Délmagyarország, 1961. október (51. évfolyam, 232-257. szám)
1961-10-20 / 248. szám
Péntek, IMI. október 29. 8 Egyetemisták bajnoksága Az elsőéves szegedi egye- A "gólyabajnokságnak" hatemisták sportbajnokságát, az gyományai vannak Szegeden, idén három napon át, dél- Évről évre nagy küzdelem utánonként bonyolították le alakul ki a pontverseny meg•z Ady téri pályán. nyeréséért. Eddig a bölcséAtlctikában, kosárlabda- szek vitték el a -pálmát", ban. röplabdában, kézilab- mert egymás után három aldában és labdarúgásban Italommal végeztek az első versenyeztek az elsőévesek, helyen. Most a pontverseny-, JP^IP* ••• Ezek a talalkozók azért is ben a Természettudományi , 1.a. labdal'uf° sP°rt I f m , , —_ y «« . . I flflgtaeftfo VllVífttr Kutintmnnt/vl szükségesek, hogy szambave- Kar hallgatói szerepeltek a hessékaz új tehetségeket A legjobban. Az egyes sportágakban különben 280-an indultak. Összehívják az MTST teljes ülését Az MTST elnöksége csütörtöki ülésén s sportmozgalom 1962. évi költségvetését tárgyalta meg. A továbbiakban az elnökség beszámoltatta a Magyar Labdarúgók Szövetségének elnökségét az 1958. évi VB 6ZEAC különböző szakosztályaiban igen sokan sportolnak olyanok, akik ilyen versenyeken tűntek fel és úgy kerültek az egyesület különböző szakosztályaiba. MasA háromnapos, izgalmakban versenyeken bővelkedő lesztésére hozott határozatok végrehajtásáról. Az elnökség végezetül ha- j tározatot hozott, hogy 1961. i december 8-ára összehívja j az MTST teljes ülését. FELHŐÁTVONULÁSOK, NÉHÁNY HELYEN ESŐVEL Várható időjárás péntek estig: felhőátvonulások, több helyen esővel. Időnkent élénk déji-délnyugati szél. A hőmérséklet keleten esökken. nyugaton kissé emelkedik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken keleten IS—19, nyugaton 10 —14 tok között. — ITJ SZOCIALISTA BRIGAB a Szegedi Ruhagyárban. Az elmúlt napokban kapta meg a karbantartók Petőfi-brigádja a szocialista címet. Az üzem szakszervezeti bizottsága mint a ruhagyár legjobb brigádját terjesztette a Szakszervezetek Megyei Tanácsa elé az Uj szocialista brigádot. — Kirándulást szervez a füvészkertbe október 22-én, vasarnap délután a Pedagógus Természetbarát Egyesület szegcdi csoportja. Két órakor indulnak az Anna-kúttól, autóbusszal. A kirándulás alkalmával megbeszélik az evi munkák tervét is. xé'Jrt azoknak"is"versenyzési labdarúgásban, női kézilabalkalmat biztosítanak, akik daban, férfi roplabdaban. nem vesznek részt valamelyik sportág magasabb szintű bajnokságaiban. •m valamint férfi és női kosárlabdában az Orvostudományi Egyetem, női röplabdában, férfi és női atlétikában a Természettudományi Kar, férfi kézilabdában pedig a Jogtudományi Kar csapata győzött. A pontversenyt a résztvevők száma és a helyezések alapján döntötték el. Kiss Aurél HOGYAN TIPPELJÜNK? Magyarország— Hollandia I j Atalanta—Torino 1 x Catania—Bologna 1 3 i Lecco—Venezia 1 .füven tus—Internazionalc 2 Mantova—Fiorentina Milán—Róma Padova—Palermo Sampdoria—Udincsc Spal—Lancrossi Strasbourg—Monaeo Montpellier—Naney x 1 X X 1 1 19«1. október 28, péntek NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 órakor: Cirkuszhereegnő. — Petőfi-bérlet. Vese kb. 10,30. KAMARASZÍNHÁZ Ma nincs előadás. MOZIK Szabadság: Fél 6 és fél 8 — Megkétszereződött * KiSZoktatásban résztvevő fiatalok - „Egész évben Szilveszter" szama a szegedi Xl-es számú címmel rendezi meg üi köny- Autójavító Vallalatnal Az iden nytimüfajU estjét az Országosáé autójavítóban dolgozó fiaRendező iroda hétfőn este fél tatok a Világ tórieepe előtt es hat és fél kilenc órai kezdet- KISZ Politikai Kort tel a Szegedi Nemzeli Színház- fék. szervezbatj. A műsorban fellép Kabos László, Hodolfo érdemes művész, Banki Györgyi, Koós János, Hegedűs Györgyi. Sáros! Gábor. Konferál Hegedűs János. Közreműködik a Club-tánczenekar. HAT KÍSÉRLETI VIPERA Zemplén-hegysegböl s a Felsö— V SZOVJETUNIÓ kilenebilliö tonna szentartalékkal rendelkezik, ami • világ szénkészlete hatvan százalékának felel meg. Az Egyesült Államok széntartaléka körülbelül kétbillio tonna. — Hamlet arab nyelven. A tuHarmincegy év otán ismét Bndapesten játszik a holland labdarúgó-válogatott Göröcs, Tichy, Monostory « belsőhármtts Az 1962. évi chilei labda- bajnoki selejtező-mérkőzésre világbajnokság több készülő labdarúgó-válogatott Gazdag hétvégi sportműsor Szegeden a hét végén gaz- női tornászbajnokság, amg- sárnap pedig a felnőtt és ífdag sportműsort bonyolita- iyet Szegeden a Pedagógiai júsági flérfiak mérik össze nak le. annak ellenere hogy Fólskola tornatermében bo- tudásukat a bajnokságban, a Magyarorszag—Hollandia J 7* válogatott mérkőzés miatt nyolitanak le scombaton 3 amelyben szegediek, hodmelabdcuúgásban, bajnoki for- órai és vasárnap délelőtt 9 zővásárhelyiek és makóiak induló most nem lesz. A váló- „rai kezdettel. Szombaton a dúlnak, összesen mintegy ötgatott labdarúgó-mérkőzést a w gtt ^^^ va. veneB. Népstadionból vasarnap delutan a televízió és a rádió is közvetíti, s ezért a sportesemények jelentős részét szombaton délután és vasárnap délelőtt rendezik meg. Szombaton este a Szegedi VSE—Mezőtúri AFC területi bajnoki ökölvívó-mérkőzést tekinthetik meg a szurkolók a Rókusi Tornacsarnokban, 7 rugd orai kezdettel A barátságos mint egy éy<. tel+é selejtező szerdán déhitán Dunakeszin a 1S^Ü^StóSsSl a befejezéshez váltott ellenfelekkel játszott Dózsu a SZEAC-stadionban, közelednek. Eddig már több és húsz gólt lőtt, amint laa Szegedi Spartacus—SZEAC mint hetven "osztályozó* ta- punk tegnapi számában jeli. a Hunyadi téren lesz, ,álkozó zajlott le — ? ha lentettük, mindkettő fél 8 órai kezdet- , ... , - ... tel A SZEAC első csapata n®*" 1*se harmadik Az edzőmérkőzés után Baszom balon a MEDOSZ- mérkőzésekre — még tizen- róti ^^ követségi kapiHMTE-vel játszik barátaagos hat van hátra. nu-rkÖBést Hodmezőváeárhe- A j^gyar0rsgág_H0flaHl.vcn. ., cba mérkőzésnek nmes dönVaaarnap Hazafias Neo- __ front Kupa labdarúgó-mén- « jelentősége, mégis sok er- vasárnap a hollandok kóaéseket rendeznek. A Sze- dekesseget tartogat. A jól- ^j,. a belsd hármas igy ged—Csongrád városok kö- képzett holland labdarúgók alakul: Göröcs, Tichy, Mozötti ifjúsági és felnőtt talál- ITtka vendégek Budapesten, nostory. Bozsik izomrándukozökra délelőtt Üjszegeden, Valogatottjuk uteljára több 136 miatt játszik wsara SZAK-pályan *erül sor 9 mint évve] ^ott, 1930. BaP a hollandok ellen. orai es fel 11 órai kezdettel. ^ játszott a maÉrdekesaég, liogy a városi J „ ' válogatottak az idén először 8J™ fovaiosban. szerepelnek idehaza, mert A magyar labdarugö-vák>eddigi három mérkőzésüket gatott vasárnap 376. srexaidegenben vívtak meg. Gyo- mérkőzését játzelem eseteben esély van arra. hogy a felnőtt és ifjúsági sz*- Az eddigi 875 talalkozo csapat is a táblázat első he- mérlege: lyére kerül fel. Egy férfi es M1 gy6zelem dönletegy nöi NB l-es tekemerkozes is lesz vasárnap Szegeden. A Szegedi VSE—Oroszlányi Bányász ierftmérkozés a Vasutas-stadionban reggel 8 órakor, a SZAK—Budapesti MAVAG nöi rangadó pedig a SZAK négyespályán délután 2 órakor kezdődik. A falusi KISZ Kupa atlétikai versenyt a SZEAC-stadiunban delelőt t rendezik meg. Utoljara említjük meg, de jelentőség szempontjából az elsők között szerepel a Csongrád megyei egyéni férfi- és órakor: Folytassa nővér. — An- Tisza vidékéről is hoztak fekete niszi fővárosi színtársulat nemgol filmbohózat széles váltó- viperát a Móra Ferenc Múzeum- naev sikert aratott Hamlet zalban. Csak » éven felüliek- ba, ahol jelenleg hat darab ki- » 9* . „ha. nek. Október 25-ig. sérteti kígyó fejlődik a hét la- «'ab nyelvű bemutatásával, fehuVörös Csillag: 6 es 8 órakor: kattal őrzött terráriumban. A kespeare drámáját K. Mutran Megöltek egy lányt, e* Magyar kígyók allandóan mesterséges libanoni költő fordította arab film. 10 éven alul nem aján- fénvben tartózkodnak, s a téli nyelvre. Ion.: Október 2ö-ig. álmot teljesen kikapcsolták az Faklya: Fél fi es fél « óra- életükből. Fejlődésük egyenletes SAN FRANC1SCÖ-I kor: non Jüan. — Francia és zavartalan, s havonta nor- KOLTSEGVETES —spanyol film. 14 éven alu- málisan vedlenek. Növekedésülialcnak nem ajánlott. Október ket. fejlődésüket levetett „ru- Sas Francisco városatyái nem 22-ig. háik" dokumentálják. tudtak leplezni csodálkozásukat, Kender Mozi (Rigó utcai kul- amikor a jóváhagyás vegett eléA paralízisjárvány áldozatai- jük terjesztett városi lcöltségvenak száma eddig huszonhatra tés tételei között nagyobb összegű előirányzatra bukkantak — DiplomaKorhatár túrterem) 5 ólakor: cia, óh: Angol film. kül ajánlott.) Tömörkény Művelődési Terem (Petőfitelep III. u.) 7 órakor: Normandia Nyeman. Szovjet—francia film. (Korhatár nélkül ajánlott.) Dugonics Mozi: 5 és 7 óraszaporodott az angliai Hullnyalokák beszerzésére. A városban. Az egészségügyi szervek atyák meglepett kérdésére, hogy esak most kezdték meg a tö- kinek vásárolják ezeket az édesmeges Salk-oltásokat. Dr. Jo- segeket, a költséget előterjesztő nas Salk, a világhírű gyógy- tisztviselő elmagyarázta, hogy a szer feltalálója, aki jelenleg nyalókákat olyan edesanyak kor: Gyűlölet áldozata. Angol Londonban tartózkodik. újság- gyermekeinek szánják, akik szebünügyi film. H éven alul nem ajánlott. fithalom. Kísérleti Gazdaság: 7 órakor: Magasabb elv. Csehszlovák film. 10 éven alul nem ajánlott. íróknak adott nyilatkozatában mélvgsen jönnek be a városkijelentette, hogy ez a legújabb hazára, hogy városi lakásuk paraüzisjárvany is bizonyltja a bér?> befizessek. „A gyerekek tömeges oltások szükségessé- olvan szörnyű larmat csapnak gét,. amelyre eddig Angliaban a hivatali helyisetekben —. mamég mindig nem került sor. gyarazta a tisztviselő —, hogy iáity elégedetten nyilatkozott, közölte azt is, hogy az első félidőbea szerepelt esapat TÖRŐDÉS AZ ÖREGEKKEL A Textilművek keresztorsózójának egyik munkacsapata, Csehók József és szocialista brigádja azt is vállalta, hogy időnként felkeresnek egy-egy szociális otthont és virágokkal, édességgel lepik meg a? ott lakó idős embereket. Első látogatásuk a Mátyás téri szociális otthonba vezetett, az öregek nagy örömére. Legközelebb a petöfitelepi otthonba látogatnak el, hogy ott is átnyújtsák apró ajándékaikat és elbeszélgessenek a bentlakókkal. ÁLLATORVOSI INSPEKCMW SZOLGALAT Szeged város területéra Október hó 14-től 21-ig este 8 órától reggel 6 óráig (vasárés ünnepnap nappal is) elsősegély és nehézellés esetére ügyeletes dr. Farkas Dezső állami állatorvos. Lakása: Deák Ferenc utca as., II. emelet. Telefon: 48-17. Az állatorvos kiszállításáról a hívó fél köteles gondoskodni. -- Magyar mtiveszek külfölden címmel szovjet hanglemezbemutatót rendez ma, pisiteken este fél 7 órai kezdettel a Magyar Könyv Juhasz Gyula Könyvesboltja az ujságiroklubban. A legutóbbi nagysikerű bemutatóhoz, a Beethoven-esthez hasonlóan, bevezető elöadast tart Varga Ferenc főiskolai adjunktus. Az esten ezúttal is értékes hanglemezeket sorsolnak to a resztvevők között. képtelenek vagyunk dolgozni. A nyugalmunk érdekében kell a gyermekeket nyalókával csendre birni." — Nagysikerű hangversenvt adtak Sanghajban a város kikötőjének dokkmunkás-művészei. A hangverseny során felcsendültek a kinai dokkmunkások évszázados dalai. A hangversenyen ion dokkmunkas-múvesz lépeti fel, s vivta kl a hivatásos ze— Csehszlovák Szocialista Köztársaságban az utóbbi években igen nagy ügyeimet fordi- neszek és művészek elismerő tanak a műszaki és tudomá- tapsát. Az előadott dalok nyos irodalom népszerűsítésére. Az Állami Műszaki Könyvkiadó csupán 1960-ban a rendszeresen megjelenő 44 műszaki szakfolyóiratokon kívül 780 műszaki könyvet adott ki. Ezen kívül sikeresen fejlődik a csehszlovák akRdémiai könyvkiadó Hl Unkája is, amely 1953-tot 4.5 millió példányban több mint 2000 tudományos müvet jelentetett meg. zeneszámok arról szóltak, hogyan szenvedett a múltban a kinai dokkmunkás az imperialista elnyomástól és hogyan harcolt azért, hogy Kína felszabaduljon. Más dalok arról -szóltak, hogy a forradalom győzelme óta megváltozott a , dokkmunkasok élete, a szocialista rendszer gépekkel sietett a nehéz testimunkál végző kikötői dolgozok segítségére. ÚJ HŰTŐAUTÓ •s^mm. len, 91 vereseg, 1079 adott és 643 kapott gól. A hollandok eHeni vtftigApióUUdctUck ADÁSVÉTEL Bőrgarnitúra és rádió eladó. József A. sgt. 4„ H. j. vasarnap 10—14 órakot. 7385 MÉH Vállalat Szeged, Sat. István tér 12. október 98. ee 39-an leltározás miatt zarta Belyeget legelőnyösebben vásárolhat, eladhat Falus bclyegkereskedés, Kelemen U. 4. X6865 Eladó 96 basszusos harmonika. Szilágyi utca 3. Lakatos. 7304 Válaszfalak darabonkent is eladók. Szatymazi u. 211. — Megtekinthető öttől. 7S03 Szekrények, asztal, agy, kredenc eladok. Bercsényi u. 13. 7311 Mely fajdalommal hidaljuk, hogy a jo edesapa es nagybácsi, CSEREP SÁNDOR varáttanul elhunyt. Temetése f. ho 21-en is orakor a rókusi temető ravatalozójából. •1371 QyászoM csatád Köszönetnyilv ámbts Mindazon rokonoknak, ismeró'seteiek. lak asoretett TATANK temetésen reszt vettek, teuton mondunk köszönetet. Gyászoló Avranev4388 család sötétkék férfi Uj öltöny olcsón eladó. Szép női bőrkabátot vennék. — Gogol u. 1., I. S. 7382 19 darabból aüo halosKObabutor eladó. Bercsényi u. 18., — fldse. IL Délután 4tdL 7293 1 hoM szárat átadnék. Kissné, Jósika utca 11. 7285 Jó erős igástó, — használt stráfkoesi, egy ferfikerékpar eladó. Külső-Csongrádi sgt. Tóparti ház. 65782 Veszek agyakat, — konyhakredencet, — konyhai es szobai bútorokat. Kossuth l.ajos sgt. 32. 7313 Veszek konyhai, szobai bútorokat, agyakat, vaságyakat, konyhakredenceket. asztalokat, — székeket ic. Lenin krt. 19. 65784 Szatymaz IV. 18. sz. ház 2000 n-öl gyümölcsössel, artézi , kúttal, az állomáshoz közel, eladó. 7309 1 Szobatarsnak szolid [ fiatal tisztviselőnőt keresek. Dugonics ter 11.. 4. 7283 Bőrkabátját alakíttassa, javíttassa vízhatlan festéssel Csordás bórruhakeszttd mesternél. Szent Miklós u. 7a Felsováros. X65633 Wartburg szinkron, 59-es kiadású, kitűnő állapotban eladó Erd.: Aradi vértanúk tere 1 . portán. 7223 Mely fajdalommal tudat-1 juk, hogy draga Jó férjem, f G Y4MIGW hosszú szetiaedes utam 671 eves koraban elhunyt, tttj metése folyó hó 21-én du. [ 2 órakor lesz a Gyevi-te-| mető ravatalozójából. Gyászoló család, 4SW Sziliért sor tS. Mély fájdalommal tudatjuk. hogy szereteti édesanyánk. nagyanyank es testv érünk. 6N4< AMA I. lto 18-a» hosissti szenvedeti utan elhunyt. Temetése f. hó 20-án 14 órakor az alsóvárosi temető kápoln:'' Gyászoló család, MM Madách B. M, Gáztűzhely, fehér, kifogástalan, eladó. Szombat délután. — vasárnap délelőtt. Korányi rakpart 5., v t). j . _7«S7 teszek agyakat. — loonyiiakredertceket. rtivartyofcwt, festew. bútorokat. Pacsirta utca 29. 7294 Egy kétajtós szekrény eladó. Szűcs utca 9., Kerekesné. 65761 Modern kisméretű bwyjbatuitw' etado. Hidraulikus vagy excenter présgépeket 8.3—1 tonnáig vesz a Hmvasarhelyi szandalüzem, Oktober s utca ü. szam. Értesítés levélben. X44412 L A K A S INGATLAN Elcserélném lukasom, nagyméretű szoba, konyhatfla. — Vrz, gaz nem fontos, kor ufón tovúl is. Törkólyné, Merey utca 19., H. 3. 7307 Kálvária térnél levő szoba, konyha, — speiz, fáskamrából alló lakásomat elcserélem hasonlóért. »Oszt' Iélstfere a KÉSVLTM A* '1894 Elcserélném hmvasárhelyi kétszobás, beköltözhető házam szegedi egyszoba, komfortos lakásért. „Vásárhelyi" jeligérc kiadóba. 7284 EGYÉB Jo megjelenesü, 26 éves, 175 magss fiatalember megismerkedne házasság céljából csinos, házias leánnyal. Fényképes levelekre válaszolok. Fényképet viszszakiildöm. „Lakás van" jeligére a kiadóha. 7283 Jtoroshordok kiadok, több meretben, 30— .JO hektoliterig. ,.Sajat pincén.ben is" jelmére kiadóba. 7301 Portás alias betöltését vállalnám. „Megbízható középkorú" jeligére kiadóba. Kalapok tisztítása, formazitsa legszebben Borkánál. KiC fi u. '.. \7082 Német vadász vizsla batalesel miatt gázdat komé. Madách utca M., ba*/.feiügyelő. 7293 Szegedi Járási Tanács gyakorlattal rendelkező gépgyörsirót azonnali hatállyal felvesz. — Jelentkezni lehet a Járási Tanács v. br Htkaisaegn. SzécheA budapesti Ikarus gyarban ú,i hútogépkocsi prototípusa készült el. Az új autó próbajaratason van mar. Bcrol neven csehszlovák ku- » ^ASZTERI tatok olyan újfajta cprtoanya- HOLD SZOLÖT telep.tenek meg got kísérleteztek ki. amelynek "ben az asotthalmi allam. nyomószUárdsagu négyszer, sazdaságban. Ez a terület resze húzószilárdsága hatszor na- annak az uj 580 holdas szölóütlepgyobb a betonnal, vegyi elten- nek. melynek kudalutásán már állóképessége kiváló. A berol évek óta faradoznak a gazdaalapanyaga kavics es homok- sig „olgozó.. iV£ elmült vászon 36 holddal növeltek a beültetett területeket. Az egész telepítést 1963 őszén fejezik be. keverék, amit gyantaszerü műanyag tart össze. KILENC PERC ALATT EGY MÁZSA KUKORICA A traktorok és mezőgazdasági gépek kipróbálásával foglalkozó kubanyi kutatóintézet egyik 666 hekta"nyi kukoricatábláján Vlagyimir Pervicldj gepkezelö munkacsapata kis híján 16311 tonna szemeskukoricát termelt. A munkalatokra mindössze 240(1 órát fordítottuk. így tehát egy mázsa szemeskukorica termelése kilenc percbe került, három perccel kevesebbe. mint Garat amerikai farmer földjén. — Az ausztriai Villachban letartóztatták a 16 eves. többszörösen bünteteti Herbert Gasser pékinast, aki 13 esztendős tarsava.1 egyiitl ki akarta siklatni a Klagenfurt— Ostende gyorsvonatot, hogy azutan a sebesülteket c* halottakat kifoszthassa. A ket: fiatalkorú bűnöző gondosan kikísérletezte a tervet, liogy megállapítsák, miképpen tudlak ördögi céljukat a legbiztosabban elérni. Rajtakapták őket, amint nagyméretű csavarku'csokkal lazították meg a síneket. Utóbb elmondottak, hogy pisztolyt szegezve akarták az utasoka! erlfkiareyatk krseelNÁHEÉIIR-VSAI AEBTMI. DÉL-MAGYARORSZÁG A Magyar szocialista Munkáspárt szegedi bizottságának é» Szeged ra. i varua omáeeának (apja Megjelenik cetrő kivőteléved mindennap. SzerkOGztl a szerkesztő bizottság Felelős szerkesztő Nagy István Szerkesztőség: Szeged. Sztálin sétány 19. Telefon: SS-35. 30-03 . 40-39 Éjszakai telefon 35-06 Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat relélös ktadö: Kovács László Kiadóhivatal: Szeged. Klauzál vér í. reléfon 53-09. 81-18 (Beküldött kéziratot rieta öraüa* meg és r.em adunk vfeeza.) A lapot ayomia a Szegedi Nyomda Vállalat Szeged. Kárász utca 9. 4 lapot árusításban és előBzeléiben a Csongrád megyei postahivatalok terjesztik Előfizetési ül) egy hónapra 11 Ft. ElOfízethefő bármely postahlva" ÓÓ KÖJ0E;4 tfyoX