Délmagyarország, 1961. január (51. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-17 / 14. szám

5 Péntek. 1901. Január 20. Űj utakra lép egy új kisipari szövetkezet Üzemszerű termelést szerveznek a Gépipari Ktsz-ben Régóta ismerték egymás nek. Az csak apró, de mégis termelést. Megrendelés lesz problémáit a műszerész meg jó dolog, hogy az Április 4 elegendő, ilyen gond nincs, a kazánkovács ktsz tagjai, úti telepen közös öltöző és s mivel idei gyártmányaik hiszen két részlegük — az mosdólehetőségek alakultak magasabb szakképzettséget egyik autójavítója, és a má- ki. Már lényegesebb, hogy a is igényelnek, tapasztalat­sík mérlegkészítője — Pulcz utcai üzemrészben az cserére mennek majd más ugyanannak a háznak udva- idén válik először lehetővé szövetkezetekhez, sőt ipari rán dolgozott. Mind a két az ütemes termelés, sőt, két- üzemekbe is. Sokat várnak a szövetkezet szeretett volna műszakos foglalkoztatottság. KISZÖV műszaki körétől, üzemházat is, el is határoz- Az itteni gépműhelyben je-, amely megkönnyíti a prob­ták, hogy majd együtt építik lenleg mindössze hét vas- lémák megoldását fel, mert úgy olcsó. Most ipari gép működik, év végé- Érdemes tehát dolgozni mar semmi kétség, a Buda- re azonban — az intézkedési a jenért is A jövő pesti úti telephely közös terv szerint - 26 dolgozik sok szé terv megva_ lesz, mivel azeta egyesült a majd Rövid .don belül ide Vitásával kecsegtet. Már ket szövetkezet A távlat te- vonják össze az összes gepi említettük az új üzemházat, hat adott Egeszseges, logi- megmunkálást igénylő mű- ahol korszerű körülmények kus, hogy összefog a musze- veletek elvégzését, s így le- közé kerülnek a ktsz tagjai. reszek, autószerelők^ kazán- csökkenthető a szállítások Azután a2 exportlehetőségek, kovácsok es merlegkeszitok szama is, s persze a fuvar- Hiszen már idén megkezd. rokonszakmaja az uj Gep- költségek. A szervezes hozza hetik aaoknak a faipari gé_ ipari es Gepjarmujavito meg a munka magasabb ter- peknek gyártását melyek — Kisipari Termelőszövetkezet- melékenységét. ha megfelelnek - az OKISZ ben. De milyen a jelen, s — Jani bácsi, menjen mar közVetítésével külföldön el az ócskavastelepre, mert öregbíthetik a szövetkezet kellene egy darab lemez — hírnevét végül nem cse­így festett az anyagbeszer- kélység ^ a terv sem, hogy zes azelőtt Most gyökeres kezelésükben öntöde léte­, fordulat kovetkeeik be: az Ü1 bonyolult, mondhatni ellent- üzemi szintre emelt terme- ,, ... , ^ ., mondasos. Egyrészt uj ero- lési rend fegyeimezett elő- Alapjaban veye két jo feszitesek, másreszt nehany készftés rendszeres munkát szövetkezet lepett januar el­emben idegenkedése jel emzi . é , Ettöl ^ nincs sejevel uj közösségbe és az a helyzetet. Amíg a szövet- mtt félni! idei ev valóban bevaltja a kezet új vezetősége már hozzáfűzött reményeket, s most igyekszik mindent meg- Még szebb eredmények elé kialakul az új szellem és az tenni a rend érdekében, új munkarend — együttesen egyesek még azt is túlzás- Persze, a változásoknak a még saebb eredményeket rak tartják például, hogy kellő bázisa is rendelkezésre érhetnek el, mint eddig. És kifestették a ktsz irodáját- áll az új szövetkezetben. A ezt észreveszi majd á lakos­Nem kétséges, a huzakodók pártszervezet, valamint a ság is, a motorkerékpár- és előbb-utóbb háttérbe szorul- KISZ-szervezet képes lesz autótulajdonosok, valamint a nak, annál is inkább, mert majd meggyőzni a kétkedő- nagyobb munkákat rendelő maguk is belátják majd té- ket, a műszaki fejlesztés pe- közületeket — szóval min­vedésüket. dig megalapozza az ütemes denki. Fehér Kálmán Hiszen csupán tévedésnek milyen lesz a közeljövő? Majd belátják tévedésüket A jelen még meglehetősen Meggyorsítják a kocsifordulót a MÁV-nál As új rakodási idő az egész népgazdaság érdekeit szolgálja Az 1961-es év, mint a má- ezt számtalan helyen elvé- a vállalat termelési techno­sodik ötéves terv első éve gezték —. az tapasztalha- lógiáját és munkaidejét is, igen nagy feladatokat ró a tó, hogy egy-egy vasúti ko- Mindenképpen megállapít­vasútra is, mintegy esi be- és kirakása álta- ható, hogy az újonnan be* nyolc százalékkal több Iában 3—1 órát vesz csak vezetett rakodási idők árut kell elszállítania, igénybe. Ennek figyelembe- . . ­mint tavaly. vételével állapították meg ** e*csx .??p(razdasa? J* Hogy ez sikerülhessen, szük- a MÁV-nál az új rakodási nem egyedin a vasút er­ségl volt a MÁV-nál a időket: dekeit szolgaljaK. járműjavítási normák felül- az ipartelepeken 3. a köz- Az ötéves tervben felszapo­vizsgálata, a belső tartalé- forgalmú rakodóhelyeken rodott szállításokat * kok feltárása és új techno- \ órában. MÁV-nak ugyanis nagyjáf lógiai folyamatok kidolgo- három és néffv óra azon_ ból a már meglevő kocsi­zása. A magyar vasútháló- L S alSóne" Te- Pakkal kell elvégeznie te­zat valamennyi allomasara és Ptt> ahol a hát nem arra van szükség, &kocsikat továbbító vonatok hogy minél tobb kocsiállás­szolgalasahoz - egységes közJekedési ideje lehetövé pénzt fizessenek a vasút­jffiSSwt H JS Í teszi, meghosszabbítható. En- aak. hanem arra, hogy technologiat dolgoztak KÍ. következtében fi—8 meggyorsuljon a kocsifor­úti ^kiszolgálásának Ti SfStTL vonat®' <«* Az új rakodási idők teéhnotóriS pár közlekedik, még ennél «*k többek között megállapítja, >s bo!szabb /fhet a rakodá" Január elsején léptek élet­hogy egy állomáshoz tartó- &1 iao- Anaiaoan be. zó több ipartelep egy idő- ha a kocsiforduló nem tehát még nem lehet mesz­szenved késedelmet, a ra- szemenő következtetéseket kodási idő meghosszabbít- levonni hasznosságáról. A ható. szállító MÁV és a szállíttató „ . . , . .... vállalatok fokozottabb Kedvezmenyes rakodasi idot együttmaködése azonban szabtak meg a közvetlen minden bizonnyal eredmény— termelésből rakodó fúva- hez vezet a szegedi igazgató­roztatók. a gyárak részére. ság területén is. ben esedékes kiszolgálásá­nál a legnagyobb kocsifor­galmú iparvágányra kell beállítani a kocsikat, mert a fuvaroztatónak ott van a legtöbb dolga a kocsik ki­rakásával, a vasút onnan kaphatja vissza a legtöbb kocsit — leggyorsabban. Az új rakodási idők tehát Itt meggyorsítják a kocsifor­dulót. Az 1930—40-es években még 24 órás rakodási idővel 15 napos kocsifordulók voltak használatban. Később a ra­kodási idő kilenc órára csökkent, a felszabadulást követő években pedig 6 órában állapították meg. Ha azonban felmérjük az e célra szükséges időt — és figyelembe vették még Sziládi Sándor nevezhető, hogy a volt mű­szerész ktsz legutolsó köz­gyűlésén alig-alig akarták megszavazni az egyesülést, attól félve, hogy az új szö­vetkezetben háttérbe szorul­nak. Pedig nem így lesz. Már elkészültek a tervek az 1961-es munka megszervezé­sével kapcsolatban, s ennek lényege a felaprózódott kis­ipari termelés üzemi szintre való emelése, a bizonylati fegyelem megszilárdítása. Ha ez megvalósul, minden szö­vetkezeti tag egyaránt nyer vele. Érdemes közelebbről is szemügyre venni az elképze­léseket. Ilyen címek szere­pelnek a kimutatásban: a gyártáselőkészítés megterem­tése, a napi programozás be­vezetése, az anyagnormák kidolgozása, üzemen belüli kooperáció, tervszerű meg­előző karbantartás, újítási feladatterv, munkaverseny­mozgalom. Legtöbbje mind­eddig ismeretlen fogalom volt a szövetkezetben. Műszaki Intézkedési terv Számtalan konkrét haszna is van már az egyesülés­A fiatalok legfontosabb feladata a munka és a tanulás Komócsin Zoltán elvtárs felszólalása a KISZ Csongrád megyei bizottságának ülésén A KISZ Csongrád megyei bizottsága — mint vasár­napi lapunkban hírül adtuk —, szombaton, január 14-én Hódmezővásárhelyen, az Ifjúsági Házban ülést tartott. Az ülésen a fiatalok a Ktsz Csongrád megyei bizottságának 1961-es tervét vitatták meg. A gazdag programhoz sok fia­tal mondta el javaslatait, elképzeléseit. Az ülésen részt vett és a vitában felszólalt Komócsin Zoltán elvtárs, az MSZMP Ennek egyik útja. hogy mi­nél több fiatalt vonjunk be a közös gazdaságok munká­jába. A fiatalok jobban meg­értik és magukénak vallják az újat, őket nem l^ötik a régi paraszti érzelem és gon­Komócsin elvtárs beveze- A továbbiakban a KISZ tőjében kifejezte reményét, feladatairól szólt. A KISZ­hogy az 1961-es év Csöng- munka legfontosabb felada­rád megyében is a KISZ- tát most a következő jelszó­munka fellendülésének éve val lehet jól érzékeltetni: lesz. Hangoztatta, hogy a Munkával, tanulással a KISZ kongresszusának ta­nácskozásait áthatotta a lel­kesedés a párt eszméiért, célkitűzéseiért A kongresz­szocializmusért! Ez a jelszó összefoglalja a kongresszus határozatait, mert a fiatalság legfonto­A február 15-i napfo- fénye annyira gyenge, hogy gyatkozás megfigyelésére és határát, anyagát, szerkeze­az észlelések feldolgozására tét és a benne lejátszódó életrehívott tudományos folyamatokat máskor nem munkabizottság tagjai a Ma- lehet megkülönböztetni, gyar Távirati Iroda Lehetőséget ad a napfo­munkatársának elmondot- gyatkozás bizonyos gravitá­t ták, hogy a teljes napfo- ciós feltevések tisztázására gyatkozás Dél-Franciaor- is. szágban, Észak-Olaszország- Földünk felszínén a nap­ban, Albániában, Jugoszlá- fogyatkozás legfeltűnőbb viában. Bulgáriában, Romá- megnyilvánulása az elsöté­niában és a Szovjetunióban tedés lesz. Bekövetkezik figyelhető meg. majd némi lehűlés és ezzel Az érintett tudományok kapcsolatban kisebb lég­sokat várnak a megíigyelé- mozgás is, s az állatok sektől. Biztos például, hogy nyugtalankodni fognak. Ez az árnyék nem pontosan azonban nem azért van, az előre kiszámított pilla- mintha a jelenségnek élet­natban fogja elérni az tani hatása lenne. Csupán egyes földrajzi pontokat, az hozza zavarba az álla­mert a Hold rendkívül bo- tokát, hogy szokatlan idő­nyolult, nehezen kiszámit- ben sötétedik el körülöttük ható pályát fut be. De ép- a világ. pen az eltérés segíti majd Az idei napfogyatkozás hozzá a csillagászokat a sokat adhat a tudománynak. Hold és a Föld pályája Ki is fogják használni az eddig megállapított adatai- aikalmat, amely elég ritkán rak további helyesbítésehez. következik be ilyen szeren­Másfelől viszont csak csés körülmények között A napfogyatkozás idején fi- legközelebbire megint soká gyelhető meg a Nap töb- keI1 várni, 1999. augusztus millió kilométeres kiterje- délig, de ákkor ép­. pen hazank felett vonul desu izzo legkore, ugyneve- majd keresztül a teljes nap­tett koronája. amelynek fogyatkozás, (MTI) Politikai Bizottságának póttagja, a KISZ Központi Bizott- dolatvilág hagyományai, ma­ságának első titkára. Felszólalásából részleteket közlünk, radványai. Ezért a fiatalok — az idősebbekkel együtt — a termelőszövetkezeti gaz­dálkodás megteremtésének, fejlesztésének jó harcosai lehetnek. — Igen nagy lehetőségek állnak előttünk a mezőgaz­dasági termelés növelésében. A búza- és a kukoricater­melést néhány év alatt for­radalmasítjuk. Fontos feladat a termelési költségek csökkentése és ebben is fontos feladat vár az ifjúságra. Ha a KISZ Csongrád me­szocialista Magyarország gyei szervezetei sikeresen megteremtéséhez. dolgoznak e nagy feladatok - megvalósításán, akkor nem­csak a szocializmus építését zen, tanulnia kell! segítik elő, hanem a maguk A KISZ-szervezetek tevé- módján hozzájárulnak az kenységének jelenlegi sza- egész szocialista világrend­kaszában szernek és a világ összes ha­a legfőbb figyelmet a me- 'adó erőinek a békéért ví­zőgazdaságra kell fordi- vott nagyszerű harcához. szus minden bizonnyal nagy sabb feladata, kötelessége a erőforrást jelent minden munka és a tanulás. Vilá­egyes KISZ-szervezet ré- gos, hogy szére. az ifjúság ls elsősorban munkájával járul hozzá a Sok indományos eredményt várnak ÍSSISS^ÜST^ # « . - - ' _ zen. tanulnia kell! az idei napfogyatkozastól tani. Ezekben a hónapokban lé­nyegében befejeződik egész mezőgazdaságunkban a ter­melőszövetkezetek kialakítá­sa, s ezzel nagy, történelmi korszak zárul le. A terme­lőszövetkezetek azonban csak kaprogramját. a nagyüzemi gazdálkodás keretei, ezeket szocialista tartalommal kell megtölte­nünk. A termelőszövetkeze­tek létrehozásának, a szö­vetkezeti gazdálkodás meg­valósításának az az értelme és célja, hogy növeljük me­zőgazdasági termelésünket, s ezáltal emeljük egész dolgo­zó népünk életszínvonalát. Éppen ezért a szövetkezeti gazdálkodás kialakítása, a termelőszövetkezetek meg­erősítése egyben döntő poli­tikai kérdés is. Beszélt arról is Komócsin elvtárs, hogy még néhol ne­hézségek mutatkoznak a ter­melőszövetkezetek gazdálko­dásában. A KISZ-szervezeteknek is arra kell törrkedniök. hogy segítsék leküzdeni ezeket a nehézségeket. Komócsin Zoltán elvtárs nagy figyelemmel kísért be­szédéhez sokan szóltak hoz­zá, majd a KISZ Csongrád megyei bizottságának ülése elfogadta a megye KISZ­szervezeteinek ez évi mun­Növekszik a gyógyszergyártás A világhírű magyar Az 1961. évi termelési ter­gyógyszeripar az idén ismét vet úgy állították össze, hogy gyors ütemben halad a fej- a legkorszerűbb és a legha­lődés útján. Termelési érté- tásosabb gyógyszerek, az an­ke múlt évi tervéhez ké- tibiótikumok, a hormon ée pest 26 százalékkal emelke- a vitaminkészítmények gyár­dik, önköltsége pedig 7,6 szá- tása növekedjék elsősorban, zalékkal csökken. A terme- Huszonhárom százalékkal lésnövekedés 84,5 százalékát több antibiotikumot, 35 szá­a termelékenység fokozásá- zalékkal több vitaminfélét val, a munkáslétszám növe- állítanak elő mint tavaly, a lése nélkül akarják elérni. munkáslétszám mind­hormonkészítmények meny­össze öt százalékkal gyara- nyiségét pedig megkétszere­podik. zik. Az új tsz-tagok kérdéseire válaszolunk A szövetkezetek gépvásárlásáról A szegedi járás új ter- járvasilózó gépet. A száll í« melőszövetkezeti közsé- tás meggyorsítására pótko­geiben — például Puszta- csíkról, trágyarakodókról szeren. Kisteleken — s gondoskodott államunk a más helységekben, az új termelőszövetkezetek részé­tsz-ísgok körcben vitatott re. kérdés, hogy miként vá- A termelőszövetkezeteknek sárolhatnak gépeket a ebben az évben is módjuk közös gazdaságok. A tsz- fan gépet vásárolni Állami ek gépvásárlásával kap- támogatást is kapnak hozzá, csolatos kérdésre a követ- hosszúlejáratú hitel forrná­kezőket válaszoljuk: jóban. A szövetkezetnek a gép vásárlásakor továbbra AZ ELSŰ ÉV 1959 volt, is a vételár lepalább 25 szá­amikor a tsz-ek jelentős ál- zalékát kell készpénzben ki­lami támogatással hozzálát- fizetnie. haltak saját gépparkjuk ki- A gépek elosztásánál azok alakításához. Az akkori kor- 0 tsz-ek részesülnek előny­látozott lehetőségek kihasz- be«> amelyek az egész vé* nálásával vásároltak is né- tel"rat nyomban kifizetik, hány száz traktort 1960-ban illetve 25 százaléknál többel azonban már a 4000 dara- járulnak hozzá a vételárhoz bot is meghaladta a termelő­szövetkezetek megrendelésé­re szállított új traktorok száma. Nem mutat ennyire örven­detes képet a munkagépek vásárlása, annak ellenére, hogy 1960-ban már ilyen gé­saját erejükből. A GÉPVÁSÁRLÁSI hitelt Eltemették Hatvany Lajost Hétfőn a Kerepesi temető- dományos Akadémia nevé­ben nagy részvét mellett bú- ben Szabolcsi Bence Kossuth­csúztatták Hatvany Lajos díjas akadémikus búcsúzott Kossuth-díjas írót, a Magyar Hatvany Lajostól. Tudományos Akadémia le- A Művelődésügyi Minisz­velező tagját. A temetésen térium és a Magyar írók megjelent Benke Valéria Szövetségének nevében dr. művelődésügyi miniszter, Köpeczi Béla, a kiadói fő­Szakasits Árpád és Szerényi igazgatóság vezetője emléke­Sándor, az MSZMP Központi zett meg az elhunytról. Bizottságának tagjai, Dobo- A Magyar Pen Club nevé­zy Imre Kossuth-díjas, a ben Rubinyi Mózes ügyve­Magyar írók Szövetségének zető alelnök, Kiskőrös város fótitkára, valamint a magyar lakossága és a kiskőrösi Pe­tudományos, irodalmi és mű- tőfi Emlékmúzeum nevében vészeti élet számos kiváló­sága, az elhunyt sok barátja, tisztelője. lékmúzeum igazgatója mon­A ravatalnál a Magyar Tu- dott búcsúbeszédet (MTI) a Magyar Nemzeti Bank il­letékes fiókja folyósítja. 1961-ben a megyei taná­csok mezőgazdasági osztá­_ . lyai önálló gépkeretol kap­peic is nagy mennyiségben nak- a kereskedelem is a álltak a tsz-ek rendelkező- megyében működő telepére sére. Traktorekét minden Juttat.ía el a megye termelő­traktorhoz lehetett venni, s szövetkezeteinek jutó gépe­nagy számban vásárolhattak ket- Nem lesz tehát szüksé­kultivátorokat, tárcsákat, ve- Ses a gépekért Budapestre tő-ültető gépeket, trágyaszó- va8y bárhová távolra utax­rókat, a betakarítás gépei JÍVek TVi', ... , , , szerzese erdekeben tehát kozul fukaszat, rendsodrót, továbbra is a megye vagy járás, illetve a megyei jogú városok tanácsainak mező­gazdasági osztályához kelt fordulni. ÜGY HELYES, ha a szö­vetkezetek az üzem gépesí­tésének fejlesztésénél is a gazdaságosságot tartják szem elött. Csak akkor vegyenek újabb traktort, ha a meglé­vőhöz már megvan vala­mennyi munkagép, amit gazdaságukban jól tudnak használni. Ha még ezután veszik első traktorukat, akkor minél több munkagépet vásárolja­nak hozzá, mert így a na­gyobb beszerzési költség is hamarabb megtérül, a vonó­erő sokoldalú kihasználása révén. Istenes József, a Petőfi Em-

Next

/
Oldalképek
Tartalom