Délmagyarország, 1961. február (51. évfolyam, 27-50. szám)
1961-02-23 / 46. szám
CsíBrWk, IMI. február a 2 Az idei állami költségvetés népgazdaságunk további előrehaladását tükrözi A pénzügyminiszter expozéjával megkezdődött az országgyűlés új ülésszaka Szerdán délelőtt összeült az országgyűlés. Részt vett m ülésen Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, dr. Münnich Ferenc, a forradalmi munkís-paraszt kormány elnöke, Apró Antal, Biszku Béla, Fehér Lajos, Fock Jenő, Kállai Gyula, Kiss Károly, Rónai Sándor, Somogyi Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Gáspár Sándor, Komócsin Zoltán, Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagjai, Benke Valéria, Csergő János, Czinege Lajos, Czottner Sándor, dr. Doleschall Frigyes, Incze Jenő, Kisházi ödön, Kossá István, Losonczi Pál, dr. Nezvál Ferenc, Nyers Rezső, dr. Sik Endre, Tausz János, Trautmann Rezső miniszterek. A diplomáciai páholyokban helyet foglalt a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja. Az ülést Rónai Sándor, az országgyűlés elnöke nyitotta meg. Bejelentette, hogy ax országgyűlés bizottságai megtárgyalták az 1961. évi állami költségvetés tervezetét. Az országgyűlés ezután elfogadta az Elnöki Tanács dttal az országgyűlés legutóbbi ülésszaka óta alkotott törvényerejű rendeletekről szóló jelentést. Az ipari bizottság javaslatára az országgyűlés az ipari bizottság elnevezését ipari- és közlekedési bizottságra változtatta. Az elnök bejelentette a továbbiakban, hogy három interpellációt jegyeztek be a képviselők. Az országgyűlés ezután elfogadta az ülésszak napirendjét: 1. Az 1961. évi állami költségvetésről szóló törvényjavaslat tárgyalása; 2. A legfőbb ügyész beszámolója; 1. Interpellációk. Az országgyűlés ezután megkezdte az 1961. évi állami költségvetés tárgyalásit. Nyers Rezső pénzügyminiszter emelkedett szólásra és megtartotta költségvetési bemádét. Fe Iliidét gazdasági életünk minden területén lakosság adóterheinek csök- jól kihasználjuk mezőgazdakenéséből származik. sági termelőszövetkezeteinkA bevételi előirányzatok ben a termelés növelésének teljesítése szempontjából lehetőségeit; növeljük a kitok jó gazdálkodása. Költ- vitelre alkalmas, gazdaságos ségvetésünk az előző évi áruk termelését; tervszerűbb, a műszaki és szervezési eredményekhez képest az ál- összpontosítottabb beruházá- adottságoknak megfelelően. Fontos azonban, hogy a rint az oktatási, 1327 millió normákat ne mechanlku- forint pedig a népművelési san igazítsák ki, hanem és egyéb kulturális feladagondos vizsgálatok alap- tok megvalósítását biztosítja, ján, Az előirányzatok szerint például az óvodai helyek számát 6700-zal növeljük, lamT'váííalatok nyereségének sl politikát folytassunk, s ja- Felhívta a figyelmet a mű- a az óvodás korú gyermejelentős hat egész hattized vítsuk az ipari vállalatok szaki színvonal emelésének kek 31 százalékát helyezzük milliárd forintos növekedé- készletgazdálkodását, növel- nagy jelentőségére. Ebben el óvodában, milliárd forintos növekedé ^ r befejeMtt termékek nagv segítséget nyújt az Az alsóíokú oktatási inarányát. 1990-ban kialakított műsza- tezmények 835 új osztalyA pénzügyminiszter ez- kl fejlesztési alap rendszere termet kapnak, s a két-, után részletesen foglalko- is. A gépipari vállalatok ta- vagy háromváltásos tanitas zott a termelékenység ala- valy például több száz új ^arjjnya sével számol. E növekedés legfontosabb forrása kétségtelenül a termelékenység növelése 2 százalékkal csökA— ... Knkitl imna raXkliMl. « WDHeiUSlpWg aia- ixiuauj wuu oujj. „j -- -tése * kulésával. Hangoztatta, hogy gyártmány prototípusát, ké- *n_?ak ^lenére. hogy a az Idei tervek szerint or- szltették el, s vezették be, s tanulólétszám a szokásosnál szágos átlagban el kell a vegyiparban is Jelentősen nagyobb aranyban emelkeérni: a termelés kéthar- emelkedett a műszaki szín- dik. További 500 iskolaban mad részben a termeié- vonal. bevezetik a gyakorlati oktakenvség, egyharmad rész- 1961-ben már mintegy két- tást, s 403 u j általanos ísben a létszám emelkedő- milliárd forint összegű kolai napközi otthont szersével növekedjék. műszaki fejlesztési alap veznek. — A termelékenységi és lesz a vállalatoknál. Az ipari tanulók képzeseönköltségcsökkentési tervek ami lehetővé teszi, hogy két re 592 millió forintot, a koFontos feladat tehát, hogy érdekében folytatni kell az egész kettő tized—két egész zepfoku oktn isi intézmeklaknázzuk a termelékeny- üzemekben a helyes és kor- három tized milliárd forin- nyék működésére pedig 835 ség és önköltség mutatói- szerű munkanormák kiala- tot használjanak fel műszaki m'111? forintot irányoz elő a Az előirányzat szerint a vállalati többletnyereség több mint hatvan százaléka, mintegy négymilliárd forint az önköltség csökkentéséből, s csak negyven százaléka a termelés, a forgalom bővüléséből adódik. nak további Javítását, kítását. fejlesztési célokra. Nagy összegek a mezőgazdasági termelés fejlesztésére Bevezetőben a múlt év gazdasági eredményeiről beszélt. Sikerrel folytatódott a mezőgazdaság szocialista átalakítása: 1960 nyárétól ez év február elejéig 340 000 dolgozó paraszt lépett a közös gazdálkodás útjára. Ezzel a szövetkezetekbe tömörült parasztok száma 1 232 000-re, a termelőszövetkezetek összterülete pedig csaknem kilencmillió katasztrális holdra növekedett. A mezőgazdaság szocialista szektorának Jelenlegi részesedése as ország szántóterületéből már meghaladja a 90 százalékot. Joggal mondhatjuk, hogy a dolgozó parasztokkal folytatott hároméves tömegméretű eszmecsere célravezető volt: a parasztok óriási többsége ma már egyetért velünk abban, hogy nemcsak az Iparban, a kereskedelemben, hanem a mezőgazdasági termelésben is a szocialista út a szükséges, a jó. Elégedetten állapíthatjuk meg, hogy a szocialista szövetkezeti mozgalom hatalmas erővel vonzza magához a paraszti tömegeket — Az Ipar területén is fejlődésről beszélhetünk — folytutta. — 1960-ban az állami és szövetkezeti Ipar termelése a tervezettnél gyorsabban — 13 százalékkal — emelkedett. Az egy munkásra eső teljes termelés értéke az előző esztendőhöz viszonyítva 0 százalékkal nőtt. Államháztartásunk helyzete kielégítően alakult. A költségvetés mérlegében kétmilliárd forint bevételi többlet Jelentkezett. Számottevően nőtt s lakosság vásárlóereje ls: a kiskereskedelmi forgalom 10 százalékkal haladta meg az előző évit. Megfelelők az árukészletek ls: 1960. december 31-én minden forgalomban levő százforintosra kétsázhét forint értékű árukészlet jutott. A forint iránti bizalomra jellemző, hogy az elmúlt évben háromszázezer új takarékbetétkönyvet váltott ki a lakosság és a betét összege másfélmilliárd forinttal nőtt. — Nagy összegű elöirány- vo.ésére, az önköltség csökzatok szerepelnek a költség- kentésére. vetésben a mezőgazdasági Ezek közé tartozik a metermelés fejlesztésére is. A zőgazdasagi termelés szomezőgazdasAgi beruházások kositása. értéke az idén öt egész egy- Az állami gazdaságok a veköltségvetés. Hasonlóan nagy összeget, 734 millió forintot biztosítanak a felsőfokú oktatási Intézmények fenntartására. Népművelési intézményeink fenntartására, a népmű^^^^^^^^^^^ velés feladatainak megoldásiét a teljes beruházási gára 552 mlllló forintot irákeretet, hanem egy részét nyoztak elő 15 mJut(5 forint a leggazdasagosabbnak bi- jut többek között a televí_ zonyuló beruházások meg- zióg adóhálózat szélesítésére gyorsítására tartalékolja. és az adások műszaki gzIn_ az év elején nem osztja A tudományos kutatások költségeinek fedezésére tized milliárd forint. Ebből zetés szakszerűbbé tételével Hangsúlyozta: meg kell aka- vonalának javítására Előretóbbek között négyezerhá- is sok százezer forint ki- dályoznl a beruházási eszltö- láthatólag az idén 2 300 000romszázhetven új traktort, adástól mentesíthetik nép- zök szétaprózódását. Csökken- re emelkedik a rádióelőfiezerötven uj kombájnt, két- gazdaságunkat. teni kell a beruházások ki- zetök száma s mintegy 160 százötven pótkocsit es szá- _ A mezogazdasag szo- vitelézésének Idejét és meg ezerre a televíziótulaj donomos munkagépét kap mező- cialista átalakításának első keji akadályozni az elő- sok gzáma gazdaságunk. szakasza most lezárul, s kez- irányzott költségek túllépéAi Idén felépül a hódme- detét VGSzl « megszilárdítás gét Q zővásárhelyi hibrídttzem, szakasza. A szociális, az egészség- együttesen 1,6 milliárd forinnmelynck napi kapacitása A termelőszövetkezetek tá- ögyi és a kulturális Kiadások- tot biztosítanak. Államunk mogatasára továbbra is ra húsz egész héttized mii- továbbra is jelentős támon^y összegű hiteleket fo- liárd forintot Irányoz elő a gatással segíti a művészeti yósitunk kedvező feltété- költségvetés, az összes kladá- intézmények munkáját, ckkel: három- egész négy sok huszonhét egész három A költségvetés 129 millió tized mll lárá fqrtnt hosz-. t,zed százalékát. Ha ezt az forinttal járul hozzá a testszu- _és középlejáratú hl- ösá2eget arányosan feloszt- nevelési és sportcélok megtelt irányozunk elo a me- juk az ország iakogal között, valósításához, a védelmi kizőgazdasagl szövetkezetek kiderül) hogy egy f6re éven- adásokra pedig az összes kiszamara, te kétezerhetven forint jut adásoknak 4,5 százalékát Ötven tonna lesz. A kedvezményes vetőmag-, talujjavítási- és szőlőtelepítési akciók állami támogatására kétszáznyolcvan millió forint az előirányzat, s állami erőforrásokból négyszáznyolcvan millió forint hiteit folyósítunk a szövet- ebből ezerkilencszázötven kezetek tenyészállományá- foA^taT^kítaíeTettan f költf;égvetésszociális r ak megalapozásához, s ezen d "ML "'"SÍT. Mturalis kiadásaiból. megalapozásához, s felül több százmillió forintberuházási célokra. Tovább ra ls számltunk arra, hogy es Irányozza elő. A tanácsok költségvetésétal támogatjuk a termelő- „avetkezstelr saíát'fórrászövetkezetek sze^estrágy.- UbóTu^SÍház^k és műtrágya-ellátását. — Az állami gazdaságok 1960-ban legfontosabb ter— A szövetkezetek túlnyomó többsége mékekből túlteljesítették áruértékesítési tervüket. Hészítette múlt évi zarszám Az egészségügyi és szociá- vei kapcsolatban Nyers Rells kiadások előirányzata a zső hangoztatta: tavalyinál hét százalékkal a kiadások ugyanolyan nömagasnbb. vekedést mutatnak, mint A gyógyintézeti ágyak szá- az állami költségvetés klcsaknem ki- ma ezerkétszázzal emelke- adásai, dlk, s így az idén eléri a Az előirányzatokat az illetéhetvenegyezer-kétszázat. Szá- kes tanácsok javaslatai alapEmelkedés a költségvetés fő összegében A továbbiakban az idei költségvetés főbb előirányzatait ismertette. Hangsúlyozta. hogy az 1961. évi állami költségvetés népgazdaságunk további előrehaladását tükrözi. A költségvetés fő összegét a tavalyi előirányzatnál magasabban, hetvenhat milliárd forintban irányozzuk elő. Az emelkedés a múlt évihez képest jelentős. A többletek nagy részét azonban az állami vállalatok pénzellátásának növelésére és nemzetközi kötelezettségeink teljesítésére kell felhasználnunk. Költségvetésünk azt mutatja, hogy népgazdaságunk fejlődésének grafikonja felfelé ível. , — A költségvetési bevételek és kiadások szerkezetété úgy változik az Idén, hogy nő az állami vállalatok és szövetkezetek befizetéseinek hányoda. 1961-ben a költségvetés összes kladá* sainak huszonöt egész egytized százalékát irányozzuk elő állami beruházásokra, hét egész nyolctized százalékát az állami vállalatok forgóeszköz-szükségleteinek kielégítésére. huszonhét egész háromtized százalékát pedig szociális, egészségügyi éa kulturális kiadásokra. — Az állami költségvetés ugyan közvetlenül nem fejezi ki. hogyan alakul az állampolgárok életszínvonala, de a költségvetés és as életsaínvonal között mégis szoros összefüggés von. Költségvetésünk az 1961. évi népgazdasági tervre épül, a ennek megfelelően a munkások és alkalmazottak életszínvonalának stabilizálását irányozza elő oly módon, hogy az átlagbérek a tavalyinál ugyan kisebb mértékben, de nőnek, a szociális és kulturális kiadások emelkedése közvetve ez évben tovább javítja a dolgozók életkörülményeit. A takarékosság továbbra is döntően fontos eélkitüzés Nyers Rezsó ezután kiemelte. hogy a költségvetési előirányzatok összeállításakor messzemenően érvényesítették a takarékosság, az ésszerű gazdálkodás elveit. A bevételi előirányzat összeállításakor számításba kellett vennünk, hogy a lakosság befizetései a múlt évhez képest lényegesen csökkennek. Adó- és illetékbevétel címén például tavaly ötezerkétszáznyolcvan-millió forint folyt be az államkasszába, az idén pedig háromezernyolcszáznyolcvanöt milliós bevételt tervezünk ezen a címen. A kiesés csaknem kizárólag a mezőgazdasági Eredményeik további javl- fda8át- Az eddigi tapaszta- mos városban épül új ren- ján állították össze. A köztesé hoz népgazdasági ter- Iatok azt mutatják, hogy delőintézet, bővül az orszá- ségfejlesztésl alapok 1 6 mllvünk és állami költségveté- » szóvetkezetek nagyobb gos ment6_ & vérellátó szol- liárd forintot tesznek ki. sünk biztosítja a szükséges re8ze J®' gazdálkodott, gálat A társadalombiztosí- Az előttünk álló esztendőt feltételeket. Az állami gaz- d« mintegy tiz százalékuk tágban részesülők száma el- politikai, de gazdasági és daségok összesített eredmé- nem működött kielégítően. M a négy egész öttized pénzügyi szempontból is binye a tavalyihoz viszonyítva Az iden el kell erni, hogy mmjót és a családtagokkal zakodóan ítélhetjük meg. hatvanöt millió forinttal ezek a szövetkezetek már együtt az év végéig a lakos- Minden lehetőségünk megjavul. s a tervezettnél na- saját erejükből, rendkívüli ságnak közel kilencvenöt van arra, hogy időszerű gazgyobb lehetőségek is van- hitelek nélkül is megallja- gzílzaléka már biztosított dasági problémáinkat megnak a termelékenység nö- nak a lábukon. iesz oldjuk A gazdálkodás is. A biztosítottak gyógyszer- mert fogyatékosságainak felIpart beruházások ellátására több mint egy- számolásával olyan tartalé, milliárd forintot, a betegségi kokat szabadithatunk fel, Ipari beruházásokra mint- valamint a Dunai Vasmű kéSzpénzsegélyekre 1,9 mii- amelyeket feladataink meg egy tizenhárommllliárd fo- meleghengerművének beru- uórd forintc>t irányoz elő a oldására hasznosíthatunk rintot irányoz elő a költség- hazása. Korszerűsítik az lka- költségvetés. Családi pótlék- Kérem a Tisztelt Országvetés. A bányászatban meg- rus Karosszéria- és Jármű- ra 13 miiuárd forintot fize- gyűlést, hogy az 1961 évi álkezdődik a Pécsi Durvamo- gyárat. Az év végén már tünk ki A nyugdíjasok szá- lami költségvetésről szóló sómű rekonstrukciója, meg- termel a Szovjetunióból fo- ma ebben az évben 651 000- törvényjavaslatot fogadia el kezdik a termelést az ecsedi lyamatosan érkező negyven- re emelkedik. A szakszerve- — fejezte be expozéját külfejtésen, amely az ország hatezer fonóorsós fonodái zeti üdültetést és a gyermek- Nvers Rezső pénzügyminlazlegkorszerűbb, legjobban gé- berendezés. üdültetést 197 millió forint- ter. pesített külfejtése lesz. Bő- Jelentős összegeket blzto- tal támogatja az állami Hozzászólások vítik a pécsi hőerőművet, sít a költségvetés a vízgaz- költségvetés. A pénzügyminiszteri expo amely Pécs és környékének dálkodás feladatainak megvillamosenergia-ellátásat ja- oldására, az árvízvédelmi vítja, befejeződik a Salgó- töltések fenntartására, fotarjani Acélárugyár hideg- lyamszabályozásra és belvíz- b£r a hengerművének fejlesztése, védelemre. Egészségügyi és szociális , , , , , .. . helyzetünk összességében kbvptf * " után folytatódó vitában több kedvező, biztosítottak képviselő szólalt fel. Bődi nak gyors' e'meíkedése okoz elvtárg- megyénk képnehézségeket. Arra törek- X ŐJ<L hozzászólásában szünk, hogy egészségügyi in- Csongrád megye Iparónak es tézményeink fejlesztése fo- mezőgazdaságának tavalyi kozatosan nyomor kövesse eredményeiről számolt be. . ju. a, * • „> « biztosítottak számának Egyebek között elmondotta, A kozlekedes fejlesztései ezer pedig magánerőből epül. nagymérvü emelkedését hogy a Csongrád megyei üzeszolgúló beruházásokból más- Az állami erőből épülő lakó- Magyarország a 10 000 la- mek 1960-ban 3 száznlékk il félmllliárdnyl jut a MAV »ok közül a szövetkezeti la- kosra Jutó orVosok számát termeltek többet, mint 1957dieselesitési programjának késők száma négyezer-nyolc- tekintve az európai országok ben. Szép eredménvekkol Lakásépítés, közlekedés, szartál•* és kulturális kiadások folytatására és a budapest— százötvenötre növekszik. A miskolci vonal további vll- családiház-építést és a tatalamosítására. Dieselmozdo- rozást az Országos Takaréknyokat, villanymozdonyokat, pénztér által folyósított kedszemélykocsikat szereznek vező hitelekkel támogatja az be, s tovább bővítik a gép- állam. nagy részét megelőzi. büszkélkedhetnek a CsongJobban állunk például, rAd megyei szövetkezetek és Erre a célra a tavalyi ktmlnt Anglia, Franciaország, Svédország, Finnország. Míg hzonban Budapesten 35, ,..,„ ^ . „„ addig vidéken csak tíz orlencszazmlll o helyett az vog jut i000n lakogra Az Idén egymilliárd forintot üres orvos, ónások három_ irányoz elő a költségve- negved része ls vidéken van "tán az országgyűlés elhatátcs- A tavalyinál 9,1 százalék- rozta, hogy csütörtökön délidei beruházási prog- kai magasabb összeget 6 előtt 10 órai kezdettel folyépítését fejezik be. Tizenhét- ram jelentős Végrehajtásán milliárd 952 millió forintot tatja az 1901 évi állami ezer-százötvennyolc (állami nak biztosítására a kormány irónyzunk elö kulturális cé- költségvetésről szóló töreróből), kétszázkilencvenegy- úgy határozott, hogy lókra. Ebből 5625 millió fo- vény javaslat vitáját j árműállomóny t. A költségvetés két egész négy tízed milliárd forintot irányoz elő lakásépítésre. Ebben az évben negyvenhatezer-százötvennyolc lakás állami gazdaságok is, amelyek 7000 tonna vágott Baromfit, 0000 tonna fűszerpaprikát és sok más terméket szállítottak a piacokra. * A szerdai Vita lezárása