Délmagyarország, 1961. március (51. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-26 / 73. szám
3 Vasárnap, 1961. március 26. KORSZERŰ, VILÁGOS MUNKATEREM (Sima felvétele) Csongrád megyében cs Szegeden ?s középüzemmé fejlesztenek több kisipari szövetkezetet. E program keretében például a Szegedi Férfiszabó KSZ több mint félmillió forintot fordít a termelékenység növelését és a Jobb munkafeltételeket biztosító átalakításra. az elmúlt hónapokban például több mint 20 tűzőgépet szereztek be. ÜJ csúsztató-, szabász- és kézimunkaasztalokat készttettek, s ma már a szövetkezet azonos létszámmal sokkal többet termel, mint á korszerűsítés előtt bármelyik időszakban. Képűnkön a szövetkezet Francia utcai üzemének átalakított, szalagrendszer szerint müködö, korszerű üzemhelyisége látható. Régi törekvés teliesiil Szeged is a szívbetegek Mekkája lesz Beszélgetés dr. Petrl Gábor professzorral A napokban a Magyar amely osztálynak a munkája Távirati Iroda közlésében a Belgyógyászati Klinika teérdekes hír jelent meg ar- vékenységével szoros kapról, hogy kormányzatunk csolatban volt. 60 millió forintot fordít az X orvosi tudományos kutatás A sikeresen induló munés gyógyítás műszerellátá- kat azonban az ellenforsára. Gyógyításra, s egy- radalom visszavetette, ben tudományos munkára amikor 1958 tavaszán szívsebészet. centrumot ^ésVsfbészríf"osztály beolvadt az I. sz. Sebészeti Klinikába, alakítanak ki az Idén, hármat a fővárosban, egyet pedig Szegeden. A Szegedet is érintő nagy fontosságú hír nyomán felkerestük dr. Petri Gábort. a Sebészeti Klinika A tsz-ek még köthetnek dohány értékesítési szerződést As elmúlt napokban országszerte befejezték a dohánytermesztési szerződéskötéseket, A tervben előirányzott kötéseket máris 3.7 százalékkal túlteljesítették. Az újonnan alakult, vagy alakulófiiben levő termelőszövetkezeteknek azonban lehetőséget adnak továbbra is, hogy pótlólag dohánytermesztési szerződést kössenek. (MTI) Szevjet lap megemlékezése Bartók Béláról A Szovjetszkaja Kuliura című lap szombati száméban közli I. Martinon, az ismert zenetörténész megemlékezését Bartók Béláról. Martinov megállapítja: a szovjet közönség mér a század 20-as éveiben ismerkedett meg Bartók zenéjével, azóta hoszszú idő telt el. s ez a muzsika a szovjet közönség széles rétegei szómára vált ismertté. Megnyílt a kairól mezőgazdasági kiállítás Szombaton Kairóban Naszszer, az EÁK elnöke ünnepélyes keretek között megnyitotta a nemzetközi mezőgazdasági kiállítást, amelyen 23 ország vesz részt, közöttük a Szovjetunió, az Egyesült Államok, a Kínai Népköztársaság és Magyarország. Mi a rögzített áras építkezés, s miért nincs ilyen Szegeden? Tavaly decemberben uta- rint készülnek, s ezen a be- készülnek, új építkezést nem sítáat adott ki az Építésügyi ruhézági ösrtegcn utóing csak szabad elkezdeni. Minisztérium a rögzített áías különleges esetben lehet vál- Gondolkozzunk csak' Ápépítési rendszer bevezetésére, tostatni. Ezentúl fix áron rUjs 30-ig még csak egy bö Ezzel az intézkedések olyan kell felépíteni minden tíoug- hónap van hátra A fixköre zárult Je mélyek az terv szerint épülő létesít- álM építkezéseket Viszont epitesi költségek csökkenté- ményt - de lehet egyedi hatvan nappal az építkezés nU Lff i tíY„fStI' tervezésűt is -. abbén az megkezdése előtt be kell iea korültekinto tervezésre ró esetben, ha hatV&n nappal lenleni. Tehát ha valaki máa taKareKos Kiviteiezesie tlz építkezés megkezdése jusban akarna rögzített áron , • tiPráS* oIőtt « költségvetést és a készült költségvetéssel építrnZt yft hf.Lli^ tervdokumentációt a kivitele- kezni, akkor erről feltéllehtt8fn61?tót zn, illetve a Beruházási „ül tudnia kellene ftCsortgrá,™'?? Bank rendelkezésére bocsát- rád Megyei Állami Épitőrédlk S ?7 enöedélvez^í Ja a ben,házó' A Be.uházá- ipari Vállalatnak és a BeríJárás szieorításf voU . si Bank szerepe annak el" ruház;'18' Banknak. Ezzel bikt i^ típusárv- htz re]y fftben rfpn iíjegyzék összeállítása S e ményekre kötelező flxaron lalat csupán hat termelőrendeletcsoportokat követte végül a rögzített, vagy elterjedtebb nevén, a fixáras költségvetések alkalmazásától szóló utasítás. Csökkennek a hibalehetőségek szerződni. szövetkezeti tehénistálló épi . . , . lesét végzi rögzített áras Mindenkinek érdeke költségvetéssel a megyéa jó munka ben, Szegeden pedig egyeAz Építésügyi Minisztéri- lőre csak szó van róla/hogy um utasítása az elmondot- « Mérey utca 5. szam alatt laknál sokkal bonyolultabb 22, es a Bajcsyés kitér minden részletkér- Zsilinszky utca 7/b alatt désre. A lényeg mégis az, ePl endo 16 lakust építik lel "Az úlsáeolvasók számára hogy a fixáras építkezés ha- ™ató }lyn)opon-.t De ,crr°l a nem meglS klStés táaára a beruházó csök ala- Be'ubaza" Bank ho© na©cn rók olyan épít- P"8 körű!tekintéssel clkészí- £d. ^V&fflffif kezés volt eddig az ország- tett beruházási programot Cf.^^U/^^r^^^f ban — és itt Szegeden is készíttet. Illetve fogad el a mielőbb elterjedjen a ©akorlatban. Kállai Gyula elvtárs látogatása Hajdú-Bihar megyében Kállai Gyula, az MSZMP aktíva ülésein vett részt és Politikai Bizottságának tag- ismertette az időszerű polija. a Minisztertanács első el- tikai és gazdasági kérdásenökhelyettese csütörtökön, ket. pénteken és szombaton látó- Kállai Gyula látogatást tett gatást tett Debrecenben és a Debreceni Zeneművészeti Hajdú-Bihar me©ében. Szakiskolában és a KodályKállai elvtárs megtekintet- kórusnál. Felkereste a Debte a Debrecenben levő Bio- receni Mezőgazdasági Akadégal Gyógyszer©árat, ahol a miát, majd a Debreceni Dé gyári dolgozókkal beszélge- ry Múzeumban megtekintettett. Derecskén a Petőfi ter- te Holló László Kossuth-díjas melőszövetkezet vezetőivel, debreceni festőművész tárlatagjaiVal találkozott. Hajdú- tát; Hajdúböszörményben, a böszörményben részt vett a Hajdúsági Múzeumban pevárosi pártvégrehajtó bizottsága és a városi tanács végdlg, Biró Ferenc fiatal hajrehaitó "bizottságá"'"együttes duböszörményi pedagógusülésén, Hajdúnánáson párt- festő kiállítását nézte meg. -"mríynlk%£gMü" tervező intézettől, a klvite- fc^ múlták azt az összeget, me- ező csak jó műszaki terv S^f/^fb/;^ ™fd lyet költségvetésük eredeti- költségvetés alapján lesz leg előirányzott. De akár fe- hajlandó hozzákezdeni az csak kesobb érvényesülhet lülmúlták, akár alatta ma- építkezéshez, s a beruházó teljességgel, megérné, hogy radtak, az mindenképpen sú- hathatósabb ellenőrzést ©alyos hiba volt, amit legtöbb- korol az eddiginél, ször a pontatlan programo- Ez a rendszer igen elozás vagy a pontatlan terve- nyös a beruhazonak, mert zés okozott. Az előbb emlí- a tó tervek és a kivitelező tett intézkedéssorozat, de kü- tó munkája biztosítja azálönösen a fixáras költségve- mara> h°Sy a létesítmény tés mindkét hibalehetőséget npm kerül majd többe a jokorlátozza, vahagyott összegnél. De előDe miis végeredményben »yös a lelyi telelő számára a rögzített áras költségvetés? is- ™rt j"*1*^8®,1,, 2yu;l Lényege az, hogy olyan ál- az épltkezés elokeszitésére, a lami beruházásból épülő lé- szükséges anyagok beszerzétesítmények - melyeket ál- ser*'a munkaszervezásre és laml kivitelező épít és álla- a takarékosságra, sőt még mi tervező tervez - előre nyereségének növelésére is megállapított (rögzített) költ- Nem lebecsülni való az ségvetésael és szerződés sze- -J^ni^k felmérése, a számlnkészítés és felülvizsgálat mennyire leegyszerűsödik a fixáras költségvetésű építkezéseknél. Még nahéz a kezdet Mindenki előtt nyilvánvaló ezek után, ho© a rögzített áras építkezés menynyire előnyös. Joggal merülhet fel tehát a kérdés, hogy miért nincs ilyen még Szegeden. Persze, vannak úgynevezett objektív akadályok. Ilyen például, hogy a típustervek felülvizsgálata, s az új típustervek megalkotása csak nemrégiben, január 31-én fejeződött be. Márpedig a fixáras építkezések zöme — mint említettük — típustervre alapszik. Másik ok, ho© április 30-ig, amfg a tavalyi évről áthúa munka feltételeit újból meg kellett teremteni. — Az azóta eltelt időprofesszorát. és megkér- ben — folytatta — jelentős deztük tőle: közelebbről erőfeszítések történtek e mi rejlik az MTI fenti minden tekintetben igényes közlése mögött? munkaterület megszervezésére. Az elmúlt évben sike— A szívsebeszet fejlődése rüit a betegek vizsgálásához hazánkban — mondotta dr. szükséges bonyolult és nngyPetrl Gábor — Llttmann értákfl berendezéseket megés Kudasz professzorok szePezn| és üzembe helyezni tevékenységével Indult meg az Egészségügyi Minisztéaz 1950-es évek elején Sze- ,.lum ,udoZBtké*zsógéből. Engeden 1953 tavaszán létéül- nek köszönhető, hogy u tettünk szív- és érsebészeti n!unka ez év elején nagyobb osztályt az I. sz. Belgya- értékben fellendült. A gyászát! klinika épületeben, ^műtétre alkalmas betegek kivizsgálásának feladata áttolódott fiz I. sz. Sebészeti Klinikán kialakított, Igen fejlett diagnosztikai laboratóriumra. Ennek munkájában a Belgyógyászat; Klinikának ezen a téren specializált orvosai ls részt vesznek. -Most van kialakulóban a gyermekgyógyászok szorosabb bevonása Is p munkaterületre. Az említett kivizsgáló laboratóriumot az egyáltalán létező legkorszerűbb készülékekkel szerelték fel és több. még külföldön sem elterjedt vizsgáló módszerrel dolgozik. Az elterjedt és bevált szívműtétek jelenleg is rendszeresen folynak n klinikán, míg n ritkább és különleges technikai berendezéseken alapuló műtétek bevezetésére most kerül sor a közeljövőben, éppen azáltal, hogy az egészségügyi kormányzat a klinika eddigi tevékenységére alapítva Délés Kelet-Magyarország számára szívsebészeti központtá óhajtja azt fejleszteni. — Ennek lényegében két előfeltétele van — mondotta a professzor. — Egyik technikai jellegű.. Egy különlegesen nagy teljesítményű röntgenberendezés szállítása most van folyamatban, és bizonyos műtétek tartamára a szí'r és tüdő működését helyettesítő gép (mesterséges szív) üzembe helyezése már csak hetek kérdése. A klinika egyéb beSajtótájékoztatón ismertették Eichmann magyarországi bűncselekményeinek dokumentumait A köze]} hetekben kerül országra Eichmann és csosor arra a bírósági tárgya- portja. Megbízottai — Krulásra, ahol a második világ- mey és Wyskleczny — még háború legbestiálisabb tö- aznap este közölték a zsidó meggyllkosét, Adolf EIch- hitközség vezetőivel, hogy a mannt vonják felelősségre, jövőben ők foglalkoznak a Az Eichmann-per na© ér- magyarországi zsidó-kérdésdeklődésre tarthat számot sel. Ennek a „foglalkozáshazánkban is, hiszen a náci nak- eredményeképpen több tömeggyílkos itteni működé- mint 550 ezer magyarországi se több százezer magyar ál- zsidót deportáltak, akik kölampólgár életébe kerillt. A zül több mint 400 ezren élenácizmus üldözöttéinek bi- tűket vesztették a koncentzottsága. amely terjedelmes ráclós táborokban, Eichmann dokumentációs anyag ösz- személyében tehát Magyarszegy űjtésével segített teljes- ország joggal vádolhatja a sé tenni Eichmann bűn- világ egyik legszörnyűbb tölajstromát, szombaton a Ma- meggyilkosát — mondotta gyar Partizán Szövetség dr. Ránki Györ©. székházában rendezett sajtó- A Ijözelgő Eichmann-pertájékoztatón ismertette Eich- rel kapcsolatban Gáti Ödön, mann Magyarországon elkö- a nácizmus üldözöttéi bivetett bűncselekményeinek zottságának titkára elmonfontosabb bizonyítékait. dotta, ho© a tárgyaláson a Dr. Ránki György, Kos- magyar sajtóo kívül a bisuth-díjas történész, a Tör- zottság is képviselteti magát. ténettudományi Intézet A tárgyalás előkészítéséhez osztályvezetője elmondotta, jelentős anyaggal járultak 1944. március 19-én, az or- ifozzá, s remélik, hogy anszág német megszállásakor, nak nagyrésze benne szerea bevonuló német csapatok- pel majd az Eichmann ellezódó beruházások el nem kai együtt érkezett Magyar- ni vádiratban is. (MTI) rendezései ezekkel kiegészül-ve a bárhol létező legkorszerűbb feltételeknek is eleget tesznek. A másik feltétel : a szívbetegek felkutatásának, nyilvántartásának, speciális kivizsgálásának, a műlétre alkalmas betegek kiválogatásának és műtét utáni gondozásának célszerű megszervezése, Evégből a szivbeteggondozó intézetekkel, sportorvosi intézettel és egy nagy terület belgyógyászati, ©ermekgyó©ászati és röntgenológiai osztályaival való szoros együttműködés kialakítása a legfontosabb. Ez a szervező munka most van kialakulóban. — A klinikának a vérkeringéskutatás egyébként is hosszú ideje egyik központi témája, amely szorosan kapcsolódik a szívsebészethez és nagymértékben támogatja azt. Arra számítunk, hogy az említett feltételek teljesülésével éz év őszén 9 munka teljes mértékben megindul és a Szegeden kialakuló szívsebészeti központ méltó helyet foglal majd el a gyógyításnak és a tudománynak ezen az üj és fontos területén. Ez az Intézmény egyúttal elsőrendű feladatának tekinti a bekapcsolódást az eg#SZSégü©l felvilágosítás, a gondozás és nem utolsósorban a betegségmegelőzés programjának végrehajtásába. — Milyen szerepet játszik a sebészet a szívbetegségek gyógyításában? —'kérdeztük a professzort, , — Voltaképpen valamenynyl betegséget figyelembe vévg, világszerte a vérkeringési szervek betegségei a leggyakoribbak. Gyakoriságuk meghaladja a gümőkórét, vagy a rákét. E betegségek nagyobb részének gyógyítása belgyógyászati feladat, azonban meglehetősen nagy az olyan betegek szama is, akiken kizárólag sebészeti módszerekkel lehet eredményt elérni. Ide tartoznak teljes egészükben a szív és a nagy erek fejlődési rendellenességei és bizonyos fajta szerzett szívbetegségek ls. A szívsebészet technikai fejlődése oda vezet, hogy mind többfajta szívbetegedés válik hozzáférhetővé a műtét számára. Az arányoknak ez az eltolódása persze nem korlátlan és a sebészet csupán az alaki rendellenességek gyógyításában érhet el eredményeket, mig a szív más Jellegű betegségei maradandóan a belgyógyászat hatáskörébe maradnak — mondotta a professzor, majd így folytatta: — Tekintettel a sehészi úton befolyásolható érbetegségek rendkívüli gyakoriságára, az érpótlós és az érátültetés a sebészet számára nagy távlatokat ígér. Végső cél természetcsen ezeknek a betegségeknek a megelőzése, ami a kutatásnak ma egyik központi kérdése, és távlatban elérhetőnek tűnik. Amíg azonban ez meg nem valósul, addig az érsebészeknek még sok tennivalójuk lesz. Nem elhanyagolható tény, hogy mind a szív-, mind fiz érbetegségek éppen nagy gyakoriságuknál fogva a munkából való kiesés miatt a népgazdaságot is súlyosan érintik. . — Hogyan fogadta a klinika a hírt, hogy Szegeden érsebészeti központot létesítenek? — kérdeztük búcsúzóul a professzortól. — Nem is keli mondanom, hogy nagy örömmel, hiszen sok éves törekvésünk teljesülését látjuk benne. Bízunk abban, hogy az új létesítmény méltó lesz a fc'zegedi Orvostudományi Egyetemhez.