Délmagyarország, 1961. április (51. évfolyam, 78-101. szám)

1961-04-30 / 101. szám

3 Vasárnap, 1961. április 16. 3 A májusi zászlók alatt Apró Antal elvtárs beszél a ma délelőtti szegedi nagygyűlésen Vörös zászlók ezrei, ünnepi dekorációk jelzik, elérkezett a nagy nap, a munkás­osztály nemzetközi összefogásának ün­nepe: május 1. Szerte a világon, hazánk­ban és Szegeden is lelkes és szorgalmas készülődés előzte meg május elsejét. Az üzemekben feldíszített munkatermekben ünnepi munkaverseny lelkesítette még jobb munkára a dolgozókat. A termelő­szövetkezetek gazdái is készültek erre a napra. A brigádok egymással versenyezve dolgoztak a zöldülő mezőn. Szeged dolgo­zói ma is kora reggel sietnek üzemükbe, hivatalukba, mint más hétköznapon. De ma ünneplőben, kezükben virágcsokrokkal, zászlókkal: közösen vonulnak a nagygyű­lésre. Ma délelőtt 10 órai kezdettel az MSZMP Szeged városi bizottsága, a Ha­zafias Népfront és a városi tanács végre­hajtó bizottsága nagygyűlést rendez a Széchenyi téren. A nagygyűlésen Apró An­tal elvtárs, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Minisztertanács első elnök­helyettese, Csongrád megye országgyűlési képviselője mond ünnepi beszédet. A vasárnapi és hétfői ünnepi program VASÁRNAP 6-tól 8-ig: A munkásőrség, a MÁV, valamint Lakatos Géza és Zsiga Ernő népi zenekara köszönti az ün­neplő szegedieket. 11 órától: A nagygyűlés után negyven tagú népi ze­nekar szórakoztatja a Széchenyi téren a vá­rosban maradt dolgozó­kat. 12 óra: Munkás-paraszt ta­lálkozók. A legtöbb sze­gedi üzem és vállalat munkás-paraszt baráti találkozót rendez. Több üzem, a Szegedi Nyomda Vállalat, a Szegedi Sza­lámigyár dolgozói üze­mükbe, a bútorgyáriak a Sárgára, üdülőtelepük­re vonulnak, s itt ün­neplik május elsejét A Szegedi Kenderfonógyár újszegedi sporttelepükre hivta meg a patronált termelőszövetkezetek dol­gozóit, a Délrost és az Üjszegedi Kender- Len­szövő Vállalat dolgozói pedig az UTC-pályán rendeznek közös ebédet Délután 3 óra: A November 7 Művelődési Otthon bábszínháza a Széchenyi téren a legkisebbeket szórakoztatja bábelőadá­sával. Délután 3 óra: A Szegedi Nemzeti Színház művé­szei vidám esztrád-mű­sorukkal szórakoztatják / a dolgozókat az újsze­gedi szabadtéri színpa­don. Délután 4 óra: Az öntevé­keny tánccsoportok lép­nek dobogóra. A KPVDSZ, a Vasútforgal­mi Technikum és a Textilművek tánccso­portjai lépnek fel ugyan­csak az újszegedi sza­badtéri színpadon. Este 8 órakor Újszegeden: Áz UTC sporttelepén az Űjszegedi Kender- Len­szövő Vállalat és a Sze­gedi Nemzeti Színház KISZ-szervezete tűzijá­tékot rendez és tábor­tüzet gyújt A tábortűz mellett a Szegedi Nem­zeti Színház fiatal mű­vészei, a Fiatalok Iro­dalmi Színpadának tag­jai, valamint az Újsze­gedi Kender- Lenszövő Vállalat énekkara adnak műsort HÉTFŐN Délelőtt 11 óra: A Munkás­sá májusi műszak eredménye Kedden megkezdi a próbagyártást a falemezgyár színfurnérüzeme Sok huzavona után, az el­múlt hetek lelkes munkája, a május 1. tiszteletére kez­deményezett ünnepi műszak eredményeként kedden meg­kezdheti a próbagyártást a Falemezgyár színfurnérüze­me. Az eredeti terv szerint már január elején termelni kellett volna az üzemnek. örömmel jelentik a falemez­gyáriak, hogy néhány nap múlva megkezdi munkáját az új üzemrész. Örömükbe mór előre üröm is vegyült, s még vegyül ez­Simon Árpád máris újí- után is, mert alig próbálták tási javaslatot nyújtott be ki a gőzöl őkemencéket, már­Külön meglepetés volt szá­mára, hogy még fel sem szerelték az Európában leg­modernebbnek tartott szárí­tógépet, a Falemezgyár egyik szerelője, a gép munkája zavartalan­ságának biztosítására. A vál­Előbb azonban az építés el- lalat vezetője már jóvá is őrzenekar térzenét ad a Széchenyi téren. Délután 3 óra: A Széchenyi téren a bábszínház a Mackó Muki kalandjai című bábjátékot mutat­ja be. Délután 3 óra: Az újszegedi Népkert soron a városi úttörő elnökség görkor­csolya- és rollerversenyt rendez. Nevezések a helyszínen. Délután 3 óra: Az űjszegedi szabadtéri színpadon a Szegedi Nemzeti Színház művészeinek esztrád­műsora. Délután 4 óra: Az öntevé­keny tánccsoportok, a jutafonógyár, a textil­művek, az Orvostudo­mányi Egyetem és a ru­hagyár táncosai lépnek fel az újszegedi szabad­téri színpadon. Délután 4 óra: Az újszegedi játszótéren lepényevés, zsákbafutás és egyéb mu­latságos versenyek az úttörő elnökség rendezé­sében. A SPORTPROGRAMOT la­punk 10. oldalán a sport­rovatban közöljük rész­letesen. Az ünnepi felvonulás útiránya ELSŐ ÜTVONAL. A ró­kusi üzemek haladnak a Kossuth Lajos sugárúton. A menetet a ruhagyáriak nyit­ják meg, mögéjük zárkóz­nak fel a konzervgyári, az ecsetgyári, a közlekedési vál­lalat és a gyógyszertári köz­pont dolgozói, valamint a környék többi üzeme. MÁSODIK ÜTVONAL. Ezek az üzemek — a 42-es Autóközlekedési Vállalat, a Falemezgyár, a Szőrme- és Bőrruhakészítő Vállalat, a Tartósító- és Húsipari Tech­nikum diákjai, valamint a környék többi üzeme — a Marx téren gyülekeznek. Az idén nem csatlakoznak a Kossuth Lajos sugárúton ha­ladó menethez, hanem a Mikszáth Kálmán utcán át közelítik meg a Széchenyi teret HARMADIK ÜTVONAL. A kenderfonógyár, a kábel­és gyufagyár, valamint a környékbeli üzemek vonul­nak ezen az útvonalon. Az idén az Attila utcán átjut­nak a nagygyűlés színhe­lyére. NEGYEDIK ÜTVONAL. A cipőgyár vezetésével a szalámigyár, a gőzfűrész, a II. kerületi tanács dolgozói, a Radnóti Gimnázium tanu­lói, valamint a környék üze­mei, intézményei a József Attila sugárúton, a Sztálin sétányon és a Vörösmarty utcán át vonulnak a Szé­chenyi térre. ÖTÖDIK ÜTVONAL. Ezen az újszegedi üzemek halad­nak. A legtöbb újszegedi üzem a Móra-parkban gyü­lekezik. A menet élén az Űjszegedi Kender- Lenszövő Vállalat dolgozói haladnak. Mögéjük zárkózik fel Üjsze­ged több üzeme és intézmé­nye, többek között a Dél­Alföldi Mezőgazdasági Kí­sérleti Intézet dolgozói és a Rózsa Ferenc Gimnázium ta­nulói. HATODIK ÜTVONAL. A MÁV vezetésével az Április 4 útján halad a menet. Itt vonulnak fel a Pedagógiai Főiskola oktatói, dolgozói, hallgatói, a Paprikafeldol­gozó Vállalat és a környék többi üzemének dolgozói. HETEDIK ÜTVONAL. Az itt felvonuló dolgozók a Tolbuhin sugárúton át jut­nak a Széchenyi térre. Itt haladnak a szakszervezetek, a Textilművek, a Vasöntöde, a Xl-es Autójavító Vállalat dolgozói, az iparitanuló in­tézet diákjai, s a környék intézményei, üzemei. NYOLCADIK ÜTVONAL. A Petőfi Sándor sugárúton halad, itt a Szegedi Tudo­mányegyetem dolgozói, okta­tói, hallgatói, a vágóhíd és a Malomipari Vállalat dol­gozói haladnak. húzódása miatt, majd pedig azért, mert az egyik nyugat­német cég lemondta a szá­rítógép szállítását, egy fél évvel eltolódott az üzemrész munkába állítása. Módosították a határidőt s e szerint június elején kell megkezdeni a munkát, de ezt a határidőt sikerült le­rövidíteni. Május 2-től csak egy mű­szakban dolgozik egy ideig az új üzem. Május a próba, a tanulás hónapja lesz. A művezetők és a gépkeze­lők mintegy 16-an két cso­portban már tanulmányúton jártak Budapesten. De ahogy Arató István művezető mondja, ez csak bevezető volt a színfurnérgyártás megismeréséhez. Hároson is régi gépekkel, régi techno­lógiával dolgoznak, ezért itt lényegében csak az előkészí­tési munkával ismerkedtek. A szegedi modern gépek, amelyekhez hasonló Euró­pában is kevés van, na­gyobb felkészültséget igé­nyelnek. Ezek kezelését, mint példá­ul a szárítógépét is, itt kell megtanulni. A tanulásban segítségük­re lesz néhány hétig a fa­lemezgyáriaknak a német gépgyár szerelője, W. Krauss. aki a szárítógép fel­szerelését irányította. Hat hétre szólt ugyanis a megbí­zatása, ennyi időre tervezték a szerelést, és három hét alatt befejezték. így lesz ideje ellenőrizni a műszerek működését és betanítani a gépkezelőket, A német szerelő nagy el­ismeréssel nyilatkozik a fa­lemezgyáriak munkájáról. — Minden rendben ment — mondja —, sikerült lerö­vidíteni a szerelési határ­időt a szegedi munkások se­gítségével és azzal, hogy a gyár emelőgépet ls adott a szereléshez. Meglepte a német szerelőt az a lelkes munka, amely­lyel a szegediek dolgoztak. hagyta az újítási javaslatot és, mint mondotta, rövede­sen megvalósítják. Néhány nap alatt 60 új dolgozót vettek fel a lemezgyárba, ezek mind az új üzemrész­ben dolgoznak majd. Ha át­térnek a háromműszakos üzemelésre, újabb munkáso­kat vesznek fel. Megkésve, de mégis is azt tapasztalhatták, hogy nemcsak az építés körül volt baj, hanem lesz itt baj ez­után is. A medencék falai megrepedeztek s így az egyi­ket nem lehet függetleníteni a másiktól, mert a falak át­fa~ engedik a gőzt. Ezért azután elmondhatják, hogy kész ugyan a színfurnérüzem, de az építés körüli huzavona nem fejeződött be. Bíróság elé kerül az ügy, mert vala­kinek felelnie kell az építési hibákért. Kevesebb a selejt a vasöntödében Sok gondot okozott a se- felelőbb anyagokat kapták, lejt már a Szegedi Vason- Szerep jutott a műszaki in­tödében, de a május l-l tézkedéseknek és a labora­munkaverseny eredménye- tóriumi vizsgálatoknak, képpen lényegesen csökkent, mert újabban hathatósan Áprilisban ugyanis sikerült ellenőrzik az öntvénymin­a selejtszázalékot jóval a fákat és magszekrényeket, megengedett 7,2 százalék valamint mélyrehatóan ana­alá szorítani, hiszen 25-ig lizálják a selejtképzödés oka­mindössze 5,2 volt az átlag. it. Ez iparági szinten is kiváló Áprilisban ankétot tar­teljesítmény. tottak az üzemben, melyen Több tényező együttes ha- a termelést közvetlenül Íra­tására lett a második év- nyitó műszaki gár3a megvi­negyed kezdetén kevesebb tatta a további csökkentés az öntvényselejt, mint bár- lehetőségeit. A proletárnem­mikor az első negyedben, zetköziség ünnepénele tiszte­Minden bizonnyal része van letére indított munkaver­ebben a megjavult alap- senyben — a vezetők mel­anyagellátásnak, s ezen be- lett — a legtöbbet a fizikai lül annak, hogy ár szerint dolgozók tettek a selejt és minőségileg is a legmeg- csökkentéséért. Megállapodtak a moszkvai balett szegedi műsorában A Kővirág című mesebalettel lép fel a szabadtéri játékokon a Moszkvai Állami Akadémiai Nagyszínház együttese Az elmúlt években a Sze- zetközi eseménynek ígérke­gedi Szabadtéri Játékok zik, s éppen ezért az itt sze­színpadán tapsolhattunk az replő mű kiválasztása nagy Esmeralda-uak, a Jeanne d'Arc-nak a Moszkvai Szta­nyiszlavszkij—Nyemirovics Dancsenko Opera és Balett­színház együttese előadásá­ban. — Szép és meglepő a Sze­gedi Szabadtéri Játékokat körülvevő környezet, színpa­da és nézőtere igazán impo­záns és alkalmas a legna­gyobb produkciókra is — mondották. — Viszont még gondolkozunk, s majd Bu­dapesten adunk rá választ, hogy mivel lepjük meg a játékok közönségét. A budapesti tárgyalások a Művelődésügyi Minisztérium Forgalomkorlátozás a nagygyűlés idején A Szeged városi rendőrka- villamos pedig a Kálvária Pitányság a Széchenyi téri térig közlekedik. A nagygyű­nagygyűlés időszakában kor- lés alatt azokon a vonalakon látozza a forgalmat a Belvá- zavartalan lesz a közlekedés, rosban. A villamosok reggel amelyek nem haladnak ke­9-től 10 óráig a felsővárosi resztül a Széchenyi téren, vonalon a József Attila su- A Széchenyi teret április gárút és a Lenin körút ke- 30-án reggel 9 órától minden reszteződéséig járnak. A fel- jármű elől lezárják. A hí­sőtiszaparti villamos a só- don reggel 9 és 10 óra kő­ház és a Zeneművészeti zött járművek nem közle­Ezakiskola között közieke- kedhetnek, s ugyancsak nem Óik. Az újszegedi villamos 11 órától, amíg a dolgozók csak a hídfőig jár. A két pá- át nem haladnak Újszegedre, lyaudvar között közlekedő A felvonoulási útvonalakon villamos a Lenin, illetve a reggel 8 órától nem közle­Párizsi körútig, a dorozsmai kedhetnek lovacskocsik. körültekintést igényel, hogy produkciókban, témában és művészetben egyaránt nagy meglepetést keltsen. A Moszkvai Állami Aka­démiai Nagyszínház balett­A Szegedi Szabadtéri Já- együttesének műsora eddig tékok idei programja már a igen sok találgatásra adott Moszkvai Állami Akadémiai okot, s eddig leginkább a Nagyszínház balettegyüttesé- Romeo és Júlia, a Párizs nek fellépését nyújtja a ha- lángjai, vagy a Hattyúk tava és a szegedi városi tanács zai és külföldi közönségnek, került szóba. képviselőivel sikerrel jártak. E színház balettegyüttesének A napokban — mint ahogy A moSzkvai nagyszínház kép­szegedi szereplése nagy nem- megírtuk — már Szegeden Viseiői kedves meglepetéssel járt a Moszkvai Állami Aka- rukkoltak elő. Az eddig ta­démiai Nagyszínház két kép- íálgatott balettek helyett téselöíe. N A. Alescsenko Prokofjev háromfelvonásos igazgatóhelyettes P. Sz. Da- m a Kővirá t ajánlot. nyilov rendező, hogy eloze- ^ bemutatásra Szege­^„"Ü^fl^Ii?^ den Grigorovics koreográfiá­jában, Leonyid Mihajlovics a Szegedi Szabadtéri Játé­kok igazgatóságával, vala- Lavrovszki a Moszkvai Ál­mint a játékok színhelyen ^ Akadémiai Nagyszínház tájékozódjanak elvegezzek a balettigazgatójának rendezé­szükséges felmeréseket, szam- sében ba vegyék a technikai lehe- ' tőségeket és adottságokat, ál- Most mar tehát veglegesa talában a színpadi és néző- wusoruk amely a Szegedi téri miliőt Szabadtéri Játékok nemzet­Ezt követően is azonban közi hírnevét ismét öregbíti csak szűkszavúan nyilakoz- hiszen olyan mu szerepel tak a moszkvai színház kép- színpadán, amely téma es viselői. Csak sejtették, hogy mesevilágával, modern szm­a Hattyúk tava esetleg kitű- padi feldolgozásával eddig nő bemutatásban szerepel- még nem jutott hozzánk, hetne a játékokon, amelynek színes filmváltozatát nagyon környezete az első pillanat- sokan látták és megszeret­ban megnyerte a tetszésüket, ték. Négy lakásépítő szövetkezet alakul idén Szegeden Már megkezdte munkáját a szervező bizottság Szegeden jelenleg négy he- tálya ugyancsak tegnap lyen épülnek szövetkezeti küldte szét a részletes tájé­i. » , . . ... - koztatót az összes szegedi lakasok. Az első épitkezes üzemeknek & intézmén?ek­a Kálvin teren van. Itt a nek. A jelentkezéseket 3—4. számú telken 42 la- ugyanis az üzemekben, hi­kás készül. A III. kerület- vatalokban gyűjtik össze és ben, a Il-es kórházzal szem- az üzemek vezetői — az ben, a Tolbuhin sugárút üzemi pártszervek, szakszer­90—94. szám alatt van a vezet, KISZ-bizottság véle­második ilyen építkezés, ményének meghallgatása ahol 80 lakáson dolgoznak után — továbbítják a je­már. Harmadiknak a Petőfi lentkezéseket a lakásszövet­Sándor sugárút 55—57 szám kezet szervező bizottságához, alatt, a Faragó utcai bérhá- Május 20 a jelentkezések zak mellett készülő 20 lakás határideje, említhető. Végül a Párizsi A városi tanács építési osz­körut es a Hullám utca tálya lapunk útján kéri sarkán 44 ilyen lakás ke- mindazon üzemeket, intéz­rül tető alá. ményeket, ahol volnának je­A Csongrád megyei Épí- lentkezők a szövetkezeti la­toipari Vállalat a tervek kásokra és véletlenül nem szerint kaptak volna nyomtatványo­a negyedik negyedévben kat az igénybejelentéshez, fejezi be ezeket a modern, hogy összkomfortos lakásokat. május 20-ig feltétlenül ve­Az ez évben elkészülő ősz- gyék fel a kapcsolatot az szesen 186 szövetkezeti la- építési osztállyal, kás nagy többsége — mint- ahol egyébként a készülő egy 150 — kétszobás lesz. lakások tervrajza is megte­Mar folynak az elökészü- kinthető a hivatalos órák letek az újabb lakásszövet- alatt. kezetek szervezésére. A la- A jelentkezések lezártá­kasok helyének megfelelő- val kerül sor majd az egyes en az idén négy lakásszövet- szövetkezeti tagok kijelölé­kezetet szerveznek Szege- sére, a lakásszövetkezetek den- megalakítását szabályozó Tegnap alakult meg a kormányrendelet alapján. A szövetkezeteket létrehozó szervező bizottság a szö­társadalmi szervező bizott- vetkezet tényleges megala­ság, kulásáig működik majd. amelyben a városi tanács A szövetkezetek tagjai­építési osztályának, az Or- nak kijelölésével egy időben szágos Takarékpénztár az építkezés költségeinek Csongrád megyei fiókjának, alapján az Országos Taka­a Szegedi Szakmaközi Bi- rékpénztár megállapítja a zottságnak képviselői, va- lakások árait, hogy a szö­lamint több szegedi üzem vetkezet megalakulásáig kö­megbízottai vesznek rjszt. zölhesse azt az érdekeltek­A városi tanács építési osz- kel. A magyar gazdasági küldöttség befejezte egyesült államokbeli látogatását Cyrus Eaton amerikai Washingtonban pedig hiva­gyáriparos meghívására nem talos személyiségekkel, hivatalos magyar kereske- Kallós Ödön rámutatott, rielmi küldöttség utazott az hogy az Egyesült Államok Egyesült Államokba. és Magyarország kereskedel­Az amerikai utazás befe- me fejlesztésének legfőbb jeztével Kallós Ödön, a kül- akadálya az, hogy a két or­döttség vezetője New York- szág között nincs kereske­ban sajtóértekezletet tartott, delmi egyezmény. Elmondotta, hogy a dele- A küldöttség vezetője vé­gáció tagjai megismerked- güi kifejezte reményét, hogy tek az Egyesült Államok „ , ., . . .. ... több iparvállalatával. Elbe- a ket orszag kozott meg" szélgettek Clevelandben te- szüntetik a kereskedelmi so­kintélyes gyáriparosokkal, rompókat (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom