Délmagyarország, 1961. április (51. évfolyam, 78-101. szám)

1961-04-13 / 86. szám

s Csütörtök, 1961. április ÍJ. 2 Földön heverő korszerűség Két ilyen tartály Is található a Csongrád Megyei Épí­tőipari Vállalat Dorozsmai úti telephelyén, mint amilyet a fénykép bemutat. Rendeltetésük cement tárolás lenne, ha nem a földön hevernének, hanem talpra állították volna éket. Bár használni még akkor sem lehetne egyiket Som, Külföldön már elterjedt módszer, hogy a betonelem­gyárak, előregyártó telepek számára a gyárak nem zsá­kokban küldik a cementet, mert ax így drága és aprólékos dolog, hanem tartálykocsiba töltik. A vasúton érkezeit kocsiból azután a képen ls látható álló tartályba fejtik le, így használják fél betongyártáshoz, A két tartály ősz óta van Szegeden. De mintha nem lenne, hiszen addig semmi haszna, míg tel nem szerelik és be nem fut ax első cemen­tet szállító vasút! tartálykocsi. A földön heverő korszerűség nem sokat ér! Továbbfejlesztik9 bővítik az Élelmiszeripari Gépgyár szegedi öntödéjét Önfenek a szegedi üzemek részér* is — Hegesztőüzem és raktár épül Az idén Szegeden egy régi üzem újnak adta át helyét. A környék lakói is csak a cégtábla cseréjéről értesül­tek arról, hogy a Cserzy Mi­hály utcában az Élelmiszer­ipari Gépjavító Vállalat ön­tödéje gazdát cserélt. Január 1-tól az öntöde az Élelmi­szeripari Gépgyár telepe. Nemcsak a név változott, hanem részben a gépek is. A munkások nagy része is új. A gyártmányok termé­szetesen az új g^zda kíván­sága szerint készülnek. Az anyavállalattól kapott elő­írások szerint exportra készülő élelmi­szeripari gépek alkatré­szeit öntik, munkálják meg Az Élelmiszeripari Gép­gyár az 1960-as év második íélévi eredménye alapján elérte az élüzem címet. Az öntöde e cím eléréséhez még nem járult hozzá, de a munkások most elhatároz­ták, hogy az anyavállalat munkásaihoz hasonlóan jól dolgoznak. Még alig állítot­ták be a forgácsoló gépeket, fűtötték be a kemencét az első öntéshez, a dolgozók brigádokat ala­szerepel. Április l-től az ön­tödében a heti kétnapos ön­tésről a háromnaposra tértek át. így lényegesen, kevesebb kokszot használnak fel. Az anyagtakarékosság ér­dekében vállalták az ön­tők, hogy kiválogatják és hasznosítják a még fel­használható hulladékvasat. Az öntvények minőségét pe­dig felületi szárítással akar­ják javítani. Az Élelmiszeripari Gép­kítva munkaversenyt tndí- gyár vezetői elhatározták, tottak. A forgácsoló üzemrészben és az öntödében is három­három brigád alakult és ver­senyez. A feltételek között a munkaidő "maximális kihasz­és félkészáruként szállítják nálása, a termelékenység Szovhoz-főískolák a Szovjetunióban N. Sz. Hruscsov a szűzföl- hat, illetve kolhoz területén di mezőgazdasági dolgozók működnek, illetve a meglévő értekezletén mondott bosssé- mezőgazdasági szakember­dében rámutatott annak fon- képző Intézményeket helyez­tasságára, hogy a mezőgaz- zék át kolhozokba is szov­dagógi szakemberképzés az hozokba. eddiginél jóval közelebb jut Mint a Komstomoltzkaja a gyakorlati termelőmun- Pravda hírül adja, Kazah­kához. Hruscsov javasolta: sztánban még az Idén létre­szervezzenek olyan főlskolá- hozzák az első öt szovhoz­kat, amelyek egy-egy szov- főiskolát. Budapestre, Korábban, míg a Gépja­vító Vállalathoz tartozott az üzem, a szegedi vállalatok megrendeléseit is elvállalták. Ez igen nagy segítséget je­lentett, mert egy eltört al­katrész miatt- nem kellett a fővárosba utazni és a gép sem esett ki hosszú Időre a termelésből. Az üzemek itt helyben megkapták a kért alkatrészt. Gyakran fordul­tak az öntődéhez ilyenfajta segítségért a kendergyárak, a falemezgyár gőzfűrész üzeme. Oj gépek ls kerültek ki az öntödéből. Például a Falemezgyár megrendelésére enyvfelhordó gépet szerkesz­tettek, a Szeged vidéki Sü­tőipari Vállalat tésztaüzeme részére pedig tésztanyújtó­kat készítettek. Az öntöde vezetői elmond­ták, hogy a jelenlegi anyavállalat sem zárkózik el a helyi igények kielégítése elől, ha van alapanyagkeret, to­vábbra ls Öntenek a szegedi üzemek részére. emelése, az anyagtakarékos­ság és a minőségi munka hogy korszerűsítik és fejlesztik a szegedi öntödét. Már elkészült a hegesztő üzemrész terve, rövidesen hozzáfognak • építéséhez, A tervek szerint raktárhelyi­séggel is bővítik az öntödét. Balett a világ ifjúságáról Vaezilij Saolovjov-Szedoj, a hírneves szovjet zeneszer­ző most fejezi be új balett­jét, amelynek témája a moszkvai Világifjúsági Ta­lálkozó. A cselekmény Olaszország­ban és a Szovjetunióban ját­szódik. Témája: egy olasz leány beleszeret a szovjet kereskedelmi flotta egyik tengerészébe, s társaival együtt azért harcol, hogy el­jusson a moszkvai feszti vál­na. A balett alapgondolata a világ fiataljainak barátsága rés kölcsönös megértése. Szo­lovjov-Szedoj ' elmondotta, hogy balettjéhez a moszkvai fesztiválon szerzett szemé­lyes benyomásai és olaszor­szági utazásának élményei adták az Ihletet. Mit hoznak idén a szegedi termelőszövetkezetek a piacra? Korkérdés a termelőszövetkezetek vezetőihez S'zeged ellátását zöldáru­val már idén nagyrészt a szegedi és a Szeged kör­nyéki termelőszövetkezetek oldják rtieg. Éppen ezért kérdést intéztünk az öt sze­gedi termelőszövetkezet ve­zetőihez, milyen primőrárut várhatnak a szegedi házi­asszonyok idén a tavaszi piacra. A Felszabhdulás Ts* tervei — Termelőszövetkezetünk­nek, a Felszabadulásnak a Szent István téri piacon há­rom részlegből élló árusító­helye van. Az egyik részleg­ben jelenleg tejet, majd né­hány hét múlva Juhtejből áru, A Dózsa Termelőszövetke- helyén még sok Őszi mu, zet mindkét szegedi piacon burgonya, sárgarépa, gyökér vár eladásra, de megtalál árusít — Eddig több múzsa pa­rajt szállítottunk mind a két elérusitóhelyre — mondták a termelőszövetkezet veze­tői. — A közeli hetekben is biztosított az ellátás a fries idei zöldáruból. Salátát is hoztunk már eddig kisebb hatjuk már néhány nap óta a friss salátát is. — Húszezer fej salátát szállítottunk a MÉK-nek — újságolták a Táncsics Tsz­ben. — Ezentúl folyamato­san ellátjuk friss salátával a Marx téri árudét is. Tejet nagy része exportra került Szépen nő gazdaságunkban a karalábé és pár hét múlva már friss, gyenge karalábé­val is megörvendeztetjük a szegedi háziasszonyokat Ha­marosan palántázzuk már a paradicsomot is, egy hónap múlva pedig a paprika pa­lántázáséra is sor kerülhet készült göftiolyét és tavaszi Addig is parajjal és salátá­juhtúrót árusítunk. A kö- val látjuk el árusítöhelyein­zépső részben virágárudát ket rendeztünk be. Itt nagyobb mennyiségben forgalomba, de is árulunk a piacon, naponta 120—130 litert Szinte állan­dó törzsközönségünk van és igyekszünk, hogy minél jobb minőségű friss áruval ör­vendeztessük meg a vevőin­ket. A Rózsa Ferenc Tsz eladása A Rózsa Ferenc Termelő­szövetkezet ez évben 30 ka­taszteri holdon létesített Ön­tözéses konyhakertészetet A részt cserepes virág, főként JO ntreK a ttalaaasoöl termékek egy részét szerző­szegfű és gladlolus lesz kap­ható folyamatosan. A har­madik részlegnél áruljuk a zöldfőzelékeket. Néhány hét múlva nagyobb mennyiségű karalábét, május közepén pedig mintegy százezer pri­mőr zöldpaprikát hozunk a szegedieknek. Utána kerül sor a korai paradicsom, a fe­jes káposzta és a kelkáposzta, az uborka, petrezselyem és egyéb zöldségfélék árusítá­sára. Szerződést kötöttünk a MÉK-kei és a konzervgyárral is. A konzervgyár részére például hat holdon terme­lünk zöldpaprikát. A papri­kafeldolgozó részére pedig mtntegv 50 holdon termesz­tünk fűszerpaprikát Terven felül szerződést kötöttünk burgonya termesztésére is, ez azonban késői burgonya lesz és 20 holdnyi területről hordjuk majd a jó minőségű burgonyát a Szent István téri piacra. A . désben előre lekötötték, a A legjobb hírt a Haladas mésik részét dig 240 ezer Termelőszövetkezetben kap- forínt értékű árut) 'a szabad„ — Csövesed! k már a pap­rika termelőszövetkezetünk­ben. így valószínűleg május elejére már 75 ezer tő ter­mése kerülhet értékesítésre — közölték az újszeged! Ha­ladás Tsz-ben. — Az el­múlt napokban több ezer csomó retket szállítottunk belföldre és külföldre. Me­legágy! uborka körülbelül május elején kerüf nagyobb mennyiségben a szegedi cse­mege- és élelmiszerei skeres­kedelmi boltokba. MI nagy­részt közületeknek és Üzle­teknek szállítunk. Hozzá­kezdtÜnk a kacsaneveléshez is. A nyárra mintegy 3 ezer darab pecsenyekacsát szeret­nénk nevelni fogyasztásra. A 1 áncsics szállítása i A Táncsics Termelőszö­vetkezet Marx téri elárusító­piacon, a Marx téri elérusí­tóhelyen hozzák forgalomba, — Az^őszi termékek mel­lett most az ünnepekre szál­lítottunk először melegágyi salátát a piacra — kaptuk a felvilágosítást; — A bel­földi piac mellett 3 ezer fej salátát küldtünk exportra is. Szépen fejlődik már a friss piros retek és egy-két hét múlva mér több ezer cso­móval jelentkezünk a pia­con. A retek után hamaro­san árusítjuk a friss,' idei karalábét. Szövetkezetünk tagsága vállalta, hogy ter­ven felül száz szarvasmarhát hizlal fel a közfogyasztás céljaira. Ezenkívül 3 ezer pecsenyekacsa és 3 ezer csirke felnevelését terveztük. A baromfik a tavasz végére kerülnek az árudákba. H. M. TAVALY NEM. IDÉN IGEN Néhány mondat a BUHADEK-r5l és a nyereségrészesedésről Először ls azt kell tisztáz- mindenütt bevezették ni, hogy mi is az a BUHA- rabbért. DEK, mert erről a betűszó­ról még nem mindenki hal- A fejlődés útja lott Teljes nevén Bútor, da- vedelmezőséggel dolgozott a BUHADEK, s ennek követ­kezménye a 18,8 napos nye­reségrészesedés. A Bútor, Hangszer és De­Hangszer és Dekorációs Vál- Egyedül az OFOTÉRT és korációs Vállalat termékeit lalatnak nevezik, de ez olyan 8Z Öra- Ékszerkereskedelmi jól ismerik az országban, hosszú cím, hogy kimondani Vállalat vidéki üzleteinek ki- hangszerei kapósak, nem is is nehéz. A BUHADEK 1960 rakatrendezése volt ráfizeté- beszélve a lakásművészeti január elseje óta létezik, ses vállalkozás tavaly, de bolt által árusított bútorok, elődje két üzem volt: a 1961-ben már ezen a bajon ról, melyek szintén e válla­hangszerkészítő meg a de- te valószínűleg segít az új lat műhelyeiben készülnek, korációs. A hangszerkészítő költségvetés. Mégpedig olyan műhelyek­tavaly 17,3 napi fizetésnek összefoglalásul tehát meg- ben. ahol egy-két éve még megfelelő nyereségrészese- állapítható, hogy az egye- szinte nyoma sem volt B déet osztott dolgozóinak, a sülés óta jobban szervezett szociális és egészségügyi be­dekorációsok egyetlen fillért üzem jött létre, nem csök- rendezéseknek, s most már sem. Idén viszont 18,8 nap kentek a keresetek, ellenben a Szél utcai üzemben pél­járt az Összevont vállalat javult a munka termeié- dául fürdő építéséről gcev minden tagjának. Innen a kenysége, kedvezőbben ala- dolkozpak. Ez a fejlődés útja! Cím: tavaly nem, idén igen, kult a jövedelmezőség. A Tavaly nem, Idén már tervezett háromszázalékos igen:,,' helyett ötszázalékos alapjö- Fehér Kálmán Hegért* az összevonás A bevezetés után már ké­zenfekvő. hogy megérte a két üzem egyesítése, s kü­lönösképpen a • dekorációs részleg számára volt előnyös, 1959-ben ez a cég sem az első, sem az - utolsó évne­gyedben nem teljesítette ter­vét, nyáron viszont, a Bu­dapesti Ipari Vásár és a Sze­gedi Ipari Vásár és Kiállí­tás idején, ki sem látszott a munkábóL A budapesti vá­sár építésére az egész válla­lat kivonult, ezerszámra gyűlt fel a túlóra, melyet részben kifizettek, részben -lecsúsztattak*. Másfél hó­nap is beletellett, mire ki­pihenték a fáradalmakat a túlhajszolt munka után, s belejöttek ismét a szokásos tempóba. Ez utóbbi megálla­pítás különösen az asztalo­sokra vonatkozott. A régi dekorációs vállalat­nál a rendetlenség, szerve­zetlenség, ós a fegyelmezet­lenség szinte megszokott do­log volt, s ennek az állapot­nak vetett véget az egyesü­lés a hangszerkészítővel. Ösztönzőbb bérezés Ami a tavalyi évet illeti, kétségtelen tény, hogy a de­korációs és a műbútoraszta­los részleg éppúgy kivette részét a munkából, mjnt a hangszerkészítők, B az idén osztott nyereségrészesedés a közös erőfeszítések eredmé­nye. Mindenekelőtt reálisabb alapokra helyezték a részvé­telt vásárokon. Tavaly már nem ment fel az egész vál­lalat Budapestre, csak a de­korálásban vettek részt a címfestők és a kirakatrende­zők, a vásár építését mások­ra hagyták. így azután üte­mesebb, folyamatosabb ter­melést lehetett megvalósíta­ni. A szegedi vásáron beve­zették az időutalványozást. Ezzel minimálisra szorították a nem munkával töltött időt. Ami azonban a legfontosabb talán az 1966-as intézkedé­sek között: a címfestők és a kirakatrendezők kivételével Száz év után is ... AZ EGYESÜLT ÁLLA­MOKBAN száz éve, 1861. április 12-én dördültek el a lázadó déli ültetvénye­sek ágyúi, hogy a Sumter erőd elfoglalásával meg­kezd jék'gyilkos polgárhá­borújukat a négerek rab­szolgaságának fenntartása érdekében. A lázadás és a nyomában támadt négy­éves polgárháború az Egye­sült Államok történetének egyik legnagyobb válságát, történeti fordulópontját je­lentette. Nem kevesebbről volt szó, minthogy az Ame­rikai Unió részekre sza­kad, meggyengül és egy elavult gazdasági-társadal­mi rend konzerválásával ismét az európai nagyha­talmak szabad vadászterü­letévé, gyarmatává válik. Nem kevesebbről volt szó, minthogy a szégyenteljes ültetvényes rabszolgarend­szer a washingtoni függet­lenséget. és a jeffersoni de­mokráciát megsemmisítve a szolgaság állapotába süly­lyeszti az egész földrészt. A történelmi mérleg másik serpenyőjébe a néger rab­szolgák felszabadítása, a nyugati földek szabad far­meri földfoglalása és az ültetvényesek érdekében Intervenciót előkészítő Ang­lia, Franciaország és Spa­nyolország visszaszorítása került. Az Egyesült Álla­mokban az akkor még ha­ladó kapitalista fejlődés jö­vője forgott kockán. A kez­detben ingadozó északi bur­zsoázia törvényhozói végül is a munkás, farmer és a néger tömegek nyomására Ábrahám Lincolnnak, a népi származású kiváló ál­lamférfinak vezetésével ki­mondották a rabszolgaság eltörlését és a farmerek szabad földfoglalását biz­tosító dekrétumot. Ezek a forradalmi vívmányok biz­tosították a tömegek tá­mogatását és a lázadó ül­tetvényesek fölötti győzel­met A győztes észaKi bur­zsoázia azonban a forra­dalmi fellendüléstől tartva nemcsak kompromisszumra lépett tegnapi ellenfelével, hanem lényegében mind­máig, száz év után is, meg­tűri a déli államok néger lakosságának faji megkü­lönböztetését, emberi és polgárt jogainak semmibe­vételét. Sajátos és tragikus vonása az Egyesült Álla­mok történetének az a kö­rülmény is, hogy az ame­rikai demokrácia utolsó nagy győzelme, megte­remtve a kapitalizmus viharosan gyors fejlődésé­nek feltételeit, történetileg Igen rövid idő alatt a mo­nopóliumok egyeduralmába torkollott. Az imperialista monopóliumok nemcsak a demokráciának ad,ták meg a kegyelemdöfést, hanem a XX. századra az egész amerikai kontinenset ma­guk alá gyűrték, a mai tör­ténelmi időszakban pedig a világuralom gondolatával játszadoznak. A TÖRTÉNELEM alap­vető fejlődési iránya azon­ban ellentmond ezeknek a törekvéseknek. Álig több. mint egy századdal ezelőtt még Afrika az amerikai rabszol'garendszer .ember­tartalékát biztosította. Ma a "fekete földrész* a sza­badságharc tüzében ég és az Imperialisták minden mesterkedése ellenére ki­vívja függetlenségét, s ön­álló fejlődésének lehetősé­geit. A szocialista tábor, a békéért harcolni kész százmilliók megálljt pa­rancsolnak az imperializ­musnak, ugyanakkor tisz­telettel és megbecsüléssel emlékeznek meg Lincoln­ról, John Brownról és azokról a névtelen mun­kás, farmer és néger hő­sökről. akik a polgárhá­ború hétszáz csatájában életüket áldozták a hala­dás, a demokrácia ügyéért. Székely Lajos

Next

/
Oldalképek
Tartalom