Délmagyarország, 1961. október (51. évfolyam, 232-257. szám)
1961-10-19 / 247. szám
3 Csütörtök, 1961. október 19. i 1 Hruscsov elvtárs beszéde a párt programtervezetéről (Folytaitis a 2. oldalról.) fokú tanintézetek diákjainak száma nyolcmillióra emelkedik. (Számuk jelenleg kétmillió SJOOOO.) A szovjet tudomány fejlődéséről szólva Hruscsov kijelentette; A kommunizmus az emberiség haladását jelenti. Az SZKP programjának megvalósítása melyreható befolyást gyakorol majd a világtörténelem menetére. Nyikita Hruscsov kijelentette, hogy a Szovjetunió 1980-ig messze maga mögött hagyja az Egyesült Államokat az egy lakosra eső ipari és mezőgazdasági termelésben. A szocialista világrendszer részaránya a világ ipari termelésében addigra körülbelül eléri majd a kétharmadot. A jelenkorban fejlettségi fokától függetlenül gyakorlatilag bármely ország ráléphet a szocializmushoz vezető útra. A Szovjetunió Kommunista Pártja nemzetközi politikája sarkkövének tekinti szövetségét azokkal a népekkel, amelyek lerázták a gyarmati rabigát. A világ politikai, gazdasági és katonai erőviszonyai már megváltoztak a béketábor javára. A Szovjetunió Kommunista Pártja külpolitikájának fő célját abban látja, hogy r.emcsak meg kell akadályozni a világháborút, hanem már a mi nemzedékünk életében mindörökre ki kell zárni a társadalom életéből a háborúkat. A Szovjetunió kész teljesen lemondani hadseregéről, a tengerbe süllyeszteni atombombáit és rakétáit, ha megvalósul a nemzetközileg szigorúan ellenőrzött altalános és teljes leszerelés. Az SZKP Központi Bizottságának első titkára kijelentette: »A párt feladatul tűzte ki. hogy a legközelebbi tíz év alatt hazánkat a világ első ipari hatalmává változtatja, Az SZKP Központi Bizottságának első titkara megalapította, hogy a kommunizmus korunk leghatalmasabb erejévé valt A világ 67 országában működik jelenleg kommunista párt, s e pártok mintegy negyvenmillió embert tömöritenek, »A világ a forradalmak korszakát éli. Szocialista forradalmak, nemzeti felszabadító antiimperialista forradalmak, népi demokratikus forradalmak, nagyméretű parasztmozgalmak, a néptömegeknek a fasiszta és egyéb zsarnok rendszerek ellen folytatott küzdelmei, a nemzeti elnyomás ellen indított általános demokratikus mozgalmak — mindez egységes, világra szóló forradalmi folyamatot alkot, amely aláássa és szétzúzza a kapitalizmust*. Korunkban létrejöttek a forradalmi világmozgalom kedvezőbb nemzetközi feltételei — mondotta Hruscsov. Korunkban kedvezőbbek lettek a belső feltételei is, hogy újabb országok térjenek át a szocializmusra. Korunkban végbemegy a népi demokratikus. a nemzeti felszabadító es a szocialista forradalmi feladatok közeledése es összefonódása. A társadalmi fejlődés logikája odavezetett. hogy mindezek a forradalmak elsősorban egyetlen fő ellenség, »a szovjet tudósok becsületbeli ügye és hazafias kötelessége, hogy biztosítsák a szovjet tudomány számára a tudás nagy fontosságú területein már kivívott vezető pozíciókat, és megszerezzék a vezető szerepet a világ tudományos életének minden fő ágában*. s mind az ipari termelés abszolút menynyiségát, mind az egy lakosra jutó ipari termékek termelését tekintve felülmúlva az Egyesült Államokat«. A Szovjetunió megközelítőleg ugyanennyi idő alatt másfélszeresen felülmúlja majd az Egyesült Államokat a mezőgazdasági termékek egy före jutó termelésében és a nemzeti jövedelmet tekintve utoléri az Amerikai Egyesült Államok színvonalát. De ez — hangsúlyozta Hruscsov elvtárs — csak az első mezsgye. Ennél nem állunk meg. A második tíz évben — 1980-ig — hazánk messze maga mögött hagyja az Amerikai Egyesült Államokat az egy lakosra jutó ipari és mezőgazdasági termékek előállításában. Nemcsak a Szovjetuniónak, hanem a szocialista világrendszer minden országának gazdasága is sokkal gyorsabban fejlődik a kapitalizmus gazdaságánál. Mint a közgazdászok előzetes számításai mutatják, a szocialista világrendszer 1980-ra a világ ipari termelésének mintegy kétharmadát adja. Hruscsov elvtárs kijelentette: "A kommunizmus építése országunkban része a szocialista közösség ama alkotótevékenységének, amely a kommunista társadalom megteremtésére irányul. A szocialista világrendszer sikeres fejlődése lehetőséget nyit arra, hogy többé-kevésbé egyidőben, ugyanazon történelmi korszakban jussanak el a szocialista országok a kommunizmushoz*. az imperializmus, a monopolista burzsoázia ellen irányulnak. Magatói értetődik — folytatta Hruscsov —, hogy a magas fejlettségű kapitalista országokban teljes mértékben megértek a szocializmusba való átmenet előfeltételei. Ha Á2sia, Afrika, Latin-Amerika forrongó, gyengén fejlett államai végrehajtják a nemzeti felszabadító, antiimperialista forradalmat, megvalósíthatják a szocializmusba való átmenetet. "Korunkban gyakorlatilag bármely ország, függetlenül fejlettségi színvonalától, a szocializmushoz vezető útra léphet*. Hruscsov elvtárs azt mondotta, hogy Kuba a szabadságnak olyan kiolthatatlan fényű világító tornyává vált, amely megmutatja Latin-Amerika minden népének a haladáshoz vezető utat. Kuba szocialista célokat írt harci lobogójára. "Népünk segítséget nyújtott és fog nyújtani a testvéri kubai népnek jogos ügyéért vívott szent harcában*. A munkásosztály — mondta Hruscsov — forradalmi harcában a jövőben is szembe találja majd magát olyan különböző opportunista irányzatókkal, amelyek akadályozzák erőinek tömörítését és céljainak elérését. Amíg létezik kapitalizmus, különböző csomagolásban ismét és ismét keletkeznek majd ilyen áramlatok. Ezért hangsúlyozza a programtervezet, hogy harcolni kell mind a szociáldemokratizrnus és a revizionizmus, mind pedig a dogmatizmus és a szektásság ellen. Az imperializmus egyre rafináltabb módszerekkel küzd hatalma megtartásáért Az SZKP KB első titkára megjegyezte, hogy a kommunista építés sikereinek rendkívül nagy jelentősége lesz Ázsia, Afrika és Latin-Amerika népeinek sorsa szempontjából. Kijelentette, hogy a nemzeti felszabadító mozgalom a gyarmati rendszer felszámolásának befejező szakaszába lépett. Az imperializmus azonban nem teszi le a fegyvert. Egyre rafináltabb módszerekhez folyamodik. . A monopoltőkések a fejletlen országok világában meglevő állásaik fenntartásának és megszilárdításának messzemenő tervét próbálják megvalósítani, de tervük igazi mivoltát takargatva, illemtudóan segélyről beszélnek. Ezen a téren is az amerikai imperialisták viszik el a pálmát. A monopóliumok colja azonban — jegyezte meg Hruscsov elvtárs — a régi maradt Mint az SZKP KB első titkára kijelentette, a Szovjetunió és a többi szocialista ország nem szándékszik beavatkozni a fiatal szabad államok belügyeibe, nem szándékszik senkire sem raeroszakolni a szocializmust. "A szocializmus exportja — nem volt, nincs és nem is lesz. De az sem lehet, hogy valakire ráerőszakolják a kolonializmust, az sem lehet, hogy exportálják az ellenforradalmat* •— hangoztatta. Az SZKP nemzetközi politikája egyik sarkkövének tekinti szövetségét azokkal a népekkel, amelyek lerázták a gyarmati rabigát — folytatta. Pártunk internacionalista kötelességének tartja, hogy segítséget nyújtson azoknak a népeknek, amelyek nemzeti függetlenségük kivívásának és megszilárdításának útján haladnak, s a gyarmatrendszer teljes megsemmisítéséért harcolnak. Hruscsov kijelentette: a part meggyőződése szerint már ennek a nemzedéknek megvan minden lehetősége ahhoz, hogy elejét vegye a világháborúnak. Ezt a meggyőződést a nemzetközi küzdőtéren működő erők mindenoldalú és mélyreható elemzéséből meríti. »S ez az elemzés arra a kétségbevonhatatlan következtetésre vezet, hogy már a békclábor javára tolódtak el a politikai, gazdasági és katonai erőviszonyok a világon* — állapította meg. Az SZKP Központi Bizottságának első titkára kifejezte azt a meggyőződését, hogy Mezőgazdasági és nyersanyagszolgáltató függelékeiknek akarják megtartani a fejletlen országokat, ki akarják zsákmányolni népeiket. Hruscsov elvtárs megjegyezte, hogy a volt gyarmatok gazdasági fejlődését kedvezően befolyásolta politikai függetlenségük kivívása. Ezekben " az országokban meggyorsult a termelés növekedése. A burzsoá és feudális felső körök azonban, amelyek a külföldi tökéhez kötötték sorsukat, a világkapitalizmus rendszerében akarják tartani a fejletlen országokat Az az út, amelyre az imperialisták és szekértolóik taszítják ezeket az országokat, semmiképpen sem biztosíthatja azoknak a problémáknak a megoldását, amelyek tudatában a ncpek harcra keltek a gyarmatosítók ellen. Hruscsov elvtárs hangsúlyozta, hogy a fejlődés nem kapitalista útján kell keresni a kiutat. »A marxista elméleti kutatás mélyrehatóan tanulmányozta a fejlődés objektív menetét, s felfedte azt a formát, amelynek keretében a legeredményesebben történhet meg a nemzet összes egészséges erőinek -egyesítése. Ez a forma a nemzeti demokratikus állam, amely nem egy osztálynak, hanem a nép széles rétegeinek érdekeit fejezi ki. Ez az állam hivatott arra, hogy hiánytalanul megoldja az antiimperialista nemzeti felszabadító forradalom feladatait* — mondotta. a szocializmus külpolitikájának fő elve — a békés együttélés elve, olyan zászlóvá válik, amely alatt tömörülnek a népek, s mindazok, akik az emberiség igazi békéjét és felvirágzását akarjak. A Szovjetunió külpolitikájának fő célja Üj programját elfogadva nagy pártunk az egész emberiség színe előtt ünnepélyesen kijelenti: abban látja külpolitikájának fő célját, hogy ne csak megakadályozza a világháborút, hanem már a jelenlegi nemzedék éleiében örökre kitörölje a háborúkat a társadalom életéből. A mi elvi, becsületes szocialista politikánk — bckepolitika. Nem azért állunk ki a béke ügye mellett, mert gyengék vagyunk — hangsúlyozta Hruscsov elvtárs. Kijelentette, hogy az új helyzetben a háború kirobbantása a népellenes imperialista rendszer végét jelentené. Az ebbe vetett tántoríthatatlan hitünk azonban nem jelenti az imperializmus erőinek legkisebb lebecsülését sem. Tudjuk, hogy az imperializmus még erős. Nem lehet kizárni egy űjabb imperialista háború lehetőségét. Ebben a helyzetben előttünk egy itt van: gyarapítani erőinket, megteremteni a leghatásosabb fegyvert, s minden pillanatban késznek kell lennünk arra, hogy visszaverjük az agresszorok támadását. Mi nemegyszer kijelentettük és kijelentjük — folytatta Hruscsov —: készek vagyunk teljesen lemondani a hadseregről, tengerbe süllyeszteni az atombombákat, és a rakétákat, de természetesen csak a szigorú nemzetközi ellenőrzés mellett végrehajtandó általános és teljes leszerelés viszonyai közepette. Mindaddig, • amíg az imperialista államok nem szánják rá magukat erre, mi gondoskodni fogunk arról, hogy fegyveres erőink rendelkezzenek a haza megvédését szolgáló legkorszerűbb eszközökkel — atom- és hidrogénfegyverrel, s mindenfajta rakétával, hogy a megfelelő színvonalon tartsuk a haditechnika minden fajtáját A Szovjetunió védelmének, a szovjet fegyveres erők ütőképességének erősítése — a szovjet nép számára a feladatok feladata. 'A programtervezetet az egész nép megvitatta Az SZKP programtervezetének eszméi rég túllépték a Szovjetunió határait és a legszélesebb visszhangra találtak minden ország és minden földrész embermillióinak szívében. A tervezet megvitatása, amelynek lendülete még az SZKP és a szovjet állam történetében is szokatlan, különös erővel mutatta meg a párt és a nép megbonthatatlan egységét. "Túlzás nélkül mondhatjuk: a programtervezetet az egész nén megvitatta és úgy fogadta el, mint uját programját, mint saját ügyét*. A kongresszus teljes megalapozottsággal jelentheti ki — hangsúlyozta Hruscsov elvtárs hogy a programtervezetet egyGFolvtatm « 1 oldalomJ) Négyen a kommunizmus építői közül Zinaida Kucserenko a "Kraszna.ia Zvjezda* kolhoz sertéstenyésztője Kubánybaní "Nézzék csak meg ezt a kis malacot! Fél év alatt 3800 Ilyen malacot neveltünk fel. Kolhozunk több száz tonna elsőrendű kubányi búst szállít az országnak. Ezzel járul hozzá, hogy megteremtsük a bőséget*. Ruben Oszipov olajmérnök: -Hogy gazdag-e a Kubány olajban? Gondolják csak meg: A "Csernomornyeft* trösztből csupán a mi 3. számú telepünk napi 500 tonna olajat termel. Márpedig nálunk sokfelé bányásznak olajat: a hegy lábán és a síkságon. £s mennyit bányásznak ai egész Szovjetunióban?* 1111111111X1. ULLLLLLLLLLLLLL Hadzsibacsir Hatkov a "Sztálin* kolhoz juhásza: "Azt tűztem magam elé, hogy minden 100 anyajuhomnak 112 báránya lesz. Ezt elértem. összesen 1400 anyajuh van a nyájamban. Nemcsak kolhozom, de egész szülőföldem a mezőgazdaság nagy eredményeiről számolhat be a kongresszusnak*. Raisza Varfolomejeva esztergályos: "A Belorusz Autógyárban a XXII. pártkongresszusra ígértük a BELAZ540 típusú 27 tonnás önkiürítő kocsi kísérleti példányát. El is készítettük. Automata esztergagépemen az autókhoz én készítem a legkisebb csavarokat. Ezek nélkül azonban nem működnének a hétéves terv építkezésein dolgozó teherautók*. Tíz év alatt a Szovjetunió a világ első ipari hatalma lesz A kommunizmus korunk leghatalmasabb erejévé vált Már ennek a nemzedéknek is megvannak a lehetőségei a világháború elhárítására