Délmagyarország, 1961. március (51. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-18 / 66. szám

V Szombat, 1961. március IS. Az új tanévben a szegedi járás iskoláiban általános lesz a politeehnikai képzés Az iskolai oktatásról és a népművelésről tárgyalt a járási tanács végrehajtó bizottsága A szegedi járási tanács végrehajtó bizottsága meg­vizsgálta az első félévi ered­mények alapján az általános iskolai oktatás helyzetét és a népművelési munkát. A járás 115 tanyai és 30 községi általános iskolájá­ban 15 ezer 98 lány és fiú tanul. Az első félévben a tanul­mányi átlag 3.2 volt, ami lónak mondható, s csupán működik Dorozsmán a ci- kai képzést, természetesen gányiskola és falai között mezőgazdasági jelleggel. felnőtt cigányok is tanul­nak. Idén a járásban 1412 nyol­cadikos végez. Közülük 599-en szeretnének tovább tanulni középiskolákban. A pedagógusok és a helyi ta­A felnőttek, a dolgozók oktatásában . jelentős az előrehaladás. Huszonöt községben 754-en tanulnak, s ez kétszerese a tavalyinak. Sajnálatos azon­ban, hogy 110-en igen hiá­nácsí vezetők felvilágosító nyosan, vagy egyáltalán nerrt szava is kell azért, hogy az látogatják az órákat. általános iskolát elvégzők A népművelésben, az is- sa Szeged," c. kiadványunkat, ön, most közül a tovább tanulni szán- meretterjesztésben az ered- « érkezett levelében megköszöni a címére t/íKÉcódo a mP7n- mónuolrol a tnhhi a7 ' » J, * . Saíok a iítyi is a* ú{ Szttyzdwl Nyílt levél Emery professzor úrnak rint — "50 év múlva minket fognak más­különben: legazemberezni, maradinak és népzsarolóknak bélyegezni." Hát ez az idé­zet, Tisztelt Professzor Ur, hogy én is ob­jektív legyek, úgy vélem, az önök orszá­gara altja meg a helyet. Gondoljon csak sa az ön kezébe került, ön elolvasta, majd fgyebek között az ENSZ-re és Kongóra! PROF. R. EMERY ST. J. DE CUPER­TINO COLLEGE, ELLICOT CITY MD.­USA. r rf isztelt Professzor Ur! M Az Idegenforgalmi Hivatal prospektu­néhány tizeddel marad cl dékozók többsége a mező Szeged város általános isj- gazdasági szakközépiskolát válassza. A családlátogatá­sok is alkalmasak arra, hogy a pedagógusok szót értsenek a szülőkkel gyermekeik jö­vőjéről; arról, hogy boldogulásukat a mező­koláinak átlaga mögött. Még mindig sok azonban a bukott tanuló, számuk fél­évkor 1596 volt. Különösen sok tanuló bukott meg Zá­kányszéken, Pusztamérgesen, Dorozsmán, öttömösön és Üjszentivánon. A gyengébb tanulók részére külön fog­lalkozásokat tartanak és így — semmiesetre sem a köve­telmények lazításával — kí­vánják csökkenteni a bukot­tak számét. Ehhez azonban feltétlenül szükséges az is, hogy minden parasztszülő hqgy­ményeket a többi között az is mutatja, hogy eddig, fő­ként a téli hónapokban 1197 különböző előadáson 83 ezer 429 ember vett részt. A járásban 35 szakkörben 769 ember tevékenykedik. Az elmúlt hónapokban a já­kulásával falujukban kell rásban 35 tanfolyamot tar­keresniök. tottak, 838 hallgatóval. A . , , . , „ járásban 52 kiállítást ren­Az isko areformnak meg- ^eztek ezeket közel lfl ez_ felelően előrehaladt a pol - ren tekintették meg Közel technikai képzés. Moraha - 1800 résztvevővel 107 mű_ oxtel" vészeti csoport tevékenyke­dik a falvakban. Nőtt az ol­gazdaság szocialista átala­ivánon, Szőregen, Röszkén, Deszken, Kisteleken, Forrás­, ,, „ . . , - , vasó emberek száma is, és kúton Balástyón, Sándorfal- án . árás művelödési rán RataAn Tic7ac7iifpTpn . . ván, Bakson, Tiszaszigeten a tanulásra. A tanulók hiányzása örven­detesen csökkent, s a mos­jon elég időt gyermekének mezőgazdasági jellegű gya­korlati foglalkozásokat tar­tanak, jó eredménnyel. A tervek szerint a következő lani félévben átlagosan 2,8 tanévben minden község is­nap volt, a tavalyi 4,26 nap- kólájának felső tagozatában pal szemben. Eredményesen megvalósítják a politechni­i Kedveltek a mélyhűtött gyümölcsök és főzelékek Tárgyalások folynak szegedi tárolási lehetőségek biztosításáról Az ízletes és vitamin tar- Megkönnyítették a dolgozó talmukat megőrző mirelite asszonyok második műszak­lózelék és gyümölcsök egyre ját az ízletes és gyorsan több háziasszonyt hódítanak elkészíthető rántott máj, vag­nteg Szegeden. A nagy ke- dalt máj, rántott hús, sertés­vesletre való tekintettel 1960 és marhapörkölt ételek i&t novembertől 1961. március Uj volt idén a májgom­15-ig a város boltjaiban, va- bóc, lamint a vendéglátóipamái amely 2 forint 60 fillérért több mint 300 mázsa főzelé- került forgalomba. Sokan ket, 50 mázsa gyümölcsöt és vásároltak uborkasalátát is. löbb mint 40 mázsa félkész A mélyhűtött cikkek for­és készételt hoztak forga- galmának számai bár maga­lomba. sak, mégis előfordult, hogy Különösen megkedvelte a a lakosság igényét a Mireli­lakosság a mélyhűtött zöld- te Vállalat bem tudta folya­babot, melyből tetemes matosan kielégíteni, mennyiséget. 40 mázsát és A mélyhűtött áruk még a zöldborsót. amelyből nagyobb forgalmát akadá-1 ugyancsak 40 mázsát vásá- lyozza. hogy a Mélyhűtőipa­roltak. r' Vállalat még 1959 tava­,, . , szán megszüntette az áruk Nagy sikere volt a parajnak tárolását szegeden és így is amelyből 50 mazsa le- Kecskemétről kell besze­csobol 30 mazsa fogyott el. rezn; Az említett zöldfőzelékek is _ T__ _ „ „ , ,, . nagy keresletnek ő.-endiek, f^V^Sítart Meggyőződése mégis mind kozott id6ben nem mindig -kerait a főző tök volt a legnép- biztosítani Szükséges, hogy szerűbb. a Mélyhűtőipari Vállalat amelyből több mint 100 má- Szegeden is tároljon, tekin-; T/"1f"l J: « zsát adtak el a szegedi üz- lettel arra, hogy Szeged és IVHlIOICII nUSZUlUZUS otthonai könyvtárainak mint­egy 6 ezer nyilvántartott ol­vasója van. Az ismeretter­jesztő munkában jó segítsé­get adott a TIT járási szer­vezete. A végrehajtó bizottság megállapította, hogy szükséges bővíteni, tartal­mában javítani az ismeret­terjesztő munkát, különö­sen a tanyavilágban. Idén, ősztől kezdve a peda­gógusok és a helyi tanácsok segítségével megvalósítják a járásban a szövetkezeti ve­zetők és tagok s^gkmai, ál­talános műveltségének növe­lését. Helyes, ha a szövetke­zetekben a szakmai tanfo­lyamokon kívül esti iskolák, különböző ismeretterjesztő körök működnek. A végrehajtó bizottság el­ismerését, köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik a népművelésben, az ismeret­terjesztésben cselekvően köz­reműködtek. Köszönetet mondtak a pedagógusoknak, a többi falusi értelmiségiek­nek, akik általában hozzá­járultak a mezőgazdaság szo­cialista átalakításához. A végrehajtó bízottság kéri a falusi értelmiségle­ket, hogy a maguk eszkö­zeivel segítsék a paraszt­ság tudatának formálását, a falusi élet további szépí­tését. hogy ez így is történik. mint a szumér-magyar őstörténetem ta- őszintén szólva, az ön levele, a mi kis nára és kutatója ennek nyomán velünk le- ismeretterjesztő kiadványunk bírálatával velezést kezdeményezett és mi, hogy az easmerd oklevélként tűnik nekem, mert ön magyar-őstörténeti tudása mellett or- ba dn ^s bizonyára sokan mások önöknél, szagunk és különös tekintettel városunk ennek a kis, ön szerint *a maga nemében legújabbkori történetéről, kulturális ered- mestermünekideológiai tartalmával nem menyeiről tudását bővítsük, elküldtük tisz- értenek egyet, akkor nyugodt vagyok, hogy teletpéldányként önnek "A napfény váró- P kis könyvünk nem rosszul sikerült mun­ka. Nem tudom, milyen kút forrásokból me­ríti Professzor Ur, hogy József Attila és Radnóti Miklós az ön által »mestereknek­nevezettektől, a püspöktől és polgármeste­rektől tanulták volna meg azt, amit né­pünknek adtak. A mi fogalmazásunkban ez úgy igaz, hogy ezek a forradalmi köl­tők forradalmivá az ilyen urak és sok­megérkezett "tiszteletpéldányt" — lehet, hogy önöknél ilyesmi nincs, ezért mellé­kelt leveléhez egy dollárt — melyből saj­nos visszaadni nem tudok, nem lévém USA aprópénzem. De nem is ez az $rdekes és nem is ez késztet arra, hogy a levelezést folytassam szdzezer tlyen úr miatt, illetve ellenükre, önnel, ön "objektív« véleményt nyilvánít ellenük lettek. És az ilyen urak tanítása kiadványunkról, ön szerint a csinos füzet a mi ideológiai beállítottságunkban mes­termű, de elhallgatjuk — mondja ön — vezetett pusztulásukhoz. Mi megbecsüljük azt, amit a régi világ alkotott. Ami értékálló és művészet. Es "A napfény városának* kiépítő, ön szerint megbecsüljük, mindent megadunk a hala­halhatatlan mestereit, Glattfeldert, dr. So- d6 értelmiségnek, még akkor is, ha a régi mogyit, dr. Bangliát, dr. Prohászkát. ön világból maradtak meg. szerint ezek a "halhatatlan urak« álmod­ták meg azt, ami itt a városunkban szép, ön szerint nálunk az ő eszméik ragyog­nak és némán is beszélnek, ön szerint f*isztelt Professzor Ur! Ne higgye, hogy M haragszom önre, de engedje meg, hogy ajánljam a magyar őstörténetem mellett — melynek ön, levele szerint el ezektől a »mesterektől" tanult József At- ismert tanára és kutatója —. foglalkozzék tila és Radnóti, ön szerint könyvünk for radalmi szellemet domborít ki, de ön azt egy keveset Magyarország újkori, felsza­badulás utáni történelmével is. Ami pedig mondja, hogy ez nem jogos, mert a régi újabb őstörténeti tudományos megállapi világ jobbat és nemesebbet alkotott, mint mi. És még azt is hozzáteszi ön, hogy nem propagandában. tásait illeti, ezeket köszönettel fogadom, úgy mint korábbi levelében foglaltakat, ezt is átadom tanulmányozásra a mi egye­Kioktat bennüket. professzor úr. hogy telnünk világviszonylatban is elismert tu­mindenkit a maga helyére állítsunk és a dósainak. Tisztelettel: maga idejében bíráljunk, mert különben — és itt idézem, hogy mit ír ön szó sze­GACS GYÖBGY a szegedi idegenforgalmi hivatal vezetője TS0N8C t letekben. a szegedi járás megfelelő A mirelite félkész és kész- nyersanyaggal rendelkezik, ételek választéka az idén is Erről a szegedi tanács ke­bővült és különösen most a reskedelmi osztálya tárgya­főzelék nélküli január, feb- lasokat folytat a Belkeres­ruár. márciusi hónapokban kedelmi Minisztériummal, va­jelentettek nagy segítséget a lamint a hűtőipari vállalatok szegedi háziasszonyoknak, vezetőivel. Szegedi Nemzeti Színház műsora április 1-től 4-ig FAUST fiatalok részére Az Express If júsági Utazási Iroda program jából Ebben az évben az Express szovjet főváros nevezetessé­Ifjúsági és Diákutazási Iroda geivel, ellátogatnak a nép­fiatalok részére külföldi gazdasági kiállításra, a Le­nászutazást szervez. A nász- nin—Sztálin Mauzóleumba, a Udvariatlan utasok — Újszegedi szépséghibák — Javaslat az átalakításhoz — Kezd/ük meg a virágositóst A Sándorfalva—Szeged, sonló állapotban és sokan sunkra jutott, hogy az In­vagy a Csongrád—Szeged sírtak emiatt. A gyerekes gatlankezelő Vállalat a há­autóbuszjáraton naponta uta- anyáknak sem adnak leg- zon rövidesen kisebb átala­zem munkahelyemre és visz- többször ülőhelyet. A ka- kításokat hajt végre. Ennek sza. Ez a rövid. 20 perces lauznak kellene segíteni — örülünk, azonban az udvar út sokszor szinte képtelen- mint például a szegedi -vil- sarkában, lakásunk mellett né tesz az egész napi mun- lamosokon, vagy a budapesti közvetlenül, a Cipőipari Ktsz kára. Nyolchónapos terhes autóbuszokon —, de ők nem egyik helyiségében akarnak vagyok, s igen sok utas hal- igyekeznek teljesíteni em- több WC-t létesíteni. Elte­latlan közönye miatt leg- berbaráti kötelességeiket. kintve attól, hogy az oda ki­többször félájultari szállok J. R.-né, és bejárás alkalmával szo­lé az autóbuszról, mert csak Gutenberg u. 11. bánk falán — ami közvetle­nagy ritkán kapok iilőhe- * nül az alakítandó WC mel­lyet. Lehet, hogy ez hihetet- Ujszegedről két levél ér- lett van — áthallatszana oz lennek hangzik azok előtt, kezett szerkesztőségünknek: ajtócsapkodás. Az amúgy is akik csak a város belterüle- e városrész szépséghibáit te- zárt levegőjű udvarban, nyá­tein utaznak. Sajnos, utazá- szik szóvá. Czompa Mik- ron, az oda beszoruló meleg­som alkalmával sokszor még lós a következőket írja: tői és bűztől nem lehetne kérésemre is megtagadták a "Államunk, városunk fej- megmaradni, s ablakokat hely átadását és ilyenkor lödése érdekében sok áldó- sem lehetne nyitni, szellőz­ném akadt olyan utas, aki zat0t hoz. Ezt meg kell be- tetés céljából. Az egyik mér­védelmébe vett volna. Más csiilni és éppen ezért fur- nőknek azt ajánlottuk, hogy asszonyok is utaznak ha- csának találjuk, hogy ide- építsék az udvar másik vé­genforgalom szempontjából gén lévő. szellősebb kokerí­is fontos helyen. Újszeged tés mellé. Ezt az ajániatun­legszebb központi részétől kat nem fogadták el, mert néhány méterre, a Gyapjas ott közvetlenül nincs vízve­Pál utcai oldalt szemétlera- zet ék. Ez igaz. de mintegy 3 kóhelynek használják. A Lt- méterről cda tudnák vezet­get Vendéglő oldalán a gya ni. ami nem jelentene na­logjárda lesüllyedt, a csa- gyobb költségtöbbletet, vi­tornából lefolyó víz az épü- szont számunkra előnyösebb let tövébe ömlik. A szemét volna. Április 1, szombat 7,30 Opera Április 2, vasárnap 3 Nyugtalan boldogság Nagyoperett Április 2, vasárnap 7,30 FÜREDI KOMÉDIÁSOK Nagyoperett 3, hétfő 2,30 Nyugtalan boldogság Nagyopérett 4, kedd 3 FÜREDI KOMÉDIÁSOK Nagyoperett 4, kedd 7,30 Nyugtalan boldogság Nagyoperett Kamaraszínház Április 1, szombat 7 2, vasárnap 3—7 3, betfo 3-7 4, kedd 3 -7 urakor KERTÉSZ. KUTYÁJA Zenés vlgtsték utazásra azok jelentkezhet­nek, akik 1961-ben kötöttek házasságot. Az idén a Szov­jetunióba tíz alkalommal szerveznek 13 napos utat, Csehszlovákiába pedig 16 alkalommal 8 napos utat. A Szovjetunióba az első cso­port április l-én, Csehszlo­vákiába pedig május 11-én indul. A Szovjetunióba utazók megtekintik Moszkvát, Le­ningrádot, megismerkednek a Lomonoszov Egyetemre. Le­ningrádban pedig a város történelmi nevezetességeit tekintik meg. A részvételi díj személyenként 2144 fo­rint. A csehszlovák úton résztvevők Prágába utaznak, majd Karlovy Varyba lá­togatnak el, s a program nagyobb részét a gyönyörű fürdőhelyen töltik el. A részvételi díj személyenként 1600 forint­fenti ünnepi előadásokra Jegyek március 20. hétfőtől előre tilthatók a színház Jegypénztáránál. Telefon; 33-61 FIGYELEM! FIGYELEM! A Szegedi Vegyesipari KTSZ VÁLLALJA: A SZÉKESFEHÉRVARI VILLAMOSSÁGI TELEVÍZIÓ- ÉS RÁDIÓKÉSZÜLÉKEK GYÁRA televízió és rádiókészülékeinek garanciális javítását 8 napún beliil Vállalunk: továbbá minden típusú rádió- és televí­zió készülékek javítását. Bejelentésre 3 napon belül házhoz megyünk. CIM: LENIN KRT. 54. TELEFON: 34-12. 66. Lökös Józsefné — Zsó­tér Sándor — Székely András lerakása folytán a gyalog­járda eső esetén járhatat­lan. Szeretném erre felhívni az illetékesek figyelmét, * hogy intézkedésük nyomán A korai kedvező, szép ta­ez az állapot mielőbb meg- vaszi idővel megkezdődtek szűnjön". az utcákban, a házak előtt a A Torontál tér—Vedres ut- virágosítás előmunkálatai. A cai lakásszövetkezet lakói az múlt évben a »Virágos Sze­alábbiakat közölték: gedért" mozgalom igen szép "Újszeged legszebb lakó- eredménnyel végződött. Aki házában lakunk, a Torontál a virágot és a szépet szereti, téren, sajnos azonban a kör- nagy örömmel és kedvvel nyczetéről ezt nem lehet el- igyekezett háza előterét, ab­mondani. Mellékelt felvéte- lakát, vagy erkélyét virág­leink is igazolják állításun- gal díszíteni. Mintegy SO kat, mely szerint a Torontál fényképfelvételből álló al­tér Szeged egyik legelha- búmban örökítettük meg a nyagoltabb köztere. Ugy virágosításban legszebb ré­gondoljuk, a város szívében, szeket és a Hazafias Nép­a híd mellett, az egyik leg- front számos egyént juta­forgalmasabb részen nem lomban és oklevélben része­szabadna megtűrni ilyen ál- sített. lapotot. Tudjuk, hogy a vá- A mostani tavaszi előmun­rosfejlesztési tervben ide kólátokból ítélve reméljük, valamit építeni szándékoz- az idén még fokozottabb nak, addig is azonban meg mértékben kapcsolódik avá­kellene szüntetni ezt a ros lakossága <j nemes moz­rendkívül csúnya, visszate!- galomba. Virágosítsuk és rakterületet". szépítsük házainkat, utcáin­* kat. hogy Szeged necsak 9 A Bem tábornok utca 2. napfény, hanem a virágok szám alatti ház udvarában városa is legyen. lakunk, s az itt méréseket Bakos Béla. végző mérnököktől tudoma- Korda u. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom