Délmagyarország, 1961. június (51. évfolyam, 127-152. szám)

1961-06-20 / 143. szám

Kedd, 1961. június 20. 6 Ragyogó győzelemmel zárta az idei évadot a SZEAC A 11. félidőben vesztett az SZVSE SZEAC—Újpest 4:2 (2:0) Még egy forduló van csak hátra az NB-es labdarúgó-bajnokságokban, de a SZEAC — mivel a salgótarjáni mérkő­zést előbbre hozták' — már befejezte az évadot, még pedig sikerrel. Vasárnap a Tisza-parti stadionban kitűnő játékkal, fölényes győzelmet aratott a tavalyi baj­nokcsapat Újpesti Dózsa ellen. Ezzel be­biztosította magának az előkelő hatodik helyet, túlszárnyalva a tavalyi eredményt, amikor a csapat nyolcadikként végzett a tabellán. Sajnos NB Il-es csapatunk az SZVSE, a bajnokjelölt Özd-tói kikapott, és most már valóban csak a csoda ment­heti meg az együttest a kieséstől. A szegedi Spartacus győzelmet aratott a vasárnapi forduló során és az NB III élvonalában végeznek. Említésre méltó az a ked­ves meglepetés, amelyet a kisteleki úttörőzenekar oko­zott a 20 ezres nézőseregnek: a szünetekben játszó együt­test megérdemelt tapsokkal jutalmazták. Természetesen a kedves zenekar csak fű­szerezte azt a jó hangulatot, amely a Tisza-parti stadion­ban uralkodott vasárnap dél­után. Ez abból adódott, hogy a szegedi egyetemi csapat a bajnoki évad záróakordja­ként remek játékkal rukkolt ki. A szurkolók tudták, ho© az Újpesti Dózsa most min­dent megtesz a bajnoki cím eléréséért és ezért nem túl­gólszerzés. A másik oldalon Halápi fejese és Káposzta szabadrúgása volt ebben a félidőben az említésre méltó. A negyvenkettedik percben Boros két védőt is kicse­lezett, a labdát Hajós elé gurította, aki közelről meg­szerezte a SZEAC második gólját. A szünet után na© erővel támadt az Újpest, Halápi jó helyzetben evétette a labdát. Aztán Hajós tört ki e©edül s lövését védte Török, — Rossi közeli bombáját fogta Mészáros. A tizene©edik percben Kuharszki elől elő­ször Dezsőfi, majd Kürtösi lal 3 :l-re állította az ered­ményt. Az Újpest nem adta fel a küzdelmet. Halápi bombáját védte Mészáros, majd a har­minckettedik percben Ká­poszta átadásából Sóvári szerzett gólt: 3:2. Ebben az e© esetben ingott csak meg a szegedi védelem, viszont még ugyanabban a percben a kezdés után Re­ményik jobb szélen elfutott és beadását a jóütemben ki­ugró Nemes esukafejessel a há­lóba küldte: 4:2. Még na©obb arányú ©ő­(Liebmann felv.) Dezsőfi távoli bombáját a kapufa mentette... ságosan na© derűlátással, de kíváncsian mentek ki a pályára. Többszáz újpesti "drukker* is leutazott Sze­gedre és a vendégcsapat í© állt fei: Török — Rajna, Várhidi, Sóvári — Színi, Ká­poszta — Kuharszki, Göröcs, Pataki, Halápi, Rossi. A SZE­AC összeállítása — Mészá­ros — Szabó, Kürtösi, Vas — Dezsőfi, Zallár — Nemes, Re­ményik, Hajós, Pető, Boros — mutatta, ho© a szegedi csapat nyilt, támadó játék­ra rendezkedett be. Ez a he­lyes taktika már kezdetben jól éreztette hatását, hiszen mindjárt az első percben szögletet ért el a SZEAC, majd Boros ü©eskedett a kapu előtt, azonban mikor gólhelyzetbe került tétová­zott a lövéssel. A kilencedik percben Pető e©edül tört kapura, de mellé lőtt. Ek­korra a szegedi e©üttes már két gólhelyzetet hagyott ki s , e© ellentámadás során Szini elől az utolsó pillanat­ban Mészáros lábbal mentett. Tetszetős, ügyes SZEAC támadások gördültek, fölénybe került a hazai csa­pat Vas tizenhat méteres szabadrúgását Török jó ér­zékkel szögletre ütötte. A tizenhatodik percben Boros már csak a kapussal állt szemben, de sajnos a labdát túlságosan magasra emelte. Ismét szegedi szögletek kö­vetkeztek, e©iket jobbol­dalról Reménvik ívelte g Hajós hátrafele csúsztatott felessel a hálóba jutatta: 1:0. A szép gól után Dezsőfi több mint 30 méteres bomba lö­vése a kapufáról pattant ki. Az ellenfél szórványos tá­madásait a magabiztos sze­gedi védelem rendre hárí­totta, sőt Boros és Hajós előtt nyilt újabb kecsegtető helyzet, de nem sikerült a becsúszó szereléssel szöglet­re mentett, a játékvezető azonban a szabályos szerelést szabálytalannak minősítette és tizene©est ítélt. A büntetőt Várhidi érté­kesítette: 2:1. A vendégcsapat most min­dent megtett a kie©enlíté­sért. azonban a SZEAC ért el újabb gólt. A 31. percben Reményik beadását Hajós kaparintotta meg, e©edül tört előre, a kapust is ki­cselezte és »elegáns« gól­zelmet is arathatott volna a SZEAC csapata, amely nem kismértékben járult hozzá a Vasas bajnokságához. Az egyetemi e©üttes megérde­melte a vastapsot s ez e©­űttal az egész évadbeli jó szereplését ismerte el. A csatársorban különösen Ha­jós játszott kimagaslón, — mesterhármasa különösen elismerésre méltó — de a fiatalok is jól megálltak a helyüket. A védelem teljes egészében dicséretet érdemel. A Vasas a bajnok NB I ALLASA 1. Vasas 25 14 8 3 57:24 36 2. U. Dózsa 25 14 5 6 48:27 33 3. SalBTC 26 13 5 8 44:33 31 4. MTK 25 13 5 7 50:39 31 5. Feréncv. 25 13 4 8 56:34 30 6. Szeged 26 9 11 6 39:44 29 7. Tatab. 25 8 9 8 31:33 25 8. Győr 25 9 6 10 42:30 24 9. Honvéd 25 7 9 9 41:43 23 10. Csepel 25 6 10 9 24:37 22 11. Pécs 25 6 8 11 33:41 20 12. Dorog 25 6 7 12 36:48 19 13. Debrecen 25 6 5 14 26:57 17 14. Diósgyőr 25 3 6 16 21:58 12 Egyéb eredmények: Vasas­Pécs 3:2 (2:2). Csepel—Győr 1:6 (0:0), Dorog—Diósgyőr 2:1 (2:1). Debrecen—Ferencváros 2:1 (1:1). Tatabánya—MTK 2:0 (1:0). NB II KELETI CSOPORT 1. Özd 29 17 6 6 51:32 40 2. Szolnok 29 15 8 6 59:32 38 G.MÁVAG BVSC Miskolc Kecskem. Pénzű. Ep. Előre Egyetértés Nyíregyh. Borsodi B. Cegléd 29 13 11 29 17 3 29 12 7 29 10 10 29 9 11 29 11 6 29 8 11 10 29 9 9 11 29 9 8 12 29 6 13 10 5 9 lfl 9 9 19 44:21 53:30 42:36 35:36 35:40 45:39 35:37 18:25 26:33 27:55 Bp. Spart. Diósgyőr SZVSE 29 8 8 13 29 6 10 13 29 8 6 15 35:42 24 30:41 22 32:45 22 16. Jászb. 29 8 5 16 31:54 21 Egyéb eredmények: Bp. Előre —Ceglédi VSE 9:0 (2:0). Bp. Spartacus—Diósgyőri Bányász 2:1 (2:0). Borsodi Bányász—Nyíregy­házi Spartacus 1:0 (0:0). Szol­noki MÁV-Ganz MÁVAG 1:1 (1:1), Jászb. Vasas—VM Egyet­értés 2:1 (0:1), Miskolci VSC— Pénzügyőrök 5:0 (2:0). BVSC— Kecskeméti Dózsa 3:1 (1:1). NB III DÉLKELETI CSOPORT 1. Szegedi É. 29 18 5 6 63:27 41 2. Gyula 30 16 7 7 73:40 39 3. Sz. MTE 29 15 6 8 60:33 36 4. Kecsk. TE 30 14 7 9 43:31 35 5. Szeg. Sp. 30 13 8 9 56:43 34 6. Orosháza 30 10 13 7 35:35 33 7. Csongrád 29 13 6 10 57:52 32 8. H. MMTE 30 13 6 11 67:58 32 9. Jászb. 30 12 6 12 70:54 30 10. Martfű 30 12 6 12 53:54 30 11. Bcs. Ép. 30 11 7 12 54:50 29 12. Makó 29 8 11 10 31:39 27 13. Szarvas 29 11 4 14 43:51 26 14. T.-SZtmikl. 20 7 10 12 30:44 24 15. Bcs. Agy. 30 5 8 17 27:71 18 16. Kkfgyh. 30 2 4 24 17:87 8 Egyéb eredmények: Békéscsa­bai Agyagipar—Békéscsabai Épí­tők 3:3 (2:1). Szolnoki MTE—Tő­rökszentmiklósi Fáklya 2:1 (1:1). Jászberényi Lehel—Kiskunfél­egyházi Építők 8:1 (5:0). Gyulai MEDOSZ—Orosházi Kinizsi 7:2 (4:0). MEDOSZ Hmvhelyi MTE —Kecskeméti TE 2:0 (0:0). Técsy győzelme a motocross-bajnokságon ' + _ . _ . m Pompás, meleg nyári idő kedvezett vasárnap délelőtt a szegedi motocross-bajnok­ságnak. Az MHS Csongrád megyei elnöksége az ország legjobb motorosainak rész­vételével rendezte meg a r,a©szabású versenyt, ame­lyet a repülőtéri pályán 20 ezer, ember, tekintett meg. A hatalmas közönség nem csa­lódott: végig izgalmas futa­mokat láthatott, a nehéz, változatos terepen na© küz­delmeket vívtak a résztve­vők. A motorosok és a mo­torok dicséretére válik, ho© mindössze e© bukás tör­tént: Zsemberi Ferenc, az e©ík budapesti induló vesz­tette el uralmát gépe fölött, de szerencséjére nem szen­vedett súlyos sérülést. A Csongrád megye színeit képviselő hódmezővásárhe­lyi Técsy Sándor két szám­ban indult és a 125 kcm­esek küzdelmében első, a 350 kcm-esek között máso­dik lett. Sikerrel vizsgázott az új típusú 500-as Pannó­nia, amely futamában má­sodik helyen végzett. Eredmények: 125 kem: 1. Técsy Sándor (MHS Csongrád megye), 2. Hamar (Bp. Honvéd), 3. Petró (Bp. Honvéd). Mind Danúvia-motoron. 250 kem: 1. Haran©ölgyí András (Újpesti Dózsa), 2. Hernádi (MHS Központi Mo­toros Klub), 3. Nemes (MHS Nyíregyháza). Mind Jawa­motoron. 350 kem: 1. Harangvöl©i (Újpesti Dózsa) Pannónia, 2. Técsy (MHS Csongrád me­gye) Jawa, 3. Szabó (MHS KMK) Jawa. 500 kem: 1. Máthé Sándor (Újpesti Dózsa) BSA, 2. Mes­ter (Bp. Honvéd) Pannónia), 3. Aranyos (MHS KMK) BSA. Tömörült az élmezőny a megyei labdarúgó-bajnokságban Alsóvárosi MAV—Szőregi Rákóczi 5:0 (2:0). Szabadság tér. Vezette j Horváth M. A hazai csapat ügyesen hasz­nálta ki helyzeteit. Góllövő: Szekeres 2, Dudás 2, Vajas (1 l-esből). — Ifjúsági: Alsó­város—Szőreg 6:1. Szegedi Textilművek—Sze­gedi Dózsa 1:0 (0:0). Textil­művek-pálya. Vezette: Sze­gedi (Makó). A textiles csa­pat védekezésre rendezke­dett be. A gólt az utolsó percben Peleskei lőtte. — If­júsági: Dózsa—Textilművek 2:1. Szegedi EAC JI,—Móra vá­rosi Kinizsi 3:2(3:0). SZEAC­stadion. Vezette: Veres L. Góllövő: Rábai, Tóth Gy., Csordás, illetve: Guti, Bite. — Ifjúsági: SZEAC—Móraváro­si Kinizsi 7:1. Hódmezővásárhelyi Vasas —Kisteleki TE 3:1 (0:1). Kis­telek. Vezette: Megyeri. Az első félidőben a hazaiak, szünet után a vásárhelyiek játszottak jobban. Góllövő: Berta 2, Doniján, illetve: La­jos. — Ifjúsági: H. Vasas— Kistelek 2:0. Dorozsmai MEDOSZ—Űj­szegedi TC 3:1 (3:0). Dorozs ­ma. Vezette: Csepregi. A na­gyon lelkesen játszó Dorozs­ma megérdemelten nyert. =S=0=R=0=K==B=II=N= Az országos középiskolás atlétikai-bajnokságon — me­Ózd—SZVSE 3:2 (2:2) A szegedi vasútas csapat a bajnokjelölt Özddal mér­kőzött a következő össze­állításban: Uhrin — Juhász, Batki, Tóth II — Holli, Kür­tösi I. — Tóth III, Balázs, Mőszmer, Kerényi, Halász. A szegedi csapat már a hetedik percben Halász révén megszerezte a veze­tést és a hazaiak a 20 perc­ben egyenlítettek. Újrakezdés után Tóth III. e©éni játékkal újabb gólt ért el: 2:1 az SZVSE javára! A 31. percben a kitűnően játsző Tóth Hl-at sport­szerűtlenül felrúgták és a fiatal jobbszélsőt a©­rázkódással a mentők szállí­tották el. Ettől kezdve a sze­gedi csapat tíz emberrel ját­szott és a ne©venedik perc­ben Ózd kiegvenlített. A II. félidőben a hazaiak nagy erővel támadtak. Egy ízben Batki becsúszó szereléséért a bíró tizen­egyest ítélt, de a büntetőt Uhrin kivédte. Később azon­ban védelmi hibából mégis sikerült megszereznie Ózd­nak a vezető és egyben a ©őzeimet jelentő gólt. Az SZVSE most már csas abban az esetben maradhat benn az NB II-ben, ha vasár­nap itthon legalább 4 tiszta vereséget szenved és a bu­góllal ©őz Nyíre©háza el- dapesti Spartacus is kikap len, u©anatokor Diós©őr két góllal az E©etértéstől. Sz. Spartacus—Martfűi MSE 2:1 (2:0) A játékidő legnagyobb ré­szében fölényben volt a sze­gedi csapat, amely a követ­kező összeállításban lépett a Hunyadi téri pályára: Kollár — Sándor, Apró, Dudás — Jójárt, Csóti — Somo©falvi, Kiss, Báló, Beszprémi, Balek. Az első félidőben Balek két gólt lőtt az eléggé változa­tos mérkőzésen. A vendég­csapat csak a II. félidő vé­gén jött fel és csak szépí­teni tudott 2: l-re. Balekot góljai dicsérik, legjobban Bá­lé és SomogyfaM játszott. M. T. így kellelt volna tippelni! Szeged—U. Dózsa 4:2 1 Pécs—Vasas 2:3 2 MTK—Tatabánya 0:2 2 Debrecen—Ferencv. 2:1 1 Dorog—Diósgyőr 1:0 I Csepel—Győr 1:0 1 G.-MAVAG—Szolnok 1:1 X Cegléd—Bp. Előre 0:9 2 BVSC—Kecskemét 3:1 1 Miskolc—Pénzügyőr 5:0 1 Jászberény—Egyetért. 2:1 1 Székesf.—Komló 0:2 2 A sportfogadás 1961. június 18-i, 25. heti fordulójára 748 ezer 429 darab kéthasábosnak megfelelő • tippszelvény érkezett be a Sportfogadási és Lottó Igaz­gatósághoz. Felosztásra kerül összesen 1 347 173 forint. Az 1. és 2. nyerőosztályban egyfor­mán 336 73 forint, a 3. nyerő­osztályban pedig 449 058 forint kerül kifizetésre. Vigaszdíjra ezen a héten 224 529 forintot for­dítanak. Az I. nyerőosztályban kilenc pályázó ért el 12 talála­tot, nyereményösszegük egyen­ként 37 421.25 forint. A II. nye­rőosztályban 240 pályázónak volt 11 találata, a nyereményösszeg egyenként 1403.75 forint. A m. nyerőosztályban 2769 tíztalálatos akadt, a nyereményösszeg egyen­ként 162.50 forint. A tíztalálatos nyeremények kifizetése június 26-án. a tizenegy- és tizenkétta­lálatosaké június 29-én kezdő­dik. A 25. heti szelvények kö­zül az alábbiak nyertek három­napos bécsi utazást: TJ-sorozat U-sorozat Z-sorozat Z-sorozat Kollektív: BB-sorozat 410 127 784 568 135 289 187 764 268 406 lyet Budapesten rendeztek meg — vasárnap ismét jól szerepeltek a szegediek. Az e©éni versenyek során Szat­mári Judit (Sá©ári Gimná­zium) a távolugrásban ©ő­zött 486 cm-es eredménnyel. Darvas Tamás (Építőipari Technikum) a 110 m-es gát­futásban 15,9 mp-eel nyert bajnokságot, a hármasugrás­ban pedig 13,44 m-rel má­sodik lett. A 800 m-es női síkfutásban Stupinszky (Er­dészeti Technikum) harma­diknak érkezett be a célba. * Sikeresen szerepeltek a Szegedi VSE teniszezői. NB Il-es férficsapatuk szomba­ton ©őzött, s ezzel elkertil­te a kiesést. SZVSE—Kecs­keméti MÁV 5:4, Szeged. Az SZVSE ©őzelmeit Széli, Vi­rágh, Csíkos, valamint a Büchelbauer—Virág és a Széli—Csíkos pár szerezte. Vasárnapi NB Il-es férfi­eredmény: Ganz-MÁVAG— SZVSE 6:3. Szeged. A me­©rei női csapatbajnokságot a Szegedi VSE nyerte meg: SZVSE—SZEAC 5:1. Újsze­ged. Győztesek: Széli, Pálfi, Vecsernyésné, valamint a Széli—Pálfi és a Vecsernyés­né—Dóczyné páros, illetve: Kisbán. Góllövő: Fábián, Dudás, Lajkó, illetve: Fehér. — If­júsági: Dorozsma—UTC 2:0. Szegcdi AK—Mindszenti MEDOSZ 2:0 (2:0). Mind­szent. Vezette: Pengő. Jó­iramú mérkőzésen az első félidőben látottak alapján a SZAK megérdemelten ©ő­zött. Góllövő: Benedek 2. — Ifjúsági: Mindszent—SZAK 4:0. Szentesi Kinizsi—Szegedi Honvéd 2:0 (1:0). Szeged. Ve­zette: Szeghő. A szentesi csa­pat védekezett, a Honvéd so­kat támadott, de csatáraik a helyzeteket kihagyták. Gól­lövő: Tóth (öngól), Nádai. — Ifjúsági: Sz. Honvéd—Szen­tes 0:0. Hódmezővásárhelyi Hon­véd—Csongrádi Honvéd 2:0 (1:0). Hódmezővásárhely. Sz. Dózsa Szentes Alsóváros Móraváros Szöreg SZAK Újszeged Sz. Juta Sz. Honvéd H. Honvéd Textilművek Mindszent Dorozsma H. Vasas Cs. Honvéd Kistelek SZEAC II SZVSE N 28 77:33 39 28 47:29 39 28 56:33 38 28 47:23 37 29 53:39 32 28 36:31 32 28 53:46 31 28 49:48 30 28 40:51 25 29 35:48 25 28 33:42 23 28 41:64 23 28 36:47 21 29 39:62 21 28 35:52 18 29 39:66 18 számítva: 32 216:28 61 32 104:42 42 DEL-MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkás­párt szegedi bizottságának és Szeged m. j. város tanácsának lapja Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Felelós szerkesztő Nagy István Szerkesztőség: Szeged. Sztálin sétány 10. Telefon: 35-35. 30-03. 40-80 Élszaka' telefon 35-06 Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállárat Felelős kiadó: Kovács László Kiadóhivatal: Szeged. Klauzál tér S. Telefon 35-00. 31-16 (Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza.) A lapot nyomja « Szegedi Nyomda vállalat. Szeged. Kárász utca 9. A lapot árusításban és előfize­tésben a Csongrád megyei pos­tahivatalok terjesztik. Előfizetési díj egy hónapra 11 Ft. Előfizet­hető bármely postahivatalnál 4a kézbesítőnél

Next

/
Oldalképek
Tartalom