Délmagyarország, 1961. április (51. évfolyam, 78-101. szám)

1961-04-27 / 98. szám

Elkészült a Kiliárrmozgalom gyakorlati terve Előkészületek a versenyekre — Százharmincezer forint értékű társadalmi munka — Ellenőrzik a próbák letételét — Ülést tartotta VTST Z&vid&h* Tegnap délelőtt ülést tar­tott a városi Testnevelési és Sporttanács. Tóth András, a TST elnöke beszámolt az el­nökség elmúlt négyhónapi munkájáról. Ez idő alatt' a TST feladata túlzsúfolt volt, s emiatt a különböző sport­szerveknek nem tudtak hely­színi ellenőrző munkával megfelelő segítséget adni. Az ötéves terv első eszten­deje sokrétű tevékenységet igényelt. Egyebek között megvizsgálták a szövetségek gazdálkodását. Megállapítot­ták, hogy a takarékosság egyre inkább érvényesül, s ennek fokozása szükséges is. Értékelte az elnökség a sportolók számának alakulá­sát, ami kedvezőnek mond­ható. • Mintegy 20 százalékkal nőtt a szakosztályokban foglalkoztatott tagok szá­ma, ugyanúgy emelkedett a sportoló nők, a képesí­tett edzők, versenybírók száma is. A tavaly kiírt társadalmi kispályaépítési mozgalom eredménye is igen jelentős. Ebben az akcióban nyolc sportkör, iskola, illetve üzem vett részt, öt kézilabda-, egy •kosárlabda-, két röplabda-, két ugró-, dobó- és egy futó­pályát építettek. Az összes társadalmi munka értéke 130 ezer forint. A pályaépítési mozgalom három első helyezettje az UTC, a Rózsa Ferenc Gim­názium és a Vasútforgalmi Technikum. Az MTST elnökségének jó­váhagyása szerint több ezer forint értékű sportfelszere­léssel díjazzák az említett sportköröket. A VTST-elnök­ség határozott és sikeres in­tézkedést tett 21 sportszak­osztály megszüntetésének megakadályozására. Elkészült az 1961. évi ver­senynaptár, a különféle ünnepek és a szabadtéri játékok sport­programja. Az elnökség egyik fői fel­adatát képezte az utóbbi hó­napban a Kilián testnevelési és sportmozgalom előkészí­tése. Aktívaüléseken ismer­tették a sportvezetőkkel a mozgalom célkitűzéseit, az egyes' szervekre háruló fel­adatokat. Azokon a terüle­teken, ahol nem működik sportkör, az ifjúsági sport­bizottság tájékoztatta a moz­galom szabályzatáról a *KISZ-sportvezetőket, hason­lóképpen a szegedi tsz-ekben is megtörtént az előkészítés. Az ifjúsági sportbizottság kidolgozta azokat a ver­senyalkalmakat. amelyekbe a Kilián-mozgalomba je­lentkezettek be tudnak kapcsolódni. Megszervezték a sportveze­tők, versenybírók, játékveze­tők kiképzését. A kiképzés­be mintegy 600 sportveze­tőt vontak be, a sportkörök, iskolák megkapták a nyil­vántartó könyveket. A beszámoló után .számos sportaktíva szólalt fel a mozgalom előkészítésének és gyakorlati megkezdés® • nek kérdéseiről. Ágai Dezső javasolta, hogy a szegedi termelőszövetkeze­tek sportéletének fellendíté­se érdekében tsz labdarúgó kupát léte­sítsenek. Az újszegedi Haladás és a mihálytelki Üj Élet Terme­lőszövetkezetet az SZVSE, il­letve a SZEAC patronálja, nemcsak szaktanácsadással, hanem felszerelésekkel is. Virágh Mihály ismertette, hogy a vasutas sportkör május elsején megkezdi a Kilián­versenyeket a teke, az asztalitenisz, a sakk, a vívó sportágakban. Palásti Pál, a Közgazdasági Technikum tornatanára kez­deményezte: a kisebb szegedi üzemek kapcsolódjanak a középis­kolás alapfokú bajnoksá­gokba és ehhez például az ő isko­lája biztosítana pályát, öltö­zőt, fürdőt, bírót, hogy az üzemi sportolóknak módot nyújtsanak a pontszerzésre. Wiener Károly bejelentette, a kisipari szövetkezetek eddig tíz csapattal nevez­tek a Kilián-mozgalomba. Szabó László és Soós István a próbák letételének tiszta­ságára, színvonalának meg­őrzésére hívta fel a figyel­met. A Kinizsi Sportkör részle­tes tervei dolgozott ki a Kilián jelvényszerző ver­senyek lebonyolítására: ezt jelentette be Szabó' Sán­dor. A VTST ülése jóváhagyta az "elnökség által kidolgozott akciótervet a Kilián-mozga­lom megkezdésére. Eszerint a TST gondoskodik arról, hogy minden területen egysége­sen szervezzék meg a ver­senyeket, ennek érdekében körlevél­ben tájékoztatják a felada­tokról a sportköröket. Rend­szeresen ellenőrzik a pró­bák letételét, biztosítják a pályákat a versenyek lebo­nyolítására, minimális térí­tés ellenében. Kibővítik a TST agitációs és propagan­da bizottsága által ez évre tervezett. előadások számát, az érdeklődési köröknek megfelelően. A jelvényszerző versenyek május elseje uján kezdődnek; ehhez a feladat­hoz látnak most hozzá a gyakorlati terv elkészülte után Szegeden is. Gazdag sportműsor Szegeden — a hét végén és május elsején Szegeden mór szombaton délután megkezdődnek az ün­nepnapok sporteseményei. Az újjáépített egyetemi Ady téri pályát délelőtt 2 órai kezdetlel ünnepélyesen avatják fel színes sportműsor keretében. A labdarugó-mérkőzé­sek közül már szombaton megrendezik a Szegedi Sparta­cus—Szegedi Épitök NB' III-as rangadót, valamint az Alsóváros—Textilművek, a Juta—Kinizsi és az UTC— SZVSE II találkozót a Szabadság téren, a Juta-pályán, illetve Újszegeden. A vasárnapi műsorból kiemelkedik a délutáni Szegedi VSE—Bp. Előre NB II-s labdarúgó-mérkőzés. Érdekesség­nek számít, hogy a játék előtt és a szünetben atlétikai verseny és kerékpáros salakpálya-verseny lesz a Vasutas­stadionban. A labdarúgó-mérkőzés utón rendezik meg a Szegedi VSE—-Hódmezővásárhelyi Honvéd területi ökölví­vó mérkőzést a Rókusi Tornacsarnokban. 7 órai kezdet­tel. A május elsejei ünnepi sportesemények a tekézők versenyével reggel 8 órakor kezdődnek a Postás-pályán. Délelőtt férfi és női röplabda-torna lesz Újszegeden, mélynek mérkőzései a délutáni órákban • fejeződnek be. A szegedi és 'hódmezővásárhelyi vizilabdacsapatok idény­nyitó versenyére az újszegedi uszodában kerül sor 3 órai kezdettel. Az újszegedi szabadtéri színpadon délután 5 órától vívóversenyt, majd súlyemelő-, cselgáncs- és birkó­zó-bemutatót rendeznek. Az ünnepi sportműsort teljes részletességgel szombati számunkban ismertetjük. FELHŐÁTVONULÁSOK, FUTÓ ESŐK Várható időjárás csütörtök estig: délelőtt és főleg dél­után felhőátvonulások, több helyen futó esö. Mérsékelt szél, A nappali hőmérséklet kissé emelkedik. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet csütörtö­kön 18-20 fok között. Távolabbi kilátások: Né­hány napon át még felhős, csapadékos idő. Az enyhe­ség tovább tart­Mozgalmas éle! az atlétádnál A tavasz beköszöntével megélénkült az élet a salak­pályákon. A SZEAC-stadion­ban már idény-nyitó pálya­versenyt rendeztek, melyen és szegedi Erdészeti Techni­kum diákjai megérdemelten győztek a hódmezővásárhe­lyi Mezőgazdasági T echni­kum csapata ellen. Ezzel is bebizonyosodott, hogy Bak István testnevelő-tanár élénk atlétikai életet teremtett, a szegedi iskolában. Egyébként a mindvégig sportszerű ke­retek között lezajlott ver­senyt szép küzdelmek tették érdekessé. A szegediek közül a tehetséges Sztupinsz­k i Margit és S ch y.l­th e is z József voltak a csapat mindenesei, akik egyénileg három-három szá­mot nyertek. A vásárhelyiek közül Tóth Éva győzött há­rom egyéni számban. Az igazi küzdenitudásra már a hét végén nagy szük­ség lesz, mert Csongrád me­gye válogatottja vasárnap Tatabányán méri össze ere­jét Komárom megye atlé­táival. A Tatabányai Bá­nyász rövidtávfutói a leg­jobbak az országban, s így ezekben a számokban mu­tatkozó nagy fölényüket at­létáinknak igen nehéz lesz a többi versenyszámban ki­egyenlíteni. Ettől függetlenül válogatottjaink lelkesen, nagy becsvággyal készülnek az idei első válogatott ta­lálkozóra. . Megindult tehát az élet a salakpályákon és ezzel egy­időben befejeződött a mezei futóidény. A vasárnapi bu­dapesti országos mezei baj­nokságon atlétáink m,egáll­ták a helyüket. A fiú ser­dülők csoportjában a hód­mezővásárhelyi Bajusz 104 induló közül a második he­lyen végzett. A szegediek közül a két vasutas-futó. B us Mária és J ák só Ottó az ugyancsak több mint' száz főnyi mezőnyből kilencedik, illetve nyolcadik helyezést érte el. Sikernek számít a Szegedi VSE Ökrös, M á­•nik, Zielbauer össze­állítású női ifjúsági csapa­tának negyedik helye is. Dr Monostori Tibor 1961, április 27, csütörtök MOZIK Szabadság: Fél 6 és fél 8 óra­kor: Négyen az árban. Uj ma­gyar film, széles változatban, korhatár nélkül. Május S-i g. Vörös Csillag: 6 és 8 órakor: Az Ítélet. — Francia film. — 14 éven alul nem ajánlott. Má­jus 3-ig. Fáklya: Fé! 6 és fél 8 óra­kor: Füre lépni szabad. Ma­gyar filmvígjáték. 14 éven alul nem ajánlott. Április 1 30-ig. • Postás Mozi: 6 éá 8 órakor: A vidéki lány. Amerikai film. 10 éven alul nem ajánlott. Dugonics Mozi: 6 és 8 óra­kor: Erkel. Nagysikerű magyar film. Korhatar nélkül. Ma utol­jára! Kísérleti Gazdaság, öthalom, 7 órakor: Denevérraj. NDK-film. 14 éven alul nem ajánlott. November 7 Művelődési Ott­hon, Újszeged 7 órakor: Az út vége. Szovjet film. Korhatár nélkül ajánlott. Ságvári E. Művelődési Otthon, Ságváritelep, 7 órakor: Május! emlék. Szovjet film. 14 éven alul nem ajánlott. Kender Mozi (Rigó u. kultúr­terem) 5 órakor: Amiről az utca mesél. Szovjet film. Korhatár nélkül. NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 őrakor: Nyugtalan bol­dogság. — Bérletszünet. Vége kb. 10 óra. KAMARASZÍNHÁZ Este 7 órakor: A kertész ku­tyája. — Bérletszünet. ÁLLATORVOSI INSPEKCIOS SZOLGALAT Szeged város területére •Április 22-től 29-ig esté 6 órá­tól reggel 6 óráig (vasár- és ünnepnap nappal is) elsősegély és nehézellés esetére ügyeletes dr. Farkas Dezső állami állat­orvos. Lakása: Deák Ferenc u. 22.. II. em. Telefon: 43-17. Az áLlatorvos kiszállításáról a hívó fél köteles gondoskodni. — Közveszélyes munkakerülc­sért kétttónapí börtönbüntetésre ítélte'a szegedi járásbíróság Csó­kán' Jenő csavargót. MAGYAR DIAFILM AZ ÜRIIAJOZASROL A Magyar Diafilmgyártó Vál­lalatnál ezekben a napokban Ember a világűrben címmel új filmet készítenék az űrhajózás eddigi eredményeiről, s legutób­bi sikeréről, az ember első űrrepüléséről. Az újdonság, amelyet Nagy Ernő állít, össze, bemulatja a Jurij Gagarin elő­készítését, útját megörökítő fel­vételeket is, valamint azt is is­merteti, hogy az első űrutazás­sal milyen távlatok nyíltak meg a világmindenség megismerésére. — A XX. -század művészeti Irányzatairól tart vetítettképés előadást Vinkler László festőmű­vész, főiskolai tanár holnap, -pénteken este 6 órakor a sze­gedj fotoklubban. Érdeklődőket szívesen látnak. — Hanyagul végezte tej be­gyűjtői munkáját, a tej átvételi ívek vezetését és gondatlansá­gával kart okozott Lajkó Já­nosné Zsombó, Bába dűlő 143. szám alatti lakos. A járásbíró­ság ezért a társadalmi tulaj­don hanyag kezelésének bűntet­te miatt héthónapi börtönbün­tetésre Ítélte és a Csongrád Megyei Tejipari Vállalatnak okozott csaknem ötezer forin­tos kár megtérítésére kötelezte. — Fát lopott a kisteleki ter­melőszövetkezet földjéről Hege­dűs Sándor Kistelek, Tanya 198. szám alatti lakos. A sze­gedi járásbíróság négyhónapi börtönbüntetésre ítélte. DCözlemén YEK z „A szocialista erkölcs és hulliganizmus" címmel dr, Ber­ki Imre, a Tömörkény Leány­gimnázium igazgatója tart elő­adást holnap este 7 órakor az Építők Művelődési Otthonában. Belépés díjtalan. x Általában a diétás konyhá­ról címmel Hansági Ferenc, a Tisza Étterem főszakácsa tart előadást ma du. 5 órai kez­dettel és holnap de. 10 órakor a Tisza Étterem vadász-szobá­jában. Részvétel díjtalan. x Figyelem! A Vasutas Műve­lődést Otthon 29-én este 8 órá­tól reggel 4 óráig tartó nagy­szabású tavaszi balat rendez. Az est keretében fellép Kiss Gyu­la táncdalénekes. Belépődíj 8 forint. Minden kedves vendé­get szeretettel vár a vezetőség. Kitűnő zene és büfé, tombola és sziv küldi. x Az ideges fejfájásról cím­mel dr. Gottwald László bel­gyógyász-főorvos tart előadást 28-án, pénteken du. G orakor a Postás Művelődési Otthonban. Előadás után két film kerül bemutatásra. Jegyek » hely­szipen válthatók. GYENGE FORGALMÚ VOLT A TEGNAPI PIAC Az árak a kővetkezőképpea alakultak kilónként: Baromfi­árak: csirke 35, tyúk 24, pulyka 23, sovány liba 21, sovány kacsa 22 forint. A tojás darabja t forint 20 fillér volt. A tejpiac arai: tej 3, tejföl 26. tehén­túró 12. ' vaj 45. juhtúró 26 fo­rint. Zöldség-gyümölcsárak: bur­gonva 1.90-2,36 sárgarépa Z, gyökér 2,60, zöldhagyma 5, vö­röshagyma 1.60, fokhagyma S, saláta melegágyi 7, szabadföldi 3,50. paraj 1.40, karalábé 24, alma 8,10, dió 20 forint kilón­ként. Egyéb árak: mák 26. méz 24, savanyú káposzta 3 forint. •» Kedden este Budapestre ér-. kezett a Kínai—Magyar Baráti Társaság öttagú küldöttsége.- A küldöttséget Csü Vu, a Kína! -Magyar Baráti Társaság el­nöke, a Kínai Kulturális Kap­csolatok bizottságának elnökhe­lyettese vezeti. MA ÜLÉST TART A in. KERÜLETI TANÁCS Ma délelőtt "9 órakor ülést tart a III. kerületi tanács Alsóvároson, a Rákóczi u. 11. szám alatt- Ezen az ülé­sen a tan ars korábbi hatá­rozatainak végrehajtását, a végrehajtó bizottság munká­ját ismertetik, majd beszá­moló hangzik el a gyámügyi munkáról és a kerület ke­• reskedelmének helyzetérőL A tanácsülés nyilvános. — SZÉKELY MIHÁLY KITÜN­TETÉSÉ. A Népköztársaság El­nöki Tanácsa művészi munkás­sága elismeréséül 60. születés­napja alkalmából Székely Mi­hály kétszeres Kossuth-díjas operaénekesnek, a Magyar Nép­köztársaság kiváló művészének, a Magyar Állami Operaház tag­jának a Munka Vörös Zászló érdemrendje kitüntetést ado­mányozta. A kitüntetést szer­dán délelőtt Débi István, az Elnöki Tanács elnöke nyújtot­ta át. — Külföldi hálószobagarnltór* érkezett ismét nagyobb mennyi­ségben a szegedi bútorüzletbe. Ezenkívül a bemutatóteremben kiállították a Hangulat elneve­zésű új. modern hazai gyárt­mányú kombinált szobát. Sokat javult az ellátás kombináltszek­rényből is. Rádióműsor Csütörtök KOSSUTH-RADIO 4,26 Rákóczi-induló. 4,30 Hí­rek. 4,35—7,59 Vidáman. fris­sen. Közben: 5,20 Hirek. 6.00 Falurádió. 6,20 Néhány pere tudománv. 6,59 Időjelzés. 7,00 Hirek. 7,10 Uj könyvek. 7,30 Műsornaptár. 7,59 Időjelzés. 8.00 Műsorismertetés. 8.08 Technikai szünet. 8,10 A koldúsdtiák. Rész­letek. 8.53 Édes anyanyelvünk. 9,00 Bealby. Ifjúsági rádiójáték. 10,00 Hirek, lapszemle. 10.10 Napirenden . . . 10,15 Szórakozta­tó muzsika. 11,00 Rádióegyetem. 11,25 Brahms-művek. 12,00 Déli harangszó. 12,15 Színes népi muzsika. 13,00 Operarészletek. 13,50 veréb-bánat. 14,00 Operett­muzsika. 14,15 A minőségi el­lenőrzés és a korszerű üzem­vezetés. 14,25 A .Szovjet Rádió esztrádzenekara játszik. 15,00 Hírek, közlemények. 15,08 Idő­járásjélentés. 15.10 Tánczene. 15 ora 35 Falusi ' hétköznapók. 16 óra Egy falu — egy nóta. 16,40 Lányok, asszonyok . . . 16,55 Mű­sorismertetés. 17.00 Hírek, kül­politikai kérdésekre válaszolunk. 17.15 Ajándékműsor. 18,10 San­zonokból. 18,50 Ifjú figyelő. 19 óra 10 Donizetti: Don Pasqua­!e. A szünetben: 19,52 Jó éjsza­kát, gyerekek! 20.00—20,20 Esti krónika. 20.58 - 21,15 Tanítók­nak, tanároknak. 22,00 Hírek. 22 ora 15 Tánczene. 33.05 Zenekari muzsika. 24.00 Hirek. 0,10 Sze­relmes dallam . .. 0,30 Himnusz. PETÖFI-RADIÖ 5.00 Reggeli zene. 6.30 Műsor­naptár. 6,50 Torna. 8,00—8,10 Hí­rek. 14,00 Időjárás- és vízállás­jelentés. 14,15 Hangverseny a stúdióban. 15,25 A külföldi sajtó hasábjairól. 15,35 Verbunkosok. 16.00 Hírek. 16.05 ..A nemzeti 1® lek tüzes ébresztője". 16,30 Zon­goramuzsika. 16.50 Ezer szó oro­szul. 17,00 Füvósszerenád. 17,15 A zeneszerző. 17,45 Hangszerszólók. 18.00 Hirek. 18,05 Ebecki dél­utánok. 18,25 Könnyű szimfoni­kus zene. 19,00 Hírek. 19.05 Ma­gyar nóták. 19,50 A Társadalmi Szemle legújabb számának is­mertetése. 20,00 ViUa-Lobosz Brazil-ciklus. 20.20 Élőszóval muzsikával. Közben: 21,00—21,05 Hírek. 23,00 Hírek. 23,15 Műsor­zárás. Televíziómüsor 18.00 Kicsinyek műsora. 18,30 A május elsejék történetéből. 18,50 Bizonyítványosztás előtt a TF-en. 19.40 A jövő hét műsora. 19,45 Szünet. 19,50 TV-hiradó. 20 óra 05 Az első hangverseny. Francia film. 21.55 Hirek. Közöljük kedves ven­dégeinkkel, • hogy ma este a Hági Étteremben fél » órai kezdettel SZEGEDI OSZKÁR magyarnótákat énekel Kísér a Danko-zenekar LAKATOS GÉZA veze­tésével. Belépődíj liiei. Mindazon rokonoknak, jó barátoknak ég ismerősök­nek, kik szeretett felesé­gem, GODA ISTVÁNNÉ temetésén megjelentek és virágadományajkkal fáj-: dalmunkat enyhíteni Igye­keztek, ezúton mond kö­szönetet a gyászoló csatád AfviéUUdeU&ek =S=0==R=0=K=B==H=W= Ma, csütörtökön két váro­si férfi kosárlabda-mérk® zést játszanak a Rókusi Tor­nacsarnokban: SZEAC I.— Sportiskola II., háromne­gyed 3, SZEAC Tanárok— Ságvári Gimnázium, fél 7 óra * Kalmár György, a Szegedi VSE labdarúgó-edzője meg­vált csapatától, A vasutasok új edzője egyelőre Kecskés János lett. Kecskés eddig az SZVSE második csapatánál működött * Barátságos labdarúgó-mér­kőzés. Szegedi VSE—Szegedi Főiskolás Válogatott 4:2 (2:0). Vasú tas-stadion. Vezet te: Jármai dr. Góllövő: Tóth II. 2. Kiss II., Karolyi, illetve: Szigeti 2. HOGYAN TIPPELJÜNK? Hollandia—Magyarorsz. x 2 Atalanta—Napoli ' l x Lanerossi—Fiorentina x Roma—Lecco I Sampdoria—Juventus x Spal—Internazionale 1 2 Torino—Bologna 1 Udinese—Padova 1 2 Sedan—Racing Paris x Nancy—St. Etienne 1 Rouen—Monaco 1 Nice—Angers 1 Gázpalackot jog­folytonossággal, — költségtérítéssel — azonnal átvennék. — Telefon: 50-63. X11092 Tolósúlyos piaci mérleg 10 és 20 kg rövid rúddal, nagy tányérral, 1961. évi hitelesítéssel legol­csóbban kapható. — Krammer Ferenc. — Baja, Bezerédl utca 3. Díjtalan csoma­golása X1265/H Használt bútorokat állandóan veszek és eladok. Lenin krt. 19. xl0281 Sportkocsi olcsón el­adó. Szabadsajtó u. 7. 11142 Függönnyel hasz­nálható előszoba­szekrény és 3 db matrac eladó. Új­szeged. Torontál tér 1. szám, Vakok In­tézete. 11131 Locsoló gumicső, 27 méter, eladó. Tolbu­hin sgt. 21. 11179 Elcserélném kétszo­ba, előszobás laká­som egyszoba. nagy konyhásért Sándor utca 49., Biczó. X11968 Társasház építésére alkalmas belvárosi közműves telek el­adó. „Belterületi" jeligére kiadóba. 11102 Gyermekszerető, — független nőt kere­sek háztartásunkba bentlakással. „Meg­becsülés" jeligére ki­adóba. 1902 Tátra személygép­kocsi generálozva. új gumikkal, új ak­kumulátorokkal — üzemkész állapot­ban eladó. Részlet­fizetesre is. Érd. hétköznap 16 óra után, vasárnap 8— 12-ig. Cserepes sor végén, Alsóvárosi ff. 15/a. X1411 2—3 személyes mo­torcsónaktestet ven­nék. „Ármegjelölés­sel" jeligére a ki­adóba. 1408 Két-, hároméves gya­korlattal rendelkező gépészmérnököt fel­veszünk. Szegedi Fémfeldolgozó és Fi­nommechanikai V„ Honvéd tér 5/b X10320 Kerti padok, ibolya­tövek eladók. Petőfi Sándor sgt. 47. 10319 Figyelem! Épületfát, léegt. tűzifát, desz­kát vidékre is szál­lítok. Gyimesi falce­reskedő Kaposvár, Sallai u. 3. (Donner.) Házhely és gyümöl­csös Baktói kisker­tekben terméssel együtt, elaidó. Erd. Kereszt u. 42. X10333 Cipőfestés, retikül­f estés minden szín­ben garanciával. -­Szent Miklós u. 7. Felsőváros. X10343 Elcserélném szoba, konyha, speiz. elő­szobás lakásom ha­sonlóra. Dugonics u. 28. 10344 Tölgyfaháló eladó. Osztrovszky u. 20., 4. ajtó. . X10350 Körúton belül elcse­rélném belvárosi kétszoba, konyha, — mellékhelyiségekkel lakásomat ugyan­ilyenért, cáak für­dőszobával. Tömör­kény u. 7. Kissék­nél, délután 4- 7-ig. 10354 Mindazon rokonoknak, jó barátoknak, ismerősöknek, az I. számú postahivatal összes dolgozóinak, kik szeretett férjem, BAKAIÉ PAL temetésén megjelentek és virágadományaikkal fájdal­munkat enyhíteni igyekez­tek, ezúton mond köszöne­tet a gyászoló család DEL-MAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkás­párt szegedi bizottságának és Szeged m. j. város tanácsának •apja Megjelenik héttő kivételével mindennap. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Felelős szerkesztő Nagy - István Szerkesztőség: Szeged, SztáUo sétány 10 Telefon: 35-35 . 30-03. 40-80 Éjszaka* telefon 35-00 Kiadja a Csongrád Megyet Lapkiadó Vállárat Felelős kiadó: Kovács László Kiadóhivatal: Szeged. Klauzál tér 3. Telefon 35-00. 31-16 (Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nsm adunk vissza.) A lapot nyomja * Szegedi Nyomda Vállalat. Szeged. Kárász utca 9. A (apot árusításban és' előfize­tésben a Csongrád megyei pos­tahivatalok terjesztik. Előfizetést díj egy hónapra 11 Ft. Előfizet hető bármely postahivatalnál , és kézbesítőnél

Next

/
Oldalképek
Tartalom