Délmagyarország, 1961. augusztus (51. évfolyam, 179-205. szám)

1961-08-17 / 193. szám

7 Csütörtök, IMI. am. It. Már holnap megkezdődnek az alkotmány ünnepi sportesemények a MOS/KVA.J filmfesztiválok bemutatott filmek a MAGVAK KÖZÖNSÉG ELOT r A moszkvai nemzatkozi filmfesztú álon bemutatott filmek nagy részét ré',-ia«*.nn a mozik műsorra tűzik. Bemutatják a fesztiválon első dijai nyert ket filmet: a japán Kenető Sindo Kopár szigetét es a nálunk is inl ismert fiatal rendező, Grigorij Csuhraj nagy­sikerű Tiszta égbolt cimú alkotásét. A hazai közönség meg­ismerheti a kubai fllmayaetáa Eihas-dee a forradalomról cimú dokumentumfilmjét. A Madách Színház színpadáról már jól is­mert Mamlork professzort szintért moziműsorra tűzik. Bemutat­lak a Bekerítve Armand Gatti megrázó erejű drámáját, a hol­tárok Amikor mi fiatalok toltunk és a román filmmuveszek Hazatéré? (eredeti efme Szomjúság) című müveit. Láthatja maid a közönség az. olaszok diiazott dokumentumfilmjét, a látvanvos t944-as nyári olimpiai játékokat megörökítő „A nagy olimpia"-'. AZ inn IRODALMI NOBEL-dij várományosai? Általában Jót értesült svéd iredatmi körükből származik a hir, hogy idén két franeia nyel­ten irrt néger költő az irodalmi Nobel-díj várontánvosa. Az egyik l.eopnld Senghor. a Sze­negál Köztársaság államelnöke, a másik Aima Cesaire. aki Mar­tinifiue szigetén kifejtett poli­tikai tevékenységével tűnt ki. — Képmás s gumibélyegzőn. Egv amerikai rég úifaita gumi­bélyegzőt keszit, amely lehető­vé teszi, hogy valaki saját kép­mását üsse rá akár cégének reklámiáre. akar a levélpapír­ra. vagy üdvözlőlapra. A gumi­bélyegzőt minden normális n'.es­c égű fényképről el lehet kesit­teni. FELHŐS. ESŐS 1DÖ Várható időjárás eaittór­tök estig: az rsózrs átter­jed ag ország keleti részei­re. Nyugaton a felhőzet fo­kozatosan felszakadozik. — Flénk, időnként erős észak­nyugati. északi szel. A nap­pali folmolrgcdcs keleten esökken, nyugaton kjysé erősödik. tárható legmagasabb nap­pali hőntérsrklet csütörtö­kön 18-32 fok között. stkkasztott. i opott A RÉSZLEGVEZETŐ A járást rendőrkapttánvság hüntető eljárást Indított Kasza Sándor, Szőreg Nágyktkinda út­ra 11. szám alátti lakos eilön. Kasza Sándor a helyi kisipari s-öi-etkeret kőmüt ésrésziegenék volt a veeetfile. Tobb helyről, sho! a szövetkeze' éoftett. el­vitte a ktsz tulaidonában lévő anvágokat, azonkívül több ém't­»tetőtől is lopott, főleg deszkát "s egvéh faanyagot. Igy károsí­tott* meg például a megvei bí­róságot, s a .Szeged: Felsza­badulás Aasr.talos es K-rnito« s»«ve'k»?<>tet is. Kasza Sándor ellen társadalmi tulajdon sérel­•oé"» elkövetett sikkasztás és lonás bűntette miatt indult el­járás. — Van Gogh emlékmű. Auv-rs-aur-Oise-ban. aho' 71 evs-el ezelőtt Van Gogh öngyil­kos lett, emlékművet állítanak a neev festőnek. Az emlékmű atkotóla Oein Zadlrn '-'láshírű sepbrás-. akt a cvl* dolgozott aa emlékmű elkészítésén. r-j vieijarmt a csatornán? * hágai Souavion vállalat ujttpusM slklöfelütetil hajót tervez, amellyel a la Manehe esatornán akarják inald le­bonyolítani a forgalmai. Az úi ..siklórepülő" óránként jil mérföldé? sebesséret tud ki­feiteni es előállítás) költ»eee olesébb a normál haiókénéi. Az új vfcliármü egyszerre tea utast tud szállítani. v-- Washingtonban kedden hi­vatalosan közölték: ?á OOá fővel növelik az amerikai légierő sze­méi vi állományai. A bővítést részint a katonák szolgálati Ide­iének egv évvel történő meg­hosszabbítása, részint toborzás útláp hajtják végre. (MTT) Szedik a magnélküli görögdinnyét Kecskeméten A Duna—Tisza közi Mmő­cazcla.-ági Kutató Intézetben foglalkoznak az önmagban egyedül görögdinnye nemesi­téssel. Erre a célra 40 hazai, külföldi — többek között Ja­pán, kínai, olasz, amerikai — fajta áll a nemesitök ren­delkezésére. Ar. intézet kutatóinak si­került előállítani magnélküli görögdinnyét ia, amiből az idén már több kombináció érik az intézet tenyéázkertié­hen. A magnélküli görög­dinnye kitűnő minőségű, kel­lemes izü. KEDVES AJÁNDÉK egy fénykép a eregedl Fényképes* Szövetkezet ^ műtermeibőL Részlegeink: Kárász utea 7. Széehenvl tée 7. Lenin krt. át. Rlport-Amaiőr: Kárász, utea IS. — r*ne Canaveralen kedden este . Thnr-Delta" rakéta se­gítségével kiröpítettek egv F.volorer—IS elne-ezésd szél­malomkerék-alakú -> mesterseges holdat, amelj-nek az a feladata, hogy műszereivel a mágnese? ter és a napsugárzás összefüg­géseinek kideritoeér* vegazzen éáelelesekef. ARBITZOV Tf.l SZÍNMÜVE A szovjet színházakban bemu­tatták Arbuzovnak. az. Trkucki történet szerzőjének ül színmű­vét, amelynek ríme ..A tékozló fiú visaaaterése". Hőse neve? iró. aki évek múltán hazauta­zik Moszkvából szülővárosába és ott különös találkozásokat él át apjával, családjával, egykori környezetével. — Súlyos szerencsétlenséget okozott a ledőlt fal. Tegnap a kor? reggeli órákban a Tisza Lajos utca és a Szahadaaftó útra sarkán falát bontott Ri­rzók I.ásaló Szeged Szent Antal utea 16. szám alatti lakna. A fiatalembert munkatársat fi­svelmez.tótték. vigyázzon. mert ráömlik a fal, ő azonban ezzel nenn törődve, vakmerően to­vább bontotta a falat. A követ­kező pillanatban már he is kö­vetkezett a szerencsétlenség, hatalmas robajjal Biczók T.ászlóra zuhant a leomlott fal. A helysznire érkező mentők mezők T.áeziót súlvos sérülés­sel szállították a TT-es Kór­házba. HÁNY LAKOSA VAN AT 1TSA-N4K? Az Amerikai Eeyesült Ál­lamok statisztikai hivatala kedden közölte. hogy az EgvesOlt Aüemnk lakosságá­nak oin* irt ?53 09*. F7 az adat nem foglalja magában a külföldön hivafalnsan szogá­Istot teljesítő smerikaisk szá­mát. A nepessée növekedése 1969. július elseje óta Z 976 ááfl fő. — H*VW9 NEM TE TÖBB REGENYT. Halldor Lavness Nobel-díjas Izlandi író elhatá­rozta. hoev nem fr több prózát művet, mert színművekben Job­ban ki tudta fejezni korunk bo­nyolult és feszült probléma­körét. IMI, augusztus 11., rsütórtóW mozik Szabadság: Fél 6 és fel a órakor. A macska kinyújtja karmait. Francia film. széles változatban. 14 éven alul nem ajánlott. Augusztus SJ-ig. Vörös Csillag: i p? « óra­kor: Szeptemberi szerelem. ­NDK-film. Caak l» éven felü­lieknek. Augusztus 23-ig. Fáklya: Fel « és fél 8 óra­kor: A darvak dala. — Szí­nes szovjet balettfilm. Korha­tár nélkül. Augusztus 20-ig. (Jó idöeiétén az utolsó elő­adást a kerthelyieágben taet­jak.) Dugonics mozi: • e? a óra­kor: Hintónjáró szerelem. Nagysikerű magyar film. Kor­határ nélkül. Bnstós mozi: l és » órákon A láp kutyáié. Német film, Korhatár nélkül ajánlott. flthalont, Kítérleti Gazdaság; 7 orakor: Nvomorultak I. rési. Korhatár nélkül aiánlntt. Kender mozi (Rigó u. kultúr­terem) S órakor: Álba Regla, Magyar film. II éven felül. Novemhar 7. Művelődési Ott­hon Újszeged 5 és 7 órakor: Nercbunda. Olasz film. Korha­tár nélkül ajánlott. NEMZETI SZÍNHÁZ Nyárt szünet. ALLATORVOSI INSPEKCIOS SZOLGALAT Szegad várna területére Augusztus ls-től H-ig esté « órától reggel 6 óráig (vasár­ét .ünnepnap nappal is) első­segély e» nehézellés esetere ügyeletes dr. Komáromi János állami állatorvos. Lakása: Pa­risai krt. 34 m. Telefon: 40-44. Az állatorvos kiszállításáról á hivő fél köteles gondoskodni. PrtRt'f. JART AZ TTTAS MOTORKEREKPARVEZETÖ Sisiu litván. Aáotthálom. Le­nin utca H. szám aletti lakos motorkerékpáron ment látoga­tóba. Xftköz.bon |ol beborozott, s a községen keresztül ittasan vezette jármüvét, veszélyeztetve saját maea es s járókelők teati épségét, Nem sikerült azonban a ..boros" motorozgatás. a rendőrjárőr Igazoltatta es azon­nal bevonta jogosítványát, ka­mu Tstván ezenkívül s járás­bíróság előtt felel tettéért. DCözlemények x Felnőttek kezdő é? haladó tánctanfolyama megkezdődött Zászló u. 2. szám alatí. Leg­közelebbi oktatás augusztus 31-én, hétfőn este 7 orakor. Oktató: Tiszavné. Szabó Stefi. Jelentkezni lehet naponta 5-i-7 óráig. Telefon: 26-64. 48-13. * A Szegedi Nemzeti Srinhár értesíti az üzemek és Intézmé­nyek közönségszervezőjét, hogy augusztus H-án. pénteken dél­után 3 órakor bérleti megbesze­lest tart. a Szakszervezetek Csongrád Megyéi Tanácsa {Tol­buhin sug. 14.) klubhelyiségében. Kért a szervezők meejelénését. Szegeden a hét végén gaz­dag sportműsort bonyolíta­nak le Az. Alkotmány ün­nepének sporteseményei mar holnap, pénteken megkezdőd­nek a Szabadteri Kupa röp­labda-mérkőzésekkel. A lorwin hat város — Budapest. Szombathely, Almásfüzitő. Miskolc, Sal­gótarján és Szeged — (léi válogatottja szerepel. A mérkőzések pénteken dél­után 4 órakor kezdődnek meg ar. újszegedi Segvári­teniszpalyan, ahol a három­napos tornára két új röp­labda-pályát építettek. A Szeged—Pécs városok közötti úszóversenyt szomba­ton és vasárnap délután ren­dezik meg a Toroníál téri uszodában. Ugyancsak szom­baton és vasárnap kerül sor ar asztali teniszezők Alkot­mány Kupa-mérkőzéseire a Gutenberg utcai iskolá­ban, szombaton 3 órai, va­sárnap reggel pedig 8 órai kezdettel. Vasárnap a tekézők kez­denek legkorabban. mer^ a KCgÖV V „MFTÍ^LL ÜT? SZAK négyes tekecsarnoká­ban már reggel 7 órától versenyeznek. A Szeged—Baja városok kö­zötti női és férfi kosár­labda-mérkőzéseket a Rókusi tornacsarnokban rendezik meg 10 órai. illetve fél 12 órai kezdettel. Az új­szegedi úszodaban a déli órákban NR iii-bb virilabdamérkő­zések lesznek. Vasainap délután a súlyeme­lők a tiszai parftirdön, a teniszezők pedig az újszegedi SZEAC-pnlyán tartanak be­mutatót, 3 órától­A labdarúgó-műsorból ki­emelkedik a Szegedi Építők —Bp. Spnrtacus NB II-es mérkőzés, amely vasárnap délután lesz a SZEAC-sta­dionban. NB III-as együtte­seink közül most a Szegedi VSE szerepel idehaza, szom­baton a Jászberényi Vasas­sal találkozik. A megyei labdarúgó-bajnokságban va­sárnap délelőtt rangadóra kerül sor a Szegedi Dózsa és az. Alsóvárosi MÁV között a Dózsa-pályán. Az UTC—Mó­ravárnai Kinizsi mérkőzést szombaton Újszegeden játsz­szák. Az első kiállítások és az első óvások A labdarúgó NB III és mt- hátvéd egv mérkőzésen nem gyei bajnoksag második for- szerepelhet, vasárnap tehát dulójában la akadt néhány csanata nélküle áll tó Do­meglepetés. Különöeen várat- rozsmán. lan eredmenynek számit • Megérkezett a megyei szö­Szegedi VSE és a Szegedi vétségbe az első óvás is, Spartacus veresége. A Vas- amelyet Sándorfalva adott utas gólt sem tudott rúg- he a Szegedi Juta elleni ni Békéscsabán, a Spartacus mérkőzésükön történt álliíó­pedig az újonc Szolnoki Ki- tagos súlyos játékvezetői ki­nizsivel szemben maradt hák miatt. Az ügyet a szü­alul — Szegeden. Mindkét vétség kivizsgálja, targyalá­együtteanek sokat kell ja- Sa a jövó szerdán lesz, vulnia, a védelemnek tea M. K. csatársornak is egyaránt. A megyei bajnokságban | szereplő Szegedi AK újabb veresége is nagy meglepe­tés. A csapat utolsóelőtti a táblázaton. A SZAK-ban moet sok fiatel játszik. . A ***8<edt kaiaksport ere­Pusztaszeri Mlkloe edző életképesseget buo- 5000 m: t. Szűcs (Kender), minden* bizonnyal javítani, h<*r vasárnap a Du- 2. Sánta (SZEAC), K-l. if­tud az elkövetkező hetekben Ü je!enU,f ^iiJ?®? .1" 3 játékosai fonnáján és össze- ^^ képviseltette magat. <SZEAC), 2. Parajdi (Szegedi kovácsolja új együttesét Budapesten a Sngedt Ken- EAC). K-2. 0 000 m: L Be­Az elmúlt fordulóban' sok der >»«. M MHS tizenegy raznaa K.spetcr (SZEACV 3. tizénegyes tette még érdeke-1 versenyzőt állított rajt)™ az Szoboszla., Nyitnu (MHS). sebbé a mérkőzéseket. A J^™*?** f-L ifjusigí 5000 m: L Pa­r,atAn „Al, t, szamaiban, mig a többiek itt- lotns (MHS). 2. Harkanyi SStS gS - '^Itek országos mi. (MHS,. PK-1. serdülő ,500 A SZEAC edzőmérkőzése A Győri ETO állani mér­kőzésére készülő Szegedi EAU szerdán az Alsóvárosi MA V-val játszott barátsá­gos mérkőzést a felsőtisia­parti stadionban. Az NB l-es csapat játékosai biztatóan mozogtak és 9:0 (4:0) arány­han győztek. Az összeállítás Mészáros — Kürtösi, Portö­rö. Vasa — Drzsófi, Zallár — Npmee. Reményik, Hajós, Polyva* (Tanács). Nyári volt, A gólokat Nyári 3. Nemes Z, Polyvás. Hajós, Dezsöfi és Vass szerezte. £>qqiztrrt kit ktlqtn... Férfiak: PK—1. ifjúsági Gyulai MEDOSZ ellen és a nöaítő-versenyen. Egy héttel m: 1. Horpácsi (MHS), 2. _,,,,„: . a Szeged-bajnokság után, Boz-só (SZEAC). K—l. II. o. ak^dt néhány Sömö bibi ! aIig:. ho?T. ^műitek . búd.- 10 000 m: 1. FiröiánJKencier), A szcrcúí Textilművek 1 éves szövőipari tanuló iskolára felvesz 15—17 őves szreedi. vagy Szeged kör­nyéki lakosú leányokat Követelmény 6 általános iskola elveszése. Jelentkez­ni lehet mindennap a Szegedi Textilmüvek mun­kaügyi osztályán. 3*9 Ap-iáUiidcté&eü Mindazon rokonoknak, is­merősöknek, jó bsratoknak. kik drá?a jó férjem és edesapa. nagyapa MESEAROS JÁNOS temetesén megjelenték és vlragadomanyaikkil fáj­dalmunkat enyhíteni igye­keztek. ezúton mond kö­szönetét a gyáseoló család Április 4 ú. 54. 1893 Szeretett fériem. édesapánk | és nagyapank Dr. VASTAGH ZOLTÁN I folyó hó 15-én életenek 79. I évében hosszú szenvedés 1 után elhunyt. Temetése fo­llyó ho 18-án 11 órakor az. I alsóvárosi temető kápolna­| iából. Gyászoló raalád Apribs 4 ú. a. | 2796 Bél vegei leeelönvö­sebben vásárolhat, értékesíthet Fa)u9 bélvepkereskedés. Kelemen u. 4. «4Z»7 Egy jókarban levő asztalos gyalupadot veszek. Füzes u. 19. sz. 4961 Kisméretű, nagyon helyes. alig hasz­nait ebédlő eladó, igenyesnek is. Cím: Roosewelt tér 14. I 1 4956 Használt nrrkil vá­sárolok. töröttet is. Laczko óraa. Mik­száth K. n. 9. 3914 Eves disznó tovább­tartásra eiattó. — Cserzi M. u. 33. 4972 Nagv férfi szabogcp vékony. vastag anyaghoz, príma el­adó. Pulcz u. 7. — Imre. X4968 Kisgyermek gondo­zását elvállalom. — sagvárl Endre n. 12. Demeternr. 46296 Trrta «2í ttptisu ki­tűnő rádió igényes­nek 3ürgősen eladó. Beépített Ferrit an­tenna 2 db perman­nens dinamikos hangszóróval köz­vetlen Kossuth. Pe­tőfi kapcsolás. Érd. Palotás. Marx tér 1515. rn. 39 min­dennnap delu'sn 44371 Bőrkabátját most | alakíttassa, tavittas- ! sa vízhatlan festés- ! sel 49 éve fennálló i műhelyemben Csor- j dós börruhakészitfl | mesternél. Szt. Mik­lós u. 7. Felsővá­ros. X46397 Használt hibás órá­ját magas áron, megveszem. Oraja­vitas, felelősségvál­lalással. Kreiner órás, Mikszáth Kal­man u. 7. 46312 Konyhakredenreket, aevakat, asztalokat, székeket, seztonokat veszek. 19. Lenin krt. X46246 Vasazakmaban jár­tas dolgozót keres vasipari vállalat raktárosi munkakör betöltésére. Je­lentkezes levélben. Cim: Postafiók 99. Gépíró éa Gyorsíró Iskolában (Sztálin sétány 14.) pótfelvé­teli vizsea aug. 21 — 29-ig naponta dél­előtt 8—13. délután 3—7 óráig. X4967 Nagv betonpincét cserélnék műhely helyiségért. Honvéd tér 3. '/sombóki. Háztartási alkalma­zottat keres két­gyermekes család, bentlakással. írd.: de 9—12. ..Rendsze­rető" jeligére ki­adóim. M9S3 Állami intézet jé szakmai felkészült­ségű dolgozókat keres pénzügyi mű­szaki. revizori és közgazdasági irá­nyító munkakörbe, mérlegképes köny­velök. építészmér­nöki. vagy techni­kusi. illetve köz­gazdasági egyetemi végzettséggel. Az eddigi működési te­rületet ls tartalma­zó pályázatokat aug. 25-ig ..Fedh»­tetiensegi igazolás szükséges" ieligére a kiadóba kérjük. X4971 FUggönytfsrtitáa ri­mára feszítve Du­gasz kelmefestő vegytlsztitónál, Tá­oéi utca 7. X4659 Gyermeket válla­lok gondozásra. Szeged. Széchenyi tér 8 I. emelet. Pauliné. 46279 Sánrierfalván, Bras­sói u. 5. sz. haz három szoba. két konyha. előszoba. eladó, bejt öltözhető. 53 évem házias nő megismerkedne há­zasság eéliából hoz­zAtlló. saját házzal rendelkező komoly férfivel. Levelet ..Kölcsönös szere­tet" ieligére hód­mezővásárhelyi hir­detőbe. MM tető-rúgás. A Móravárosi Kinizsi és a Mindszenti ME­DOSZ az utolsó percekben lőtt tizenegyessel fordította meg a maga javára a mér­kőzést a Szegedi Dózsával, illetve a Szőregí Rákóczival szemben. A &ZAK is 1 l-es­hez jutott az utolsó percben szombaton, de mivel nem tudták értékesíteni a Szente­si Honvéd győzött... Az UTC két büntetőt is kiha­gyott a Hódmezővásárhehi Honvéd ellen és jó részt ezért vesztett. Az elmúlt héten megírtuk, hogy az első fordulóban nem tőrtént kiállítás az NB lll-ban cs a megyei bajnok­ságban. Ar. NB III-ban most sem volt kiállítás, de a megyében már igen. Fel­nőtt mérkőzésen Bezdiin La­josnak (Sándorfalva), ifjúsá­gin pedig Hlaváti Ferenc­nek (Szegedi Dózsa), Vincze Bálintnak és Papp Tibornak pesti, diósgyőri, simontor- 2. Pónyat (SZEAC). K—1 nyai és szegedi hsiók verte III. e. 10 000 m: 1. Ambrus hollámok a Tiszán, újabb (SZEAC). 2. Ventilla (Sze­kajakosok jártak nálunk., gedi EAC). K—1. II. o. 1000 m: 1. Pónyai. 2. Fábián. K—2. ifjúsági 300 m: t. Cs. Mind a két hétvégi verse­nyen sikeresen szerepeltünk. Az országos bajnokságon he- Nagv, Tápai (MHS), 2. Pa­lyezéseket értek el, Szegeden rajdi, Czirok. C—1. ifjúsági pedig sok szamban győztek 500 mr 1. Palotás, 2. Felvégi •MjlkÉÉta (MHS). PK—2. 300 1. Horpácsi. Dári (MHS). fiataljaink. A szegedi verseny ered­menyet: 2. Nagy, Segesvári II. (Sze­gedi EAC). PK—1. serdülő Nők, K—1. I., Tt. o. 3000 500 m: I. Kovács (Kender), m: 1. Szkiva (Sz. Kender), 2. 2. Horpácsi (MHS). K—1. III Renkó (Sz. MHS). K—1. III. o. 1000 m: 1. Boros (Tatabá­„„„„ , „ ,_.„„, nya), 2. Szoboszlai. PK—1. o. 3000 m: 1. Katona (MHS), ifjúsági 300 m: I. Nagy (Sze­2. Lörincz (Özd). PK—1. if- gedi EAC), 2. Szűcs (Ken­(mindkettő Újszegedi TC) K—2. 500 m: 1. Nagyhaska, kellett idő előtt elhagynia a Katona (MHS). 2. Papp, játékteret. Az új szabályok! Stelezner (MHS) PK—1. tf­értetmében a fegyelmi ügye- júsági 500 m; í. Kádár, 2, ket már tegnap tárgyalták. Vörös T. K—1. ifjúsági 500 Bezdan, a sandorfalvi közép- m: 1. Futó, 2. Vörös V. A-válogatott keret — Vásárhely válogatott 14:2 (8:2) der). K—1. ifjúsági 500 m: 1. Parajdi, 2. Bózsó (MHS). K—2. 500 m: !. SzoboszJal, Nvitrai. 2. Ambrus. Ventilla. K—2. III. o. 1000 m: 1. Kis­PK—2. ifjúsági 500 péter. Bereznai, 2. Kálmán, Bellér (SZEAC). K—1. III. o. 500 m: 1. Boros (Tatabá­nya), 2. Ambrus. A pontversenyt nyolc egyesület közül a Szegedi MHS nyerte meg. Török Attila júsági 2000 m: 1. Vörös T. (MHS), 2. Kádár (MHS). K—1. ifjúsági 2000 m: 1. Vörös V. (MHS), 2. Futó R. (MHS). m: 1. Kádár, Vörös (MHS), 2. Mészáros. Bezerédi (Sze­gedi EAO. K—1. I., II. o. 500 m: Szkiva, 2. Renkó. K—1. III. o. 500 m: 1. Ka­tona, 2. Kandó (SZEAC). Az NDK elleni világbaj­noki selejtező-visszavágóra készülő magyar labdarúgó­válogatott keret szerdán dél­után Hódmezővásárhelyen játszott kétkapus edzőmér- III. (balfedezet) kózé6t, 8 ezer nézd előtt. (csatár). Az A-válogatott ebben az összeállításban kezdett: Gro- Góllövők: Monostori (8), sics — Mátrai, Sípos, Dalno- Fenyvesi dr. és Göröcs (2—2), A második félidőben he­lyet kapott az együttesben Szentmihályi (kapus), Mé­szöly (középhátvéd). Nagy és Matesz ki — Solymosi, Kovács III. — Sándor, Göröcs, Albert, Monostori, Fenyvesi de. Matesz és Albert, illetve Nagynémech (2, egyet U-es­wa. DÉL-MAGYARORSZÁG A M»»yar Szocialista Munkás­párt arztedl hizotts4«ának 9? Szeged m. J. zárra tanácsának lapja Megjelenik hétfő WTételével mindennap. Szerkeszt! a szerkesztő bizottság relelős szerkesztő Nagv István Szerkesztőség! Szeged. Sztálin sétány f«. Telefon: 33-33 . 30-93. 40-99 Elszskai telefon JS-0* Kiadta a Csongrád Megyét Lapkiadó Vállárat Felelda kiadó: Kovács Lázaié Kiadóhivatal: Szeged, tdáuxál tér «. Telefon SS-M. IM4 , (Beküldött kéziratot nem őrzőnk meg és r.em adunk vissza.) A lapot nyomja e Szegedi Nyomda Vállalat Szeged. Kárász utca 9. A lapot árusításban és előfize­tésben a Csongrád megyei pos­tahivatalok terjesztik. Előfizetési dij egy hónapra 11 Ft. Előfizet­hető bármely postahivataláéi éa kézbesítőnél

Next

/
Oldalképek
Tartalom