Délmagyarország, 1961. augusztus (51. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-24 / 199. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEKl imiuiii ffifflflblffllibiff^^^ f mitmiiiuium^yiijn [u]b|miuli(miw«nbwhammii^^ A MAGYAR SZOCIÁLIS T A MUNKA S i 9 ART LA r J A 51. évfolyam, 199. szám Ara: 50 fillér Csütörtök, 1961. aug 24. Szegeden és környékén a második fél évben 11 millió forint értékű munkát végez az flszfaltútépitű Vállalat Befejezés előtt a Nagykörút átépítése Az Aszfaltútépítő Vállalat évben készül el. Szerződést is, valamint a Fehértói Halszegedi kirendeltsége évek kötöttek ezenkívül a tégla- gazdaság útját is korszerűsícta tevékenyen részt vesz gyári blokküzem útjának tik, több százezer forintos Szeged és környéke útjainak építésére, valamint elvállal- költséggel, korszerűsítésében, új utak ták a Tolbuhin sugárúti Bár munka mindig van az építésében. Az elmúlt félév- L-ház járdájának és útjá- Aszfaltútépítő Vállalat szeben is mintegy 7 millió fo- nak átépítését is. Ebben az gedi kirendeltségénél, mégis rint értékű munkát végeztek évben kerül sor a Vasútfor- már újabb szerződések várvárosunkban. galmi Technikum udvarának nak megkötésre, fgy pélA legnagyobb összegű burkolására és a Paprika- dául inunka a Nagvkörút átépí- "ddolgozo Vállalat üzeme- most tárgyalnak az ujszetése ' nek csatornázására és útja- gedi Bérkert utca csatorj 11 .*. .... . - nak korszerűsítésére. názásáról. de emellett még toob uze- Szerződést kötöttek és a valamint. gyalogjárdájának met is kisegítettek. Igy pel- napokban megkezdik az és útjának átépítéséről. Ez dáu! a Szegedi Konzerv- asrfaltozást a szegedi Ken- a munka mintegy 3 millió í ^(onnozták l961 "etaT Ml d«rfonó»'ár kötélüzemében forint értékű lesz. évében pedig a zöldség- és gyümölcskonyhát burkolták mintegy 3«0 ezer forintos költséggel. Jelentős munkát végeznek az útépítők a megye területén Pusztamérges halárában is, ahol a régi földút helyett kövesutat építenek a bekötőúthoz. A második fél évben az eddigi számítások szerint körülbelül 11 millió forint értékben végeznek útépítést a vállalat dolgozói. Szeptemberre befejezik Szegeden a Nagykörút átépítését, a napokban pedig megkezdik a József Attila sugárút átépítését, amelyből két és fél millió forint értékű munka ebben az évben, míg 1 millió forint értékű munka a jövő Magyar—indonéz együttműködési és barátsági szerződés Szerdán a Mrrdeka-palo tában ünnepélyes keretek között aláírták az Indonéz Köztársaság és a Magyar Népköztársaság barátsági és együttműködési szerződését. A szerződést indonéz részről Sukarno elnök, magyar részről pedig dr. Münnich Ferenc, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke írta alá. Az aláírás után Sukarno elnök ebédet adott a magyar kormányfő tiszteletére. Jelentések Berlinből Ötezer moszkvai tudós találkozója j; Újabb lakóházakat \ újítanak fel : Az iskolák készülnek j az új tanévre m \ Nyolcezer új elsőéves egyetemi hallgató \ i á»nnmii»iiiii»»iii«nii» ÉPÜL AZ ÚJ PAPRIKATÁROLÓ A felszabadulás évfordulóját ünnepelte Románia népe Koszorúzás Budapesten a román nemzeti ünnep alkalmából A Román Népköztársaság Bizottságának első titkáránépei augusztus 23-án or- val, az Államtanács elnökészágszerte megünnepelték vei és Gheorghe Maurer-rel, felszabadulásuk 17. évfordu- a Minisztertanács elnökével, majd kezdetét vette a fegyveres erők díszszemléje. Bu..,„„ , j. . . karest lakossága zúgó tapssal színhelyen felállított dísztn- q a feMaAulási ün_ li— -..^ia navnivw lóját. Bukarestben az ünnepség bűnön nyolc óra előtt néhány perccel elfoglalták helyüket a párt és a kormány vezetői, élükön Gheorghiu-Dej-jéi. a népen ezúttal első ízben felvonuló rakéta-tüzérséget. A díszszemle után az útMe^yénk paraszt küldöttsége hazaérkezett a Szovjetunióból Ltjukról beszámolókat tartanak Román Munkáspárt Központi török színpompás menete nyitotta meg a főváros dolgozóinak órákon át tartó felvonulását. Az ország felszabadulásának 17. évfordulóját Bukaresthez hasonlóan, felvonulással ünnepelték meg az ország városaiban és falvasban is. Nyikita Hruscsov, az SZKP Szegedről és Csongrád me- gorod. Kisdovrony, Muzsaly, gyéből most, augusztusban Beregszász és Szerenye helyharminc tagú küldöttség uta- ségekbe. Megtekintették a zott a Szovjetunióba, ahol szövetkezeti és állami gazda- , „ tanulmányozták a kolhozok ságokat, tanulmányozták az \ Kozponti Bizottságának etso és szovhozok működését. A állattenyésztés és a növény- ! titkára, a Szovjetunió Mitanulmányutat a Magyar— termesztés korszerű, nagy- | DjSZtertanácsának elnöke, Szovjet Baráti Társaság me- üzemi módjait. Mint a na- Leonyjd Brezsnyev, a Leggvei titkársága szervezte, .s pókban hazaért küldöttség! ' . ' ... azon Szegedről a Felszaba- tagjai elmondották, mindé- íeteo Tanacs elnoksegenek dúlás, a Táncsics, a Haladás nütt szívélyesen, meleg ba- ! elnöke és Andrej Gromiko, és a Rózsa Ferenc Termelő- ráti szeretettel fogadták j a szovjetunió külügyminiszszövetkezet, a járási pártbi- őket. s erről a fogadtatásról tere a román nép nemzeti zottság és a járási tanács, és a künn szerzett tapaszta- . valamint a 111. kerületi ta- lataikról Szegeden és a já- vnnepe alkalmabol udvozlo nncs képviselője vett részt. rás számos termelőszövetke- ; táviratot intéztek a Román A magvar vendégek ellátó- zetében részletes beszámolót j Népköztársaság vezetőihez, gattak a'kárpátukrajnai Uzs- tartanak. j A Román Népköztársaság j nemzeti ünnepe. Románia | felszabadulásának 17. évfordulója alkalmából Mihail Ro&ianu. a Román Népköztársaság budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, a nagykövetség tagjainak kíséretében szerdán délelőtt megkoszorúzta a Szabadság téri szovjet hősi emlékművet. A román nagykövetség küldöttsége koszorút helyezett el a rákosligeti temetőben nyugvó román hősök emlékművére is. WU i'' i T •''•l/rj-jfr ásbst TÖBB PORCELÁNEDÉNY KÉSZÜL A bővülő Kőbányai Porcelángyárban a kisteljesítményű körkemencéket hatalmas alagút-kemencék váltják fel. Az alagút-kemencékkel megnégyszerezik a porcelán háztartási edények gyártását. Képünkön: nyers edenyeket raknak as egyik új kemencébe. Nemzetközi hűtéstechnikai konferencia Budapesten Szerdán a Magyar Tudo- kai foglalkozó 1961. évi renmányos Akadémia székházá- des ülésszaka. A konferenban megkezdődött a nem- cióra 17 országból mintegy zetközi hűtésügyi intézet 100 szakértő és vendég érhűtőházakkal és jéggyárak- kezett. Rövidesen elkészül a Szegedi Paprikafeldolgozó Vállalat új, százvagonos raktárépülete. A gyártelepen és a S.eged Allemás közötti területen épülő új raktárépületben félkész terméket tárolnak majd. Tizenöt felsőfokú mezőgazdasági technikum nyílik az országban A Földművelésügyi Mi- Szekszárdon és- Karcagon Kecskeméten. Nyíregyházán nisztérium új szakoktatási növénytermesztési, Szarva- és Fertődön pedig gyümölcsintézeteket létesít az 1961— son öntözéses növényter- és szőlőtermesztési felsőfokú 62-es tanévben: az ország mesztési, Keszthelyen nö- technikum kezdi meg műkülönböző vidékein még vényvédelmi, Kaposvárott, ködését szeptemberben 15 felsőfokú Hódmezővásárhelyen és Deb- A felsőfokú mezögazmezőgazdasági technikum recen—Pallagon állattenyész- dasági technikumokban nyitja meg kapuját. A mi- tési, Budapesten állatte- felvételre jelentkezhetnek nisztériumban adott tájékoz- nyésztési-áúategészségügyi, azok az érettségizett fiatatatás szerint Székesfehérvá- Körmenden és Mezőtúron lok, akik — lehetőleg rott, továbbá Kiskunhalason, mezőgazdasági gépészeti, más mezőgazdasági üzemekben dolgoznak/illetve üzemi gyakorlattal rendelkeznek. Az idevonatkozó kormányrendelet lehetővé teszi — megfelelő előkészítő tanfolyam elvégzése után —.a felvételt azoknak a mezőgazdasági dolgozóknak is,' akik a termelésben hosszú idő óta dolgoznak és ott kiváló eredményeket értek le. A felvételhez minden esetben szükséges a felvételi vizsga A felvételi vizsga tárgyairól a felsőfokú mezőgazdasági technikumok igazgatói adnak tájékoztatást. A felvételre jelentkezők felvételi korhatára 18—40 év. A jelentkezési lapoka! az illetékes technikumok igazgatóinál lehet átvenni, s ugyanott a jelentkezési határidőig: 1961. szeptember 1ig benyújtani. A végző hallgatók szaktechnikusi oklevevelet kapnak, és szakmájuknak megfelelő munkahelyeken helyezkedhetnek el. termelőszövetkezetekben és állami gazdaságokban. A felsőfokú mezőgazdasági technikusok magasfokú szakmai képzettsége érdekében a földművelésügyi miniszter ezeket a technikumokat összekapcsolja a mezőgazdasági kutatóintézetekkel, s az ott működő tudományos kutatókat az oktatás szolgálatába állítja. A felsőfokú mezőgazdasági technikumok mellett kollégiumok működnek, a felvett hallgatók itt megfelelő elhelyezést és élelmezést kapnak. A hallgatók számára a kormányrendelet alapján ösztöndíjrendszert létesítenek Münnich Ferenc elvtárs Indonéziából Burmába utazott Münnich Ferenc elvtárs, bandrio külügyminiszter, a magyar forradalmi mun- Prijono közoktatás- és műkás-paraszt kormány elnöke velődésügyi miniszter, Aidit, és kísérete szerdán repülő- az Indonéz Kommunista gépen Djakartából Rangún- Párt Kozponti Bizottságába Burma fővárosába uta- nak elnöke és mások. ,.,_ . Az Indiai Köztársaság A repülőtérén a magyar , . , , ... . kormányfő búcsúztatására k°rmanyának meghívására megjelentek Leimena he- Münnich Ferenc és kísérete lyettes első miniszter Su- Indiába utazik. Magyar—szovjet megállapodást írtak alá Moszkvában A megállapodás tovább szélesíti a két ország tudományos és technikai együttműködését A Szovjetunió és Magyar- együttműködési egyezményország. küldöttségei között le- hez csatlakozik. zajlott tárgyalások eredmé- , A szerdán, aláírt jegyzőnyeként szerdán jegyzőköny- ko"yvi., értelmében tovább vet írtak alá a két ország ijesztik a ket ország tudotudományos és technikai ma"E®s, « technikai együttegyüttműködéséről. A jegy- működését. A két ország tuzökönyv az 1949. júliusában hiányos es technikai vívmegkötött szovjet—magyar manyamak es termelesi tatudományos és technikai vasztalatarnak kölcsönös tanulmányozás a ezentúl nemcsak az ipari termelés, hanem az építkezés, a köziekedés, a hírközlés, a mezőgazdaság és más gazdasági ágak területén is megtörténik. Az eddigihez hasonlóan ennek az együttműködésnek a megvalósítása is szakemberek kölcsönös kiküldése, tudományos és technikai dokumentációk kölcsönös cseréje révén történik. (MTI)