Délmagyarország, 1961. április (51. évfolyam, 78-101. szám)
1961-04-13 / 86. szám
3 Csütörtök, 1961. április ÍJ. 2 Mindenki kelet felé fordult • mindenki a „Keletre99 figyelt Szegeden is »Kelet*-nek nevezték el a szovjet tudósok az első embert szállító űrhajót, amely tegnap tette meg győzelmesen földkörüli, csaknem 90 percig tartó útját 175—302 kilométeres magasságban az első űrhajóssal, Jurij Gagarin szovjet repülőőrnagygyál. Szeged dolgozói a rádió reggel 8 órakor bemondott közleményéből értesültek először a szovjet tudomány világra szóló sikeréről. S ahogy a hír — az örömhír sebesebben száll a gondolatnál — eljutott üzemekbe, vállalatokhoz, iskolákba, s a falura, a járás községeibe, termelőszövetkezetekbe és gazdaságokba, az emberek néhány percre mindenütt abbahagyták a munkát. A város 21 általános és 16 középiskolájában a tanárok a szovjet űrhajózás e csodálatos eredményének ismertetésével kezdték órájukat. Az egyetemen a professzorok előadásaikon erről beszéltek a hallgatóságnak. A járás községeiben és termelőszövetkezeteiben is megálltak a munkában mindenütt egy-egy boldog önfeledt pillanatra az emberek. A szegedi Haladás Tsz-ben hangosbeszélő ismertette a dolgozókkal a Vasztok, a "Kelet* útjáról és sikeréről szóló rádióközleményeket. S az utcán... ismeretlen emberek állították meg egymást, s szorongatták boldogan egymás kezét a nagyszerű eseményt újságolva. Néhol valóságos kik röpgyűlés alakult ki: vitatkozó, ámuló, lelkesedő boldog emberek színes szigetei. így ünnepelte tegnap Szeged a "Kelet* nagyszerű diadalát. Öröm; lelkes érdeklődés az üzemekben A munkások előrelátását, a Szovjetunió rakétatechni— Már vártuk, hogy az első űrhajós rövidesen felrepül és tudtuk, hogy az szovjet ember lesz. Ugy gondoltuk, hogy most május l-re, a munkások nagy nemzetközi ünnepére Telefonüzenet Odesszából Egy teherautó megrakofc- hasonlóan sok más helyről is tan, indulásra készen állott küldtek táviratot, a Lemezgyár bejárata előtt, de a gépkocsivezető még meg akarta hallgatni a legfrissebb híreket. Szerencsé- kajaba vetett bizalmukat je volt: éppen azt közölték, tükrözi egyebek között a hogy az első űrhajós épség- Szegedi Cipőgyárból Bottyán valósítják meg, de még ezt ben földet ért. Az úton ezt István villanyszerelő véle- az elképzelésünket is megelmulasztotta volna, hiszen ménye: előzték, ennek az eseménynek a legkisebb mozzanata is most a legnagyobb szenzációval ér fel. A szovjet testvérváros, Odessza is jelentkezett ezen a A gyárban a művezetők tol- napon. Délelőtt 10 óra után néhány perccel csengett a temácsolták a legfrissebb je- lefon a KISZ Szeged városi bizottságán és a Komszomol lentéseket és minden mű- odesszai bizottsága nevében Belczsanko elvtárs jelentkezett, helyben óráról órára fokozó- Üdvözölte a testvéri kapcsolatokat ápoló szegedi kiszesedott az érdeklődés. Az első ket és érdeklődött, hogyan fogadták a fiatalok a hírt, mert ember űrutazása lenyűgöző az odesszai komszomol lap beszámolót készít róla.- Volt hatást váltott ki. Zámbó Jó- miről beszélni a telefonba, hiszen a KISZ-bizottságon az zsef a sorozat-fűrészgép za- első rádióhír bemondása óta szinte percenként csengett a jában kiabálta munkatársai-- telefon: üzemekből s a különféle munkahelyekről Jelentnak- "ez a repülés óriási, keztek a fiatalok, hogy elmondjak, milyen oromot váltott szovjet ember tette...* ki mindenütt ez a világraszóló esemény Makra János présvezető, a A mintegy negyedórás beszelgetes utan a szegedi KISZmunkások véleményét így bizottság - a fiatalok számos helyről erkezett i»vansagatolmácsolta: "A hír első nak is eleget téve - meleghangú ndvozlo táviratot küldött perceiben öröm és aggódás a Komszomol odesszai bizottságának, röpködött a vitákban, vajon sikerül-e a visszatérés. A szovjet hős neve rövid idő alatt olyan ismertté vált a műhelyek dolgozói között, mintha már régen tudták volna. Az izgalom nem múlott el, várjuk az újabb je A VÉGTELENT MÉRIK AZ EMBER LÉPTEI 1961. április i2... A falinaptáron kék szám parányi rubrikában' — hétköznap kék overállban — egy a hét munkás napjai közül. Az emberek elindulnak A szovjet tudomány diadalának ünnepe ez a nap. 1935- S ezerszer jobban hisz ben Ciolkovsz- most, amikor ez a nagyszerű kij, a rakéta- tett már megvalósult. És repülés alap- ezt a hitet már semmiféle elveinek első ellenséges propaganda meg megteremtője, nem ingathatja, mert ezt a a rakétatech- hitet a valóság tényei tápreggel a gyárba, elindulnak nika zseniális orosz tudósa lálják újra és újra: azok áz ki a földekre, elindulnak az már bizonyosan hitte, hogy eredmények, amelyeket már iskolákba és hivatalokba. S' nemsokára elérkezik ez a elért a szovjet rendszer, s elindulnak a gépek dübö- nagyszerű győzelem. "A kö- amelyeket még ezután fog rögve és kattogva, zelműltban — mondotta egy elérni. fev érkezett a hír akkori rádiónyilatkozatában „ . «,zoviet sznutigy erkezett a mr. __ jelentős felfedezéseket S, ailogy 8 S20V£~ Ezpur 1961. április 12... Az em- tettem, s úgy gondolom, ezek .?unyikok' u/hajokes beriség csodálatos, halhatat- lehetővé teszik, hogy még a Crana^ af Exnlormlan örömünnepe. Ünnep, mai fiatal nemzedék tanúja K°rc.sok csupán az Exploreramelynek jelentősége szinte legyen az első bolygóközi fkJf 8 1^oneer'e.^ an" föl sem fogható, meg sem űrhajó elindulásának...* geugat érvefrs HaiSan mérhető ma még. Ki tudta hfgy fat ^ sSnalma" é^öSÍEt akkor a jelentőségét ahogy dftegalapózotf öntudata bennük a amely ™ az ősember kezében lángot hitével elmondott jóslat vavetett a dörzsölt fadarab, lósággá váljék, ahogy az összeütött kövekből kipattanó szikra megA szovjet tudomány diamár keigt felől vár minden újat, minden nagyszerűt* minden előre lendítőt. 1961. április 12... gyújtotta az első emberi tü- dalának ünnepe ez a nap- A zet? S ki értette az emberi szovjet rakétatudomány 3 és kéz által szétszórt magokból fél esztendő alatt bámulatos kalászba szökő első termés • eredményeket ért el. Vajon learatásának csodálatos dia- 1957. október 4-én, amikor dalát ? ... Az ember harcba A béke győzelmének ünnepe ez a nap. Hiszen a szovjet tudomány a béke, a békés építés tudomá, _ .......... . nya. St a győszállt a természettel és le- \ t° ^ f ** TT Zelem e na?yszerű ümepén győzte, Stelgálatóbaállitottó ^J™ ^ b?.a VÜaSOt' 8 Szovjetunió újabb békefel'azt ' mert-e ember a bizonyosság hívassal fordult a világ néhitével arra gondolni, hogy peihezmeghódította a csak 3 és fél évnek kell el- -A világűr meghóditásázek "hatalmas telnie ahhoz. hogy az ember ban elért győzelmeket nembirodalmát, de kijusson most már a világ- csak népünk, hanem az a harmadik űrbe is, hogy megvalósuljon egész emberiség eredményénagy győze- sikeresen a tudomány biztos r.ek tekintjük. Ezt az eredlem, a levegő ajapja;n nyugvón az ember ménj't örömmel állítjuk meghódítása még sokáig vá- űrrepülése> a világűr meg_ minden nép szolgálatába, a ratott magara. Az ember re- bódításának ez az első,' iga- haladás, az emberiség bolAz ember meghódította a távolságokat, pülése sokáig vágj' volt, elérhetetlennek tűnő, s ezért se -1S? tragikus vágy. A szárnyra kelő Ikarus életével fizetett merészségéért... S az elsőt hány újabb repülni vágyó Ikarus követte még a pusztulásba! S aztán mégis; az Futótűzként terjedt a hír a szegedi járásban is A szegedi termelőszövet- pillanatok alatt helyi makezetekben és a szegedi já- gyarázói is akadtak. Gyérás falvaiban is rendkívül mánt Sándor idős kubikos lentéseket Gagarin szemé- nagy érdeklődéssel figyelték így értékelte a hírt: lyes tapasztalatairól*. az émberek a híreket a tör- — Az, hogy szovjet ember A Szegedi Kenderfonó- ténelem első űrutasáróL lehetett, aki elsőként, repült gvárban a hír vétele után . ki a világűrbe, a kommunizazonnal rövid, lelkes han- A mus biztos és íeltartóztathagulatú kis cikkeket írtak s traktoristák a JEöldeken be- tatlan győzelmét jelenti, ezeket mindjárt "megjelen- szélgettek a szövetkezeti Kopasz Szilveszter doltették* az üzemrészekben gazdákkal az első űrutasról. gozó parasztot, a falu Haelhelyezett faliújságokon. Nagy volt az izgalom a gép- zafias Népfront-szervezetéA gépek mellett, a munka állomás műhelyében is és nek elnökét az utcán érte a két-háromperces szünetei- az ott dolgozóknak - mi- nagy esemeny híre. Neki ben kis csoportok alakultak vei a műhelyben nincs ra- ezek voltak az első szavai: az esemény megvitatására, dió - a portás jelentette a - Nagy-nagy mege egeNyári Antalné gömbölyítő- legújabb híreket, mivel o dessel végtelen nyugalomnő kijelentette, hogy az fülkéjében hallgatta a fa- mai_ tolt el^ engem a szovjet üzemben szinte mindenki bi- diót uiutas nire. zonyosra vette, hogy a Szov- SANDORFALVÁN jetunió az ember űrufazásá- —— . . ban is megelőzi az Egyesült az Aranykalász Tsz tagjai Államokat. telepes rádiójukból ertesulA Szegedi Ruhagyárban a tek a vilagszenzácioroh A munkatermek hangszóróit tanyaiak kozotta^kadtolyan hallgatta, figyelte mindenki, ember is aki amellett kar. „, , , doskodott: variak az eseményről erkezo _ Lehetetlenség az olyan turéxet -csoda*, hogy élő ember utaEgész nap közvetítettek a zik az űrben, rádió adását a Szegedi Ken- Aztán, amikor a hős szovderfonógyárban is a hang- jet pilótaőrnagy visszatért a szórók, amely alá tömörül- fóidre, a kétkedő egyre csak tek a munkások az első űr- azt hajtogatta: hajósról szóló közlemények _ Az ember fel sem tudja bemondásakor. Egyetlen szót érni ésszel, hogy mire képes sem akartak elszalasztani. A a tudomány, lakatosműhelyben Németh A sándorfalvi kisipari szöJózseí művezető ismertette vetkeze.t cipészműhelyében az adatokat és a munkások, xöth István cipész elmonamikor megtudták, hogy Ga- doda: garin mestersége formázó — Hittem, hogy megérem vasöntő, kis büszkeséggel az e3sö űrutas útbaindulájegyezték meg: ' sát. s most a bámulatos ese— Ö is vasas!... mény előbb következett be, Szeged régi nagyüzemének mint gondoltam, munkásai a röpgyűléseken MÜRAHÁLMON határozták el. hogy — táviratot küldenek is futótűzként terjedt el a a Szovjetunió budapesti hír. Az emberiség legnanagykövetségének, hozzájuk gyobb tudományos sikerének Üdvözlő táviratok A szegedi üzemekből, hivatalokból és a szegedi járás fálvaiból táviratokat küldtek az SZKP Központi Bizottságnak és a szovjet kormánynak, s gratuláltak a, szovjet nép világraszóló és páratlan sikeréhez. A Magyar—Szovjet Baráti Társaság megyei elnöksége üdvözlő táviratot küldött Moszkvába, a Szovjet—Magyar Baráti Társaságnak. A Magvar—Szvjet Baráti Társaság szegedi elnöksége pedig Szeged testvérvárosa, Odessza Szovjet—Magyar Baráti Társaságának küldött üdvözlő táviratot. zán nagy jelentőségű lépé- dogsága és jóléte szolgálatába. Eredményeinket és fel1961. április 13... fedezéseinket nem háborús .,_» célokra, hanem a népek bé~ a világűr ma- ... , , gasságai felé az kéjének és biztonságának első embert céljaira használjuk fel*, szállító szovjet , va]1 ez nyilatkozat urbajo. S a dol- . J . gozó milliók 8 szovjet nep, a szovjet emígy indult el ezen a napon ember mégis elindult a .. . Montgolfiere-fivérek lég- szerte a világon már vár- ber békeakaratáról és arról gömbjén és Blériot monop- ták ezt a napot, tudták, hogy az önzetlenségről, arról a halánján és meghódította a le- hamarosan elérkezik ez a tárokat és világokat áthivegőt is... nap! Voltak, akik május el1961. április 12 ... Ma ötegy daló szocialista humaniz• t sejére várták e világtörté- musro1 és nemzetköziségről, ven éve tette meg leszállás nelmi Jelentőségű esemény «ndy a szocialista világnélkül a London-Párizs kö- bekövetkezését, mások más, rendszer fele vonz ma mar későbbi időpontra tettek fo- minden becsületes, egyszerű gadást. Talán — mondogat- embert a világon, ták —, talán egy év múlva... S ezt a nagyszerű folyaTalán elég lesz fél esztendő matot, a szocialista világis... A világ hitt a szovjet rendszer győzelmének ezt a tudomány e győzelmének bi- kiteljesedését ma már éppzonyos elkövetkezésében! úgy nem lehet megakadáHitt azok után az eredmé- lyozni, megállítani, ahogy Ötven év! A világot most nyek után> amit a szovjet szédítő száguldásukban nem Jurij Gagarin szovjet pilóta- tudósok elértek az utóbbi lehet megállítani a szovjet őrnagy hőstettének híre jár- években, hitt a Szovjetunió felségjelű diadalmas úrrakéta be- által elért nagyszerű ered- tákat. 1961. április 12... mények alapján. PAPP LAJOS zötti légiutat először francia repülő. . ötven év! Az emberiség tekintete most is az eget kutatja. De mennyivel meszszebbre, mennyivel magasabbra figyel. A szovjet tudomány és a világ békéjének nagyszerű diadala Szegedi tudósok az első embert szállító szovjet űrhajó sikeres útjáról A hír lázba hozata a várost. Tegnap mindenütt az em- az egyetemeken a hallgatóság és természetesen — az egyebert szállító űrhajó sikeres útjáról beszéltek Szegeden. te,m.ek tanár-tudósai körében is. Munkatársunk három ki_ vaio szegedi tudós véleményét kérdezte meg akik a kővetErrol folyt a szo az iskolakban, az üzemekben, a tsz-ekben, kező nyilatkozatot adták. A tervszerű tudományos munka eredménye — A magyar rádió reggel 8 őrakor sugárzott közleményéből értesültem erről a nagyszerű tudományos eredményről — kezdte nyilatkozatát dr. Kalmár László Kossuth-díjas akadémikus, egyetemi tanár, a Bolyai Intézet tanszékvezető professzora — s előadásom előtt mindjárt be j.s jelentettem hallgatóimnak ezt a jelentős eseményt. A szovjet tudománynak az űrhajózás terén karszakalkotó jelentőségű eredménye, hogy a világon először sikerült a Föld légkörén kívülre embert juttatnia és élve, egészségesen visszahoznia a földre a világtörténelem első űrhajósát. A szovjet tudomány legkülönfélébb területein működő tudósok tervszerű együttműködésének eredménye ez a> siker: rakétatechnikusok és asztrofizikusok, kémikusok és biológusok, távmechanikusok és automatikusok, számítástechnikusok és kibernetikusok hosszú, de gyümölcsöző közös munkája van ezek mögött a sikeres rakéta-kísérletek mögött. Intézetünk, ebből az alkalomból táviratban gratulált e nagyszerű tudományos sikerhez a szovjet tudósoknak. Várni lehetett e nap bekövetkezését Dr. Wagner Richárd, az Éghajlatta,ni Intézet vezető professzora nyilatkozatát azzal kezdte, hogy ö számított ennek az eseménynek a, bekövetkezésére. v — Számomra döbbenetes tudományos eredményt jelentett három és fél évvel ezelőtt az 1957-ben sikerrel felbocsátott első szovjet szputnyik sikere — mondta. — Az elmúlt évek sikeres kísérletei biztosítékot nyújtottak arra nézve, hogy a közeljövőben az első ember — mégpedig szovjet ember — az űrkutatás keretében valóban végre is hajtja majd első űrrepülését. Nagy meglepetés volt mégis e várt esemény ilyen gyors bekövetkezése. Roppant jelentősége van e kutatásoknak az exoszféra jelenségeinek tudományos vizsgálata, tanulmányozása szempontjából is. Személy szerint is érdekelnének azok a módszerek, amelyek segítségével az űrhajó kabinjában az ember biztonságos űrrepüléséhez szükséges viszonyokat teremtették meg a szovjet tudósok. A békére vágyó emberiség diadala — Boldog örömmel hallottam én is a szovjet űrhajós, a világ első űrutazója hőstettének hírét — válaszolta a kérdésre dr. Karádi István orvosprofesszor.-a Kórélettani Intézet vezető tanára — s ezen első út mindennel fontosabb eredményének azt tartom, hogy-ez a bátor ember épen, egészségestin érkezett vissza egyedülálló földkörüli utazásáról a földre Épen és egészségesen, mert a szovjet tudosoknak sikerült biztosítani az űrhajó utaskabinjában mindazokat a feltételeket, amelyek lehetővé tették az ember fizikai és fiziológiai károsodás nélküli űrutazását. Bámulatra méltó az a körültekintő, minden aDrö részletre kiterjedő gondosság, amelylyel a szovjet tudósok ezt a mostani űrrepülést előkészítették. Óriási jelentőségűnek tartom az embeme': ezt a mostani első sikeres űrutazását, s hadd tegyem hozzá mindjárt: a szovjet tudománynak ez a nagyszerű diadala a békére vágyó emberiség győzelme is egyben.