Délmagyarország, 1961. január (51. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-13 / 11. szám

3 Péntek, 1961. január 13. Magyar-lengyel gazdasági tárgyalások Január 9-től 11-ig Varsóban Incze Jenő magyar és Witold Trampczynski lengyel külkereskedelmi miniszter megbeszélést folytatott a két ország árucseréjének távlatairól. Incze Jenő minisztert fogadta Stefan Jedrychowski, az Állami Tervhivatal elnöke is. A tárgyalások a barátság és a kölcsönös megértés szellemében zajlottak le. (MTI) Megdrágult a kenyér és a liszt Ausztriában Lapjeleritések szerint Ausztriában január 2-án életbe léptek az új kenyér- és lisztárak. Az egy kilogramm súlyú cipó, amelynek ára eddig 3,80 schilling volt, ezentúl csak 970 grammos lesz és 4,10 schillingbe kerül. A liszt kilogrammonkénti ára az eddigi 4,30 schillingről 4,50 schillingre emelkedett (MTI) Több mint négymillió forintot fordítottak községfejlesztésre a III. kerületben 1960-ban A III. kerületi tanács végrehajtó bizottsága a múlt esztendőben kétmillió 308 ezer forintot fordított a községfejlesztési alapból felújításokra, kommunális létesítményekre. E jelentős öszszegből 8529 négyzetméter aszfalt- és 2470 négyzetméter tcglagyalogjárdát építettek a kerület különböző utcáiban. Kőburkolattal látták el a kocsiutakat 4304 négyzetméternyi területen. Több mint két és fél ezer méter hosszú nyílt csatornát hoztak rendbe, s 519 méter zárt csatornát építettek. E munkálatok során csaknem 1800 köbméter földet mozgattak meg. A gyalogjárdák és kocsiutak rendbehozatalán kívül nagy összeget fordítottak egvéb közösségi célokra is. Százhét közvilágítási lámpát szereltek fel. Mihálytelken felújították az anyakutat, bővítették a bölcsödét, az óvodák részére takarókat, fektetőket szereztek be stb. Több munka, melyet már megkezdtek, áthúzódott erre az évre, így a Szabadság téri óvoda bőviftpse, a Ságvári telepi üzletház építése és a Marx tér parkosítása. Egymillió 941 ezer forintot fordítottak a múlt évben a III. kerületi tanács költségvetésének terhére is a fentiekhez hasonló célokra, utak, járdák építésére, iskolák, óvodák felújítására — összesen tehát több mint 4 millió forintot. A kerület lakossága nagyarányú társadalmi munkával segítette a feladatok megvalósítását. Ennek értéke a tervezett 340 ezer forinttal szemben 738 ezer volt. Különösen kitűnt a társadalmi munkában a Karhatalom, az Építőipari Technikum, a Hajójavító Vállalat, Hattvas telep lakossága, a MÁV tervezőcsoport, a mozdonyvezető, a fűtőtanfolyam és a Szegedi Tervező Vállalat. Legyenek a tsz-ek munkadíjazási és jövedelemelosztási módszerei méginkább ösztönzők A Földmüvelésügyi Minisztérium javaslatai % a termelőszövetkezetek jelentős• része az elmúlt évben különböző ösztönző jövedelemelosztási és munkadíjazási formákat vezetett be. A Földművelésügyi Minisztérium megvizsgálta ezeket a módszereket s tapasztalatait javaslatgyűjteményben foglalta össze, útmutatással a termelőszövetkezetek legjobb jövedelemelosztási rendszerének kialakításához. A javaslatgyűjteményt a földművelésügyi miniszter a Mezőgazdasági Értesítő idei második számában tette közzé. _ Elöljáróban a földművelésügyi miniszter felhívja a termelőszövetkezeti vezetők figyelmét, hogy a tagság egységét kialakító politikai munka erősítésével és a termelés szervezésével egyidőben fordítsanak fokozott gondot az anyagi ösztönzést elősegítő, a munka szerinti elosztás szocialista elvének megfelelő munkadí.iazási formák alkalmazására és tökéletesítésére. A javaslatok megállapítják, hogy a munka szerinti elosztás elve a termelőszövetkezetekben általában a munkaegység alkalmazása révén érvényesül. A termelés fejlesztése azonban szükségessé teszi az eddig meghonosodott munka mérési és díjazási módszerek továbbfejlesztését, úgy, hogy azok az eddiginél jobban ösztönözzék a tagokat és családtagjaikat a jobb minőségű, eredményesebb közös munkára. Az ösztönző munkadíjazás jelenleg elterjedt formái közül a legegyszerűbb és a tagok számára is a legkönynyebben érthető a prémiumCsak megjön a tél Régen volt decemberben és januárban olyan tavaszias időjárás, mint ezen a -télen*. De a tél előbb-utóbb csak megérkezik. A hegyekben már mindenütt megjelent első hírnöke, a hó. Az Alföldön még nem élvezhették a gyerekek a tél játékos örömeit, de mint képünk mutatja, a fővárosban, a Szabadság hegyen már igazi hócsatát is vívhatnak. mai kiegészített munkaegységrendszer. Ezt tavaly a termelőszövetkezetek több mint 60 százalékában jó eredménynyel alkalmazták és a lapasztalatok szerint bármelyik szövetkezet már az idén bevezetheti. A tapasztalatok szerint egyes termelőszövetkezetek sikerrel alkalmazhatják az úgynevezett eredményességi munkaegységet. Ennek lényege, hogy a megtermelt mázsák, vagy az értékesített áruk után irják jóvá a munkaegységet, illetve a munkadíjat. Számos tapasztalat igazolja, hogy a kapásnövények termesztésénél a területfelosztás a gépesítés jelenlegi foka mellett lényegesen elősegíti a családtagok munkába vonását, jelentős mértékben hozzájárul a terméshozamok növeléséhez. Ezért helyes, ha — különösen az ój, vagy területileg meg' növekedett termelőszövetkezetekben — továbbra is alkalmazzák ezt a módszert. Hasonló formák alakultak ki 1960-ban a szőlő, a dohány és a köztesnövények termesztésénél, ahol az egyes parcellákat -családi* művelésre adták ki, s a jövedelmet a helyi lehetőségekhez képest határozták meg. Elsősorban a régi, de a gazdaságilag már megerősödött új termelőszövetkezetekben is sikerrel alkalmazhatják a munkadíjas havi fizetéses módszert, amely szerint a teljesítményeket közvetlenül készpénzzel díjazzák. Ennek bevezetéséhez természetesen rendszeres pénzbevétel, nagyobb pénztartalék és több más gazdasági feltétel szükséges. 1960-ban a termelőszövetkezeteknek csaknem 80 százaléka fizetett tagjainak rendszeres évközi előleget. Ez az anyagi ösztönzés egyik legjobb módja, ezért a Földművelésügyi Minisztérium javasolja, hogy az alkalmazott munkadíjazási módszertől függetlenül az idén minden termelőszövetkezetben törekedjenek rendszeres előlegfizetésre. A Földművelésügyi Minisztérium javaslatai végül hangsúlyozzák: a termelőszövetkezetek az 1961. évi jövedelemelosztási formákat az évi tervet tárgyaló közgyűléseken vi tassák meg, s mindenütt a tagság döntse el, hogy a helyi adottságok figyelembevételével melyik módszert vezetik be. (MTI; Széthullóban a gyarmati világ Az ENSZ-közgyülés múlt év őszén megkezdett és ez év március 7-én ismét folytatódó 15. ülésszakát egyebek között az tette történelmi jelentőségűvé, hogy napirendre tűzte és megvitatta a gyarmati rendszer megszüntetésére tett szovjet határozati javaslatot, amelyet Hruscsov terjesztett elő a közgyűlés 1960. szeptember 23-i teljes ülésén. a szovjet kormányfő akkor elmondott nagy beszéde, amelyben részletesen kifejtette kormánya és az egész haladó világ gyarmatosítás-ellenes álláspontját, az egyik legnagyobb hatású okfejtés volt, amely valaha is elhangzott a világszervezet közgyűléstermében. S amikor az ENSZ-közgyűlés 1960. október 12-én egyhangúlag — tehát tartózkodó- és ellenszavazat nélkül — úgy döntött, hogy plenáris ülésein vitatja meg a szovjet határozati javaslatot, 15 éves történetében szinte példa nélkül álló határozottsággal fejezte ki a szovjet kormányfő álláspontjával való egyetértését, azt, hogy a gyarmati rendszer az emberiség további fejlődése előtt álló egyik legnagyobb akadály, amelyet a legsürgősebben fel kell számolni, el kell tüntetni. A Szovjetunió kezdeményezése és ennek eredményeként az ENSZ-közgyűlés egyöntetű állásfoglalása, szinte mindenki előtt érthetővé tette és a figyelem középpontjába állította azokat a veszélyeket, amelyeket a gyarmati rendszer léte jelent napjaink, különösen problematikus és feszültséggel teljes nemzetközi helyze-v tében. Ebből következik, hogt a kommunista- és munkáspártok múlt év novemberében tartott moszkvai értekezlete is az emberiség előtt álló, egyik alapvető és a legsürgősebben megoldandó feladatként határozta meg a gyarmati rendszer gyors megszüntetését, felszámolását és a legteljesebb támogatásról biztosította a még gyarmati elnyomás alatt élő és a szabadságukért harcoló népeket. Sajátságos jellemzője a gyarmati rendszer megszüntetéséért folyó, most már világméretű küzdelemnek az a körülmény, hogy ez a harc jelenlegi, igen előrehaladott szakaszában válik mind hevesebbé. A magyarázata e ténynek az, hogy éppen a második világháború óta eltelt 15 esztendő, az azóta szuverén állammá lett 38 ázsiai és afrikai ország legtöbbjének rövid idő alatt elért nagyszerű eredményei bizonyították a világnak szemléltetően, érezhetően és kétségbevonhatatlanul, hogy ez az út vezet századunk immár minden ország által elérhető eredményeihez. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom óta eltelt időszak, a Szovjetunió, majd a népi demokratikus országok ez idő alatti káprázatos sikerei kézzelfoghatóan igazolták, hogy csak a szocialista rendszer gyakorlata képes a gyarmatosítás-előidézte technikai, gazdasági és kulturális lemaradás gyors felszámolására és ezen keresztül az emberek egyenjogúságán alapuló társadalom megteremtésére. A gyarmati rendszer felszámolásáért napjainkban indult hatalmas roham tehát annak a felismerésnek a következménye, hogy az emberiségnek nincs vesztegetni való ideje: minden népnek a leggyorsabban hozzá kell jutnia az emberhez méltó, a technika és a tudomány által egyébként biztosítható életfeltételekhez. S ehhez a gyarmati rendszer megszüntetésén át vezet a legrövidebb út. A tények egynémelyikének felismerése Ítésztette a gyarmattartó hatalmakat, közülük is elsősorban az angolokat, majd a franciákat, hogy valamit változtassanak korábbi módszereiken. Az angolok például a szuverénitás úgynevezett fokozatos átruházásával látták biztosítottnak gyarmati érdekeik, lényegében gazdasági befolyásuk átmentését. Ezzel szemben a franciák kezdetben — például Vietnamban — katonai erővel próbálták hatalmukat megőriznj. A szerzett tapasztalatok azonban arra késztették most már de Gaulle-t és rendszerét, hogy az angol recept -francia változatával* kísérelje meg elsősorban afrikai gyarmati pozícióinak megtartását. Ez a magyarázata annak, miért adtak oly nagyhirtelen korábbi, közév- és nyugatafrikai gyarmataiknak -függetlenséget^: így lett szinte az egyik napról a másikra -önálló* Csád, Dahomey, Niger, Felső Volta, a volt Francia Kongóból lett Kongói Köztársaság, vagy Mauritánia —, hogy csak a legkirívóbb példákat említsük. Pedig még a valamelyes földrajzi tájékozottsággal bírók számára sem szorul bizonyításra, hogy a felsorolt országok éppen ivari fejletlenségük, lakosságuk átlagosan 90 százalékos írástudatlansága és kétségbeejtő szociális és egészségügyi körülményeik folytán egyszerűen képtelenek a szuverénitás minimális gyakorlati ismérveinek alkalmazására. A párizsi kormány szemfényvesztése tehát nem más, mint az anyagi érdekeltség megőrzésének nagyon is átlátszó kendőzése. Hogy a degaullista politika e téren milyen ellentmondásokba keveredett, talán az algériai példa mutatja. Amíg az a Mauritánia, ahol a rendkívül gazdag vasérclelőhelyeket kiaknázó egyik amerikai érdekeltség megbízottja három napi keresés után sem talált írástudó -benszülőttet«, szinte az egyik óráról a másikra megkapta -függetlenségét*, addig az évszázados kultúrájú, afrikai vonatkozásban nagy lélekszámú — 10 milliós — Algéria számára semmi áron sittes függetlenség: a francia monopoltőke irtózik még a gondolatától is annak, hogy megossza a páratlanul gazdag algériai olajéi érckincsek kiaknázási jogát, a szintén dúsgazdag francia telepesek pedig hallani sem akarnak primőrárukból, borból és déligyümölcsből származó hatalmas jövedelmük csökkentésének lehetőségéről, feladásukat pedig el sem tudják képzelni. Márpedig Algéria esetében nem járhatnak el úgy, mint Közép- és Nyugat-Afrikában — a dolgok katonai eszközökkel történő -megoldását* látják csupán lehetségesnek. A Vietnamban elszenvedett katasztrófális vereségek tanulságát tehát elfelejtették Párizsban. A gyarmati politikának azonban nem kizárólagos kritériuma, hogy korábban. vagy jelenleg is katonai fennhatóság alatt álló területen gyakorolják. Az Egyesült Államok eljárása példa arra, miként lehet „modern« eszközökkel függőséget teremteni egy ipari nagyhatalom és a fejlődésben megrekedt országok között. Amíg — hogy az említett tényeket a kubai—amerikai viszony keretében tekintsük át — Kuba szinte teljes cukortermését, (ami pedig a világtermés viszonylag nagy részét teszi ki), az Egyesült Államokba szállította, egyre katasztrófálisabb gazdasági helyzettel volt kénytelen szembenézni. Pedig a kubai cukor talán a világ legjobb minőségű ilyen áruja s ha más országokba exportálta volna, tisztességes árat kaphatott volna érte. amellyel fedezhette volna iparcikk-szükségletét. Az Egyesült Államok azonban diktált áron vette át a kubai cukrot és korábbi szerződésekből adódó monopolisztikus helyzetét kíméletlenül érvényesítve a neki legmegfelelőbb áron szállított árukat és ezzel a gyarmati állapotoknál is elviselhetetlenebb függőségbe kényszerítette Kubát. Amikor pedig Kuba elhatározta, hogy a Szovjetunióval és más szocialista országokkal létesít egyenlőségi alapokon üzleti kapcsolatokat, a washingtoni kormány nagyhirtelen -kommunista-barát*-nak kiáltotta ki Fidel Castrot és rendszerét és az egész amerikai kontinensre kiterjedő felforgató tevékenységgel vádolta. Pedig Fidel Castro semmi mást nem tett, mint azt, hogy az eladott cukorért ugyanannyi értékű ipari berendezést és fogyasztási cikkeket vásárolt. Ez azonban néhány hónap óta ;ok arra, hogy — persze mindig -időzített indokkal* — idegháború folyjon Kuba ellen, a katonai megtámadási veszély állandósításával. A chilei réz, a bolíviai ón, az argentin mezőgazdasági termékek, a közép-amerikai országok banán- és déligyümölcs termésének, vagy a brazíliai kávénak ugyanilyen módszerekkel való megszerzése megmagyarázza egyrészt, miért tudnak szert tenni a washingtoni mammut-vállalatok háromszoros profitra. Másrészt érthetővé teszi az egyre nagyobb aggodalomra okot adó közép, és délamerikai szociális helyzet kialakulását. A világon ugyanis DélAmerikában a legmagasabb az évi népszaporulat — évi 3 százalék, néha még ennél is több — (pedig ez az arány a Föld legnagyobb lélekszámú országában, Kínában sem több két százaléknál), emellett a legmagasabb a munkanélküliség is. S ha a washingtoni érdekeltségek úgy látják jónak, hogy az ón, a réz, vagy a kávé felvásárlási árának csökkentése az egyetlen módja a nyereség további fokozásának, úgy lelkiismeretfurdalás nélkül valósítják meg elhatározásaikat. Ez pedig az olyan országokban, ahol csak egyfajta növény, vagy nyersanyag eladása jelenti a fő nemzeti jövedelmet, borzalmasabb következményekkel jár, mint egy középkori járvány: újabb tiz. és százezrek vesztik el munkájukat, vagy néznek még nagyobb kétségbeeséssel a holnap elé. m Közép- és délamerikai szociológusok kiszámították, hogy ha az Egyesült Államok annak az összegnek egy negyedét, amelyet az Eszakatlanti Szövetség megalakítására, illetve fenntartására eddig fordított, segélyképp, vagy tisztességes kamatú kölcsönként a latin-amerikai országok rendelkezésére bocsátotta volna, ezek az országok ma nem állnának a legszörnyűbb kilátástalanság előtt. S ugyanezek a szociológusok állapították meg azt is, hogy ha ezekben az országokban belátható időn belül nem történik az iparilag és gazdaságilag fejlett országok részéről összehangolt és bőkezű intézkedés, akkor ez kiszámíthatatlan következményekkel járhat a. világ békéjére és biztonságára is. A gyarmati rendszer fennmaradása a tartós béke legnagyobb veszélyeztetője is. Csak át kell gondolnunk a pillanatnyi helyzetet: az algériai háborút, a laoszi, a kubai és a kongói eseményeket és különösebb magyarázat nélkül is megértjük, hogy a pillanatnyi háborús veszélyek forrása is a megoldatlan gyarmati problémák sora. Márpedig a béke szükségessége mindenekelőtti s ez teszi napjaink központi problémájává — a leszeléssel együtt — (az ott megtakarított összeg felhasználásával együtt pedig mielőbb lehetővé) az emberiség további fejlődését elsősorban gátló gyarmati rendszer felszámolását. Perényi István