Délmagyarország, 1961. február (51. évfolyam, 27-50. szám)
1961-02-25 / 48. szám
7 Szombat, 1961. február 25. Jóval több hazai alapanyagot használnak fel, tí/ kikészítési eljárásokat vezetnek be « Túlteljesítik exporttervüket az Újszegedi Kender- Lenszövő Vállalat dolgozói Évről évre fejlődik az éppen ezért állandóan fog- szegedi gyárban nemcsak a exportttermelés az Újszegedi lalkoznak az exporttermelés vezetők, a dolgozók is jól Kender-Lenszövő Vállalat- korszerűsítésével, fejleszté- tudják ezt, a szövőnők pélnál. A gyár a felszabadulás sével is, dául, akiknek a vállain előtt egyáltalán nem készí- nyugszik végül is az exporttett exportárut, az utolsó Cjleg-e a ponyVOy terv teljesítése. Hogy ez vatíz esztendőben pedig több /la lún„ éri ? lóban j§y van, mindenekmint háromszorosára nove- ® előtt a számok bizonyítják, kedett a külföldi országok- Az elmúlt évben például Az újszegedi vállalat janunak gyártott ponyva meny- két új termelési eljárást ki- árban 109 százalékra teljesinyisége. Ma a vállalat ter- sérleteztek ki: a hazai szük- tette exporttervét Nem csomelésének több mint 25 szá- ségletek kielégítésére történt da ez, természetesen, hiszen zaléka exportra készül. próbagyártás kitűnően sike- olyan kiváló dolgozók egyé. „ , rült. Az új minőségű pony- ni teljesítménye tette leheMennyiseg es minőség vák exporttermelését idén tővé, mint Dubecz Erzsébet vezetik be. Az egyik ilyen 153, mint Márki Klára 143 Az exportterv teljesítess újfajta áru az úgynevezett százaléka — hogy a sok jól nek problémái természetesen lángmentes ponyva, amely dolgozó munkás közül csak nagy gondot jelentenek en- nem gyullad meg, még ak- az Ő nevüket említsük pélnél a vallalatnal is. A meg- kor sem, ha nagy és erős daként rendelt mennyiség gyártásá- iang éri, A másik új gyártJön o tavasz •—megszólaltak a feketerigók A madárvilág mozgásában megjelentek a mezei pacsirészrevehető változásokat ták, továbbá a víziszót-nyaokozott az idei rendkívül sok előőrsei: a pólingok és enyhe tél és a korainak cankók. A tiszamenti erdőkígérkező tavasz. Már a jel- be megérkeztek az örvöslegzetes téli ragadozók gyér galambok. A megfigyelők megjelenése jelezte az eny- láttak már erdei szalonkáhe telet. Gatyás ölyvet pél- kat is, amelyek valószínűleg déul keresve sem lehetett ta- itt teleltek át, vagy az alig Kedvezményesen biztosii ák a vasú asokat baleset enen Az Állami Biztosító Főigazgatóság a tényleges szolgálatban álló vasúti dolgozókat díjfizetés nélkül balesetbiztosítási védelemben részesíti. Ez vonatkozik üzemi baleset esetére, továbbá a vasút területén elszenvedett nem üzemi jellegű ballálni. Már most megállapít- délebbre fekvő vidékekről! esetekre. Balesetből bekövetkezett elhalálozás esetén a hátramaradottak 12 500 forintot kapnak, állandó és teljes rokkantság esetén pedig 25 ezer forint erejéig részesülnek kártérítésben. A biztosítás körülbelül 150 ezer vasúti dolgozót érint és érvénye 1961. február 4-től számít. ható, hogy a madarak jól húzódtak vissza. A korai tateleltek, s valószínűleg az vaszodást jelzik az északra idei tavasszal a szokottnál vonuló vadliba-csapatok is. nagyobb számban költenek, A legutóbbi jelentések szeez vonatkozik a mezőgazda- rint a szegedi Fehértón már ság számára rendkívül ér- átvonultak az első nagyobb tékes foglyokra és fácánok- libacsapatok. Jó jelnek lehet ra is. tekinteni továbbá azt. hogy A közelgő tavasz hírnö- a kertekben megszólaltak a keiként az utóbbi napokban feketerigók. Az első hetek eredményei A jó eredményekben künak jó megszervezése ön- mány a műgyantás ponyva, magában sem kis dolog. Ez' a vizet egyáltalán nem Nemcsak azért, mert ez a engedi át, ezenfelül az mennyiség — mint láttuk — impregnálása igen tartós. igen nagy, hanem azért is, A két új' gyártmány ér- , I mert az évközben váratlanul dekessége, hogy készítési el- lönösén örvendetes, hogy az érkező vagyis előre nem járásukat az üzem dolgozói exportárut termelő dolgozók tervezett megrendeléseknek külső segítség igénybevétele 30 százaléka fiatal. Ez azt ta „ltot kall tenni nelkl[k a maguk^ erejere ta- bizonyítja, hogy a fiatalok lendülettel, munkaszeretettel igyekeztek pótolni azt, is eleget kell tenni. A mennyiségi termelésnél is nagyobb gond azonban a maszkodva oldották meg. Az új „divatszín" ami esetleg a szakképzettségyártmányok minősegeitek Külföld máris érdeklődik 8ukbo1! a gyak°rlottáágukbol állandó fejlesztése. A kül- az üj, jobb minőségű pony- meg h.,anyzlk: Munkájuk jó földre szállított ponyvának vák iránt. Közülük Norvégia ^^ífil61-^^".-^!: ugyanis a legjobb minőséérdeklődése különösen fi- nak az dzem. régi> ^Pasztalt gyelemreméltó. Egyrészt, szakmunkásainak elvonala0-7 ban. A név szerint említett gűnek kell lennie, különben mert meglehetősen nagy . , . „ , a világpiacon nem venseny- mennyiségű áruröa van szó e- kival°.. n™nkas .Pe*dául I képes. Az újszegedi gyárban ZT^rdT^Z^ Sny évf^dolgóz^Tz ki megrendelőink a pony- üzemben, vákat kék színben szeretnék elkészíttetni. náluk most ez a legújabb "divatszín*. A divattal peTompai Vegyes és Építő Ktsz vezetősége keres építőipari TECHNIKUST azonnali belépéssel, lehetőleg több éves gyakorlattal, fizetés megegyezés szerint. Háztartási zsiradékot színszappanra cserélünk Cseretelepek: Gogol u. Sí. ivolt Polgár u.) és Szabadsajtó U. 12. Szappanfőző KTSZ Az üzem KlSZ-szervezete "tiffv iá tavik is sokat törődik az exportul gy ta ISZIK, TERV TELJES(TÉSÉN DOLGOZÓ fiatalokkal: enélkül ezek a jó eredmények aligha születtek dig j1 PaT.yvaffi/ártásnak is yolna meg Legutóbb pel_ dául megjutalmazta az exportterv teljesítésében kitűnt fiatalokat. Az első két brigád tagjai pénzjutalmat kaptak, személyenként 200, illetve 100 forintot, a harmadik brigádnak pedig színházjegyeket adtak. Ezt a pénzt abból az összegből fizették ki, amelyet a fiatalé pest kell tartani.... A norvégek egyébként elsősorban hátizsákokat készítenek majd ebből a színes anyagból. Az exportgyártás másik érdekessége, hogy jelentősen növelték a hazai alapanyagok mennyiségét a külföldre készített áruk előállításában. Az elmúlt évben lok önként vállalt üzemtaaz összes ilyen nyersanyag- karüási munkájuk ellenér„ ból körülbelül 70 százalék volt hazai, az idén ez a mennyiség több mint 20 százalékkal növekedett: ma 90—95 százalékos. Természetesen ez az , emelkedés anélkül történt, hogy az áru | minősége emiatt romlott volna. Az exportterv teljesítése és túlteljesítése tehát fontos tékeként kaptak. Rádióműsor 4,26 Szombat KOSSUTH-RADIO Rákóczi-induló. 4,3® népgazdasági érdek. Az Új- vek. 7,30 Műsornaptár. 7,59 ld: TISZA ^ ii hif^1' Állami Áruilázban Széchenyi tér és Kárász u. sarok Kínai brokátok, különleges színválasztékban 70,— Ft-tól 78,— Ft-ig. Kínai tisztaselyem taftok 78,— Ft 90 cm széles mintás santung 40,70 Ft 90 cm széles nyakkendőselymek 57,— Ft Nylon ripszek 41,— Ft Kézi festésű exkluzív nylon és 3 tisztaselymek 138,— Ft-tól vasárnap 9-től l-ig és 3-tól 7-ig selyemkiállítás az áruházban Tekintse meg kirakatainkat! SZEGEDI FEDEZET a jubiláló Rózsahegyi Kálmán életéből Juhász Gyula melegen pártfogolta a Nemzeti Színház eredeti tehetségű művészét 1901 -hpn köreit 3 Nemze- benetes mélységét és realitá- rünk óriási volt. A taps majd 1 "Ben ti Színházhoz, sát is felismerte. (Hamlet szétvetette a színház falait, Ma színművészetünk felleg- sírásó — Tiborcz, és Shakes- sőt a Színházi Élet tudósítóvárának tagjaként művészeti peare bolondjai.) ja szerint a kacagást még oktatómunkával foglalkozik. » e»f>mélvp« ismeretség Szatymazon is lehetett halÉlete a magyar színháztör- M szemeiyes történetét lani. A műsor után estély ténelem aranykorának leg- maga Rózsahegyi Kálmán következett a Kass-szállóragyogóbb epizódja Életpá- mesélte el nekem. ban. Itt mutatták be nekünk, lyája az irodalomtörténész — 1924 szeptemberében a vendégszínészeknek Juhász számára is sok értékes titkot budapesti Színházi Életszer- Gyulát, személyes ismeretsérejteget még. Szolgáljon méltó megemlékezésül ezek egyikének feltárása! Talán a sors keserű iróniája, hogy egy szerencsétlen sorsú, sokat szenvedett költő állt ki bátran a kor legnagyobb és legünnepeltebb színésze mellett, akit "az ős patkány* által megmételyezett kritikusok szerettek volna a Nemzeti "Színház deszkáiról lerángatni. A költő: Juhász Gyula, a színész: Rózsahegyi Kálmán. Az ifjú Juhász Gyula pesti egyetemi évei alatt látta. először Rózsahegyi Kálmánt színpadon, a Nemzeti Színházban. A fiatal színész tehetsége a magyar népélet, a magyar parasztság jellegzetes alakjainak megformálá- kesztősége műsoros estet günk tehát itt kezdődött, sa nyomán bontakozott ki rendezett Szegeden a városi — A .színésznők közül a elemi erővel. Az ifjú Juhász színházban. Ezen Péchy Er- legbájosabb Péchy Erzsi volt. Gyulára éppen e művészet zsi, én és még számos pesti, Megkértük a költőt, írjon igazi nagysága: a nép mű- valamint szegedi színész lé- róla egy verset. Juhász Gyuvészi színpadrahozatala ha- pett fel. A műsort a felejt- la papírt, tollat vett elő, és tott lenyűgöző erővel. Ró- hetetlen emlékű Juhász Gyu- megírta a csodálatosan szép zsahegyi Kálmán Cigánya, Iánk nyitotta meg, a számo- "Péchy' Erzsinek* című kölGonosz Pistája, falusi tani- kat pedig Karinthy Frigyes teményt, melyben Erzsi szőtója felejthetetlen élmények konferálta. Én egy vidám ke haját látva talán Annávoltak a költő számára. De jelenetben léptem fel. Sike- ra gondolt: klasszikus alakításainak döb- , . . , ... Varazsos es búsító szokeseg: A költő fájó ábránddal reád néz És csöndes gyásszal rólad énekel. Az életem, mint holdas éjben árnyék, E ragyogásra bánattal felel. — 1925-ben és 1926-ban gát, a magyar öröm és baszintén a Színházi Élet ren- nat, humor és sírvavigadás dezvényein léptem fel Sze- hangjait hallatta páratlanul geden — folytatja Rózsahe- és nagyszerűen. Az ő Cigágyi Kálmán — s ilyenkor nya, az ő Gonosz Pistája, az mindig találkoztunk, de ben- ő Barlay Gáspárja és az ő sőbb barátságba csak sokkal falusi tanítója a maga múkésőbb kerültem a költővel, landó matériájában is méltán sorakozik a múlhatatlan AT aklrnr már orezágos magyar monumentumok köAKKUT hírű színész zé!! 1926. február 26-án ünne- . .. . sorok így folytapelte nemzeti színházi tag- H ,,ral tódnak tovább, ságanak negyedszázados ju- majd a gyilkos gúnv és szabileumát. De az ünneplés tíra váltja fel a "kényes ízlelkes hangulatát disszonáns lésű« kritikusok ellen; "Róhangok zavarták meg. Egyes zsahegyi Kálmánt engedjé"fajvédő* kritikusok nem tek játszani tovább a riemlátták szívesen Rózsahegyi zet örömére és dicsőségére. Kálmánt a Nemzeti deszkáin, ad multos annos!* — hangmivel édesanyja "másvallá- zanak az utolsó sorok, sú* volt. Juhász Gyula is , — Én Juhász Gyula ciktudott a jubileumról, hallott kéről mit se tudtam egésze a Rózsahegyi-ellenes tárna- 1942-ig — mondja kissé szodásokról. 1926. február 19- morkáSan Rózsahegyi Kálén, a jubileum előestéjén je- márj. A már halott költő-önlent meg a költő vezércikke kéntes titkárnője", Kilényi a jubiláló színészről a Dél- irma küldte el nekem. Ekmagyarország hasábjain. Ér- kor már színpadtól, filmtől, demes idézni Juhász Gyula rádiótól is e1 tiltottak. Ezek csodálatosan szép lírai sorai- a sorok adták vissza önbiból: zalmamat, mikor ellensége"Már az ősz dere erősen jm nemcsak nevem, hanem megütötte fejét, de ifjú szí- becsületes művészi múltamat vében csakugyan a lángsu- is be akarták mocskolni. De garú nyár virul és tehetsége titkon éreztem azt is hogy a régi fényben üj színekkel egy hű barátot vesztettem el gazdagodva ragyog és me- Juhász Gyulában, akit csak legít tovább. Rózsahegyi ekkor, jóval halála után Kálmán, ha a mi édes éreztem igazán barátomnak, magyar anyanyelvünk nem Az ősz Rózsahegyi Ká)lemne olyan árva, olyan mán büszkén veszi elő a testvértelen, ma egy egész gondosan megőrzött, sárguló vitáénak játszanék, és di- újságlapot, elfogódott hancsősége is egy egész vi- gon olvassa a már idézett lágnak szólana. De ő min- sorokat, egy halhatatlan kőidig megmaradt a mienknek. tő lírai vallomását egy kiö a magyar világot jelentő vételesen nagy művészről, deszkákon érezte otthon ma- Csaplár Ferenc jelzés. 3,00 Műsorismertetés. 8.08 Technikai szünet. 8,10 Nepi zene. 8,40 Lányok, asszonyok. 9 Hí- óra Wilhelm Bachkhaus zongorek. 4,35—7.59 Vidáman, fris- rázik. 9,35 Egy est Velencésen. Közben: 5,20 Hírek. 6.00 ben. 10.00 Hírek. 10,10 Jöjj ki, Falurádió. 6.30 Orvosi tanácsok, napocska! 10,30 Humoreszkek és 6,40 Hil'detűoszlop. 6,59 Idöjel- intermezzók. 10,55 Rádióiskola, zés. 7,po Hírek. 7,10 Uj köny- 12,00 Déli harangszó. t2,10 Operettmeiódlák. 12,50 Mit olvassunk? 13,05 Szív küldi. 13,43 Vá laszolunk haUgatólnknak. 14.00 Bartók: I. zongoraverseny. 14,30 A nemzeti kulturáért. 14,45 Fúvószene. 14,55 Műsorismertetés. 16,00 Hírek, közlemények. 15,08 Időjárasjelentés. 15,10 Zengjen dalunk! 15,40 Élőszóval — muzsikával. Közben: 16,00- 16,20 Közvetítés a Csepel-Újpesti Dózsa és a Honvéd- Diósgyőri bajnoki mérkőzésről. 16,50 Het nap a külpolitikában. 17,00 Hírek. 17 óra 10-17,35 Könnyű zenei híradó. 18.00 Haydn: C-dúr szimfónia. 13,25 Szombat este Moszkvától Londonig. 19.05 A Szabócsalád. 19,35 Népi zene. 19,50 Jó éjszakát, gyerekek! 20,00 Esti krónika. 20.30 Fő a mellékes! 21,40 Sporthíradó. 22.00 Hirek. 22,15—0,30 Táncoljunk! Közben: 24,00—0,10 Hlrek. PETÖFI-BADIÖ 6,00 Reggeli zene. 6,30 Műsornaptár. 6,50 Torna. 8,00—8,10 Hírek. 14,00 Időjárás- és vízállásjelentés. 14,15 Tánczene. 14.45 Bélyeggyűjtők öt perce. 14,50 Operakalauz. 16,00 Hírek. 16.05 Úrnőm, vig legyen . . . 16,40 Könnyű zene. 17,05 Magányos út. Novella. 17.25 Kamarazene. 18,00 Hirek. 18.05 Emlékezés Pavlovra. 18,20 Népi zene. 18 óra 40 Falurádió. 10,00 Hírek. 19,05 Wagner: Tannhkuser. A szünetben: 21.30—21,40 Színházi jegyzetek. 22,40 Karinthlai népdalok. 23,00 Hírek. 23,15 Műsorzárás. Telavíziómüsor 16,00 A jég nagymesterei. Közvetítés PrágábóL 17,30 Szünet. 18.00 „A közös". 18,30 TV-híradó. 18,45 Hétről-hétre. 19,00 Vidám percek. 19,15 Oszkár, tudja .. . 20,15 Mindenki gyanús. TV-játék. 21,15 Szünet. 21,20 A jeg nagymesterei. Közvetítés Prágából. 23,00 Hírek.