Délmagyarország, 1961. augusztus (51. évfolyam, 179-205. szám)

1961-08-03 / 181. szám

5 Csfltfertelt, 1S«1. atirnsrfns S. Ujabb négy transzformátor-körzetet állítottak át 220 voltra Idén még ezerötszáz fogyasztónál kötik be a nagyobb feszültségű áramot A legújabb típusú traktor: a D—4—K Mint Ismeretes, Szeged egész villanyhálózatát folya­matosan 220 voltra kapcsol­ják át. Ez az áttérés város­szerte nagy munkával jár. Ki kell cserélni az elavult, meg kell szüntetni a falon kívüli vezetékeket, kétszeres fe­szültségnek megfelelő kap­csolókat, s egyéb szerelvé­nyeket kell beépíteni ott, ahol ez szükséges. A DÁV az idei programot ütemterv szerint teljesiti. Augusztusig elkészültek a Bolyai János, a Hajnóczi és a Madách utcai, valamint a nagykörúti "C® épületnél működő transzformátorok­hoz tartozó körzetek átállí­tásává!. Igy újabb ezerkáromszár. fo­gyasztó használ nagyobb erősségi! áramot, s még ebben az évben to­vábbi másfélezer jut hozzá. Most sorrendben — átlag félhavi időközönként — a következő traszformátor­körzetek következnek: a Hungária Szálló és Étterem (mint önálló egység), az An­na-kút. a Vár utca, a Tö­mörkény Leánygimnázium, a várost tanácsháza, az Állami és Jogtudományi Egyetem, a Dugonics téri központi egyetemi épület és a XI. Autójavító Vállalat kör­nyéke. Az idei előkészítés általá­ban zökkenő nélkül haladt. Csupán a Bolyai János utca néhány házánál fenyegetett az a veszély, hogy néhány napra kikapcsolják az ára­mot — de erre sem került sor, mert az érdekelt vál­lalatok (az ingatlankezelő és a villanyszerelő) szinte rohammunkában végezte el az előírt szerelést, javítást. A lakosság is jobban tar­totta magát a rendeletek­hez — amire időben felhívják mindig a figyelmet —. az intézményeket az átállást megelőző év augusztus l-ig, az Ingatlankezelő Vállalatot és a magánháztulajdonoso­kat hat hónappal előbb. így be tudják tervezni a költ­ségeket, s időben megren­delhetik az átálláshoz szük­séges szerelést De mondtak még néhány Jó tanácsot a DÁV szegedi üzemvezetőségénél, melyeket ajánlatos annak a néhány ezer fogyasztónak megszív­lelni, akiknek háza. lakása még ezután következik. Min­den kellemetlenséget elke­rülhetnek, ha időben átállit­tatják — az értesítésnek megfelelően — a készülé­keiket. s megvásárolják a 220 voltos új égőket Ne mu­lasszanak el erről számlát illetve közületi blokkot kér­ni, mert ezek bemutatása, illetve benyújtása után azonnal megtéríti — száz­ötven forintig — a fogyasz­tó költségeit a DÁV. Az eddigi tapasztalatok sze­rint a költségek általában a fenti összegen alul marad­tak, tehát a fogyasztóknak nem került jóformán sem­mibe az átállás. Jövőre befejeződik ez a nagy munka. 1962-re tíz transzformátor­körzet marad: a Londoni körúti, a Petőfi Sándor su­gárúti, a Moszkvai körúti, a volt Farkas-malom melletti, a Markovits Iván és az Ol­dal utcai, a Bécsi körúti (az új bérházak környékén), a Hámán Kató és a Rákóczi utcai, valamint a Beloian­nisz téri. Az újabb körzete­ket is sorrendben soroltuk fel, s azokban május 1 és szeptember 15 között, két­heti időközökben állnak át a nagyobb feszültségre. Min­denesetre. ha valaki addig is át akarja alakítani a la­kását. szobafestésre vagy ta­tarozásra készül, előbb ke­resse meg a DÁV-ot, s az Ingatlankezelő Vállalatot. A DÁV szakemberei például helyszínelés után közlik, hogy hova kerül az új mé­rőhely — ha át kell he­lyezni. Az IKV szakipari részlege, vagy magánház esetében bármelyik magán­kisiparos felülvizsgálja a belső villanyhálózatot, mi­lyen átalakításra van szük­ség. Lehet, hogy csak ap­róbb változtatást, javítást kell elvégezni, de előfordul­hat, hogy nagyobb szerelé­sekre van szükség. Ha az utóbbi eset áll fenn. akkor inkább várjon az illető áram fogyasztó néhány hónapot, hagyja a csinosítást az át­állás utánra, mert egyéb­ként bizony megfúrják-fa­ragják a frissen festett fa­lakat ... Az Ingatlankezelő Vállalat a házfelújításokat már eleve úgy végzi, hogy figyelembe veszi a későbbi áramátállást, ( s igy hozza rendbe a veze­tékeket. Hasonló a helyzet az új bérházaknál, melyek­nek hálózata 22(j voltra épül. Ennek ellenére több új épületben még 110 voltot használnak, még akkor is, ha már elké­szült az új, nagvobb áram­erősségű transzformátor — mint például százezer forint költséggel a Bécsi körút és Hunyadi János utca közötti tömbnél. Ilven helyeken úgynevezett booster-eket ik­tatnak be, melyek 220 volt­ról 110-re állítják vissza a továbbítandó áramot. Erre azért van szükség, mert az ilyen transzformátorokhoz a régi házak is be vannak köt­ve. s azokban még nem ké­szültek fel az átállásra. Mindenesetre jövő őszre befejeződik a nagy munka, s csupán a Nemzeti Szín­házban, s a Beloiannisz téri. továbbá az. újszegedi sza­badtéri színpadon marad meg a 110 voltos áramerős­ség speciális biztonsági okok miatt. De ezzel még nem ér végei Szeged villa nyh'álőzatánaU fejlesztése, korszerűsítése: már késgülnek a távlati tervek. Ezek már nem érintik any­nyira közvetlenül a lakossá­got. mint a mostani átállás, de a mindennapi életbevág­nak. hiszen a következő esz­tendőkben sok millió forintot költe­nek a villanyhálózat fej­lesztésére., hogy elláthassák a növekvő igényeket, az üzemek és a magánháztartások mind na­gyobb áramfogyasztását. (MTI fotó. Lajos György (elv.) A Vörös Csillag Traktorgyárban sorozatban késztlik a forgó rakodó dömpereket, a négykerék meghajtású UF, 26-as Iraktnrokat, az év végén pedig hozzálátnak a leg­újabb típusú D-l-K traktor nnllszériájának gyártásához. Képünkön a gyár 70 lóerős legújabb típusú D-4-K jelű traktor nullszériája, mely ez év utolsó negyedében kerül kl a gyárból. ilszó kutatóintézet Tengerkutató expedíciós hajók évtizedek óta járják a tengert, amely még ma . is nagyon sok titkot tartogat. Hollandia egyes területeit pl. az évszázadok során többször elöntötte a tenger. Ma már annyit tudunk, hogy nem vihardagály, hanem valami — eddig ismeretlen —»hosz­szú hullám® törte át a gáta­kat. Talán földrengés pattant ] ki valahol a földkéregben és az lódította meg a tengert annyira, hogy a vize kisza­ladt a partra — nem tudják pontosan. A jéghegyek moz­» tengeren anélkül, hogy hajtógépei működnének, vagyis csupán a tengeráram­lat sodorja tovább. Hetven napra elegendő élelmet vihet magával. Mélytengeri hor­gonykötele lehetővé teszi, hogy 12 ezer méteres mélység i'eletf is horgonyt vethessen. Felszerelték kutatóhálókkal. Az. utlrahanggal dolgozó echolet készülékek 12 000 mé­ter mélységig pontosan mu­latják a tengerfenék és a víztükör közötti távolságot. A zecholot hatótávolsága ho­rizontális irányban 4000 mé­Rendelet a vadászati idény és a ti/almi idők megállapításáról A Magyar Közlöny leg­utóbbi száma közli a föld­művelésügyi miniszter ren­deletét a vadászati idény és a tilalmi idők megállapításá­ról. A rendelet részletesen ismerteti, hogy milyen vad­félekre, az idény mely idő­szakaiban hol lehet vadász­ni. Kimondja többek között, hogy egész évben szabad va­dászni rókára, borzra, vad­mocskára, ny estre, nyuszira, görényre, menyétre, herme­linre, hörcsögre, ürgére, üre­gi nyúlra, sündisznóra, to­vábbá kóbor kutyákra és macskákra, valamint vidrá­ra. pézsmapocokra, vaddisz­nóra. A madarak közül vé­rebre, dolmányos varjúra, szarkara, szajkóra, ga­lambősz héjara, barna réti héjara, kékes reti héjam, ga­tyás ölyvre, karvalyra, barna kányara, sarki búvárra, észa­ki búvárra és szürke gémre lehet egész évben vadaszni. Számos értéke® vadféle csak megszorítással, a vadá­szati idény egyes szakaszai­ban lőhető. Így nyul oktober utolsó vasárnapjától január utolsó vasárnapjáig, fácán­kakas október második va­sárnapjától január első va­sárnapjáig — Békés, Csong­rád, Hajdú-Bihar és Szolnok megye területén január utol-' só vasárnapjáig. Erdei sza­lonka szeptember elsejétől április 30-ig, réce, szárcsa és sárszalonka augusztus 1-től január l-ig, seregély szőlők­ben és gyümölcsösökben au­gusztus 15-től november 15­ig ejthető. A fogolyvadásza­tokat még mindig erös kor­látozással engedélyezik: csak a megyei mezőgazdasági osz­tály által kijelölt vadászterü­leteken és csak szeptember első vasárnapjától október utolsó vasárnapjáig, kizáró­lag vasárnapokon szabad va­daszm. A lelőhető foglyok számát a megyei mezógazda­sagi osztály állapítja meg. A részleges vadászati tila­lom többek között kimondja, hogy a vadfélék fiait elfog­ni, elpusztítani, a madarakat fészkelésükben zavarni, tojá­saikat és fiokaikat elszedni tilos. gását sem ismerjük még eléggé, pedig a Titanic ka­tasztrófája óta a jéghegyek ellenőrzése és tanulmányozá­sa erőteljesen megélénkült. A tengervíz sótartalma, hő­mérséklete, áramlásai, hul­lámzása, a halak vonulási iránya, a mikroszkopikus élő­világ, a földmágnesea viszo­nyok stb., mind-mind évekre terjedő kutatási programmal szolgálnak. Évezredek óta kérdezik tudósok és érdek­lődők: létezett-e Atlantisz és ha igen, akkor hol? Fontos mélységmérések, a tengerfe­nék domborzati térképének elkészítése adhatnak erre majd választ. A Nemzetközi Geofizikai Év alatt kezdte meg kutató­útjait a Mihail Lomonoszov tengerkutató hajó. Felszere­lése, felépítése, berendezése nagyon sok érdekességgel 1 szolgál. A Német Demokratikus Köztársaság és a Szovjet­unió közös kutatási prog­ramja során építették meg a nevezetes hajót Rostockban, 16 hónapos rekordidő alatt. 64 főnyi személyzet és 66 főnyi tudományos csoport számára kellett megfelelő el­helyezést és munkahelyet te­remteni a hajón. A hajó se­bessége 13 csomó, akciórá­diusza 11 000 tengeri mér­föld. Harminc napot tölthet ter. Tizenhat laboratóriuma van, a fedélzetén pedig heli­kopter is leszállhat. A hajó elektromos ener­giaellátására két, egyenként 420 lóerős és egy 250 lóerős Spilling-gőzmotorral hajtott generátor szolgál. A gépek rendkívül finom szabályozás­sal változó igénybevétel ese­tén is egyenletes áramfej­lesztést biztosítanak. Desztil­lálóberendezés szolgál édes­víztermelésre. Ha tengervizet vesznek fel kazántáplálásra, kétszer desztillálják, a hab­ként leváló sót és más szi­lárd anyagokat időnként ki­fúvatják. Az esetleges vészjelzésre, segélykérésre szolgáló auto­matikus rádiókészüléket nem csupán a hajó áramforrásai táplálják, hanem egy maga­san elhelyezett agiegát is, amely áramkimaradás ese­tén automatikusan indul és 24 óráig áramot ad még ak­kor is. ha a személyzet hajó­töréskor elhagyná a hajót és viz borítaná el a helyisége­ket. A kutatómunkát sokféle navigációs és tudományos műszer szolgálja. Az útvonal­iró készülék például ködben, sötétben feljegyzi a hajó út­ját, térképre rajzolja a meg­tett utat. Az ultrahanggal dolgozó melysegmerokeezulekek jegy­zik a kapott mélységadato­kat és felrajzolják a tenger­fenék profilját A mélyten­gerek hőmérsékletét különle­ges hőmérővel mérik. Kábe­len eresz.tik le, s meghatáro­zott mélységben a zárt fém­hüvelyben levő víz körülve­szi a maximum-minimum hő­mérőt és megadja a hőmér­sékleti értéket. A tengeráramlatokat pa­lackpostával, vagy — újab­ban — zöld színű uraninfes­tékkel vizsgálják. Sok köny­nyú, zárt palackot dobnak a vízbe, s útjukat figyelve, megkapják az áramlatok út­ját. A másik eljárás esetén a hajóról zöld színű festé­ket szórnak a vízbe, a hajó­gépet leállítják, s megfigye­lik, merre sodródik a színes folt. A mélyen lemerülő ha­jótest elmarad a folt mögött. A mozgás irányát, sebessé­gét optikai műszerekkel vizs­gálják. A hullámok magasságát fotográfiai és optikai úton határozzák meg. Leeresztett önműködő talajmintavevő ké­szülékkel emelnek fel a ten­gerfenék anyagából mintát, amelyet a laboratóriumban vizsgálnak meg. Az élőlénye­ket különféle hálókkal gyűj­tik, ezek a hálók néha rend­kívül sűrúek, hogy a ten­gerfenék parányi állatvilágát is kifoghassák. A mélytengeri víz felhozá­sához és talajminta vételé­hez különös csörlökészüléket is építettek a hajó fedélze­tére. A légkörkutatásra szol­gáló ballonok megfigyelésé­re ugyancsak sokféle műszer áll rendelkezésre, rádiószon­dákat is (elbocsátanak, ame­lyek önműködő rádió jelzé­sekkel közlik a magaslégkör hőmérséklet-, légnyomás stb. viszonyait A napsugárzás mérésére különleges höelemek szol­gálnak, amelyek áramjelzé­seit irókészülék jegyzi fel. A levegő abszolút és relatív páratartalmát egész sor ké­szülék méri-jegyzi, a szél­irányt is írókészülékkel fel­szerelt anemométerek mérik. A szovjet és német tudó­sokkal hajózó tengerkutató hajót a XVIII. század nagy polihisztoráról Mihail Lorno­noszov-nak nevezték el. Vízrebocsátása óta számos j útat megtett mar. Ma ez a világ legnagyobb és legjob­ban felszerelt tengerkutató e&xpediaos hajója. Ismét elhalasztották az amerikai űrállomás fellövését Műszaki okok miatt ismét kénytelenek voltak megha­tározatlan időre elhalasztani a Ranger I. elnevezésű ame­rikai űrállomás fellövését. Az űrállomást az Atlas-Or­kutatási program keretében 960 000 kilométer magasság­ba akarják feljuttatni. Vélemények szerint a kí­sérlet végrehajtására a leg­jobb esetben csak két hét múlva kerülhet sor. ÍJj filmeket forgatnak A nyárt hónapokban te -teljes üzemmel® dolgozik a Hunnia Filmstúdió. Négy film külső és belső felvéte­lein munkálkodnak. A Nem ér a nevem című vígjáték külső felvételeit befejezték már, s az utolsó műtermi munkák is rövide­sen elkészülnek Keleti Már­ton rendező és Illés György operatőr irányításával. Fábri Zoltán rendezésében a budakeszi lőtéren a Két félidő a pokolban című film külső felvételein dolgoznak, -koncentrációs táborban® a német tisztek labdarúgó meccsét a lágerlakókkal most fényképezik. A forgatás végén járnak a mai témájú Pesti háztetők­kel. Mai témát, dolgoz fel az Ütban magunk felé című film is, amelynek külső fel­vételeit Herskó János rende­ző irányításával Debrecen­bén kezdik majd meg. Meg­kezdték az, előkészületeket Palásthy György Egy autó­busz nem áll meg című bűn­ügyi játékának forgatásá­hoz is. (MTI) Eluíuzoíl a bolgár na»\ követ o Krasztyu Sztojcsev, a Bol­gár Népköztársaság rendkí­vüli és meghatalmazott nagy­követe szerdán végleg eluta­zott Magyarországról. A nagykövet búcsúztatására a pályaudvaron megjelent Rnd­ványi János, a külügyminisz­térium protokoll osztályának vezetője. Ott voltak a bú­csúztatáson a bolgár nagykö­vetség munkatársai is. A Magyar Néphadsereg együttese Bukarestben A Magyar Néphadsereg Romániában tartózkodó mű­vészeti együttese kedden es­te fellépett Bukarestben a szakszervezetek központi ta­nácsa színházában. A ma­gvar művészek előadása nagy sikert aratott. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom