Délmagyarország, 1961. július (51. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-21 / 170. szám

s Péntek. 1981. július 21. fl magyarázkodástól nem szűnnek meg a nyersanyagellátási gondok a Szőrme és Börruhakészitő üzemben Ha a Pannónia Szőrmeki- han állást is foglalt. hogv a lek a lapunk cikkére adott k<as7jtn és Szőrmekonfekció, két vállalat közötti szorzó- budapesti valasszal, azt kér­\ allalat vezetői a Szegedi dóst a mintadarab — válla- ték, hogy ne foglalkozsunk az Saorme as Rorruhakészító lati nyelven közös etalonnak üggyel a Dél-Magyarország Lzem képviselőivel ülnek — megfelelő áruval kell tel- hasábjain, mert a korábbi jargyalnasztalhez. nem sza- jesiteni. éikkhen feivetetl lá­bad. hogy egv ma s rovasara Vita van a magvar báránv- n.v«k a valóságnak megte­spekujalo adaz konkurren- bőrök saálljtása es feldolgo- lalő#k, esért a Pannónia vá­dként ta alkozzanak, ha- úm körül is A Pannónia laszának közlésére nincs nem barátokként, akik segi- aá, állítja. hogv ebhol igen szükség Hangsúlyozták, hogv tik egymást. Az utóbbi idó- jó bundát készíthetnek a ehelyett a két vallalatnak isen azonban nincs minden MAV részére. A szegediek kell mindent elkövetnie, ^latóíLn k*P" VÍMOnt a/t hogy megjavuljon a kooperá­i- . i •• ••. w - aslveaett készítünk ilyen hun- pía „ „ ,,fttwi; ,iH.m Olvasóink kozul b.zonyara dakat, h, „ mAv elfogadja, 0,0 » üzem nyers­többen emlékeznék arra, Hosszas tárgvalp* után. agellalaaa. • lt0gr januar első napjaiban, amelybe már végül bekap- Helyes, ha mindkét válta­maid m«iua ^kan ter.ie- „otodott az igazgatóság is, lat vezetői törekszenek a ko­d.lmes cikkben foglalkoztunk a mAv elfogadta a javasig. onerapio meeiavitasara de a Szeged! Szőrme es Bőrre- ,ot n kikötézael, hogy T™*'? ^S.tav ttasara, de hakesritó üzem eveién gond- a mintavételnél legyen ott "8V pz esetben a iáival. E gondokat többnyire képviselnie. A mintavétel mindkét oldalról hangnata­MbJrí a?nnKan h"«*ik' s - *«*t iószándék nem elegen­zavarak okoztak. Mivel a mint a azegediek mondják Kiért foalalWoztunk is nyersanyag nagv reszet a _ ll|da, , Pannónia is, mert ** ^Slalkozhmk is­Pannnma adja, termeszete- nt,m készítette elő a min­sen érintettük a szegedi tavételt. üzem és e vállalat kooperá­Elsormitás, vagy taiHit ? Négymilló napi­éi hetilap-előfizető van hazánkban Körülbelül hatszár. újság-jj folyóirat és képeslap jelenik' meg Magyarországon dóját. felhívtuk az illetéke­sek fievelmét • kapcsolat fegratékoss.Hgaira Bírálatunk -élia a segítés volt," hogv a megbíráltak, illetve felette­seik mielőbb kiküszöböljék a ssérbat. Ram jután al a felettes szervig A májusban megjelent cik­künkben arról is irtunk, hogv Szegeden több évi munka után szép eredmé­nyeket értek el az. irhahunda svártághan. Megjegyeztük, hogy a Pannónia gyár figvel­, men kívül hagyva a kormánv A Januári cikket valaszra erőfeszítéseit a vidéki ipar =em méltatta senki. A ma- fejlesztésére: "házon belül­utsira azoohan reagalt a ma8a is at,órt az ilvon bun­Pannorua igazgatója. A fe- dak gyártására. Erre azl vá­lette* szervig úgy latszik, laszolia a gvár igazgatója: nem jutott e! az uisag. Ez.ert -Mindan vállalatnak köte­hat minden maradt a regi- j^ge a birtokában lévő el­'-en. A pesti s a szegedi val- fokvö készletére és a folva­'alat vezetői is kardoskodnak ma)os termelésből jclcrtke­.-> maruk igaza mellett. Ettől 7ÖI irreguler készleteire fel­it nyersanyagellátás nem ja- vevő piacot keresni.- A to­vult meg. az éveiéit gondok vábbiakhan még most is gondok. ebből aK „i fekvő készletből A Pannónia igazgatója ar- export célra mintadarabokat ra kérte szerkesztőségünket, készítettek főként olyan bőr­l-oev észrevételeiknek adjunk bői, amit Szeged korább m helyt a Dél-Magvarország ha- nenl vett at K T ANNIN­sabjajn- Egt szívesen tesz- PEX )a]ólt ^ vevőt "az áru­saük. mert olvasóink mar ra sőt mint (rja ebből 800 többször kerdeztek: mi tor- kabát gvártását az iparigaz­lént a Dél-MagVáfország bi- gatóság Szegednek adott át. rálő cikke után? Mivel a Te,hat a pannf)nia nem a szc­Pánnönia válasza. « ezzel gedi irhabundagvárlás elsor­kapczolatban a Szőrme es vasztását idézte e]ő, hanem Börruhakészitő Üzem veze- Se8j,etle az üzem termeié­tőinek észrevételei három­szer akkora helvét foglalná- _ E;w| nem magvavézha­nak »I lapunk hasábjain, tó az irhakabátgvártás heve­mint a megjelent biralo cikk, zetese a Pannónia gvárbnn azért eaak szemelvenveket _ mondják a Szőrme és Bör­közlünk mind a lévaiból, ruhakészítő Üzent vezetői — mind az észrevételekből. ugyanis a mi vállalatunknak A szegediek eveleje nta van szabad irhaknoacitása. méltatlankodnak. hogv a elfekvő áret itt is fel le­Pgnnónia igyekszik olyan h«tnc dolgozni. A múltban iuhbóröket -elsütni-, ami- nerT1 jpjpntett akadálvt. ha 1 véneket nem is rendeltek, oszt'1 von kívüli irha bőr volt F.rre azt válaszolják Buda- raktáron a Pannóniában, ezt pestről, hogy az elsn negyed- ^ átvettük. Ami pedig a évi több mint 14 ezer negv- ann jrhakabát gváriásának zetmétér juh- es baranybort átadását Illeti, azt azért kap­minden külön minőségi meg- („ meg Szeged, mert a Pan­inlniés nélkül rendelték. A n6nia nagvot markolt és második negyedévi megren- nam t„dta tejjpsjtpp,; sz.á!lí­Helésr.el pedig egyetlen ki- }ájii kötelezettségét, kötésük volt. hoav ebből 700 négyzetméter natúr juh mel­lényére legyen. Ezért: — fr­íz az íeazgató — természe­tes, hogv V—VI-o« minősé­gü bőrt is adtunk. Migf«t»rikeztak a véleményeltérési nfllatkaiitrél A szegedi üzemben el­mondják; ügy látszik, a vá­lasz megszöveaez.ése előtt el­felejtették odaadni a Pannó­nia igazgatójának a szerző­dés mellé azt a véleményel­térési nyilatkozatot, amelvet ha nem tartottak elfogadha­tónak, erről értesíteni kel­lett volna a szegedi iiz.emet. A szegedi üzemben lévő pa­pírok szerint a szerződésben nem szerepelnek V—'VT-os minőségű natúr báránybő­rök. Ügv hisszük, erre a vi­tára Uönnven pontot tehet­ne a felettes szerv. » mi­nisztérium bőr. és Cipőipari igazgatósága, amely koráb­mételten prohlémájukkal és kérjük a minisztérium, az iparigazgatóság közbenjárá­sát: tegvenek minél elébb pontot az ij®' véeére, hogy az ev hátralevő honapjaiban megstűn jenek a gondok és zavartalan legven a szegedi üzem termelese. jiririFTuHitlUmimOll (Hindtzztk a hajóállomás kornyékéi !\ Többen szóvá tették, hogy ken, füvet kasgált, s némi szépülő varosunk rendezet- csinosítást végyett — ezj tebb, korszerűbb hajóállo- azonban édeskevés. A* utóbbi években hihetet Smábt érdemelne meg. Sok A tanácsnál elmondották] len mertekben megnöveke-gembert aggasst ag is. ho&v azt is, Iv-gv a korábbi eyek­dett hazánkban az. újságolva-gnut szólnak .majd a vende- hcn Uukonral vetettek a kes-| Sók szama. A postának nagy Rgek. akik setahaiozasra _ tn- kenj- árterületen erre volt| feladatot jelent, hogv a kü-gdt«lnak, vagy eppen hajóval munkaerő. Most. hogv- a te­lnnhözó sajtótermékeket kel-|®'keznak Szegedre, a. latjak relét ilyen hasznostta.sahoz j lő időben eljuttassa az ol-íö?. clhanyagoh állomás km- nem járulták horza, meg ez'l vasokhoz. Ezzel kapcsolat-E« «* öSBOdalam jo- a szerény noven.v sem han a postavezgrígazgatóság S8?*- ,A varé. sz.vaben, a Le- *ltl« a kurnveket. Rondele­hírlaposziályán elmondot- |nin Hórut cs a Felso-Tisza- ek szabályozzak az mgat­ták. hogv hazánkban hjlnt-fpa't. találkozásánál szerény- lantulajdonosok kojeles.se­eev haSzáz űisáe fnlvőirat gkedo hajoallnmas bizony 81- emt hazuk tajanak rendben-; ^L ta képeslap rtb el^kjv*'. rendezetlen. Emberma- tartására. A hajóállomás tör-H . .... . * . • PöVJC< m g rm"vFbőr^integr há" |M»*«í« . fe.burjanzott a gaz, tépetesen a romszazötvenet a posta lerjte'™. a j ~ jssst. A múlt érben például gn,n,,s Peldal" e8veHen pad nanak mmi flfiS millió latint ho-lal: for-Esem- ahoVa a bal°l'a vara" VfiUalalnal is arra. hogy mel­adomha amelvhöí^ mindösz-lk"?"k |p A/ t,lhh ^nvezetet alakítsanak sze ^av ssáralék maradt kerületi tanács felkérésé- ki a hajóállomás előtt, nem­•mza.ay8zembín a nehányg- » Vízügyi Igazgatóság né- csak az idegenek, hanem, a évvel ezelőtti 21) százalékkal, !hónv munkása Az idén fél év alatt többF',svan pap napf,t mint S50 millió különféle új """"" ság fogyott el. A rendszeres olvasás irán­ti igényt, bizonyítja, hogy egyre több az Mjságeléfize­tőic száma. Az év első fél­évében például több mint 278 000 újsagmegvendelöt vettek nvilvántartásba, s ígv jelenleg mintegy négymillió­én járatják háthoz napi- és hetilapokat. dolgozolt város lakosságának kedvéért g köápyé. j(|| "**"" Augusztusban tartják a gépkocsinyereménr-betétkönyv első sorsolását Megkezdték a tanszerek kiszállítását az üzletekbe Mintogy kétmillió darab füzet kerül forgalomba vidékünkön Még vidáman élvezik a rétik túlságosan a töltőtől, nyári szünet örömeit a lak használatát, mégis sz Csongrád megyei gyerekek, otthoni foglalkozáshoz meg­de a Papír- e* Irodaszerér- felelő mennyiségű, olesó töl­arról Ir, ho® | tékesífő Vállalatnal már szor- tő- ós goiyostollat is fot'ga­gos munka folyik, készülnek lomba hoznak. Kapható lesz az idén fü­zelboritó polietilén is, er. az egyetlen cikk azonban, amelyből nem lesz teljesen jó ellátás. Más füzeteso­magoló anyagokból megfele­lő mennyiség sll rendelke­z.ésy-e. Az első osztályosok számára biztosítanak ügy ne. vésett betütartókat, számoló­korongokat, sót szamolópáL cikáknt is. az. ú,i tanév megnyitására, az üzletek tanszerrel való jó ellátására. Mint a Papír- és Irodaszeréi-lekesítö Vállalat­nál megtudtuk, az 1981 — 82-os tanévre minden iskola­cikk biztosítva van. A válla­lat az ipartól 39 fajta iskolai füzetet rendelt (ebben benne vannak a technikumi füze­lak is) csaknem kétmilliós példányszámban. A vállalat­hoz már meg is érkeztek, sőt. a napokban megkezdték a füzetek, lielamint egyéb tanszerek kiszállítását a sze­gedi. a Csongrád megyei üz­letekbe. Elkészültek az sló­recsom agoláshoz szükséges szalagok in, * így a boltok­ban az iskoláktói kapott ér­tesülés alapján, osztályon­ként állítják össze a füzet­csomagokat. A szülők és a gyermekek örömére besrámolhatunk ar­ról is, hogy az idén végre már u rajztábla sem lesz hi­ánycikk. Romániából és Ju­goszláviából annyi jó minő­ségű rajztáblát hozattak be ás hoznak Csongrád megyé­ben forgalomba, hogy az minden igényt kielegít. lesz elegendő Iron. radírgumi. vonalzó, sőt mée tolltartó is. zetői, miután megismerked- Rár az iskolákban nem sec­Az Országos Takarék­pénztár aug. 12-én rendezi a gepkoeej-nvereménvbetét­köpvvek első húzását Budapesten. Ezen a sorso­láson az. április 30-ig vál­tott és július 31-ig fenntar­tott tízezer forintos betét­könyvek vesznek részt. Az OTP külön szabályzatot dolgozott ki a. húzásra, amelynek alapján a három-, illetve hathavi betétidö alapján számba veszik a sorsoláson résztvevő köny­veket. Megállapítják a be­létekre jutó kamat összegét s ennek alapián a sorsolás­ra kerülő gépkocsik számát, gyártmányát, A húzásig még két hét) van hátra, az előzetes tájé­koztatás szerint azonban minteav balétkönyv vesz részt a húzásán, aw­OTP-fiokokban és a posta­hivatalokban teszik közzé. A nyertes betétkönyv tu­lajdonosának. a húzéstál számított 30 napon belül kell jelentkeznie a könyvel kiállító OTP-fióknál, illet­ve ha postahivatalnál vál­totta " könyvet, a területi­leg illetékes takarékpénztá­ri fióknál. A kocsi Budapesten a Csepel Kerékpár- és Mo­torkerékpár Nagykereske­delmi Vállalatnál vehető át az utalvány kiállításától számított 30 napon helül. Amennv'hen ® nyertes a jelentkezési vagy a bevál­tási 30 napos határidőt el­mulasztja, már csak a gép­kocsi árára tarthat igényt. A betétkönyvek sorsolása folyamatos. Akik betétjüket lytk között 31 különféle ti- a húzás után sem szüntetik piisú gépkorsit sorsolnak ki. meg, részt vesznek a követ­A sorsolás eredményét hi- kező — novemberi — hú­vatales nyereménylistán az záson. Úgy látszik. « jó szándék nem elig A szegedi üzem oeztálvve­Holnap képzőművészeti napok kezdődnek Szegeden Emléktáblát kap Kukavttz Nana szülőháza — Két nagyszabású kiállítás nyilík szombaton és vasárnap Szombaton es vasárnap munkásmozgalmi veterán es nagyszabású képzőművészeti Vlasjcs Károly festö­Gvfikorlaltsl rernlelMsre vasoszlorgályosnkat, lakatosokat, épületlakatost é* szarsfámlakaiost (»]' • •••/ s SJegegi Kender­fi-inogvai 4»«» Július 22-én 12 órakor i^acinuv-csizcU fomutató h-yítiU a legjobb magyar iparművészek alkotásaiból. Érdeklődőket szívesen látunk. Képcsarnok Vállalat Kiouztjl tér 6 napokat rendeznek Szege­den. Szombaton délelőtt fél 10 órakor emléktáblát he­lyeznek el Kukevotg Nana, a Tanácsköztársaság idő­szakában mártírhalált halt szegedi festőművésznő szü­lőházára. a Koaguth Lajos sugárét 37-es számú házon, A szegedi festőművészek méltón adóznak ezzel az emléktáblával Kukovetz. Nanának. aki már születé­sekor mostoha körülmé­nyek közé került, Édesanyja. Tary Anna, egy szegedi földbirtokos lánya volt. A? 1HÍI1-8S években a Kossuth Lajos sugárút 37. szám alatt laktak. Ekkoriban ismerke­dett meg Tary Anna Ku­kovetz György kárpitossal. A fiatalok szerelmét azon­ban a földbirtokos szülők , nem néztek jó szemmel, s lányukat nem akarták ipa- j roshoz adni. Hogv a fiatalok szerelmén bosszút álljon a földbirtokos apa. leányát i elzavarta a háztól, amikori a gyermek, Kukovetz. Nana i megszületett. A szülői há«- ] bői kitaszított anya rövid ideig pgv felsővárosi rokoná­nál húzódott meg, majd Kukovetz Györgv hajlékot, alapított mindhármuk szá­mara. ahol gyermeküker, Kukovetz Nanát is felnevel­ték. A KŐssuth Lajos sugárút 57. számú ház tehát Kuko­vetz Nana szülőházának te­kintendő. ide helyezik el az emléktáblát. A leleplezeskor K a r k a s István nyomdász, művész mond beszédet. Mindketten személyesen is­merték Kukovetz Nanát, Szombaton délben 12 óra­kor a dél-alföldi képzőmű­vészek kiállítását nyitja meg a Móra Forenc Mű­követi. Többek között meg­tekintik Vincié Andrái, és Pintér Józbef műtői­mét, majd látogatást tesz.noif a Tanítóképző Intézet rají„ tanszékén. Vasárnap rielbon ií órakor újabb képzőművészeti ese­mény zajlik le Szegeden, zeurn Horváth Mihály utcai" Dinnyés Ferenc emlék­kóptáraoan Pogány ödön kiállításának megnyitása a Gábor, a Nemzeti Galérja művész volt műtermében főigazgatója. A megnyitás- (Hunyadi János sugárút 4 a. kor adják át a díjnyertes JV. emelet 2, volt Rzenthe­képznmüvészeknek a városi j-omság utca). Megnyitó be­tanács tiszteletdíjait is. svédet mond Szel esi ?«n 1­A kiállítás megnyitása tan művészettörténész, Piny­a Hazafias Népfront nyés Ferenc kiállítása jeles után művésztalalkozót. rendez. Ezen kecskeméti, bajai, sze­gedi. hódmezővásárhelyi, inakói, szentesi, békéscsabai és gyulai képzőművészek is­merkednek egymással. A ta­lálkozót műtermi látogatás eseménynek iaérkezik, hu szen zömmel olyan képeivel és grafikai munkáival ta­lálkozunk. amelyeket ed­dig még eg\ általán nem látott mű vésztárs és közön­ség. Távol-keleti nyestkutyát lőttek Vásárosnaményben A Vásár osnamény közeli hazája Japán és a kisebb erdőben néhány héttej PZ- távol-keleti szigetek. A S*oiI­elött különös állat került jetunióban azonban a kn­puskavégre. Elejiöje, Zári József erdész először borz­nak válté, közelebbről meq­viztgálva azonban kitűni, hogy az állal nem hasonlít a hazai erdőkben élö egyet­len vadra sem. Az Erdészed Tudományos Inteaetben megállapították. -.elmúltban nyeslkutyákat telepítettek m európai er­dőségekbe, igy pflíószímj, hogy az állat onnan jött át. A szakemberek igen érde­kesnek tartjuk, hogy a mo­sómedvére hasonlító, nehéz­kes mozgású állal hegysé­geken és lakott vidékeken hogy a különös vad: nyest- át ilyen nagy utat tett meg. kutya, Ez az értékes ne- A ritka vadászzsákmány a mesprémet szolgáltató állat Természettudományi Múze­Európiban sehol sem honos, umba került. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom