Délmagyarország, 1961. június (51. évfolyam, 127-152. szám)

1961-06-06 / 131. szám

r 1 Kedd, 1961. június 6. A szocialista társadalom minden eddiginél jobban megbecsüli a pedagógusokat Már tiz éve minden évben június első vasárnapján ün­nepeljük a pedagógusokat Szegeden már szombaton megkezdődött a pedagóguso­kat köszöntő ünnepi ese­ménysorozat. A kerületi ta­nácsok a legjobb nevelők ré­szére fogadást adtak és itt adták át a végrehajtó bizott­ságok elnökei a tanítóknak, tanároknak, óvónőknek a megérdemelt jutalmat Vasárnap délelőtt a Szege­di Nemzeti Színházban ren­deztek központi ünnepséget. Az elnökségben a párt, az állami és a társadalmi szer­vek vezetőin kivül helyet foglalt Ilku Pál. a művelő­désügyi miniszter helyettese. A pedagógusnap szegedi ünnepségei 1Ü kitüntető jel­kultúráért* vénnyel. A szegedi üzemek, tömeg­szervezetek, az iskolák KISZ-szervezetei, és az úttö­rők képviselői üdvözölték azt követően az ünneplő peda­gógusokat. A nagy ©ülés második részében a Szegedi Nemzeti Színház művészei színvonalas műsorral ked­veskedtek a pedagógusok­nak. Különösen nagy sikert aratott Móricz Zsigmond -Lé© jó mindhalálig* cí­mű színművéből bemutatót harmadik felvonás a színhá művészeinek tolmácsolásá­ban. Gyémánt• . és aranydiplomások ünnepsége A központi ünnepséggel Az ünnepelteket, a pedagó­gusokat a na©©űlés elnöke, ,Pá' művelődésügyi mtaisz­% , r * - tt terhelyettes a Szegedi Nemzeti Farkas Istvanne. a Hazafias színházban feiszöiliás közben. Népfront nevében köszön­tötte. reformot me©alósítani mun­Az ünnepi na©©űlésen kajában. A következő isko- csaknem'egyidőben a *Szege­Biczó Györ©. a városi ta- lai évben vizsgáznak a pe- di Tanítóképző Intézet a rács végrehajtó bizottsága- dagógvsok és vizsgázik a MÁV Petőfi Sándor műve­rak elnöke mondott beszé- Művelődésügyi Minisztérium, lődésd otthonban rendezett det. ki hogyan tudja saját meg- pedagógus ünnepséget. Az — Pártunk és kormányunk ©őződésétől fűtve megváló- iskola tanárain kívül meg­hiven követi a lenini útmu- sítani a reformot. hívott vendégként résztvet­tek az ünnepségen az intézet tanulóinak szülei. Nagy Ist­ván, a Hazafias Népfront Szeged városi titkára mon­dott ünnepi beszédet, majd Gaál Géza, az intézet igaz­gatója Békés, Csongrád me­gyei, szegedi idős, nyugdíjas tanítóknak nyújtott át gyé­mánt-, illetve aranydiplomát. Gyémántdiplomát kapott Sztojka Béláné, Nemes Ár­pádné és özv. Feledi Oszkár­né. Aranydiplomát nyolc nyugdíjas pedagógus kapott, Beke Lajos, Deli Lajos, Ke­menes Mátyás, Kiss Gyuláné, László Andrásné, Lipták Mi­hály, Pavletti Balázs és To­rontál János. A kitüntetett arany- és ©émántdiplomá­sok nevében Kemenes Má­tyás mondott köszönetet. Kitüntetett pedagógusok A X. pedagógusnap alkal­mából a Szegedi Tudomány­egyetem oktatói és dolgozói közül magas kormánykitün­tetésben is részesültek. A "Szocialista munkáért* ér­demérem kitüntetést kapta Balogh János, az általános fizikai-kémiai intézet adjunk­tusa, és Hevesi János, a Kí­sérleti Fizikai Intézet ad­junktusa. Az "Oktatásügy kiváló dolgozója* kitüntetésben ré­szesült dr. Budó Ágoston, a Kísérleti Fizikai Intézet pro­fesszora. Szalai László, a Kí­sérleti Fizikai Intézet docen­se, Hajdú Péter, a finn­ugor nyelvtudományi inté­zet tanára. Kiváló dolgozó címet adományozták a peda­gógusnap alkalmából Ge­schek Miklósnénak, a Ter­mészettudományi Kar déká­ni hivatala főelőadójának. A Művelődésügyi Minisztérium dicsérő oklevelét kapta meg Keserű Bálint, az Irodalom­történeti Intézet adjunktusa, Kovács Ilona Amália, a Sá©éri ©akorló általános iskola tanára és Fábián Pál­né, a Bölcsészettudományi Kar dékáni hivatalának fő­előadója. Az ifjúsági szervezetben, a KISZ-ben kifejtett lelkes munkájáért a KISZ arany­koszorús jelvényét kapta meg a pedagógusnap alkal­mából Ruszka Károlyné, az Ifjú Gárda nevelőotthon ta­nára és Almási János, a Mó­ra Ferenc Iparitanuló Intézet nevelője. A Pedagógiai Főiskola gyakorló általános iskolájá­nak tanára, dr. Varga Mik­Jósné a pedagógusnap al­kalmából "Az oktatásügy kiváló dolgozója* kitüntetést kapta meg. Szélpál Ferenc, a főiskola gazdasági hivata­lának főelőadója "Kiváló dolgozó« kitüntetésben része­sült. A Művelődésügyi Mi­nisztérium dicsérő oklevelét nyújtották át jó munkájáért Szabó Galiba Mihálynak és Csűri Sándornak, a Pedagó­giai Főiskola tanulmanyi osz­tálya főelőadójának. Kora reggeltől késő estig yidám hangulat a XI. építők napja szegedi rendezvényein (Liebmann Béla felv.) •arovsl Vencelt « XI-m számú Autójavító Vállalat igaz­ratóíát a X pedagógusnap alkalmából „Az oktatásügy kivalo dolgozója*' kitüntetésben részesítették a Szegeden tólyo. gya korlati oktatás segítéséért, támogatásáért. A kitüntetés atvetele után taníványai, a Rózsa Ferenc Általános Gimnázium tanulói gratuláltak éa hatalmas rózsacsokrot nyújtottak át a kitün­tetettnek. tatásokat és « pedagógust Ezután Biczó Györ© ká­olyan magasra állította tár- tüntetéseket adott at. Az vadalmunkban, amilyen ma- "Oktatásügy kiváló dolgozo­gasan soha nem állt és nem ja* kitüntetést er, penzjutal­w állhatott a burzsoá társa- mat kapott Kiss Magdolna, dalomban. Az elmúlt évek- a Tömörkény Leanygimna­ben a szegedi pedagógusok zium tanára, Hofgesang Pe­közül több mint százan jár- ter me©ei szakfelügyelő, tak külföldön. Százan része- Keszleri Erzsébet, a Hattyas sültek kormány- és minisz- telepi általános iskola igaz­teri elismerésben, — mon- gató tanítója, Sarnyat Ven­dotta a többi között, majd cel, a Xl-es Autójavító Va­a feladatokról szólva kije- lalat igazgatója. "Kivalo dol­lentette- gozo- kituntetesben reszesult - Nem közömbös szá- dr. Bertényi Tiborné, a Rad­munkra, ho© az életbe in- nóti gimnázium _ gondnoka dúló fiatalok ho©an kerül- Miniszteri dicsérő okleyellel nek ki az iskolából, hogyan tüntették k. jo mim^jaért tanítják, ho©an nevelik Hódi Győzőt, -a béketelepi őket. Áz iskola a mi társa- általanos iskola igazgatojat dalműnk. a szocialista társa- és Hevesi Józsefet a Somo­drom intézménye, melynek gyi Könyvtar helyettes veze­Új típusú szocialista embert tőjét. Ez alkalommal tuntet­kell nevelnie. És ez a fel- ték k ' Szaniszlo Jánost, a adat a pedagógusok,'a vár Ezután a pedagogusok to­vábbi munkájához sok sikert kívánt, a nyugdíjba vonuló tanítóknak, tanároknak, óvó­nőknek pedig hosszú, nyu­godt, boldog öregkort. Az ünnepi beszéd után Üku Pál. az MSZMP Köz­oonti Bizottság^ és a Műve­lődésügyi Minisztérium üd­vözletét tolmácsolta a szege­di pedagógusoknak. Felszólalásában egyebek között beszélt az iskolare­formról is, amelyre — mint mondotta — azért van szük­ség. ho© az iskola mind­inkább megfeleljen a mai követelményeknek. — Nehéz iskolai év követ­kezik,' — jelentette ki. — Az iskolareform nagyszerű té­te'eit aprópénzre kell váltani ^ ez a pedagógusok fel­adata. Nem lesz könnyű do­Nincs kidolgozott sé- Kemeöes Mátvás, arany diplomás ria Minden pedagógus leg- pedagógus társai nevében köszö­ÍObb tudásával i©ekezzék a netet mondott az elismerésért Az újszegedi liget bejára­tánál nagy transzparens üd­vözölte vasárnap reggel a XI. építők napjának ünneplő dolgozóit. A Vigadó mögötti téren be is fejezte első elő­adását az Építők Művelő­dési Otthonának bábszínpa­da, s a SZAK -pályán is már döntő küzdelmét vívta a Gyufágyár és a Falemezgyár gőzfűrészüzemének futball­csapata, amikor a vendéglő kerthelyiségében felállított díszemelvényen megkezdő­dött a hivatalos ünnepség. Az Építő-, Fa- és Építő­anyagipari Dolgozók Szak­szervezete Csongrád megyei bizottságának elnöke, Kiss István mondott első­nek beszédet. Méltatta a nap jelentőségét és néhány szóval felelevení­tette a szervezett építőipari dolgozók emlékeit a régi időkből. Az ünnepi beszéd után Komócsin Mihály mun­kásmozgalmi veterán meg­ható szavakkal emlékezett arról a vörös zászlóról, me­lyet még a harmincas évek­ben emelt magasra a sze­gedi építők legöntudatosabb csoportja, s hű maradt hoz­zá az illegalitás éveiben is. Ezzel a zászlóval vonult fel az idei építők napjára 140 idős építőmunkás, ,s nevük­ben Szabó János, a nyugdí­jasok csoportjának elnöke tett fogadalmat, ho© híven megőrzik a régi harcok em­lékeként. Mikor az ünneplők tapsa elcsendesült, sor került a kitüntetések átadására. Először a 40—50 éves szak­szervezeti tagsággal rendel­kező idős építők vették át kitüntetésüket, név szerint: Szabó János. Gombai Mi­hály. Kohajda Illés, Rajó László, Kiss Pál és Tóth Mi­hály. Utánuk tizenhárom szakszervezeti aktivistának nyújtottak át jutalmakat társadalmi munkájukért. Az építők napja alkalmából több vállalati dolgozót is kitüntettek, illetve megjutalmaztak. A "Könnyűipar kiváló dolgo­zója" lett Kiss Mihály, a Bútorgyár sz. b.-titkára. Az "Építőipar kiváló dolgozója* kitüntetést kapott Barna György, a Tervező Vállalat technikusa. Szűcs Sándor "Kiváló dolgozó* oklevelet kapott, s kilencen jutalom­ban részesültek még a Ter­vező Vállalattól. A Tégla­©ári E©esülés szőregi II. telepének vezetője, ifj. Csá­nyi Ferenc szintén "Kiváló dolgozó* jelvényt, két sző­regi, három szegedi tégla­gyári és két központi irodai dolgozó jutalmat kapott. Ezen az ünnepségen osztott ki hat jutalmat dolgozói szá­mára" a Csongrád Megyei Építőipari Vállalat, hármat a Ládaipari Vállalat telepe, kettőt pedig a Gyufaipari Vállalat szegedi telepe is. a közös szórakozás már délben megkezdődött. Az ebéd ideje alatt a láda­gyár zenekara szórakoztatta az e©begyűlteket. Délután 2-kor a Népkert soron rol­lerversenyt rendeztek, me­lyen minden induló csokolá­dét kapott, az első három helyezett ©erek pedig szép könyvjutalmat. Három óra­kor kezdődött a kulturális műsor. A villám jelenetek­ben a BM Csongrád me©eí főkapitányságának és az épí­tők színjátszói csillogtatták meg ü©ességüket. Pataki Gizella operettdalokat, Pu­tyora János pedig ma©ar nótákat énekelt. Közben a legkisebbeket ismét az Épí­tők Művelődési Otthonának bábszínháza szórakoztatta. Estére már zsúfolásig meg­telt a Vigadó, és a táncmu­latságon tetőpontjára emel­kedett a hangulat. fíatttyi/Ueíi Mindenütt nagy érdeklődés mutatkozott a könyvheti újdonságok iránt Az idei ünnepi könyvhét könyveit, mert í© a dolgo­zók jobban hozzáférhettek a keresett művekhez. Az ünnepi könyvhét "foly­vasárnap zárult Szegeden. Noha nem teljes a kép, mert az összesítések még nem ké­szültek el a szegedi köny- tatásaként* további vásárlá­vesboltokban,' a könyvnapi forgalom a rendelkezésre ál­ló néhány adatból mégis le­mérhető. A Könyvterjesztő Vállalat 205-ös boltja az ün­nepi könyvhét leforgása alatt közel 60 ezer forintot forgalmazott. A könyvhéten megjelent művek 80 százalé­ka elfogyott. A 205-ös számú könyves­boltban azonban tegnap sem volt érezhető, ho© már vége a könyvhétnek, mert az új művek iránt változat­lanul nagy az érdeklődés. Ezt bizonyítja a könyvesbolt szegedi üzemellátó részlegé­nek szép könyvheti eredmé­nye, amely még távolról sem végleges, nem lezárt. Közel 150 szegedi üzemben állítot­tak fel az ünnepi hét alatt pavilont vagy könyvsátrat. Több mint 200 ezer forint értékű új könyvet vittek ezekbe az üzemekbe. A mérleg azt mutatja, ho© ér­demes volt közvetlenül a munkahelyek közelében is árusítani a ünnepi könyvhét Megkezdődött a szocialista országok egészségügyi minisztereinek konferenciája Hétfőn a Magyar Tudományos Akadémián megkezdő­dött a szocialista országok egészségügyi minisztereinek VI. konferenciája. A konferenciát dr. Doleschall Frigyes egész­ségű©! miniszter nyitotta meg, majd a vendégek nevében dr. Max Sefrin, a Német Demokratikus Köztársaság egész­ségű©! minisztere, az NDK Minisztertanácsának elnökhe­lyettese üdvözölte a megjelenteket. Az egészségű©! távlati tervezés kérdéseit tudományos ülésen vitatják meg, amelynek bevezető előadását dr. Do­leschall Frigyes egészségügyi miniszter tartotta. (MTI) sok várhatók az üzemi pa­vilonokban, s a könyvesbolt üzemellátó részlege 300 ezer forintos forgalommal kíván­ja zárni ezt a hónapot. A Magyar Könyv Juhász Gyula Könyvesboltja is kö­zel 25 ezer forintot forgal­mazott a könyvhéten az új művekből. A szegedi járásban a ta­valyihoz mérve, száz száza­léknál is magasabb könyv­vásárlási forgalmat számlál­nak. Az eddigi években ál­talában 30—40 ezer forintot forgalmaztak a könyvhetek­ben a szegedi járás községei­ben, most viszont 80 ezer, noha az összeredmény még nem végleges. A fentebb már említett műveket a Sze­ged környéki községekben is keresték, de különösen meg­nőtt az érdeklődés a mező­gazdasági jellegű szakköny­vek, mint például a háztáji állattartásról. ©ümölcsiar- ' mesztésről, a különböző gé­pek kezeléséről szóló mű­vek iránt. A délszláv lakta vidéken, Tiszaszigeten az idén első ízben árusítottak szerb nyelvű szépirodalmi és ifjúsági műveket. E köny­vek már az első napon el­fo©tak, s további kereslet nyilvánul meg irántuk. Tá­pén valóságos versengés volt két úttörőcsapat között, ho© melyiküktől vásároljanak többet a lakosok. A verseny még nem dőlt el, de annyi már bizonyos, hogy a Szeged melletti község lakói sok ezer forint értékű könyvet vásároltak az idei könyvhé­ten, hasonlóan'Kistelek, Mó­rahalom, Kiskundorozsma, Sándorfalva, Röszke, Zá­kányszék és a többi község lakóihoz. Közös román—magyar határállomás létesült rlöbb órával rövidül a menetidő a Román Népköztársaság és a Ma©ar Népköztársaság között még 1960 elején kez­dődött tár©alás eredménye­ként 1960 márciusában ír­ták alá a megállapodást, hogy a romániai Curticinél kö­zös vasúti határállomást létesítenek. Az eltelt több mint egy év alatt a román és a ma­©ar vasutasok, valamint a többd magyar és román ha­tóságok, a vámőrség, határ­őrség megfelelően e©üttmű­ködve megteremtette a kö­zös határállomás lehetőségeit, így kísérletképpen 1961. má­jus 28-tól a magyarországi államvas­utak új menetrendjének életbelépése óta megkezd­te működését a közös ha­tárállomás. Azóta a baráti ország szer­veivel e©ütt látják el a ma©ar vasutasok, vámőrök, határőrök feladatukat a vámkezelést, útlevélvizsgála­tot, a vonatok továbbítását stb. A Curtici határállomás közössé avatása óta Lőkösháza határállomás szerepe megszűnt. A baráti együttműködés­ként létrejött határállomás ©akorlati munkáját most szombaton vizsgálta meg a román és magyar vasút ve­zetőiből álló bizottság. Meg­állapította, hogy a kísérlet bevált, s a jó e©üttműkö­désként a nemzetközi forgalom máris meggyorsult. A közös vám- és útlevélvizs­gálattal, vasútkezeléssel si­került már eddig is a ©ors­vonatok tartózkodási idejét negyven perccel, a tehervo­natokét pedig három órával csökkenteni. Még jelentőseb­ben javult a hazánkon ke­resztül Csehszlovákiába és az NDK-ba irányuló átme­nő forgalom. Ezeket a vona­tokat ugyanis egy vonatszám alatt Curticin állítják össze, ú©hogy a szobi határállo­másig egyszer sem kell moz­donyt cserélni. Az új mód­szer és a lökösházi határál­lomás megszűnése e©ütt azt eredményezte, hogy az átmenő vonatok az ed­diginél hat órával hama­rabb jutnak el csehszlová­kiai, illetve NDK-beli ren­deltetési helyükre. A szegedi MÁV igazgató­ság területén a Curtici kö­zös határállomás az első ilyen nagyobbszabású nem­zetközi e©üttműködés, amely a menetidő rövidítésé­vel a két nép vasutasai jó együttműködésének is szép példája.

Next

/
Oldalképek
Tartalom