Délmagyarország, 1961. február (51. évfolyam, 27-50. szám)

1961-02-18 / 42. szám

s Szombat, 1961. február 18. Megkezdték a Fáklya Mozi tatarozását A Csongrád megyei MO­KÉP-vállalat rendelésére megkezdte a szegedi Fáklya Filmszínház belső tatarozá­sát a Hódmezővásárhelyi Ve­gyesipari Vállalat. Mintegy százezer íorintos költséggel a mozi helyiségének belső átfestésén kívül rendbehoz­zák a nézőtér padlózatát és kicserélik a rossz széksoro­kat is. A felújított Fáklya Moziban előreláthatóan áp­rilis hónapban tartanak újra előadásokat. Lényegesen több kokszot kap idén a lakosság A lakosság tüzelőanyag­ellátása általában kielégítő, koksz azonban nem jut ele­gendő a háztartásoknak. Amint az Országos Energia­gazdálkodási Hatóság megál­lapította, azért, mert az itt­hon termelt háztartási koksz hetvenöt százalékát az ipar tüzeli el üzemi kazánokban és egyéb berendezésekben, technológiai, meg fűtési cél­ra, s csak 25 százalékát kap­ják a kisfogyasztók. A program szerint az idén már több kokszot juttatnak a háztartásoknak, mint ta­valy, oly módon, hogy azok­tól az üzemektói, amelyek­nek nincs szükségük koksz­tüzelésre, kezdik elvonni ezt a tüzelőanyagot. A múlt év­ben 145 000 tonna kokszot kapót a lakosság, az idén — a jövő fűtési szezonra — 160 000 tonnára emelik ellá­tását. A terv az, hogy a kokszfo­gyasztó üzemek kazánjait a következő években fokoza­tosan fűtőolaj-, vagy föld­géztüzelési berendezésre cse­rélik ki, illetve alakítják át. Az erre vonatkozó vizsgála­tok, kísérletek megkezdőd­tek. (MTI) Megérkezett Szegedre e „guruló fogászat" Szegedre érkezett az Egész­ségügyi Minisztérium or­szágjáró fogszakorvosi ren­delője. Az Ikarus-autóbusz­ba beépített, modern, jól fel­szerelt fogszakorvosi rende­lőt azzal a céllal létesítet­ték, hogy segítségével biz­tosítsák az ország orvosilag ma még kevésbé ellátott, szakrendelőktől távoleső vi­dékeinek fogászati ellátását. Ennek megfelelően hasonló feladattal érkezett Szegedre ls a kerekeken gördülő fo­gászati szakrendelő. Első íz­ben ma, szombaton a II, kerületi tanács körzetébe tartozó kettőshatári iskolá­ban tartanak délelőtt 9 órá­tól szakrendelést. Ellátják a külterületi Iskola növendé­keinek legszükségesebb fog­kezelését, s egyúttal fölmé­rik a tanulók fogászati álla­potát is. A jövő hét folya­mán a szegedi termelőszö­vetkezeteket járja végig a vándorszakrendelő. Kedden az újszeged! Haladás Tsz­ben, szerdán a Felszabadu­lás Tsz-ben, csütörtökön a Táncsics Tsz-ben, pénteken Pedig a Rózsa Ferenc Ter­melőszövetkezetben tartanak szakrendelést. Új szövetkezeti gazdák kérdéseire válaszolunk Milyen beruházási kedvezményezel számolhatnék a tsz-ek Nyárra huszonhárom önkéntes KISZ-építőtábort szervesnek ÉRDEKE MINDEN ter- lajvédelmi tervet. Térítés melőszövetkezetnek, hogy nélkül bocsátja a termelő­pontosán tudja, mekkora ál- szövetkezetek rendelkezésé­lami kedvezményekkel szá- re a munkákhoz szükséges molhat beruházásainál. Kü- anyagokat (talajjavítóanya­lönösen az új, de a régebbi got, talajvédelemhez szak­szövetkezetekben is fontos, séges facsemetéket, hogy az ezzel kapcsolatos cementet, rőzsét stb.) tudnivalók ismeretében ké- A gépi digózás, az alta­szítsek el éves tervüket. lajtrágyázás és a talajvéde­Az állam messzemenően támogatja a termelőszövet­kezeteket beruházásaik meg­valósításában. Saját pénz­eszközeik kiegészítéséhez hi­telt nyújt, az építkezések­hez anyagot biztosít, és ott ahol nincs mód építési bri­gád alakítására, vagy ahol a kivitelezés műszaki fel­tételeinek nem tudnak ele­get tenni, kivitelezői kapa­citásról is gondoskodik. lemmel kapcsolatos munkák költségeinek Huszonhétezer középiskolás és egyetemista kéthetes váltásokban, napi hatórás munkaidőben A KISZ Központi Bizott- második ötéves terv idején huszonötezer köbméter föl­ságának székházában pénte- százezer egyetemista és kö- det termelnek ki, • ezzel ken sajtótájékoztatót tartót- zépiskolás diák vegyen részt követ" 1 tak és Ismertették a nyári a nyári építőtáborokban. A ' | önkéntes ifjúsági táboroic határozat szellemében lervalt , . az idén huszonhárom epi­Bevezetőben elmondották, tőtábort szerveznek, gépi hogy a hároméves terv ide­a fe- I jén 35 000 egyetemista mintegy hétszáz kataszteri holdat mentesítenek a bel­víztől, ezenkívül számos más fel­adatot is kapnak a fiatalok. Bodrogkeresztúron a Bod­és itt július 2-től augusztus lét ugyancsak "az állam rí- i középiskolás diák dolgozott 26-ig kéthetenkénti váltá- rogzug belvízlecsapolását seli. A termelőszövetkezetek I a táborokban, s összesen 2 sokkal, napi hatórás munka- végzik, Vácott kétezernegy­I millió 300 ezer munkaórát idővel, előreláthatólag hu- száz fiatal segít a Dunai szonhétezer fiatal dolgozik Cement- és Mészmű épílke­.... majd. A lányokat foglalkoz- réseinél. A most épülő Be­IIétszázezer köbmeter fol- tató táborokban a tavalyi rentei Vegyimüvek területén det termeltek ki. 127 ki- ötezerrel szemben az idén a fiatalok a csatornázásnál, lométer hosszúságii csator- tizenkétezer lánynak biztosi- útépítésnél és építőipari a mezőgazdasági gépek be- | millió 300 ezer munkaórát idővel, szerzéseinél árkedvezmény- | teljesítettek, ben részesülnek. A vízi munkák elvégzéséhez víz­ügyi szervek térítés nélkül adnak szaktanácsot és irá­nyítást. A felsorolt beruházások teljes vagy részleges költsé­BERUHAZASI (HOSSZÉ- geit az éllam közvetlenül — LEJÁRATÉ) HITELT az meghitelezés nélkül - visz­allam azoknak a termelő­szövetkezeteknek folyósíthat, sza nem térítendő állami tá­amelyek a közös termelés' Irmájában, a be­és értékesítés növekedését ™haz.as megvalositasa s°rán leggyorsabban elősegítő be­ruházásaik megvalósításához nem rendelkeznek elegendő erővel. Hosszúlejáratú hitel nyújtható: új gazdasági épü­letek, öntözőtelepek létesíté­sére, halastó, siló, lakóházak és lakások építésére (elnök, mezőgazdász, könyvelő, ál­latgondozók készenléti la­kásaira), használt építési anyag vásárlására, épületek belső villamosítására, az építkezések tervezési és mű­szaki ellenőrzési költségei­re, segéd- és feldolgozó üze­mek létesítésére, új gépek beszerzésére (kombájn és cséplőgép kivételével), ter­melési és irodai berendezé­sek, felszerelések vásárlásá­ra. tehergépkocsik és pótko­csik beszerzésére, műszerek vásárlására, szőlő- és gyü­mölcsös telepítésére, fásítás­ra, talajjavításra, valamint talajvédelmi és vízrendezési munkálatok költségeire. A beruházási hitelek le­járatát úgy állapítják meg, hogy összhangban legyen az állóeszköz amortizációs ide­jével, megtérülésével és a termelőszövetkezet teherbí­róképességével. Ezek figye­lembe vételével a beruházá­si hitel lejárata 35 évig is terjedhet. Egyes létesítmények meg­valósítását az állam telje­sen magára vállalja. Ilyen vissza nem téritendő állami támogatásból történik a vil­lamos távvezetékek létesíté­se és a bekötőutak építése (ez utóbbinál a földmunka elvégzése a termelőszövetke­zet feladata.). MAS BERUHÁZÁSOKNÁL az állam a megvalósítással kapcsolatos tevékenységek egy részét, illetve az ezt terhelő költségek viselését vállalja magára. A talajja­vítással és talajvédelemmel összefüggő helyszíni és la­boratóriumi vizsgálatok költségeit például — az Or­szágos Mezőgazdasági Mi­nőségvizsgáló Intézet ré­vén — az állam vise­li. Az intézet az ingyenesen elvégzett vizsgálat alapján térítés nélkül ad szakvéle­ményt, talajjavítási és ta­fedezi. nát építettek, s ezzel mintegy huszonegy­ezer kataszteri holdat men­tesítettek a belvízveszélytől. A lányok huszonhétezer má­zsa gyümölcsöt és zöldséget szedtek, s körülbelül egy­millió szőlőtőkét kötöztek. A KISZ első kongresszusa határozatot hozott, hogy a tanak lehetőséget, hogy meg- munkánál segédkeznek, ismerkedjenek a könnyebb fizikai munkával. Idén a Hanságban tovább folytatjuk a megkezdett munkát. Kisudvaron az er­dőgazdaság területén nyolc­ezer méter hosszúságú csa­tornát építenek; Gyakorlattal rendelkező IDO ELEMZŐT azonnali belépésre felvesz könnyülpari vállalat. „Női munkaerő" Jeligére a ki­adóba. S2 18—17 éves fiatalkorú leányokat CERNAZO- Es 8Z0VO­TANULO.NAK felvesz az Ujszegedi Kender- Lenszövő Vál­lalat. Jelentkezni munkakönyvvel a vállalat munkaerőgaz­dálkodójánál. Felvételre csak állandó szegedi lakással ren­delkezők jelentkezzenek. AUaml vállalatok, közületek részőre parketta burkolást saját anyagból vállalunk. Megrendelhető Hmvhely, Tanács­köztársaság tér 59. Csm. Tataroze és Cpítá ValUlatnél. * A csehszlovák háziasszonyok segítőtársa: a közönségszolgálat liáza Az újszerű pozsonyi intéz­mény a legkülönfélébb szol­gáltatásokat végzi: edényt. ruhát, fehérneműt mos, tlsz­tít, foltoz, javít, vasal, pelen­kákat szállít, a házaknál gyűjti be a szennyes holmit — párnázott falú szoba a zenekedvelőknek — lakodal­mi felszerelés a házasulóknak Mióta a manók egy kö­zépkori éjszakán a mesék kölni szabójának feleségét az alattomos borsószemeken bukfencezve megtréfálták, nyomtalanul eltűntek. Csak most kerültek ismét elő Po­zsonyban, hogy a -Dom Sluschhá*-ban a közönszég­szolgálat házában szorgos­kodva, levegyék a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaság dolgozóinak, főként háziasz­szonyainak válláról a házi­munkák nehéz és időrabló terhét és üzemeikben a „kö­zönségszolgálat* varázsszavát valóravéltsák. Ilyen fehérnemű-gyűjtő szekrényekkel szerelik fel a po­zsonyi új lakóházakat keleti szolaáItató komttoá- ondoIá'nak. Lakást takarít*, az üzemvezetés a munkásta­kezeti szolgaitato kombma- ^ leve!ekct írnak és a lisztikát ntmcsak betervez­legifjabbak részére pelenkát te, hanem alaposan ki is ér­naponta tékelte. Asszonybizottságok­tot megalakították, másfél­ezerre nőtt a foglalkoztatott ^sn^Autótóon tagok es alkalmazottak sza' ma Nehéz feladat lenne 20 PeIenkát szállítanak ház- kel beszélték meg a terve­ma. Nehez feladat lenne hoa egy_egy csecsemő ré- ket és javaslataikat az üze­szére. Ez az egész város meltetésnél figyelembe vet­szüksógletét alapulvéve, na- ték' Pl- rövid időn belül minden részmunkájukat tel­jesen felsorolni. A háziasz­szonyokat megszabadítják a „„„„„^^^— H,-..-,., .... . , ,, . .... . . ,, mosástól és a fehérnemű ja- pi 90 ezer pelenkát jelent. Ehetővé válik, hogy levél­vitástól, vegyileg tisztítják Ezenkívül kereken 15 tonna ^krenyeinkhez hasonlóan, és vasalják a felső ruházatot fehérnemű hagyja el napon- i és a borospohártól a zongo- ta a modern mosoda és va- "OKahDan SJUJUK ne es rán át a porszívóig mindent saló-üzemet. Döntő tény a Ugyanezen az uton szállit­kölcsönöznek, amire csak lakosság szempontjából, hogy J£i* vissza a kimosott, ms­valakinek szüksége lehet, szükség esetén a mosodák senuva' \ fehérneműt. 17 500 Babát javítanak, szőnyeget kapacitása növelhető. Ez ba? ""te. teltarnemü­porolnak, fényképeznek é, csak úgy volt elérhető, hogy s»k^bl a £vűjtőhS^ ken sorbaállni és esetleg bosszankodva távozni, ha a szükséges fehérnemű még nem érkezett meg. Ha hirde­tésre van szükség, vagy élet­rajzot, esetleg kérvényt kell írni, a legképzettebb titkár­nő áll rendelkezésre. Jól fel­szerelt íróasztal és írógép várja, aki önmaga óhajt ad­minisztratív munkát végezni. Jövendő művészek és zene­rajongók néhány koronáért párnázottfalú zajmentesítő szobákban hódolhatnak zon­gorázás) vagy akár dobmű­vészi szenvedélyüknek. Menyasszonyoknak csak » vőlegényről kell gondoskod­ni, a többit, a menyasszonyi ruhát fátyollal, asztalneműt és étkészletet a lakodalom­hoz, házassági jelentést vagy nászindulót hangszalagon, mindent elintéz és időre házhoz szállít a közönség­szolgálat. És az Igények bár­mely területéről legyen is szó, jóformán láthatatlanul E! dolgoznak a közönségszolgá­lat tagjai, a lakosság min­! Csak het percig kell a közönségszolgálat házában a füg- <lennapl életének megköny­1 göny mögött, fehérneműben újságot olvasni és máris nyitése erdekében. i frissen vasalt ruhában léphetünk ki az utcára flí. £>. Szegeden a külváros kör» nyékének veszélyezteteti területein talajvizlcvezető csatornákat ásnak. Kisújszálláson a rizstelepeh öntözéséhez magasvezetésű csatornákat építenek. So­mogy megyében, a Balaton déli partján, az elvizesedett terültek lecsapolásanál öt kilométeres hosszúságú csa­tornát készítenek. Balaton­aligán, Bodakajtoron, Bala­tonújhelyen, Bikaion, Nagy­kőrösön, Taksonyban, Sere­gélyesen és Badacsonyban leánytáborok lesznek, ahol gyümölcsöt és zöldséget szednek, valamint növény­ápolással foglalkoznak majd. A lajta-hansági, a mezőfalvi és a dalmandi állami gaz­daságokban, ahol nagyarányú hibridkukorica-termesztés fo­lyik, a fiatalok a kukorica címerezését és pótbeporzé­sát végzik. A táborokba szigorúan csak az önkéntesség ebre alapján lehet jelentkezni. Aki részt akar venni a mun­kaban, annak egészségügyi állapotáról orvosi igazolást, a középiskolásoknak ezenkí­vül szülői beleegyezést is kelj kérniök. A KISZ-tagok és KISZ-en kívüliek egy­aránt az egyetemi és közép­iskolai KISZ-szervezeteknél jelentkezhetnek. A táboro­zásra jogosító megbízóleve­leket ünnepélyes KISZ-tag­gyűléseken, illetve ifjúsági gyűléseken adják át a je­lentkezőknek. A táborokba érkező fiat*, lókat mindenütt feotől környezetben sátortábo­rok várják. ízletes és bőséges napi négy­szeri étkezésükről és mun­karuháról a KISZ Központi Bizottsága gondoskodik. A táborozás idején bizto­sítják a fiatalok szórakozá­sát, politikai tájékoztatá­sát is. Ügy tervezik, hogy a párt és a KISZ vezetői tájékoz­tatják majd az építőtábor lakóit az időszerű bel- és külpolitikai kérdésekről, valamint a KISZ előtt álló­feladatokról. Beszélgethet­nek írókkal, rendezőkkel. Lehetőség nyílik majd ön­tevékeny művészeti élet ki­alakítására is. Ezen túlme­nően a megyei központi, va­lamint nagyüzemi művész­együttesek adnak a tábor­ban műsort. Hetenként film­előadások is lesznek. Messzemenően gondoskod­nak a sportolásról is. Ahol a körülmények megengedik, a strandolásban sem lesz hiány. A nyári munka vé­geztével valamennyi részt­vevő megkapja majd a KISZ Központi Bizottsága oklevelét és emlékjelvényét. (MTI) MEGHÍVÓ A Szegedi Spartacus Hor­gász Egyesület f. hó 18-én, vasárnap fél 18 érakor tart­ja évi rendes közgyűlését a Hazafias Nép/ront helyi­ségében (Vörösmarty u. T. nám.) V .tetőiéi

Next

/
Oldalképek
Tartalom