Délmagyarország, 1961. július (51. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-21 / 170. szám

3 Péntek. 1961. július 21. Lelkiismeretesen, gyorsan intézkednek a közérdekű bejelentések nyomán a II. kerületi tanácsnál Szeged kerületeiben javut annyira, hogy az utóbbi újonnan elkészült aszfalt a tanácsok kapcsolata a la- időben senki nem panaszko- gyalogjárdákon motorkerék­kossággal. Ezt bizonyítja az dott arra. hogy rossz kenye- párral közlekednek. így tönlc­is, hogy a tanácstagi beszá- ret kapott a boltban. re teszik a gyalogjárdát és molókon nagy számmal vesz- Tárgyaltak a Szegedi Éiel- veszélyeztetik a gyalogosok nek részt a választók, ma- miszerkiskereskedelmi Válla- közlekedését is. Baj azonban, gukénak érzik a közügyet is lattal és a tárgyalások ered- hogy a bejelentések nem és javaslataikkal, tanácsaik- ményeként konkrétak és így a szabály­kai próbálnak hozzájárulni megállapodás .jött létre, sértőkkel szemben eddig kerületük, körzetük még mely szerint bar ebben az még nem tudott a tanács' fennálló hibáinak kijavítá- évben nagyobb beruházáso- megfelelően eljárni. Minden­sához. kat már nem tudnak esz- esetre a szabálytalanság A II. kerületben az első közölni, de amint keret lesz, megszüntetése miatt felkér­félév tanácstagi beszámolóin eleget tesznek a kérésnek, ték az illetékes rendőrőrsöt, 481 közérdekű bejelentés Mint említettük, a nyílt- ellenőrizze rendszeresebben, hangzott el. szelvényű csatornák tisztítása szigorúbban a kerületben a A közérdekű bejelentések végett is érkezett közérdekű közlekedést, témája különböző. Többségük bejelentés. Ebben az ügy- Szintén a lakosság kérésé egészségügyi, ipari és keres- ben megkeresték a városi alapján a kerület tisztasá­kedelmi problémákat vet fel. tanács illetékes osztályát és gának megóvása miatt ÍO Például többször szót emel- kértélt, hogy a csatorna darab szemétgyűjtő ládát he­tek a választók a kenyér tisztítására szánt összeget lyeztek el. Ezek közül azon­minősége érdekében, kérték a nyiltszelvényű csatornák ban sajnos többet felelőtlen tisztítására fordíthassa a személyek már tönkretettek. II. kerületi tanács. A tanács megállapította, A kocsiutak kövezését már hogy az italboltok környékén nem tudta ilyen eredménye- levő úttestekre kihelyezett sen biztosítani a tanacs. Bór .szemétládákat rongálják in­néhány fontosabb területen kább. Ezért kérik a lakosság latos, panaszok, illetve be- a lakosság kérésének eleget segítségét, amennyiben ilvcs­jelentések főleg a magán- téve például a Feltámadás mit tapasztalnak, jelentsék házakban lakóknál fordulnak utca egy részét, a Zákány azonnal vagy az első ren­elő azért, mert a háztulaj- utcáig terven felül kikövez- dőrnek, vagy a tanácsnak, donos nem törődik a ház tették és megoldották a kör- Több bejelentés érkezett a rendbentartásával és nem zeti orvooi rendéiö problé- II. .kerületi tanácshoz a Fel­biztosít korszerű szemét- máját is. A gyalogjárdák támadás utcai körzeti orvos' tárolót sem. Ezekben az felújítását a tanács minden ellen is. Azt panaszolták, ügyekben esetben a lakosság javas- hogy a betegekkel nem meg­a II. kerületi tanács egész- latainak figyelembe vételé- felelően bánik. Az egészség­ségügyi csoportja azonnal vei végezteti. Így ez év első ügyi csoport jelentette az intézkedett. felében elkészült a Hétvezér esetet a rendelőintézetnek, sí Sok háztulajdonost kötelezett utca, Üstökös utca, Jakab körzetorvost figyelmeztette a tanács nagyobb beruházá- Lajos utca, gyalogjárdájának és azóta működése ellen sí összeget nem igénylő, de felújítása jelenleg pedig már nem érkezett úiabb panasz a követelményeknek megfe- epul a Tapei utca, az Osz , lelő szeméttároló helyek lé- utca és a Szilién sugarát A fogadoórakon, tanacs­tesítésére. Ilyen volt pél- gyalogjárdája. beszámolókon az emlí­dául Kovács János, Petres Az egyik tanácstagi be- tett nagyobb közérdekű prob­utca 30, és Fráter András, számoló során a Petőfi te- iémák menett sok apróbb Puskás utca 27 szám alatti lepi lakosság felajánlotta, „„_ - •„ ., háztulajdonosok akik a fel- hogy társadalmi munkában panfsz ,s fe,meru,t' lgy Pél" szólitásnak aztán eleget is útfelújítást végez, amennyi- daul baromfitartás és szeny­tettek. ben a tanács ehhez téglát nyesviz kiöntés miatt is több­A kenyér minőségével és homokot biztosít. A fel- ször fordultak panasszal a kapcsolatban is eljárt a ke- ajánlást és a javaslatot tanácstagokhoz Az a ó rületi tanács. Először is az örömmel vettek es miután a . | 1 illetékes vállalatoknak to- tanács biztosította az igé- ügyekben is mindig lelkiis­vábbítoíták a panaszokat. A nyelt téglát és homokot, az meretesen jártak és járnak év első felében mintegy el és ezért a lakosság egyre 6306 négyzetméter útat újí- nagyobb bizalommal keresi tett fel. Egyre több bejelentés ér- fel a hivatalos csoportokat, a kerületben lévő élelmiszer­árudák korszerűsítését, a nyílt szelvényű csatornák rendezését, kocsiútak, gya­logjárdák felújítását stb. Az egészségüggyel kapcso­Szeged várja vendégeit Autóposta a Széchenyi és Beloiannisz téren — Vasárnap is üzemelnek a benzinkutak — Mindennap éjfélig tart valutabeváltó szolgálatot az IBUSZ Az elmúlt évhez ha- megyei hírlaphivatal is meg- egyaránt 24 órás szolgálatot sonlóan, de nagyobb mér- teszi a szükséges intézkedé- tart. A napnak tehát min­tékben a szegedi posta most seket. Nagyobb számban den órájában rendelkezésé­is már jóelőne felkészült a rendeli meg a napilapokat re áll itt a gépjárművek ve­várható nagy forgalomra. A és hetilapokat, a színes, va- zetőinek mindenféle üzem­szabadtéri játékok egész lamint a külföldi hírlapokat anyag: superbenzin, benzin, tartamára Szegedre küldik is. A hírlapkézbesítők keverék és gázolaj is. az autópostát, annak elle- egyébként árusítják majd a A Dugonics téri 42-es ben­nére, hogy azt több vidéki szabadtéri játékok műsoríü- zinkút a szabadtéri játékok város, sőt Budapest is igé- zetét is. ideje alatt vasárnap is üze­nvelte a július—augusztus A várható nagy kül- és mel majd. Déli 12 órától es­hónapokra. belföldi forgalomra való te- te 8 óráig benzint és keve­Az* autóposta a Széchenyi Kintettel a két nagy szegedi réket ad ki a gépjárművek téren, valamint a Beloian- postahivatal július közepétől vezetőinek. Hétköznapokon nisz téren a nézőtér mellett augusztus közepéig a sza- a szokásos nyitvatartási idő­lesz berendezve. Itt távira- badságolásokat beszüntette, ben üzemel a 42-es benzin­tokát. továbbá az ország valamint, ahol szükséges kút. kivéve a játéknapokat, bármely részére szóló aján- volt, ott megerősítette a lét- amikor vasárnap és hétköz­lott és közönséges levélpos- számot. A távbeszélő köz- nap egyaránt este 10 óráig tai küldeményeket vesznek pontban például négy kisegí- adnak itt ki üzemanyagot az fel (express és légipostai tő, míg a felvételi munka- igénylőknek. kikötéssel is). Ez alkalom­mal igen nagy választékkal kerülnek árusításra a jelen­leg még érvényes alkalmi postabélyegek is, leginkább egyes címletekben, de né­hány érdekesebb, teljes so­rozatban is. Az autóposta a nála feladott leveleket al­kalmi bélyegzővel látja el. A szegedi nagyállomáson a Il-es számú postahivatal egy teljes hónapon keresz­tül az itt feladott, vagy pe­dig a város területén levél­helyeken az értékcikk árusi- Az annakúti 43-as benzin­tásoknál szintén négy kise- kút nyitvatartási ideje nem gítő dolgozik majd. Ezenkí- változik a szabadtéri játé­vül a nyári időszakban két kok alatt sem. Minden nap új távirat-kézbesítőt is be- reggel 8 órától délután fél 4 óráig üzemel. Az Asványolajforgalmi Vállalat ezenkívül a köz­ponti telepen állandó ügye­letet tart fenn, amely a A külföldiek kényelmére Guafemaloi képviselők érkeztek Budapestre Az Országgyűlés meghívá- hány napos látogatásra. A sára szerdán este guatema- guatemalai vendégek között lai parlamenti képviselők van Francisco Villagran és közéleti személyiségekér- Kramer, Julio Enrique Val­keztek Magyarországra né- ,adares Castillo parlamenti képviselők, Cesar Meza or­«%»»»m««««»»»„«««»»»«»«»»»««»»»i»»«»"»««»»»«»»»«»»*»«»»««»*»»»»*«»»««*»»»»«»vT(I5 és Francisco Mezdez Es­tcobar újságíró, az egyik gua­az elkövetett bűncselekmények elenyésző százaléka esik cl- gári jogok és kötelességek érvényesülését, az ezek gyakor- Jtemalai napilap föszerkesz­gányokra, s a koldulás, házalás úgyszólván teljesen ki- lásához szükséges politikai, gazdasági és kulturális félté- 'u0I?­veszett (néhány öreg cigánynál tapasztalható még ez a telek megteremtését. J Francisco Villagran Kra­Jmer megérkezésük után lá­tanácstagok úgy vették észre, nem volt hiábavaló az in­tézkedés, mert azóta javult a kerületben a ke­nyér minősége kezik a tanácshoz, hogy az vagy a tanácstagokat. állít a posta. Intézkedések az autósok érdekében A Szegedi Szabadtéri Já­tékok fokozott feladatokat nap bármely órájában azon­ró az Ásványolajforgalmi nal gondoskodik majd a £o­Vállalat szegedi kirendeltsé- kozott erővel üzemelő ku­gére is. A szegedi benzin- tak ellátásáról üzemanyag­kutakr.ak a rendes gépjár- gal. szekrénybe bedobott levele- mű-forgalom két-háromszo­ken és levelezőlapokon a rosát kell ez időben üzem­"Szeged. Szabadtéri Játé- anyaggal és speciális anya­kok® feliratú alkalmi bé- gokka] ellátniok. A szegedi Korábban néhány alkalom­lyegzőlenyomatot alkalmaz- kirendeltség vezetőjének mai a valutabeváltásnál za. A szabadtéri színpad megnyugtató információja problémák merültek föl, el­környékén a posta két táv- szerínt nem lesz az idén sősorban amiatt, hogy a va­beszélő nyilvános állomást fennakadás, a szükséges lutabeváltás a késő esti rendezett be máris, ahonnan mennyiségű üzemanyag ren- órákban nem volt biztosít­delkezésére áll a vállalat- va. E problémák kiküszöbö­nak. lése érdekében az idén egy Különösen a dorozsmai hónapig — tehát a szabad­úti benzinkútnak kell majd téri játékok ideje alatt min­igen nagy forgalmat lebo- dennap — reggel fél 9 órá­nyolítania. A benzinkút a tói este 24 óráig állandó szabadtéri játékok ideje valutabeváltó szolgálatot helyi beszélgetéseket lehet majd folytatni. Kisegítő alkalmazottakat állítanak be A várható nagy idegen­forgalommal kapcsolatban a alatt hétköznap és vasárnap lealázó foglalkozás). A cigánykérdés megoldásában a legnagyobb akadályt az az egészségtelen előítélet jelenti, mely a "cigányt® meg­különbözteti a másik embertől. Pedig ez a megkülönbözte­tés megalázó és semmiesetre sem egyeztethető össze a I S (togatásuk céljaként azt em Jlítette meg, hogy megismer­»kedienek Magyarországnak Mi a cigánykérdésben a járható út? Több irányból utóbbi évek során elért tes megalázó es semmiesetre sem egyezteinexo össze a közeh-thető meg ez a kérdés. Előyzör is a közvélemény ked- Jeredménveivel. ezek között m felfogasunkkal, világnézeti allaspontunkkal. A cigány vező áIláspontját még szélesebb mértékben a cigányok .különösen a k­kulturális feilö­lakosoktól való idegenkedés megnyilvánulási sok esetben mellé kel, állitani: mppértetni. hogy nincsen külön ismérve 'déssel amelvről már' eddig sertoek onerzetuk megraufolasat jelentik Pe daul amikor a ciéánynak( nem a b6re S7Íne határozza meg az ember Jis sokat hallottak. az iskolában a szülő felháborodottan tiltakozik a tanárnál. értékét vagy értéktelenségét. tartanak majd az IBUSZ szegedi ' menetjegyirodájá­ban. Menetjegyet és min­den ezzel kapcsolatos fel­világosítást természetesen csak a rendes napi nyitva­tartási időn belül, tehát reg­gel fél 9-től délután 5 óráig adnak az irodában. A menetjegyiroda valuta­beváltó szolgálata mellett előadási napokon a szabad­téri játékok színhelyén is tartanak valutabeváltó szol­gálatot. Mindkét helyen bár­milyen összegben váltanak be valutát. A Magyar Nemzeti Bank Csongrád megyei Igazgató­sága — a volt városi fiók — az IBUSZ valutabeváltó szolgálata mellett szintén vált be valutát mindennap délután fél 5 óráig, s ter­mészetesen irányítja, segíti az IBUSZ valutabeváltó szol­gálatának munkáját is. hogy a fiat miért ültette cigány melle... vagy amikor a A jelenleginél lényegesen több lehetőséget kell terem­napközi otthonban mar bennlevő cigánygyerek reszere egyik teni az á,larni gazdaságokban és a mezőgazdasági terme- ' napról a masikra "nincsen hely®, mert — mint K.skundo- (következetekben történő foglalkoztatottságuk fokozatos rozsman — -a szövetkezetiek gyermekeit sem tudjak elhe- kiterjesztésére. Természetesen az ipari üzemekre is ez vo- ! I.vezni a napközi otthonban®. natkozik ' Előfordult munkásvonaton, hogv egy fülkében utazó ' Az üzemek állami gazdaságok tsz-ek. párt-, gazdasá- ' cigányok kártyáztak saját kártyájukká!. Az étszolgalatós gi és társadalmi szervezetek vezetői lépjenek fel a eigá- 1 elszólította okét. hogy hagyják abba, mert nem szabad nyokkal .szemben megnyilvánuló előítéletek ellen: segítsék! kártyázni... es csak akkor voltak hajlandók kiszolgálni mUnkába állításukat, szüntessék meg elkülönülésüket kap- ' okrt:l ha.*a3,tt kár,vájukat leadják az étszolgálatosnak. Egy Cí0lják be őket a kultúrnevelési munka hatókörébe alap- J másik rulkeoen nem cigányok kártyázták es azoknak meg jsme.reti és szakmai tanfolyamokra ' csak nem is szólt ezért az étszolgálatos. nemhogy elvegye Lakásigényeknél a cigánv lakosság azon rétegét ame- J CscmSrad megyeben a kartyajukat. A cigányok hiaba könyörögtek ételért és ita- ]yik már rendszeresen dolgozik, a község, város lakóival >* • az étszolgálatos mindaddig hajthatatlan maradt, míg egyenlően bírálják el tanácsaink. S javítanunk kell egy idos cigány jóképű fiára mutatva azt mondta, hogy az gíinv lakosság egészségügyi ellátottságát en fiam a legjobb munkás sz építkezésen, párttag. A leg- közegészségügyi állapotát. Ezt ellenőr? nagyobb emberek keresik meg és kezet fognak vele... s lágosító munkával a Vöröskereszt és a KÖJÁL közremú Jól beváltak az Autóközlekedési Tanintézet vizsgaelőkészítő ianfoh aniai mint kevesebb közlekedési balese­ország egyéb részein is tet okoznak. Ezért, most azt zese. Ha egy esetből nem is lehet általánosítani dolkoztató. párttagságra kell de elgon 1 hivatkoz.ni egy munkásvona- t«^"" í, ° ' YJ „• . , , .. ,, , ton a cigánynak ahhoz, hogy egy pohár italt kapjori tG'epek ,ako,nak művelődése erdekeben is sokkal Szegeden és Hódmezőv némelyikében is tapasztalható gány munkásokkal szemben. Aiiauu xa«nu»s<iinK egysegei- „,•„„ ,,1,.,^.. _ . .... ,.,..., * gsny iskolakat. Ezt segítsek elo községi es városi tanácsa­nel is itt-ott eszlelhető az egészségtelen elzárkózás. Az ink, pedagógusaink és iskolai KlSZ-szervezetek. éí'v legtöbb esetben az. hogy ~a cigányok nem szereinek lavuanunk Ken a ci- ,«vjről évre növekszik a tervezik, -hogy még az idén ágát. a cigány telepek J motorkerékpár- es autotu- mintegy ezer molor- és ma­irző és intenzív felvi- 'laídonosok szania' A eozle- gangepkocsivezetol képeznek Jkedés biztonsága és a ma- ki. s a szegedi tanintézet to­,gán vezetők érdekében a sze- vábbra is országos első lesz (.gedi Autóközlekedési Tanin- ebben az oktatasban. Az él­élőmunkát, is haté- Jtézet újszerű oktatást veze- sö kiképzési időszak értéke­kulturális tevé- ,tett 1— - —-— °—-J— —- ••• kenységgel foglalkozó tái-sadalmi szerveink. Már most az »és a idén ősszel kezdődő kulturális, oktatási évedban a cigány Jhen — Hódmezővásárhelyen, felmutatni a taníoTyamok ön­többet »Makón. Kiszomboron. Szen- kéntes hallgatóinak a tobor­néhány jóérzésű ember ezt a helyzetet látva, fasisztának ködösével lehetne eredménvesen megoldani minősítette az étszolgálatost és ajánlotta neki, hogy Ameri- , , , . , , kába menjen, mert ott -még divat® a színesbóriíek üldö- krtniahKf tL,S n 3 k"ltural's. neyeloJ u t . . konyábbá tehetnek ismeretterjesztessel, kulturális teve- itett be a nyáron. Szegeden lése alapján ugyanis a leg­6 (hetes elókeszíto. esti tanfo- különböző részein indítják Jlvamot rendezett az új mo- ahova a környékbeli közsé­(torkerékpár- es autotulajdo- gek motorosai is kényelme­'nosok reszére — akik egyéb- scn be tudnak iám. Most válaszoltam arra a borűs-sírós kitörésre én cigány vagyok®. dolgozni®. De ez csak részben igaz, mert. a nome.dizálástól szabaduló cigányok százai váltak rendes munkásokká az elmúlt években megyénkben is. Igaz. hogy az újonnan ér­kezőkkel több baj van. nehezebb őket a rendszeres, pe­dáns életre nevelni, de hogv ez lehetséges, azt a beillesz­kedett cigányok nagy száma bizonyítja. Hibás szemlélet az is. mely a cigányokat külön nem- ket a párt... s nem mondja, hogyan is fogjunk hozzá eJiekre. Az érdeklődés felül- folyamon. Ezzel szemben zetiségűeknek jekinti. fis ennek következtében a cigánv fontos társadalmi kérdés megoldásához. (múlta a várakozási: Az első mindegyik tanfolyamra a be­nyelv fejlesztését követeli, külön cigány iskolák letesíté- A — • - - - "" • ' • •• ­sét és külcn cigány munkacsapatokat települést stb. Ez az elkülönítés , — sen be tudnak járni. (ként tanfolyammentes vizs- A szegedi Autóközlekedési Jgat tehetnek. A tanfolyamon Tanintézet egvéb tanfolva­,a tanintézet és az AKÖV maj jránt is nagy az érdek­(szakemberei oktatták a részt- lodés. Erre az esztendőre A busa fekete ha.iu legény talán már el is felejtette Jvevőket a közlekedésrendé- például négyszáz hivatásos kora tavaszi beszélgetésünket és talán én sem válaszolhat- (szeti szabályokra és a leg- gépkocsivezető kiképzését tam volna ilyen határozottan, ha nem hívja fel figyelműn- Jfontosabb műszaki ismore- tervezték, összesen öt. lan­- ket a párt. .. s nem mondja, hogyan is fogjunk hozzá e »iokre. Az érdeklődés felül- folyamom Ezzel szemben os társadalmi kérdés megoldásához. (múlta a várakozási: Az első mindegyik tanfolvamra a be­. A válasz érdemét felhasználva kérek is: nemcsak a (turnusban ötszázan jártak el ütemezett nyolcvan hallgató tokát brigádokat külön bánkúd" cigánytól, hanem valamennyitől, akik munkában J»z előadásokra. ho!ott_ ezek helyett küencvenen-százan . ' . , '. , . .. állnak. írni-olvasni tudnak: segítsék azokat, akik még nem JnaHgatasa ,ncm kőtelező ha- jelentkeznek, s most. a jú­* ham,s elgondolasokbol jutottak el a társadalomba való beilleszkedésig: Ezek mű- »n*m önkéntes jelentkezes lius 30-i vizsgával már két­. ... beilleszkedésig! Ezek mű-JT™.- oní«I>l« Jeienutezes Mus 30-i vizsgával már két­fakad. mert a cigány lakosság bizonyos néprajzi sajátossága velősében, nevelésében az értelmes öntudatos cigányok le- J»]«P'an történik. százhatvan új gépkocsivezető ellenére sem alkot nemzetiségi csoportot. Helyzetüket fi- gyenek a legelsők és legjobb szószólók, szervezők'és se- L^TT'Í^Ji^h"mot^ke" ÍJU^ e' " Íar,intézelet- köz* (szen a kepzetteop motm K«- Hik sol; Békés es Bács-Kiskun rekparosok es maganautosok megyej is gyelembe véve biztosítani kell számukra a teljes áilampol- gítők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom