Délmagyarország, 1961. február (51. évfolyam, 27-50. szám)

1961-02-17 / 41. szám

Péntek. 1961. február 10. 17 Iskolában — gyárban Tervek, előkészületek a Kilián-mozgalomra Mint ismeretes, az MTST program alapját. A lebonyo- ném megemlíteni, hogy szá­a magyar sportközvélemény- lítást illetően az a tervünk, mítunk az üzemi KlSZ-szer­rc támaszkodva nemrég nagy- hogy az adminisztrációs fel- vezet támogatására is, első­szabású tervet dolgozott ki tételek kidolgozása után még sorban a fiatalok mozgósítá­a tömegsport fellendítésére, februárban megindítjuk a sa tekintetében. A mozgalom általános célki- propaganda munkát. Szeret- Május elseje, a Kilián­t.ízése, hogy minél több fia- nénk elérni, hogy mire má- mozgalom gyakorlati kezde­talt vonjon be a rendszeres jus elején elkezdődnek a te közeleg, megindult a sportolásba. A program ép- versenyek, mindenki ismerje munka, alakulnak a tervek, pen ezért az állandó, folyt- a feltételeket és a követel- amelyekből remélhetőleg rö­matos munkát helyezi elő- ményeket. videsen valóság lesz. térbe. A követelményeket és a lebonyolítási módozatokat ügy állították össze, hogy az a társadalom egészére kiter­jedjen, azaz a legszélesebb ... és a ruhagyári sportolók Az MTST programjában Kiss Aurél tömegeket vonja be a moz- szerepel, hogy a KISZ támo­gatómba. A Kilián György gatásával a gyári fiatalokat testnevelési és sportmozga- js be kell vonni a mozga­lom már nevében ls igyek- lomba, ezáltal sokkal széle­szik a szocialista társadalom sebb keretű lesz, hatása nu­cszményét kifejezni, olyan gyobb, a megvalósítási lehe­embert választva példáké- tőségek jobbak. Erről Groska rul, aki a mi társadalmim- András, a ruhagyári spor­kért harcolt. tclók vezetője a következő­Eav iskolában és egy ket mondotta: üzemben érdeklődtünk, mi a — Ugy gondolom, hogy sportolók véleménye a moz- nagy sikere lesz a mozga­gajomíól ás mik az elképze- iomnak annál is lnkóbb leseik a lebonyolítást lile- . ' tden mert már az előző jelvény­szerző versenyek is jó ered­A Ságvári ményeket hoztak. A gyári . ,, fiatalok szeretnek sportolni gimnazistaK... és arra számítok, hogy ez a A Ságvári Endre Gyakorló mozgalom ls növelni fogja Gimnázium testnevelő tanú- a rendszeres sportolók szá­rai már nagyjából ismerik a mát. A lebonyolításnál fel­mozgalom általános kereteit, használjuk az olimpiai, il­célkltűzéseit. és azokat tet- letve a VIT jelvényszerző széssel fogadták. Szeretnék versenyek tapasztalatait is. minél több fiúval megismer- A mozgatóm annyiban jobb totnl a próbákat. Valószínű- az előzőeknél, hogy nem leg sokan lesznek olyanok, kampányszerű és sokkal ál­akik eddig sportszempontból talánosabb. A korábbi ha­passzívak voltak és most sonló jellegű versenyeken, megkedvelik a rendszeres ha valaki kiugró teljesit­sportot. Mindenesetre az ő ményt ért el, akkor köny­lclkesedésükön nem fog múl- nyebben boldogult a jelvény ni, a testnevelők mindent megszerzésénél, hiszen tete­megtesznek a mozgalom hc- m« ponttal rendelkezett. A lyi sikeréért. Szavak helyett Kilián-mozgalom viszont az elsősorban tettekkel akarják állandó, rendszeres munkát bizonyítani, hogy a mozga- honorálja. Egyébként szeret­lom célkitűzéseit a szívükön viselik. Ez természetesen elsősor­ban a diákokat fogja érinte­ni, hiszen a rendszeres mun­ka fiatal korban kezdhető el legsikeresebben. Geizer György, a Ságvári Gimnázi­um diáksportolója ls ismeri a mozgatóm körvonalalt. — Véleményem szerint — mondotta — a Kilián György testnevelési és sportmozga­lom a diáksport szempontjá­ból legjobban az elsős-máso­dikosokat érinti, hiszen ők tovább maradnak az Iskola kötelékeiben. A rendszeres munka ugyanis korán kez­dőik, és így ök képezik a A SZEGEDI TEREM­KÉZILABDA-BAJNOKSÁG ÁLLÁSA A KÖZÉP­ISKOLÁS CSOPORTOKBAN Leányok A-csoport: 1. Gépipari Tcchn. 4 59:27 6 2. Közgazdasági Technikum 3 31:23 4 3. Textilipari T. 2 14:18 2 4. Rózsa Ferenc Gimnázium II 3 30:44 2 5. .Makói Közgazda­sági T. II. 2 17:39 ­B-csoport: 1. Vasútforg. T. 3 35:21 5 2. Tömörkény G. 3 36:20 4 3. Rózsa F. Gimn. 3 28:15 4 4. Közgazd. T. II. 4 26:44 2 5. M. Közgazd. T. 3 17:37 1 Fiúk A-csoport: 1. Rózsa F. G. 4 119:61 8 2. Makói Közgazd. Techn. II. 3 59:69 4 3. Közgazd. T. 3 67:78 2 4. Textilipari T. 3 59:71 2 5. pépipari T. 3 47:72 ­B-csoport: 1. Vusútforgalmi Technikum 4 119:81 8 2. Radnóti Gimn. 4 93:71 6 3. Rózsa F. G. II 4 84:71 5 4. M. Közg. T. 4 79:73 3 5. Gépipari T. II 4 94:97 2 6. Közgazdasági Techn. II. 4 52:126­A bajnokságból még egy forduló van hátra. =S=0=R=0=K=B=R=!I= Szegeden ma, pénteken Az érdeklődők, akik játék­két Postás Kupa tekemér- vezetői vizsgát akarnak ten­közést játszanak. A Postás ni. a tanfolyamra a hely­a Helyiiparral a Postás-pá- színen még jelentkezhetnek, lyán a Szegedi VSE a a hétfői előadás megkezdése SZAK-kal a Vasutas-pályán előtt. 5 órai kezdettel találkozik. * * A szegedi városi Asztali­Ma, továbbá szombaton tenisz Szövetség február vé­és vasárnap rendezik meg gén játékvezetöképző tan­Rudapesten az asztaliteni- folyamot indít, amelyre a sze/ők országos bajnokságát, szövetség címén. Szeged, A nagyszabású versenyen a Postafiók 106. címen lehet legjobb szegedi asztaliteni- Jelentkezni férfiaknak és szczök is részt vesznek, töb- nőknek egyaránt. A jelent­bek között Nagy László kezesnél a név és a lakcím (Kender). Bodóné (Sparta- megadása szükséges, cus) és Kamocsay (Kender). * A Szegedi VSE labdarúgó­Február 20-án, hétfőn dél- csapata tegnap a Makói Va­utan 6 órai kezdettel kerül sassal Makón barátságos sor a kosárlabda játékveze- mérkőzést játszott 500 nézó tö-képző tanfolyam második előtt. A szegedi együttes a előadására a Rókusi Torna- mély talajon is sok Jó tá­csarnok vívótermében. Az madást vezetett és végered­előadást Császi Sándor test- ményben Kerényi és Kiss II nevelő tanár, volt NB l-es góljaival 2:0 (1:0) arányban kosárlabda-játékos tartja, nyert. <Vaiárnap. bajnoki labdarúgó-mérkőzés Szegeden Az 1961. évben vasárnap amely á SZEAC-pályán lesz játszanak először bajnoki vasárnap fél'1 2 órai kezdet­labdarúgó-mérkőzést Szege- tel — a SZEAC az esé­den. Az őszi idényből el- lyesé. A győzelem azonban maradt SZEAC—Szőregi Rá- nem vehető biztosra, mert kóczi ifjúsági találkozót a a hírek szerint a szőregiek szövetség kiírása értelmében megerősített csapattal áll­moet, a tavaszi mérkőzések nak kl. Olyan ifjúságiak is megkezdése előtt egy héttel helyet kapnak majd náluk, kell megrendezni. Az év első akik, ha az első csapatuk bajnoki mérkőzésének -r is , Jútózlk, abban szerepel­nek. Az ifjúsági mérkőzés után barátságos összecsapásra ke­rül sor vasárnap a SZEAC és a Szegedi VSE első csa­pata között vasárnap a SZEAC-pályán. A bajnoki rajt előtt egy héttel nagy érdeklődésre tarthat számot a két legjobb szegedi együt­tes találkozója. Ha az idő továbbra is kedvez, a hét végén nem esik eső, vagy hó, a kettős műsort a trí­bünös-pályán rendezik meg. A szegedi NB III-as lab­darúgó-csapatok közül az Építők szombaton délután az UTC-vel mérkőzik Újszege­den, a Spartacus pedig va­sárnap délelőtt a Szegedi Dózsával találkozik a Dózsa­pályán. A megyei bajnok­ságban szereplő együttesek is mind barátságos mérkő­zést játszanak a hét végén. Ennek részletes műsorát holnapi, szombati számunk­ban közöljük. Lengyel alpinisták bravúrja .4 krakkói és Zakopanéi al­pinisták szezon vége elött még valami egészen rendkí­vüli feladatot akartak' végre­hajtani: »Meg kellene egy­szer kísérelni..— kezdték a vitákat és végül is elhatár rozták, hogy a Magas-Tátra egész hegyláncolatát teljes hosszúságában, keletről nyu­gatra megmásszák. Ezt az utat előttük még egyetlen lengyel hegymászó sem tet­te meg. És valóban, a fel­adat a héttagú expedíció minden erejét igénybevette. Persze, a dolog nem ment mindig simán. A Magas­Tátra mélyen szakadozott gránit-gneis hegyvonulat is nemegyszer kényszerültek, mint a fényképen is láthat­juk, a több száz méteres tá­tongó szakadékokat lendüle­tes, merész ugrással le­győzni. — A magyar .sporttársadalnm — Bénzinctekk. Égy francia i. kifejezte réagvéUH az Egye- Wg 3 sült Államok Jégsportolóit ért to?Jtó gengszterek távoljfrtá­szörnyű brüsszeli légiszeren- Sára speciális benzlncsekkeket csétlenség alkalmából és az hoz íorgHlomba. Ezzel lehető­alábbi szövesd táviratot küld- vé teszi, hogy az. autósok kesz.­te Nev Yorkba az Egyesült pénzfizetés nélkül jussanak Allemok Műkorcsolya Szövet- üzemanyaghoz, a benzinállo­ségének: „A Magyar Jégsport mások kasszájéban pedig ne Szövetség mély együttérzését kelljen pénzt tartani. A benzin­fej ezi kJ az amerikai műkor- csekkek normális bankcsekkhez csojyázók tragikus halála al- hasonlítanak, de feltüntetik raj­kalmából''. tuk a kocsi rendszámát ls. PARAS, KÖDÖS, ENYHE IDÖ Várható időjárás péntek estig: párás, kötlfls Idő, he­lyenként ködszltálássaT. Gyenge légáramlat. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet pénteken plusz 3, plusz I (ok kő­zött. Távolabbi kilátások: a hét végén ls csendes, párás Idő, reggeli és délelőtti ködök. . _ IMI. február 17, péntek MOZIK Szabadság: Fél 6 és fél S őra­kor: Tisztes Orlház. - Magyarul beszélő francia film szeles vál­tozatban. Csak It éven felü­lleknek. Február 22-ig. Vörös Csillag: 6 és 8 órakor: Dr. Faustot elvitte az ördög. — Csehszlovák filmvígjáték, lé éven alul nem ajánlott. Féb­ruar 21-lg. Fáklya: Tatarozás miatt szü­net. Kender Mozi (Rigó u. kultúr­terem) fél 6-tól: Apák iskolá­ja. csehszlovák film. 10 éven felül. , . UJszöregl Iskola, t! órakor: Fehér vér. Német film. A szegedi általános ís középiskoláinkban bevezetett palackozott Dugonics Mozi: 5 és 7 órakor: uzsonna-tej nagy népszerűségnek örvend. A gysrmekck már Arcnélküli város. Magyar film. e'.só napokban megszerették a szalmaszállal ellátott kis Uve- n éven alul nem ajánlott, geket és egy-két kifli mellé jóízűen elfogyasztják a friss lelet. Tömörkény I. Művelődési Ölt­Felvételünk a Hámán Kató Altalános Iskolában készült, ahol hon. Petőfitelep, 6 órakor: már az első napon több száz üveg tej fogyott el. Szegény gazdagok. Magyar film. 10 éven alul nem aján­-t „Macskaszemet" viselő A STRADIVARI-HEGEDÜK lott. gyalogjárók. Ansbachban (NSZK) TITKA a gyalogjárókat éjszakára ' " NEMZETI SZÍNHÁZ ..macskaszemmel látják el. hogy A csehszlovák hangszergyár- E9te 7 órakor- A sátán Bos­megvédjék őket a sötétben a tó lpar g különösképpen a toriban. _ Odry-bérlet. Vége jármüvektől. A rendőrség ez- . ' . , th .„ br„ zel az intézkedéssel igyekszik hegedügyártás nagy tradícióval kb. 10 ora. elejét venni a sok balesetnek, rendelkezik. Hogy ez az Ipar amit az okozott, hogy éjszaka nemzetközl vonatkozásban hazatérő gyalogosokat a sötét- , . ben a jármüvek hátulról el- "len maradjon, mozgósították a ütötték. legszélesebbkörü tudományos apparátust, a ennek segltségé­vei fejtik meg a híres Stra­AZ UTOLSÓ GEDOI HÁZ­HELYEK IS KAMARASZÍNHÁZ Ma nincs előadás. ÁLLATORVOSI INSPEKCIOS SZOLGALAT Szeged város területére Február Il-tői 18-lg este ( órá­divari mesterhegedü gyártási tói reggel 6 óráig (vasár- és titkát. A vizsgálatok során Unnepnao nappal ls) elsősegély A II. kerületi tanács épl- „ ,, . .,., tésl osztálya átadta az utol- megallapttották. _ „ _ „ só 4 ecdól házhelyet is Csehország déli részének erdői orvos. Lakása: peák Ferenc u. ...., és nehézellés esetére ügyeletes hogy roieg d„_ ,.-arkas Dezsű álleml állat­Allaml vállalatok, közületek részére parketta burkolást saját anyagból vállalunk. Megrendelhető Hmvhely, Tanács­köztársaság tér 59. Csm. Tatarozó és Epltő Vállalatnál. x EPIr&SZTECHNIKUST 5 éves gyakorlattal azonnali belé­péssel felvételre keresünk. Önéletrajzot a Jelentkezéssel együtt kérjük leadni a Dél-Magyarorszag kiadóhivatalába „5625" Jeligére. ál AftiáUUde>tés>e>U geo értékesítés céljából az Or- rendkívül gazdagok úgynove- H. em. Teláfou: 43-17. szágos Takarékpénztár sze- rezonanciás faanvaebm Az állatorvos kiszállításáról » gedi intézetének. A négy zeu rezonanciás faanyagban. h,V(J m köteieí gondoskodni, házhely már el ls kelt, s Megállapították az összefüggést ha javul az idő, megkezdik a hangsebesség, a fa rugal- * Szocialista magatartás és az új városnegyed utolsó maMáal rr.nH,.iu„a a.. huligánizmus címmel dr. Bér­házainak építését. massagl modulusza m> fajsúlya ky Imre ,mn> lgalg8t6 tsrt között, kikísérletezték a hang- előadást ma. 17-én. pénteken — A moszkvai rádió egyik magasság, a hangszín jellege és du. 6 órakor a Postás Műve­adásában elmondotta, hogy a hang sebessége közötti, to- Wdesi Otthonban. Előadás utan Omszkban, és körnvékén nem • az „Égre nyíló ablak" cimu kevesebbé Snt 1OT Kázéve™ vabba a rugalmassági modu- magyar film kerül bemutatás­vagy még Idősebb ember él. lu*z és a nedvesség közötti ra. (Csak felnőtteknek.) összefüggést. A rezonanciás fa­— Az afro-ázslat Írók állandó anyag kiválasztásának módiát irodája most ülésezett Colom- yt> kiválasztásának módját boban. Elhatároztak, hogy már- ls kikísérletezték, clus végén Tokióban rendkí­vüli kongresszust rendeznek. . 7 Csapadékvlz-gátló zsilipet A javaslatot a japán irószö- építtetett a II. kerületi tanács vétség nyújtotta be. Colombo- épuésl psztalya a Bihari utca ban elhatározták ezenkívül, lakóinak kívánságára a Bihari hogy ez év végén Kairóban utca éa a Debreceni utca ke­is rendeznek írókongresszust, reszteződésénél. Eddig ugyanis Ennek előkészítésére 20 afrikai "ős időben a csapadékvíz min­ős ázsiai ország írót blzottsá- dig megtorlódott a Bihari ut­got alakítottak. cal nyiltszelvényü csatornában. Az új zsilip meggátolja a csa­padékvíznek a Bihari utcába való vlsszatódulását. ÍM—200 kg sertések eladók. Csendes u. 3. szám. 6619 1102-es Skoda kitű­nő állapotban eladó. Megtekinthető va­sárnap 10—16 óráig. József Attila (Vá­sárhelyi) sgt. 32. 11259 Elcserélem uj ház­ban lévő utcai ház­felügyelőségem ha­sonló íőbérletre. — Mérey utca 20/b. 23927 Magánházból egy 1 Sürgős igazolvány­rész szoba, konyhás I képek 1 órán belül lakás cserével el- is készülnek a Fény­adó. Leválasztha.o. Petőfi sgt. 62. 8731 Építkezők: Epitésre alkalmas telek, kis házzal eladó. Haty­tyú u. 28 b. X23913 Nyugdíjast asztalost kisegítő munkara keresünk. Munkaidő havi 8--10 njip. Fi­zetés 500 Ft. Jelent­kezés MAHART Ha­jójavító Üzem tápéi telepén. X23D34 képész Szövetkezet Lenin krt. 42. szám alatti műtermében, x Hibátlan, ]ó han­gú kis rádiót ve­szek. Lehet néorá­dló is. Cimet tele­fonon kérem 46-81. Farkasné. 8715 Eladó Szöreg, Árpád utca 28. számú ház és azonnal beköl­tözhető. X8626 — UJ mágneses szeparátor. Krivoj Rogban szovjet tudósok és mérnökök egy csoportja új mágneses szeparátort készített a vasnak az ércekből való ki­vonására. Az új szeparátornak erősebb mágneses tere van. mint a hasonló legjobb ame­rikai berendezéseknek. A mág­nesek fokozott ereje folytán az érc dúsításakor a vasvesz­teség 18 szazalékkal csökken. x Eretnekek voltak-e a sze­gedi boszorkányok? eimmel Olt­vai Ferenc levéltarvezető tart előadást a Juhász Gyula Mű­velődési Otthonban f. hó 17-én, pénteken du. 6 órakor. Belépés díjtalan. DEL-MAGYARORSZAG a Magyar Szocialista Mun­káspárt szegedi bizottságá­nak és Szeged oi. J, v.írot tanácsának lapja. Megjelenik héttő kivételével mindennap. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Felelős szerkesztő Nagy István Szerkesztősig: Szeged. Sztálin sétány 10 Telefon: 35-35. 30-03. 40-80 Elszakat teletop 35-06 Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Kovács László Kiadóhivatal: Szeged. Klauzál tér I. Telefon 35-00. 31-16 (Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza.) A lapot nyomja < Szegedi Nyomda Vállalat. Szeged Kérdsz utca 9. A lapot árusításban és előfize­tésben a Csongrád raegyel pos­tahivatalok terjeszük. Előfizetési díj egy hónapra 11 Ft. Előfizet­hető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél

Next

/
Oldalképek
Tartalom