az első lépcsőfoknál elfárad, kimerülten dől a rozoga építményre és önmarcangoló keserűséggel átkozza magát, mert csalóka ábrándképek megejtették, józan ítélőképességét megzavarták. Az öntépés befelé történik, és hogy vastag palástja legyen — füstölgő haraggal, vagy kígyómérgű iróniával tépik a a jobb, gyorsabb építőt. Tajtékoznak atemperamentumosabbak... és mindenféle jelzőt és izmust előráncigálnak, pedig ... pedig csak annyit ér a sok szó, mint ez a mondat: -Én irigy vagyok. Látom, hogy ő eljut és érzem, én nem jutok el a Parnasszusra". Mennyivel egyszerűbb lenne ez, és milyen sok erőt, egészséget kímélve..., de hiába, -emberek vagyunk«. Nálunk is sok a lépcsőrakosgató. Kínnal, erőfeszítéssel dolgoznak, pici téglájukat az út habarcsába ágyazzák. Közülük az erősebbek haladnak — a gyengébbek meg maradnak. Budapesten éppen úgy, mint az Alföldön. Maga a szándék — a Parnasszus meghódítása — hevülő lelkek szép kívánsága,^ e tisztességet mindenki részéről illik méltányolni. Még az olyan közfunkcionáriusnak is, aki lélckhev ülést még nemigen érzett: E nemes szándékot (a Parnasszus elérésére irányuló törekvést) nem lehet arisztokratikus előkelőséggel csak kézlegyintésnyi figyelemre méltatni — senkinek sem. Különösen olyanoknak nem, akik -hivatalból-" rendeltettek e nemes érzelmek — finom kezű — ápolására .. . Talán valamivel egyszerűbben, főleg nagyobb bizalommal kellene viseltetni egyik-másik -pénzügyi" embernek, tanácsi tisztviselőnek a Parnasszusra törő emberekkel szemben. Kár összetéveszteni a Tékácsot a Székáccsal, szerkesztőséget szerkesztőséggel — mert a kettő nem azonos. Sőt, még nagyobb tévedés az 1961. év első felét összekeverni a második felével. Persze, fordítva is érvényes ez, mert abból a teljesen indokolatlan gőgből is illik engedni, ami egyik-másik literátorkodónál bőségesen megtalálható — minden földi halandóval szemben. De tegyük félre a Parnasszus lépcsőit — bízzuk az időre és az építők erejére —, s a mi kis portánk közepéből saját körünket nézegessük. Van nézegetnivalónk. Talán nem is annyira a múlt, mert annak -pöttyei" itt-ott sápadt foltokat ejtettek helyi literatúránk viruló arcán. Rosszul sáfárkodó Irodalmi adminisztrátorok megnyergelték, az alföldi Pegazust, és a laza kantárszáron későn igazítottak, ezért lehányta őket a Pegazus az út szélén,... szerencsére elég gyorsan. Újak kerültek kengyelbe, akikben van erő, szenvedély, és akik lépcsőt építgető szándékkal, alázatos egyszerűséggel nyúltak a mesterség szerszámaihoz, nem adminisztrációs számításból, hanem alkotói ambícióból. A jelek biztatóak. Javul a Tiszatáj. Minden tisztességes szándékú ember szót kap, föltéve, hogy van is mondanivalója. Megszűnt a szubjektív adminisztrátori embargó — ki írhat és ki nem: — az. aki tud és akar írni. Ügy látszik, sokan akarnak írni, mert a Tiszatáj oldalain sűrűn váltakoznak a szerzői nevek. Kecskeméttől Békéscsabáig, Hódmezővásárhelytől Szegedig és ennélfogva érdekesebb, színesebb is a lap. Kár, hogy olyan hosszúak az írások. Valószínű, a honorárium mércéjét -rőfnek« mondják, s ilyen hosszmérték-eszkezként forgatják a hasábok fölött. Észrevehető néha a korrektori státusz betöltésének hiánya is. Legalábbis a -megjelenő" nyomdai, stiláris, néha bosszantóan egyszerű nyelvtani hibák erre a következtetésre juttatják a figyelmesen olvasót. Berkeken belül megvan kimondatlanul ugyan egy olyan szemlélet, amely valahogyan így hangzik: -Napilapba írni rangon aluli." Politikai publicisztikát meg..., nahát az egészen -napszámos" munka. Csuda fura nézet ez. Csak azt nem értem, hogy szegény Mikszáth, Tömörkény, Ady, Móra és Móricz — hogyan jutott el a Parnasszusra, hiszen életük a napilapok redakciójában, életművük zöme napilapok hasábjain jelent meg először. S mégis ..., mii yen fényes lépcsőket raktak le a dicsőség lajtorjáján. Hírnevüket a napilap hozta meg. Minden epéskedés nélkül: Papp Lajosnak nagy tábora van, Dér Endrének jóval kisebb, Bárdos Pálról még kevesebbet tudnak ..., pedig Csongrád megyében majd félmillió ember él... Papp Lajos két napilapban jelentkezik..., száznyolcvanezer ember olvassa, míg verseskötetét csak kétezren forgatják. Persze kötet nélkül nem jut maradandó hírnévhez egyetlen tollforga- j tó serrj: de csak kötettel, sajnos, rendkívül szűk ismeret- } ségi kört teremt. Mennyire várják sok-sok tízezren, hogy ennek a bontakozó irodalomnak első hajtásait -egyből" láthassák munkás-paraszt emberek is, akikhez a Tisza- | táj alig vagy egyáltalán nem j jut el. Ne hánytorgassunk tovább 1 ilyesmit, mert ez igazán nem nehéz. Meg aztán hamis színűre festenénk a szemnyugtató fehér firmát. Mert a megjelent művek — tizennyolc kötet — azért mégiscsak reprezentálják a Parnasszusra készülők egészséges és eredményes törekvését. Az olvasók megkérdezik, hogy mi lesz most? Várják a köteteket, és azok késnek. Hét kötetről volt szó, majd csak kétezren már előfizettek a sorozatra, és eddig csak egy kötet látott napvilágot. A baj az, hogy mostanáig nem volt -gazda«, aki kiadja a műveket. Azt sem hallgathatjuk el, hogy a készülő művek még csak készülnek. Végre most már mindenki tetszésére való gazda fogta kézbe a könyvkiadást, s Tiszatáj—Magvető kiadási kooprodukcióban látnak napvilágot a tervezett kötetek. Igaz, hogy ebben az évben már nem kerül az olvasó kezébe, de reméljük, a jövő év elején, esetleg március végéig a könyvesboltok kirakatában láthatók lesznek a könyvek, az Alföldön élő és erősödő irodalom eleven bizonyítékaként. Nagyon messze van ide a Parnasszus. Előre nem lehet megjósolni, hogy a literátorkodók közül kik jutnak el odáig. Kik szereznek maradandóságot, csillogó hírnevet a múzsák honában. Ez nemcsák lelki hevüléstől függ, és nemcsak erőtől, tehetségtől, sok-sok egyéb körülménytől is. Vitathatatlan, hogy átforrósult érzések nélkül és alkotó erő nélkül a lépcsőépítgető már az építőzsámoly előtt meggörnyed és meghátrál a meredek előtt. Az is biztos, hogy akik az eleven életnek hátat fordítanak és szűk irodalmi műhelyükben építgetik a lépcsőket — nem alkotnak kemény, maradandó grádicsot. Csak a mában élő és a holnapba látó író műve és neve marad fenn az utókorban. Megmutatják az évek, hogy ki mire jut. Figyelik az olvasók, irodalompártolók és ők majd véleményt mondanak: véleményük mindenképpen segít, akár negatív, akár pozitív egy-egy lépcsőépítgető szempontjából. Támogatás az érdeklődés, a segítő szándékú vélemény, a próbálkozások mértéktartó anyagi megbecsülése, és ezek után teljesen jogos a termés várása. Ha a Parnasszusra igyekvők nem maradnak adósak a várakozó közvélemény előtt, akkor fáradságuk, az alkotás fájdalma és öröme még életükben rakja fejükre a megérdemelt borostyánt. A szegedi Gera Sándor Munkásőrzászlőalj az új kiképzési év első nagy erőpróbáján vesz részt. Különböző fegyverekkel lőgyakorlatokat hajtanak végre és ezekben kiváló eredményeket érnek cl a szegedi munkásőrök. Jobboldali képünk a pisztolylövés tűzparancsának végrehajtását ábrázolja. Alsó képünkön az eredmény közlésénél gratulál a parancsnok Gábor Erzsébet munkásőrnek kiváló teljesítményéért. (Liebmann felvételei) A Német Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából ünnepséget rendeztek tegnap Szegeden A Német Demokratikus Köztársaság ünnepe alkalmából a Hazafias Népfront városi bizottsága és az egyetemi népfront-csoportok színvonalas műsorral egybekötött baráti ünnepet rendeztek tegnap a Központi Egyetem aulájában. Az ünnepségre Szegedre utazott az NDK budapesti nagykövetségének képviseletében Köhn Hermann, kulturális attasé a feleségével, valamint a Hazafias Népfront Országos Központjának küldötteként Lukács Tibor, a Béke és Szabadság szerkesztője. A vendégek a kora délutáni órákban érkeztek a városba, s megtekintették a Szegedi Ruhagyár pártszervezete és szakszervezeti bizottsága rendezésében az üzem kultúrtermében tegnap megnyílt "A német nép két útja" című kiállítást. Délután 4 órakor a Hazafias Népfront Vörösmarty utcai klubjában fogadta a városi elnökség nevében Rekordtelf'esífmény — november 7 tiszteletére Két héttel ezelőtt beszámoltunk arról, hogy a Szegedi Szalámigyár vágóhídi telepének dolgozói egymás után alakítják a szocialista elmért küzdő brigádokat, s e brigádok kezdeményezése nyomán erősödik a versenymozgalom a vágóhídon. Az elmúlt héten születtek meg az első kiemelkedő teljesítmények, november 7, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom napjának tiszteletére kezdeményezett versenyben. A sertésvágó üzemrész dolgozói pénteken rekordteljesítményt értek el, 914 sertést vágtak le. A marhavágó brigád 84 marhát vágott, a zsírsütőrészlegben pedig 275 mázsa sziradékot olvasztottak ki. A verseny jellemzője, hogy összefogva, egymást segítve dolgoznak a brigádok. Pénteken még a karbantartó lakatosok is letették a szerszámot, hentesruhát öltöttek és beálltak a vágócsoportokba. 11 városi tanács jóváhagyta Szeged 1962-es tervjavaslatát Szeged város tanácsa szombaton délelőtt folytatta ülését. Első napirendi pontként dr. Kalmár Ferenc osztályvezető a városi tanács 1962. évi tervjavaslatát terjesztette elő. A város 1962-es évi tervét a tanács több hozzászólás után elfogadta. Utasította a végrehajtó bizottságot, hogy a tervjavaslatot a Minisztertanácshoz, illetve a Tervhivatalhoz és az illetékes szakminisztériumhoz terjessze fel. Az 1962. évi tervjavaslat jóváhagyása után a városi tanács dr. Dáni Sándor végrehajtóbizottsági titkár előterjesztéseit fogadta el. A többi között odaítélte Szeged város új társadalmi ösztöndíjait. A javasolt újabb négy ösztöndíjas: Szabó Ildikó az agrárcgyetemen, Nyilasi Mária a műszaki egyetem építészmérnöki karán, Csókási Etelka a vegyészmérnöki karon és Révész István a pedagógiai főiskolán tanul. A fiatalok bemutatkoztak Szeged város tanácsának, s nevükben Nyilasi Mária telt ígéretet, hogy méltók lesznek a bizalomra, szorgalmasan tanulnak. Végül tudomásul vette a városi tanács és támogatásáról biztosította a közelmúltban megalakult szegedi Gyermek- és Ifjúságvédelmi Operatív Munkabizottságot, melynek tagjai: Tari János, a végrehajtó bizottság elnökhelyettese, Kecskés Antalné (művelődési osztály), Szőke Mária (egészségügyi osztály), Kádár Jánosné (munkaügyi osztály), dr. Fehér Zoltán (II. fokú gyámügyi hivatal), Csikós Istvánné (városi tanács' titkárság), dr. Szénási László (gyermekotthon), Törköly Péter (Ifjú Gárda Otthor) dr.' Nagy Attüáné (szegedi járásbíróság), dr. Papp Ignácné (ügyészség). Rácz László (városi rendőrkapitányság) és dr. Bácskai Józsefné (Lélektani Intézet). • Nagy István, városi titkár a vendégeket. A fogadáson, majd utána a Központi Egyetem aulájában 5 órakor kezdődő ünnepségen megjelent Törköly Ferenc, a városi pártbizottság osztályvezetője és Tari János, a városi tanács végrehajtó bizottságának elnökhelyettese is. Az aulát teljesen megtöltő közönség előtt dr. Búza László egyetemi tanár, akadémikus, a Hazafias Népfront városi elnökségének elnöke nyitotta meg az ünnepséget. Ezután Lukács Tibor emelkedett szólásra. Beszédében méltatta a felszabadult német nép tizenkét esztendős alkotó munkájának nagyszerű eredményeit. Megemlékezett arról, hogy ugyanakkor, amikor a Német Demokratikus Köztársaságban a szocializmus alapjainak lerakásán fáradoznak s az életszínvonal emelését tekintik a nemzetgazdaság legfontosabb feladatának, a Német Szövetségi Köztársaság urai egy új világégés egy minden eddiginél sokszorosan pusztítóbb háború előkészítése érdekében tesznek erőfeszítéseket. A Szovjetunió és a szocialista világrendszer többi országai — köztük mi is — azonban nem engedik meg, hogy újabb pusztulást zúdítsanak az emberiségre. S nem engedik meg azt sem. hogy az NDK tizenkét éves munkáját romba döntse egy nyugatról jövő esetleges agresszió. Ezért vált szükségessé a német békeszerződés megkötése, s a szocialista vi lágrendszer országai ez év végéig meg is kötik a békeszerződést a Német Demok ratifcus Köztársasággal. Lukács Tibor beszéde után Köhn Hermann kulturálisai tasé szólalt fel, majd az ünnepség második részében a Szegedi Nemzeti Színház művészei adtak színvonalas műsort. Kovács János Berthold Brecht. Friedrich Schiller és Radnóti MikVVs verse't szavalta. Berdái Valéria és SzaLndy István Sehubc-rt- c. Schumann-dalokat és opera áriákat énekelt. A műson Hirsch Bence, a Szegedi Nemzeti Színház tagja kísérte zongorán