Délmagyarország, 1961. március (51. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-07 / 56. szám
Kedd, 196!. március 7. 2 A szovjet kormány feltétlenül megoldja a német békeszerződés kérdését A Pravda szemleirói a bonni kormányhoz intézett emlékiratról A Pravda szemleírói a szovjet kormánynak a bonni kormányhoz intézett legutóbbi emlékiratáról szólva megállapítják: — Most, a nagy remények idején, amikor a világon az enyhülés irányaba mutató változások érlelődnek, a Szovjetunió újból leszögezte: megingathatatlan elhatározása, hogy tető alá juttatja a német békeszerződés kérdését. A szovjet kormány kljelentette, hogy hajlandó bármely időpontban tárgyalásokat kezdeni a Német Szövetségi Köztársaság kormányával és megvitatni minden építő jellegű javaslatot. — A békeszerződés aláírásával kilátás nyílna Németország egységének helyreállítására. A Német Szövetségi Köztársaság képviselői, mint a béketárgyalások részvevői, széleskörű lehetőséghez jutnának, hogy megvédjék nyugat-berlini érdekeiket. — Külpolitikai síkon a békeszerződés aláírása kiküszöbölné a bonni politikával szemben mutatkozó bizalmatlanságot. — Azok, akik a nemet békeszerződés megkötését ellenzik, azt állítják, hogy ennek aláírásával Nyugat-Németország »keleten területeket veszítene*. Atndc ezek a területek sohasem tartoztak a Német Szövetségi Köztársasághoz. — A német agresszorok ellen vívott háborúban részt vett államok úgy vélekednek, hogy 1945-ben jóvátettük azt az igazságtalanságot, amelyet a fasiszta hódítók elkövettek. Vagy talán Bonn folytatni akarja a büntettek e láncolatát? Ha a bonni kormány továbbra is elutasítja a békeszerződés aláírását, akkor ez a gyanú bizonyossággá érlelődhet. — Ha a bonni kormány továbbra is ellenzi a tárgyalásokat és a békeszerződés megkötését, ebből NyügatNémetországnak nem lesz semmi haszna. A következmény csak az lehet, hogy megsemmisülnek az előfeltételek Németország egységének helyreállításához és ' a bonni kormány megfosztja magát attól a lehetőségtől, hogy részt vegyen a német békeszerződésre vonatkozó tárgyalásokon és a békeszerződés megkötésében. — Ilyenformán teljes mértékben a bonni kormánytól függ, hogy képviselve lesz-e közvetlenül a tárgyalóasztalnál, vagy pedig a két szék között a földre kerül. A bonni kormány jóvátehetetlen mulasztást követrie el, ha elszalaszlaná a történelmi lehetőséget, hogy hallassa szavát a német békeszerződés megtárgyalásánál és megkötésénél. — Nem lehet tovább beletörődni abba, hogy még mindig nincs megkötve a német békeszerződés — hangsúlyozzák befejezésül a Pravda szemleírói —, mert ez azt jelentené, hogy helyeseljük, sőt előmozdítjuk olyan helyzet kiéleződését, amely háborús Konfliktusok csíráját rejti ' magában. (MTI) Ismét összeül az ENSZ-kezgyülés Ket és léi hónapi szünet ben is a Szov jetunió és a nagy fontosságú nemzetközi után az ENSZ-közgyűlés 15. többi szocialista országok értekezletek és megbeszéléülésszaka ma folytatja mun- kezdeményezése határozza sek egész sora kezdődik, kájál. Előreláthatóan hat, rr.eg. Igy volt ez a jelenlegi Március nyolcadikán 'Át vagy het héten át ülésezik, ülésszak, első felében is, az- munkához a Brit Nemzetkihogy megtárgyalja a még óta pedig a szocialista tábor zcsség kormányfőinek ez évi, megvitatásra váró napirendi országai még inkább meg- éles összecsapásokat ígérő szilárdították kedvező világ pontokat. Először fordul ENSZ történetében, hogy a közgyűlés ülésszaka ilyen hosszú időre kinyúlt. Az eddigi gyakorlat szerint ugyanis a szeptember harmadik hetében megkezdődő ülésszak vitája december köze pére elő az Politikai helyzetüket. Fokozódott az elmúlt két és fél hónap alatt az ENSZ ázsiai és afrikai tagállamainak világpolitikai aktivitása is. S e két tényből következik a harmadik, az, hogy a világszervezet e két legaktívabb londoni értekezlete s március 21-én újra a tanácskozóasztal mellé ülnek a nukleáris kísérletek befejezését célzó egyezmény elérésére törekvő szovjet, amerikai és angol delegátusok is Genfmindig befejeződött, csoportjának tevékenysége ben, hogy befejezzék immár 1960 őszén azonban részben a tagállamok ugrásszerűen megnőtt szápia (82-ről 99- ... . .. , re), részben pedig a megtár- rneghatarozo tényezője lesz. gyalásra javasolt problémák A világszervezet XV. ulcsmennyisege (91 kérdés) az szakának ma kezdődő »máülésszak meghosszabbítását sodik felvonása* egyben a elkerülhetetlenné tette. két évnél is régebb idö óta az ülésszak ma kezdődő szaZSSSLS íolyó tárgyalásaikat. _ MindVasárnap is folyt a harc az ENSZ-c$apatok és Mobutu bandái között Madagaszkár fővárosában kongói kerekasztal-értekezlet kezdődött A közgyűlés ma folytatódó ülésszakának napirendjén egyébként még 31 kérdés szerepel, egyebek között a leszerelés problémakörével összefüggő 10 határozati javaslat fölötti vita. Ismét napirendre kerül a kongói kérdés és néhány fontos ENSZbizottság tagjainak újraválasztása. Feltehetően még külpolitika tavaszi ezek azonban távolról sem jelentik azt, mintha az ENSZ-közgyűlés ma kezdődő munkája nem volna döntó idényé- fontosságú. Altalanos megnek kezdetét is jelenti. Még nem tudni, hogy hány kormány-, vagy államfő vesz részt az ülésszak tanácskozásaiban. Valószínű azonban, hogy ha a megvitatásra kerülő kérdések fontossága, vagy az események alakulása szükségessé teszi, ismét megjelennek és felszóáilapítás szerint éppen a közgyűlés hangulata, az egyes kérdésekben elfoglalandó álláspontja nagy hatással Lesz a nemzetközi politika más eseményeinek alakulasára is. Annál is inkább, mivel mindaz, ami az ENSZ közgyüléstermében az segíti, vagy hátráltatja a feszültségcsökkenés kibontakoVasárnap reggel hét órakor folytatódott a tűzharc a kongói Matadiban az ENSZerők és Mobutu zsoldosai között. Szombaton százharminc szudáni katona aknavetőkkel és golyószórókkal küzdött a Mobutu-csapatok ellen, amelyek el akarták foglalni a kikötőt. Matadin keresztül bonyolódik le az ENSZ-csaputok utánpótlásának oroszlánrésze. A kongói egységek foglyul ejtettek öt kanadai lávirá^^t, amikor az őket védelmező szudáni katonáknak elfogyott a löszere. Az ENSZ-csapatok a Mobutu-fele egységekkel történt összetűzése utón végképp kiürítették a Banama-i haditengerészeti támaszpontot is. Banamában, ezen a volt belga katonai támaszponton nagymennyiségű hadifelszerelést, fegyverzetet és löszért halmoztak fel. A támaszpontot ezideig az ENSZ ellenőrizte. A Banama-i fegyverraktáraknak a Mobutu-féle bandák által történt megszerzése, amelyet nyilvánvalóan az ENSZ segédletével valósítottak meg, megkönnyíti a Kaszavubu— Mobutu-féle klikknek, hogy kirobbantsa Kongóban a polgárháborút. Az ENSZ szóvivője hétfőn délelőtt közölte, hogy a Mobutu katonáival vívott kétnapos tűzharc után Matadi városának ENSZ-helyőrsége letette a fegyvert, s kiürítette a várost. Tárgyalások folynak azonban arról — mondotta —, hogy a helyőrség visszakerüljön Natadiba. Ha ezek a tárgyalások nem icwánenek eredményre, akkor végső eszközként az ben Kaszavubu, Ileo, Csőmbe és Kaland.'si jelent meg, dc elküldte képviselőjét. Kao Mitatu-t, a meggyilkolt Lumumba miniszterelnök hívét a törvényes kongói kormány is. Mint az AP amerikai hírügynökség közli, hétfőn hivatalosan meg is nyitották az értekezletet, de a jelenlévő küldöttek nem kezdtek ENSZ-parancsnoksag kész bozza az ÓtttembMi munkáerőszakhoz is folyamodni. boz' tae,rt ^Y™1, érkezett Dayal-toi, az ENSZ kongoi •A kétftápi>. hhWokban két képviselőjétől, szudáni ENSZ-katona életét . .. . ... ... .... vesztetté, tizenhárom meg- lM'jal tacrataban Szelte, sebesült, tizenkettő hollété- hoM Ántoine Gizenga, a tőrről pedig nem tudnak. vényes kongói kormány veMatadi kikötője kulcsfon- zetöje is úton van Madatosságú az ENSZ-csapatok gaszkar felé. Gizenga ugyanellátása szempontjából. is nemrégen a kaminai A szóvivő kijelentette azt ENSZ-tamaszpontra érkezett is, hogy az ENSZ-parancs- és valószínűleg kedden folytatja útját Tananarive-be. Dayal kérésére a küldöttek hivatalos tanácskozásaikat csak Gizenga megérkezése után kezdik meg. Még nem ismeretes, hogy a miniszterelnök milyen feltételekkel és célokkal hajlandó részt venni a tanácskozásokon. Kilenc szovjet köztársaságban volt vasárnap tanácsválasztás nokság reméli, csapatait még hétfőn vissza tudja juttatni Bananába, ahonnan három nappal ezelőtt Mobutu katonáinak támadásai elől kénytelenek voltak visszavonulni. Erre vonatkozólag ugyanis tárgyalások folynak az ENSZ és Mobutu képviselői között. Vasárnap és hétfőn a madagaszkári Tananarive-ben kerekasztal-értekezietre gyűltek össze Kongó különböző tartományainak és hatóságainak képviselői. A szakadár kormányok képviseletéVasárnap megválasztották a helyi tanácsok tagjait az OSZSZSZK-ban, Ukrajnában, Litvániában, Moldvában, Kazahsztánban; Kirgiziában, Üzbekisztánban, Türkméniában és Tádzsikisztánban. A valasztdsi kördélig a választópolgárok '90 százaléka leszavazott. A moszkvaiak körülbelül 12 000 küldöttet választottak a helyi tanácsok szerveibe. Vasarnap, helyi idő szerint 24 órakor a választási körzeteket bezárták és hozzáláttak a szavazatok meglalnak azok az állam-, illetújabbhét kérdés "megvita'tá- ?f kormányfők, akiknek ál- elkövetkező napokban és hesát is programba iktatják, fontja es az esamenyek tvkben törtenik> sokban előde annak lehetősége is fenn- f.o.kitasaban való kozremuáll, hogy - közös megegye- kod*s° donto felentosegu. zéssel — leszűkítik a meg- Néhány nappal ezENSZtárgyalasra váró kérdések közgyűlés ma ismét folyta- zasat. számát, hogy a legfontosabb tdd(i tanácskozásai után a Perényi István problémák megoldását szorgtflmazhassák. Arány ag kevés nyilatkozat hangzott el vezető po-, litikusok részéről azzal kapcsolatban, milyen eredményeket várnak világszerte a közgyűlés ma folytatódó ülésszak-részének munkájától. Ez összefügg azzal is, | hogy a nemzetközi politika jelenlegi szakaszában —legfőképpen pedig a szovjet— amerikai kapcsolatok alakulásában — hosszabb lélegzetűnek ígérkező, diplomáciai síkon és színfalak mögött tanácskozások kezdődtek, amelyek kimenetele nagymértékben meghatározza az események további alakulását. Befolyásolja a közgyűlés hangulatát és munkáját ez is, hogy az Egyesült Államok kormánya képes-e és milyen mértékben közreműködni a tanácskozások eredményességéért. Az Eisenhower-kormány küldöttségének a közgyűlés ülésszaka előző részében játszott szerepe a Kennedy-kormány meghirdetett törekvéseinek keretében egyszerűen tarthatatlan s annak is elmúlt az ideje, hogy az amerikai delegáció taktikai fogásokkal operálva érhessen el eredményeket. Az ENSZ-közgyűlés további munkájának lendületét, eredményességét várhatóan az elkövetkező hetekzetek többségében vasárnap számlálásához. (MTI) Tárgyalják a talllni tömeggyilkosok perét Koszigin befejezte indiai tárgyalásait A vasárnapi moszkvai la- nősen a leszerelés, Kongó és pok kommünikét közölnek Laosz kérdéséről. Beható Kosziginnék, a szovjet Mi- eszmecsere folyt az indiai nisztertanács első elnökhe- tervbizottság tagjaival India lyettesének és kíséreténele folyamatban lévő ötéves terIndiában tett látogatásáról, vének és készülő harmadik Koszigin szombaton érkezett ötéves tervének kérdéseiről. Nagy győzelmet arattak a laoszi kcrmánycsapaíok Hétfőn Tallinban megkezdődött azoknak az észt háborús bűnösöknek a pere, akik annak idején részt vettek mintegy 125 000 békés polgár és hadifogoly lemészárlásában. Bírósági tárgyalás indult Ain Ervin Mere, az észt politikai rendőrség egykori vezetője ellen, aki jelenleg Angliában él, továhbá Ralf Gerrets, a Jágala koncénti'ációs tábor helyettes vezetője és Jan Vilit, a tábor egyik őre ellen. A vádlottak padján üresen maradt Ain Ervin Mere helye. Az angol hatóságok nem voltak hajlandók kiszolgáltatni, jóllehet a szovjet kormány két jegyzékben is kérte kiadását. Harminckilenc ember jelentkezett tanúvallomásra, közel százan szolgáltattak adatokat az előzetes nyomozás során. Legtöbbjük a Jágala-táb'or egykori foglya. Ralf Gerrets és Jan Viik vádlott a hétfői tárgyaláson beismerte bűnösségét a vád tárgyává tett cselekmények elkövetésében. vissza Moszkvába. — Delhiben — mondja a közlemény — Koszigin megbeszélést indiai miniszterelnökkel nemzetközi helyzetről, külöA tervbizottság tagjai különösen a tervkészítés elveire és technikájára vonatkozófö 1 ytatott'''Nehru ki K°'*igin véLe~ — Az indiai kormány — mondja befejezésül a közlemény — örült annak, a lehetőségnek, hogy tárgyulasokat folytathatott Kosziginnel, aki hosszú időn al tervezési kérdésekkel foglalkozott a Szovjetunióban. Az indiai kormány meggyőződése, hogy azok a tárgyalások, amelyeket Koszigin az indiai szakemberekkel folytatott, nemcsak az India előtt álló feladatok megoldásához nyújtanak segítséget, hanem elősegítik azt is, hogy még szélesebb arányú együttműködés alakuljon ki India és a Szovjetunió között. M A, kedden este az alsóvárosi vendéglőben inagyamótaest Fellépi sztics sANDon. Kísér:. Ifj. LAKATOS BÉLA, a szegedi prímásverseny győztese és zenekara. ötszáz halott és sebesült, több mint száz fogoly, elégéit tankok, páncélautók és teherautók, három lelőtt és két megrongált repülőgép: hozzávetőleges adatok szerint ezzel járt a laoszi lázadóknak az a kísérlete, hogy elfoglalják a »Rizsesköcsög«sikságot és Xieng Khouangtartományt. Február 4-én a lázadók két repülőgép volt. birtokukba kerítették Sala Phou Khun megerősített pontot, amely a Vientianeből Luang Prabángba vezető út mentén a "Rizsesköcsög* bejaratánál fekszik, és arra számítottak, hogy néhány nap múlva megszerzik a "Rizsesköcsög«-síkságot, a Khun-tól keletre tiz kilométerré megállapították. Ez a hadoszlop egy hónapon át sikertelenül próbálkozott, hogy elfoglalja a -Rizsesköcsög*-síkságra vezető út mentén fekvő Souphoung-ot. Az itteni harcokban a lázadók vesztesége száz halott és hatvan sebesült, továbbá három páncélautó, egy tank és A Xieng Khouang környéki harcokban Kong Le és a Patet Lao csapatai hat ellenséges századot vertek szét. Ennek során a lázadók vesztesége több mint száz halott és sebesült volt. Ugyanakkor Kong Le és a Xieng Khouang-tarlományt Patet Lao szövetséges csaés ezzel hídfőállást létesítenek az előnyomuláshoz északi irányban. Az voft a tervük, hogy ezeknek az erőknek egy része a 7. számú útvonal mentén támadást intéz a >-Rizsesköcsög«-síkság ellen, másik része pedig Xieng Khouang ellen. A lázadók első hadoszlopát azonban a kormánycsapatok Sala Phou patai hadműveleteket kezdtek Vientiane és Luang Prabang térségében. E hadműveletek során a lázadók vesztesége több mint ISO halott és sebesült volt. A szövetséges csapatok foglyul ejtettek száz ellenséges katonát, megsemmisítettek két teherautót és leromboltak két erődítményt Vientiane közvetlen közelében, (MTI) Takurén ossá<»i intézkedések as amerikai fegyveres erőknél Az amerikai kormány el- Ezenfelül Kennedy felszórendelte, hogy az amerikai litotta a kül£öidön tartózkofegyveres erok külföldön ., . , . tartózkodó tagjai fokozol- do amenkai katonakat es tabban takarékoskodjanak és hozzátartozóikat, hogy évi ily módon is gátolják meg a személyes kiadasaikal 110 dollárral csökkentsék. Ily módon 110 millió dollárt remél a kormány megtakarítani. (MTI) dollár külföldre áramlását. Egy katona csak 50 dollár éttékben küldhet haza vámmentesen külföldről ajándékot. IVIEP Vállalattól kislakásépítéshez tégla, kő, kavics, cement, mész, cserép, mozaiklap, bitumen, cserép, betonárú, tetőszerkezet, kópor, csempe és egyéb építési anyagok beszerezhetők. Telephelyek: Szeged, Hódmezővásárhely, Makó, Szentes, Csongrád, Kiskundorozsma